Novella - Futótűz

Sziasztok! 
Újra itt! :) Ezúttal egy novellát hoztam nektek, amiben leírtam hogyan is zajlott az a heves megismerkedés Lily és Alec között :D Szeretném felhívni a figyelmet az erotikus részekre, ezért 18 karika :D Ezt a novellát a húgicámnak: Brigi Bogyónak ajánlom, remélem elnyeri a tetszését.
Ami pedig a novellákat illeti, ti is nyugodtan adhattok ötleteket, hogy miről olvasnátok szívesen, mi az amit bővebben kifejthetek. Jó olvasást! :) 
Puszi, Trixi

(Lily Whitlock)

-           - Ez egy nagyon rossz ötlet! – mondta anya immár sokadszorra, miközben előre meredt. Apa nyugtatóan fogta meg a kezét és kezdte simogatni. Szerettem nézni az összhangot, ami köztük van. Édesek voltak együtt.

-           - Már késő visszafordulni Ashley! – apa lágy hangjára anya csak sóhajtott. Egy pillantást vetett ránk a visszapillantó tükörben majd újra előre meredt. Apa ezek után csak rá fokuszált és szerintem nyugtatta. 

Sóhajtva döntöttem a fejem az ablaknak és néztem az elsuhanó tájat. A fák zöldre festették a tájat, ami megnyugtató érzést keltett az emberben. Gyorsan haladtunk az úton néhol még a port is lehetett látni, amit a kocsi kerekei felkavartak. Mögöttünk pedig még három kocsi jött ugyanilyen sebességgel. A mellettem ülő két személyre néztem és éreztem, hogy arcomra egy kis fintor ül ki. Josh és Katie összekulcsolt kézzel ültek egymás mellett. Míg Katie jelenleg az üvegen bámult kifelé addig drága öcsém élete párjában gyönyörködött. 

Néha akaratlanul is féltékenyen tekintettem testvéremre. Én voltam az idősebb Josh mégis hamarabb találta meg a boldogságot. Természetesen örültem, hogy boldog, csak… sokszor szívesen megtapasztaltam volna már én is ezt az érzést. Katie felém kapta a fejét és rám mosolyogott. Szerettem őt, kedves és önzetlen lány volt. Jó barátnőmmé vált. Újra az ablak felé fordultam és faarccal bámultam kifelé. Apa megmozdult az első ülésen majd úgy helyezkedett, hogy fél szemével engem lásson. Én csak egy kedves mosolyt küldtem felé, de úgy látszott apát nem sikerült meggyőznöm, túl későn vettem észre, és érzékelte az érzelmeimet. Sóhajtottam és megráztam a fejem, jelezve, hogy ne is foglalkozzon velem. 

Anyának úgyis nagyobb szüksége volt most rá. Teljesen kikészült mikor Aro felhívta és felszólította, hogy mielőbb menjen Volterrába. Apa pedig nem volt hajlandó egyedül elengedni, és a család sem. Pedig próbálta meggyőzni őket, még ránk is hivatkozott, de mivel mi is menni akartunk Josh-sal így alul maradt, és így indultunk útnak Olaszországba. Ami engem illetett én kíváncsi voltam rájuk. Anya természetesen mesélt róluk és nekem felettébb felkeltette az érdeklődésem, hogy anya milyen lehetett, mint Volturi vezető. De mivel apa megtiltotta, hogy anya múltjáról kérdezősködjek így inkább nem firtattam a dolgot. Most úgyis lesz lehetőségem többet megtudni róluk. 

Aztán hirtelen a látókörünkbe került egy apró kis város, ami olyan volt, mintha egy dombon helyezkedne el. Izgatottan kezdtem fészkelődni és csillogó szemekkel tekintettem előre. Anya lassított majd még a város előtt leállította a kocsit. Apa megszorította anya kezét, anya pedig egy sóhaj után kiszállt. Mi is így tettünk. A többiek ekkor értek be minket, és mindenki leállította a kocsikat. Anya fejét a város irányába kapta, majd egy pillanatra lehunyta a szemeit. Majd szinte öntudatlanul indult el a város felé. Apa követette, nagyapa pedig intett, hogy menjünk mi is. 

A kacskaringós utakon haladva éreztem, hogy homlokomon végigfolyik egy verejtékcsepp. Fülledt volt a levegő, ami kissé nehézzé tette a levegővételt. A forró levegővel megtelt a tüdőm én pedig egy sóhaj kíséretében fújtam azt ki. Egyik kezem a hideg kőfalra vezettem és megálltam egy pillanatra. Az ujjaim alatt éreztem a durva falat. Előre néztem és láttam, hogy Edward rám pillant és megfogta Lucy kezét, aki megállt majd Edwardra nézett utána pedig rám. Elindult felém, de én csak intettem, hogy menjek nyugodtan tovább. Ellöktem magam a faltól és tovább indultam. A család nagy része árnyékban haladt és anya szinte már ösztönösen haladt az utcákon. A falak árnyékot vetettek ránk és így haladtunk tovább. Majd hirtelen mindenki megállt. 

Josh mellé sétáltam, aki egyik kezét a derekamra vezetette ezzel késztetve engem a megállásra. De így is mindent tökéletesen láttam. Négy vámpír állt előttünk, akik nyilván érkezésünkre jöttek ki. Az egyik nagy darab volt, kicsit Emmettre emlékeztetett, így csak ő lehetett Felix. Mellette legjobb tudásom szerinte Demetri állt, aki egyenes testtartással állt előttünk, de valahogy mégis sütött belőle az udvariasság. Köztük pedig az egyetlen lány. Amennyire láttam szőke haja volt, amit a feje tetejére fogott fel, és vörös szemeivel minket pásztázott. Csak ő lehetett Jane. A vámpírvilág egyik legkegyetlenebb kis vámpírja. Legalábbis a család szerint, anya szerint nem csak a felszín számít, elég megdöbbentő dolgokat mesélt Jane-ről. Jane mellett pedig egy fiú állt, aki nyilván az ikertestvére Alec. Ahogy rá néztem, rögtön rám kapta a pillantását, ami eddig anyán időzött. A vérvörös tekintete találkozott az enyémmel, én pedig valami földöntúli dolgot láttam a tekintetében. Arca egy aranyos kisfiús maszkot adott neki, ajkait pedig egy számomra pimasz vigyorra húzta. De még ez is varázslatossá tette. Egyszerűen nem tehettem ellene, de ajkaim akaratlanul is felfele görbültek, ő pedig még jobban vigyorgott, miközben tekintetében valami furcsa fény csillant meg. A pillanatnak apa vetett véget, aki megfordult és mikor látta, hogy Alec rám mosolyog az arca furcsán megrándult. Elkaptam a tekintetem apáról és inkább Katie-re néztem, aki sejtelmesen mosolygott. Megforgattam a szemeimet, de éreztem, hogy Josh valamiért erősebben karolja a csípőm. 

-           - Gondolom Aro már vár! – akadályozott meg anya egy veszekedést és intett a többieknek. A Volturi testőrség tagjai csak bólintottak, majd mind eltűntek egy lyukban, ami számomra nem volt túl kecsegtető. Közelebb sétáltam és lenéztem, de nem láttam mást csak sötétséget.

-           - Nincs már út? – kérdeztem anyát, aki csak megrázta a fejét.

-           - Gyerünk Nővérkém. – vigyorgott rám Josh – Mivel te vagy az idősebb tied az elsőbbség. – vigyorgott én pedig mielőtt megszólalhattam volna már csak azt éreztem, hogy zuhanok. Egy sikkantás szalad ki az ajkaimon és vártam a becsapódást, azonban az nem jött. Helyette éreztem, hogy két jéghideg kar öleli körbe a testem. Összeszorított szemeimet kinyitottam, és egy vörös pillantással találtam szemben magam. Alec gyengéden tartott a karjai között, miközben gyermeteg mosollyal nézett rám.

-           - Ne aggódj, itt nem eshet bajod! Nem engedem! – ajkaim egy „O” betűt formáztak. Éreztem, hogy ajkaim kiszáradnak és még pislogni is elfelejtettem. Majd mellkasom hevesen kezdett fel-le emelkedni és éreztem, hogy a vérem szinte felforr. Alec hangja szinte simogatott, éreztem a hideg leheletét, ami mintha gyenge nyári szellőként simítana végig az arcomon. Megbűvölt.

-           - Akár már el is engedheted a lányom! – apa fenyegető hangja szinte csak suttogásként érte el a tudatom. Ahogy szép lassan tisztult ki a tudatom úgy éreztem, hogy egyre nagyobb bajban vagyok és az arcom szép lassan égni kezd. Kiugrottam Alec karjaiból és a családomra néztem, akik elég érdekes szemekkel néztek rám.

-           - Menjünk! – anya megkerülte apát és céltudatosan haladt előre. Alec cinkosan nézett rám majd hátra arcot vágott és anya után indult. Egy pillanat erejéig még a földet pásztáztam majd elindultam anya után családom gyűrűjében. Ahogy haladtunk előre tekintem Alec-re siklott. Néztem a járását a testtartását, mindenét magamba szívtam. Olyan tökéletes volt és vonzó. Egyszerűen lehetetlen volt, hogy más felé nézzek. Így lassan haladtam előre, és közben ittam a látványt, amit Alec járása nyújtott nekem.
Egy hatalmas kétszárnyas ajtó elé értünk, ami kitárult anya pedig felemelt fejjel sétált be. Ahogy elhaladtam Alec mellett, ő rám nézett majd egy mosolyt küldött felém és rám kacsintott. Lehajtottam a fejem és inkább a termet vettem szemügyre, amiről már olyan sokat hallottam. Az egésznek a tetején egy kupola volt, amin a fény nem hatolt be, de mégis alapjáraton világossá tette a helyet. Előttünk pedig három trón volt felállítva. Ha jól sejtettem a fekete hosszú hajú férfi volt, Aro. A két oldalán pedig a másik két vezető Caius, és Marcus foglaltak helyet. Mindhárman érdeklődve kapták fel a fejüket. A család megállt a terem közepén anya viszont előre sétált. Megszorította apa kezét, aki ugyan kelletlenül, de elengedte anya pedig a vezetők elé sétált. Katie mellé álltam így új megvilágításból láthattam anya arcát. Számomra egy ismeretlen rideg maszkot öltött magára, és nem úgy tűnt, mintha ezt hamar megszűntetné. Érdeklődve figyeltem a történéseket.

-           - Kedvesem! – Aro hangjára, ahogy láttam anya arcán több érzelem is átfutott, majd ajkain egy halvány mosollyal bújt bele Aro ölelésébe. Senki számára nem volt meglepő. Anya számára mindig is sokat fognak jelenteni ők, bármennyire is próbálta őket eddig elkerülni.

-           - Nem kapkodtad el a látogatást. – Caius hangjából kihallatszódott a megfedés. Anya rá villantotta a szemeit, majd a másik két vezetőt is hasonlóképpen üdvözölte.

-           - Sajnálom. – válaszolta végül anya és édes mosollyal az arcán nézett a mogorva vezetőre – Az utóbbi években sok dolgom volt. – mosolygott és a szeme sarkából felénk pillantott.

-           - Oh, igen! – Aro szemei felcsillantak, ahogy szemügyre vett engem és az öcsém – A drága gyermekeid. Bemutatnád őket? – kérdezte, de szerintem inkább követelés volt. Anya egy pillanatig még hezitált majd bólintott.

-           - Lily! Josh! – anya a kezét nyújtotta felénk, én pedig testvérem mellé léptem. Josh megfogta a kezem és így sétáltunk anya mellé, aki közben apához lépett. – Lily és Josh Whitlock. – lépett mellénk anya és tekintete büszkén időzött rajtunk. Aro lassú, megfontolt léptekkel haladt felénk. Volt valami ősi, és megfejthetetlen a járásában. A szemei furcsa fényt tükröztek anya pedig nyugtalanul állt mellettem. A Volturi vezető végül elénk ért, Josh pedig ösztönösen erősebben szorította meg a kezem. Ő mindig is a védelmezőbb típus volt. Ebben apára ütött.

-           - Megengeded? – nyújtotta Aro felém a kezét és várakozóan nézett rám. Egy futópillantást váltottam anyával, majd elengedtem Josh kezét és Arohoz közelebb lépve, ujjai közé csúsztattam a kézfejem. Lehunyta a szemét és elmerült az emlékeimben. Néhány perc múlva nézett ismét rám, majd elengedte a kezem és megfordult. Ahogy láttam egy pillantást vetett az eddig türelmesen várakozó testőrség tagjaira, akik oldalt álltak, majd Marcusra nézett, aki oldalra billentette a fejét. Talán az ember csak ebből a mozdulatból szűrheti le, hogy valóban él valamennyire és mozog. Lehajtottam ezért a gondolatért a fejem majd inkább testvéremre néztem. Ő viszonylag nyugodtan állt mellettem, majd újra megfogta a kezem és felém intézett egy mosolyt. Szerettem a testvérem, szavak nélkül is tudta, hogy mire van szükségem és mindig meg tudott nyugtatni.

-           - Ashley kedvesem! – fordult meg végül Aro és anyára nézett, aki összeráncolta a szemöldökét – Azt hiszem beszélnünk kéne. De ha lehet először csak nyugodtabb körülmények között. – nézett anyára és szemei megvillantak. Anya bólintott és apára nézett. Némán üzent neki, apa pedig kelletlenül, de bólintott. – Heidi kedvesem mutasd meg a vendégeinknek a szobájukat. – nézett egy szőke vámpírra, aki mellette is termett. Szépsége nem ismert határokat. Anya róla is sokat mesélt. Josh átkarolta a csípőm majd intett Katie-nek, aki mellénk lépett, majd szorosan megmarkolta Josh kezét. 

Heidi pedig elindult kifelé a nagyteremből a család pedig követte. Nagyapa felém nyújtotta a kezét én pedig elindultam felé, mielőtt azonban kiléptem volna a nagyteremből hátra néztem a tekintetem pedig összeakadt egy vörös szempárral. Ahogy apa elhaladt mellettem a derekamra tette a kezét és húzni kezdett kifelé. Elfordítottam a fejem, titkolt vágyaim elképesztően helyes alanyáról és inkább ütemes léptekkel haladtam apa mellett. Ő nem mondott semmit csak védelmezően és óvón vont magához. A karjai közt mindig biztonságot éreztem és egy kicsit visszakaptam a gyerekkorom. Akkor mindig kislány lehettem még egy darabig. Még ha csak rövid időre is. Most is így éreztem. Végül Heidi csilingelő hangjára kaptam fel a fejem. Nem meglepő, hogy anya és apa egy szobát kaptak. Valamint az össze pár a családban, még Josh és Katie is. Így én egy teljesen külön szobát kaptam. Mielőtt Heidi magamra hagyott volna, mondta, hogy áthozott néhány ruhát, anya régi ruhái közül nekem, és betette őket a szekrénybe. Megköszöntem majd mivel egyedül maradtam úgy döntöttem lefürdök. Hosszú volt az út, és úgy teljesen ki tudtam kapcsolni, amire most nagy szükségem volt. 

Körbe néztem a szobában. Egyszerű volt, középen egy franciaággyal, azzal szemben pedig egy szekrénnyel. Velem szemben egy kétajtós franciaablak húzódott. Meglehetősen kellemes látványt nyújtott. A fürdőszobát az ágy melletti ajtó mögött sejtettem. Mivel semmi nem volt nálam így benéztem a szekrénybe, ahogy Heidi mondta. Egy apró lila pizsamát találtam benne, valamint holnapra új ruhákat. A pizsama egy spagetti pántos felsőből és egy rövidnadrágból állt. Átmentem a fürdőbe és egy pillanatra elámultam. Minden márványból készült és valami gyönyörű volt. A jobb oldalon egy hatalmas fürdőkád, mögötte pedig egy zuhanykabin. Ezekkel szemben a tükör, ami az egész falon végigfutott. Előtte pedig mosdókagyló, ami szintén márványból készült. Lekaptam a lábamról a cipőt és úgy léptem beljebb. Lábam hangosan csattant a kövön, ami mindig visszahozott a valóságba ebből a mesevilágból. 

Lekapkodtam a ruháimat, majd engedtem a fürdőkádba vizet és mélyen elmerültem benne. Lehunytam a szemem, és csak élveztem a körülöttem lévő csendet. A kellemes liliom illatot, amit a fürdősó okozott, a habot, ami körbeölelte a testem, a víz felszínén elterülő szőke tincseimet, és a csendet. A kellemes virágillat bekúszott az orromba, én pedig elmosolyodtam. Egy pillanatra elképzeltem milyen lenne itt élni. Minden nap a kertben sétálgatni, könyvtárba járni, esetleg a városba. Közelebbről is megismerni ezt a kultúrát és világot. Aztán arra gondoltam, hogy milyen lenne Alec-et minden nap a közelemben tudni. Kipattantak a szemeim és éreztem, hogy égni kezd az arcom, ami nem csak a forró víz miatt volt. A tagjaim már rendesen kiáztak és teljesen ellazultam. 

Alec furcsa hatással volt rám. Olyan érzések lobbantak fel bennem, amik nem is hittem, hogy léteznek. Mindent elsöprő szenvedély és vágy. Azt hiszem jelen pillanatban csak ezt éreztem. Mint egy futótűz úgy terjedt végig rajtam és még mindig ég. Ahogy rám pillant, érzem, hogy pillanatokon belül kigyullad a testem, mindenem felforrósodik és csak a közelségére vágyom. Kíváncsi vagyok milyen érzés amik karjai körbe fonják a testem és megcsókol. Hiszem olyan szép ajkai vannak. Több ez puszta szenvedélynél? 

Tűnődve néztem a habokat a víz felszínén. Gondolataim teljesen elkalandoztak ezért jobbnak láttam, ha inkább lefekszem. Felálltam és magam köré csavartam egy törölközőt majd kiléptem a kádból. A víz csöpögött a hajamból és rólam is teljesen beterítve a padlót. Gyorsan megtörölköztem, felvettem a pizsamám és áttöröltem a tincseim, amik immár csak nedvesen tapadtak a hátamra és a vállamra. Egy utolsó pillantást vetettem még magamra a tükörben majd letettem a törölközőt a kád szélére. Kiléptem a fürdőből. Csak most vettem észre, hogy odabent mennyivel párásabb volt a levegő. 

Végül befeküdtem az ágyamba. A szaténágynemű körbeölelte a testem én pedig boldog mosollyal az arcomon simultam bele a meleg ágyba. Átkaroltam a kispárnám és hagytam, hogy a jótékony sötétség magával ragadjon. Mielőtt elaludtam volna egy vörös szempár kúszott a szemeim elé, én pedig hevesen dobogó szívvel aludtam el. 

Reggel mikor felébredtem kipihent voltam és fitt. Azonban az ágy olyan kellemes volt, hogy még legalább fél óráig szundiztam. Ilyenkor Emmett már rég kirobbant az ágyból most viszont nyugodtan pihentem. Végül kinyitottam a szemeimet, és rögtön a kétszárnyas franciaablakra esett a pillantásom. Ahogy felültem a szaténágyneművel bevont takaró szinte hangtalanul csusszant le rólam. Kikeltem az ágyból és először a fürdőbe mentem, majd a reggeli teendőim után ruhát választottam magamnak. Levettem a pizsamám és fehérneműben álldogáltam a szekrény előtt. Anyának volt itt néhány régi ruhája így kikaptam egy farmert és egy inget. A farmerral kezdtem és már épp gomboltam volna be mikor… kopogtak, majd be is nyitottak a szobába. 

Rémülten kaptam fel a fejem. Szőke tincseim repkedtek a levegőben, ajkaim elnyíltak, és ijedt szemeimet a faragatlan látogatom tekintetébe fúrtam. Alec lefagyva állt az ajtóban és láttam, hogy tekintete lassan végigpásztázza a testem. Kényelmetlenül éreztem magam, elvégre még senki sem látott így. A levegő hőmérséklete hirtelen megemelkedett, bár lehet csak én éreztem így. Alec végül elém lépett és a szemeimbe nézve nyúlt a nadrágom gombjához és gombolta be. Minden akaraterőmet össze kellett szednem, hogy ne adjak hangot, eme cselekedetének. A testem felforrósodott, főleg azon a területen, ahol érintett. Alec a fülemhez hajolt és érzékien belesuttogott. 

-           - Rám vagy bízva. A szüleid Aroval tárgyalnak, és rám bíztak. Azt csinálunk egész nap, amit csak szeretnél. – Alec utolsó mondatából csak én hallottam ki az ajánlatot? Bár lehet, hogy túlreagálom. Ezek után hátat fordított nekem és kilépett a szobából. Még mindig lefagyva és kicsit zsibbadtam álltam ott, ahol Alec hagyott. Miért csinálja ezt velem? Miért van rám ekkora hatással? Végül gépies mozdulatokkal nyúltam az inghez és bújtam bele. Lassan gomboltam be rajta a gombokat, majd mikor megvoltam vele felnéztem és vettem egy mély levegőt. Felkaptam a magas sarkú cipőmet és az ajtóhoz léptem. Hevesen dobogó szívvel nyitottam ki. Alec az ajtó előtt várt rám, arcán egy aranyos mosollyal.

-           - Merre szeretnél menni? – kérdezte és várakozóan nézett rám. Végül kinyögtem, azt, ami először eszembe jutott.

-           - Könyvtárba. – Alec elmosolyodott és a karját nyújtotta én pedig kuncogva karoltam belé. Olyan udvarias volt, és a helyzet úgy nézett ki, mintha pár száz évet visszarepültünk volna az időbe. Alec tudatosan vezetett a folyosókon én pedig mindent alaposan szemügyre vettem. Az egész helyről sütött az, hogy milyen régi és valami felsőbb hatalom tulajdonában van. A sötétség valahogy ott volt a levegőben. Mintha éreznéd, hogy minden sarkon várhat rád egy vámpír. Még szerencse, hogy egyik szülőm sem volt ijedős fajta. 

Alec elhúzott egy kisebb folyosóra majd megállt a közepén és egy kétajtós faajtó előtt állt meg. Kitárta előttem és előre engedett. Beléptem és elámultam. Cipőm hangosan kopogott a márványpadlón, ahogy beljebb léptem. Velem szemben hatalmas ablakok voltak, amik majdnem elértek a mennyezetig, mellettük pedig vastag kötéllel összefogott függönyök lógtak. Velem szemben pedig hatalmas könyvespolcok egészesen a mennyezetig, mind tele könyvekkel. Hallottam, hogy Alec is beljebb lép és becsukja az ajtót. Aztán már csak a perzselő érzést éreztem a hátamban. Tudtam, hogy figyel és minden mozdulatom követi. 

Egy bőrfotelhez sétáltam, ami mellett egy kis faasztal helyezkedett el. Találomra lekaptam egy könyvet az egyik könyvespolcról és felcsaptam miközben az asztalnak támaszkodtam, amin több könyv is volt. Tekintetem gyorsan futattam végig a sorokon bár azt nem tudom miről olvastam. Alec tekintetét folyton magamon éreztem, amitől még lélegezni is nehezen tudtam, nemhogy az olvasásra koncentrálni. Nem tudom hányadik oldalt lapozhattam át mikor valami megváltozott. Csak egy süvítő hangot hallottam a következő pillanatban pedig már Alec előttem állt. Döbbenetemben a könyv is kiesett a kezemben, ami hangos puffanással ért földet. 

Alec tekintete pillanatról pillanatra sötétedett el. Láttam, hogy szemeivel lepillant az ajkamra majd éhesen tekintett vissza rám. Alec az asztalnak préselt és kezeivel megtámaszkodott az asztalon így menekülni sem volt esélyem. Na, nem mintha akartam volna. Hideg leheletét éreztem az arcomon, amitől megborsoztam. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, egyik kezemmel megmarkoltam az asztallapot. Alec tekintete szinte feketére sötétedett, úgy hajolt egyre közelebb és közelebb hozzám. A levegő a tüdőmben rekedt és kiszáradt ajkakkal néztem Alec-re. A levegő szinte szikrázott közöttünk, úgy éreztem, hogy mentem meggyulladok. Szívem hevesen zakatolt, mellkasom hullámzott. Alec néhány kínzóan hosszú perc után megszűntette a köztünk lévő távolságot és ajkaimra hajolva megcsókolt. Ahogy ajkai az enyémhez értek, mintha egy bomba robbant volna szét bennem. A vágy elemi erővel terjedt szét bennem. Minden sejtem vágyott rá. Alec-ra. Nem másra, csak rá. Ezt Alec is megérezhette. Egész felsőtestével nekem feszült, szinte éreztem a hűvösséget, ami belőle áradt. A csókunk egyre hevesebbé, intenzívebbé vált. Alec tincseimbe túrt, és megmarkolta a tarkóm, hogy közelebb vonjon magához, az én kezeim pedig beterítették a hátát. Apró, kutakodó mozdulatokkal értem el a nyakát, és túrtam bele barna tincseibe. Alec két kezét a combomra vezetette és felültett az asztalra, majd szétfeszítette a lábaimat és közéjük férkőzött. Ajkai szinte falták az enyémet, ahogy egyik ujjai lágyan simogatták a combom belső felét. Kezemmel lesöpörtem az asztalon lévő könyveket, amik hangosan értek földet, és hátul markoltam meg az asztallapot, mikor hátam ívbe feszült, és Alec áttért nyakam csókolgatására. Majd elszakadt tőlem és rám nézett. Kapkodtam a számomra éltető oxigént, de mégis ajkaira hajoltam és most én kezdeményeztem a csókot. Közben kezeim a köpenye csatjával babráltak. Végül kioldottam, ami szinte hangtalanul ért földet, csak a csat része koppant hangosan a padlón. 

Alec mintha ettől tért volna magához. Háta hangosan csapódott a kőfalnak, ahogy eltávolodott tőlem. Hangosan zihált, annak ellenére, hogy nem volt szüksége levegőre, és meglehetősen rémülten tekintett rám. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet és megnyaltam ajkaimat, hogy tudjak beszélni. Alec megfeszült és szemeivel szinte itta a látványom. Elengedtem az asztalt és letettem remegő lábaimat a földre. Egész testemben remegtem a vágytól így elég nehéz volt megállnom és koncentrálni bármire is, ami nem Alec-hez kapcsolódott. Végül elindultam felé, ő pedig megrázta a fejét, jelezve, hogy ne tegyem. Eszemben sem volt megállni. Ha most mondd nemet darabokra szaggatom. 

-           - Alec! – hangom enyhén szólva is erotikusra sikeredett, és láttam, hogy Alec megremeg. Elé értem és végigsimítottam az arcán. Gyengéden cirógattam az arcát, amikor pedig elakartam húzni a kezem ő utána kapott és visszasimította az arcára. Elmosolyodtam, és úgy éreztem nyert ügyem van.

-           - Ez nem helyes! – nyögte végül és lehunyta a szemét egy pillanatra, majd meggyötörve nézett rám – Te Ashley lánya vagy, aki olyan mintha a húgom lenne. Engem elevenen nyúz meg, ha ez kiderül.

-           - Nem akarsz engem? – kérdeztem és közelebb hajoltam az arcához. Alec remegve bújt hozzám közelebb és ajkaival apró csókokat lehelt az arcomra és a fülemre.

-           - Mindennél jobban, ha tudnád mit éreztem tegnap mikor megláttalak. Sose éreztem még ilyet… annyira, de annyira. Erős a vágy… - hangja egy sóhajba fulladt és rám nézett majd ajkaimra tapadt. Kezeivel fordított rajtunk és így engem lökött neki a falnak. A hideg kőfal a hátamnak nyomódott én pedig hajába túrtam és viszonoztam édes és akaratos csókját. 

Alec megragadta a derekam és el nem szakadva tőlem kormányzott az ajtó felé. Egyik kezével szorosan magához húzott a másikkal pedig a kilincset kerestem, majd mikor megtalálta szinte kitépte az ajtót és kilökött rajta. Levegő után kapkodva néztem rá és elmosolyodtam, miközben ujjaimmal hívogatóan hívtam magamhoz. A falhoz préselődtem és úgy hátráltam Alec pedig ajkain egy csábos mosollyal közeledett felém, majd mint egy vadász úgy csapott le rám, a gyanútlan áldozatra. Ajkai az enyémet kényeztették, én pedig úgy éreztem egyre kevésbé bírom már. Megfogta a kezem és elhajolva az ajkaimtól egy apró csókot nyomott a kézfejemre, majd karjaiba vett és elsuhant velem valahova. Az ajtó nyitódását majd csukódását hallottam csak. Alec hangosan csapta be a szobája ajtaját. Letett a lábaimra és az ajtónak préselt. Ködös tekintettel nézett rám, majd eltűrt egy tincset az arcomból és ajkaimra hajolt majd érzékien vette őket birtokba. 

Viszonoztam édes csókját miközben a hajába túrtam, majd kicsit lejjebb és tarkójára simítottam. Alec elszakadt ajkaimtól, és nyakam kényeztetésébe kezdett. Megmarkoltam a szövetkabátot, ami rajta volt, és ajkaimba haraptam. Hallottam, hogy szorításom alatt megreccsen az anyag, Alec pedig belemosolygott a nyakgödrömbe. Nem finomkodtam csak letéptem róla, ami néhány nagyobb darabban hullott a földre. Alec kezeit a csípőmre helyezte és simogatni kezdte. Kutakodva kerestem meg ajkait és egy csókot loptam tőle. Ujjaimat a garbója alá vezettem és felfedeztem izmos felsőtestét. A hátizmaitól kezdve áttérve a mellkasára majd lefelé a hasáig. Alec elhajolt tőlem és egy apró sóhaj tört fel mellkasából. Megfogtam a zavaró tényezőt és lehúztam róla. Tekintetem éhesen jártattam végig rajta, majd újra megcsókoltam. Magamhoz húztam fedetlen felsőtestét, míg Alec épp az ingem gombjai kigombolásával foglalatoskodott. Végül morogva tépte szét az anyagot, a gombok szétrepültek és hangosan koppantak a padlón. Belemosolyogtam a csókunkba és még közelebb húztam magamhoz. Alec lehúzta rólam a felsőm és elszakadt tőlem. Mellkasom hintette be csókokkal én pedig szégyentelenül kezdtem sóhajtozni. Kezeivel közben a csípőm és a derekam simogatta, majd egyik kezével felhúzta a lábam a csípőre ezzel a legintimebb pózt felvéve köztünk. Kikapcsolta a melltartóm és elhajította valahova. Kezeit a hátamra vezette és miközben megcsókolt mellkasára húzott. Felsóhajtottam a közelségétől. Azonban nem volt elég. Bőröm felszínén apró szikrák kezdtek pattogni, a vágy pedig, mint a futótűz száguldott végig rajtam. 

Alec az ágy felé kezdett tolni, majd finoman ledöntött rá, és rám hajolva megcsókolt. Agyamra egy köd ereszkedett semmit és senkit nem érzékeltem, ami nem Alec volt. Gyengéd és intenzív kényeztetése hatására egyre többször nyögdécseltem és sóhajtoztam. Megelégelve ezt az állapotot fordítottam magunkon és ráültem a csípőjére. Pimaszul mosolyogva néztem rá, miközben előre hajoltam. Szőke tincseim előre hulltak ezzel keretbe foglalva arcom és Alec ajkaira hajolva megcsókoltam. Egész arcát csókokkal hintettem be, majd tovább haladtam nyakára és végül mellkasára. Ajkaimat kezeim követték én pedig nem tudtam betelni vele. Lejjebb csúsztam csípőjén és egy rántással lehúztam róla a nadrágját. Alec ködös tekintettel nézett rám, majd fordított magunkon és hevesen vette birtokba megduzzadt ajkaimat. Kezei közben farmerom gombjához siklottak és lehúzták rólam a zavaró ruhaneműt. Most is akárcsak reggel forróság öntött el. Mindent felemésztő, tűz égetett belülről. Érezni akartam őt, mindennél jobban vágytam már rá. Még az sem tudott érdekelni, hogy még nem voltam együtt senkivel. Az agyam kiürült. Végül félretolta a bugyim és úgy kezdett kényeztetni én pedig megvonaglottam a kezei alatt. Ujjaim a szaténágyneműbe markoltak, hátam ívbe feszült ezzel kitolva a mellkasom. Alec fölém hajolt és megcsókolt ezzel szítva fel bennem még jobban a vágyat. Végül szinte már könyörögtem neki. Homlokomon végigfolyt az első verejtékcsepp, ajkaimat folyamatos nyöszörgés hagyta el. Alec végül mindkettőnket megszabadított az utolsó zavaró ruhadarabtól is és fölém helyezkedett. Megcsókolt én pedig tincseibe markoltam, majd éreztem, hogy belém hatol. Erősen markoltam Alec tincseibe miközben testem megfeszült. Alec egy végtelennek tűnő pillanatig nem mozdult majd lassan mozogni kezdett. A fájdalom helyét gyönyör vette át, egyik lábammal átöleltem Alec derekát, a másikat pedig őmaga húzta a csípőm mellé. Perceken belül a szobát hangos sóhajaink és nyögéseink töltötték meg. Alec lehelete csiklandozta a nyakam, ahogy fejét a nyakhajlatomba fúrta és apró csókokat lehelt a nyakamra. Fejem hátravetettem, ujjaimmal Alec hátát markoltam és körmeimmel karcoltam a felsőtestét. A gyönyör pillanatában felsikkantottam Alec pedig felmorgott. Szorosan húztam magamhoz. Alec fejét a mellkasomra hajtotta és a szívdobbanásaimat hallgatta. Én a nyakába fúrtam a fejem és próbáltam kontrollálni a légzésem. Alec végül a hátára fordult engem pedig a mellkasára húzott. 

Kezeivel cirógatni kezdte a hátam, és egy csókot hintett a fejemre. A fáradtság elemi erővel telepedett rám. Alec halkan dúdolt a fülembe én pedig éreztem, hogy egyre nehezebbek a szempilláim majd végül erejét vette rajtam a fáradtság és Alec karjaiban nyomott el az álom. 

Sose volt még ilyen nyugodt éjszakám. Az oldalamra fordultam és a párnámba fúrtam a fejem miközben a kezemmel Alec után tapogattam ám nem volt itt. A szemeim kipattantak majd a takarót magam elé húztam és azon gondolkoztam hol lehet. Talán Aro hívatta el. Viszont ekkor vettem észre, hogy az ajtó nyitva van. Rossz érzésem támadt, valami nem stimmelt, erre pedig a következő percek adtak magyarázatot. Alice és Rose néni jöttek be a szobába és rémült szemekkel néztek rám. A rossz érzésem csak fokozódott és azt kérdeztem, ami a legfontosabb volt ebben a pillanatban. 

-           - Alec? – a hangomból kihallatszott a jeges félelem és a kétségbeesés. Szorosan markoltam a takaró szélét, ami szinte egybeivódott a testemmel. Két nénikém csak egymásra nézett, de nem szóltak semmit. – Mondjatok már valamit. – hangom néhány oktávval magasabban csengett és tekintetem cikázott köztük.

-           - Most nem kéne látnod. – tördelte az ujjait Alice néni, de nem nézett a szemembe. Tudtam, hogy baj van, ha nem néz a szemembe, akkor már rég baj van. Nem foglalkozva a lepedőt magam előtt tartva ugrottam ki az ágyból és kaptam az első ruhaneműm után. Gyorsan kapkodtam magamra a ruháimat nénikéim közben ijedt pillantást váltottak. Az egyetlen éppen maradt gombot gomboltam be az ingemen, ami éppen csak takarta a kínosabb részeket és így néztem rájuk. Szőke tincseim a szemembe lógtak, amik kócosak lehetettek, ruhám pedig rendezetlen volt. Alice néni elé suhantam és megfogtam a két karját.

-           - Hol van? – kérdeztem és kicsit megráztam. Alice tehetetlenül megrázta a fejét és segélykérően nézett Rosalie-ra.

-           - Valószínűleg apád épp a földdel teszi egyenlővé, és akkor még örülhet, hogy a feje a nyakán maradt. – szólalt meg Rose nekem pedig a tüdőmben rekedt a levegő. – A szüleid a keresésedre indultak a megbeszélés után, és mivel sehol nem találtak titeket… nos a szobád felé vették az irányt. Jasper már a folyosó végéről is leszűrte, hogy mi történt. Ashley fogta le, mielőtt rátok rontott volna, Alec végül kijött apád pedig a torkánál fogva a falnak préselte majd kinyitotta a szoba ajtaját. Látta, amint alszol és nem kell mondanom, hogy a takaró elég lengén fedte a tested, apád agyát pedig elöntötte a vörös köd. Fejvesztve rontott annak a félkegyelműnek és közbe csak azt ordítozta, hogy megöli. – számolt be Rosalie az eseményekről, amit én teljesen lezsibbadva hallgattam. Alice néni megfogta a kezem és könyörgően nézett rám.

-           - Anyád megkért, hogy tartsunk távol. Ne csinálj semmi Lily! Néhány nap múlva úgyis elmegyünk és csak egy emlék lesz. – megráztam a fejem. Nem! Ő nem lesz csak egy emlék. 

Kirántottam a kezem nénikém szorításából és kifutottam a szobából. Hagytam, hogy a szívem vezessen, majd néhány pillanattal később dulakodás hangja ütötték meg a fülem. Gyorsan szedtem a lábaimat, amíg valami kertféleségben nem kötöttem ki. Alec ebben a percben csapódott a földbe, apa pedig a gallérjánál fogva ráncigálta fel a földről majd megrázta. Szemeiben gyilkos fény égett. Egy apróbb sikoly szaladt ki a számon. Alec nem úgy tűnt, mintha nagyon tenne apa cselekedete ellen, inkább csak tűrte. Hogy lehet ekkora idióta? 

Anya és a család többi tagja mind felém kapták a pillantásukat. Láttam, hogy Alec a szeme sarkából felém pillant. Apa rá morgott és Alec az utolsó pillanatban kapta el a fejét, mielőtt apa álkapcsa az arcánál nem csattant volna össze. Teljesen elhűlten figyeltem a jelenetet. Anya, apa mellett termett és próbálta lefejteni a kezeit Alec nyakáról. A család többi tagja is mögé lépett ám apa megállíthatatlannak tűnt. Apa újra megrázta Alec-et és ráüvöltött. 

-           - Meggyaláztad őt! Hogy merészelted? Hogy használhattad ki? – ordított apa, anya pedig alig tudta visszafogni, nehogy tragédia történjen. – Megöllek! – morogta végül és Alec-et a földre dobta, mielőtt viszont újra nekieshetett volna a család tagjai egyenként fogták le. Edward, John, Emmett, Josh, és anya. Alec felállt, Jane Demetrivel és Felix-szel közre fogta. Alec elé suhantam és kitártam a karjaim miközben apa szemeibe néztem. Olyan volt az a tekintet most mint egy háborgó óceán. Mindent eltörlött csak a gyilkolás maradt ott. Mellkasa hevesen hullámzott, ajkait vészesen hátra húzta. Olyan volt a legveszélyesebb ragadozó.

-           - Elég legyen! – sikítottam. Hangom végigfutott a kerten és hangosan visszhangzott. Ziháltan néztem apára, aki végignézett rajtam majd tekintete egy árnyalattal ismét sötétebb lett. Bár ez nem tudom, hogy volt lehetséges.

-           - Állj félre, Lily! – hangzott apám parancsoló hangja én viszont nem mozdult. Kitartóan álltam apám tekintetét, aki még mindig veszélyesen nézett rám. Még nem volt önmaga.

-           - Nem! Nem fogsz kárt tenni benne, mert nem engedem meg. – válaszoltam elszántan és éreztem, hogy a szemeimben apró zászlóként kezdenek lobogni az érzelmek.

-           - Ne legyél gyerekes. – morogta – Kihasznált téged. És most fizetni fog érte. – apa a többieknek feszült és kitörni próbált az őt fogva tartó kezek közül.

-           - Ez nem igaz. – éreztem, hogy a szemeim egyenesen szikrát szórnak – Nem használt ki, egyáltalán nem. És tudod miért? Mert én is akartam, pont ugyan úgy, mint ő. – vágtam a kegyetlen szavakat apám arcába. Elértem a kívánt hatást, mert apám ledöbbent és egy pillanatig csak meredt rám. Szemei vészesen megvillantak, amin még anya nyugtató hangja sem segített.

-           - Áltat téged Lily. Nem kellesz neki. Mint vársz tőle? Ez csak vágy, majd elmúlik. – válaszolta apám kimérten, csaknem ugyanolyan hangsúlyban, mint én az előbb. Alice és Rose felszisszentek, akik most léptek ki a kertbe. Utánuk szorosan Aroval és még néhány testőrrel.

-           - Nem használt ki. Fogalmad sincs, mit érzek. Nem fogom hagyni, hogy bántsd őt, mert szeretem. – kiabáltam végül apám arcába, akinek kiült a döbbenet az arcára. De nem csak neki a többieknek is. Ekkor eszméltem fel, hogy mit is mondtam és így, kimondva, és szembesülve vele sokkal valóságosabbnak tűnt. Azonban nem bántam meg. Tudtam, hogy mit érzek. Ez nem lehetett egyszerű vágy. Nem! Annál sokkal intenzívebb volt. Sokkal mélyebb, tiszta érzelmekkel. A csókjára nem csak a féktelen szenvedélyt éreztem, hanem mélységes nyugalmat. Amikor a karjai között aludtam el, békés és nyugodt voltam. Olyan, mint még soha. Vele olyan boldogságot érzek, amit még a családom sem tud megadni. Elszántan néztem a többiekre, közben éreztem Aro érdeklődő kifejezését rajtunk, aki úgy tűnt nagyon kíváncsi a dolgok végkimenetelére.

-           - Ezt nem mondhatod komolyan. Még egy napja sincs, hogy ismered. – apa már nem kiabált, de a hangja még mindig kimért volt.

-           - Nem az számít, hanem, hogy mit érzek mikor a közelemben van. – válaszoltam, de apát nem láttam megenyhülni – Ne tedd ezt, ne kérd, hogy ilyen döntést hozzak.

-           - Miről beszélsz? – kérdezte, de nem hiszem, hogy választ akart hallani.

-           - Ha nem fogadod el a helyzetet kénytelen leszek itt maradni. – válaszoltam, apa pedig felhördült.

-           - Felejtsd el! Hazajössz, most azonnal, egy percig sem maradunk tovább! – válaszolta és el is indult, hogy elvigyen anya viszont megfogta a karját, én pedig Alec mellkasának nyomtam a hátam, ő pedig egyik karjával átölelte a derekam.

-           - Nem! – válaszoltam és elszántan néztem rá. Soha nem voltam még ennyire biztos semmiben – Nem akartam ezt tenni, de válasz! Ha nem fogadod el, ezt az egészet, akkor kénytelen leszek Volterrában maradni Alec mellett, ti pedig elfelejthettek engem. Ha viszont hajlandó vagy végiggondolni a dolgokat, akkor hazamegyek veletek. Persze nem egyedül. – mosolyodtam el, Alec pedig szorosabban ölelte a csípőm, és egy lehelet finom puszit nyomott a hajamra.

-           - Zsarolsz engem? – kérdezte apa elhűlten és teljesen megdöbbenve nézett rám. Talán kicsit csalódottan is. Nem gyengülhettem el, tudtam mit akarok.

-           - Nem! Ezek tények. Szükségem van rá, és ha nem egyezel bele a dologba, hát itt maradok. – válaszoltam és most már inkább könyörögve néztem rá. Szükségem volt a családomra, és a boldogságom vele is meg akartam osztani. Apa nem mondott semmit csak elviharzott. 

Ezek után egy alapos fejmosást kaptam mindenkitől, és anya alaposan kifaggatott az érzelmeimről én viszont biztosítottam, hogy tényleg szeretem őt, és vele akarok lenni. Ő pedig nem ellenezte, tudta, hogy ha nem így lenne, nem álltam volna így ki Alec mellett. Apa pedig kénytelen-kelletlen beleegyezett, hogy Alec hazajöjjünk velünk. Aro elengedte, bár csak egy kis időre, és anya külön kérésére. Azt a néhány napot amit még Volterrában töltöttük ezek után csak felügyelettel tölthettem el. Ehhez apa ragaszkodott, és még Alec közelébe sem engedett nagyon. A hír, hogy Alec Volturinak barátnője van, aki ráadásul a negyedik uralkodó lánya Lily Whitlock futótűzként terjedt a palotában, de nem bántam. A lényeg az volt, hogy szerelmes lettem és viszont szerettek, ami a legcsodálatosabb dolog a világon.

Epilógus

Sziasztok! 
Nos... meghoztam az utolsó fejezetet. Nem tudom mit írhatnék nektek. Köszönöm azoknak, akik az elejétől kezdve velem voltak, a rengeteg támogatást, erőt, amit tőletek kaptam. Mikor rossz időszakba voltam, vagy kórházban. Minden egyes szó hihetetlenül jól esett és hatalmas ösztönzést adott. Miattatok kezdtem bele, és folytatom. Mert igen fogok még írni, már el is kezdtem és már a történet főalapja is megvan :) A rossz hír, hogy csak május környékén rakom majd fel. Egy új párosról fogok írni, ami nem túl híres, sőt szinte alig olvastam róluk. Nem szeretnélek titeket elhanyagolni, és ha igényt tartanotok rá, akkor novellákat is raknék fel a történettel kapcsolatban, erről komiban írjatok :) Hát... sose szerettem búcsúzkodni, és nem is fogok, hiszen nem tűnök el, csak ettől a történettől búcsúzom. Remélem mindent kihoztam belőle, amit lehetett és tényleg elnyerte a tetszéseteket. Kérlek titeket, hogy legalább most írjatok nekem egy utolsó sort, és fejtsétek ki, hogy mit gondoltok. Hamarosan jelentkezem :) Jó olvasást, itt utoljára :) 
Puszi, Trixi

 

"Én vagyok a pont egy összetett mondat végén, amely mondat hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, egy másik nyelven kezdődött, és amelyet az elejétől kell olvasni, hogy érteni lehessen a végét." (Jeffrey Eugenides)

A szél kellemes virágillatot hozott magával. A fák ágai között suhogott a szél, a nap pedig áttört a lombokon és bevilágította a kis mezőt. Egy felhő sem takarta el az eget, gyönyörű kék volt az égbolt. A napsugarak megcsillantak a füvön és a szivárvány ezer színeiben tükröződött vissza. A patak halkan csordogált mellettünk, néha a szikláknak csapodva. A madarak csiripeltek az ágakon, énekük betöltötte az erdőt. Lehunyt szemmel élveztem a tavasz hangjait. Ilyenkor imádtam a leginkább a természetben lenni. 

Hátamat Jasper mellkasának döntöttem és élveztem, hogy ujjaival cirógatja a karom és testem többi részét. Mélyet szippantottam a levegőből így bekúszott elmémbe a virágok finom illata és az erdő kissé párás illata, ami a néhány órával ezelőtti esőnek volt köszönhető. A két szerelmemmel lehettem együtt. A természet és Jasper. A két legmegnyugtatóbb dolog a világon. Együtt néztük a napfelkeltét, ami nem csak romantikus, hanem végtelenül megnyugtató és békés állapot volt. 

A napjaink átcsaptak megnyugtató és békés mindennapokba. Évek óta nem volt semmi bonyodalom az életünkben és gyerekeink önállósodásával felhőtlenül kiélvezhettük együttlétünk minden percét. Most már mondhattuk, hogy előttünk áll az örökkévalóság. Csak a család. Együtt. Bár az utóbbi években voltak, akik szétszéledtek, de az erős megszakíthatatlan kötelék örökké ott volt közöttünk, bárhol is legyen a másik. Rose és Emmett például néhány hete jöttek meg a sokadik nászútjukról. Egy kis időt kettesben akartak tölteni, ezért néhány hónapon keresztül távol voltak a családtól. De ma végre mindenki otthon lesz. Bárhol is vannak most, mindenki haza jön. 

Szembe fordultam Jasperrel, aki elmélyedve tekintett rám. Szemei szerelmesen csillogtak. Elmosolyodtam. Szemei pimaszul csillogtak, amiket annyira imádtam. Ajkai a szokásos elbűvölő mosolyra húzódtak. Kezeivel átkarolta a derekam és közelebb hajolt hozzám. Lehunyt szemekkel vártam, hogy ajkaink végre találkozzanak. Az elmúlt években szerelmünk a tetőfokára hágott és Jasper a lehető összes módon kifejezte, hogy mennyire fontos vagyok neki. Most is megremegetem karjaiban, édes csókjától. Tudta mivel vehet le a lábamról, ajkai finoman becézgették az enyémet. Kezeimmel átkulcsoltam a nyakát és közelebb préseltem magam hozzá. 

Ajkait elszakította tőlem, de nem tolt el magától. Homlokát az enyémnek támasztotta, orrunk majdnem összeért. Mosolyogva nyitotta ki ajkait, és hangok nélkül tátogta el, hogy szeret. Ajkaira hajoltam és egy hosszú puszit nyomtam rájuk. Néha úgy éreztem, hogy visszacseppentünk az időben és megálltunk abban a boldog korban mikor minden rendben volt. Mert most már úgy is volt. És örökké így is lesz. 

-           - Mennünk kell! A többiek lassan hazaérnek! – suttogtam, Jasper pedig bólintott. Felállt majd felsegített engem is és kezünket összekulcsolva indultunk el a ház felé. A csendet csak a madarak szüntelen éneke törte meg. Halvány mosollyal az arcomon lépdeltem a ház felé. Futhattunk is volna, ám már megszoktuk az emberi tempót. A szemem sarkából Jasperre pillantottam, aki ilyenkor egy mosoly villantott felém. Átkarolta a derekam és közelebb húzott magához, én pedig a vállára hajtottam a fejem. 

Néhány perc múlva összetéveszthetetlen hangok ütöttek meg a fülem. Arcomra egy mosoly kúszott és boldogság árasztott el. Gyorsabb tempóra kapcsoltam és szinte húztam magam után Jaspert, aki csak mosolygott rajtam. Nem tehettem róla. Annyi idő telt el, újra látni akartam a fiamat. Nevetése bekúszott a fülembe, szinte láttam magam előtt, ahogy vigyorogva néz nagybátyjára –mert biztos voltam benne, hogy ez az ő műve – és közben az apjától örökölt mosoly virít az arcán. Néhány pillanat múlva pedig megpillantottam a házat. A hangok odabent elhaltak, majd egyenletes léptek vették felém az irányt. Vámpírsebességgel nyitottam ki a bejárati ajtót és néztem szembe régóta hiányolt fiammal. 

Josh vigyorogva kapott fel és pörgetett meg, mellkasomból pedig önfeledt kacagás szakadt fel. Átöleltem kisfiam nyakát, aki egy puszit hintve a hajamba tett le újra a földre. Eltoltam magamtól és szemügyre vettem. Semmit sem változott. Haja még mindig az ég felé meredezett, szemei pajkosan csillogtak és ugyanolyan boldog volt, mint régen. Csupán a szerelem szikráját lehetett felfedezni a tekintetében. Tekintetem tovább vándorolt és felfedeztem Jaspert, aki épp fiúnk választottját köszöntötte. 

-           - Szia Katie! – ölelte magához a lányt, aki viszonozta szerelmem ölelését. Majd felém intézett egy mosolyt, így én is mellé léptem és megöleltem. Szerettem Katie-t, Josh kitűnő párt választott magának. Katie csendes és visszahúzódó lány volt, így Josh-nak gyökeresen meg kellett változnia, hogy meghódítsa, de a türelem végül meghozta gyümölcsét. Katie pedig, ahogy a családunkhoz került, időről-időre engedett fel.

-           - Hogy vagy? – kérdeztem tőle, ő pedig mosolyogva bólintott.

-           - Remekül. Azt hiszem Dél-Amerika jót tett nekünk. – mosolygott és Josh-ra nézett, aki mosolyogva karolta át a derekát.

-           - Nem megmondtam, hogy imádni fogod? – kérdezte, Katie pedig játékosan oldalba bökte. Josh fájdalmat színlelve masszírozta az oldalát, Katie pedig megforgatta a szemeit. Elmosolyodtam rajtuk. Édesek voltak együtt, és ha belegondolok mennyi mindenen mentek keresztül, akkor csak hálát adhatok, és csodálhatom őket.

-           - Kész az ebéd, de gondolom megvárjuk Lily-t. – nézett rám kérdőn Esme, én pedig bólintottam. Josh csak a fejét ingatta.

-           - Ch. Ch. A Kis Nővérkém megint késik. Kíváncsi vagyok, hogy milyen kifogást talál ki. Lehet lerobbant a kocsijuk és szerelés helyett jobb elfoglaltságot találtak. – vigyorgott, Katie pedig tarkón vágta.

-           - Ne beszélj így a nővéredről. – kelt Lily védelmére Katie, miközben Josh a tarkóját szorongatta. Lily és Katie remek barátnők lettek az évek során, így mindig kiálltak a másikért. Jasper morogva foglalt helyet Emmett mellett, aki vigyorogva hátba vágta.

-           - Lehet nem is ketten jönnek, hanem hárman. – vigyorgott, amiért Jaspertől kapott egy-két nem kívánatos pillantást. Rose szemrehányóan nézett férjére, aki védekezően emelte fel a kezeit.

-           - Azért remélem nem. – motyogta Josh és leült apja mellé.

-           - Hamarosan itt lesznek. – csiripelte Alice John mellett, aki mosolyogva nézett feleségére. John a gyerekek születése után jó pár évvel elékezetnek látta az időt, hogy hivatalosan is egy pár legyenek Alice-szel. Alice aznap majdnem egész este zokogott, állítása szerint ennél szebb lánykérésben még sosem volt része. John az erdő közepén gyertyákkal kivilágított egy mezőt, és egy meseszép gyűrűvel fogadott neki örök szerelmet.

-           - Mesélj róla! – kérte Lucy Katie-t, aki helyet foglalt Josh ölében és mosolyogva látott neki mesélni Dél-Amerikáról. Az elhangzottak alapján tényleg élvezhették. Josh csak egyetértően bólogatott miközben szüntelenül simogatta Katie hátát. A mesélésből egy autó hangja rángatott ki, ami jelezte, hogy Lily-ék megjöttek. Hamarosan nyílt a bejárati ajtó és egy mosolygós lánnyal találtam szemben magam. Lily kétség kívül gyönyörű lett az évek során. A szerelemtől valósággal ragyogott. Szőke haja csupasz vállát verdeste, szemeivel pedig boldogan pásztázta körbe a nappalit. Majd tekintete megállapodott az apján, és amit Jasper felállt a nyakába vetette magát. Jasper mosolyogva ölelte magához lányunkat és tudom mennyire boldog volt most. Lily volt a szeme fénye, az ő kicsi lánya. Még most is vigyorognom kell, ha visszagondolok arra, mikor Lily bejelentette, hogy szerelmes és nem hajlandó változtatni a döntésén. Pedig Jasper, Emmett, Edward és Josh is megpróbálta eltántorítani. Ő azonban tudta mit akar.
Az ajtó irányába kaptam a fejem, mikor az ismerős vörös szempárral találtam szemben magam. Először nekem is furcsa volt, hogy Lily pont belé szeretett bele, de a szerelem nem válogat. Én mindig kislányom mellett álltam és támogattam, tudtam, hogy nem vezérlik rossz szándékok barátomat. Szerette a lányunkat bármennyire is hihetetlen volt a kezdetben.

-           - Alec! Rég láttalak! – öleltem meg barátomat, aki szorosan zárt karjaiba.

-           - Én is. Nem erőltetted meg magad, hogy Volterrába gyere vagy legalább Olaszországba. – mosolygott és elengedett.

-           - Miért zavartam volna meg az utazásotokat? – húztam fel a szemöldököm Alec pedig legyintett, jelezve, hogy egyáltalán nem így van.

-           - Pedig valami varázslatos anya. Firenze és Milánó mind annyira gyönyörű. Alec azt mondta még elmegyünk. – mosolygott barátomra, aki csak bólintott.

-           - Ha ezt szeretnéd, akkor akár oda is költözünk. – Jasper csak fintorgott ezen a mondaton. Mellé léptem és békítően simítottam végig a karján.

-           - Legalább a nyarat várjátok meg. Utána felőlem oda mentek ahova akartok. – nézett Josh kérlelően nővérére. Ajkamba haraptam, Josh ilyen nem törődöm mondatai, általában azt tükrözték, hogy mennyire akarja palástolni az érzelmeit. Jelen esetben szerintem képes lett volna könyörögni a testvérének és valószínű, ha ketten lesznek meg is fogja próbálni. Szerette a testvérét, és nem szívesen volt távol tőle. Ahogy Lily sem Katie-től.

-           - Ez most kérés volt öcsi? – kérdezte Lily és sunyi mosollyal nézett Josh-ra, aki felhorkant. Mielőtt Josh visszavághatott volna Katie közbeszólt.

-           - Már csak néhány hónap. Kérlek! – kérlelte barátnőjét, aki természetesen bólintott.

-           - Akkor ebédelhetünk. – néztem végig mindenkin és a konyhába tereltem őket. mindenki helyet foglalt az asztalnál, de csak Lily és Josh evett. 

Végignéztem mindenkin és elmosolyodtam. Hatalmas családunk volt, olyan, mint amilyenről mindig is álmodtam. Emmett és Rose mosolyogva tekintettek egymásra, miközben Emmett Rose karját simogatta. Alice vígan csacsogott a lányokkal főleg Katie-vel. John pedig elnéző mosollyal nézett rá. Lucy és Edward a konyhapultnál álltak és halkan beszélgettek, miközben bátyám összekulcsolta a kezét Lucy-éval. Josh fél szemét kedvesén tartotta, aki Alice válaszaira válaszolt készségesen a közelgő esküvővel kapcsolatban. Lily pedig mosolyogva evett és közben le nem vette a szemét Alec-ről. Esme és Carlisle csak egymást átkarolva nézték a gyerekeiket és unokáikat. Jasper mögém lépett és egy puszit nyomott az arcomra. Elmosolyodtam és szembe fordulva vele egy apró csókot nyomtam ajkaira. 

Ebéd után mindenki a nappaliban gyűlt össze, hogy megosszuk egymással az elmúlt évben történteket. Emmett ölében Rose foglalt helyet, Alice és John egymás mellett ültek. Esme és Carlisle egy külön kanapén mellettük Edward és Lucy. Josh az ölébe kapta Katie-t, míg Alec és Lily csak egymás mellé ültek, kezeiket összekulcsolva. Én egy egyszemélyes kanapéra ültem, Jasper pedig annak karfájára. Gyerekeink egymás szavába vágva meséltek, így felváltva hallgattuk Brazília és Velence jellegzetességeit. 

Josh előbb találta meg a szerelmet, és valahogy ők ketten Katie-vel lassabban is haladtak. Josh a főiskolán találkozott Katie-vel. Állítása szerint már legelőször elvarázsolta Katie bája és a szerénysége. Látott benne valamit, ami manapság a többi lányban nem volt meg, és igaza is volt. Katie egy valódi kincs volt. Azonban éreztem, hogy valamit titkol. Ahogy közelebb kerültek volna egymáshoz, titokzatosabb és zárkózottabb lett. Josh kétségbeesett, hogy valamit elrontott, túl gyorsan haladt és mindent tönkretett. Azonban ennél sokkal rosszabb dologról volt szó, ami néhány nap múlva ki is derült. Carlisle egyik nap azzal a hírrel állított haza, hogy bevitték Katie-t a kórházba, Josh pedig mint egy fejvesztett őrült rohant hozzá. Akkor derült ki, hogy Katie gyógyíthatatlan beteg és a halálán van. Josh kétségbe esett. Nem akarta Katie-t elengedni. Edward megértette őt. Jobban mint bárki. Josh végül elmondta Katie-nek, hogy mi is ő valójában és választás elé állította. Katie szerette őt, és nem akarta elveszíteni. Josh pedig átváltoztatta. Ma már Katie is egy közülünk és jobban szeretik egymást, mint valaha. Josh tavaly eljegyezte őt, most nyáron lesz az esküvőjük. Büszke voltam a fiamra. Minden tekintetben. 

Ezzel szemben Lily és Alec kapcsolata teljesen más volt. Egyszer kénytelen voltam Volterrába menni. A családom pedig nem engedett el egyedül. Alec és Lily számára szerelem volt első látásra. Egyáltalán nem haladtak lassan. Lily tudta mit akar, és biztos volt benne, hogy megtalálta azt, akire szüksége van. Még abban a néhány napban Alec-é lett, amiért Jasper kis híján megölte barátomat. Emmettnek, Edwardnak, Demetrinek és Felix-nek kellett őket szétválasztani. Lily azonban nem félt kiállni az igazáért. Választás elé állította az apját, és megmondta, hogy Alec-kel marad, ha elfogadja, akkor továbbra is minden olyan lesz, mint régen, ha pedig nem akkor Volterrába költözik. Jasper zsarolásnak vette az egészet, ám kénytelen volt beleegyezni a dologba. Az én kérésemre Aro elengedte Alec-et, egy időre. Jasper jó ideig nem engedte, hogy Alec és Lily bármilyen formában is érintkezzenek. Lily nem örült neki, de tudta csak így bizonyíthat az apjának. Ahogy telt az idő egyre valószínűbb volt, hogy tényleg szeretik egymást. Türelmesen vártak míg Jasper végül fejet nem hajtott a dolog felett, akkor pedig őrülten estek egymásnak. Jasper pedig fájdalmasan szemlélte, ahogy a pici lánya felnőtt, és már nem tűnteti ki úgy a figyelmével. 

Felocsúdva az emlékekből néztem családomra, akik mosolyogva tekintettek egymásra. Jasper kezét megszorítva ajándékoztam meg egy mosollyal, ő pedig elsuttogta, hogy szeret. 

-           - Gyerekek várjátok már ki az éjszakát. Bár lehet most nem kéne, elvégre vendégeink vannak, akik történetesen a gyerekeitek. – világosított fel Emmett és próbált komolyan ránk nézni, de nem jött össze neki, így mindenkiből kitört a nevetés.

-           - Elfelejted, hogy régen itt éltünk és akkor mindent tökéletesen hallottunk. – nézett rá Lily mintha csak egy gyerekhez beszélt volna. Egy idő után már fárasztó voltak a szócsatáik, de mindig megnevetettek.

-           - Tévedés, én veled ellentétben mindig elmentem itthonról éjszaka. – vetett ellent Josh, ezzel kivívva Katie kérdő pillantását.

-           - Merre is jártál te éjszakánként? – kérdezte és felhúzta szemöldökét. Sötét haja szinte már feketének hatott. Emberként gyönyörű tengerkék szemei voltak, most azonban aranybarna tekintettel pásztázta kedvesét. Ajkamba haraptam, ahogy Josh nyelt egyet, majd mosolyogva nézett rá.

-           - Vadászni voltam. Többen is megerősíthetik. – nézett körbe, ám senki sem bólogatott, inkább csak kuncogtak.

-           - Szép családom van. – morogta Josh, én pedig csilingelően felkacagtam. Katie hozzábújt és a mellkasára hajtotta a fejét. Josh pedig elmosolyodott.

-           - Jut eszembe… kis család. Hogy van a mi újdonsült nagyapánk? – kérdezte Alec és vigyorogva Edwardra nézett, aki felmorgott.

-           - Remekül, ahogy a lányom és az unokám is. – morogta, Lucy pedig nyugtatóan simított végig mellkasán. Nessie ugyanis már boldog feleség, és családanya volt. Ezért is nem jöttek el. Nessie-nek ma már egy hét éves kisfia volt, aki tiszta apja. Nessie végleg letelepedett La Push-ban, aminek Edward nem igen örült, de nem tudott ellene mit tenni. Azóta Emmett ráaggatta a nagypapa jelzőt, amire sok mindenki rászokott, Edward nagy bánatára.

-           - Bele se gondolok, hogy milyen lesz, ha a mi Lily-nk is anya lesz. – vigyorgott Emmett, Jasper pedig megfeszült mellettem.

-           - Egyelőre nem terveztem anya lenni, és az elkövetkezendő években nem hiszem, hogy sor kerülne rá. – nyugtatott meg mindenkit Lily.

-           - Előttük az örökkévalóság miért sietnék el? Előbb élnek, ha rám hallgatnak. – vontam meg a vállam és kislányomra kacsintottam. Egy bűbájos mosolyt intézett felém és pedig úgy éreztem, hogy minden megérte. 

Felhőtlenül boldog voltam, ha a családomra tekintettem. A gyerekeim megtalálták a boldogságot, a többiekkel pedig itt voltunk egymásnak. Josh és Katie az esküvő után elmennek nászútra, de utána úgy döntöttünk együtt telepedünk le valahol. Megtaláltam a békét, azt a családi idillt, amit mindig is kerestem. Jasper itt volt mellettem és többet nem is kívánhattam. Ha rá néztem, tudtam, hogy szeret és mindig itt lesz nekem. Ha a gyerekeimre, akkor pedig láttam bennük azt az álmom valóra válni, ami a legfontosabb volt számomra. Ennél többet egy ember sem kérhetett volna, én pedig vámpírként néha úgy éreztem túl különleges vagyok. Mintha fentről segítettek volna, hogy az emberi álmaim ne vesszenek el. Jasperre néztem, aki engem vizslatott tekintetével. Lehajolt és megcsókolt. Ajkai lágyan becézgették az enyémet, miközben kezeit hátamra simította. Elváltam tőle és szemeimbe néztem. Abba a parázsló tekintetbe, ami mindig elvarázsolt, és melegséggel töltött el. Ezekbe a szemekbe szerettem bele. Kétségtelen, hogy a szerelmünk a múltban kötetett és mindent kibírt. A miénk egy befejezetlen múlt volt… de túléltük és itt vagyunk jobban szeretve egymást mint valaha.

-           - Szeretlek – susogtam és ajkaira hajolva megcsókoltam az én szőke hercegem.

                               Vége 

68. Fejezet - Múltból a jövőbe

Sziasztok!
Nos... elég nehéz ez nekem, mivel elérkeztünk az utolsó fejezethez. Ezen kívül még lesz egy Epilógus és végleg abbahagyom Jasper és Ashley történetét. Nagyon megszerettem ezt a történetet és büszke vagyok, hogy végig tudtam csinálni, de még nem búcsúzkodok, hiszen egy fejezet még van :) Köszönöm a négy kommentet el sem tudjátok képzelni milyen jól esett őket olvasni. :) Jó olvasást. 
Puszi, Trixi

(Ashley szemszög)

A napsugarak néhol áttörtek a sűrű felhőrétegen, így megvilágítva és vakító fénységben elárasztva az előttünk elterülő kis füves kertet. Most már semmi sem maradt a régi kert gyönyörűségéből. A bokrok már nem voltak szépen egymáshoz igazítva, már bokrok sem voltak. Csupán a kissé kopár föld és fű. Ahogy tekintetem tovább siklott a földön egy kissé rozoga állapotban lévő lépcsősort pillantottam meg. Majd tekintetem felemeltem és megpillanthattam a régi otthonom. Azt a helyet, amit elsőnek neveztem otthonomnak. Egy fájdalmas nyögés hagyta el ajkaimat. A forró levegő beáramlott a tüdőmbe ám ki már nem jött. Ahogy szemügyre vettem a házat még pislogni is elfelejtettem. 

Megsemmisülten bámultam az előttem lévő épületre. Nyilvánvaló újításokat végezhettek rajta az évek során. A tető teljesen újjá lett építve és szerintem a főgerendákat is muszáj volt kicserélni. Bár ahogy most elnézem annak is nagyon régen kellett történnie. A gyönyörű fehéren virító ház, most megviseltnek hatott. A fehér festék már lejött a falakról, valamint sűrűn belepte a moha és a gaz. A zöld növény magasodott a ház köré ezzel teljesen beterítve. Az ablakok innen kívülről is koszosnak és porosnak tűntek. Nem lehetett belátni a házba. Az ajtó és a lépcsősor nem lett kicserélve ezért rozogán álltak a helyükön, mintha egy apró szellő kettétörhetné őket. Ám számomra még ez sem rontott az összképen. Így volt csodálatos, ahogy volt. 

Egész testem nyomasztó érzés járta át. Éreztem, ahogy megremegnek a lábaim és szememet szúrni kezdik a nem létező könnycseppek. A mellkasomat mintha lelapították volna. A megmaradt oxigén is távozott a tüdőmből én pedig levegőt akartam venni ám nem tudtam. Képtelen voltam rá. Kezemet a szám elé helyeztem és próbáltam nem itt az egész család előtt kiborulni. A régi sebek szép lassan szakadtak fel, ahogy az emlékek egyenként lepték el az elmém. Törékenynek és sebezhetőnek éreztem magam. Most nem voltam erős, bármennyire is azt mondták, hogy mindent kibírok ez most nekem is sok volt. 

Finom, selymes kezek érintése hozott vissza a valóságba. Gépiesen fordítottam a fejem arra az irányba, ám fél szememet még mindig a házon tartottam. Jasper kissé aggódó szempárja találkozott az enyémmel. Éreztem, hogy ujjaimat finoman megszorítja és kétkedve néz rám. Nekem viszont eszem ágában sem meghátrálni, most már nem. 

-           - Készen állsz? – kérdezte és hangja is aggodalmasan csengett. Mivel beszélni képtelen volt ezért csak bólintottam egy aprót. 

Fejem újra a ház felé fordítottam. Minden négyzetcentiméterét magamba akartam szívni. Soha többé nem akartam elfelejteni. Így akartam emlékezni rá, és csak reméltem, hogy bent is az vár, amire számítok. Finoman kihúztam az ujjaimat Jasper kezéből készen arra, hogy elinduljak a régi otthonom felé, és szembenézzek a múltammal. Mióta vámpírrá váltam nem mertem ezt megtenni, most azonban elérkezettnek láttam az időt rá. Egyszer meg kellett volna tennem. 

Szinte hipnotikusan indultam el a ház felé. A gyenge szellő belekapott a hajamba és ezzel együtt engem visszarepített az időbe. Éreztem, hogy a hosszú, földig érő ruhám súrolja a földet, arcom simogatja a szél, bőröm kellemesen megborzong ahogy eléri a tavaszi szellő. Lehunytam a szemem és elképzeltem, hogy sétálok a kertbe. Ujjaimat végighúzva a bokrokon a tájat csodálva. Az illatok bekúsztak az orromba. A vadvirágok kellemes illatát sodorta felém az erdő fáinak illatával keveredve. Régen nem éreztem így az illatokat. Ám a nem messze lévő istállóban lévő állatok szagát én is éreztem. Szeretettel gondoltam az ott lévő állatokra és gondolok most is. Ám már nincs ott semmi, de jó belegondolni, hogy ott is mennyi szép percet megéltem. Lábaimat egymás elé helyeztem és úgy haladtam a célom felé egyre közelebb és közelebb érve. Újra kinyitottam a szemeimet és most már közvetlen közelről pillanthattam meg az otthonom. 

Fejem kissé megemeltem és úgy néztem fölfelé. Fentről lefelé haladva tanulmányoztam a réseket és apró repedéseket a ház oldalain. Most láthattam csak igazán, hogy az évek mennyire megviselték ezt a helyet. Csoda, hogy ennyi idő elteltével is fent tudták tartani. Erőt véve magamon és az újra feltörni készülő emlékeken befelé indultam. Cipőm alatt hangosan ropogtak az apró kavicsok. Ahogy elértem a lépcsőfokokat és a verandát egy halvány mosoly szaladt át az arcomon. Lábaim alatt hangosan roppant és nyikordult meg a fa lépcsősor. Emberi lépésekkel haladtam, hogy minden percét magamba szívhassam ennek a pillanatnak. Számomra ez csaknem olyan meghatározó, mint mikor Jasperrel találkoztam újra. 

A verandán is körbe pillantottam. Most nem voltak itt virágok, amik külön díszíthették volna. Pedig az egyik legszebb dolog, mikor reggel a felkelő nap fénye megcsillan a virágok harmatcseppjein. Ilyenkor a szivárvány több száz színeiben tükröződnek vissza és mesés színekbe borítják a tájat. Imádtam reggel itt kint üldögélni. Jasperrel sok időt töltöttünk itt. Volt, hogy itt ittuk meg a reggeli teánkat és így indult a napunk. Mindketten szerettük nézni a természetet, legyen az reggel vagy este. A lényeg, hogy egymás társaságában tegyük azt. Ilyenkor megszűnt létezni a világ. Csak mi voltunk és a természet adta nyugalom. 

Aprót ráztam a fejemen és az ajtóra szegeztem a tekintetem. A faajtó megviseltnek és rozogának látszott, kopott volt és fásult. Kezeim nem remegtek, de biztos voltam benne, hogyha ember lennék, akkor most kezem-lábam remegne és a szívem a torkomban dobogna. Hasonlított a helyzet arra, mikor először léptem át ennek a háznak a küszöbét, Jasper feleségeként. Akkor ugyanilyen izgatott voltam. A kilincs után nyúltam, ami irritálta a bőrömet, rég nem használták ez tény. Végül hosszas győzködés után végül lenyomtam. Az ajtó megnyikordult és csikorogva nyílt ki előttem. Kissé beljebb löktem így feltárult előttem a régi nappali, vagy előszoba. Vettem egy éles levegőt, majd egy lépéssel átléptem a küszöböt és már bent is voltam a régóta annyira hiányolt, és szeretett házban. 

Lépteim után a padló hangosan nyikorgott ám most ez sem tudott zavarni. Tekintetem lassan járattam körbe a szobán, mindent alaposan tanulmányozva. A levegő állott volt, és ahogy kinyitottam az ajtót a friss levegő szinte beözönlött a szobába. A nejlonok zörgése hallatszott, ahogy a szél meglengette őket. A lépcsősor a bal oldalon ugyanúgy állt, mint régen. Velem szemben még mindig a konyhának fent tartott helyiség volt. A jobb oldalt pedig a régi bútorok. A régi kanapék és ülőalkalmatosságok mind le voltak fedve, hogy a por és kosz ne fedje be őket. Valamint az idő ne fogjon rajtuk. A fehér nejlonszerű takaróeszköz zörgött, ahogy a szél meglengette őket. Közelebb sétáltam, minden lépésem után hangosan nyikordult a padló ezzel mindig visszazökkentve a valóságba. 

Egy mozdulattal letéptem a régi kanapékról a nejlont és immár úgy csodálhattam meg őket mint régen. A kissé dohos szag ellepte az elmém. A port felkavartam és a porszemek most vígan ütköztek a levegőben. Fél füllel hallottam, hogy többen is fellépnek a verandára majd belépnek a házba. Próbáltam őket most kizárni az elmémből. Végigsimítottam a régi bútorokon és ebben a pillanatban ismét visszarepültem az időben.
A nap besütött az ablakon keresztül ezzel melengetve az arcom. Boldog mosollyal az arcomon foglaltam helyet férjem mellett kezemben egy csésze teával. A tea gőzölgő illatát éreztem az orromban és a forró nedves italt végigszántani a torkomon. Jasper közben egyik kezét a hátamon nyugtatatta és egyenletesen simított néha végig rajta. Mr. és Mrs. Whitlock az arcukon boldog mosollyal néztek ránk. Jasper az apjával elegyedett beszélgetésbe, míg én inkább kívülről szemléltem az eseményeket és szerelmemben gyönyörködtem. Ahogy ajkai megrándultak miközben beszélt, szemei csillogását, és szőke tincseit, amin megcsillant a besütő napfény. 

Kinyitottam a szemeimet és újra meg újra végignéztem az előttem álló bútorokon. Mindegyikhez annyi emlék fűzött. Mindegyik felébresztett bennem valamit, valamit, amit elvesztettem és már soha nem kapom vissza. Tekintetem a velem szemben eső falra esett, és az ott nyugvó festményre. Meghökkentem, a tüdőmben rekedt a levegő és szoborrá merevedve bámultam az előttem lévő festményt, ami egy mestermű munkája lehetett. Kezemmel felé nyúltam, meg akartam érinteni, itt tudni a kezeim között és végigsimítani a gyönyörű munkán. Megkerültem a kanapét és közelebb léptem a falhoz. Ahogy egyre közelebb lépkedtem a festmény apróbb vonásai is kirajzolódtak előttem. Végül megérintettem és finoman leemeltem a falról. Kezeim között tartottam és úgy néztem rá, mint egy felbecsülhetetlen értékű tárgyra. Mert számomra az is volt. Egy mestermű, ami a régi énemre emlékeztetett. 

Egyik kezem finoman a festményen lévő körvonalakra helyeztem és végigsimítottam rajta. Elmosolyodtam és éreztem, hogy a zokogás fojtogatja a torkom. Kezem a számhoz kaptam és kissé elhomályosult tekintettel néztem a képre.
A festményen ember korunk egyik legszebb pillanata volt megörökítve. Emberként álltam a képen Jasper pedig mögöttem helyezkedett el, karjaival átkarolva. Mindketten boldog, elégedett, szerelmes mosolyt intéztünk a minket figyelőkre. Fekete szemeim szerelemtől túlfűtötten csillogtak, amiket átváltozásom miatt elvesztettem, most mégis sokkal közelebbinek éreztem magamhoz. Úgy ragyogtak, mint egy holdfényes éjszakán sok millió apró csillag az égen. Jaspernek pedig szinte sziporkáztak a zöld szemei. Boldog volt. Reménytelenül, és lehetetlenül boldog. Zöld ruhám illeszkedett a szemei színéhez. Boldogan simultam bele ölelő karjaiba és úgy néztem ki, mintha mindig is oda teremtettek volna, mintha soha nem akarnék onnan elmenni. És soha nem is kellett volna. 

Letettem a képet az előttem lévő kisasztalra és a konyhába rohantam. Gyorsan kapkodtam a levegőt és egyik kezemmel megtámaszkodtam az ebédlőasztal sarkában. Lehunytam a szemem és a kezem a szám elé kaptam. A zokogás erőt vett rajtam és szemeimet szorosan lehunyva, átkaroltam magam a karjaimmal és úgy álltam a konyha közepén. Vállam rázta az apró zokogás, ami fel-feltört belőlem. Nem tudtam visszafojtani. Bármennyire is késznek éreztem magam erre, nem voltam felkészülve. Tudhattam volna, ám meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen hatással lesz rám a régi otthonom. Ami régen annyi mindent jelentett nekem, és talán épp ezért zaklat fel most ennyire. 

Karok ölelését éreztem magam körül. Beszívtam a jellegzetes megnyugtató illatot, és a fejem kedvesem mellkasába temettem. Kezeimmel átkaroltam és szorosan húztam magamhoz, miközben görcsösen kapaszkodtam belé. Ő lehet az egyetlen, aki megérti, hogy mit érzek most. Mert ő is ugyanezeken az érzéseken megy keresztül, csak talán nem ennyire intenzíven. Én mindenre emlékeztem épp ezért fáj most ennyire. Ő nem emlékszik semmire, de mégis átérzi a fájdalmam. Hiszen együtt éltünk itt, és minden emlékem átadtam neki. Valamint az érzéseimet is érzékeli. Fájt, hogy ki kell ennek tennem, de nélküle nem tudnám megcsinálni. Lehetetlen lenne. Bármennyire is erősnek állít be, tudja, hogy nem vagyok. Vannak dolgok, amik még engem is megtörnek. És ez is egy ilyen eset. 

Elhajoltam tőle és a szemeibe néztem. Volt még egy hely a házban, amit újra látni akartam. Muszáj volt, és bármennyi fájdalmat is fog okozni ezt az egyet még meg kell tennem. Viszont ez nélküle nem fog menni, így megragadtam a kezét és kihúztam a konyhából. Az előszobában a családom szomorú és együttérző tekintetével találtam szemben magam. Lekaptam róluk a tekintetem, még nem voltam felkészülve, hogy lássam a reakciójukat. Előbb még valamit meg kellett tennem. Pontosabban kettőt. De ha az egyiken túl vagyok, a másik már nem lehet olyan nehéz. 

Jasper kezét szorongatva indultam el az emelet felé. Fülembe bekúszott a padló recsegésének hangja, a kinti szél suhogása. Emlékeztem milyen volt ezen a lépcsőn lefelé sétálni. A ruhám mindig súrolta a padlót, ezért általában finoman megemeltem. Cipőm ezzel egyetemben hangosan koppant a lépcsőfokokon, én pedig boldog mosollyal az arcomon léptem szerelmemhez, aki a lépcső aljában várt mindig, hacsak nem velem együtt jött lefelé. A lépcsők is csaknem olyan rossz állapotban voltak, mint a kinti bejárati lépcsősor. Kezemet a korlátra helyeztem, ahogy felfelé haladtam. Vastag rég por maradt a kezemen mikor elemeltem onnan. Mellkasomban a fojtogató érzés egyre erősödött. Tudtam hova készülök, és hogy ez mivel jár együtt, ám még ez sem tántorított el. 

Megpillantottam a régi hálószobánk ajtaját. Hallottam Jasper kissé erőteljesebb levegővételét mögöttem. Ám nem hátrálok meg, most már nem. Látnom kellett a szobánkat. Szükséges volt, és lényegében ezért is jöttünk ide. Tekintetem az ajtón cikázott. Láttam rajta a repedéseket, és néhány kisebb lyukat is a sarkában. Türelmetlenül húztam meg Jasper kezét és léptem egyet az ajtó felé. Jasper jött utánam és kissé megszorította a kezem, ezt pedig bátorításnak vettem, és hogy tudassa velem ő mellettem áll. Ahogy egészen idáig mindig tette. Kezem a kilincsre helyeztem, ám lenyomni már nem tudtam. A lélegzetvételem egyeletlenné vált, és éreztem, hogy most fogok nagyon kiborulni. Jasper kezét az én kezemre helyezte, és együtt nyomtuk le a kilincset, viszont mielőtt még beléptünk volna a szobába biztatóan a szemembe nézett és megszorította a kezem. 

Az ajtó feltárult előttünk és pedig lélegzetvisszafojtva néztem a régi szobánkra. Ugyanolyan színben pompázott az ágy ugyanott hevert a bútorokat senki sem mozdította. Csupán itt is minden le volt takarva. Az állott levegő bekúszott az orromba. Jasper kezéből kicsúsztak az ujjaim, ahogy a régi ágyunk felé léptem. Letéptem róla a nejlont, ami eltakarta előlem teljes valóját és elámultam. A régi sima, gyönyörű fehér ágynemű volt felhúzva. Ujjaim lepkeszárny finoman simítottak végig a puha anyagon. Lehunytam a szemem, ahogy egy emlék kúszott a szemeim elé.
Jasperrel együtt egy verőfényes reggelen feküdtünk, békésen és nyugodtan az ágyunkban. Szerelmesen összebújtunk és csak élveztük egymás közelségét. Nem kellett semmi más, sem testi érintkezés, sem szavak. Csak, hogy érezzük, hogy a másik itt van, mellettünk, ahogy átölel minket, érezni a testéből áradó forróságot, lélegzetvételét magunkon. Ezek bárminél többet értek. A meleg, pihe puha ágyban, Jasper ölelő karjai között többre nem is vágytam. Megkaptam azt a szerelmet, amire mindig is vágytam, és ezért nem győztem hálát adni, minden nap. Mert ő itt volt és szeretett, úgy ahogy soha senki. Ahogy felsóhajtott közelebb húzott magához és egy csókot lehelt kócos tincseim közé. Én ilyenkor csak még jobban kajai közé simultam és engedtem, hogy egy boldog mosoly kússzon az arcomra. 

Kinyitottam a szemeimet és ujjaimat elemelve az ágyról megfordultam. Velem szemben szintén egy letakart bútor volt. A ruhásszekrényünk. Közelebb léptem, majd kissé hezitálva nyúltam, hogy kinyissam. A szekrény nyikorogva tárult fel előttem. Nagy meglepetésemre két darab ruhanemű volt benne. Az egyik az én régi kék ruhám volt a másik pedig Jasper egyik inge. Ujjaim végigsimítottak az anyagon, amit szintén nejlon fedett előlem, ezért gyorsan, de ugyanakkor finoman eltávolítottam a ruhákról. A ruhákon látszott, hogy sokat használták őket és már nagyon régiek. De nekem akkor sem veszítettek semmit az értékükből. Jasper ingjét vettem a kezeim közé, majd arcomhoz emelve megszagoltam. Jasper semmivel sem összehasonlítható illata még érződött rajta. Lehunytam a szemeim és lelki szemeim elé, Jasper ember kori éne kúszott. A ragyogó zöld szemei, csábos ajkai, szőke tincsei, testtartása, amivel mindig engem várt vagy fogadott épp. Még egy csókjára is emlékszem. Az esküvői csókunkra. Gyengéd volt, mintha egy virágszálat tartott volna a kezei között, és bár rövid volt, nekem mégis az örökkévalóságig tartott. 

Visszatettem az inget a szekrénybe és Jasperre néztem. Ő csak megkövülten állt a szoba közepén tekintetét egy valamire fókuszálva. Szemeimmel követtem tekintete irányát és lesokkoltam. Ez volt az a bútordarab, amit Jaspernek már nem volt esélye látni. Én viszont minden este láttam és minden nap mosolyogva simítottam végig rajta. Egész testemmel a régi baldachinos bölcső felé fordultam. A fojtogató érzés átjárta az egész testem. A lábaim földbe gyökereztek és nem bírtam mozdulni. Szemeimet szúrták a nem létező könnyek. Sírni akartam, zokogni és üvölteni, hogy kiadjam magamból azt a fájdalmat, amit már hosszú-hosszú évek óta éreztem. Mert még mindig felelősnek éreztem magam a kisbabám haláláért és bármennyire is bizonygatta Jasper hosszú időn keresztül tudtam, hogy én tehetek róla. Én öltem meg őt, egy még meg sem született életet. Az első gyermekünket. 

Felocsúdva közelebb léptem és lehúztam róla a nejlont, ami eltakarta előlünk. A kis fabölcső ugyanúgy állt a helyén, az én szívem pedig összefacsarodott. Hihetetlen fájdalom járt át, egyik pillanatról a másikra. Ujjaimmal végigsimítottam a baldachinon és szomorúan elmosolyodtam. Szívemen eddig soha nem érzett fájdalmat éreztem. Most neki is velünk kellene lennie, vagy inkább nekünk vele. Bármelyik is a helyes opció sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy megöltem őt. A saját hibámból vetettem véget a kisbabám életének. Pedig, ha erős maradok talán Jasper még vámpírként is visszajött volna hozzánk. Talán együtt lehettünk volna, így vagy úgy. Nem érdemelte meg ez az ártatlan lélek, hogy így vessenek véget az életének. Pedig ha tehettem volna, akkor inkább őt mentem. Neki élnie kellett volna, a régi családunkért és a régi önmagunkért is. Ő testesítette meg az emberi életünk és mikor neki vége volt, akkor a mi emberi korszakunknak is. Megráztam a fejem. Nem gondolhatok így a gyermekemre, mint valami korszakelválasztóra. Ő Jasperből és belőlem egy darab és ugyanannyi joga lett volna élni, mint nekünk, ha nem több. 

Jasper mögém lépett és átkarolt. Belesimultam a karjaiba, ha nem tart meg talán már a földön kötök ki. Nem bírtam ki, túl sok volt. Kitört belőlem a szüntelen zokogás. Rázta a testem én pedig az önostorozás és önutálat legsötétebb bugyraiba kergettem magam, de megérdemeltem. Jasper csitítgatott ám most nem használt. Testem megfeszült, ahogy kitörni próbáltam a karjai közül, megfogtam a karját, hogy szabaduljak ám ő nem engedett. Helyette a kezeimet is lefogta, hogy ne tegyek kárt magamba. Éreztem, hogy őt sem sok választja el attól, hogy szabad utat engedjen érzelmeinek. Szembe fordultam vele, ami elég nehéz volt. Nem tudom, hogy végül minek a hatására, lehet a bánattól és nem létező könnyektől csillogó szemeim hatottak rá, vagy csak az érzések voltak túl sokak ám Jasper magához szorított és miközben lecsúsztunk a földre egymás mellkasába temetve az arcunkat engedtünk utat a fájdalmunknak. Fogalmam sincs mennyi ideig ültünk ott, de mikor Jasper érzelmei megcsaptak szinte lebénultam. Az elkeseredettség, bánat, szomorúság, gyász, bűntudat mind együtt tódultak rám. Szorosan öleltem magamhoz. Mást nem tudtunk tenni, csak támaszt nyújtottunk egymásnak, úgy, hogy itt voltunk mikor a legnagyobb szükség volt rá. Végül Jasper tolt el magától és nézett a szemeimbe. Tekintetében ugyanazt a fájdalmat láttam, mint a sajátomba. Jasper egyik kezével finoman megérintette a bölcsőt majd benyúlt a rácsok között és kiemelte az egyik épségben maradt kispárnát. Arcához emelte és mélyen belélegezte az illatát. 

Tudtam, hogy neki is fáj, hogyne fájt volna. Bár itt volt mellettünk a két csodálatos gyermekünk, de az elvesztetett ők sem adhatják vissza. Ez örök fájdalom marad egy szülő szívében, és a gyerekek is sajnálták, átérezték a fájdalmunkat, hiszen ők egy testvérüket vesztették el, akit meg sem ismerhettek. Mióta a gyerekek a teljes történetünket tudják azóta minden évben, meggyújtunk egy gyertyát. Azon a napon mikor megtámadtak. Egyet az elvesztett kisbabánkért, egyet-egyet a szüleinkért. Azóta nem gyászoltam ezt a napot mióta újra találkoztam Jasperrel, de mióta a gyerekek itt vannak, ez már szinte hagyomány lett. 

Megfogtam a kezét és felhúztam a földről. Tudtam, hogy a legnehezebb része még csak most jön. A legnehezebb mind közül. Jasper mintha csak megérezte volna ezt, visszatette a kispárnát a bölcsőbe és felállt. Még egy utolsó pillantást vetett a bölcsőre és összekulcsolva az ujjainkat kivezetett a hálószobából. A lépcsőn lefelé haladva ismét elfogott a nosztalgikus érzés. Láttam Jaspert és magamat, ahogy a szüleivel körülvéve vígan kacagunk az előszobából. A nevető hangok most is fülemben csengenek, Jasper mosolygós arca, és a családja elégedett tekintete. Ezekért éltem emberként, ezek voltak, amik meghatározták az életem. Jasper és a családja. Majd a kisbabám. 

Kiléptünk a fullasztó hőségbe. Vettem egy mély levegőt mielőtt megkerültük volna a házat. A többiek már ott voltak és valamit nagyon bámultak. Pontosan tudtam, hogy mit. Hisz itt voltam mikor a három sírkövet a földbe helyezték. A család helyet adott nekünk és pedig a fekete márvánnyal borított sírköre néztem. Erőtlenül rogytam le a földre és kezemet kinyújtva simítottam végig az apró sírköven. Két koporsó volt a földbe ásva. Ám egyikben sem volt senki. A két nagyobb sírkő Jaspert és engem szimbolizált a közte lévő kisebb pedig a gyermekünket. Fojtogató érzés tört rám, ha arra gondoltam, hogy mi Jasperrel itt vagyunk ő pedig nincs. Ennek nem így kellett volna történnie. Megráztam a fejem és szorosan lehunytam a szemeimet. Karjaimmal átkaroltam magam és előre-hátra ringattam magam. Jasper mögém térdelt és átkarolt. Nem mondott semmit, csak a nyakamba fúrta az arcát és onnan pillantott a kis sírkőre. 

Ezek a pillanatok szinte belém égtek. Fájdalmas volt idejönni újra. Mikor átléptük Texas határát már akkor tudtam, hogy fájni fog. Fájni fog a visszatérés, és a szembeszülés a múltammal. A múltunkkal. Régi sebeket szakított fel a mai nap. Viszont tudtam, hogy szükség van erre, azért, hogy ezek után könnyebb legyen. Felálltam bár nem voltam biztos abban, hogy a lábaim megtartanak. Jasper kezét megfogtam a régi ház mögötti kis dombunkra vezettem. A nap már lemenőben volt. Pont úgy mint régen. Mintha semmi sem változott volna, és el se mentünk volna, de ha hátra pillantok a mostani családomra, akkor tudom, hogy megérte. Az egész eddigi szenvedés, minden megérte. Két csodálatos gyermekem van attól a férfitól, akit mindennél jobban szeretek. 

A lemenő nap fényében mindkettőnk bőre csillogott. Jasper mellkasának döntöttem a fejem és halványan elmosolyodtam. Jasper mindig bizonyítja, hogy szeret, ez abból is látszik, hogy megvette nekünk a régi házunkat, amit éveken át házvezetőnők tartottak fent. Mr. Whitlock végrendeletébe belerendelte, hogy a házat örökké fent tartsák, és mi most már meg is fogjuk tenni. Oldalra fordítottam a fejem és végignéztem a családunkon. Emmett és Lily-nek magyarázott hevesen valamit, erre lányom reakciója csak egy tarkóra verés volt. Rose szem forgatva nézte őket. Alice Johnba karolt, aki letargikusan nézte a sírokat. Esme és Carlisle is a háttérben maradtak és láttam, hogy félig minket néznek. Edward és Lucy pedig Josh-sal kezdett beszélgetni. Szerettem a családom és csak hálás lehettem. Szükség volt erre a napra. Túl kellett végre lépnem a fájdalmaimon. El kellett búcsúznom a múltamtól, hogy végre felhőtlenül tekinthessek a jövőbe.