36. Fejezet - Probléma?!

Sziasztok!

Először is köszönöm az előző fejezethez érkezett két kommentet. Ezt a fejezetet kifejezetten nekik ajánlom, és csak miattuk tettem fel ma. 

Én nem nem tudom mi van most. Eddig iskola volt, és tanulni kellett, most meg nyár van és mindenki elutazik? A komik száma az elmúlt időszakban rohamosan csökkent, és szerintem nem csak itt. Na mind egy. Azért szeretném, ha ehhez kicsit többet kapnék. Ha elrontottam vagy nem tetszett mondjátok meg mert akkor változtatok rajta. Szerintem most egy igen fontos részhez érkeztünk, ezért fontos a véleményetek. 

Mindenkinek Kellemes nyarat!

Puszi, Trixi

Ajkaimon egy sóhaj szakadt ki, ahogy Jasper mellkasán feküdve élveztem, ahogy ujjaival lágyan cirógatja a hátam. Szorosabban préseltem magam hozzá, és bújtam bele az ölelésébe. Mindennél jobban imádtam ezeket a perceket. Mikor az éjszakát felváltja a nappal, és a nap belevilágít a szobába. Majd mikor elér minket Jasper testének gyémántragyogást ad, amitől én a mennyekben érzem magam. Ezt csak fokozza, mikor édes csókjaival hívja fel a figyelmem a reggelre, és olyan, mintha ébrezgetni próbálna. Ilyenkor kiscica módjára, fészkelem be magam karjai közé, és amennyire tudok, álmosan pislogok fel rá. Arca ebben a pillanatban ellágyul, és lágyan mosolyog rám. 

Nem akartam még kikelni az ágyból, pedig tudtam, hogy a többiek már várnak. Főleg a lányok. Rosalie folyamatosan szervezkedik, az utóbbi napokban. Sajnos Nessie-t is bele rángatta a dolgokba. Még mindig nem értem, hogy minek ekkora felhajtást csinálni. Elvégre csak egy rendezvény. Semmi nem fog történni, csak énekelnem kell. 

Néhány napja, a kórház igazgatója felkért, hogy énekeljek, a következő megrendezendő rendezvényen. Először nagyon meglepődtem, és gondolkozási időt kértem. Otthon beavattam a családot a dologba, akik szinte azonnal rábólintottak. Rose pedig sürgetett, hogy minél hamarabb elfogadjam, végül így tettem. Rose és Nessie azóta fel vannak pörögve. Szerintük ma még az átlagnál is szebbnek és tündöklőbbnek kell lennem. Én nem nagyon foglalkoztam a dologgal, hagytam, hogy mindent ők szervezzenek. 

Én tényleg nem csináltam nagy ügyet a dologból. Nem ezt lesz az első, és az utolsó alkalom sem. Bár kétség kívül nagyon szeretem az ilyen eseményeket. Az éneklés és a tánc, már a részemmé vált, és örülök, hogyha ezt néha másokkal is megoszthatom. A mai rendezvényen nem csak az orvosok, hanem azoknak családjai, és közelebb hozzátartozok is ott lesznek. Nagyszabású dolog lesz, és az igazgató mindent tökéletesen szervezett meg. Szerinte én az este fénypontja. Hát, majd meglátjuk. 

Sóhajtottam egyet, miközben felnéztem Jasper arcára, aki csak mosolygott rám. Elmosolyodtam és egy röpke csókot nyomtam ajkaira. 

-           - Mennünk kell! A lányok szerintem már így is a hajukat tépik. – kuncogtam.

-           - Nem hiszem! – csókolt meg Jasper – Rose sose vetemedne ilyesmire. Ezt a feszültséget inkább Emmetten vezeti le. – vigyorgott.

-           - Akkor még inkább. – mosolyogtam, majd felültem az ágyban. A lepedőt magam köré csavartam, miközben felálltam, majd így indultam el a fürdőbe. De túl nagy volt a kísértés így a vállam fölött visszanéztem Jasperre, aki pimaszul vigyorogva feküdt az ágyon.

-           - Azt hiszem az előbb még nem voltál ilyen szégyenlős – vigyorgott rám, én pedig kinyújtottam rá a nyelvem.

-           - Ez a szokás rajtam maradt még emberi koromból – vontam meg a vállam, majd ismét a fürdő felé indultam. Alig tettem egy lépést Jasper karjaival átölelte a derekam, és belecsókolt a nyakamba.

-           - Ideges vagy a rendezvény miatt? – kérdezett rá, miközben még mindig a nyakam cirógatta.

-           - Nem! – sóhajtottam – Csak nem értem, hogy minek ennyire nagy ügyet csinálni belőle. Egy átlagos rendezvény, amire valószínűleg sokat fogunk még járni az évek során. – válaszoltam végül.

-           - De ez az első, ez fontos nekik. Különben is büszkék rád, úgy ahogyan én is az vagyok. Nem mellesleg még nem hallottak énekelni. – és egy hirtelen mozdulattal szembe fordított magával.

-           - Rendben, hagyom hadd élvezzék ki. – mosolyogtam végül rá.

-           - Viszont egy valami nem tetszik. – mormogta elgondolkozva.

-           - Mi? – ráncoltam a szemöldököm. Nem értettem mi baja.

-           - Ha a lányok készítenek el, akkor őket ismerve, fantasztikus leszel ma este. És nem szívesen hagyom, hogy más is legeltesse rajtad a szemét. – motyogta a kulcscsontomba, én pedig felkuncogtam.

-           - Mi lenne, ha meggyőznélek, hogy csak és kizárólag a tied vagyok? – kérdeztem tőle, miközben az ajkaimba haraptam. Ő pedig érdeklődve kapta fel a fejét. – Egy közös zuhany? – suttogtam a fülébe, ő pedig megremegett. Majd a következő percben már a zuhany alatt álltunk, lepedő nélkül. 

A zuhany tovább tartott, mint gondoltuk. A lányok már biztos, hogy várnak. Bár Jasper még így sem nagyon akart kijönni a zuhany alól. Ezért ígéretet kellett tennem, hogy ma este a rendezvényről egyenesen ide jövünk. Mondanom sem kell, hogy rögtön felélénkült. Férfiak. 

-           - Ha így mászkálsz előttem – suttogta a fülembe, miközben kezei a derekam köré fonódtak. – Akkor nem biztos, hogy ki bírom estig. – mormogta elégedetlenül. Ugyanis épp a gardróbomban álltunk. Jasper már teljesen felöltözve, én viszont csak még egy fehérneműben.

-           - Miért? – tettem csípőre a kezem – Talán így nem felelek meg? – kérdeztem pimaszul, és láttam, hogy Jasper tekintete miként sötétül el.

-           - Azt inkább most ne firtassuk, hogy ezzel az öltözékkel miket válasz ki belőlem. – motyogta, miközben szép lassan kisétált a gardróbból. 

Én csak felkuncogtam, és gyorsan magamra kaptam néhány ruhát. Egy koptatott csőszárú farmert, egy fehér toppot, és egy farmerkabátot, ami szintén fehér, és mindezt egy magas sarkú cipővel koronáztam meg. Felkaptam a táskám, és mosolyogva léptem ki a szobába, ahol Jasper már megigazította az ágyat, és már az erkélyen álldogált. 

Mögé lépkedtem, és most én karoltam át a derekát, és a vállára hajtottam a fejem. Éreztem, hogy elmosolyodik. Így maradtunk néhány percig, és élveztük a csendet és a békét, amit a természet ad nekünk. Jasper megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat. Majd egy csókot váltottunk, ami elég érzékire sikeredett, és így indultunk el. 

Gyorsan haladtunk a fák között, és néhány perccel később már oda is értünk. A nagy fehér házat látva, mindig melegség önti el a szívem helyét. Fel lépdeltünk a lépcsőn, majd benyitottunk. A nappaliban a szokásos hangulat uralkodott. Nessie ez egyik kanapén ült, Jacob közelében. Esme most nem volt itt, de hallottam, hogy a konyhában tevékenykedik. Carlisle gondolom, a dolgozószobájában van. Edward és Bella, ahogy hallottam a szobájukban, és veszekednek. Erre vágtam egy fintort. Emmett a tévé előtt ült, Rose pedig Nessie-vel szemben és idegesen lapozgatott egy magazint, igazából szerintem csak figyelemelterelésnek használta, hogy legalább csináljon valamit. 

Amint beléptünk Rose és Nessie egyszerre kapták fel a fejüket, majd a következő percben Rose a nyakamban landol, és szorosan ölel magához. 

-           - Azt hittem már nem is jöttök! – fenyített meg minket játékosan, és arca egy kis fintorba ült ki – Mi tartott eddig? – kérdezte végül, és lehúzott az egyik kanapéra. Jasper csak vigyorogva követett minket, majd leült mellém.

-           - Szerinted cica? Nézd meg Jasper elégedett képét. Nekem elég sok ötletem van arra, hogy mit csinálhattak ezek ketten. – vigyorgott Emmett ránk, miközben hátra fordult a kanapén, majd öles lépteivel egyenesen velünk szemben foglalt helyet. – Nos, húgi, mi is tartott eddig? – kérdezte Emmett miközben kezét az álla alá tette, és azon támaszkodott meg, miközben előre dőlt a kanapén, és egy idétlen vigyort produkált.

-           - Szerintem ez nem tartozik rád Emmett – válaszoltam teljesen higgadtan, miközben mosolyogva Rose felé fordultam.

-           - Igen? Hát szerencse, hogy nem itt töltöttétek az éjszakát, szerintem senki nem tudott volna tőletek pihenni. – vigyorgott pimaszul.

-           - Mert ti olyan csendesen vagytok ugye? – néztem rá felvont szemöldökkel – Hány ágyat is vesztek hetente? – kérdeztem most már én is vigyorogva.

-           - Nagyon jó. Ügyes hárítás húgi. – dőlt hátra Emmett elégedetten a kanapén – Ezért vagy te a kedvenc húgom. – vigyorgott.

-           - Na, most én fogom Ashley-t elrabolni egy kicsit. – pattant fel Nessie, majd megragadta a kezem, és a hifi berendezéshez húzott. Én csak felvont szemöldökkel néztem rá.

-           - Mire készülsz? – kérdeztem tőle gyanakvón.

-           - Én ugyan semmire. – mosolygott ártatlanul. 

Viszont a következő pillanatban mikor a zene az egeket verdeste, annyira, hogy szinte még az üvegek is bele remegtek, már mindent tudtam. Megráztam a fejem, és mosolyogva néztem Nessie-re, akinek a mosolya kiszélesedett. Tudhattam volna, hogy erre készül. A zene bömbölt, még szerencse, hogy messze laktunk, minden várostól, mert ez már bőven csendháborítás. 

Nessie megragadta a kezem, és nappali közepére vezetett. Imádtam, hogy ilyen nagy a nappalijuk. Nessie lehunyta a szemét, és táncolni kezdett. Azokat a lépéseket, amiket most tanítottam neki. És meg kellett mondanom nagyon jól csinálta. Látszik, hogy gyakorolt, bár első látásra is tökéletesen elsajátította. Aztán hagytam, hogy a zene átjárjon, hogy érezzem a ritmust, majd én is mozogni kezdtem. A kabátom, eldobtam valamerre, és Nessie mellé szökkentem, hogy aztán egyszerre kezdjünk táncolni. 

Azt hiszem Nessie tudta, hogy így tökéletesen el tud lazítani. Pár perc múlva már semmi másra nem gondoltam. Átadtam magam a zenének, és a testem szinte önálló életre kelt. Kizártam a külvilágot, és hagytam, hogy a zene bekússzon a fülembe. Nessie valószínűleg direkt rakott fel karaoke felvételt, mert így énekelnem kellett. Nessie velem együtt énekelt, és a lágy dallam visszhangzott az egész házban. 

Fogalmam sincs mennyi idő múlva, de egyszer csak arra kaptam fel a fejem, hogy a zene elhalt, és Nessie vigyorogva néz rám. Én csak megcsóváltam a fejem. Körbe néztem a szobában. Mindenki itt volt. Esme a konyha ajtóból figyelt minket, míg Carlisle a lépcső aljánál állt. A többiek ugyanott, Bellával és Edwarddal kibővülve. Edward ragyogó szemekkel nézte a lányát. Bella pedig, mint mindig most is engem figyelt inkább. Tekintetem Jasperen állapodott meg, aki mosolyogva nézett rám. Aztán Rose felpattant és megragadta a kezem. 

-           - Készülődnünk kell! – hangoztatta – Mindenkinek! – nézett vissza a válla fölött, majd az emelet felé húzott, és eltűntünk a szobájába.

-           - Na, te most elmész és megmosod a hajad, aztán a többit rám bízhatod. – villantott egy mosolyt, majd eltűnt a gardróbjában. 

Nem akartam ellenszegülni vele, ezért vállat vonva, és mosolyogva benyitottam a fürdőbe. Mivel csak a hajam mosom meg ezért a kád fölé hajoltam és megnyitottam a zuhanyrózsát, még jó, hogy ez is van rajta. Könnyen megmostam a hajam, majd egy törölközővel felfogtam, és a tükörbe néztem. Örültem, hogy mióta a Cullen család belépett az életembe azóta, mindenem sugárzik. Már csak egy valami tetőzhetné a boldogságom. 

-           - Készen vagy? – nyitott be Rose a fürdőbe, majd mikor meglátott elvigyorodott. – Remek! – csapta össze a kezeit, majd hozott egy széket, és leültettet a tükör elé. – Lazíts! Én pedig gyönyörűvé varázsollak. Jasper el fog ájulni. – kuncogott, én pedig mosolyogva behunytam a szemem. 

Először nem gondoltam semmire, csak behunyt szemmel tűrtem, ahogy Rose megfésüli, majd megszárítja a hajam. Aztán kifesti a körmöm, amit kifejezetten kértem, hogy ne tegyen. Aztán pedig a sminkem kezdi csinálni. Bíztam benne, hogy szolidabb lesz és visszafogott. Még a ruhám sem láttam. Elvileg Rose úgy hozatta a városba, külföldről. De most nem akartam ezen gondolkozni. 

Hagytam, hogy elmém ellepjék a képek, és meglepetten tapasztaltam, hogy emlékek, sokasága temetett be egy pillanat alatt. Azonban ezek az emlékek kellemesek, de egyben tragikusak is voltak. 

Egy hintaszékben ültem. A szél kellemes hűvösséget nyújtott ebben a melegben. Hajam lágyan az arcomba hullott, miközben élveztem a napsütést. Kezeim a hasamon nyugodtak. Elmosolyodtam, ha arra gondoltam, hogy hamarosan a karjaiban tarthatom a kisbabám. Kezeim önkénytelenül kezdték simogatni, a már igen nagyobbacska hasam. A pici rúgott egyet, én pedig elmosolyodtam, és kezem azonnal arra a pontra tettem. Lenéztem a hasamra, ahol Jasperrel a közös gyermekünk növekedett. Alig vártam, hogy haza jöjjön, és ő is velem együtt élje át ezeket a boldog perceket. 

Emlékszem a tragikus nap előtt történt, néhány nappal. Aztán egy másik emlék.

A szalonban voltam a többiekkel. A délután most is kellemes hangulatban telt. A szüleim is itt voltak, és együtt beszélgettünk a kicsiről, és a jövőnkről. A teámat iszogatva, simítottam végig egyik kezemmel a hasamon.

-           - És gondolkoztál már rajta, hogy mi lesz a picur neve? – kérdezte Mrs. Whitlock boldog mosollyal az arcán.

-           - Jasperrel egyszer már felkerült ez a téma. Ha kislány lesz, akkor gondolkoztunk az Emma, Lily, Rose neveken. Ha kisfiú, akkor természetesen a Jasper nevet kapja majd az apja után. – pillantottam le a hasamra – De megfordult a fejünkbe a Daniel és David is. – mosolyogtam fel rájuk.
Anyám és Mrs. Whitlock majd ki csattantak a boldogságtól, mióta megtudták, hogy áldott állapotban vagyok, és ez az érzés időről-időre csak növekszik.

-           - Biztos gyönyörű gyermek lesz. – mosolygott le rám Mr. Whitlock, aki amúgy nem túl érzelmes ember, de ezekben a hónapokban, megmutatta az aggódó oldalát. 

Arra kaptam fel a fejem, hogy Rose megszorítja a vállam.

-           - Ashley! Minden rendben? Már vagy öt perce csak szólongatlak. – nézett rám aggódó szemekkel, én pedig megráztam a fejem és összeszedtem magam.

-           - Persze, minden rendben. – néztem fel rá, és rámosolyogtam.

-           - Rendben. – még mindig összevont szemöldökkel fürkészett, aztán elmosolyodott – Készen vagy! – jelentette ki, majd szembe fordított a tükörrel. Én pedig majdnem eltátottam a számat megdöbbenésemben. 

Rose tökéletes munkát végzett. Ezüstös sminkem volt, a körmeimen francia manikűr díszelgett, ami elnyerte tetszésemet, a hajam pedig lágy hullámokban omlott a vállamra. Már így magában csodálatos voltam, és akkor a ruhám még nem is volt rajtam. Mintha Rose átvette volna Edward képességét, és a fejemben olvasott volna, elkezdett vissza a szobába húzni. A ruhám már ott hevert az ágyon becsomagolva. Rose odasuhant, majd felkapta, és lehúzta róla a csomagoló anyagot. 

Egy csodálatos ruha tárult a szemeim elé. Pánt nélküli volt, és elől combközépig ki volt vágva, hátul pedig a földig ért. A ruha mintás volt, kék és zöld szín motivált benne. Rose a kezembe adta, én pedig a fürdőbe mentem, hogy átvegyem. Levettem magamról a ruhákat, és belebújtam a ruhámba. Rose ekkor jött be, és hátul felhúzta a cipzárt. Rose a kezembe adott egy ezüst magas sarkú cipőt, és miután felvettem kijelentette, hogy kész vagyok. Így megfordultam, és megnéztem magam a tükörben, ahonnan egy boldogan mosolygós arc pillantott vissza rám. Tökéletes volt minden, mind a ruha, a sminkem, mind az életem. Ennél boldogabb már nem lehetek. 

Rose-zal együtt mentünk le a lépcsőn, ahol már ott voltak a többiek, teljesen felöltözve. Rose mellettem egy vörös térig érő ruhában volt, ami a mell résznél ezüstös strasszokkal volt kirakva. Esme-n egy sötétlila ruha volt, ami szintén térdig ért. Nessie-n egy hasonló szabású ruha, mint Esme-n csak neki barack színben. Mind pántnélküli volt. Egyedül Bellán volt egy nyakba akasztós sötétkék ruha, mély dekoltázzsal. A fiúkon pedig egytől-egyik öltöny. 

Jasper, amint meglátott magához húzott és egy hosszú csókot nyomott az ajkaimra. Amit természetesen Emmett beszólása szakított félbe. Esme tapintatosan rászólt a fiára, hogy viselkedjen, így indultunk el. Vagyis indultunk volna, ha Edward nem húz félre. Jasper egy ideig még nézett minket, majd kiment, Bella azonban majdnem megölt a szemeivel. Kíváncsi tekintettel néztem Edwardra. 

-           - Minden rendben? – kérdezte tőlem, és aggódó tekintetév el az arcom fürkészte.

-           - Igen, de miért… - azonban végig sem mondtam a mondatot már tudtam, hogy miért kérdezi. Lesütöttem a fejem. Délután nem volt fenn a pajzsom, így könnyen kiolvasta a gondolataim. Edward az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, én viszont kerültem a tekintetét.

-           - Aggódtam! – jelentette ki – Annyira elgondolkoztál. És az emlékeid… - én viszont a szavába vágtam.

-           - Ne foglalkozz vele! – kérleltem – Megesik, hogy elmerengek a múlton. Ez számomra normális. Kérlek, csak ne mondd meg Jaspernek, nem akarom, hogy magát eméssze emiatt. Eddig mindig az emlékeimbe temetkeztem. Azok éltettek. – suttogtam a végén. 

Egy halvány mosoly állítottam, majd elsétáltam mellette, és kimentem a házból, majd beültem Jasper mellé a kocsiba. Ő megfogta a kezem, és kérdő tekintettel nézett rám, csak megráztam a fejem, és megszorítottam a kezét. Jasper beindította a motort és elindultunk. Most örültem, amiért Edward másik kocsival megy, de ezek után jobban figyelek. Nem kellett volna látnia ezt, félek, hogy elszólja magát Jasper előtt egy óvatlan pillanatban. 

Leparkoltunk a kocsikkal a parkolóban, és együtt indultunk el befelé. Bent azonnal az asztalunkhoz vezettek, és kezdetét vette a rendezvény. Mivel én nyitottam, ezért felálltam és a színpad mögé sétáltam. Az igazgató megnyitotta a rendezvényt, majd felkonferált. Hallottam, hogy mindenki tapsol, és ezen elmosolyodtam. Felmentem, és köszöntöttem mindenkit, majd felcsapott a zene, én egy percre lehunytam a szemem, majd mikor kinyitottam, akkor teljes beleéléssel kezdtem énekelni. Hangom visszhangzott a teremben, és mindenki ámulattal hallgatta. Tekintetem folyton szerelmemen tartottam, és láttam a szemében a szerelmet, és a csodálatot. 

Mikor véget ért hangos tapsvihar tört ki, megköszöntem, és lesétáltam a színpadról. Mielőtt viszont újra családommal lehettem volna, többen jöttek oda gratulálni, és köszönni. Mivel az igazgató is ott volt, és rengeteg embernek bemutatott, ezért nem hagyhattam ott őket. Mindenkinek bemutattak, és mindenkivel kellett váltanom néhány szót. Aztán egy nő sétált mellénk, aki megcsókolta a kórház sebészét, ebből arra következtettem, hogy a felesége. Azonban nem ez ragadta meg a figyelmem. A nőnek ugyanis nagy pocakja volt, ami arról árulkodott, hogy abban már jó ideje lakik valaki. Körülbelül hét hónaposnak gondolnám. Amennyi én is voltam. Futott át az agyamon a gondolat. 

-           - Első baba? – kérdeztem meg a nőtől mosolyogva, ő pedig fáradtan simított végig hatalmas hasán.

-           - Igen! És így a hetedik hónapban már kicsit nehéz, de hamarosan vége. – mosolygott, és még mindig a hasát simogatta. Akkor jól gondoltam.

-           - Magának is van? – kérdezte tőlem kedvesen, mire felkaptam a fejem.

-           - Nem, nincs. – válaszoltam mosolyogva. Azonban belül kezdtek felszakadozni a régi sebek.

-           - Biztos remek anya lenne. Hát, azért sok kitartást, a jövőben. – köszönt el tőlem, majd férje kíséretében elsétált. 

Egy pillanatig még utánuk néztem, majd az asztalunk felé vettem az irányt. Mosolyogva ültem le a családom körébe. Láttam, hogy Edward aggódó szemekkel vizslat, ezért kerültem a pillantását. Jasper az asztal alatt megfogta a kezem, és megszorított azt. Rá néztem, majd egy röpke csókot leheltem ajkaira, és mosolyogva néztem végig mindenkin. Mármint csak akartam. 

-           - Bella hol van? – néztem körbe a teremben hátha megtalálom, azonban sehol sem láttam.

-           - Azt mondta kimegy egy kicsit levegőzni. – válaszolt Edward rögtön.

-           - Akkor rossz a hallásod öcsi, ugyanis azt mondta, hogy haza megy. – kotyogott közbe Emmett, aki halál lazán ült a székén.

-           - Nem hiszem, hogy anya haza ment volna. – szólt most már Nessie is közbe, miközben összeráncolta a szemöldökét.

-           - Én is úgy hallottam, hogy a végén hozzá tette, hogy lehet, hogy haza megy. – Esme állítására, már többet adtam. Azonban én aggódtam, nagyon is. 

Sajnos nem kellett sokat várnom a megerősítésre, miszerint megérzéseim most is helyesek. Telefonom halk csipogással jelezte, hogy üzenetem jött. Kikaptam a táskámból, és elolvastam a három szót, ami számomra most a poklot jelentette. Tudtam, hogy eljött az idő. Ennyi állt az üzenetben. Azonnal menj utána. 

Ashley ruhája