37. Fejezet - Lelepleződés

Sziasztok!

Először is köszönöm a komikat, látom, hogy nem tűnt el mindenki ;) Ezt a fejezetet kifejezetten a húgom kívánságára tettem fel, mielőtt még megőrülne szegénykém. Valamint mivel nagy ihlettúltengésem van, ezért lehet, hogy heti két frissel is megleplek titeket. A fejezethez nem fűzök hozzá semmit, csak jó olvasást, és kapaszkodjatok meg! ;) 

Jó olvasást!

Puszi, Trixi

Hirtelen álltam fel az asztaltól, amivel azt értem el, hogy nem csak családom, de a közelünkben lévők is felém kapták a fejüket. Nem tudtam mit is kellene tennem, azt viszont tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem. Nem hagyhatom itt a családom magyarázat nélkül, mert akkor biztos, hogy utánam jönnek, azt viszont nem akarom. Ezt most egyedül kell csinálnom. Erre a pillanatra várok, már több napja, viszont most, hogy eljött, már egyáltalán nem akartam én csinálni. Jobban szerettem volna, ha Alice visszajön, és ő mondja el ezt az egészet. Ha ő venné kezébe a dolgokat. Elvégre én nem tudom, hogy helyesen cselekszem-e. 

-           - Mi történt? – áll fel Jasper is és megfogta a kezem. Azonnal töröltem az sms-t, és mosolyogva néztem rá, bár szerintem így is látta, hogy milyen ideges vagyok.

-           - Semmi, tényleg. Csak most el kell mennem. – néztem rá, és vártam a reagálását.

-           - Miért? – nézett rám, majd a telefonra a kezemben – Veled megyek. – nézett újra rám. Pont ettől féltem.

-           - Ugyan, nem kell. – legyintettem – Csak egy régi barátom üzent, megbeszéltünk egy találkát, mivel itt van a városban. – próbáltam minél hihetőbben beszélni. Jasper rám nézett, miközben homlokán apró ráncok jelentek meg. Nem hisz nekem. 

Nem tehettem mást, elkezdtem a kijárat felé futni. Futólépésben tettem meg azt a néhány métert a kijáratig. Ahogy számítani lehetett rá, Jasper jött is utánam. Ebben a percben kezdtem használni a képességem, és eltűntettem az illatom, így nem tudnak követni. Amint kiértem az épületből, körbe néztem, majd este lévén egy lelket sem látni az utcán, ezért az erdőbe futottam, és onnan pedig rohantam. Éreztem, ahogy a többiek is kiérnek az épületből, és azon gondolkoznak, hogy vajon merre mentem, majd ahogy távolodtam a hangok elhaltak. 

Gyorsan futottam a fák között, miközben próbáltam valamennyire összeszedni magam. Elvégre, amire most készültem az nem épp kis dolog. Átkoztam Bellát, amiért nekem kellett rájönnöm, majd lelepleznem a kis titkát. Nem érdekelt, sem a ruhám, se semmi más. Csak túl akartam lenni ezen az éjszakán, bár nem hittem volna, hogy épp most lesz esedékes ez a dolog. Próbáltam higgadtan gondolkozni és megnyugodni, mert ha megtalálom, akkor biztos, hogy én szétszedem. 

Közben éreztem, hogy a telefon a kezemben rezegni kezd, vagyis üzenetem jött. Megnyitottam és elolvastam. Siess. Délre a folyóvonal mentén. Persze, Alice-nek könnyű csak parancsokat osztogatni. Legalább valami lelki támaszt adhatna. Megpróbáltam felhívni, és természetesen nem vette fel. Ő megmondta, mostantól ez az én dolgom, ő nem szól bele, csak a kezemre dolgozik. Mondhatom nagyon kedves. 

Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle ezeket a gondolatokat, mert a végén még az őrületbe kergetnek. Ideges voltam, nem tudom, hogy-hogy kellene kezelnem ezt a helyzetet. Bár szerintem senki más nem tudta volna. Elvégre megmondani a családnak, hogy Bellát jobb, ha kiteszik a családból nem egyszerű feladat, és tudom, hogy Edwardnak ártok vele. Edward. Már kezdett a viszonyunk javulni, erre most szerintem a pokol legmélyebb bugyraiba fog kívánni engem, Bellával együtt. 

Egyre közelebb értem, meghallottam a folyó csobogását, a szél suhogását, és még valamit. Még valamit, ami most irritálta a füleimet. Legszívesebben hátát fordítottam volna ennek az egésznek. Futottam volna, bármerre csak el innen. Mielőtt még olyat látom, amit nem kellene. Most amíg még nem késő. Most még elmenekülhetek innen, viszont, ha tovább megyek, akkor nincs megállás. Vállalnom kell a felelősséget, megígértem Alice-nek, hogy megcsinálom, bármibe is kerüljön. 

Így vettem egy nagy levegőt, és szinte hangtalanul lépdeltem tovább, majd megérkezve a helyszínre, felugrottam az egyik fára. Szerencsére innen takarásban voltam, és mivel az illatom eltűntettem így nem sejthették, hogy itt vagyok. Egy faágat elhúztam a szememből, és így teljes belátást nyerhettem Bella mocskos kis titkára. Kezem a szám elé kaptam mielőtt, még olyan dolgot csináltam volna, amit megbánok. 

Ahogy megláttam Bellát, aki Felix-en ül, bár a lovaglás jobb kifejezés lenne, vámpír létemre elkapott a hányinger. Úgy éreztem, hogy felfordult a gyomrom. Utoljára akkor éreztem ilyet mikor várandós voltam, és most jót tett volna, ha kiadhatom magamból, azt az undort, amit éreztem. Nem értettem Bella, hogy vetemedhetett ilyesmire. Hiszen férje van, és egy lánya. Egy családja, akik szeretik, és otthont nyújtanak neki. Erre ő ilyen mocskos módon árulja el őket. Főleg Edwardot, nem értem, hogy tehetett ilyet. 

És Felix. Tudom, hogy férfi, és már akkor szemet vetett Bellára, mikor először találkoztak, még mikor Bella ember volt. Azt is sejtem, hogy Bellának nem lehetett nehéz elcsábítani. De akkor is nemet kellett volna mondania, hiszen tudta, hogy ki ő és kivel kezd ki. Bár Felix-re nem tudok haragudni. Tudom, hogy milyen gyenge, ha nőkről van szó, és tudom, hogy bárki másnak beadta volna a derekát. Bella pedig ezt aljas módon kihasználta, és a saját szórakozására, és élvezetére fordította. 

Azonban nem tudtam ezt tovább nézni. Azt, ahogy Felix tekintete ködös lesz, és úgy néz Bellára, miközben Bella hangos kéjes nyögései betöltötték a teret. Undorító volt, undorodtam tőlük. 

-           - Felix! – hangom élesen hasított a levegőbe, mint egy hirtelen becsapó villám. Leugrottam a fáról, és kemény szemekkel néztem a párosra. Felix megdermedt, míg Bella a válla fölött rám nézett, és szemtelen módon elvigyorodott. Bella felállt Felix-ről, majd megigazította a félre csúszott ruháját, miközben még mindig vigyorgott. Nem értettem, hogy veheti ennyire fél vállról a dolgokat. Felix azonnal felpattant és összeszedte a ruháit, majd felöltözött. Én elfordítottam a fejem. Hallottam és éreztem, hogy Felix fél, és bűntudata van. Ezzel egy kicsit elkésett. Mikor Felix elkészült megállt előttem, és fejét lehajtotta.

-           - És most mit csinálsz? Beárulsz Edwardnak? Nem hinném, nem okoznál ekkora fájdalmat neki, és Nessie-nek. – jelentette ki magabiztosan, majd Felix-et maga elé húzta és a következő percben, már a nyelvét dugta le a torkán. Elfordítottam a fejem. Nem bírtam ezt nézni.

-           - Elég legyen! – kiáltottam el magam. Bella csak vigyorogva megnyalta ajkait, majd egy csókot nyomott Felix ajkaira, és elém sétált.

-           - Én mindent megkapok, amit akarok. Ezt garantálhatom. Már akkor tudtam, hogy bajt hozol rám mikor először megláttalak. Viszont az, hogy ennyire szereted a lányom, arra enged következtetni, hogy nem fogsz beszélni. Ha mégis megtennéd, csak nekem oldanál meg egy problémát. – rántotta meg a vállát. Nem értettem, komolyan nem, hogy, miként veheti ennyire semmibe a családját.

-           - Ne becsülj engem alá, Bella! – préseltem a fogaimon keresztül, mert elég közel jártam ahhoz, hogy megleckéztessem.

Két lépést hátráltam, majd Bellára szegeztem a tekintetem. Ő csak karba tett kézzel várta, hogy mit csinálok. Én pedig vártam, hogy Alec képessége elérjen hozzá. Elvettem minden érzékét, a hallását, látását, beszédét és érzékeit. Bella a következő percben összecsuklott, Felix tartotta meg. Bella minden érzékét elvesztette, olyan volt, mintha aludna, bár tudjuk erre képtelen. Intettem Felix-nek, hogy indulunk. Ő a karjaiba vette Bellát, majd utánam iramodott. 

Sebesen haladtam. Ez a dolog jobban megviselt, mint kellett volna. Nem mertem a család szeme elé állni, nem mertem beszélni Edwarddal, és Nessie-vel. Tudtam, hogy olyan sebeket ejtek rajtuk, amik talán sose fognak begyógyulni. Hiszen Bella mégis csak Nessie anyja, és bármit is tesz, mindig az marad. Nem tudom, hogy mikor fog túljutni anyja árulásán, ha túljut valaha is. Csak remélem, hogy Alice minél hamarabb visszajön és segít megoldani ezt a helyzetet. 

Meglátva a házamat, sebesen röppentem az ajtóhoz, majd szinte betörve azt, a nappaliba sétáltam. Demetri, Alec és Jane meglepetten néztek rám, majd döbbenetük egyenes sokká alakult mikor meglátták Bellát ájultan Felix karjaiban. Felix letette Bellát az egyik kanapéra, majd elém sétált. Mondani akart valamit, valamit, amivel kifejezheti, hogy mennyire sajnálja. Mielőtt megszólalhatott volna, leintettem. 

-           - Pakoljatok! A gépetek fél óra múlva indul. – mondtam nekik, majd Bellára néztem, és elé sétáltam. Mindenki azonnal felpattant, tudták, hogy történt valami, és most nem vagyok valami jó állapotban. Bella elé sétáltam és vegyes érzelmekkel néztem rá. Egyszerre éreztem iránta szánalmat, megvetés, gyűlöletet, dühöt. Legszívesebben felpofoznám, hogy térjen észhez. Bár nem hiszem, hogy sok mindent elérnék vele. Bella kifordult önmagából, és ez már nem fordítható vissza.
Egy kezet éreztem a vállamon, hátra néztem. Láttam, hogy Alec aggódó szemekkel vizslat, felé fordultam, és sóhajtottam.

-           - Ezt nincs sem időm, sem erőm most elmondani. Kérdezd Felix-et! – mondtam, majd megöleltem.

-           - Rendben leszel? – kérdezte tőlem, miután elváltunk.

-           - Hát persze. Mindent túlélek. – mosolyogtam rá. Ezután megöleltem Jane-t, majd Demet és elmentek. Felix még visszanézett rám az ajtóból.

-           - Tudom, hogy nehéz elhinni, de sajnálom. Vigyázz vele – pillantott mögém – Egy igazi kis boszorka. – morogta, majd ő is a többiek után iramodott. 

Sóhajtva mentem vissza a házba, és néztem a még mindig eszméletlenül fekvő Bellára. Pontosan tudtam mit kell tennem. Még akkor is, ha fájdalmas. Nem engedem, hogy Bella tovább hazudjon nekik. Felsuhantam a szobámba, majd az íróasztalom fiókjából kivettem egy hatalmas borítékot, amit alig pár napja kaptam. Majd küldtem egy üzenetet, hogy tíz perc múlva találkozunk a Cullen házban. Ezután levettem a ruhám, és átöltöztem. Egy farmert, és egy egyszerű pólót. 

Majd lementem Bellához. A karjaimba vettem, majd a vállamra dobtam. A borítékra szorosan kulcsolódtak az ujjaim, és így futottam ki a házból, egyenesen a Cullen ház felé. Út közben mély levegőket vettem, és azért fohászkodtam, hogy Bella ne húzzon fel ennél is jobban, különben tényleg nem állom meg, hogy neki ne menjek. Az, ahogy a családdal bánt, az én családommal, megengedhetetlen. Ilyet senki sem érdemel, főleg nem egy olyan őszinte vámpír, mint Edward. Össze fog törni. Már előre látom. Ha nem lenne Nessie, akkor talán nem is lenne semmi, ami többé ide kötné. De erre még gondolni is rossz. Itt a családja és segíteni fogunk neki. 

Megláttam a házat, és úgy éreztem a gyomrom összeszűkül. Vettem egy mély levegőt, majd felsétáltam a néhány lépcsőfokon, és benyitottam. Bent feszült volt a hangulat. Jasper a nappali közepén járkált, de mikor meglátott megállt, és furcsán nézett rám. Az egész család a vállamon heverő Bellát nézte. Esme a szája elé kapta a kezét, mikor egy kis sikoltás szaladt ki a száján. Nyílván, azt hitte, hogy valami baja van Bellának. Pedig mennyire téved. A kanapéhoz sétáltam és letettem rá Bellát. Edward mellénk suhant, és letérdelt a felesége mellé. Nessie is oda akart menni azonban elkaptam a karját, erősen tartottam, még az sem számított, hogy ki akar törni kezeim közül, majd Rose-nak adtam át, aki átkarolta unokahúgát. 

Tekintetem Bellára szegeztem, és szép lassan levettem róla a ködöt. Fokozatosan adtam vissza az érzékeit. Majd végül egy éles levegőt véve ült fel a kanapén, és dühtől izzó szemekkel nézett rám. Azonban a következő pillanatban Edward karjai közé fészkelte magát, és úgy bújt hozzá, mint egy rémült kislány. Ismét elkapott az undor, nem értem minek ennyire megnehezíteni a dolgom. 

-           - Mi történt? – kérdezte Edward gyengéden Bellától, miközben simogatta a hátát.

-           - Megtámadott! – jelentett ki – Minden érzékem elvette. – bújt még jobban Edwardhoz, de közben rám mutatott. Mindenki megdöbbent, és rám nézett. Itt volt az utolsó csepp, elegem volt belőle.

-           - Nem unod még az állandó hazudozást? – csattantam fel – Ma minden kiderül Bella. Mindenki nekem fog hinni, mert bizonyítani tudom, hogy milyen egy kétszínű nőszemély vagy. – mondtam neki dühtől forró hangon. Bella kitört Edward karjaiból, és gúnyosan nézett rám.

-           - Tessék! Mondj el mindent! – mutatott körbe – Nem érdekel! Mondtam, csak szívességet teszel nekem. – mondta teljesen nyugodtam, majd helyet foglalt a kanapén, és egyik lábát átvette a másikon. – Hallgatunk! – ismét mindenki rám nézett. Tekintetük zavaros volt.

-           - Sajnálom Edward! Igazából nem is tudom, hogy kezdjem el, és miként mondjam el úgy, hogy kevésbé fájjon. Az egész még akkor kezdődött mikor Volterrába mentem. Már jó néhány napja ott voltunk, mikor a többiek mondták, hogy menjünk el egy kicsit kikapcsolódni. Bele mentem, így elmentünk egy közeli klubba. Már hajnalodott, mikor fiatal fiúk sétáltak be. Egy nővel karöltve. Nem akartam elhinni, hogy az a nő Bella is lehet. Pedig ő volt. Aztán nem foglalkoztam a dologgal. Mikor visszajöttem, észrevettem, hogy sokat veszekszetek Bellával, és gyakran megy el itthonról. Aztán Alice felhívott. Elmondott mindent. Bella körülbelül egy éve, egyedül ment vadászni, és egy turistacsoportba botlott, akik megsérültek. Bellába éhség támadt, de ahelyett, hogy megölte volna őket, inkább kikezdett velük. – Edward arca, ha lehet még fehérebb lett – Alice ezt látta. Beszélt Bellával, aki meggyőzte, hogy csak azért volt, mert nem vadászott. A vér helyett a szexuális vágy kerítette hatalmába Bellát. Bella meggyőzte Alice-t, aki egy ideig figyelte, majd úgy látta, hogy minden a régi. De nem volt így. Bella kisebb cselekedettekkel tesztelte Alice-t, hogy lássa, hogy Alice látja-e a döntéseit, de valami oknál fogva nem látta. Így Bella bátrabb lett. Ekkor csalt meg először. Aztán egyre többször és többször. Végül már szenvedélyévé vált. Alice is csak akkor bizonyosodott meg róla, mikor már el kellett mennie. Megkért, hogy figyeltessem Bellát, mert tudta, hogy nem fogtok hinni nekem. Így felfogadtam valakit, aki követte Bellát, és titokban képeket jutatott el hozzám. Alice, azt mondta tudni fogom az időt, mikor kell elmondom. Könyörögtem, hogy jöjjön haza, de nem jött. Ezt a feladatot rám bízta. Edward! – néztem a szemébe, amik annyi fájdalmat tükröztek, amennyit még életemben nem láttam – Bella már több mint egy éve megcsal. És, hogy ezt bizonyítsam. – a borítékot megforgattam a kezembe, majd kinyitottam. Igazság szerint még én sem láttam. Feltéptem a tetejét, és kivettem egy köteg képet. Amint megláttam az elsőt, megint elkapott az-az érzés. Az undor. Bella minden képen másik pasival volt együtt. Voltak emberek és vámpírok egyaránt. Azonban volt egy vámpír, aki több képen is szerepelt. Gondolom ő a legújabb fogása.
Körbe néztem mindenkin. Edward sokkoltan állt Bella előtt. Szeme a semmibe révedt, és semmi érzelmet nem mutatott, ettől megijedtem. Esme némán sírt, és meggyötört szemekkel nézett a fiára. Carlisle Bellára nézett, és a szemében egy olyan dolgot láttam, amit eddig soha. Megvetést. Rose undorodva és gyűlölettel teli szemekkel nézte Bellát, miközben a zokogó Nessie-t tartotta a karjai között. Emmett is hasonlókképpen nézett Bellára. Jasper szemöldök ráncolva nézte Bellát, majd mellém lépett, és a képekre nézett. Edward felocsúdott ebből az állapotból, és rám nézett.

-           - Hadd nézem a képeket! – nyújt karjával felém.

-           - Nem hiszem, hogy látnod kéne. – mondtam, majd lenéztem a képekre, azonban Edward elém suhant, és megragadta a karom.

-           - Azt mondtam add oda a képeket! – morogta, miközben minden szót kihangsúlyozott. Jasper felmorgott, és lefogta testvérét. Én megfogtam a karját és átnyújtottam Edwardnak a képeket. Fájdalmas szemekkel nézte végig mindegyiket.

-           - Miért? – suttogta végül és megfordult, hogy Bellára nézett. Edward mellé álltam, és ijedt tekintettel néztem Bellára, aki úgy tűnik készen állt, hogy megadja Edwardnak a kegyelemdöfést.

-           - Brávó! – állt fel vigyorogva, és tapsolva, majd egy hatalmas vigyorral nézett Edwardra – Zseniális szónoklat volt, én sem mesélhettem volna el szebben. Komolyan Edward még csak nem is sejted? – nézett végig Edwardon szánakozva – Meguntalak! – jelentette ki egyszerűen – Már nem tettél boldoggá. És szerintem mást nőt, sem tudnál boldoggá tenni. A házasságunk kihűlt. Már nem volt benne sem szenvedély, sem szerelem. Az, amit más nyúlt sokkal kecsegtetőbb volt, és élvezetesebb. Őszintén szólva nem vesztek semmit. Egy puhány férj. Nekem nem erre van szükségem, egy erős határozott, és kemény férfit akarok magam mellé, nem pedig egy ilyet. Családra pedig nincs szükségem. Minden vágyam, ki tudják elégíteni, csak kérnem kell. Így minden kertelés nélkül mondok le rólad. – vigyorgott Bella még mindig. Láttam, hogy Edward arca, meg-megvonaglik a fájdalomtól, majd fájdalmas grimaszba torzul.

-           - Elég legyen. – kiáltottam, majd megfogtam Edward karját. – Nem okoztál már így is épp elég bajt? Miért kell fájdalmat okoznod a férfinak, akinek az életed köszönheted? – Bella nem válaszolt, csak vigyorgott, majd megvonta a vállát.

-           - Elég! – Carlisle hangja élesen csattant a nappaliba beálló csend közepébe – Bella, azonnal hagyd el, ezt a házat. Nem vagy többé a Cullen család tagja. Menj el, és többet ne gyere vissza. Visszaéltél a bizalmunkkal, és fájdalmat okoztál a fiamnak, és az unokánknak. Soha többé nem akarunk látni. – Carlisle most kíméletlen volt, de Bellának erre volt szüksége. Bella körbe nézett mindenkin, majd felrohant az emeletre. Hallatszott, ahogy pakol, és remélhetőleg örökre elhagyja ezt a házat. Szerintem ezt senki nem fogja neki megbocsátani. Bella két bőrönddel jött le az emeletről, majd épp kilépett volna az ajtón, de egy hang megállította.

-           - Anya? – suttogta Nessie a könnyeivel küszködve.

-           - Edwardnak volt igaza. – nézett rá vissza Bella – Hagynom kellett volna, hogy kivegyenek belőlem. Nekem nincs lányom. – Bella ezekkel a szavakkal hagyta el a házat. Edward utána nézett, a szemében lévő fájdalom szinte nekem is fájdalmat okozott, hát akkor, ami a lelkében tombol. Bellának sikerült teljesen bele taposni, és nem csak belé, hanem Nessie-be is. Edward a következő percben kitörte az ajtót, és kirohant rajta, egyenesen az erdőbe. Tudtam, hogy ezen nem fog egyszerűen túljutni. Bella túl mély sebet ejtett rajta.