26. Fejezet - Elszabadult indulatok

Sziasztok!

Itt a fejlit, kértétek, hogy siessek én pedig siettem. Valamint 9 komit kaptam, nagyon szépen köszönöm, nagyon jól esett, és mivel ilyen kis szorgalmasak voltatok úgy döntöttem sietek. Lehetne, hogy most is ennyit összehozzunk? *.* Köszöntöm az új olvasóimat, jó olvasást. 

Puszi

A nappalira halálos csend telepedett, senki nem mozdult vagy mondott akármit. Ez a csönd megnyugtató is lehetett volna, de most kifejezetten kínos volt, szinte érezni lehetett a feszültséget, és a döbbenetet mindenkin. Kintről csak a szél suhogását lehetett hallani, ahogy megrezdítette a faleveleket, most a madarak dala sem töltötte be az erdőt. Tudtam, hogy ezzel a hírrel megrázok majd mindenkit, de erre nem számítottam. Arra gondoltam, hogy mindenki felállva és kiabálva adja majd tudtomra, hogy nekem itt nincs helyem és menjek el. Ehelyett senki sem tett semmit, meg sem mozdultak, levegőt sem vett senki, egyedül Nessie szívdobbanásai törték meg a csendet. Nessie is ideges volt, a szíve úgy verdesett, mint egy ketrecbe zárt madár.

Alice hitetlenkedve nézett rám, majd gyengéden megrázta a fejét. Nem akarta elhinni, amit az előbb hallott, rázta a fejét és közben gondolatban próbálta magát meggyőzni, hogy biztos csak rosszul hallott. Rettenetesen sajnáltam őt, látszott rajta, hogy imádja Jaspert és mindent megtenne érte, és most miattam veszíti el. Jasperre néztem, aki meggyötört szemekkel nézett Alice-re. Mindenkin végig néztem ismét. Bella undorodva nézett rám, mint valami betolakodóra, aki csak belerondított a tökéletes képbe. Edward szemöldök ráncolva nézett rám, gondolom, most a gondolataim vizsgálja. Esme megdöbbenve és egy kicsit sokkolva nézett rám, gondoltam, hogy ő lesz az, akit ez a legjobban meg fog rázni. Carlisle döbbenten és egy kicsit idegesen nézett a semmibe, úgy tűnt, hogy nagyon gondolkozik valamin. 

 - Jasper! – szólalt meg Alice síri hangon – Kérlek! Mondd, hogy ez nem igaz. Mondd, hogy hazugság, egy kitaláció, hogy ti nem is ismeritek egymást. Kérlek, Jasper! – Alice hangja a végére már síróssá vált, ezzel megannyi sebet ejtett, már régóta halott szívemen, de nem csak az enyémen, hanem Jasperén is. Láttam, ahogy Jasper arca eltorzul, és fájdalmas szemekkel néz Alice-re.
- Sajnálom! Sajnálom, hogy fájdalmat kell, hogy okozzak neked, mert hidd el, soha nem akartalak bántani. Annyira kedves és szeretnivaló vagy, és én nem becsültelek meg eléggé. Sajnálom! – Jasper idegesen szorongatta Alice kezét, aki most már sokkolva ült Jasper mellett.
- Mióta… mióta tudod, hogy életben van? – Alice most először nézett rám. Szemei kétségbeesetten csillogtak, és biztos voltam benne, hogy ha tudna, akkor már zokogna. Borzalmas volt a tudat, hogy több ember vagy vámpír életét teszem most tönkre. 
- Több mint egy hete. Az orvosok számára rendezett estélyen találkoztunk először. – válaszoltam készségesen. 
  - Szóval mát több mint egy hete csalod a feleséged, és hazudsz a családodnak. Gratulálok Jasper Hale! Lelkileg most tetted tönkre Alice-t. – Bella dühösen pattant fel, de hangja a mondat végére gúnyossá vált.
- Fogd be, fogalmad sincs, hogy mit érezhetnek ők most ketten. – Rose is felpattant és testével előre görnyedt, olyan volt, mint egy nagymacska, aki már csak a megfelelő időre vár, és akkor előrelendül. Felálltam, és a kezem Rose hátára simítottam. 
    - Nyugalom Rose! – próbáltam nyugodtan beszélni, de nem nagyon ment. 
  - Na, már csak te hiányoztál. Szerintem jobb, ha te meg sem szólalsz, és inkább csöndben lelépsz. – Bella nem kímélt. Hangja fagyos volt, és kegyetlen. Olyan volt, mint egy érzéketlen szörnyeteg. Emmett és Nessie egyszerre pattantak fel. Emmett fenyegetően nézett Bellára, míg Nessie hitetlenkedve. Edward is felállt és kezét Bella vállára helyezte, gondolom nem akarta, hogy elszabaduljon a pokol és Nessie is szemtanúja legyen ennek. 
  - Mi bajod van Bella? Néhány hónapja teljesen kifordultál magadból. Megváltoztál. Észre sem veszed, de megbántasz másokat a szavaiddal. De, azt, hogy a kis húgomra mondj ilyeneket, azt nem fogom eltűrni. – Emmett hangja kemény volt, ott volt benne a parancsoló hangnem. Ám Bella nem ijedt meg ilyen könnyen. 

Egy jól irányzott mozdulattal előre lendült és egyenesen nekem ugrott. A lendülete akkora volt, hogy kirepültünk az üvegablakon, ami több millió apró darabra tört. Erősen csapódtam a földbe és húztam magam után egy hosszú csíkot, amikor végre egy fának dőlve megálltam. Szemeim azonnal kipattantak és tudtam mit kell tennem. Mintha csak egy berögzült mozdulatsort láttam volna magam előtt. Agyam most nem figyelt a külvilágra, csak Bellára koncentráltam, aki vicsorogva várta, hogy felálljak. Azonnal felpattantam és Bellának rontottam. És ő is nekem. Villámlással felérő robajjal csapódtunk egymásnak. De Bella nem volt tapasztalt harcos és hibázott. Egy rántással kaptam el a karját és hajítottam legalább kétszáz méterre a földtől, majd elrugaszkodtam én is és a levegőben kaptam el. Ráültem a hátára, míg a karjait egyik kezemmel hátra fogtam, a másikkal pedig a nyakát szorítottam. Így értünk földet, úgy hogy Bella hassal esett le, olyan erővel, hogy a föld még be is süllyedt. Bella hörgött, mivel nem kapott levegőt, de mozogni nem tudott, csak hullámzott alattam a teste, ahogy próbált kiszabadulni. A régi és a mostani énem küzdött egymással. Az egyik a büszkébb, azt üvöltötte, hogy egy mozdulattal öljem meg, hiszem annyit ártott nekem. A másik viszont próbált az ellenkezőjéről meggyőzni. Arról, hogy ő Nessie anyja és nem bánthatom. Végül ez a részem nyert és felálltam Belláról, majd ellöktem magamtól. 

Bella remegett az elfojtott méregtől. A tekintetem a teraszra esett, ahol az egész család kikerekedett szemekkel nézett rám. Emmett arcára hatalmas vigyor szaladt, azért mert végre megleckéztettem Bellát. Rosalie az ajkába harapott, így elfojtva a kitörni készülő kuncogását. Edward rögtön Bella mellé futott, és megnézte, hogy nem-e bántottam valahol, azonban Bella ellökte magától Edward kezeit, és dühtől izzó szemeit rajtam tartotta. Jasper döbbenten nézett rám, majd mikor észrevette, hogy őt nézem, tekintete ellágyult és kicsit büszkén nézett rám. Emse, Alice és Carlisle döbbenten nézték végig az egész jelenetet. Jacob arcára csak egy mosoly ült ki. Nessie-t nehéz volt megmondanom. Először döbbentem, majd szomorúan és végül elkeseredetten nézett hol rám, hol pedig az anyjára. 

 - Hogy merészelted? – Bella üvöltött, Edward fogta vissza, mert újra nekem akart ugrani. Jasper próbált nyugalom hullámokat küldeni felé, de Bella csak rá morgott. 
   - Csak megvédtem magam. – válaszoltam nyugodtan, ami úgy tűnik Bellának, az utolsó csepp volt abban a bizonyos pohárban. 

Ezután minden felgyorsult Bella kiszabadult Edward kezei közül és ismét nekem ugrott. Mielőtt viszont elérhetett volna, valaki elém ugrott, ezzel felfogva Bella ugrását. Akinek Bella nekiugrott, erősen csapódott a mellkasomba, és teste elernyedt. Karjaimat automatikusan fontam teste köré, hogy ennél nagyobb kárt, már ne tegyenek benne. Bella lökésétől, még legalább ötven métert repültünk, kiirtva magam mögött a fákat. Mikor végre megálltunk azonnal lefektettem, azt, aki elém ugrott. Ám szörnyülködve vettem észre, hogy ki volt az. Nessie. Szegény nyögdécselve próbált kinyitni a szemét, és megmozdítani a karját, hogy felüljön, de felszisszent. Féltem, hogy a gerince vagy valami létfontosságú belső szerve megsérült. Hatalmas erejű ütést kapott előröl egyenesen a mellkasára, mikor Bella nekiment, valamint mikor nekem csapódott, akkor a hátára. 

- Ne mozogj! – parancsoltam rá, és azonnal elkezdtem vizsgálni, hogy esetleg hol lehet törött csontja. Most belül gyűlöltem magam, amiért ezt tettem Nessie-vel. 
   - Renesmee! – Edward, mint egy fejvesztett őrült rohant oda hozzánk, és térdelt rögtön kislánya mellé. Ekkor Nessie újra felszisszent. Lepillantottam a kezemre, ami épp a jobb karját tapogatta. – Eltört! – üzentem Edwardnak gondolatban. Carlisle is mellettünk termett és amint megállapítottuk, hogy a gerince nem sérült, Carlisle és Edward együtt vitték föl az emeletre, hogy Carlisle rendbe tegye a karját. 

A következő percben Nessie éles sikolya hallatszott az emeletről. Legszívesebben sírtam volna. Amikor ide jöttünk még csak meg sem fordult a fejemben, hogy valaki esetleg megsérül, és most pont azzal történt, akit annyira szerettem és akitől, annyi jót kaptam. Ha Nessie-nek valami komolyabb baja lesz, soha nem bocsátom meg magamnak. 

A terasz felől éles morgás hallatszott. Rosalie akart Bellának ugrani, ebben Emmett akadályozta meg, aki dereka köré fonta karjait, ezzel lefogva őt. Rose mellett teremtem és megfogtam a vállát, aki rám nézett. Nem tudott mit láthatott rajtam, de a következő pillanatban már szorosan vont karjaiba, én pedig örömmel simultam hozzá. Majd a hátamra egy kéz simult és simogatni kezdte. A keze mérete, ahogy megérint, és a simogatásából tudtam, hogy csak egy valaki lehetett az. Jasper. Megfordultam, és láttam, hogy mosolyogni próbál, de a szemei aggodalmat tükröztek. 

A következő pillanatban egy sikítás hallatszott, majd ruhák szakadása, és egy farkas fenyegető morgása. Esme sikított és Bella felé mutatott. Jacob farkas alakban közelített felé, miközben még mindig morgott. Bella lefagyva állt előttünk, és szerintem csak most tudatosult benne, hogy a saját lányát bántotta. Észre sem vette Jacobot. De, ha ezek összeverekednek abból nagy baj lesz. Elfordultam Jaspertől és teljes testtel Belláék felé fordultam. Koncentrálni kezdtem. Éreztem, ahogy a pajzsom kitoltam egészen Bella elé. Jacob Bellának akart rontani, de a pajzsomról visszapattant. Erre már Bella is felkapta a fejét, majd mikor felfogta, hogy mi történt rám kapta a pillantását. Jacob hatalmas fejét is felém fordította. De úgy tűnt Bella nem bír magával, mert a tekintete ismét gyűlölködő volt, és most ő akart Jacobnak rontani. Jacob felállt és Bellával farkas szemét néztek. Szó szerint. Elegem volt. Közéjük ugrottam és elkiabáltam magam. 

  - Elég legyen! Jacob neked nem a bevésődésed mellett lenne a helyed? Öltözz át, és hagyd abba, ezt a gyerekes viselkedést. – Jacobhoz Esme szaladt, aki ruhát rakott a hátára, majd Jacob az erdőbe szaladt. Most Bella felé fordultam. – És te? A saját lányod fekszik az emeleten, és ahelyett, hogy vele lennél és a bocsánatáért esedeznél, mert ez e minimum, itt gyerekeskedsz Jacobbal. – mire befejeztem Jacob is átváltozott, majd egy szó nélkül berohant a házba.

Jasper a következő pillanatban előttem termett és a háta mögé tolt. Nem értettem, miért, de néhány másodperc múlva már magamtól is megkaptam rá a választ.

- Miért szólsz bele mindig mindenbe? Semmi közöd a család dolgaihoz, mivel te nem tarozol ide és soha nem is fogsz! – Bella megint kiabált. 
- Pedig már a család része, ha tetszik, ha nem. Mindenki befogadta téged kivéve. Mindenki szereti, mert önzetlen és kedves. Tudod, tanulhatnál tőle. – Emmett most is megvédett, nem hiába. Ő megmondta, megvédd mindenkivel szemben. 
   - Mondd csak te hallod magad? Felfogod, hogy a jelenléte mivel sújtotta a Cullen családot? Nem. Hát akkor elmondom. Azzal, hogy belépett az életünkbe, egy csodás kapcsolatot tett tönkre. Alice miatta lesz örökké boldogtalan, és Jasper miatta csalta meg őt. Egy ilyen kis ribanc mellé állsz, mint a saját testvéred mellé. – Bella, hogy hitelesebb legyen a karjaival hadonászott, és szúrósan nézett Emmettre. 

Jasper mellkasából fenyegető morgás tört fel, kivillantotta éles fogait, és úgy nézett Bellára, mint akit mindjárt megöl. Tudtam, hogy Bella Jasper utolsó határait súrolja. Jasper minden izma megfeszült, és most tényleg olyan volt, mint egy igazi ragadózó. Bella meghökkent, és most először szemeiben félelem csillant.

- Ez a kis ribanc, ahogy te nevezed, eldobta maga mellől a boldogságot, csak azért, hogy a családunk ne szakadjon szét. – A fejem hirtelen kaptam a terasz irányába, ahol Nessie, Edward, Carlisle és Jacob épp most tűntek fel. Nessie karja be volt gipszelve egészen a válláig, és fel volt kötve. Tekintete elszántságot tükrözött. Egy részem örült azért, mert jól van, a másik viszont megijedt. Nem akartam, hogy Nessie elmondja, hogy mit tettem ezért a családért. Jasper magához ölelt, én pedig a fejem mellkasába fúrtam, és csak onnan pislantottam fel Nessie-re. 
- Ashley és Jasper, azért találkoztak akkor az rendezvényen, mert én úgy akartam. Én rendeztem meg ezt az egészet. De mikor Ashley megtudta, hogy Jasper már új életet kezdett ráadásul az pont a mi családunk, elküldte Jasper. Elküldte, és megmondta, hogy soha többé ne keresse őt. Hogy milyen okok vezérelték? Carlisle lett volna az utolsó ember vagy vámpír, akit bántani akar. Tudta, hogy szeretem őt, és Jaspert annyira, hogy melléjük álljak, csak így szembe fordultam volna a szüleimmel, amit nem akart. Emmettet is szereti, viszont akkor még nem voltak olyan jóban Rosalie-val, és nem akarta Emmettet választás elé állítani. Ott volt Esme. Jasper fejében megfordult, hogy elszöknek, és elmennek innen együtt Ashley-vel. Tudta, hogy ebbe Esme belerokkant volna. Na, és ott volt Alice. Még, ha nem is ismerte, de hálás volt neki, amiért Jaspert boldoggá tette az évek alatt. Jasper nem azért volt olyan rosszul a rendezvény után, mert embert ölt, hanem, mert Ashley elküldte. Jasper sosem ölt embert. Ez a boldogsága Jaspernek pedig két napja tart. Ekkor döntött úgy Ashley, hogy nem bírja tovább. Ha sajnáljátok Jaspertől és Ashley-től a boldogságot, akkor hatalmasat csalódtam bennetek, mert azt hiszem eleget szenvedtek ők már. – Nessie hangja erőteljes volt, és kíméletlen. Benne volt a színtiszta igazság. Erre senki sem mondott semmit, még Bella is hallgatott. Kibújtam Jasper karjai alól és Nessie-hez rohantam, majd óvatosan, hogy ne tegyek kárt a kezében, magamhoz öleltem, ő pedig fél kézzel ölelt vissza. 
  - Te ezt tényleg megtetted értünk? – Alice hitetlenkedő hangjára kaptam fel a fejem.

Csak rá néztem és elmosolyodtam. Alice pár percig még fürkészte az arcom, aztán egy kis mosolyt villantott és eltűnt az emeleten. Edward arca eltorzult. Jasper mellettem termett, és az emelet felé pillantott. Már épp indult volna Alice után mikor megfogtam a kezét, és nemet intettem a fejemmel. Elengedtem a kezét és én mentem Alice után. Lassan haladtam felfelé a lépcsőkön. Nem tudtam, mit is mondhatnék Alice-nek, amitől esetleg jobban érezné magát. Sajnos, már az ajtaja előtt álltam, de egy értelmes gondolat sem volt a fejemben. Majd lenyomtam a kilincset és benyitottam. A szoba kellemesen volt berendezve. Vidám színek, a falon családi képek, és formák. Egy hatalmas ajtó, gondolom mögötte a gardrób. És a szoba közepén egy nagy baldachinos ágy. Az rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel. 

- Elmész? – kérdeztem rá, amint megláttam a bőröndöt az ágy tetején. Alice mosolyogva jött ki a gardróbból, és pakolta a ruháit a bőröndbe. Bár mosolygott, tudtam, hogy belül szenved. 
   - Igen! Nem tudom, hogy Jasper mesélte-e, de mi együtt jöttünk és csatlakoztunk a Cullen klánhoz. És, most, hogy Jasper már nem lesz itt, így nekem sincs itt maradásom. – pakolgatta még mindig a ruháit, hangja szomorúan csengett. 
   - Ez nem igaz. Ők a családod, nem hagyhatod itt őket. Szeretnék téged. – Alice mosolygott, de most szívből. 
   - Igen, tudom! És szeretem is őket, de… Őszinte leszek veled, időre van szükségem. Itt minden Jasperre emlékeztetne, és a kettőtök jelenléte sem segítene a helyzeten. Így jobbnak látom elmenni, és talán, megtalálni az igazit, mert most már látom, hogy Jasper nem volt az. – Borzalmasan éreztem magam a szavaitól. Tudtam, hogy igaza van, pedig szerettem volna megcáfolni mégsem tudtam. 
- Sajnálom! Mindent sajnálok, azt, hogy miattam szenvedsz most, hogy el kell menned és elveszíted a családod. De a legfontosabb, hogy elveszem tőled, azt, aki a legfontosabb volt a számodra. Hidd el, én sosem akartalak bántani, annyira szörnyű. Tudod, mikor tegnap este Jasper eljött hozzám, annyira fel volt dúlva. Aztán elmondta mi történt. Neki is fáj, mert szeret téged. Talán nem úgy, mint az elején, de szeret téged. Ahogy én is. És szeretnék neked köszönetet mondani, mert egészen eddig vigyáztál rá, biztattad, és szeretted. Megérdemled a boldogságot, jobban, mint bárki. – Alice meghatódott a szavaimtól, és a nyakamba ugrott, majd kitört belőle a zokogás. Finoman visszaöleltem, nem mondtam semmit, csak éreztettem vele, hogy én itt vagyok mellette, és tudtam, hogy neki ennyi is elég. 
- Nincs mit köszönnöd. Én érzem magam boldognak és szerencsésnek, mert eddig boldoggá tehettem őt. Ő egy nagyszerű ember, vagyis vámpír. És ezt te tudod a legjobban. Veled annyira más. Olyan jó volt boldognak látni, először el sem akartam hinni. Hisz mi sosem láttuk őt így. Te igazán boldoggá tudod őt tenni. És én boldogan engedem el őt, mert tudom, hogy boldog lesz. – nézett Alice a szemembe mikor már csillapodott a sírása, majd a végére teljesen elhalt. Tudtam, hogy a szavai őszinték, ezért csak szorosan öleltem magamhoz őt. 
  - Segítesz pakolni? – kérdezte tőlem mosolyogva. 
  - Persze. – A gardróbja hatalmas volt, nagyobb, mint az egész szoba. 

Alice úgy döntött, hogy vidámabb színeket pakol be, és csak a legfontosabbakat. Ha valamire még szüksége lesz, akkor maximum, majd utána küldik. Én pedig segítettem neki, együtt pakoltunk és beszélgettünk közben. Sok minden kiderült a másikról, és döbbenten vettük észre, hogy sok közös tulajdonságunk van. Aztán a divat is felkerült és Alice ki nem hagyta, hogy megjegyezze, nagyon jól állítom össze a ruhatáram. Aztán csak sokkolva kérdezte, hogy miért nem szeretek vásárolni, mire én tudtára adtam, hogy igenis szeretek vásárolni, csak órákig a boltról-boltra való járkálás nem az én stílusom. Aztán Jasperről is beszélgettünk, ami kellemes volt mindkettőnk számára. Én még ember koromból meséltem neki, és emlékeket is mutattam. Ő pedig arról, hogy hogyan találkoztak, majd Jasper nehezebb időszakáról, és szokásairól. A családról is szó került, amit szintén örömmel hallgattam. 

Miután megvoltak a ruhák a kisebb dolgok és emlékek maradtak hátra. Ezeket Alice már egyedül pakolta. Alice úgy mozgott a szobában, mint egy kis hurrikán. Ide-oda táncolt és mindent a bőröndbe dobált, majd ami személyesebb volt, azt egy nagyobb válltáskába. Nem akartam az útjában lenni, ezért nézelődtem. A szemem megakadt a falon lévő fényképeken. Felálltam az ágyról és odasétáltam. Az első képen Jasper és Alice volt az esküvőjükön. Jasper átkarolta Alice derekát, és épp mosolygott, Alice pedig vigyorgott. A következő már egy családi kép volt, de ezen Bella és Nessie még nem volt rajta. Majd, ahogy az idő telt a képek színesek lettek. Aztán már Bella is szerepelt az egyik családi képen. Az utolsó pedig valamikor most készülhetett, mert Nessie édesen mosolyog a kamerába Jacob öléből. Alice hirtelen termett mellettem. 

 - Sajnálom, nem kellett volna látnod. Nem akartam, hogy rosszul érezd magad! – szabadkozott Alice azonnal, majd levette a képeket a falról és a táskájába rakta. 
  - Ne szabadkozz! Sosem érzem rosszul magam, ha Jaspert boldognak látom, legyen az akármilyen körülmények között. – mosolyogtam rám, mire Alice is elmosolyodott.
- Azt hiszem, kész vagyok. – jelentette ki Alice. A végeredmény három nagy bőrönd, amit megjegyzem alig tudtunk behúzni, és egy nagyobb válltáska lett. 
   - Még meggondolhatod magad. – ajánlottam fel neki. 
  - Nem fogom! – kacagott fel – Elkérhetem a telefonszámod? – kérdezte tőlem egyszer csak. Odadobta hozzám a mobilját, én pedig beleírtam a számom, majd visszaadtam. 
  - Köszi! Ígérj meg nekem valamit! – vált komollyá a hangja és esdeklően nézett a szemembe. 
  - Bármit. – vágtam rá azonnal. 
- Tedd boldoggá őt. Mindketten megérdemlitek a boldogságot. – mosolygott rám, én pedig megöleltem. 
   - Ígérem! – suttogtam a hajába. 
  - Tudod, kár, hogy elmegyek, mert szerintem remek barátnők lettünk volna. – jegyezte meg Alice. 
- Igen szerintem is. – mondtam mikor a bőröndjeit kaptuk fel és a lépcső felé mentünk. Épp a lépcsőfordulóban voltunk mikor visszahúztam őt. Alice csak felvonta a szemöldököt, de én csendre intettem, és eltátogtam, hogy figyeljen. 
  - Túl nagy a csend. Tuti megölték egymást. – Emmett hangja komolynak hangzott, de tudtam, hogy vigyorog közben. 
  - Hülyeségeket gondolsz. – jelentette ki Jasper, de hangja ideges volt. 
  - Miért? Szerinted tök nyugodtan beszélgetnek? Ahogy így most leszűrtem Ashley nagyon jól tud harcolni, kíváncsi lennék, ha összecsapnának. – lelki szemeim előtt megjelent Emmett, ahogy már a tenyerét dörzsöli össze. A következőben, meg egy csattanás hallatszott, majd Emmett hangos aúú-ja. Gondolom Rose jól tarkón vágta. Belekaroltam Alice-be, aki egy hatalmas vigyort villantott, és lementünk a többiekhez. 

Mindenki szomorúan vette tudomásul, hogy Alice-t semmi nem bírja maradásra. Így mindenkihez odament és elköszönt. Esme szorosan húzta magához, és megígértette vele, hogy gyakran meglátogatja őket. Carlisle csak megölelte, és annyit mondott, hogy az ajtaja mindig nyitva áll Alice előtt. Emmett csak felkapta és megpörgette a „kis törpét”, ahogy ő nevezte. Rose megölelte, és annyit mondott, hogy hiányozni fog. Bella majdnem elsírta magát, úgy ölelte magához Alice-t mintha magához akarná láncolni. Edward megölelte szeretett húgát, és megígértette vele, hogy minden nap beszélnek. Nessie megölelte nénikéjét és bocsánatot kért, Alice csak megpuszilta őt, és biztosította Nessie-t, hogy nem haragszik. Utolsónak lépett Jasperhez. Hosszan néztek egymás szemébe, tudtam, hogy így is megértik egymást. Végül Jasper húzta magához és szorosan ölelte őt. 

  - Köszönök mindent! – suttogta Jasper Alice hajába. 
  - Nincs mit megköszönnöd. Légy boldog. Szeretlek, ezt sose felesd el. – Alice ellépett Jaspertől, és mellém lépett, majd megölelt. 
   - Jaj, ne vágjátok már ilyen gyászos képet. Nem örökre megyek el. Vegyétek, ezt úgy, mint egy nyaralást – szidta meg játékosan a családját, amire mindenki elmosolyodott.

Mindenki kikísérte őt a kocsijáig. Alice betette a csomagjait, majd intett egy utolsót, és beszállt. A motor szinte dorombolt, és Alice kilőtt. A kavicsok hangosan ropogtak a kerekek alatt, végül lekanyarodott a főútra, és egy időre biztos, hogy eltűnt az életünkből. Lesétáltam a lépcsőn, arra a helyre, ahol az előbb még a kocsija állt. Hiányozni fog. Csak a mostani beszélgetésünk után döbbentem rá, hogy milyen nagyszerű lány is valójában. Jasper mellém sétált és átölelt, és pedig belebújtam ölelésébe. Ő itt maradt nekem, és tudtam, hogy nem volt hiábavaló a mai nap. Mert most már együtt lehetünk, hazugságok és bujkálás nélkül.