48. Fejezet - Mi történik? II/II

Sziasztok!
Itt a friss. Ezek után, megpróbálom a heti egy frisst tartani. Jó olvasást.
Puszi, Trixi

Az ágyon feküdtem és az elmúlt órák eseményein gondolkoztam, miközben kispárnám a mellkasomhoz szorítottam. Szemeimet lehunytam, és próbáltam másra koncentrálni, mint a mellkasomban lévő fájdalomra. Aro és Caius nagyon dühösek lettek, mikor mindent elmeséltem. Igazság szerint az egész Volturi az lett. Alec, Dem, Felix és Jane azonnal indulni akartak, hogy a saját kezükkel végezzenek Jasperrel. Szerencsére mindenki látta, hogy mennyire megviselt ez a dolog, így nem firtatták tovább a dolgokat. Aro természetesen azt mondta, hogy addig maradok, ameddig akarok. Még most is örömmel tölt el, ha arra gondolok, hogy ők mennyire kiállnak értem. 

Letörten és meggyötörve lépkedtem a folyosókon a nagyterem felé haladva. A vámpírok, akik elmentek mellettem, mind fejet hajtottak, azonban ezzel most nem tudtam foglalkozni. Még mindig teljesen sokkos állapotban voltam. Nem hittem el, hogy ez velem történik. Jasper nem hazudhatott egész idáig. Nem lehettek hamisak a szavai és az ölelései, az érintései. Mind szívből szóltak. Akkor mi történt? Egyik pillanatról a másikra ment tönkre az életem. 

A nagyterem ajtaja kinyílt előttem, én pedig még mindig lehajtott fejjel léptem be. Hallottam, hogy mindenki rám néz, valamint a hökkent lélegzetvételeket. Aro felállt és éreztem, hogy engem néz. Felnéztem, és a tekintetünk találkozott. Nem kellett semmit mondanom a tekintetem mindent elmondott. Aro kitárta karjait én pedig beléjük repültem. Szorosan bújtam hozzá, miközben a fejem a mellkasába temettem. A pajzsot leengedtem, és engedtem, hogy betekintést nyerjen a gondolataimhoz. Mikor mindent megnézett egy morgás tört ki ajkai közül, de nem engedett el, csak még szorosabban ölelt magához. 

Végül én engedtem el és néztem a többiekre, akik aggódó tekintettel vizslattak. Hátrébb léptem, és suttogva szólaltam meg. 

-           - Jasper elhagyott! Kijelentette, hogy nem lesz esküvő! Nem megyek férjhez! – hangom még így is el-elcsuklott. Morajlás futott végig a termen, én pedig szorosan összezártam a szemeimet.

-           - Megölöm! – hangzott Caius dühtől remegő hangja, amint felemelkedett és mellém lépett. A karjaiba vont én pedig a nyakhajlatába fúrtam az arcom. Annyira fájt, hogy arra szavak sem voltak.

-           - Hogy tehette ezt, az-az… - Jane hangja szinte forrt a visszafojtott méregtől.

-           - Ezt még megkeserüli! – hallottam Felix eltökélt hangját, amint a kezeit ökölbe szorította.

-           - A szemét rohadék. – Demetri sem volt jobb állapotban.

-           - Ashley! – szólított meg Alec és hallottam, amint közelebb lép. A hangja selymes és földöntúli volt. Akkor szólított, így hogyha tudja, hogy baj van. Caius elengedett, én pedig Alec-re néztem. Vörös szemei arcomon cikáztak, én pedig egy szó nélkül a karjaiba vetettem magam. Szorosan öleltem magamhoz, és ő is ugyanolyan erősen szorított magához. Fejem a mellkasába temettem, és hagytam, hogy az érzéseim eluralkodjanak rajtam. Alec szorosan tartott, ami jó volt, mert vámpír létemre úgy éreztem menten összeesek.

-           - Nem fontos! Hagyjátok! Csak hadd maradjak itt. Kérlek! – kérleltem őket, még mindig Alec-en csimpaszkodva.

-           - Hát persze, hogy maradhatsz. Addig, amíg akarsz. Ne aggódj semmi miatt. – hallottam Aro együtt érző hangját. Éreztem, hogy Alec bólint egy aprót, majd a karjaiba vesz, és elsétál velem. 

Egyenesen a szobámba hozott, ahol lefektetett az ágyra. Ki akart menni, én viszont megragadtam a karját és visszarántottam. Alec rám nézett, megértette néma kérésem, és ott maradt velem. Mellém feküdt én pedig hozzá bújtam. A mellkasára húzott és simogatta a hajam. Kísértetiesen hasonlított a helyzet az akkorihoz, mikor még úgy tudtam, hogy Jasper meghalt. Most is úgy éreztem magam, de valahogy most rosszabb volt. Mert tudtam, hogy él és itt van, és én mégsem kellek neki. És az okát sem tudtam. 

Alec-nek ezek után el kellett mennie, de megígérte, hogy siet vissza, azóta vagyok egyedül és azóta még csak meg sem mozdultam. Csupán a kispárnám használtam Alec helyett. Folyamatosan azon gondolkozom, hogy vajon hol rontottam el? Mit tettem? Miért változott meg egyik pillanatról a másikra a véleménye? Nem lehet, hogy egész végig csak színlelt. Az lehetetlen. Vagy csak én voltam naiv és túl szerelmes, hogy nem vettem észre, ami valójában a szemem előtt volt. 

Az ajtó kinyílt, s bár háttal voltam az illetőnek mégis tudtam ki az. Egy szó nélkül sétált az ágyam oldalához és ült le a szélére. Felnéztem rá, ő pedig egy halvány mosolyt intézett felém. Feltornáztam magam ülő helyzetbe és megöleltem. Tényleg olyan volt ő, mint a bátyám. Az évek alatt egy bizalmas kapcsolat alakult ki közöttünk, amit senki sem tehetett tönkre. Ha szükségem volt rá, ő mindig ott volt, és ez fordítva is igaz. Alec a hátam kezdte simogatni. Szavak nélkül is tökéletesen tudtuk mire vágyik a másik. Most a szavak csak tönkretették volna a meghitt légkört. Már amennyire ez az lehet. Hiszen a szívem darabokban van, és ezen semmi sem változtat. 

Alec eltolt magától és a szemeimbe nézett. Vérvörös szemei bánatosan csillogtak, kezét felemelte és végigsimított arcomon. Lehunytam a szemeimet és összeszedtem a gondolataimat. Sejtettem, hogy egy hosszú beszélgetésnek nézünk elébe. Alec mindenről tudott, ami az életemben történt, és most is ki fog faggatni. Csak remélni tudom, hogy miután mindent elmondtam, nem indul el azonnal és öli meg Jaspert.

Mielőtt viszont még bármit is mondhatott volna az ajtó kicsapódott és Jane ijedt és dühös tekintetével találtuk szemben magunkat. Alec kérdőn nézett a húgára, aki próbálta összeszedni magát. Mikor ez viszonylag megtörtént rám nézett, és félénken szólalt meg, ami egyáltalán nem jellemző rá. Innen tudtam, hogy nagy baj van. 

-           - Itt vannak! Legalábbis négy közülük. Cullenék. – egészítette ki a mondatot én pedig megfagytam. Nem akartam még velük beszélni. Nem tudom mi történt miután eljöttem, de nem is voltam még rá felkészülve, hogy megtudjam.

-           - Micsoda? – hallottam Alec döbbent és dühös hangját, miközben felpattant mellőlem. – Az lehetetlen – tette még hozzá.

-           - Pedig igaz. Itt vannak! – ismételte meg Jane, miközben rám nézett. Én viszont csak néztem magam elé, és próbáltam megemészteni a hallottakat.

-           - Ő is… - nem fejeztem be a mondatot, de Jane így is értette.

-           - Nem! – Jane hangja halk volt. Lehajtottam a fejem, és nyeltem egy nagyot. Jane és Alec is leültek mellém. Jane hozzám bújt és megölelt. Alec pedig csak megértő szemekkel nézett rám.

-           - Nem lesz semmi baj, ott leszünk veled. Nem engedjük, hogy bajod essen, és ha kellemetlen a helyzet, akkor elküldjük őket. – Alec utolsó mondata nagyon is jól tudtam mit takar. Ha kell, akkor erőszakkal távolítják el őket, amit nem akartam. Felemeltem a fejem, és rájuk néztem.

-           - Köszönöm! – mindkettőjüket szorosan megöleltem, majd felálltam.

Megigazítottam a ruhám, már amennyire tudtam, és Jane-nel meg Alec-kel a nyomomban elindultam a nagyterem felé. Igaz vámpír vagyok, de úgy éreztem a szívem újra megdobban és az ezerszeresét kezdi verni az átlagosnak. A nagyterem előtt vettem egy mély levegőt, és az ajtó kitárult. Odabenn a jobb oldalon a szokásos vámpírok álltak, míg a balon Alice, Nessie, Emmett és Rose volt. Amint beléptem mindenki felém fordult. Míg a Volturisok megértően, addig a családom döbbenten nézett rám. 

Alice tekintete egyszerre volt zavaros és dühös. Nessie inkább volt értetlen, mint dühös. Emmett sajnálkozva és reménykedve nézett rám. Valami ilyesmit tudtam Rose szemeiből is leszűrni. Valami történt. Tudtam, hogy kell lennie valami kiváltó oknak, ami ezt az egészet elindította. Jasper nem változhatott meg egyik pillanatról a másikra. Számomra viszont érthetetlen volt ez a viselkedés. Mi lehet, az, ami miatt ellökött magától? A Volturis mivoltomtól rosszabb nem lehetett. 

Közelebb lépkedtem hozzájuk. Jane a jobb oldalra állt, Alec viszont végig szorosan mögöttem lépkedett, és szinte az már az árnyékom is lehetett volna. Aro és Caius mellett álltam meg, Alec pedig mögöttem, a szemét még mindig a vendégeken tartva. Aro idő közben felállt és közelebb lépett a családomhoz. Emmett és Rose maguk mögé tolták Nessie-t, amit Aro most mintha észre sem vett volna. Alice-hez lépett és a kezét nyújtotta. Alice hezitált miközben rám nézett. 

-           - Mit tettél? – kérdezte tőlem suttogva és a szemei dühösen villantak meg. Értetlenül álltam Caius mellett, miközben minden lehetőséget számításba vettem.

-           - Ezt szeretném én is tudni. Mi történik itt? – néztem végig mindenkin és a tekintetemmel könyörögtem a válaszokért.

-           - Nincs semmi olyan a múltban, amit nem mondtál el, és szégyellned kéne? Mit hittél, hogy sose derül ki? – Alice ellépett Aro mellett és egyenesen rám nézett. Ezzel a kérdésével sikerült még jobban összezavarnia.

-           - Micsoda? Miről beszélsz? Ha megint azzal hozakodtok elő, hogy Volturi vezető vagyok, akkor elmondom, hogy Jaspernek már meg kellett volna szoknia. Ez az életemmel jár együtt… - kezdtem ideges lenni. Nem hiszem el, hogy megint itt tartunk.

-           - Itt most nem erről van szó. Azt elfogadtuk te is tudod. Itt most másról… Egy súlyosabb dologról… - Alice csak utalgatott és nem mondott konkrét dolgokat, amivel az őrület szélére sodort.

-           - Nem beszélnél világosan? Vagy mondd el, hogy mit tettem, vagy menjetek el innen. – szavaim hallatára lefagytak. Szerettem volna itt és most ezt a dolgot lezárni. Ha Jasper nem akar engem, akkor nehezen, de beletörődöm. Remélem nyomós oka van arra, hogy ezt tette.

-           - Esetleg egy nyugodtabb helyen? – szólalt meg Nessie először mióta itt vagyunk. Félénken nézett rám, Rose vállai mögül. Végignéztem a többieken, majd végül bólintottam egy aprót. Aro a szemeivel néma üzenetet küldött, amire én csak bólintottam. A szobám felé indultam, mert tudom, hogy ott senki sem zavarhat minket és nyugodtan meg tudjuk beszélni a dolgokat. Csöndben haladtunk végig a folyosókon, ahol most egy vámpír sem tartózkodott. Nessie sétált mögöttem és hallottam, hogy a fejét közben ide-oda mozgatja. A szobám ajtaját kitártam előttük, és hagytam, hogy belépjenek. A zár halkan kattant mikor becsuktam magam mögött az ajtót, majd szembe fordulva velük kérdőn néztem rájuk, válaszokat várva.

-           - Azt hiszem, van valami, amit meg kell magyaráznod, már ha van rá hihető magyarázat. – Alice szavai ismét a tudatlanság világába röpítenek, ezért csendben vártam, hogy folytassa – Mondd miért nem mondtad el, hogy a múltban volt valakid? – Alice szavai szinte ostorcsapásként érnek, és hirtelen még pislogni is elfelejtek.

-           - Micsoda? Ez nem igaz! – lépek közelebb hozzájuk, miközben hangom kétségbeesetten cseng.

-            - Valóban? – kérdezi Alice és közben a táskájában kezd kotorászni.

-           - Jasper elfogadta volna, ha elmondod neki. De így az esküvőtök előtt ez hatalmas csapás volt neki. – suttogta Rose, miközben a szobát vette szemügyre.

-           - Magyarázd meg! – hallottam meg Alice hangját, mikor már épp Rose-nak válaszoltam volna. Alice két képet, dobot az ágyamra. Közelebb léptem és a kezembe vettem őket. Abban a pillanatban úgy éreztem mintha villám csapott volna belém. Az emlékek hirtelen lepték el az elmém, miközben a képek gyorsan pörögtek egymás után. A képek valóban félreérthetőek, és mindenki azt hinné, hogy volt valakim. Életem egy olyan szakasza volt, amit azóta sikeresen elfelejtettem. De most újra itt van…

-           - Jasper valóban ezt hiszi rólam? – kérdeztem suttogva még mindig a képeket bámulva. A képeken én és egy másik vámpír szerepel. Az egyiken átkarolva egymást mosolygunk a kamerába. A másikon pedig egymást átölelve csókolózunk. Én is rögtön téves következtetést szűrtem volna le.

-           - Mit akarsz mit higgyen? – kérdezte Alice meglepően szemrehányó hangnemben.

-           - Szóval nem igaz? – kérdezte Emmett és egy kis boldogságot fedeztem fel a hangjában.

-           - Persze, hogy nem. – mondtam és szembe fordultam velük. Rose, Nessie és Emmett boldogan néztek rám.

-           - Akkor mégis mi történt? – kérdezte Nessie, de már sokkal nyugodtabb volt. Még mindig a képeket szorongatva léptem ki az erkélyre, ahova a többiek követtek. Nessie leült az egyik székre és kíváncsian várta, hogy magyarázatot adjak.

-           - Még az újszülött éveim elején ismertem meg őt. Rögtön érdeklődni kezdett utánam, de nekem akkor még túl mélyek és frissek voltak a sebeim, és megfogadtam, hogy nem lesz senkim Jasper után. Ennek ellenére folyton mellettem volt. Akárhová mentem felbukkant. Aztán egyik nap már azt vettem észre, hogy elkezdett érdekelni – Alice itt felmorgott – Nem tudtam már eltaszítani magamtól. Vele voltam, és valahol a szívem mélyén tudtam, hogy ez nem helyes mégis ezt tettem. Egyre közelebb kerültem hozzá, és már nem ellenkeztem, ha hozzámért vagy megcsókolt. Csak elviseltem. A Volturi mentett meg tőle. Akkor még minden hónapban rám néztek és szerencsére pont akkor jöttek mikor Ő is otthon volt. Rögtön leszűrték, hogy valami nincs rendben. Alec és Demetri megölték. Mint kiderült befolyásolt engem. Ha sok ideig volt együtt egy vámpírral rá bírta kényszeríteni az akaratát. És az illető legbelül tudja, hogy amit tesz, nem önszántából teszi, mégsem tud ellenállni. De megölték, és vége volt ennek. Mindenre emlékeztem. Minden ölelésére és csókjára. Szörnyű volt… - itt egy kis szünetet tartottam, és a fákat kezdtem nézni – Mint mondtam meghalt, így nem tudom a képek, hogy kerülhettek Jasperhez. Másrészt nem is tudtam, hogy voltak képek. Nem tartottam fontosnak elmondani. Ezt a szakaszt már lezártam, és nem is sejtettem, hogy valaha is előjön.

-           - De előjött. – érvelt Alice.

-           - És mégis mit tegyek? Nem önszántából tettem, amit tettem. Sajnálom! – néztem Alice-re, akit úgy tűnt nem győztem meg.

-           - Alice gondolkozz! Te is hallottad, az a kretén manipulálta. Amiért, hogy ha élne, akkor széttépném. – kacsintott rám Emmett, és összehozott egy mosolyt, ami számomra új reményt adott.

-           - Akkor is meg kellett volna mondania. – ütötte Alice a vasat. Egyrészt teljesen megértettem, másrészt egy kicsit ő is megérthetne engem.

-           - Ha van valaki, akkor Jasper az, aki nem vonhat engem felelősségre. Én százötven évig voltam hozzá hűséges, és ő. Mit tett? – kérdeztem rá, és keményen néztem Alice szemeibe. Alice meghökkent és kicsit hátrahőkölt.

-           - Te is tudod, hogy az más. – dadogott Alice, és láttam, hogy most próbálja összeszedni a gondolatait.

-           - Miért? Mert Jasper tette? Én nem hibáztatom őt, ha újra akarta kezdeni az életét, akkor rendben. De akkor ő se hányja fel nekem ugyanezt. Pláne, ha nem is igaz. – mondtam majd visszasétáltam a szobámba.

-           - Mikor megyünk haza? – kérdezte Nessie óvatosan.

-           - Én nem megyek el. – jelentettem ki, ami nem kis döbbenetet okozott.

-           - Micsoda? – zihált Nessie, és elém lépett, miközben megfogta a két karom.

-           - Még nem. Ha kész leszek, akkor elmegyek, de egyelőre nem. – fejtettem le magamról a kis kezeit.

-           - Ne tedd ezt kis húgi. Jasper így is tiszta ideg, és azt, sem tudja, mit csináljon. Ha ezt megtudja, akkor, ha kell térden állva fog könyörögni. – lépett mellém Emmett is, én viszont nem tágítottam.

-           - Nem szükséges, hogy elmondjátok neki. Ha kész leszek, akkor haza megyek. – nem szerettem volna úgy hazamenni, hogy nyugtalan vagyok, mert akkor a végén még meggondolatlanul cselekszem.

-           - Azt akarod, hogy elmenjünk? – kérdezte Rose, az arcomat fürkészve.

-           - Szeretnék egyedül lenni. – mondtam és hátat fordítottam nekik. Hallottam, ahogy kicsit vacillálva, de végül elhagyják a szobámat. Én az ágyamra dőltem és a hátamra fordultam. A képek még mindig a kezemben voltak, amiket most hanyagul magam mellé ejtettem. 

Talán órákkal később Alec lépett be a szobámba. Egy pillantás nélkül magam mellé mutattam, ahol a képek voltak. Alec mellém ült és a kezébe vette őket. Oldalra fordítottam a fejem és rá néztem. Alec amolyan: ezt most nem mondod komolyan, arckifejezéssel nézett rám. Én csak mosolyogva bólintottam. Most így belegondolva tényleg mókás. Ekkora félreértések is csak velem eshetnek meg. Az este további részét egyedül töltöttem és gondolkoztam. Tudtam, ha vissza megyek a családhoz, akkor ott csak vita alakul ki és én pont ezt akartam elkerülni. 

Éjfél körül járhatott már az idő mikor az erkélyem alatt hangokat hallottam, mintha lenne lenn valaki. Ami furcsa, mert ilyenkor az őrök is a helyükön vannak a többiek pedig általában a szobájukban. Összeráncolt szemöldökkel indultam meg az erkély felé. A hideglevegő az arcomba csapódott és meglengette a hajam. Megfogtam a korlátot és lenéztem, azonban nem láttam semmit. De érzékeltem valaki jelenlétét. Tudtam, hogy valaki van itt. Ami furcsa volt, mert az őrökön nem juthatott át. Hacsak nem az erdő felöl jött. Kecsesen átlendültem a korláton majd a földön landoltam. A sötét rengeteg felé vettem az irányt, amikor valaki megragadott. Rögtön felismertem az illetőt így meg sem próbáltam ellenállni. 

Hagytam, hogy magával vigyen, oda ahova akar. Ismertem már nagyon jól. Tudtam, hogy nagy valószínűséggel el fog jönni. Sejtettem. Egy kis részem most ujjongott. Mit kicsi? Az egész lényem. Tudtam, hogy eljön és hogy bocsánatot fog kérni. Tudom gonosz dolog volt ez tőlem, de nőből vagyok és a kedveskedés nekem is hiányzik. Bár Jaspertől ezt mindig megkapom, de most ez más helyzet volt. És szerettem volna, ha kicsit szavakba önti, hogy mennyire szeret. Meg sem fordult a fejembe, hogy nem bocsátok meg neki. Csak hagyom, hogy a kétségbeesés gyötörje még egy kicsit. 

Mikor behurcolt az erdő közepére letett a lábaimra, majd parázsló tekintete az enyém kereste. Aranybarna írisze szinte világított az éjszakában. Két kezével megfogta az enyémet majd csábos ajkait kinyitotta és beszélni kezdett. 

-            - Elmondták a többiek! Annyira sajnálom Ashley, meg kellett volna kérdezzelek, hogy mi ez az egész, de annyira féltékeny voltam. És az is igaz, amit Alice-nek mondtál, tudom, hogy én is hibáztam az évek során, hiszen egyikünk sem tökéletes. De most esélyünk van egy boldog új életre. Kérlek, bocsáss meg! – suttogta az éjszakába, de szavai így is visszhangoztak az erdő sűrűjében.

-           - Hát persze, hogy megbocsátok. Sajnálom el kellett volna mondanom. – suttogtam én is. Jasper átölelt a karjaival és miközben a mellkasára húzott észveszejtő csókban részesített. Kezeimmel átöleltem a nyakát és hozzá préseltem magam. annyira hiányzott. Ez az egy nap felért egy örökkévalósággal is.

-           - Házasodjunk össze most rögtön! – súgta az ajkaimba miközben apró csókokkal halmozott el.