51. Fejezet - Első nehézségek

Sziasztok!
Nos időben itt a fejli. Nem is fűzök hozzá semmit. Jó olvasást. 
Puszi, Trixi

Andrew

Matek óra. Amúgy semmi bajom sincs magával a tantárggyal. Csak épp az nem tetszett, hogy újra meg kell tanulnom azt, amit már hosszú évek óta tudok. Elvégre orvosi diplomám van, nehogy már ne tudjam! Egy apró sóhajt szaladt ki ajkaimon, miközben üveges tekintettel meredtem a táblára. Egy kéz simult az enyémre, és gyengéden cirógatni kezdte azt. Mosolyogva fordítottam oldalra a fejem, és néztem Jasper mosolygós arcára. Szemei hipnotizáltak, és néhány percre még azt is elfelejtettem, hogy hol vagyunk. Összekulcsoltam ujjainkat és némán üzentem felé. Éreztettem vele a szeretetem és a szerelmem. Jasper csak lehunyta a szemeit és élvezte érzelmimet irányába, majd mikor kinyitotta szerelmes pillantásokkal ajándékozott meg. Láttam rajta, hogy legszívesebben a karjaiba kapna, és elfutna velem innen. Egy kis kuncogást engedtem meg magamnak, amiért Jaspertől néhány szemrehányó pillantást kaptam, ezért csak elnézően elmosolyodtam. 

A csengő hangja szakított minket félbe, és láttam, hogy Jasper szemei felcsillannak. Gyorsan a táskámba dobtam a füzetem, és Jasper kezét megragadva elsőként hagytuk el a termet. A folyosón már most tömeg volt, és ha nem lettem volna vámpír, talán neki is megyek nekik, de így könnyen szökdécseltem végig a folyosón az emberek között. Egy viszonylag csendes kis folyosóra mentünk, ahol Jasper a megrántotta a kezem, így én a karjai között kötöttem ki. Elvigyorodtam és közelebb préseltem magam hozzá. Egy rövid, de annál édesebb csókban forrtunk össze. Kezeimet hajába fűztem, és úgy éreztem soha nem akarom elengedni. 

Szavak se voltak arra, amit iránta éreztem. Örökké magam mellett akartam tudni. Tizennégy éve voltam mellette, és úgy éreztem, mintha csak tegnap lett volna, hogy viszont látom. Érezni akartam a csókjait, az ölelését. Hallani a hangját, aminek hallatára még mai napig mosolygok. Csak tudni, hogy itt van, és örökké itt is lesz. Hogy sose hagy el, és soha többé nem kell szétválnunk. Őszintén reméltem egy boldog holnapot és gondnélküli életet a továbbiakban. Minden nap hálát adtam, hogy itt vannak ők nekem. Lucy és Jasper. Értük csinálom tovább, mert miattuk érdemes. Mert akárhányszor meglátom őket, bearanyozzák a napom. 

-           - Mi a baj? – kérdezte Jasper egy eltúrt egy tincset a hajamból, miközben homlokát az enyémnek döntötte.

-           - Semmi. Csak boldog vagyok. – néztem rá, Jasper csak elmosolyodott és simogatni kezdte az arcom.

-           - Örökké az leszel. Megígérem. Sose hagylak el többé! – nézett rám Jasper komolyan, és én tudtam, hogy arra gondol, mikor bevonult és magamra hagyott. Elmosolyodtam és megcsókoltam. Lassan és érzelmesen. Minden érzelmem ebbe a csókba sűrítve. Jasper átkarolta a derekam és elmélyítette a csókot. Azonban valaki mindig a legjobb pillanatokban zavar meg minket…

-           - Hé! Ez egy iskola. Legyetek tisztelettel a nálatok fiatalabbakra. Megrontjátok őket a szemérmetlen viselkedésetekkel. És nem lenne jó, ha valaki feljelentene titeket közszemérem sértésért. – nézett ránk Emmett fej csóválva, de ugyanakkor egy hatalmas vigyorral. Rose jól tarkón vágta, de Emmett vigyorát még ez sem törölte le.

-           - Fogd be Emmett! – nézett rá Jasper, és ellépett előlem, de a derekam még mindig átkarolta.

-           - Mi van Emmett? Ennyire hiányolod már Rose-t, hogy nincs jobb dolgod, mint utánunk leselkedni? Amúgy mit csináltál már megint, hogy Rose berágott rád? – kérdeztem és felhúztam a szemöldököm. Emmett durcás képet vágott, míg a mellette ácsorgó Rose csak felkuncogott, ahogy Jasper is.

-           - Képzeld, Rose-zal tökéletesen megvagyunk. És kiegyensúlyozott életünk van. – kacsintott rám Emmett.

-           - Ezt most szépen elintézted magadnak Emmett. Egy hétig letehetsz mindenféle közös programról. – húzta fel Rose az orrát. Kecsesen sétált el mellettem, míg Emmett csak lefagyva állt előttem.

-           - Mi? Miért? Nem csináltam semmit. – esett kétségbe bátyám, és Rose után indult. Rose megfordult és szemrehányóan nézett rá.

-           - Megbeszéltük már számtalanszor, hogy a magánéletünk nem teregeted ki senkinek, és nem kérkedsz vele. – emlékeztette őt Rose, és úgy csinált, mintha csak egy kisfiúhoz beszélne.

-           - Tévedés. – morogta Emmett – Ezt Ashley mondta néhány évvel ezelőtt. Te is csak azóta vezetted be. Addig semmi gond nem volt. – mormogta maga elé Emmett, de úgy tűnt Rose meg sem hallotta, mert tovább sétált, és Emmett nem győzött utána rohanni.

Jasper felkuncogott mellettem és mosolyogva kezdett el húzni a következő óránk felé. Kezeinket összekulcsolva haladtunk végig a folyosókon. A diákok körében már felreppent a pletyka, miszerint ki kivel van együtt a családból. Az mindenki számára természetes volt, hogy én és Jasper egy párt alkotunk, ahogy Rose és Emmett is. Alice is a lányok tudtára adta, hogy jobb ha Johnt messziről elkerülik. Voltak, akik szerint Edward és Lucy is együtt volt, de mivel sosem látták őket együtt így ezért a lányok kezdték azt érezni, hogy Edward egy szabad préda nekik. Szegény bátyám nem irigyeltem. A lányok gondolatai eléggé szemérmetlenek és idegesítőek voltak. 

A terembe beérve elfoglaltuk a leghátsó padsort. Én elővettem a füzetem, bár jegyzetelni nem igen fogok, de a látszat legalább meg lesz. Jasperre néztem, aki csak érdeklődő szemekkel nézett rám. Miután bejött a tanár mindenki elcsendesedett és elkezdődött az óra. Körülbelül annyit leszűrtem, hogy épp magyar órán ülünk, de a többi kiesett. Jasper tekintete fogva tartotta az enyémet, és én hülye lettem volna másra figyelni. Jasper mindenem lekötötte. És ha ő itt van, akkor mi másra figyeljek? Ő a legjobb dolog a világon. Az anyagot úgyis tudom, innentől kezdve nem érdekel. Érzékeltem magunkon néhány diák kíváncsi tekintetét, de ilyenkor a tanár rögtön felszólította őket, így megunták a hátrafelé nézelődést. A tanár még csak felénk se nézett. Nem tudom azért volt, mert új diákok voltunk és úgy gondolta majd következő órán kikérdezi az anyagot, vagy szimplán észre sem vett. Mindenesetre örültem neki. 

Óra után elindultunk, hogy megkeressük kislányunkat. Jasper ma még nem látta és ideges volt miatta. Én ismét csak jót mosolyogtam rajta. Alice-től megtudtuk, hogy épp nyelvórán volt, ami két emelettel feljebb van. Jasper így a lépcsők felé húzott és lábait sietősen szedte. Nem tudtam, hova ez a nagy sietség. Lucy nem fog eltűnni. Mikor ennek hangot adtam, csak annyit mondott, hogy rossz előérzete van. Könyörgöm. Mi történhetne Lucy-val? Talán elrabolják az ufók? Vagy csak egyszerűen Jasper agyára ment az egyetemi levegő? 

Mikor felértünk az emeletre, Jasper azonnal Lucy-t kezdte keresni a tekintetével. Nem is kellett sokat keresgélni. Az ismerős szőke hajzuhatag hirtelen tűnt fel előttünk. Jasper ajkaira egy mosoly szaladt, és engedett egy kicsit merev testtartásán. Aztán valami megváltozott. Jasper ugrásra készen állt, mikor Lucy megcsúszott és a padló felé kezdett zuhanni. Megfogtam Jaspert, mielőtt még leleplezett volna minket. Lucy pedig egy idegen fiú karjaiba zuhant. Lucy ugyanis egyszerre akarta eltenni a könyvét, és a kupakot rácsavarni az üvegére. Így az üveg tartalmi a helyes idegen fiú pólóján kötött ki. Lucy hevesen kapkodta a levegőt, majd fejét kicsit megemelve belenézett a fiú sötétbarna szemeibe, és meglepetten tapasztaltam, hogy a szíve még gyorsabb ütemre kapcsol. A fiú csak mosolyogva nézett rá, miközben karjai Lucy derekai köré kulcsolódtak, és nem úgy nézett ki, mint aki egyhamar elengedi. 

-           - Sajnálom! – szólalt meg végül Lucy, és megpróbált kikászálódni az őt megtartó kezek közül. A fiú talpra állította, és kedvesen mosolyogva megszólalt.

-           - Semmi gond. Bár még van három órám. Nem tudom, hogy fogok beülni rájuk így. – nézett végig vizes pólóján, kislányom arcán pedig két apró vöröses folt jelent meg.

-           - Engedd meg! – kapott elő egy vászon zsebkendőt a táskájából és törölgetni kezdte a fiú pólóját, aki felnevetett.

-           - Hagyd csak! Semmiség. – fogta meg a kezét. Lucy felnézett rá, és talán ez volt az a pillanat, amit nekünk szülőknek nem kellett volna látnunk. Jasperre pillantottam, aki kővé dermedt mellettem és ködös tekintettel tekintett az előttünk lévő párosra.

-           - Hogy tehetném jóvá? – kérdezte kislányom, és kihúzta a kezeit a másik kezeiből. Zavartan fogta meg a táskáját, és nézelődött.

-           - Mondjuk… - a fiú sejtelmes hangja megdobogtatta Lucy szívét. Kezével az álla alá nyúlt és kényszerítette, hogy lányom a szemeibe nézzen - … megtisztelhetnél azzal, hogy eljössz velem valahova. – a kérést, kislányom hökkent lélegzetvétele követte. Ez volt az a pont mikor Jasper végre megmozdult és egyenesen elindult feléjük. Utána kaptam és erősen szorítottam meg a vállát.

-           - Én… - Lucy úgy nézett ki, hogy nem jut szóhoz. Nem csoda. Ez az első alkalom, hogy nyíltan randevúra hívják. Természetesen volt már rá példa, de Lucy nem vette őket komolyan. Kíváncsi vagyok változott e a helyzet - … azt hiszem szívesen elmennék – suttogta végül és zöld szemei furcsán villantak meg. Jasper most már nem tudtam visszatartani. Míg a fiú elmosolyodott, addig Jasper határozott léptekkel indult meg feléjük.

-           - Lucy! – kislányom összerezzent apja hangjától és félőn fordult felénk. Én Jasper válla fölött csak bocsánatkérően néztem rá. Jasper megállt Lucy mellett és tekintetét a fiúra függesztette.

-           - A… Jasper. – nyelt egyet. Na, igen, a suliban mégsem hívhatott minket anyának és apának.

-           - Jasper szerette volna tudni, hogy mennyire nyerte el a tetszésed az egyetem Lucy. – mosolyogtam rá, miközben biztatóan megfogtam a kezét.

-           - Nagyon tetszik. – válaszolta és akaratlanul vagy talán nem is annyira akaratlanul a szemben ácsorgó mosolygós fiúra nézett.

-           - A többiek már várnak minket az ebédlőben. – nézett Jasper végre Lucy-ra, aki zavartan kezdett makogni, ezért a kezembe vettem a dolgokat.

-           - Megyünk már nyugalom! – néztem Jasperre. Kikaptam Lucy kezéből a füzetét, és elővettem egy tollat, majd felírtam Lucy telefonszámát – Ezen eléred. – néztem mosolyogva a mostanára már zavartan ácsorgó fiúra, a papír átvétele után, csak hálásan elmosolyodott. – Gyere utánunk! – intéztem Lucy-nak a szavakat, és Jasper magam előtt tolva indultunk el ketten az ebédlő felé. A lépcső fordulójában még hallottam, ahogy a fiú Lucy füleihez hajol és bele suttog.

-           - Andrew. – ezek után Jasper kezét megragadva kezdtem húzni az ebédlő felé, nem törődve ellenkezésével.

Jasper furcsa volt, mikor leültünk családunk körébe. Rendben tudom, Lucy felnőtt, és ezt nehéz elfogadnia, de kezelhetné kicsit érettebben a dolgokat. Kétség kívül Lucy volt a mindene, és rettenetesen féltette, ami nem volt baj. Csak sajnos meg kell tanulnia elengedni. Nehéz időszak elé nézünk.

-            - Mi van öcsi?  Csak nem csináltál valami rosszat? – idézte Emmett a délelőtti beszélgetésünk és Jasperre vigyorgott.

-           - Nincs kedvem a hülyeségeidhez Emmett. – jegyzete meg Jasper és tekintetét az ajtóra irányította, ahol Lucy lépkedett be. Amint meglátott minket rögtön felénk vette az irányt. Lassan lépkedett felénk majd kihúzta a széket és helyet foglalt. Rögtön megöleltem és egy mosolyt intéztem felé. Elé toltam a megvett ételem, amihez tüstént hozzálátott.

-           - Hohó! Mi történt? Csak nem a mi kis Lucy-nk pasizott be, és ezért vagy ilyen harapós kedvedben? – kérdezte Emmett, nem is sejtve, hogy mennyire igaza volt. Lucy félrenyelte a falatot, amit épp lenyelt, és heves köhögésbe kezdett. Ivott egy korty vizet és kicsit dühösen nézett Emmettre.

-           - Na, nem mintha bármi közöd lenne hozzá Emmett, de mi van, ha így van? – kérdezte Lucy és keményen nézett Emmettre.

-           - Nekem az ilyenekről tudni kell. Elvégre te vagy az én kis unokahúgom. – vette lejjebb a hangerőt Emmett

-           - Á! Mesélj róla! – kérte rögtön Alice, és Rose is érdeklődve fordult felénk.

-           - Hát… Andrewnak hívják. Másod éves. Barna szemei vannak és barna haja. Nem is tudom… ő csak… olyan furcsa volt, ahogy a karjaiban tartott… - Lucy be sem fejezhette, mert hevesen vágtak közbe.

-           - A karjaiba? – Alice majdnem visított, és Rose is diadalmasan elmosolyodott.

-           - Elestem és elkapott ennyi. – válaszolt kislányom kicsit feszülten.

-           - Ennyi? És ezt apád végignézte? Akkor már értem mi a baj. – nevetett fel Emmett. Én csak megforgattam a szemeimet.

-           - És mi történt? – kérte Alice türelmetlenül, John csak rátette a kezét Alice-ére, aki kicsit megnyugodott.

-           - Elhívott valahova. Még a héten… - felelte suttogva és felnézett Jasperre.

-           - Elhívott randizni? És ezt csak így mondod? – kérdezte Alice és láttam, hogy mennyire felvillanyozta a téma.

-           - El kell mennünk, vásárolni. – kontrázott rá Rose is. Jasper csak sóhajtott.

-           - Örülök, hogy boldog vagy. Nyugodtan elmehetsz, ne aggódj! – mosolygott Jasper, Lucy pedig megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és szikrázóan mosolyogva nézett Jasperre.

-           - Köszönöm apa! – suttogta és hálásan nézett szerelmemre, aki elnézően elmosolyodott. Edward egy szó nélkül pattant fel az asztaltól és ment ki az ebédlőből, majd ahogy hallottam, bepattant a Volvóba, és padlógázzal elhajtott. Lucy zavarodottan nézte az ebédlő ajtaját, ahol Edward távozott.

-           - Mi baja? – kérdezte Lucy és felém fordult. Én csak megvontam a vállam, pedig nagyon is sejtettem, hogy mi a baj.

-           - Á ne törődj vele! Mondta, hogy a kiscsajok az agyára mennek. Nehezen bírja, ha körberajongják. – vigyorgott Emmett. Lucy az ajkába harapott, majd a tányérja felé fordult és újra enni kezdett. Jasperre néztem, aki bólintott egy aprót. Ezek után már nem esett szó Edward furcsa viselkedéséről. Mindenki betudta ezt az iskolai megpróbáltatásnak. Na persze. Volturi vagyok, engem nem lehet ilyen könnyen átverni, de Lucy előtt inkább hallgattam. Ő pedig csak sugárzó arccal mesélte, hogy mennyire megváltoztak a nézetei alig egy pillanat alatt. 

Ezek után volt még két óránk. Szerencsére az összes órám szerelmemmel volt, hála Alice-nek. Így könnyebb volt végigtűrni az unalmas előadásokat. Jasperrel megbeszéltük, hogy nem szólunk bele Lucy életébe. Csak tanácsokkal látjuk el, és próbáljuk a helyes úton terelgetni. Elvégre még most tapasztalja meg az élet ilyen örömeit, ezek után már nem lesz lehetősége rá. Jasper azt is felhozta, hogy mi lesz, ha Lucy átváltozására kerülne a sor. Erre nem válaszoltam. Addig még volt három évünk, jobb esetben. Még ráértem ezen gondolkozni. És ki tudja mi lesz ennek a „kapcsolatnak” a vége. 

A két óra végeztével beültünk a kocsikba és haza hajtottunk. Bár Alice és John Emmettel és Rose-zal kényszerültek menni, míg Lucy velünk. Kislányom egész úton meg sem szólalt, csak fejét az ablaknak döntötte és gondolkozott. Ő észre sem vette, de ajkaira mosoly kúszott, és szemei csillogtak. Jó volt ilyennek látni őt. Megérdemelte a boldogságot jobban, mint bárki más. És ha ez Andrew mellett következik be, akkor legyen. 

Jasper megállt a házunk előtt, és várakozóan pillantott hátra Lucy-ra, aki felocsúdott és kissé megrázta a fejét, majd kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Így tettünk mi is Jasperrel. Lucy mosolyogva hajolt oda apjához, és megpuszilta, Jasper pedig szorosan ölelte magához. Lucy boldogan sétált be a házba, mi pedig mosolyogva követtük. Benn a nappaliban már mindenki ott volt, még Edward is. Elmeséltük az első napunkat, és Esme meg Carlisle döbbenve, de boldogan hallgatták Lucy monológját. 

Jasper végül a karjaiba kapott és a szobánkba suhant velem. Édesen mosolyogva karoltam át a nyakát mikor letett a fürdőszobánkban. Jasper azonnal vetkőztetni kezdett, addig, míg végül minden ruha a földön nem kötött ki. Jasper a zuhany felé lökött, majd finoman megemelt és beállított a zuhanykabinba. Megnyitotta a csapot, és elkezdett kényeztetni. Ajkai hol az én ajkaimat hol testem különböző részeit ostromolták. Kezei szinte mindenütt ott voltak a testemen, amivel a kicsit sem csekély szenvedélyemet a végsőkig fokozta. Mikor megéreztem érzelmeit, azok szinte lebénítottak. A szenvedély a tetőfokára hágott, mikor combom alá nyúlt és finoman megemelt. Lábaimat automatikusan fontom dereka köré. De Jasper nem állt le, kényeztetett tovább és tovább, míg az én kezeimet szorosan tartotta a fejem fölött, bilincsbe fogva őket. A testem rázkódott a gyönyörtől és minden porcikám Jasperért könyörgött. Érezni akartam, vele együtt akartam átélni a gyönyört. Jasper mintha megérezte volna néma kérésem megemelt és megára húzott. Ajkaimból egy szégyentelen nyögés csúszott ki. Jasper nedves tincseibe fűztem ujjaimat, míg Jasper a csípőmet markolta. Fejét a nyakhajlatomba fúrta, így én hallottam és éreztem mindenegyes lélegzetvételét, és ajkait a nyakamon, amint finom csókokat hint bőrömre. Nyögésektől és sóhajoktól visszhangzott a fürdőszoba, amit még a víz hangja sem tompított. A gyönyör pillanatában Jasper erősen húzott magához, miközben egy morgás tört fel mellkasából. Zihálva öleltem tovább szerelmem nedves testét magamhoz. Tincseiből csöpögött a víz, ami számomra még vonzóbbá tette. Végigsimítottam szőke tincsein és érzékien megcsókoltam. Jasper szenvedélyesen viszonozta, és kezeit újra megéreztem testemen. Elzárta a vizet a hálószobába vitt, majd lefektetett az ágyra. Finoman fölém hajolt és megcsókolt, majd a fülemhez hajolt meg érzékien suttogni kezdett.

-           - Fel kéne avatni az ágyat. – suttogta. Ezek után hagytam, hogy egész éjjel szeressen.