52. Fejezet - Engedd el

Sziasztok!
Most is itt a fejezet. Nem is fűzök hozzá semmit, csak jó olvasást. Húgicámnak köszönöm a komit, és a sok megértést, amit tőle kapok mostanság. :)
Puszi, Trixi

Mindenki a nappaliban foglalt helyet a kanapén. Szerelmemhez bújtam miközben felhúztam a lábaimat és mellkasának támasztottam a fejem. Végignéztem mindenkin és láttam, hogy a gondolataikba mélyednek. Emmett ajkait egy sóhaj hagyta el, Rose felnézett rá, és hozzábújt. A többiek gondolatai mind Lucy körül forogtak. Emmett arra gondolt, hogy milyen kicsi volt, mikor hozzánk került, és mennyit játszott vele, hogy milyen boldog volt, mikor először Emmett bácsinak hívta őt Lucy. Esme és Carlisle ismét szembesült azzal a ténnyel, hogy az idő milyen gyorsan is telik. Rose próbált mosolyogni, de belül, ő is a gyerek Lucy-ra gondolt. 

Végül felálltam és a lépcső felé indultam. Jasper megfogta a csuklóm, de én csak egy halvány mosolyt küldtem felé. Lassan haladtam Lucy szobája felé. A lépcsőn felfelé haladva egy eddig ismeretlen érzés kerített hatalmába. Végül megálltam Lucy szobája előtt és egy kopogás után benyitottam. A kellemes világos színű falak most is melegséget árasztottak magukból. Lucy a fésülködő tükör előtt ült egy kis széken, majd mikor meglátott arcára egy mosoly futott, és csillogó szemekkel nézett rám. 

-           - Hogy tetszik? – kérdeztem tőle, aki ide-oda kapkodta a fejét.

-           - Ez… ez csodálatos. Köszönöm! – ölelte át mindkettőnk térdét, mi pedig összemosolyogtunk Jasperrel. Jasper felvette, és egy puszit nyomott a homlokára.

-           - Reméltük, hogy tetszeni fog. – mosolygott Jasper Lucy-ra, aki közbe kitekeredett Jasper karjaiban, hogy még jobban megcsodálhassa a szobát. Jasper letette, Lucy pedig rögtön az ágya felé vette az irányt, és fel is mászott rá. Az ágy olyan magasságban volt, hogy mindketten simán felértük Jasperrel. Hogyha esetleg valami baj van, akármikor akkor meg tudjuk vigasztalni.

-           - El sem hiszem. Köszönöm! – hálálkodott Lucy ismét, aki immár az ágyán ücsörgött, egy lila kispárnát szorítva magához. Jasperrel mellé léptünk, kisimítottam egy tincset a hajából, és egy puszit nyomtam az arcára.

-           - Igazán nincs mit. Azt akartuk, hogy tökéletesen érezd itt magad. – mosolyogtam rá, ő pedig közelebb hajolt és megölelt, miközben éreztem, hogy egy puszit nyom az arcomra. Kicsit meglepett a dolog, de még soha nem ismert érzéseket keltett bennem. Egyik kezemmel simogatni kezdtem a hátát, majd egy mozdulattal lekaptam az ágyáról, és letettem a földre.

                                    

-           - Minden rendben anya? – kérdezte és összeráncolt szemöldökkel nézett rám. Én csak megráztam egy kicsit a fejem és mosolyogva néztem rá.

-           - Persze. – léptem mellé, majd kivettem a fésűt a kezéből – Megengeded? – kérdeztem és mosolyogva néztem rá.

-           - Nagyon régóta nem fésülted te a hajam. – nézett rám mosolyogva a tükörből.

-           - Ha akarod, akkor abbahagyom. – állt meg a kezem a kézmozdulatban és kérdőn néztem rá.

-           - Nehogy. – kacagott fel, én pedig mosolyogva kezdtem végigszántani szőke tincsein. Lucy lehunyta a szemeit, és gondolkozóba esett. Így megengedtem magamnak, hogy újabb és újabb emlékek lepjék el az elmém. 

Lucy az ajtóban várt minket, és megfogta mindkettőnk kezét, így léptünk ki a szabadba. Lucy egy mélyet szippantott a levegőből, majd elindult, miket pedig húzott maga után. Elmosolyodtam az izgatottságán. Vidáman lépdeltünk a fák takarásában. Lucy mindent alaposan megnézett, minden fát, bokrot, és virágot. Kíváncsian szemlélte a világot, és fedezte fel a dolgokat. Izgatottan kapta fel a fejét, egy-egy madár énekére, vagy a szél süvítésére, ami megrezgette a leveleket. Nyáron az erdő csodás zöld színt öltött, és a virágokat immár teljes szépségükbe csodálhattuk. Lucy egyáltalán nem fáradt el a séta közben. Ugyanolyan vidáman szedte a lábait, mint mikor elindultunk. 

Jasper elengedte Lucy kezét és megállt egy fa tövébe, Lucy összehúzott szemöldökkel nézte Jaspert, ahogy leguggolt, és matat valamit, majd feláll, és mosolyogva nyújt oda Lucy-nak egy leszakított virágot. Lucy elmosolyodott és megszagolta, kis orrát a virágba dugta, így mikor elhajolt tőle csupa virágpor lett az orra. Jasperrel felkacagtunk, majd Jasper lehajolt, és mosolyogva egyik ujjával letörölte Lucy orráról a sárgás színű virágport. Lucy arcának két oldalán megjelent a jól ismert rózsaszínes folt. Elmosolyodtam rajta, és Jasperre néztem. Jasper elém lépett és nekem is átnyújtott egy vadvirágot. Egy puszit nyomtam az arcára, és megfogva a kezét tovább mentünk. 

Egy csattanásra majd keserves sírásra kaptuk fel a fejünket. Azonnal mindenki a kertbe rohant, ahol Lucy futott felénk, könnyáztatta arcával. Leguggoltam és kitártam karjaimat, kislányom pedig kétségbeesetten futott közéjük. Halk és csendes sírását Carlisle törte meg, aki lehajolt mellénk és megkérdezte Lucy-tól, hogy mi történt.

-           - Elestem a biciklivel. – válaszolta keservesen és felmutatta a lábát, ami tényleg fel volt horzsolva és a sebből szivárgott a vér. Carlisle a karjait nyújtotta felé, Lucy pedig engedte, hogy felvegye. Carlisle bevitte a nappaliba és letette a kanapéra. Néhány pillanat múlva pedig már le is fertőtlenítette és leragasztotta Lucy lábát. Kislányom csodálkozva nézett nagyapjára, majd feltérdelt a kanapén egy puszit nyomott az arcára.

-           - Köszönöm nagypapi. Te vagy az én csodadoktor nagyapám. – Carlisle meghatódva nézett az apró lánykára, majd egy csókot hintett a homlokára. 

Lucy felnézett rám, majd felállt és a gardróbjához sétált. Néztem, ahogy kecsesen sétál a szekrényéhez, miközben haját meg-meglebbenti a szél, amit a nyitott erkélyajtó okozott. Kellemes virágillat áradt be és töltötte meg a szobát. Lucy tanácstalanul álldogált a szekrénye előtt, és hatalmas zöld szemeit rám emelte. Mosolyogva léptem mellé, majd néztem végig a ruháin. Mivel tudtam, hogy hová készül ezért, egy farmert választottam, pánt nélküli fölsővel, és egy bokacsizmával tekintettel az időjárásra. E fölé pedig egy kis vászonkabátot. Lucy hálásan nézett rám, majd elindult a fürdő felé. 

Mosolyogva ültem le a kád szélére, és néztem amint Lucy kedvére kijátssza magát. Mosolyogva jött oda hozzám, majd adott egy puszit az arcomra. Kezemet a vízbe mártottam, és kis köröket írtam le a víz tetején. Nem tudom pontosan mennyi idő múlva, Jasper nyitott be hozzánk, és kérdezte meg, hogy mi tart ennyi ideig. Én pedig a tudtára adtam, hogy a kislányunk nem akar kijönni a vízből. Jasper mellém térdelt, majd Lucy-t finoman a víz alá nyomta, és elkezdte fürdetni. Azok a pillanatok mindent megértek. Én a végére, már a hasam fogtam a nevetéstől, Lucy-val együtt, míg Jasper csak kissé durcás arcot vágva, és teljesen habosan és elázva vette ki kislányunkat a vízből. Lucy csak somolygott, mikor átvettem Jaspertől, megtöröltem és felöltöztettem. Jasper már épp készült volna elhagyni a fürdőt, mikor két kis kéz kulcsolódott a térdére, és hatalmas zöld szemekkel néztek rá. Jasper persze, rögtön felkapta lányunkat, és szorosan megölelte. 

Az emlékezésből felocsúdva kicsit megráztam a fejem, s leültem Lucy ágyára. Újra és újra végignéztem a szobán, miközben tekintetem megakadt bizonyos dolgokon. Képeken, emlékeken, tárgyakon. Minden apró dologhoz egy apró dolog köt. Egy dolog ami Lucy felnőtté válását segítette elő. Egy dolog, ami annyi érzést indít most el bennem. De mindenek előtt most érzem azt igazán, hogy anya vagyok. Hogy a kislányom felnőtt és elhagyja a családi fészket, ami butaság, mert mindig itt lesz, és sosem hagy el minket. De ma lezárult egy korszak. Ma a kislányom hivatalosan is felnőtt, és elkezdi élni a saját életét.

A fürdőszobaajtó hangosan nyílt ki, ahol kislányom lépett ki, gyönyörűbben, mint valaha. Kísértetiesen hasonlított ez egy évekkel ezelőtti alkalomhoz. 

-           - Anya! – süvített be kislányom az ajtón és szorosan megölelt. Majd eltolt magától és néhányszor körbefordult előttem, majd csillogó szemekkel nézett rám. Lucy-n egy halványrózsaszín kis ruha volt. leguggoltam elé, és megpusziltam az arcát.

-           - Gyönyörű vagy! – suttogtam a fülébe, ő pedig megölelt és felkuncogott.

-           - Te is anya! 

Lucy a kezébe fogva a kabátját állt előttem, miközben fáradhatatlanul mosolygott. Emlékszem Jasper mindig azt mondta Lucy maga a megtestesült boldogság és jókedv. Emmett ezért mindig csak mosolygós királylánynak hívta régen. Kislányom elé sétáltam és egy tincset a fülé mögé tűrtem miközben megöleltem. Lányom szorosan ölelt vissza. Mikor lehunytam a szemem, mintha visszarepültem volna az időben. Orromba bekúszott Lucy gyerek samponjának az illata, kis törékeny teste, ahogy mellkasa hevesen hullámzott mindig fel-le. Szőke tincsei, amik mindig csiklandozták az orrom. 

Lucy eltolt magától és kérdőn nézett rám, miközben felhúzta a szemöldökét. Én csak elmosolyodtam és kijelentettem azt, ami nyilvánvaló. 

-           - Gyönyörű vagy! Mindig az vagy. – mondtam neki, ő pedig elmosolyodott.

-           - Köszönöm anya, de nyugodtan megmondhatod az igazságot. – mosolygott, én pedig még szélesebben elmosolyodtam.

-           - Sose szoktam hazudni, hiába is állítja ezt apád. – mondtam a mondat végét kicsit hangosabban, bár így is tudtam, hogy meghallja annak, akinek kell.

-           - Hát persze édesem. Tudom én. – kiáltott vissza Jasper, de Emmett nem bírta ki, hogy meg ne szólaljon.

-           - Mosolygós királylány szerintem nem akarod tudni, hogy hol van az a hely, ahol anyád biztos, nem szokott hazudni apádnak. Vagy épp pont ott… - morfondírozott Emmett és hallottam, hogy Jasper felpattan. Lucy az ajkába harapott én pedig megforgattam a szemeimet, majd intettem, hogy menjünk le. A lépcsőn lefelé haladva hallottam, hogy Emmett és Jasper valószínűleg az udvaron kergetőznek, mert onnan jöttem a nagy csattanások. Leérve a nappaliba kinéztem a hatalmas üvegablakon és megláttam, hogy Jasper épp akkor vágta a földhöz Emmettet, aki csak vigyorgott. Jasper ránk nézett, majd tekintete a lányára vándorolt, és láttam, hogy szemeiben büszkeség lobban. Leszállt Emmettről és megindult befelé. Rólam meg is feledkezve lépett a lányához és vonta szoros ölelésébe. Emmett is bejött és Rose mellé sétált.

-           - Kis húgi! – nézett rám Emmett – Most mondd, hogy nincs igazam.

-           - Nincs igazad Emmett – mosolyogtam rá bájosan, ő pedig felhúzta a szemöldökét, már épp nyitotta volna a száját, mikor Rose beléfojtotta a szót.

-           - Gyönyörű vagy édesem! – nézett rá Rose. Alice pedig hevesen bólogatott, Johnba karolva.

-           - Köszönöm. – mondta Lucy majd Esme-hez fordult. – Ehetnék valamit mielőtt elmegyek? – kérdezte nagymamájától, aki csak elmosolyodott.

-           - Hát persze, gyere. – intett a konyha felé Lucy pedig eltűnt a konyhában, Esme-vel a nyomában.

-           - Hogy bírod öcsi? – kérdezte Emmett, majd Jasper mellé sétált és hátba vágta.

-           - Remekül. – vágta rá Jasper és mellém sétált.

-           - Emlékszel mikor először vittük iskolába? – kérdeztem miközben a mellkasához bújtam.

-          - Igen. – lehelte, s karjaival átölelte a derekam.

-           - Annyira aranyos volt abban a kis szürke szoknyában és kék pulcsiban. – ábrándozott Alice.

-           - És mennyit áradozott az új osztályáról és barátairól. – csatlakozott Rose is, miközben elmosolyodott, és leült a kanapéra.

-           - Igen. És szokás szerint engem kért meg mindig, hogy cipeljem a táskáját. – ült le Rose mellé Emmett is. Mindenkinek elrévedt a tekintete egy pillanatra így én is ezt tettem.

Lucy Jasper mellett állt, kíváncsi szemekkel nézve a hatalmas épületet. A gyerekek izgatottan szaladgáltak, a szüleiktől elköszönve. Lucy felnézett ránk, éreztem, hogy szeretne már ő is a gyerekek között lenni. Jasper lenézett rá, és miközben megölelte a fülébe suttogott egy biztató mondatot, majd elengedte. Lucy mellém lépett és engem is megölelt. Végigsimítottam a haján majd elengedtem. Kislányom hátat fordítva nekünk indult el a hatalmas tömeg felé. Jasper átkarolta a derekam, miközben szemét lányán tartotta, amíg el nem tűnt a tömegben a többi gyerek között. 

Ahogy Lucy eltűnt úgy az emlék is eltűnt vele együtt. Hallottam, amint Esme-vel kezd beszélgetni. Jasper a kanapé felé húzott, majd leült engem pedig az ölébe vont. Elméjét megnyitotta előttem, és láttam, hogy az elmúlt éveket kezdi lepörgetni. Vele együtt mosolyogva merültem el az emlékekben. 

Lucy kivette a kezemből a labdát és Jasper felé gurította. Jasper arcára egy mosoly ült ki, majd visszagurította Lucy-nak a labdát. Így labdáztunk együtt. Lucy kicsit erősebben lökte meg a labdát, ami elgurult. Lucy felpattant és utána ment. Apró lábait gyorsan rakta maga elé, s guggolt le a labdáért. Mosolyogva lépdelt mellénk, majd megállt Jasper előtt. Így felállva szemtől-szemben voltak Jasperrel. Lucy egy végtelennek tűnő pillanatig még Jasper szemeibe nézett, majd felé nyújtotta a labdát. Jasper elvette, Lucy pedig leült Jasper elé. Hatalmas zöld szemeivel Jaspert fürkészte. Lucy kicsit bátortalanul közeledett Jasperhez, majd kis hátát Jasper mellkasához nyomta, és kérte Jaspert, hogy gurítsa nekem a labdát. Jaspernek sem kellett kétszer mondani. Egyik kezével átkarolta Lucy-t, a másikkal pedig a labdát gurította oda hozzám. Mosolyogva és meghatódva néztem a kettősüket. Lucy boldogan simult bele Jasper karjaiba, aki óvón és féltőn ölelte magához. 

Disneyland. Elég egy gyereknek ezt az egy szót hallania, és máris mosoly kúszik az arcára. Lucy hatalmas kacagások közepette próbált ki minden játékot. Mickey egértől kezdve Hamupipőke hercegnőig. Mindenkivel megismerkedett és mindent kipróbált. Jasper, Emmett felváltva ültek fel vele mindenre, míg a lányok inkább csak megörökítették. Rengeteg fénykép készült, amik azóta is megvannak.

Egyiptom. A piramisok és fáraók szent helye. Este titokban szöktünk be, mivel nappal nem láthattak minket az emberek. Lucy nagyon élvezte már magát a látványt is. Felmászott a piramisok lépcsőire, miközben homokot szórt apja arcába, aki prüszkölve és mosolyogva nézett az előle kacagva menekülő lánykára. Majd Jasper meggyőzte Lucy-t, hogy inkább Emmettet kergessék. Emmett természetesen nem örült neki, és miután kitalálta, hogy a lányokat fürdeti meg a homokban kapott is rendesen. Rose nem győzte hajtogatni, hogy a ruhája és a haja tiszta homok lett. Míg Alice inkább Emmett fejét nyomta bele a homokba. Lucy csak kacagott rajtuk. 

Lucy kisétált a konyhából és mindenkin végignézett. A telefonja hangosan csörrent meg a zsebében, amit sebesen kapott ki onnan, majd lágy hangon beleszólt. Andrew hívta, hogy mindjárt itt van érte. Nem sokkal később már az autó hangját is hallani lehetett, ahogy befordul a kis ösvényre. Lucy letette a telefont, és megfogta a kabátját. Edward mögé suhant és megfogta a kabátot, hogy Lucy bele tudjon bújni. Lucy hátra nézett és belenézett Edward szemeibe. Bátyám nyelt egyet, és ellépett Lucy mögül. Kislányomnak reagálási ideje sem volt, mert egy autó parkolt le a ház előtt. 

Sóhajtott egyet, majd egy utolsó pillantást vetve ránk, elhagyta a házat. Jasper árgus szemekkel figyelte Andrew minden lépését, de semmi hátsó szándék nem volt benne. Kedvesen kinyitotta Lucy-nak az ajtót, miután egy mosollyal köszöntötte őt. Ezek után elhajtottak. Alice szeme elhomályosult, majd mosolyogva nézett rám. Tudtam miért. Lucy-nak tökéletes napja lesz. Élete első randevúja. Épp itt volt már az ideje, és ezt senki sem ronthatja el. Ez a nap különleges. Bár valakinek ez a nap inkább tragikus. Edward azonnal elhagyta a házat, amint Lucy-ék elhajtottak. Most sem tudta elrejteni szeme csillogását, amint meglátta Lucy-t. 

Jasper megragadta a kezem és az emelet felé húzott. Szó nélkül követtem. Tudtam, hogy szüksége van rám, mert ez neki is nehéz most. Elvégre mégis ő nevelte Lucy-t, már tizennégy éve. Az apai érzései már az első héten fellángoltak benne. Már akkor félt, hogy mi lesz, ha eljön ez a pillanat. És most eljött, de azt hiszem, jobban viseli, mint amire számítottam. Talán azért, mert Lucy boldogságát tartja szem előtt, és ő is tudja, hogy ő most boldog. 

Lehúzott az ágyunkra és átkarolt. Szorosan hozzá bújtam s belélegeztem illatát. Rögtön nyugalom szállt meg. Jasper simogatni kezdte a hátam, majd néhány perc múlva megszólalt. 

-           - Felnőtt! – jelentette ki, nekem pedig nem kellett semmit mondanom. Megcáfolni úgysem tudtam volna. – Olyan hamar. – suttogta a hajamba.

-           - Tudtad, hogy eljön ez a perc is. – motyogtam a mellkasába, mintha ezzel is meg tudnám egy kicsit nyugtatni.

-           - Igen, de nem ilyen hamar. – mondta és éreztem, hogy erősödik a szorítása.

-           - Engedd el Jasper! – néztem fel rá, ő pedig rám nézett a kavargó aranybarna tekintetével. Szemeimet egy látomás homályosította el.

Lucy és Andrew egy csendes és hangulatos kis utcában sétáltak. Egymás kezét fogták és csendesen beszélgettek. Meghitt volt a hangulat. Aztán mikor a szavakból kifogytak Andrew megállt, ezzel Lucy-t is megállásra késztetve. Kislányom kíváncsian nézett fel rá, Andrew megsimogatta az arcát, majd miközben elmormogta, hogy Lucy milyen fontos neki megcsókolta. Kislányom igaz kis késéssel de visszacsókolt. 

Jasper felnyögött, és tudtam, hogy miközben én ezt láttam, Renesmee képességével mindezt levetítettem neki. Egy hangos ajtócsapódás hallatszott, amibe szinte beleremegett a ház is. Edward. Jasper rám nézett, majd kisimított egy tincset a hajamból. 

-           - Elengedtem. De nem hiszem, hogy ez másnak is menni fog. – suttogta, én pedig elgondolkoztam. Jasper ajkaimra hajolt és megcsókolt, ezzel elérve, hogy a mai nap már ne gondolkozzak semmin.