66. Fejezet - Erősebb mindennél

Sziasztok!
Nos meghoztam a fejezetet. Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését :) A következőt megpróbálom még a hétvégén felrakni, de nem ígérek semmit. Jó olvasást!
Puszi Trixi

(Jasper szemszög)

Kislányom nevetése visszhangzott a nappaliban, miközben kezeivel erőteljesen csapkodta a vizet, ami már teljesen belepte a padlót. A víz a habbal keveredve fröcsögött a padlóra a kis lila fürdőkádból. Lily-t ugyanis épp Emmett és Rose fürdette. Emmett bosszúsan nézett unokahúgára, aki csak vigyorgott nagybátyja arckifejezésén. Emmett szusszantott egyet, mire az arcán lévő hab a földre hullott. Emmett ruháját már teljesen átitatta a víz, az arcát pedig belepte a hab. Rose könyökéjig felhúzta a pulcsiját és úgy próbálta végre megmosdatni Lily-t. Kisebb nagyobb sikerrel, de végül sikerült neki, így diadalmasan fogta Lily-t egy rózsaszín törölközőbe bugyolálva. 

Emmett karba fonta a karjait és morcosan nézett a még mindig pár hónaposnak kinéző lányomra. Ilyenkor olyan volt, mint egy nagy gyerek, és előszeretettel játszott Lily-vel. Órákig is képes volt magyarázni neki, hogy meggyőzze az igazáról. Lily csak jót mosolygott bácsikáján. Most sem történt máshogy. Rose letette Lily-t a kanapéra és ruhába bújtatta. Emmett csak lehuppant melléjük, ügyelve Lily-re, még mindig a sértődöttet játszva. Lily oldalra pillantott és egy fogatlan mosollyal nézett Emmettre, aki szinte rögtön megenyhült. Halványan mosolyogva nézett vissza kislányomra, aki erre szélesebben mosolygott. Emmett mint, aki rájött, hogy kislányom épp lekenyerezte felháborodva kereste a tekintetem. Én csak jót mosolyogtam rajtuk a szoba sarkából. A többiek is kuncogtak. 

-           - Most nézzetek rá! Rosszabb, mint amilyen te voltál. Pedig te ilyenkor már nagyobb voltál. Úgy tűnik neki mégis agyafúrtabb észjárása van. – morogta Emmett a szeme sarkából kislányomra pillantva. Nessie csak mosolygott Emmett felháborodásán. Rose az utolsó gombot is összepatentozta a kis rugdalózón közelebb léptem hozzájuk. Kislányom karjaival felém kalimpált, így óvatosan felemeltem és a karomba fektettem.

-           - Szerintem tündéri baba. – jelentette ki Rose és férje mellé telepedett.

-           - Az én húgom csak édes lehet. Az már csak hab a tortán, hogy Emmettet is előszeretettel bosszantja. – Lucy ajkain egy gonosz kis vigyor futott át.

-           - Nem bosszantja. – rázta a fejét Alice és egy édes kis mosoly jelent meg ajkain – Még kicsi, nem tudja, mit csinál, csak azt, hogy mit szeret. Ezek közé nyílván beletartozik Emmett felháborodott arckifejezése. – intézett egy mosolyt Alice Emmett felé.

-           - Tiszta anyja. – mondta Emmett mielőtt még gondolkozott volna. Amint rájött mit is mondott bocsánatkérően nézett rám. Én csak megfeszült testtel álltam a nappali közepén. Kislányom közben a saját nyelvén gügyögött hozzám, de mintha ő is megérezte volna a nyugtalanságom, arcom felé nyújtózkodott. Néhány pillanattal később lehajoltam és egy puszit nyomtam Lily fejére. A nappaliban pedig megfagyott a levegő. Senki sem emlegette szerelmemet még nyíltan. Arra is tekintettel léve, hogy már egy hete semmi életjelet nem adott. Alec szerint három nap alatt fel kellett volna ébredni, legkésőbb. Most pedig már egy hét is eltelt. Aro már nem reménykedik. Hallottam a hangján a telefonon keresztül. Én azonban nem fogom feladni, Nessie-nek igaza van. Nem adhatom fel ilyen könnyen. Addig nem, míg van remény. Talán csak több időre van szüksége. A szemem elé kúszott az Alec-kel folytatott beszélgetésünk. 

Mindenki a nappaliban volt. A három vezető és Ashley legjobb barátai voltak még közöttünk. Aro szerint mielőtt elmentek még valamit el kellett, hogy mondjanak nekünk. Lily az emeleten aludt, a szobánkban. Természetesen Aro-ék is látták, ám különösebben nem jegyeztek meg semmit. Végül Alec vette át a szót. 

-           - Mielőtt még az a vámpír meg…  - felmorrantam, mire Alec elhallgatott - … szóval mielőtt bántotta volna Ashley-t üzent nekem. Különleges dolog volt, hogy kommunikáció hiányában is tökéletesen megértettük egymást. Arra kért, hogy engedjem el és, hogy öljek meg valakit, amikor jelet ad rá. Csak később derült ki, hogy ez a vámpír volt az, aki emberként tartotta Ashley-t. Rögtön megértettem mit akart volna, hogy miben reménykedett. Azt hitte, ha időben megölöm őt, akkor a képessége nem lesz rá hatással ezáltal a vámpír génjei még időben működésbe lépnek és nem engedik meghalni. Vagy legalább újra vámpírrá változik. Ilyenre még nem volt példa. Hasonló képességgel se találkozunk, de szerintünk, ha letelik egy bizonyos idő már nem lehet reménykedni. Szerintünk legkésőbb három napon belül valamilyen életjelet mutatnia kell. Ha nem… - Alec nem fejezte be a mondatot csak lehajtotta a fejét. Éreztem a belőle áradó fájdalmat. Tényleg szerette Ashley-t. Most hatalmasat nőtt a szememben. Ha Ashley-nek tényleg van reménye, ha tényleg felébredhet, örökre hálás leszek neki. Már csak reménykednünk kell.

-           - Edward? – fordult Carlisle bátyám felé, aki összeráncolta a szemöldökét.

-           - Nem tudom. Ezután kezdett Ashley búcsúzkodni az egész családtól. Nem figyeltem nagyon a gondolataira, de annyira emlékszem, hogy egy vámpír felé pislogott. – nézett kérdőn Alec-re, aki bólintott.

-           - Igen. Így tudtam, hogy ő az, akit meg kell ölnöm. Amikor meghallottam a hangját szinte ösztönből ugrottam. Azt hittem időben, de…  - Alec ökölbe szorította a kezét és idegesen sóhajtott.

-           - Te mindent megtettél. – szólaltam meg, Alec pedig meglepetten nézett rám.

-           - Szóval van remény, hogy esetleg felébred? – kérdezte Esme reménykedve és hirtelen boldogságot és reményt éreztem mindenki felől.

-           - Szerintünk van. Ha tényleg időben történt mindez, akkor a teste fel tudta venni a harcot, ráadásul nem volt teljes mértékben ember. Jók az esélyei. – bólintott Aro, ám érzései között ott volt a kételkedés. Ő nem bízott teljes mértékig ebben. Nekem viszont ennyi elég volt.

-           - Köszönöm! – fordultam Alec felé, aki még mindig engem nézett – Ha Ashley tényleg felébred, örökre hálás leszek neked ezért. Nem tudom majd eléggé meghálálni, hogy visszaadtad, azt a személyt, aki az életet jelenti nekem. – Alec csak bólintott.

-           - Szinte már a testvérem. Szeretem őt, és bármit megtennék érte, én is azt akarom, hogy visszajöjjön. – mondta még utoljára. Ezek után a Volturi elhagyta Londont. 

Kislányom erőszakos hangja rántott vissza a valóságba. Kezeivel görcsösen el akarta érni az arcom. Kis kezeit, hol ökölbe szorította, hol kinyitotta. Szemeibe könnyek szöktek, és lefelé görbülő ajkakkal nézett rám. Azonnal felemeltem és magamhoz húztam. Kislányom finoman megérintette az arcom és közelebb bújt hozzám. Szinte azonnal megnyugodott. Szempilláin igaz még kitörni készülő könnyei csillogtak, megsimogattam az arcát, és egy puszit nyomtam a fejére. Finom, semmivel sem összehasonlítható illata bekúszott az orromba, és éreztem, hogy nyugalom árad szét bennem. Belenéztem kislányom kékeszöld szemeibe, amik most értetlenséget tükröztek. Nyílván nem értette, miért nem reagáltam perceken keresztül. 

Leültem vele a közelebbi kanapéra és néztem, ahogy felfedezi a világot. Tekintetét a mennyezetre függesztette és érdeklődve szemlélte a nála sokkal nagyobb világot. Egyik kezemmel végigsimítottam a kis fejecskéjén, majd a kis kezeit vettem a sajátomba. Lily néhány percig szorongatta az ujjamat, majd finoman lefejtettem rólam és tovább simogattam a kis mellkasát, majd apró lábait vettem kezem közé. Lily rugdosott a lábaival így arra következtettem, hogy csiklandós. Nem kínoztam, finoman egy csókot nyomtam kezeire és ringatni kezdtem. Késő délután volt már. Kislányom ilyenkor már rég aludni szokott. Bár tény, hogy a mai fürdőzés kicsit hosszabbra nyúlt, mint szokott. Nem is telt el sok idő. Lányom lélegzetvétele egyenletessé vált, teste pedig elernyedt. Mellkasa lassan emelkedett és süllyedt. Aprót szuszogott, és fejét a vállamba fúrta. Elmosolyodtam rajta. 

Azonban este volt, és itt volt az ideje, hogy újra szerelmemhez menjek. E nélkül nem is teljes egy nap. Esme már mellém is lépett, mielőtt még felálltam volna. Néhány percig még kislányunkban gyönyörködtem. Annyira tökéletes volt, és bármennyire is fájt elismerni, de hasonlított Ashley-re. Bár még kicsi volt, de a tulajdonságait tőle örökölte. Legalábbis eddig úgy nézett ki. Egy puszit nyomtam a kezeire, majd felálltam és Esme karjába fektettem. Esme halványan rámosolygott és leült a helyemre. Én pedig az emelet felé indultam. 

Mellkasomban a szokásos nyomasztó érzéssel indultam meg. Lábaim automatikusan vittek az ismerős szoba felé. Eddig soha nem érzett magabiztossággal nyomtam le a kilincset és léptem be a helyiségbe. Ashley ugyanúgy feküdt mozdulatlanul, nyugodtan. Semmi sem változott tegnap óta. Leültem mellé a székre és két kezembe fogtam apró kezeit. Ajkaimhoz emeltem őket és megcsókoltam a kézfejét. Egyik kezemmel végigsimítottam tincsein, majd finoman arcához érintettem ujjbegyeimet. Ujjam fel-le jártak az arcán így kényeztetve őt. Titkon reméltem, hogy tisztában van a külvilággal, ám ha így lett volna, akkor Edward már szólt volna. 

Még ennyi idő után sem voltam képes elfogadni, hogy soha többé nem lehet velem. Önző voltam, azt akartam, hogy csak velem legyen. Ki akartam sajátítani magamnak. Ám a többieknek ott volt a párjuk, ám nekem ő jelentette a világot. Most így visszagondolva fogalmam sem volt, hogy miként bírtam ki ennyi időt nélküle. Pedig akkor tényleg abban a tudatban voltam, hogy meghalt. De most valahogy még rosszabb volt. Az emlékek élénkebbek voltak, mint valaha, az érzelmek pedig valósak, és felerősödtek. Szerettem őt, jobban mint bárkit ezen a világon. Ha Lily nem lenne, talán már rég együtt lennék valahol. Azonban volt, és nem hagyhattam, hogy anya és apa nélkül nőjön fel egyszerre, még akkor is, ha tudom, hogy a családom mindent megadott volna neki. 

Azonban Ashley hiányával sem tudtam megküzdeni. Egyre jobban hiányzott, és bármit megadtam volna, hogy újra velem legyen. Kezeimmel arca minden területét bejártam. Ajkai felé vettem az irányt, majd lepkeszárny finoman simítottam végig a csábos, telt ajkakon. Azok pedig mintha maguktól nyíltak volna szét. Olyan hirtelen kaptam el a kezem, mintha áram ütött volna belém. Felálltam és Ashley fölé hajoltam. Egyik kezemmel görcsösen szorongattam a kézfejét és szinte megállíthatatlanul kezdtem hozzá beszélni. 

-           - Ashley, szerelmem! Hallasz engem? Kérlek, ha igen válaszolj, akárhogy. Szorítsd meg a kezem vagy nyisd ki a szemed, akár még Edwardot is hívhatod gondolatban, csak valahogy üzenj nekünk. – arca fölé hajoltam és minden rezdülését figyeltem, ám ő továbbra is mozdulatlan maradt. Kezem az arcára simítottam és közel hajoltam az arcához. Lehunytam a szemem. Leheletem súrolta szerelmem arcát. – Rettenetesen hiányzol. Nem bírom tovább nélküled. Kérlek… könyörgök, gyere vissza hozzám. – suttogtam, hangom viszont elcsuklott beszéd közben. Kinyitottam a szemem abban reménykedve, hogy Ashley majd mosolyogva néz rám, ő ugyanúgy feküdt továbbra is. 

Sóhajtottam és elhajoltam tőle. Tekintetem kezére vezettem, amit még mindig ujjaim között tartottam. Csak egy apró jelet kértem, nem mást. Csak vissza szerettem volna kapni. Annyi csoda ért már bennünket. Visszakaptam majdnem százötven év után, és csodával határos módon még mindig szeretett annak ellenére, hogy én újra nősültem. A családom is imádja. Örökbe fogadtunk egy tökéletes kislányt és felneveltük. Összekovácsolta a családunkat, amikor lehetetlennek tűnt. Újra együtt voltunk, boldogan. Régi emberi álmunk vált valóra Lily születésével. Mindent visszakaptam, amit elvettek tőlem. Most nem ragadhatják el tőlem Ashley-t örökre. Az lehetetlen. 

Arra kaptam fel a fejem, hogy Ashley apró ujjai megszorítják a kezem. Döbbenten és sokkos állapotban néztem le a kezünkre. Tekintetem végigjárattam Ashley-n újra és újra. Másik kezemmel is megfogtam a kezét és beszélni kezdtem hozzá. Végre reagált. Ashley megmozdult. Van remény. Egy pillanatra az ég felé néztem hálásan és halkan elmormoltam egy köszönömöt. 

-           - Ashley, Kicsim! Nyisd ki a szemed, kérlek! – kérleltem és közel hajoltam hozzá – Carlisle! – kiáltottam az említett után és ezek után a fél család megjelent a szobában.

-           - Fiam? – kérdezte Carlisle és közelebb lépett a vizsgálóasztalhoz. Nem tudtam szavakba önteni, azt, ami az előbb történt. Túlságosan hihetetlen volt.

-           - Ashley megmozdította az ujjait. – tolmácsolt nekem Edward, amiért most kifejezetten hálás voltam neki. A többiek jelenlétét nem igen fogtam fel, csak annyit, hogy mindenki belépett a szobába és feszülten figyelték a jelenetet.

-           - Ez biztos? – fordult az említett felé, majd éreztem, hogy engem fürkész a tekintetével. Hangjában kétkedés hallatszódott, én azonban biztos voltam abban, amit éreztem.

-           - Hihetetlen. – suttogta Edward néhány pillanattal később én pedig egy percre bátyámra néztem. – Hallom a gondolatait. Mindet érzékelek felőle. – suttogta még mindig Edward és szavait nyugtalanság és érdeklődés követte a többiek felől. 

Szerelmemre néztem és vártam, hogy mikor pillant rám végre. A másodpercek szinte napoknak felérő lassússággal teltek. Görcsösen szorítottam apró kezét és homlok ráncolva néztem rá, majd közelebb hajoltam. Ashley mellkasa ebben a pillanatban megemelkedett és egy éles levegőt szívott be, majd rögtön ki is fújta. Lehunyt szemmel sóhajtottam fel. Lehelete csiklandozta az arcom. Kinyitottam a szemem, mert ezek után Ashley egyenletesen kezdett lélegezni. Apró ujjai rákulcsolódtak a kezemre és egy kicsit megszorította őket. Itt van, újra közöttünk, velem. Pillanatok kérdése volt, hogy Ashley szempillái végre megrezzentek. Először csak laposakat pislogott, majd végre kinyitotta a szemeit. 

Megsemmisítő érzés volt, ennyi idő után ezt érezni. A saját érzelmeim maguk alá temettek. Boldogság, megkönnyebbülés, szerelem, szeretet. Mind hullámzott a szobában és mind tetőtől talpig átjárt. Ashley perzselő sötét pillantása találkozott az enyémmel és abban a pillanatban megszűnt a külvilág. Senki sem volt csak ő és én. Nem számított többé semmi. Sem az, hogy miken mentünk keresztül sem a holnap. Csak a pillanat, hogy itt volt, újra velem. Egy nyögés szakadt föl a mellkasomból. Egyik kezem felvezettem az arcára, ő pedig halványan elmosolyodott. Ez a mosoly volt a boldogságom, az erő, ami éltetett. Fölé hajoltam és szorosan magamhoz húztam. Hajába fúrtam az arcom és mély levegőket vettem. Felsóhajtottam egymás után többször is. Görcsösen markoltam, úgy mintha sose akarnám elengedni, és talán így is volt. 

-           - Minden rendben lesz. – suttogta, ez a hang pedig megmelengette halott szívemet. A régóta nélkülözött csilingelő hang bekúszott az agyamba és a szavak szép lassan nyertek értelmet számomra. Ashley is átölelt és fülemhez hajolva suttogott belé. Kirázott a hideg ettől a mozdulatsortól. Annyira hiányzott már. A bizsergető érzés, Ashley karjai körülöttem, kis teste a karjaimban, ajkai az ajkaimon. Elhajoltam tőle, és mindkét kezem az arcára vezetve csókoltam meg. Forró ajkai szinte égették az enyémet. Finom, gyengéd, szerelmes csók volt. Közben arcát simogattam ő pedig karjaival magához húzott. Olyan volt ez a pillanat mintha örökké tartana. Soha nem akartam elszakadni tőle. Soha többé. Ashley azonban mégis elszakadt tőlem és halványan mosolyogva simogatta az arcom. Mellkasomhoz bújt és úgy ölelt magához. Derekára vezettem a kezem és úgy öleltem át. Ashley felnézett rám és továbbra is mosolygott. Tekintetünk összekapcsolódott és tudtam, hogy most egy darabig nem fogunk innen mozdulni. 

Ölelkezve, néha csókokat váltva, egymás szemébe nézve töltöttük el egymás társaságában az elmúlt órákat. Fel sem tűnt, hogy a család mikor hagyta el a szobát, azonban nem is tudott érdekelni. Csak Ashley volt a fontos. Újra itt volt, és olyan volt mintha sose ment volna el. Mert el se ment, itt volt velünk, csupán egy kis időre megpihent. Bár az biztos, hogy ezt az egy hetet sose felejtem el. Örökké élni fog bennem, és arra fog emlékeztetni, hogy az élet még így vámpírként is rövid és kiszámíthatatlan. Bármi történhet épp ezért, minden pillanatot ki kell használni. 

Ashley viszont kijelentette, hogy látni akarja a gyermekünket így le kellett mennünk a nappaliba, amit Emmett is díjazott. Csoda, hogy ebben a pár órában nem törte be az ajtót. Odalent mindenki sokkosan nézett szerelmemre, majd szinte egyszerre támadták le. Először Emmett, aki jól megölelgette és az orrára kötötte, hogy többet ilyet nem csinál. Utána Nessie, aki zokogva vetette magát a nyakába. Lucy is meg volt hatódva és óvatosan ölelte magához anyját, mintha attól félne, hogy kárt tesz benne. Edward és John magukhoz ölelték és elmondták, hogy mennyire hiányzott nekik. Alice és Rose egyszerre ugrottak a nyakába és halk sikongatások közepette ölelgették meg. Esme a könnyeivel küszködve szorította magához, Ashley pedig nyugtatóan ölelt vissza. Carlisle is megölelte fogadott lányát és megbeszélte vele, hogy erről még beszélnek. 

A nagy hangoskodásra viszont Lily felébredt. Halkan nyöszörögve nyitogatta a szemeit és nézett körbe. Bár tekintete még ködös volt és szerintem a legkevésbé sem ilyen ébresztésre számított. Ashley csodálattal nézett az apró, rózsaszín ruhácskába bújtatott lányunkra. Váltott velem egy pillantást, én pedig biztatóan bólintottam egy aprót. Ashley lassú megfontolt léptekkel indult el Lily felé. Magával ragadó volt a pillanat mikor Ashley a karjaiba emelte gyermekünket. Lily kíváncsian pislogott fel anyjára és kis kezecskéivel felé nyújtózkodott. Szerelmem áhítatosan nézett rá, majd emelte közelebb magához, hogy kislányunk hozzá préselhesse magát. Alig telt el néhány pillanat Lily vissza is aludt. Békésen nyugodott édesanyja karjai között, Ashley pedig a nem létező könnyeivel küszködve nézett le rá. 

Egész éjszaka a szobánkban feküdtünk. Lily közöttünk foglalt helyet, még mindig édesen szunyókálva. Ashley Lily haját és fejecskéjét simogatta szüntelenül. Halkan beszélgettünk, szinte mindenre kíváncsi volt gyermekünkkel kapcsolatban. Én pedig készségesen válaszoltam kérdéseire. Néha szerelmes pillantásokkal ajándékozott meg és újra és újra hálát adott az égnek. Mosolyogtam, egy hét után újra. Velem volt az a két személy, akit a világon a legjobban szerettem. Mindent visszakaptam, amit csak szerettem volna. Szerelmem újra velem volt, aki egy csodálatos kislánnyal ajándékozott meg. Ennél többet nem is kívánhattam volna. Tudtam, hogy a szerelmünk mindennél erősebb és ezt is kibírja. 

-           - Jasper! – nézett rám Ashley – Újabb babát szeretnék. – nézett Lily-re ezúttal, nekem pedig a tüdőmben rekedt a levegő.