54. Fejezet - Ismét gyűlnek a sötét felhők

Sziasztok!
Nos itt a fejezet, talán előbb, mint vártatok. És talán néhányan nem erre a folytatásra számítotok, de én már előre eldöntöttem, és megírtam, így nem fogok változtatni rajta :) Jó olvasást, és köszönöm a négy komit.
Puszi, Trixi

(Lucy szemszöge)

Egy törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőszobából a hálószobába, hogy felöltözzek. A ruhám már ki volt készítve az ágyra. Egy farmer, csizma, és pánt nélküli felső. Felkapkodtam magamra a ruhám, majd megfogva a fésűm, néhányszor átfésültem a hajam. A tükörbe nézve az életemen gondolkoztam. Szemeim mereven bámulták a tükörképem, miközben a gondolatok peregtek a fejemben, de azt nem tudtam volna megmondani, hogy min. Egyszerűen csak elmélkedtem. 

Arra kaptam fel a fejem, hogy anya lép be a szobába, és mosolyogva néz rám. Mindig is csodáltam őt, a kitartásáért és az erőért, amit birtokolt. Soha nem adta fel, mindig küzdött. Szerettem volna néha rá hasonlítani. Ha volt példaképem, akkor ő volt az. 

-           - Minden rendben kicsim? – kérdezte miközben belépett a szobába és becsukta maga mögött az ajtót. Elém sétált és megsimogatta az arcom.

-           - Persze anya. Csak valahogy… izgulok, inkább… mindegy. Ne foglalkozz velem. – mosolyogtam rá, ő pedig megértően nézett rám.

-           - Minden alaklom előtt izgul az ember. Főleg ha valaki ilyen fontos a számára. – mindig is reméltem, hogy nekem is olyan nagy szerelemben lesz részem, mint anyának és apának. Az övékére szavak sincsenek. Mindent kibírtak és most itt vannak boldogabban, mint valaha.

-           - Tudom, anya. Nagyon szeretlek. – suttogtam és megöleltem, anya pedig meglepetten ölelt vissza. Viszonylag erősen szorított magához, és simogatta a hátam.

-           - Menjünk le. – suttogta és megfogta a kezem, miközben a nappali felé húzott. Odalenn volt az egész család. Elmosolyodtam Emmetten, aki elégedetlenül nézett Rose-ra, valamint Alice és John párosra. Edward csak ült a kanapén, miközben Nessie az ölébe hajtva a fejét mesélt neki. Apa pedig minket nézett. Lefutottam a lépcsőn egyenesen a karjaiba. Apa nem számított heves érzelmi kitörésemre, de még időben elkapott és ölelt magához. Mikor eltolt magától szeretetteljesen nézett rám.

-           - Mi ez a nagy érzelmi kitörés Lucy? – kérdezte bácsikám miközben elvigyorodott. Én csak megvontam a vállam miközben elé sétáltam majd az ölébe huppantam és miközben átöleltem a nyakát a mellkasára hajtottam a fejem. Nem mondom, hogy nem lepődött meg, de fel karral átölelt.

-           - Lassan mennem kell. – sóhajtottam, majd felemelkedtem bácsikám mellkasáról, és egy puszit nyomtam az arcára. Felálltam és olyat csináltam, amit nem túl gyakran. Mindenkihez odamentem és megöleltem majd megpusziltam. Úgy éreztem meg kell tennem. Épp Nessie-t, ölelgettem meg szorosan, aki vigyorogva szólalt meg.

-           - Jól van, elég lesz. – kacagott fel, én pedig mosolyogva engedtem el – Nem felejtettél ki valakit? – kérdezte én pedig összeráncoltam a szemöldököm. – Apától el sem köszönsz? – húzta fel a szemöldökét és Edward irányába sandított. Edwardra néztem, aki kicsit megrovón nézett a lányára. Halványan elmosolyodtam és Edward elé léptem, majd megöleltem. Edward megmerevedett ölelésemben, én pedig szorosabban öleltem át. Kezemet összekulcsoltam a nyakán fejem pedig a vállára hajtottam. Éreztem, hogy karjaival finoman ölel át, mintha csak egy porcelánbabát tartana a kezei között. Ahogy hideg karjai körülöleltek, először kirázott a hideg, majd éreztem, hogy belül forróság árad szét bennem. Olyan jó volt hozzá bújni. Miket gondolok? Hirtelen engedtem el, és néztem rá zavartan, és ő is hátrált egy lépést, míg Nessie csak somolygott, amivel az őrületbe kergetett. Miért csinálja ezt? Én miért éreztem ezt? Mi történik velem?  

Gondolataimat a dudálás szakította félbe. Edwardra egy pillantást sem vetve kaptam fel a kabátom és léptem ki a házból. Ahogy megéreztem a hűvös levegőt körülöttem, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Andrew kocsija felé lépkedtem. Gyorsan szálltam be, és egy köszönés valamint egy csók után, amit kaptam beindította a motort és indított. Ma este, ha minden igaz egy szórakozóhelyre megyünk. Bár a múlt hét után még magától a szótól is rosszul vagyok, de ha Andrew ott lesz velem, nem lehet olyan rossz, és remélhetőleg ő nem hagyja, hogy annyit igyak. Még most is kuncognom kell, ha eszembe jut apa kifejezése és őrjöngése mikor meglátott. Edward sem volt jobb állapotban mikor meglátott engem, de főleg Nessie-t. Most, hogy jutott ő eszembe? 

Megráztam a fejem és inkább kibámultam az ablakon. Az eső csendesen kopogott az üvegen, és lefolyva az ablakon csíkot hagyott maga után. Szerettem az esőt. Valahogy megnyugtatott és olyankor teljesen magamra tudtam koncentrálni. Csak nézni a vízcseppeket, és gondolkozni. Talán egyeseknek ez letargikus állapot, de én ilyenkor találom meg a lelki békém, és találok sok kérdésre választ. Emlékszem Rose néni, mindig ideges volt, ha az esőben játszottam odakinn, mert félt, hogy megfázok. Ezért általában utána bedugott a forró vízzel megtöltött kádba és átöltöztetett.  Elmosolyodtam az emléken. 

Andrew finoman megérintette a térdem, és meglepetten vettem észre, hogy megjöttünk. Egy mosoly után kiszálltam és néhány pillanatig élveztem az esőcseppeket az arcomra hullani. Majd Andrew kezét megragadva mentünk be az elég tágas épületbe. Modern hely volt, majdnem annyira, mint ahova nénikéimmel és anyával mentünk. Andrew a derekamat megragadva húzott a bárpulthoz és rendelt valamit inni. Mivel nem akartam kiütni magam, ezért maradtam a lightosabb italoknál. Pezsgővel kezdtem, és rövidet egyáltalán nem ittam. Rengeteget táncoltunk és a végén már éreztem, hogy le kell ülnöm. A bárpulthoz mentem, s kértem még egy pohár pezsgőt. Andrew a táncoló tömegben maradt, és láttam, hogy néhány barátja megtalálta. 

Úgy döntöttem kimegyek a mosdóba és rendbe szedem magam. Az emberek között haladva értem el végül a mosdót, ahol néhány számomra erkölcstelen nőcske volt. Amint beléptem végignéztek rajtam, majd újra beszélgetni kezdtek. Volt, aki a mosdókagylóra volt felülve és úgy tette keresztbe a lábát, hogy még véletlenül se férjek oda hozzá. Elé sétáltam a lábait lelökve a mosdókagylóról bájosan mosolyogva néztem rá, ő felpattant és felháborodva nézett rám. Én csak ellöktem az útból és a tükör felé fordultam. Nem fogok ilyenekkel foglalkozni. Mindben lehetett már rendesen alkohol és szerintem nem csak ez. Öt perc nyávogás után végül elhagyták a mosdót én pedig egyedül maradtam. Megigazítottam a hajam és kérdőn néztem a tükörképemre. Mintha azt kérdeztem volna magamtól ki vagy te? Aztán elmémet egy bronzvörös hajú férfi kezdte ellepni, ezért inkább megráztam a fejem és visszamentem a szórakozóhelyre. 

A tekintetemmel Andrew-t kezdtem keresni. A tömeget pásztáztam és próbáltam átverekedni magam rajtuk. Végül meg is láttam. Ott állt a barátaival körbevéve, és nem nézett ki túl jól. Nem volt kifejezetten részeg, de jobban elengedte magát, mint szabadott volna. Egy sóhaj után kész voltam odamenni hozzájuk, amíg meg nem láttam, hogy valaki átkarolja a derekát és a fülébe suttog, majd hívogatóan táncolni hívja. Andrew úgy állt ott, mintha gyökeret eresztett volna, és egy szó nélkül tűrte, ahogy Anne körbetáncolja. 

Lefagytam, hiába akartam elrohanni innen, testem nem engedelmeskedett. Csak üveges tekintettel néztem, ahogy a suli ribanca épp elcsábítani készül az én barátomat. A furcsa azt volt, hogy ahelyett, hogy odamenni akartam volna, és ellátni a baját, inkább eltűnni akartam innen. Végül mikor ismét éreztem a végtagjaimat hátat fordítottam és elkezdtem rohanni a kijárat felé. Az embereket félre tolva az utamból futottam. Mikor megláttam a hatalmas fekete ajtót, ami a külvilágot jelentette megkönnyebbültem és még gyorsabban szedtem lábaimat. A biztonsági őrök és az emberek is furcsán néztek rám, de én csak kitolva az ajtót futottam ki egyenesen az éjszakába. 

Mellkasom hevesen hullámzott, miközben élesen szedtem a levegőt. Szemeimet lehunytam és arcom az ég felé fordítottam. Még mindig szemerkélt az eső, ami most meglehetősen jól jött. Végül úgy döntöttem, hogy egyelőre nem hívok fel senkit, hanem sétálok. Ezt a döntésem Alice vagy anya úgyis látni fogja, és remélhetőleg tiszteletben tartják az akaratom. Fejem oldalra fordítottam, és elindultam egy hosszú sötét utcán. Világítás már nem volt, és mivel már jócskán elmúlhatott hajnali egy is így csak a hold nyújtott egy kis világosságot. Fejem leszegve róttam az utcákat és szabad utat engedtem gondolataimnak. 

Valószínűleg nincs jövője az Andrew-val lévő kapcsolatomnak. Amilyen heves volt a szenvedély néhány héttel ezelőtt mostanra annyira lecsökkent. Már nem hiányzik, és nem gondolok rá annyit. Mikor először megláttam, azt hittem az örök lesz. Vagy legalábbis hosszabb életű. De úgy látszik a szerelmet nem nekem találták ki. De legalább örülhetek, hogy nem végződött csalódással. Sokkal jobb volt így, mint ha összetört szívvel lépek ki ebből a kapcsolatból. Ha a vámpírok is csalódnak, akik állítólag csak egyszer szerelmesek igazán akkor én mit várok? De miért is jutott eszembe megint Edward? 

Ő csalódott. Talán nagyobbat, mint bárki. A saját felesége megcsalta, úgy, hogy volt egy csodás családja és kislánya. Milyen nő tenne ilyet? Nem tudok sokat erről, csak annyit amennyit elmeséltek. Nessie valósággal gyűlöli az anyját. Amikor rákérdeztem láttam, hogy sötétül el a tekintete, és szinte még a levegő is megfagyott. Akkor döntöttem úgy, hogy többet nem kérdezek róla. Tudom, hogy Edwardnak fájt, és talán most is fáj. Edward. Magam elé képzeltem a mosolyát, és a tekintetét mikor rám pillant. És a mai ölelése. Olyan… borzongatóan kellemes volt. Szinte remegtem a karjaiba, amit biztos, hogy ő is észrevett. Megtorpantam… a sötét utcán, szinte éreztem, hogy megvilágosodtam. Elmémet emlékek kezdték ellepni. Mikor a szülinapomkor az ő ajándékának örültem a legjobban. Mikor Nessie mesélt róla. Mikor tanított, vagy együtt zenéltünk, ő pedig zongoránál ült. És a mai ölelés. Olyan hideg volt, de mégis forró. 

Az nem lehet. Megráztam a fejem, hogy kiűzzem a gondolatokat belőle. Az emlékek viszont folyamatosan pörögtek a fejemben. Minden egyes apró emlék, ami hozzá kötött. Talán már évek óta dolgozott ez az érzés bennem, de csak most teljesedett ki. Szerettem. Beleszerettem abba a személybe, aki kiskorom óta velem volt, és aki Nessie édesapja. Hogy történt? Vajon a többiek is látták, csak én nem? Hogy lehettem ennyire vak? Aztán gondolataim más irányt vettek. 

Mit is várok tőle? Hiszen ő még mindig szereti a feleségét. Anya mondta, hogy sok-sok évbe telt, mire képes volt újra érezni, és emberiebben viselkedni. Talán soha nem lesz képes újra szeretni. Főleg nem engem. Aki csak egy árva lány, akit befogadott a család. Nem vagyok egyenértékű vele, és ő tudja, hogy mennyire szeretnék még ember maradni. Ő soha nem gondolt rám máshogy, csak, mint egy lányra, aki Nessie testvére lett. Talán azért törődött velem annyit, mert úgy érezte engem is meg kell védenie. A gondolataimra éreztem, hogy szemeimet ellepik a könnyek, majd egy könnycsepp folyik ki a szemem sarkából. Hiszen mit is várok? Soha nem leszek elég jó neki. Ő soha nem nézne rám úgy, mint a párjára, arra, akivel örökre együtt marad. És ha meg is történne… mi a garancia, hogy örökre velem marad? Hiszen egyszer már érte csalódás, nem csodálnám, ha soha többé nem nyitná meg a szívét senki felé. 

A könnycseppek eláztatták az arcom, ami az esőcseppekkel keveredett. Szipogásom közepette vettem észre, hogy valaki követ engem. Kicsit oldalra fordítottam a fejem és hátra sandítottam miközben meggyőződtem arról, hogy tényleg követnek. Lépteimet megszaporáztam, miközben összébb húztam magamon a felsőm. Kezeim összefontam a mellkasom előtt, és céltudatosan haladtam az ismeretlen felé, remélve, hogy békén hagy. Azonban ez a reményem is szertefoszlott mikor egy sikátor előtt elhaladva hátulról megragadta a karom és behúzott a kis utcába. Ajkaimon egy sikítás szaladt ki, mielőtt befogta volna a számat. 

Erőszakosan lökött a falnak, és a nem várt fájdalomtól felnyögtem. Testét enyémnek préselte, miközben kezeivel lefogta az enyémet. Rémült pillantásom az övébe fúrtam, és éreztem, hogy a félelem eluralkodik rajtam. Egy kis alacsony tömzsi alak állt előttem, akiben nem várt erőt véltem felfedezni. Kezeimet hiába akartam kihúzni a szorításából nem értem el vele semmit, csak azt, hogy megsértettem a csuklóm. Ahogy egyik kezét végighúzta arcomon én undorodva fordítottam el a fejem, miközben összepréseltem ajkaimat. 

-           - Sajnálom! De a feladat az feladat! – suttogta, majd éreztem, hogy szorítása erősebb lesz. Testével talán még jobban nekem feszült, én pedig kapkodni kezdtem a levegőt. Kezeimet a fejem fölé helyezte és egy kézzel fogta bilincsbe őket, miközben a másikkal végigsimított oldalamon, én pedig éreztem, hogy a könnycseppek végigszántják az arcom. Testem hevesen hullámzott, ahogy szabadulni próbáltam, de nem tudtam. Egyik kezét a ruhám széléhez vezette, majd nem hallottam mást csak a ruhám reccsenését.

-           - Ne! – sikítottam teli torokból, miközben keservesen sírtam. Közel volt hozzám, annyira, hogy lélegzetvételét is éreztem a bőrömön. Sűrűn pislogtam és utolsó erőmmel a férfi leggyengébb pontját rúgtam meg, és ő a váratlan támadástól elengedett. Nem tétlenkedtem azonnal futásnak eredtem remélve, hogy elég messze kerülhetek tőle, és Alice már látta mindezt. 

Már a sikátor szélénél jártam, szinte éreztem, hogy megmenekültem mikor megragadott a hajamnál fogva, majd éreztem, hogy karjai körülölelik a testem. Rettegve vergődtem a karjai között mikor egy pengeéles zsebkést emelt a torkomhoz. A szívem gyorsabban kezdett verni, ahogy megéreztem az ezüst fegyvert a nyakamnak feszülni. Tudtam, hogy most már nincs menekvés. Éreztem, hogy ma valami fog történni. Ezért búcsúztam el mindenkitől. A sötét felhő ma egész nap ott lebegett a fejem felett. De boldogan halok meg, mert végre rájöttem az érzéseimre. Mert csakis hálás lehetek az életnek, egy csodás családért, szülőkért, testvérért és hogy utolsó órámba megtapasztalhattam milyen igazán szeretni valakit. 

Éreztem, hogy egy mély vágást ejt a nyakamon, amiből csurogni kezd a vér. A fájdalomtól felnyögtem, majd ahogy engedett kicsúszni a kezei közül én a földre zuhantam. Látásom elhomályosult, de annyit még láttam, hogy a férfi néhány pillanatig még rám néz, majd elsétál. Ruhámat átitatta a vér, és éreztem, hogy a saját véremben fekszem. Számban is vér termelődött, mert köhögni kezdtem, és éreztem, hogy a szám sarkából vér folydogál. Testrészeim elnehezedtek, és egyre fáradtabbnak éreztem magam.  Lehunytam a szemem és családom képét képzeltem magam elé. A legboldogabb emlékeimet, majd végül egy személyt, akit mindennél jobban szerettem és még esélyem sem volt elmondani neki. Egyre nehezebbé vált a levegővétel, a tüdőm szinte ordított a levegőért, amit nem tudtam megadni neki. Szemhéjaim elnehezedtek, és éreztem, hogy ezek az utolsó perceim. Utolsó lélegzetvételemnél a szüleimre és Edwardra gondoltam. Azokra, akik a legfontosabbak. Majd a levegőhiánytól hörgő hangot adtam ki, míg végül nem tudtam többé levegőt venni. Egy hideg fuvallatot éreztem, majd, ahogy a sötétség magával ragad, és nem ereszt többé. Szeretlek, Edward!

(Ashley szemszög)

Emmett nevetése betöltötte a nappalit, ahogy John Jasper párosra nézett, akik épp a feladatot próbálták teljesíteni.  Ugyanis üvegeztünk, és ki más ötlete lett volna, mint Emmetté. Én csak halványan elmosolyodtam rajtuk. Valahogy nem volt kedvem szórakozni, és ezt már a többiek is leszűrték. Egyszerűen csak… rossz előérzetem volt, és tudtam, hogy általában ilyenkor történik is valami. Aro szerint ez is egy képességem lehet, hogy előre megérzem a rossz dolgokat. Hát nem szeretem ezt a képességet, vagy bármi legyen is ez. 

Rose közelebb csúszott hozzám, és kérdőn nézett rám, de én csak halványan elmosolyodtam. Rose átölelte a vállam, míg ugyan így tette Alice a másik oldalamon. Közelebb bújtam hozzájuk, hátha az segít. Én sem szerettem ezt az állapotot, épp ezért próbáltam tenni ellene. Erősen lehunytam a szemem miközben koncentráltam. Még Volterrában jöttem rá, hogy ha akarok, teljesen ki tudok kapcsolni. Elfelejtem az időt és a helyet, és akkor senki sem tud visszahozni. Csak egy erős érzelmi hullám képes visszarántani a valóságba. Jelen esetben ezt Jasper meg tudja oldani. Aro nem szerette, ha ezzel kísérletezem, mert félt, hogy esetleg nem tudok visszajönni. 

Olyan volt, mintha kezek ragadtak volna meg és húztak volna a sötétségbe. Éreztem, hogy zuhanok, de a kezek nem engedtek el, sőt ők húztak egyre lejjebb és lejjebb. Aztán vége volt. Apró érintéseket éreztem a fejemnél, amik mintha masszíroztak volna. Sötétség borított mindent. Én pedig lebegtem az ürességben. Megnyugtató és békés. A saját világom, a megnyugvás szigetem. A legbelsőbb énem. Élveztem a lebegést, és a békét. 

Aztán valami megváltozott. Egy erős nyomást éreztem a mellkasomnál. Eddig soha nem ismert érzés kerített hatalmába. A kezek, amik eddig letaszítottak most a felszínre hoztak és úgy éreztem magam, mint mikor egy ember kihúznak a vízből. Zihálva nyitottam ki a szemeimet és találkoztam családom sokkolt és döbbent tekintetével. Tudtam, hogy ez nem az ő művük. Valami történt. Valami borzasztó. Feleszmélni sem volt időm egy látomásban találtam magam.

Lucy egy kihalt utcán sétált, arca könnyes volt és szemei kisírtak. Egy férfi követte. Lucy mikor észrevette gyorsított a tempón. Egy pillanat alatt történt, hogy a férfi a falhoz szegezte. Kislányom ajkait egy vérfagyasztó sikoly hagyta el, ami visszhangzott a falakról. Mikor menekülni próbált, a férfi kést rántott, és ismét elkapta. Aztán egy kép, ahogy Lucy a saját vérében fekszik, miközben szemeiből lassan kihuny a fény. 

-           - Ashley! – kiáltott rám Jasper és rémült szemeit az enyémbe véste. Tekintetem Edwardra szegeztem, aki lefagyva állt a szoba közepén majd mikor feleszmélt kirohant az ajtón.

-           - Lucy! – leheltem és én is felpattantam és Edward után eredtem. A többiek pedig követtek. Reméltem, hogy időben odaérünk, és nem lesz túl késő. Vele nem történhet ez! Nem!