55. Fejezet - Átváltozás

Sziasztok!
A frisst egy nappal hamarabb kapjátok. Egyrészt hamarabb elkészültem, és fel tudom tenni, másrészt pedig holnap csak este szabadulok a suliból, mivel Verébavató lesz, és mi avatjuk a kicsiket. :D Remélem ez a fejli mindenkinek elnyeri a tetszését. Köszönöm a komikat. Jó olvasást. 
Puszi, Trixi

Szélsebesen haladtam a fák között, miközben csak egy cél lebegett a szemem előtt. Időben odaérni kislányomhoz és megakadályozni egy tragédiát. Miért vele történik ez? Annyit szenvedett már az életben. Ő nem ezt érdemli. Tudom mennyire szeretne még ember maradni, és mindent kipróbálni. Edward előttem futott és láttam, hogy mennyire kétségbeesetten próbál gyorsabban haladni. Azonban neki is meg kell torpanni. Ugyanis a város széléhez érkeztünk, és még ha csak pár ember is, de volt az utcán, így nem futhattunk. A családunk is beért minket és ők is idegesen szemlélték az embereket. Alice közben mindent elmondott, így Jasper idegesebb volt, mint valaha. 

-           - Valakik maradjanak itt és szedjék össze az embereket. Én majd törlöm a memóriájukat, de most Lucy az első. – intéztem szavaim hozzájuk ők pedig bólintottak. 

Esme John és Alice itt maradt mi pedig ismét futásnak eredtünk. Sötét utcákon át haladva futottunk mikor orrunkat megcsapta Lucy vérének illata, ami a levegőben keveredett. Egy erős szélfuvallat söpört végig az utcánkon és éreztem, hogy Jasper mellettem megmerevedik. Edward nem állt meg, hanem egyenesen haladt arra amerre Lucy-t sejtettük. Néhány másodperc múlva pedig eddigi létezésem során talán második legborzasztóbb képe tárult szemeim elé. 

Kislányom vérbe fagyva feküdt az utca nyirkos kövén, miközben nyakából még mindig szivárgott a vér. Embert megpróbáló feladat volt nézni kislányomat, akinek oldalra bicsaklott a feje, így tökéletes rálátást nyerve a nyakán lévő sebre. Nyaktól nyakig egy körülbelül kilenc centiméter hosszú mély vágás éktelenkedett a nyakán. Szőke haja szétterült a betonon és szinte már az is vörös volt a vérétől. Szíve rendszertelenül dobogott és tudtam, hogy nincs sok ideje. Túl sok vért vesztett, és ki tudja, mióta van eszméletlen állapotban. 

Carlisle mellé suhant így én is így tettem. Carlisle megvizsgálta a sebet, majd rám nézett. Keserű tekintete zokogásra sarkalt. Emmett átölelte Rose-t, aki halkan felzokogott, majd fejét Emmett mellkasába fúrta. Jasper lefagyva állt előttem. Ő is tudja mi következik most. Edward kétségbeesetten felkiáltott és ököllel belevert egyet a szemben lévő falba, ami megrepedt. Egész testében remegett és tudtam, hogy ő is mennyire küzd most ez ellen. Hiszen ő csak Lucy boldogságát tartotta szem előtt. 

-           - Nem! Nem teheted ezt vele! – csattant fel végül – Mentsd meg! Mentsd meg! – kiabált Carlisle-ra, aki meggyötörve nézett őrjöngő fiára.

-           - Nem lehet. Te is tudod. Túl sok vért vesztett és a teste már kész feladni a harcot. Rajta már semmi más nem segíthet csak a… - Carlisle nem fejezte be, mert Edward tekintete elhallgatatta. Tekintetét Lucy-ra vezette majd lerogyott mellé, miközben apró kezét a sajátjába fogta. Kétségbeesetten kezdett hozzám beszélni, mintha én tehetnék valamit az elkerülhetetlen ellen.

-           - Ő a lányod Ashley. Te is tudod, hogy ő nem akarta ezt. Ne tedd ezt vele! Mentsd meg valahogy, akárhogy! – a szívem szakadt meg Edward szavait hallgatva, mert tudtam, hogy van bennük igazság. De most én sem tehettem semmit. Amíg Edward kézzel-lábbal hadakozott a dolog ellen, azalatt vészesen fogyott az időnk.

-           - Elég legyen! Fejezd be! – csattant fel Jasper és közelebb sétált hozzánk – Elvileg te szereted őt. – Edward sötéten nézett rá – Akkor adj esélyt neki egy új életre. Adj esélyt kettőtöknek. És ha ez másként nem megy, akkor vámpírként. Lucy még időt akart, ő elfogadta ezt, csak még egy kis időt akart, és ezt te is tudod. De miattad nem fogom elveszíteni a lányom. Be fog következni Edward, ha akarod, ha nem. – Jasper kíméletlenül vágta a szavakat Edwardhoz, aki úgy tűnt végre felfogta, hogyha nem tesszük meg, akkor örökre elveszíti Lucy-t.

-           - Tedd meg! – nézett Carlisle-ra, és elengedte Lucy kezét. Jasper mellém lépett, majd letérdelt mellém, miközben megszorította a vállam.

-           - Én akarom megtenni. – szaladt ki a számon a mondat mielőtt gondolkoztam volna. Carlisle mélyen nézett a szemembe, én viszont álltam a pillantását. Meg tudom tenni, hiszen a lányomról van szó. Végül bólintott egy aprót, és arrébb lépett Lucy-tól. Lucy csuklóját az ajkaimhoz emeltem és bocsánatkérően néztem lányomra. – Sajnálom kicsim! – suttogtam, majd pengeéles fogaimmal átmetszettem Lucy bőrét. Éreztem, hogy az édes vér megtölti a számat, majd tovább folyik torkomon. Lehunytam a szemem és próbáltam minél kevesebb vért szívni Lucy-tól, és annál több mérget juttatni a szervezetébe. Mikor hallottam, hogy Lucy szívverése felgyorsul, és ajkait egy szívszaggató sikoly hagyta el, elhajoltam csuklójától és rá néztem. Lucy szemei kipattantak és háta ívbe feszült. Elkezdődött.

-           - Haza kell vinnünk. – nézett ránk Carlisle, már léptem volna kislányomhoz, Carlisle azonban megfogta a karom – Neked gondoskodnod kell az emberekről. – nézett rám felelősségteljesen én pedig bólintottam. Jasper felállt mellőlem és felsegített engem is. Lenéztem kislányomra, akinek teste rázkódott és ajkait néha egy kisebb sikítás hagyta el. Edward végül finoman a karjaiba emelte, és tekintetét le nem véve róla futásnak eredt. A többiek utánuk mentek, én pedig Jasper felé fordultam.

-           - Menj velük. A többiekkel sietek haza. – suttogtam, ő pedig rám nézett, majd ujjaival ajkaimhoz nyúlt és letörölt onnan egy vércseppet, majd bólintott és a többiek után eredt. 

Gépies léptekkel haladtam vissza a városba, ahol a többiek maradtak. Sietni akartam, hogy minél előbb Lucy mellett lehessek, így nem félve attól, hogy esetleg hajnali négykor valaki is az utcákon sétálna, sebesen futottam vissza a megadott helyre. Néhány perc múlva meg is láttam, amint Alice és Esme beszélgetésbe elegyedett néhány emberrel. Alice egy kört alkotott körülbelül tíz emberrel, én pedig nem pazaroltam az időt. Lehunytam a szemem és koncentráltam. Minden ember köré egy pajzsot vontam, és az elméjükbe behatolva kikutattam az elmúlt fél óra eseményeit, majd rákapcsolódva azokra, töröltem őket. Semmi mást nem hagytam meg csak, azt, hogy sétálnak az utcán mindenki hazafelé tartva. Mikor végeztem láttam, hogy az emberek kicsit meginognak. Gyorsan intettem a többieknek és mielőtt még feleszmélhettek volna eltűntünk az erdőben. 

A fák takarásában Esme és Alice rohantak mellém. Nem kérdeztek semmit a tekintetemből így is mindent leszűrhettek. Felemeltem a fejem és a házunk felé kezdtem futni. Alice Johnba karolt s így futottam mellettem, míg Esme csak aggódó tekintettel rohant mellettem. Kislányom mellett akartam lenni. Tudtam, hogy most nem segíthetek neki, de ott akartam lenni a végéig. A fákat gyorsan hagytam magam mögött. A levegőben még érezhető volt kislányom vérének illata, ami néhol el is cseppent a nyirkos füvön. A házat megpillantva megtorpantam. Az éjszakát Lucy sikítása szelte ketté. Az egész ház visszahangzott, én pedig szívem helyén egy nyomást éreztem. Szememet szúrni kezdték a nem létező könnyek, de most nem gyengülhettem el. Még nem.

A többiekkel együtt léptünk be az ajtón. Esme rögtön Carlisle-hoz rohant, aki átölelte és a kanapéra húzta. Alice és John, leültem Rose és Emmett mellé. Jasper elém sétált és magához húzott. Nem mondott semmit, csak szorosan ölelt magához. Talán csak most ért utol a felismerés, hogy mi is történt a lányommal, mert Jaspert görcsösen szorítva magamhoz, temettem a fejem a mellkasába, és mélyen belélegeztem illatát. De valahogy most ez sem tudott megnyugtatni. Zaklatott voltam, és ideges. Egész reggelig álltunk ott a nappali közepén egy mást ölelve és ezzel támogatva. Mikor a nap első sugarai megvilágították a nappalit eszméltem fel, és toltam el magamtól kicsit Jaspert. Korán volt, talán hét óra, de tudtam, hogy szólnom kell valakinek. A többiek felé fordultam, Jaspert el nem engedve.

-           - Szólnunk kell Nessie-nek, és Jacobnak. A falkának is tudnia kell erről a dologról. – suttogtam, a többiek pedig bólintottak. Alice felpattant és a telefonhoz lépett. Nagy vonalakban elmesélte Nessie-nek ami történt, és miután Nessie dühöngött egy sort, hogy miért nem hívtuk még fel éjszaka, lecsapta, és mondta, hogy máris indulnak. 

Jasper engem is a kanapé felé húzott majd leült, engem pedig az ölébe vont. Kislányom sikolyait hallva, elemi erővel telepedik rám a bűntudat és a kétségbeesés. Előbb kellett volna látnom mindezt, és ha nem vacillálunk, annyit az emberek miatt talán előbb odaérünk és segíthettünk volna neki. Hiszen én vagyok az anyja, és segítenem kellett volna neki, és vigyázni rá. Mikor magamhoz vettem megígértem neki, hogy örökre vele maradok, és vigyázni fogok rá. Akárhogy is nézzük, ezt most megszegtem. Nem vigyáztam rá, és most borzalmas fájdalmakon megy keresztül. És, ha Edwardnak volt igaza. Mi lesz, ha meggyűlöl, mert ez tettem vele? Ha ő is inkább meghalni szeretett volna? De nem engedhettem el ilyen könnyen. Szükségem van rá, ahogy az egész családnak. 

-           - Kérlek! Ez nem a te hibád! – suttogta Jasper a füleimbe, én pedig lesütöttem a tekintetem. Tudtam, hogy milyen nehéz neki, mert Lucy érzéseit is érzékeli, de én még megnehezítem a dolgát. 

Fejem a mellkasára hajtottam és lehunytam a szemem. Azonban a következő percben szinte kitörték a bejárati ajtót, és meglepetten néztem Nessie kétségbeesett tekintetébe. Látszott, hogy sietett. Haja csapzott volt, és kicsit zihált. Beljebb lépett a nappaliba, majd tekintetét körbejáratta rajtunk. Végül tekintete megállapodott rajtam és szomorú szemekkel ült le mellém és karolt át. Miközben Nessie heves szívdobbanásait hallgattam, arra gondoltam, hogy kislányom szívének dobbanását soha többé nem fogom hallani. Nem látom zöld szemeinek csillogását, és nem érzem, majd, hogy teste felforrósítja az enyém, ha átölelem. A legapróbb, és mégis legemberibb dolgokat, fogom hiányolni. Nemsokára ő is egy lesz közölünk. Nessie elengedett és rám nézett.

-           - Apa? – kérdezett rá, én pedig Jaspert elengedve felé fordultam.

-           - Mióta hazahoztuk vele van. – válaszolt Carlisle még mindig Esme-t ölelve magához.

-           - Mondjuk érthető. – motyogta és lesütötte a fejét. Barna haja előre hullott és kezeit idegesen tördelte a térdén.

-           - Jacob hol van? – kérdeztem rá, mert feltűnt, hogy ő nem jött vele. Lehet, hogy őrjáraton van. Nessie ideges sóhaja viszont másra adott okot feltételezni.

-           - Összevesztünk. Hallotta a telefonbeszélgetést, és állítása szerint, nem lett volna szabad, hogy Forks terültén újabb vámpír szülessen. A szemembe vágta, hogy Bellából is mi lett. – préselte a mondat végét a fogain keresztül, teste megfeszült, én pedig megértően karoltam át. Nessie kifújta a levegőt, majd rám nézett – Ez most nem fontos, az a lényeg, hogy Lucy jól legyen. Erős lány. Ezen is túl fog esni. – nézett rám bíztatóan én pedig megszorítottam Nessie kezét. Örültem, hogy itt van, és így a szívén viseli testvére sorsát. – Szerinted van esély most, hogy ő is átváltozik, hogy esetleg… - Nessie lehalkította a hangját, és nem fejezte be a mondatot, de tudtam mit akar kérdezni. Én őszintén reméltem, hogy mindketten beismerik végre az érzéseiket és boldogok lesznek együtt. Elvégre Edward már évek óta elfolytja magában az érzéseit, de látom, hogy egyre nehezebb. Lucy pedig… remélem, hogy rádöbben, hogy Edward mennyit is jelent számára. 

Ahogy ismét sötétség borította az erdőt, és eljött az éjszaka Lucy sikításai alább hagytak. Eltelt egy nap, de a neheze még hátra van. Nessie nem akart aludni, azt mondta, majd alszik, ha megbizonyosodott arról, hogy Lucy rendben van. Esme csinált neki valami vacsorát, így most a konyhában volt, én pedig szerelmem ölében ültem még mindig. Nessie új megvilágításba helyezte a dolgokat, és mondta, hogy próbáljam ezt jó dologként felfogni. Valamint, hogy ne gyötörjem magam, elég, ha az apja teszi mindezt. A pozitív hozzáállása valahogy, mindenkit egy kis nyugalommal töltött el. De még mindig sajnáltam, hogy ennek ilyen körülmények között kellett megtörténnie. 

Tekintetem az erdő felé kaptam, mikor hallottam, hogy a közelben járkál valaki. Összeráncoltam a szemöldököm, és testem megfeszült, de rögtön el is ernyedt, mikor Jacob ismerős alakját pillantottam meg. Rose ajkait egy morgás hagyta el, és a konyhába ment. Alice megragadta John kezét, aki láthatóan ideges volt. Felálltam, és Jasper is így tett. Jasper kicsit erősebben szorította a kezem, mint általában ezért hüvelykujjammal simogatni kezdtem a kézfejét. Jacob a lépcső felé sétált, majd benyitott a házba, és miután becsukta az ajtót ott maradt, ahol volt. Nessie tűnt fel a konyhából kifele jövet, majd Jacobot megpillantva megtorpant. Rose szorosan állt mögötte. 

-           - Sajnálom Nessie, nem akartalak megbántani. Az lenne az utolsó dolog, amit akarok, de te is tudod, hogy kötelességeim vannak. – Jacob be se fejezhette, Nessie közbevágott miközben közelebb sétált.

-           - De alpha vagy. A többieknek el kell fogadni a döntésed. És te is tudod, hogy nem lenne semmi baj, vigyázunk rá. De azt ne várd el tőlem, hogy távol maradok a testvéremtől. Szüksége van rám. – jelentette ki Nessie, és mélyen Jacob szemeibe nézett.

-           - Nem kell aggódnotok. – nézett rám, és Jasperre elsősorban – Már elintéztem és természetesen nem lesz baj belőle.

-           - Még szép, hogy nem. – jelent meg a lépcső tetején Edward – És ha még egyszer megbántod a lányom… - lépett Edward fenyegetően Jacob felé én viszont mellé suhantam és a mellkasára téve a kezem, állítottam meg. Edward meggyötörve nézett ki. Szemei alatt sötét karikák húzódtak, és szemeiből sütött a bánat. 

Annyira sajnáltam, és nem csak őt hanem Lucy-t, is. De reméltem egy szebb holnapot, ahol talán ők ketten egymásra találnak. Gondolatmenetem végével Edward egy grimaszt vágva nézett rám. Mielőtt bármit mondhattam volna, kislányom sikolyára kaptam fel a fejem. Olyan vérfagyasztóan és szívszaggatóan sikított, hogy rögtön a szobájába rohantunk. Mindenki jött utánunk. Kislányom az ágy tetején hánykódott miközben szemeiből patakzottak a könnyek. Mellé suhantam és egyik kezem arcára vezettem másikkal pedig testét próbáltam lefogni. Jasper mellém suhant és ő segített, de Lucy ekkor csak még jobban sikított. Aro képességét használva néztem vissza az emlékeit, és akkor minden világos lett. Edward ajkait egy morgás hagyta el, ahogy gondolataimban olvasott. 

-           - Engedd el! – kiáltottam Jasperre, aki megdöbbent, de teljesítette kérésem. Ahogy gondolatmenetem folytatódott egyre inkább megdöbbentem, de nem csak én. Mikor Lucy összes emlékét megnéztem, Edward felé fordítottam a tekintem, aki megkövülve állt a szobában.

-           - Lehetetlen! – suttogta végül és megrázta a fejét. Én kislányom felé fordultam, aki újraélte képzeletben, azt, ahogy az a férfi molesztálja. Legszívesebben megkerestem volna, és megöltem volna azért, amit a lányommal tett.

-           - Lucy! Lucy, kicsim! – suttogtam, miközben simogattam az arcát. Ő viszont, nem úgy nézett ki, mint, aki meghallott engem. Rose leült mellém az ágyra miután Edward elmondta, hogy mit tett vele az a férfi, persze, azt már nem osztottam meg velük, hogy Lucy elismerte, hogy beleszeretett.

-           - Hatolj bele az elméjébe. Hátha az segít. – tanácsolta Rose, én pedig néhány percig még gondolkoztam, majd lehunytam a szemem és megszólítottam Lucy-t gondolatban.

-           - Lucy! – suttogtam gondolatban ő pedig hirtelen abbahagyta a rázkódást, innen tudtam, hogy Rose ötlete bevált.

-           - Anya? – kérdezte miközben kezeivel a takarót kezdte markolászni. Megfogtam a kezét és megszorítottam.

-           - Itt vagyok. Mindenki itt van, már biztonságban vagy. Haza hoztunk. – suttogtam neki gondolatban, ő pedig úgy látszott kicsit megnyugodott.

-           - Most átváltozok? Égek!  – kérdezte tőlem miközben összepréselte ajkait. Én csak erősebben szorítottam meg a kezét.

-           - Igen. Sajnálom, de hamarosan jobb lesz. Már két nap sincs hátra. – bíztattam kislányom, aki többet nem szólalt meg, csak szótlanul tűrte a fájdalmat, amit az átváltozás okozott. 

Az órák rettenetesen lassan teltek. Ezek után nem hagytam magára lányom egy percre sem. Edward, Jasper és én mindig mellette voltunk a többiek pedig felváltva jöttek fel hozzá. Lucy már nem sikítozott és nem rázkódott. Teste néha-néha megfeszült, de egyáltalán nem mutatta nekünk a fájdalmát. Ha gondolatban szóltam hozzá, akkor vagy nem válaszolt, vagy tagadta a fájdalmát. Próbált erősnek látszani és ezért büszke voltam rá, de megmondtam neki, hogy mi csak segíteni szeretnénk neki. Jasper megpróbálta csökkenteni a fájdalmát, de nem nagyon sikerült. 

Ahogy az idő telt, egyre inkább felfedezhető lett Lucy-n a vámpírrá változás jelei. Haja simább lett, és fényesebb. Arca fehérebb és porcelánszerűbb, míg bőre keményebb és hidegebb. Vagyis számunkra puhább és velünk azonos hőmérsékletű. Legnagyobb változás talán majd a szeme színében lesz, ami bíborvörös színben fog pompázni. Ahogy Lucy változott, Edward úgy lett egyre idegesebb, de egyre nagyobb szeretettel a szemében nézett rá. Még most sem hitte el, Lucy gondolatait. Túl hihetetlen volt számára. 

Az utolsó nap végéhez közeledve Nessie elhagyta a házat, igaz, hogy nem akarta, de Jacob és Edward is így látták a legjobbnak. Jacob hazavitte és egészen addig, amíg mi nem hívjuk őket addig nem fognak ide jönni. Előbb jobb lesz megtapasztalni, hogy Lucy milyen újszülött. Ahogy szíve hevesebben vert, és közeledtek az utolsó percek izgalom és idegesség telepedett a szobára. Szóltunk a többieknek, akik mind betömörültek a szobába, és visszafojtott lélegzettel várták, hogy végre vége legyen. Felálltam az ágyról és hátrább léptem, Jasper pedig félig elém állt. 

Esme a kezeit összetéve nézte Lucy-t, ő mellette állt Carlisle, aki összeráncolt szemöldökkel tekintett Lucy-ra. Én is tudtam, hogy minden újszülött más, épp ezért nem reméltem semmi jót, és reméltem, hogy tapasztalataimnak most hasznát veszem. Rose és Emmett kölcsönös izgalommal nézték Lucy-t, míg Rose szemében egy kis bánatot is felfedeztem. Alice és John egymás kezét fogták és úgy néztek Lucy-ra, akinek a következő percben háromszorosát kezdte verni a szíve, majd egy utolsót dobbant és örökre megállt. Tekintetem lányomra függesztettem, Jasper előttem megfeszült. Lucy egy percig még mozdulatlanul feküdt, majd szemei kipattantak. Fejét gyorsan fordította felénk, és élénkvörös tekintetével minket fürkészett. Tekintete zavart volt, és tudtam, ez semmi jót nem sejtet.