58. Fejezet - Apró boldogság

Sziasztok!
Itt is a friss. Köszönöm azoknak, akik kommenteltek az előző fejezethez. Jó olvasást! :) 
Puszi Trixi

Jasperrel az ágyunkban feküdtünk és egymást átkarolva merengtünk az eltelt heteken és hónapokon. Egy nehéz időszak van mögöttünk és lassan mindenki belátta, hogy talán jobb lenne odébb állni. Egy csendes helyre talán távol az emberektől, hiszen Lucy még mindig nehézségekkel küzd. Szerencsére nem volt még egy olyan eset, mint a múltkori találkozás Nessie-vel. Azóta távol tartjuk a várostól és az emberektől. Lucy állítólagos halálhíre gyorsan terjedt a városban. Néhány nappal később már mindenki erről beszélt, és nem győztük hallgatni a részvétel nyilvánításokat. Carlisle erre hivatkozva ki is vett minket az iskolából, így mindenki Lucy mellett lehetett. 

Azóta sem találkozott Lucy Nessie-vel pedig tudtam, hogy mindennél jobban szeretné, azonban ez még túl kockázatos lett volna. Ezt Lucy is tudta, ám a benne lévő bűntudatot ez sem tudta csökkenteni. Persze Edward biztosította, hogy nincs semmi baj és Nessie sem haragszik rá, ő mégis nehezen akart hinni neki. Tudtam, hogy most az érzései felerősödtek és szüksége van egy kis időre, amíg megszokja ezt a helyzetet. A vámpírsága még új és számára egy teljesen más világ. Egyenlőre még botladozik a rögös úton, de mindenben itt vagyunk mellette és fogjuk a kezét. 

Ami őt és Edwardot illeti nagyon aranyosak együtt. Persze Lucy a család előtt nem igen mutatja ki az érzéseit, és inkább Edwarddal félre vonulva töltenek egy kis időt kettesben. Lucy számára fontosak voltak az apró gesztusok és érintések. Elég volt, ha Edward odamegy hozzá és megöleli vagy megfogja a kezét, Lucy-t már boldogság öntötte el és ilyenkor öröm volt rá nézni. Jasper is kezdte megszokni a helyzetet. Tudta, hogy a lányunk a lehető legjobb kezekben volt, de azért az apai ösztönök mégis dolgoztak benne. Én jót mosolyogtam rajta, és ilyenkor inkább félre húztam a többiektől és elmentem vele valahova. 

A megérzésemet illetően semmi változás nem történt. Aroval minden héten beszéltem, de ő sem tudott semmi újat mondani. Legutóbbi értesüléseim szerint Aro épp a négyest küldte ki, hogy járjanak körbe és derítsék ki, amit csak tudnak. Nem tudom, mit tehetnének. Én sem véltem felfedezni semmi különös és szokatlan dologra utaló jelet. Valamint a farkasok sem adtak jelet magukról, pedig tudom, hogy ők lennének az elsők, akik rögtön értesítenének minket. Engem azonban ez sem nyugtatott meg. Talán ha elköltözünk, megszűnik ez az érzés. 

Carlisle azt javasolta, hogy költözzünk Alaszkába a Deneali család közelébe. Voltak, akik támogatták és voltak, akik elvetették az ötletet. Ez volt az első alkalom, hogy Jasperrel nem egyezett a véleményünk. Ő nem szeretett volna a közelükbe lenni, én pedig minél messzebb és ritkán lakott területre akartam menni. Alaszka megfelelő lett volna. Végül nem jutottunk közös megegyezésre ezért erre a témára, majd még visszatérünk. Én szerettem volna minél előbb dönteni és menni. 

A földszintről Emmett hangja szűrődött fel, aki tudatta velünk, hogy ideje lenne lemennünk. Jasper felém fordult és miközben a hajamba temette az arcát felnyögött, én csak elmosolyodtam, majd egyik kezem tincseibe fűztem és cirógatni kezdtem. 

-           - Ne menjünk le! – motyogta és ajkaival végigsimított nyakamon. Nem mondom, hogy ezzel a mozdulatával mennyi mindent indított el bennem, de tudtam, hogy a többiek várnak ránk, erre lesz elég időnk este is.

-           - Mennünk kell! – suttogtam a fülébe, majd egy csókot hintettem arcára és felpattantam az ágyról. Jasper rám nézett könyörgő szemeivel, de láthatta, hogy komolyan gondolom, mert sóhajtott és kezét az enyémbe helyezve felállt. Kezei azonnal derekam köré kulcsolódtak és miközben egy puszit nyomott az arcomra elindultunk a nappaliba a többiekhez. 

Boldogan simultam hozzá a lépcsőn lefelé haladva. Mosolyogva nyitottam ki a szemeimet és néztem a többiekre, akik nagyban társalogtak a nappaliban. Elszórtan helyezkedtek el, míg Alice és John a tv előtti kanapén foglaltak helyet, addig Rose előttük ült a szőnyegen, tőle nem messze Emmett ült, aki épp Lucy-val vitatkozott azon, hogy milyen filmet nézzünk. Edward mosolyogva tekintett Lucy-ra, aki élesen magyarázott valamit Emmettnek. Szőke tincsei ide-oda szálltak, ahogy megrázta a fejét, majd Emmett kezéből kikapva a dvd-t elhajította, ami darabokra tört, ahogy hangosan csapódott a falnak, majd darabokban potyogott a földre. 

Emmett felpattant és hevesen mutogatva magyarázott Lucy-nak, aki vidáman kacagva nézett rá. Ahogy Jasperrel melléjük léptünk és leültünk Alice-ék mellé mindenki ránk nézett. Alice és John mosolyogva, míg Emmett felháborodva. 

-           - Kis húgi! A lányod összetörte a kedvenc dvd-m, mert olyan makacs és erőszakos. Megértettem én volna a szép szóból is, ha mást akar nézni. – nézett rám felháborodva, és olyan volt, mint egy kisgyerek.

-           - Hát persze. Nyílván ezért vitatkoztál már vagy fél órája. – nézett rá Lucy huncut szemekkel, majd tekintetét rám vezette és mosolya kiszélesedett. – Szia anya! – köszönt vidáman majd felpattanva hozzám futott és két puszit nyomott arcom két oldalára, majd ugyanezt megtette Jasperrel is.

-           - Én bizony nem fogok csöpögős filmeket nézni. – szögezte le Emmett és elszántan nézett Lucy szemeibe.

-           - El is mehetsz. – csipkelődött kislányom.

-           - Lucy! –szóltam rá, ő pedig elszégyellte magát és szőke tincsei mögül nézett fel Emmettre, aki egy ideig még keményen méregette, majd sóhajtott és felvillantotta szikrázó mosolyát, így Lucy tudta, hogy nincs harag.

-           - Akkor mit nézünk? – kérdezte Jasper és átkarolva a derekam lehúzott a szőnyegre.

-           - Mindenem a tánc! – kacsintott rám Lucy én pedig elmosolyodtam. Egy romantikus vígjáték. Remek választás kislányom, és még a téma is közel áll hozzánk. 

Lucy betette a dvd-t és elindította a filmet. A kanapé előtt egymás mellett ültünk, és egy hatalmas takaró volt ránk terítve, amit még Esme kapott nagyon régen. Igazi családi ereklye. Manapság minden hétvégén csinálunk ilyen közös programokat. Esme és Carlisle ma elmentek valahova, így csak mi voltunk itthon. Jasper ölébe fészkeltem magam, kezem a mellkasára vezettem és fejem a nyakhajlatába hajtottam. Ő egy puszit nyomott a fejemre, és karjaival átölelt. 

Egy pillanatra körbe néztem. Egyik oldalunkon volt Alice és John, Alice a fejét John ölébe hajtotta és úgy nézte a tv-t, míg John inkább az ölében nyugvó személyt tüntette ki figyelmével. Másik oldalon volt Rose és Emmett. Emmett két lába között foglalt helyet Rose egyik lábát felhúzva, aki hátát Emmett mellkasának döntette, Emmett pedig Rose nyakát és karját simogatta folyamatosan. Lucy Edward ölébe fészkelte magát és úgy tapasztotta tekintetét a képernyőre. Edward óvón ölelte magához, miközben fejét Lucy vállán támasztotta meg. 

Olyan nyugodt volt minden. Mint egy átlagos nap, egy átlagos családnál. A gyerekek filmet néznek délután majd este mindenki megy a maga dolgára, reggel pedig megint összeülünk, és ez így megy már napok óta. Mint egy körforgás. Olyan megszokott volt, mégis mindig más. Mindig tudtunk valami újat mutatni a másiknak és újabb és újabb ötleteket kitalálni, hogy feldobjuk a mindennapjainkat. Ismertünk egymást így tudtuk milyen témában keresgéljünk, és mindig mást csináltunk. Bár Emmett kedvence akkor is a közös vadászatok voltak. Ez volt az egyetlen, amiben Lucy-val egyet értettek. Lucy ugyanis nagyon megszerette a száguldozást és az erdőben való bóklászást. Bár ennek azt hiszem Edwardhoz is van egy kis köze. Edward rám kapta a pillantását és mosolyogva nézett rám, én pedig rákacsintottam. Fejét visszafordította Lucy felé és egy puszit nyomott az arcára. 

Jasper egy csókot nyomott a fejemre én pedig ránéztem. Kérdőn nézett rám, tudtam, hogy az előbbi kis mozdulat nem kerülte el a figyelmét, én viszont csak megráztam a fejem majd újra lefektettem mellkasára. Kezét a hátamon járatta folyamatosan én pedig mosolyogva kezdtem el nézni a filmet. 

Ahogy az utolsó dallamok is elhaltak majd a kép elsötétült erősebben szorítottam magamhoz Jaspert, majd felnéztem rá, és láttam a szemében, hogy ő is ugyanarra vágyik, mint én. Ajkaira hajoltam és egy szenvedélyes érzelmekkel teli csókot váltottunk. Mosolyogva hajoltam el tőle és kezdtem simogatni az arcát. Hallottam, hogy a többiek is egymással vannak elfoglalva. Rose és Emmett már a film utolsó tíz percébe csak egymással voltak elfoglalva, de mi türelmesen megvártuk a film végét. Lucy felpattant és kivette a dvd-t. Egy utolsó édes csókot nyomtam szerelmem ajkaira majd a többiek felé fordultam.

Mintegy varázsszóra lépett be az ajtón Esme és Carlisle. Mosolyogva tekintetek végig rajtunk. Láttam, hogy Esme szemei csillognak, talán a nem létező könnyektől vagy a meghatódottságtól. Ezt Carlisle is észrevehette, mert nyugtatóan karolta át felesége derekát. Nincs is jobb dolog, mint egy szülőnek együtt látni a gyerekeit. Emmett átkarolta Jasper nyakát és így szépen mindenki ölelt mindenkit. Én Alice, aki Johnt, meg Jaspert, akit Emmett szorongatott, másik kezével feleségét ölelve, aki Lucy-t ölelte, akit Edward húzott szorosan magához. Szép kis sort alkottunk. Végül egyszerre robbant ki mindenkiből a nevetés. És ez volt az, ami hiányzott az életünkből. A felhőtlen nevetés. 

Végül kikászálódtam a takaró alól, amit felvettem a földről és szépen összehajtottam, majd a kanapéra helyeztem. Esme mellém sétált, s miközben megfogta a takarót és puszit nyomott az arcomra. Még most is megmagyarázhatatlan boldogság volt, hogy Esme és Carlisle is már lányaként kezeltek. Semmi jelét nem mutatták, hogy én más lennék, mint a többiek és ez hatalmas öröm volt számomra. Szorosan öleltem magamhoz őt, és az érzelmeim rá is kiterjesztettem. Esme-ből kitört a néma zokogás, a takaró a földre zuhant, s karjai erősen kulcsolódtak körém. 

-           - Na! Ne sírj nagyi. Ez egy olyan szép nap, legyél boldog. – szökkent hozzánk kislányom és ő is átölelte Esme-t, aki elengedett és mosolyogva simított végig Lucy arcán.

-           - Ennél boldogabb már nem is lehetnék. – intézte a szavakat Lucy-hoz, és az érzései is arról árulkodtak, hogy az előbbi heves érzelmi kitörését mintha elfújták volna. Zavartan néztem Jasperre, de ő csak mosolyogva tekintett ránk.

-           - És most mit csinálunk? – kérdezte Emmett, aki immár a kanapén ült az ölében Rose-zal. Alice és John is leültek melléjük és halkan beszélgetni kezdtek. Lucy Edward mellé repült, aki karjait kitárva várta őt, majd szorosan ölelésébe vonva fúrta fejét lányom tincsei közé. Esme és Carlisle is leültek közénk és ők is becsatlakoztak a beszélgetésbe. Én leültem Jasper mellé, aki félre tűrt egy tincset a hajamból.

-           - Valami baj van? – kérdőn nézett én pedig megráztam a fejem.

-           - Nem nincs. Te használtad a képességed Esme-n? – kérdeztem Jaspertől, aki zavartan nézett rám.

-           - Nem. – rázta a fejét és kérdőn nézett rám, miközben kezébe vette a kézfejem. – Ashley mi a baj? – kérdezte és tényleg ijedten nézett rám. Én csak megráztam a fejem és Lucy-ra fokuszáltam. 

Összeszűkített szemekkel méregettem kislányom, aki nagy kacagások közepette nézett Emmettre, karjaival hevesen mutogatva. Emmett vigyora töretlen volt, és olyan boldogság csillant a szemeiben, amit csak néhány hónappal ezelőtt láthattunk tőle. Rose is mosolyogva bújt párjához és úgy tekintett Lucy-ra. Edward is boldog volt, amit tudom, hogy elsősorban Lucy-nak köszönhet, de volt itt valami más is. Kellett lennie. Alice szerelmesen nézett John szemeibe, aki talán hónapok óta először mosolygott vissza szerelemmel telve Alice-re. És akkor kezdett összeállni a fejemben a kép. Felmértem Lucy érzelmeit, amit csak boldogságot mutattak. Túl nagy boldogságot. Arcomra egy mosoly futott és Jasper kezét megragadva álltam fel, így mindenki ránk kapta a pillantását. 

-           - Azt hiszem már tudom. Tudom mi Lucy képessége. – néztem vidáman Jasper szemeibe, aki meglepetten kapta pillantását kislányunkra. Éreztem, hogy mindenki rám figyel ezért szembe fordultam a családdal.

-           - Képességem? De hát… nem csináltam semmit. – Lucy zavartan nézett rám, és megszorította Edward kezét.

-           - Dehogynem. Boldogságot okozol Lucy. Mindenkinek. Lehet, hogy te nem veszed észre, de aki a közeledben van abból olyan boldogság árad, ami már szinte természetellenes. Ahogy belőled is. Eddig csak egy vámpírról hallottam, akinek hasonló képessége lett volna… - révedt el a tekintetem.

-           - Ez lenne a képességem? Ki volt az? – kérdezte Lucy és mohó tekintettel nézett rám. Elmosolyodtam és lábamat magam alá húzva ültem le a kanapéra, míg Jasper mögém ült és úgy karolt át.

-           - Didyme. Aro testvére. Ugyanilyen vagy legalábbis hasonló képessége volt. Már régen meghalt, én sem ismertem, ahogy csak nagyon kevesen. Talán a három vezető és a feleségeik. – motyogtam majd egy mosolyt villantva néztem Lucy-ra, aki úgy tűnt meghökkent.

-           - Ez nem hasznos képesség ne aggódj, nem vagy veszélyben. Egyáltalán nem. – nyugtattam meg kislányom, aki boldogan bújt Edwardhoz.

A csendet egy villámlás törte meg, majd a következő percben az eső zuhogni kezdett. Csillogó szemekkel néztem, ahogy az esőcseppek hangosan kopognak az üvegen, majd egy csíkot húzva maguk után lefolynak róla. A fák rögtön eláztak és a föld próbálta beszívni a neki szükséges vízmennyiséget. Jasperre néztem, aki pár percig rajtam járatta a tekintetét majd elmosolyodott. Felpattantam a kanapéról és az ajtót kitárva léptem ki. Az eső illata belengte az erdőt, ami erős párás levegőt képzett. A szél feltámadt ezzel dús oxigént szállítva nekünk. 

Egy lépéssel már kinn is voltam az esőn és élveztem, ahogy az esőcseppek eláztatják a ruhám. Kezeimet kitártam és boldogan forogtam körbe-körbe. Szemeimet lehunyva élveztem a néhány perc felhőtlen boldogságot, ami megadatott nekünk. Bentről hallottam a lányok felháborodott hangját, hogy milyen alapon merem eláztatni a ruhám, de amint váltottam a fiúkkal egy jelentőségteljes pillantást már csak a sikolyukat lehetett hallani. A fiúk felkapták párjukat és úgy cipelték ki őket az esőre. 

Rose rögtön be akart menni, de Emmett a derekánál fogva ragadta meg. Rose szemrehányóan nézett rá, Emmett pedig befutott az erdőbe, ahova Rose követte. John átkarolta Alice derekát, aki durcásan nézett rá, de párja mosolya szinte rögtön megenyhítette. Kislányom és Edward pedig csak élvezték az esőt. Jasper átkarolta a derekam én pedig mosolyogva fordultam meg. Szőke tincsei eláztak így lógtak a szemébe, csábos ajkain egy mosoly volt és kavargó karamell színű szemeivel igézően nézett szemeimbe. Ajkaira hajoltam és érzékien csókoltam meg. Ott álltunk az esőben családunkkal körbevéve, akiknek a nevetése megtöltötte az erdőt. Jasper kezeit derekamra vezette és lassan kezdett lépdelni velem. Előre, majd hátra aztán oldalra. Akkor esett le, hogy táncoltunk. Táncoltunk az esőben. Mosolyogva váltam el tőle, és támasztottam homlokom az övének. 

Az eső elállt és valószínűleg csak egy kis nyári zuhénak lehettünk a tanúi. Rose immár Emmett karjai között volt, aki hátulról ölelte át, és mormogott valamit a fülébe, amint Rose elmosolyodott. Alice és John egymással szemben álltak és ölelkezve néztek egymás szemébe. Edward pedig épp a levegőbe dobta kislányom, akinek a tüdejéből egy kisebb sikítás szaladt ki. 

-           - Nézzétek! – mutatott Emmett valahova a távolba, én pedig meglepetten fordultam meg. Valami gyönyörű volt a látvány. A fák leveleiről esőcseppek estek le, és a napfényben meg-megcsillantak. A fák fölött hegyek magasodtak, amiket most semmi felhő nem takart el. Az ég gyönyörű kék volt, és a fák fölött egy szivárvány magasodott. Mintha csak összekötötte volna az eget a földdel. Káprázatos volt. 

Nem sokkal később már a gardróbban álltam és azon tanakodtam mit vegyek fel. Jasper átkarolta a derekam és a nyakamba csókolt. Lehunytam a szemem és engedtem, hogy egy apró sóhaj törjön fel mellkasomból. 

-           - Úgysem lesz sokáig rajtad. – mormogta a nyakamba én pedig elmosolyodtam. Végül kikaptam egy lenge nyári ruhát, amibe gyorsan bele is bújtam. Jasper mellett ellépve kisétáltam az erkélyre és a távolba néztem. Lassan sötétedett és ilyenkor volt talán a legszebb az erdő. Jasper kilépett mellém és láttam, hogy tekintetét rajtam járatja, de én csak a távolba meredtem.

-           - Ez a nap fantasztikus volt. De nem hagy nyugodni ez az érzés… olyan mintha ez csak időszakos lenne, és hamarosan jönne valami, ami tönkreteszi. – suttogtam, Jasper pedig átölelt.

-           - Nem lesz ilyen. Megígérem. Vigyázok rád, és a lányunkra is. – hangja magabiztos volt, de én most mégse tudtam hinni neki.

-           - Te is láthatod, hogy nem vigyázhatunk rá mindig. – suttogtam még mindig, hangom pedig szép lassan elnyelte az éjszaka. Jasper átölelt és fejét a vállamnak támasztotta.

-           - Nem fog semmi történni, ha eddig nem kaptunk rossz híreket ezután se fogunk. Ne aggódj, minden rendben lesz! –suttogta én pedig szerettem volna hinni neki. Jasper finoman maga felé fordított és édes csókot nyomott ajkaimra. Ezek után nem gondolkoztam többet, csak hagytam, hogy Jasper a maga módján elterelje a figyelmem. 

Ahogy szép lassan haladtak az ágy felé nem is sejtették, hogy valaki eközben minden lépésüket figyeli. Majd az illető hangtalanul suhant el a fák között.