(Jasper szemszög)
Hazafelé menet próbáltunk minél átlagosabb témákról beszélni, és elterelni a gondolatainkat, főleg azokat, amik rólam és Ashley-ről szóltak. Emmett direkt ment még az átlagnál is lassabban. Nessie ült mellettem a hátsó ülésen, és mikor észrevette, hogy kicsit nyugtalan vagyok, ráhajtotta a fejét a vállamra, és próbált nyugodt maradni. Hálás voltam neki ezért. Mindig tudta, hogy épp mire van szükségem.
Nem hittem volna, hogy valaha is ennyire meg fog erősödni a kapcsolatom a testvéreimmel. Főleg nem Nessie-vel. Tartottam Nessie-vel a két lépés távolságot mindig is, bár tudtam, hogy félig vámpír, mégis vér csordogált az ereiben, és dobogott a szíve. Viszont most, már nem tudnám bántani, hiszen hogyan is bánthatnám, azt, aki elhozta nekem az örök szerelmet? Nessie-nek és Emmettnek köszönhetem a mostani boldogságom, és bár mondták, hogy nem kell megköszönnöm, úgy érzem örökre hálás leszek nekik ezért.
Nem akartam haza menni, de még inkább hazudni nem akartam. Utáltam, hogy egy álarcot kell hordanom a családom előtt. Eddig nem volt az, eddig csak egy vámpír voltam, akiknek nehezére esik emberek közé menni, és akit soha nem ismert igazán a családja. De most. Most újra a régi voltam, az, aki mindig is szerettem volna lenni. Az, akit Ashley formált belőlem. Neki sikerült, megnevettetnie, belátni, hogy a vámpírság nem is olyan szörnyű, mint amilyennek én láttam. Újra mosolyogtam és éltem. De a családom előtt, ezt nem tehetem meg, és ez gyötör. Szeretném Ashley-vel nyugodtan eltölteni, még ezeket a napokat, mert tudom, hogy nem húzhatom a végtelenségig. De a családommal is meg akartam osztani ezeket a boldog perceket, hogy ők is lássák, hogy mennyire boldog vagyok. De féltem. Féltem a reakciójuktól. Attól, hogy esetleg elítélik majd Ashley-t. Nem magam miatt aggódtam, mert ha nehezen is, de itt hagynám őket, de tudom, hogy Ashley-t gyötörné a bűntudat és ezt nem akartam. Valamint ott van Alice. Akaratlanul is, de fájdalmat fogok neki okozni, és nem tudom, hogy képes lesz-e valaha is tovább lépni. Alice soha nem tett semmit, amivel bánthatna és most egy hatalmas sebet fogok ejteni rajta, ami pedig engem gyötör.
Gondolataimból az ismerős környék rángatott ki. Emmett lekanyarodott a főútról és a házunk felé vette az irányt. Néztem az erdőt, és nem gondoltam semmire. Úgy tanulmányoztam most a fákat, mintha valami kincset érő dolgot rejtenének. Igazából csak a lelki békén honolt náluk.
- Készüljetek! – Rose hangja kicsit ideges volt. Nem hiába, az egész család csodálta, hogy ennyien kísérjük Nessie-t táncórára. Edward szerintem sejtett valamit, de kézzel fogható bizonyítéka még nem volt, szerencsére.
Emmett leparkolt a hatalmas ház előtt. Néhány pillanatig mindannyian csak mindannyian néztük a hatalmas házat, majd mindenki egy-egy sóhaj után kiszállt. Nessie mosolygott, Emmett is felvette a szokásos bárgyú vigyorát, Rose pedig csak Emmett mellé sétált, és rezzenéstelen arccal bámult a házunkra. Én pedig próbáltam minél komolyabb arcot felvenni. Rose és Emmett elindult befelé, Nessie vetett rám egy pillantást, majd utánuk indult. A sort én zártam, de Nessie mellém sétált, és bátorítólag megfogta a kezem. Jól esett a törődése. A nappaliból a szokásos fény szűrődött ki, szóval mindenki ott van és már várnak. A lépcsőn sétálva meg is láttam őket, az üvegfalak miatt. Belépve a nappaliba mindenki ránk nézett.
Emmett azonnal letelepedett az egyik kanapéra, Rose-t pedig az ölébe vonta. Nessie elengedte a kezem és Jacobhoz sétált, majd megcsókolta, amire Edward csak elhúzta a száját. Én Alice-hez sétáltam, majd egy röpke csók után, amit ajkaira adtam, leültem mellé. A nappaliban most a szokásosnál is nagyobb csend volt, mindenki rajtunk jártatta körbe a tekintetét. Komolyan, mintha valami bűnözök lennénk, akik valami megbocsáthatatlan bűnt követtek el. A rendőrséget nem akarják kihívni? Edward felnevetett a gondolataim hallatán. Szállj ki a fejemből Edward! – üzentem neki gondolatban, bár nem is reménykedtem abban, hogy meg is teszi, ezen elméletemet megerősítette, mikor elvigyorodott.
- Komolyan, mit bámultok ennyire? – csattant fel Rosalie. Számítottam erre tőle, és igaza is volt, tényleg idegesítő.
- Semmit kicsim! – Esme most is próbálta menteni a helyzetet, mert már ismerte Rosalie természetét.
- Nem gondoljátok, hogy eléggé furcsák vagytok mostanában? Mindig mindent együtt csináltok, mint egy házaspár. Eléggé zavaró, mintha már nem is egy család lennénk, hanem két külön csapat. Ti vagytok az egyik. Mi meg a másik. – Bella unottan szólalt meg, pedig nem is tudja, hogy a szavai mögött mennyi igazság van.
- Na, igen. De te sem veszed észre saját magad, mennyire megváltoztál. Már a saját lányod sem érdekel – Rosalie csak köpte a szavakat. Bella idegesen pattant fel, és biztos voltam benne, hogy Rose utolsó mondatán kapta fel a vizet.
- Ezt vond vissza. – Bella fenyegetően nézett Rosalie-ra, Rose pedig állta a pillantását. Nessie hol anyjára, hol Rose-re nézett. Ideges volt és aggódott, mindkettőjükért. Üzentem Edwardnak gondolatban, hogy mi a helyzet Nessie-vel, ő pedig visszahúzta Bellát a kanapéra. Én leültem Rosalie mellé és a vállára tettem a kezem, fokozatosan éreztem, hogy megnyugszik. Mikor már mondhatni teljesen nyugodt volt, elvettem a kezem és kedvesen néztem rá. Ő pedig csak hátradőlt a kanapén és kezét összefonta mellkasa előtt.
- Akár mennyire is nehezemre esik, ezt kimondani, de Bellának igaza van. Tényleg megváltoztatok. Miért? Mit nem mondotok el nekünk? – Alice hangja kérlelő volt. Ránéztem és láttam, hogy a szemeivel szinte könyörög nekem. És bármennyire is könyörgött Alice, nem törhettünk meg, egyikünk sem.
- Nincs semmi, amit el kellene mondanunk Alice – Emmett a szokott laza hangján szólalt meg, ezzel próbálta palástolni a dolgokat.
- De… - Alice újabb érveket hozott volna fel, de Bella félbeszakította.
- Alice idő van – állt fel Bella, Alice még egy darabig nézett minket, majd mosolyogva felállt, mintha az előbb semmi sem történt volna. Bellával az emelet felé sétáltak, de előtte még belesuttogott a fülembe.
- Öt perc múlva gyere utánam – suttogta, majd Bellával együtt eltűntek az emeleten.
Rossz előérzetem támadt. Láttam, hogy Rosalie idegesen tekint rám, tehát neki sem tetszett ez az egész. Emmett próbált mosolyogni, mint mindig, de nem nagyon ment neki, ami szerintem mindenkinek feltűnt. Nessie szorosan bújt Jacobhoz, fejét a mellkasára hajtva. Nem tudom miért, de a tekintetem Edwardra siklott, aki bárgyún vigyorgott, és látszott rajta, hogy a gondolatai nem itt járnak most. Ettől még rosszabb érzésem támadt, és lassan gondolkozni kezdtem.
Alice és Bella együtt vannak az emeleten, Alice azt mondta, hogy majd menjek utána, és Edward bárgyún vigyorog. A dolgok adottak voltak, csak össze kellett rakni őket, de én nem akartam őket összerakni. A lehetőségre még csak gondolni sem akartam. Edward a következő pillanatban felviharzott az emeletre.
Tudtam, hogy mennem kéne, de nem tudtam felállni, ez a kanapé most olyan volt, mint egy nyugodt örvény, aki minden akadály nélkül szippant magába. Örömmel maradtam volna ott, egészen holnapig. Rosalie megbökött és az emelet felé pillantott, miközben egy fintort vágott. Utoljára még elkaptam Rosalie ideges pillantását, de utána nem láttam semmit, mert felálltam és a lépcső felé sétáltam.
Amint felléptem az első lépcsőfokra úgy éreztem, mintha a lábaim hirtelen ólomsúlyúak lettek volna. Minden lépést nehezen tettem meg, a lábaim nem akartak engedelmeskedni. Úgy éreztem magam, mint, aki most szívott be. Megfordultam és lenéztem, már a lépcső felénél jártam. Nem emlékeztem, hogy, hogy jutottam el idáig. Arra meg végképp nem, hogy eddig mire gondoltam. Nem éreztem, és hallottam semmit. Teljesen önkívületi állapotba kerültem. Végül megfordultam és mentem tovább. A lábaim maguktól haladtak, bár nagyon nehezen, szinte vonszoltam őket magam után. Tudtam, hogy most épp ellenkező irányba repítenék, én pedig engedtem volna, ha lehetne, de sajnos nem lehetett.
Amint elértem a közös szobánk ajtaját megtorpantam. Kezem a kilincsre helyeztem, de lenyomni nem mertem. Hirtelen hangok ütötték meg a fülem, Bella és Edward elégedett nyögései csak most jutottak el a tudatomig. És amint ez megtörtént az elmém, mintha újra a régi lenne, majd az agyam és a szívem szinte egyszerre üvöltötte, hogy fuss, menekülj, amíg még megteheted. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és tudtam, hogy innen nincs kiút. Lassan beljebb sétáltam és körbe néztem.
A szobában félhomály uralkodott, de én így is tökéletesen láttam mindent. Odakint már sötét volt, csupán az ablakon beszűrődő holdfény világította meg a szobát. Az ágyunk felé fordultam, ami most is tökéletesen meg volt vetve. Nem hiába, Alice szereti a rendet. Alice. Ő sehol sem volt. Körbenéztem, de nem láttam, illatát éreztem, és az érzései is eléggé intenzívek voltak. Már épp a fürdőbe akartam benyitni, mikor magától kinyílt és Alice lépett ki rajta.
Alice-en egy csodálatos fekete fehérnemű szett díszelgett. Minden kétséget kizáróan gyönyörű volt benne, de sajnos én már nem tudtam úgy rá nézni, mint nőre. Inkább tekintettem a legjobb barátomnak vagy testvéremnek, de nem, mint páromnak. Nem akartam őt bántani, mert nem érdemli meg, de együtt sem lehetek vele. Alice egyre közelebb sétált hozzám, miközben édesen mosolygott. Olyan volt, mint egy ártatlan kislány. Emlékszem, hogy régen mennyire imádtam ezt benne, de sajnos már minden megváltozott.
Alice elém ért, és tétován nézett a szemembe. És a pillantás hiányzott, Alice vacillált, amit eddig még soha nem tett. Már tudtam, hogy mit kell tennem, nem titkolhatom tovább. Holnap minden elmondok a családomnak. Alice nem érdemli meg, hogy tovább hazudjak neki. Sajnáltam őt, mindennél jobban, de sajnos nem tehettem mást. Még egyszer utoljára, ennyit megérdemel. Lassan közelebb hajoltam hozzá. Alice lehunyta a szemét és várta, hogy megcsókoljam, és megtettem, mert tudtam, hogy ez az utolsó. Ebbe a csókba minden érzelmem bele akartam adni, ezért kivetítettem az érzéseim Alice-re. A szeretet, köszönet, hála, az elmúlt évekért, gondoskodásért és biztatásért.
A következő pillanatban viszont már az ágyon feküdtünk és Alice fölöttem támaszkodott, és feljebb jött, olyan volt, mint egy kismacska. Alice félre értette az érzéseimet. Ezért finoman eltoltam magamtól és a szemébe néztem. Hosszú ideig csak egymás tekintetével voltunk elfoglalva. Régen annyira örültem ennek, mert szavak nélkül is megértettük egymást. Alice láthatott valamit a tekintetemben, mert felült és tétován nézett rám.
Már ő is tudta, tudta, hogy itt és most valami elszakadt közöttünk. Már semmi sem volt olyan, mint régen. Alice végül a hatalmas erkélyre pillantott, majd rám. Tudtam mit szeretne. Lassan felálltam az ágyról és még egyszer egy utolsó pillantást váltottunk. Alice is tudta, hogy most valamitől búcsúzom. Csak azt nem, hogy ez a valami, ő maga. Majd magára hagytam őt, mert erre kért. Kiugrottam az erkélyről és csak futottam.
Azt hittem az majd segít egy kicsit kiszellőztetni a fejem, de tévedtem. Most nem segített. A bűntudat mardosta lelkemet. Alice szomorú és csalódott szemei folyton a szemeim előtt lebegnek. Bántottam őt, pedig nem akartam. Egy személynek a lelkébe gázoltam bele, aki mindent megtett értem. Mindig támaszt nyújtott, megnyugtatott, biztatott, és sose hagyta, hogy magamba roskadjak. Az egész eddigi életem neki köszönhetem. Végül csak azt vettem észre, hogy egy ismerős ház terasza előtt álltam meg.
(Ashley szemszög)
Jó volt csak ülni az ágyam tetején és nem csinálni semmit, csak azon gondolkozni, hogy milyen tökéletes is volt a mai nap. Hirtelen Jasper ugrott fel az erkélyemre, ezzel kirángatva a gondolataimból. Fogalmam sem volt, hogy mit keres itt, hiszen most a családjával kéne lennie. Mikor besétált a szobámba már épp a karjaiba akartam vetni magam, de mikor megláttam az arcát, meggondoltam magam. Jasper eléggé ideges volt, arckifejezése aggodalmat tükrözött. Jasper nem mondott semmit, csak lassan elém sétált, majd leült elém. Szeme ide-oda cikázott, tudtam, hogy valami történt, mégsem kérdeztem semmit. Tudtam, hogy nem ezért jött ide, majd elmondja, ha akarja.
Jasper felém hajolt, majd arcát a hajamba temette. Kezem a hátára simítottam és közel húztam magamhoz. Jasper pedig úgy ölelt magához, mintha jelen pillanatban csak ez éltetné. Meg akartam nyugtatni, hogy én legyek az a csendes kikötő, ahol esélye van a megnyugvásra. Jasper lassan ledöntött a hátamra és szorosan a mellkasára húzott, miközben ő a fejét a hajamba temette és mélyeket lélegzett. Én pedig hagytam, hogy hadd tegyen velem, azt, amit akar. Ezért jött ide, mert itt gondolkozhat és talán egy kicsit felejthet is. Lassan elkezdte simogatni a hajam, néha egy-egy csókot lehelt rá, de ezen kívül nem történt semmi. És ez most így volt jó. Egész este így feküdtünk egy szót sem szólva, csak éreztük a másik közelségét, és ez már alapjában véve nyugtató hatással volt mindkettőnkre.
Reggel a nap sugarai világították be a szobát, ezzel felváltva a kellemes sötétséget. Ahogy a meleg sugarak elérték Jaspert, felnéztem az arcára. Szemeit lehunyta, ajkait összeszorította, igaz, hogy kívülről csillogott, és gyönyörű volt, de belül szenvedett és valami kínozta. Nem akartam így látni. Olyan furcsa volt, a családja nyílván megszokta ezt az arcát, de én nem. Én mindig mosolyogni láttam és önfeledten nevetni. Egy szerelemes férfinak, aki elégedett volt az életével. Azt hiszem, az volt a legrosszabb mikor elszakadtunk egymástól. Akkor talán nem lenne most ilyen.
- Este felkerült az a téma, hogy mennyire megváltoztunk. Mármint Nessie, Rose, Emmett és én. – szólalt meg Jasper végül. Szemeit kinyitotta és tekintetét a plafonra szegezte. Ettől féltem.
- És mi volt? – kérdeztem rá, mert sejtettem, hogy ennyivel még nincs vége.
- Rose és Bella elég heves vitába keveredtek, mert Rose megjegyezte, hogy Bella mostanában nem is foglalkozik Nessie-vel. Aztán… - Jasper sóhajtott egyet, majd rám nézett. Azok a szemek. Annyi szomorúság, és bűntudat van bennük.
- Alice úgy tervezte, hogy egy kellemes estét fogunk eltölteni kettesben – emelte ki az utolsó szót, én csak bólintottam jelezve, hogy értem mire gondol, majd folytatta – Nem tudtam többé úgy tekinteni Alice-re, mint nőre, mint társamra. Borzalmasan éreztem magam, azért, mert fájdalmat okozok neki. Ő végig velem volt, mikor szükségem volt rá, én pedig most hálátlannak tűnhetek, pedig mindent megtennék, ha őt is ilyen boldognak láthatnám. Este, azt hiszem ő is megértette, hogy valami véget ért közöttünk. Nem akarom őt bántani Ashley, mégis megteszem. – annyira fájt, hogy így kell őt látnom. Sajnáltam Alice-t és egyáltalán nem voltam rá féltékeny, mert Jasper mondta, hogy nem tud többé nőként tekinteni rá, és ez a legrosszabb, amit egy nő megélhet, hogy már nem kell a férjének. Jaspert pedig még ennél is jobban sajnáltam, megértettem őt, de nem tudtam mit mondani vagy tenni, amitől most jobban érezné magát.
- Ashley! Szeretném, hogy ha ma eljönnél hozzánk és… elmondanánk, hogy mi is a helyzet. Nem bírok tovább hazudni nekik – láttam rajta, hogy tényleg megviseli ez az egész.
- Elmegyünk és minden rendben lesz, meglátod. – bújtam oda hozzá, ő pedig szorosan ölelt át.
Nem tudom meddig feküdtünk így, csak, azt tudtam, hogy Jaspernek szüksége van rám. Nem fogom hagyni, hogy magát eméssze a történtekért. Tudtam, hogy fáj most neki, de nem fog olyan önostorozó életet élni, hogy hidegen hagyja minden, mert nem fogom engedni. Lassan felemelkedtem a mellkasáról, mert láttam, hogy már annyi az idő, hogy készülődjek a kórházba. A fürdő felé intettem, Jasper elengedett és újra a plafont kezdte bámulni. Egy ideig még néztem őt, majd a fürdő felé mentem, becsuktam magam után az ajtót, és ledobáltam magamról a ruhákat. Megengedtem a forró vizet és beálltam alá.
Azt hiszem csak most tudatosult bennem igazán, hogy ma mit is készülök tenni. Pontosabban készülünk, Jasper és én. Mindennél fontosabb volt nekem Jasper, és nem akartam így szenvedni látni. Jó lett volna, ha tudom, hogy mire számítsak. Természetesen Nessie, Emmett és Rose reakcióját már most látom, hiszen ők eddig is tudták, és elfogadták, akkor a többiek miért ne tennének így? De akár hányszor erre gondolok, az agyam szinte ordítja, hogy ne is álmodj ilyenekről. Sóhajtottam. Szerettem volna most aludni, hogy legalább arra a kevés kis időre megszabaduljak a gondolataimról. A fejem tele volt ilyen gondolatokkal, és legalább ezerszer elképzeltem a reakciójukat.
Gondolataimból a zuhanykabin ajtajának nyílása zökkentett ki. Jasper mosolygott rám, és lépett be mellém, megjegyzem ruhák nélkül. Kedvesem először hosszan nézett a szemembe majd finoman a falnak nyomott és megcsókolt. Kezével a hajamba túrt, én pedig átöleltem a nyakát. Jasper teljesen nekem préselődött, amint megéreztem egész testével nekem nyomódni, hihetetlen érzés fogott el. Olyan rég éreztem őt így, annyi ideig kellett nélkülöznöm, és így visszapörgetve az időt, nem tudom, hogy sikerült, de most itt van, és már nem tudnék nélküle élni. Jasper egyik keze elindult az oldalamon, feltérképezve a vállam, az oldalam, a csípőm, egészen a combomig, amit felhúzott a derekára, én pedig örömmel öleltem körbe őt. Kezével visszafelé haladt a csípőm felé, majd a hasam felé vettem az irányt. Ahogy egész tenyerével simogatott, olyan érzékien, hogy komolyan azt hittem, hogy kigyulladok. Erre még csak rátett egy lapáttal, hogy ajkaival egyre lejjebb haladt, az államra, nyakamra, majd a melleimet kezdte édes csókjaival beborítani. Én csak simogattam kidolgozott felsőtestét, majd a gerince vonalát. Jó volt hallani, ahogy felsóhajt, és pár percre minden mást abbahagyott. Jasper semmi mással csak az én kényeztetésemmel volt elfoglalva. Én pedig hagytam, hogy szeressen. Éreztem ölelő karjait körülöttem, forró csókjait. A szerelmet, szenvedély és vágyat, ami felőle árad. Néhány perc múlva pedig elvesztem a szeretkezés gyönyöreiben.
A fürdőzés hosszabbra nyúlt, mint terveztem, de mindenképp élvezetesebbnek. Jasper már felöltözve vár rám a szobában, én pedig még öltözök. Úgy beszéltük meg, hogy ő itt marad, amíg én végzek, aztán Nessie-vel és Emmettel a táncóra után idejövünk, és együtt megyünk el hozzájuk. Örültem, hogy Jasper már sokkal jobban néz ki, mint mikor idejött. Tudtam, hogy ő is ideges a mai nap miatt, de próbálja palástolni. Én pedig próbálom a gondolataimat elterelni erről a témáról. Hosszú nap elé nézek és nem szabad, hogy minden gondolatomat ez töltse ki.
Ezután kisétáltam a gardróbomból, majd miután adtam Jaspernek egy csókot elindultam a kórházba. Hamar oda értem és rögtön hozzá is láttam a gyógyításhoz. Most nem volt annyi gyerek, mint tegnap, így nyugodtan és lassan írtam meg a papírmunkát. Miután készen lettem leadtam őket, és átöltöztem, majd a stúdióm felé indultam. Hamar oda is értem és mivel még volt időm, ezért táncolni kezdtem, hogy addig se gondoljak semmire.
Nessie és Emmett a gyerekekkel együtt érkeztek, ami nem volt szokásuk, mindig előbb jöttek. Láttam, hogy Nessie nyugtalan és ez eléggé megnehezítette a dolgom, mert így nem tudtam koncentrálni. Alig vártam, hogy végre vége legyen a táncórának, és mehessünk végre haza. Most nem volt olyan jókedvű és önfeledt a hangulat, mint szokott. Mondjuk ez a mostani állapotban érthető. Kíváncsi voltam, hogy Nessie miért ilyen és ez minden figyelmem lekötötte. Emmett sem mosolygott úgy, ahogy szokott. Éreztem és tudtam, hogy miután Jasper eljött otthonról történt valami. Remélem nem vesztek össze, mert már csak épp ez hiányozna, a mai naphoz.
Végre elmentek a gyerekek és fellélegezhettem. Már csak haza kellett mennünk végre. Hiányzott Jasper, az ölelése, ahogy kajait körém fonja, és egy csókot hint a hajamra, én pedig beszívom kellemes illatát. Intettem Nessie-nek és Emmettnek, hogy majd a kocsiba beszélünk, csak most induljunk. Nessie és Emmett ugyanis késésben voltak, és inkább futottak, ezért most velem jöttek. Ami pedig a késésüket illeti Bella megint összeveszett Rose-zal. Emmett pedig ott maradt, amíg kicsit lenyugodtak a kedélyek. Valamint, azt is megtudtam, hogy mindenki ideges mivel Jasper egész nap nem ment haza.
Haza érve a szobámban már Jasper várt rám türelmetlenül, én rögtön a karjaiba repültem, és szorosan hozzá bújtam. Hallottam, hogy Nessie és Emmett utánunk jönnek, majd benyitnak a szobába, ezért elhúzódtam Jaspertől, de ő nem engedett. Finoman ajakit az enyémhez érintette és lágyan megcsókolt. Éreztem puha meleg ajkait az enyémen, most nem volt szenvedély ebbe a csókba, csak szerelem, ami mindennél fontosabb volt.
- Menjünk! – Emmett komolyan szólalt meg, ami tőle szokatlan volt. még az úton elmondtam nekik, hogy mi a helyzet.
Mindenkik sóhajtott, majd az erkély felé lépkedtünk, és sorban egymás után kiugrottunk rajta. Jasper és én egymás mellett futottunk, kezeinket összekulcsolva. Nessie és Emmett pedig mögöttünk. Hogy milyen érzelmek kavarogtak bennem egész nap? Féltem, nem magamat féltettem, hanem Jaspert. Hogy esetleg a családja elutasít és ezzel egy mély ejtenek majd rajta. Valamint Nessie-t, Bella most nem volt a legstabilabb állapotban és féltettem Nessie-t, hogy mi lesz akkor, ha engem és Jaspert véd majd. Nem akartam szétszakítani ezt a családot, azt pedig végképp nem akartam, hogy valakinek miattam fájjon, de sajnos ez elkerülhetetlen, és emiatt mardos a bűntudat. Alice az évek alatt végig Jasper mellett maradt, megérdemli őt és a szerelmét, habár tudom, hogy az már sosem lesz az övé, én mégis sajnálom Alice-t. Jasper megszorította a kezem, és a fák közé pillantott, ahol egy hatalmas ház tárult a szemünk elé. A kezem automatikusan húztam ki Jasper ujjai közül, aki szomorú, de egyben boldog szemekkel nézett rám. Utoljára rámosolyogtam és egy tökéletes álca mögé rejtve az arcom együtt léptünk ki a fák közül. Nessie és Emmett is itt volt már mögöttünk.
Mindenki befelé indult, én pedig utolsóként követtem őket, miközben a házat tanulmányoztam. Gyönyörű volt, üvegfalakkal kitöltve. A lábaim alatt a kavicsok ropogtak, a falevelek megrezdültek, majd mikor elértük a lépcsőt, a cipőm hangos kopogással adta tudtomra, hogy igenis itt vagyok. Emmett és Nessie besétált a nappaliba, majd rögtön utánuk Jasper és végül én. Amint beléptem minden szem rám szegeződött, nem foglalkoztam velük, inkább a nappalit tanulmányoztam. A fehér és a krémszínű színek uralkodtak. Mesésen volt berendezve, természetesen egy hatalmas plazma tv volt velem szemben és előtte egy kanapé, jobbra pedig több kanapé, amin mindannyian elfértek, balra pedig az emeletre felvezető lépcső volt.
- Látom elnyerte a tetszésed. – nevetett fel Emmett én pedig csak rámosolyogtam.
- Igen. Gyönyörű ház. Gondolom te rendezted be. – mosolyogtam Esme-re kedvesen. Ő pedig csak bólintott.
- Igen. De mit is keresel itt? – Bella rögtön belém kötött, számítottam rá, a mosolyom pedig töretlen maradt. - Mi közöd hozzá? Eljött, mert így tartotta kedve. Én személy szerint nagyon örülök neki. – Rose gúnyosan intézte a szavakat Bellához, majd egy önelégült mosoly után hozzám sétált és megölelt, én pedig visszaöleltem. A többiek mind meglepődtek, én pedig nem értettem, hogy min.
- Ashley-t még én hívtam meg hozzánk mikor először találkoztunk. Csak éppen elfelejtetted említeni, hogy meggondoltad magad. – mosolygott kedvesen Carlisle, én pedig az ajkamba haraptam.
- Én hívtam meg hozzánk, ugye nem haragszol nagyapa? – Nessie hatalmas szemekkel nézett nagyapjára, Carlisle csak egy puszit nyomott Nessie homlokára és megrázta a fejét, Nessie pedig szorosan megölelte. Én pedig csak felkuncogtam.
- Mi olyan vicces? – fordult hozzám mosolyogva Nessie.
- Mondd csak mindenkit így az ujjad köré csavarsz? – kérdeztem tőle vigyorogva, mire ő hozzám táncolt és befogta a számat.
- Shh. Ez titkos taktikám, nem tudtad? – nézett rám ártatlanul és közbe körbe pásztázta a szobát. A többiekből pedig kitört a nevetés. Nessie is mosolygott és elvette a kezét a számról.
- Akkor talán üljünk le. – Carlisle szólalt meg először, mikor végre mindenki abbahagyta a nevetést. Nessie Jacobhoz sétált és az ölében foglalt helyet. Rose és Emmett egy kanapén foglaltak helyet, ahogy Esme és Carlisle is. Edward és Bella már eleve ült. Jasper pedig Alice-hez sétált és helyet foglalt mellette, Alice pedig összekulcsolta ujjaikat. Én csak mosolyogva ültem le Rose mellé.
- Mesélsz magadról? – kérdezte Esme kedvesen. Rose idegesen fogta meg a kezem, de én csak megszorítottam azt, majd egy nagy levegő után belekezdtem. Lelki szemeim előtt megjelent egy csodálatos zöld szempár, abból merítettem erőt.
- Texasban születtem, a város egyik nemesebbik részén. A szüleim eléggé ismertek voltak a városban, szóval elég sok bálra, és rendezvényre eljártunk a szüleimmel. Testvérem sosem volt, de apám mindig is büszke volt arra, hogy lánya született. Nem voltam a korombeli lányokhoz hasonló. Velük ellentétben én például imádtam romantikus verseket olvasni, és sétálgatni egyedül a kertben. Az erdőt is imádtam, de sajnos megtiltották, hogy a közelébe menjek. – akaratlanul is elmosolyodtam – Az egyik ilyen bál estélyén változott meg az egész életem. Apám egyik barátjához voltunk hivatalosak, aki mint később kiderült a fiát akarta kiházasítani. Nem voltam oda ezekért az eseményekért, táncolni sosem szerettem igazán. De Ő megváltoztatta a nézeteim. Valaki felkért táncolni, mikor megláttam. Az-az érzés leírhatatlan, magával ragadott már a megjelenése is. Az a csodálatos zöld szempár, ahogy csillogott, és a mosolya, mindig mosolygott. Táncoltunk, és én úgy éreztem, hogy senki más nincs rajtunk kívül a szalonba. Majd kiderült, hogy ő volt apám legjobb barátjának a fia. Kicsit sokkolt a hír, de az még jobban, mikor udvarolni kezdett nekem. Nem volt hozzá hasonló. Figyelmes volt és kedves, mindig meghallgatott, és tanácsokkal látott el. Úriember volt, de ha volt rá alkalom, akkor előbújt belőle a kisfiú, aki játékos és vicces, és akit imádtam. Szerettem és ő viszont szeretett. Fél évvel később pedig már a felesége voltam. Én voltam a legboldogabb az egész világon. Álmaink voltak és reményeink. Mi voltunk egész Texas Álompárja. De sajnos ő gyerekkori álmát váltotta valóra, katona lett és bevonult. Két évig nem is láttam, majd két év után hazajött. Akkor még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó nap, hogy látom. Távozása után egy hónappal kiderült, hogy állapotos vagyok. A boldogságom megint töretlen volt, egészen fél évig. Fél évvel később ugyanis megkaptuk a halálhírét. A tudat miszerint örökre elvesztettem felfoghatatlan volt. Összeomlottam. Csak a kisbabám éltetett. De túl sok volt az emlék, és a fájdalom és a gyász egyre csak nőtt. Egy nappal később éjszaka pedig, úgy éreztem, hogy túl sok volt. Elviselhetetlen, már nem érdekelt sem a családom, semmi. Nem éreztem magam különlegesnek, elvesztettem a másik felem, és ez örök fájdalom maradt. Akkor este az erdőben támadott meg egy vámpír. Nem volt tekintettel az állapotomra. Megharapott, de nem ölt meg. Pedig abban a három napban a halálért könyörögtem. De helyette csak még több fájdalom jött. Három nappal később felébredtem és láttam, hogyan öltem meg a kisbabámat, aki ott feküdt előttem véresen, és élettelenül. Nem tudtam mi történt velem, de az emlékeim még ma is tisztán élnek bennem. Az összes. – hangom a történet végére már majdnem teljesen elhalt.
Végignéztem mindenkin. Esme kezét a szája elé kapta és fájdalmas szemekkel nézett rám. Carlisle tekintetében is valami ilyesmit láttam, csak ott, ott volt még a szeretet és a segítőkészség. Nessie ismét elérzékenyült a történetemtől, mert könnybe lábadt a szeme, Jacob megdöbbent, nem is a történetemen, hanem azon, hogy ilyen erős vagyok és eddig bírtam. Emmettre és Rose-ra nem néztem, tudtam, hogy úgyis megérintette őket, főleg Rose-t. Bella faarccal ült velem szemben, de a szemöldökét összeráncolta, amit nem értettem. Edward megértő tekintettel méregetett és egy halvány és biztató mosolyt is megeresztett. Jasper fájdalmasan és egyben kicsit büszkén nézett rám, a többi érzelmét próbálta elrejteni. Alice bűnbánó szemekkel nézett rám, tudtam mire gondolt, arra, hogy az első találkozásunkkor elítélt, pedig már semmi bántó szándékot nem látott bennem. Pedig, amit most mondani fogok, összetöri őt.
- A férjem neve pedig Jasper Whitlock – mondtam Alice szemébe nézve.
