46. Fejezet - Rég nem látott családtag

Sziasztok!

Nos, nem tudom, hogy megérdemlitek-e a fejezetet. Már fejezetek óta csak két komit kapok. Ez, azért van mert ennyire rosszul írok, vagy mert teljesen kihalt a blogvilág? Na, mindegy. Most még kaptok fejezetet, aztán ha elkezdődik a suli akkor elég rendszertelenül fogom őket hozni, ugyanis két előrehozott érettségit teszek. Na, nem rizsázok. Jó olvasást. 

Puszi, Trixi

A nappalira kínos csend telepedett, miközben mindenki az érkezőket nézte. Alice szikrázóan mosolygott, miközben a férfiba karolt. Volt valami a tekintetében, amit utoljára akkor láttam, mikor Jasperre nézett. De most más volt. Most már nem Jasper váltotta ki belőle ezeket az érzéseket és reakciókat, hanem az, aki mellette állt, és még mindig engem nézett. Szemeiben egy furcsa villanást láttam, ami amilyen hamar jött, olyan hamar el is tűnt. Tüzetesen megvizsgáltam, tekintetem többször is végigjárattam rajta, hogy megbizonyosodjak az igazságról. Viszont semmi kétségem nem volt. Tudtam, hogy ki ő. 

Alice közelebb lépett, miközben Őt is közelebb húzta magával. Alice már épp bemutatta volna nekünk új párját, azonban most én léptem közelebb, és meg sem álltam addig, amíg a férfi elé nem értem. Szemei rám villantak és kíváncsian mért végig. Kezeivel a kezem után nyújt, hogy egy csókot leheljen rá, miközben a szemeimbe nézve elmosolyodjon és megszólaljon. 

-           - Nagyon örvendek! – nézett rám, én pedig hirtelen úgy éreztem, hogy visszarepülök az időben. Lehunytam a szemem, és lelki szemeim előtt megjelent halott családom képe. Éreztem a virágok illatát keringeni a levegőben, hallottam a cipők koppanását a padlón, amik egyre közelebb értek hozzám, láttam a családom mosolyát. Hirtelen úgy éreztem, hogy újra ember vagyok, és Jasperrel együtt a házunkban vagyunk. Mintha semmi sem változott volna. Jasper ugyanúgy köszönt minden reggel, Mr. Whitlock ugyan olyan arckifejezéssel vár minket az asztalnál, miközben az újságot olvassa, Mrs. Whitlock boldogságtól sugárzó arcát. Jasper kihúzza nekem a széket miközben mosolyogva egy csókot lop tőlem…

-           - Minden rendben? – szakít ki Jasper a gondolataimból, miközben éreztem, hogy megérinti az arcom. Szemeim hirtelen pattantak ki, és találkoztak Jasper aggódó tekintetével. Észrevettem, hogy közben a kezeim nyugodnak az oldalam mellett. Felnéztem a most már kérdő tekintető vámpírra, akinek vörös tekintetében zavartságot tudtam kiolvasni. Felé fordulok és minden magyarázat nélkül megölelem. Érzetem, hogy megfeszül az ölelésem alatt, és nem ölel vissza, azonban ez most nem tud érdekelni. Mosolyogva engedem el, és fordulok Jasper felé, aki összeráncolt szemöldökkel mered ránk.

-           - Jasper! Engedd meg, hogy bemutassam neked Jonathan Whitlockot. A testvéredet. – mosolygok Jasperre, aki megmerevedik. Visszanézem Jonathanra, akinek az arcán zavartság látszódott. Pontosan olyan volt, mint Jasper, csak neki barna haja volt, és apja keményebb vonásait örökölte. Jasper megrázta a fejét, és összeszűkült szemekkel nézett a testvérére.

-           - Nekem nincs testvérem – jelentette ki, mintha csak magát próbálná meggyőzni. Pedig ő is nagyon tudja, hogy ez az igazság, csak még ő maga is harcol ez ellen.

-           - Pedig így igaz Jasper. Én sem akartam elhinni, de igaz – lépett közelebb Alice, és Jasper szemeibe nézett. Jasper rám nézett, és a tekintetében eddig soha nem látott vihart láttam.

-           - Te tudtad? Honnan? Miért nem mondtad el? Jogom lett volna tudni róla, az istenért! – fakadt ki Jasper, én pedig teljes mértékig megértettem. Lesütöttem a tekintetem. Eddig még sosem beszélt velem így, és még ha tudom is, hogy igaza van, akkor is rosszul esett.

-           - Édesanyád mondta el, mikor bevonultál. Ő sem szándékozta megosztani velem, csak véletlenül tudtam meg, és megesketett, hogy soha nem beszélek róla senkinek. Ők is úgy tudták, hogy… - néztem Jonathanra -… szóval, hogy meghalt – mondtam normálisnál halkabban. Éreztem, hogy Jasper meghökken, és tele van kérdésekkel. Mielőtt bárki is mondhatott volna bármit is, Jasper kirohant a bejárati ajtón egyenesen az erdőbe. Fájdalmas tekintettel néztem utána. Tudtam, hogy egy kis időre van szüksége, hogy mindezt megemésztse.

-           - Majd én – mondta Alice és a következő pillanatban Jasper után vetette magát. Alice eltűnt a szemünk elől, én pedig percekig azt a pontot néztem, ahol mindketten eltűntek. Tudtam, hogy Alice majd beszél vele, mert annak ellenére, ami történt. Jaspernek fontos Alice, és mindig hallgatni fog rá. Egy olyan múltat tudnak maguk mögött, ami mindkettőjüknek fontos, és életet megváltoztató.

-           - Nem hittem volna, hogy valaha is beszélni fognak még rólam. Azt hittem édesanyám teljesen elfelejtett – hallottam meg magam mellől John hangját, és automatikusan arra fordítottam a fejem. Feltűnt, hogy ennyi év után is milyen tisztelettél beszél az anyjáról. Nyílván nagyon szerették egymást.

-           - Ez nem igaz, nagyon szomorú volt, amikor rólad beszélt. Látszott rajta, hogy hiányzol neki – Hangom szokatlanul furcsán csengett, amire nem akartam okot keresni. Intettem Johnnak, hogy nyugodtan üljön le. Én is így tettem, és legnagyobb meglepetésemre mellettem foglalt helyet.

-           - Elköltöztek. Kerestem őket, de már sehol nem találtam rájuk – meglepetten néztem rá, de ő csak mereven bámulta a padlót. Esküdni mertem volna, hogy a hangjában szomorúságot véltem felfedezni.

-           - Nem akartak ott maradni, ahova annyi szörnyű emlék kötötte őket. Új életet akartak kezdeni. Ennek legjobb megpecsételése Jasper volt, aki a „halálod” után született néhány évvel – osztottam meg vele, azokat az információkat, amiket én magam is tudtam.

-           - Utál engem, és én teljesen megértem. Ki akarna egy olyan testvért, mint én? – nézett rám, miközben éreztem, hogy önmagát vádolja mindenért. Edwardra néztem, akinek a gondolatai arról árulkodtak, hogy mennyire hasonlít Jonathan Jasperre. Jasper is ugyanilyen volt, mikor a családhoz költöztek. Merev, távolságtartó, tisztelttudó, és átkozta magát a múltjáért, azért mert nem tudott nemet mondani a vér csábításának. Gondolatban üzentem Edwardnak, hogy egy kicsit beszélgetek vele, ő pedig mereven bólintott. A többiek gondolatai John és Jasper körül forogtak, és arról, hogy van-e még valami, amit nem tudnak Jasperről. Miközben olyan gondolatfoszlányokat is felfedeztem, miszerint jobb lesz, ha Lucy-t távol tartjuk tőle. Felálltam, és a kezem John felé nyújtottam, aki meglepődve, de felállt, majd követett az emeletre. Egy régi szobába nyitottam be, ami egykor Alice és Jasper közös szobája volt. Senki sem járt itt, azóta, hogy Alice elment. Direkt nem Jasper és az én szobámba vittem, ugyanis Lucy most ott aludt. Becsuktam magunk mögött az ajtót, és felé fordultam. Láttam, hogy körbe néz a szobában, majd ajkain egy apró félmosoly jelenik meg.

-           - Tipikus Alice féle szoba nem? – kérdeztem, miközben felé intéztem egy mosolyt, és leültem az ágyra. John nem ült le, csak megállt a szoba közepén.

-           - Igen. De talán pont ezért olyan különleges, és egyedi – mondta halkan, miközben láttam, hogy elmereng egy pillanatra.

-           - Hogy találkoztatok? – kérdeztem, mert tényleg érdekelt. Szerettem volna vele jó kapcsolatot kialakítani, és nem tudom miért, de éreztem, hogy bízhatok benne és egyszer lehetünk egymásnak olyanok, mint a testvérek. John ajkai mosolyra húzódtak.

-           - Épp vadásztam az erdőben, mikor megéreztem egy másik vámpír illatát. Nem tudom miért, de automatikusan arra kezdtem futni. Egy réten kötöttem ki, ahol megpillantottam Őt. Meglepetten tapasztaltam, hogy épp egy medve vérét szívja. Abban a pillanatban, mikor a fejét felém kapta és rá néztem, valami megmagyarázatlan érzés vett erőt rajtam. Fekete tincsei ezerfelé meredeztek, miközben ajkairól egy vércsepp csöppent le. Kecsesen állt fel, s miközben megnyalta ajkait felém kezdett sétálni, immár ajkain egy elbűvölő mosollyal. Elém sétált és csak mosolygott. Aztán beszélgetni kezdtünk. Elhívott magához és a családjáról kezdtünk beszélgetni. Aztán a dolgok mentek maguktól, egyre többet találkoztunk és beszélgettünk. Végül Alice azt mondta, hogy jöjjünk el a családjához. És most itt vagyunk – fejezte be végül még mindig mosolyogva. Én is elmosolyodtam. Volt egy olyan érzésem, hogy Alice ezt előre látta, és ezért nem jött haza eddig. Minden esetre örülök a boldogságának, annak meg még jobban, hogy ezt a boldogságot Jonathan mellett találta meg.

-           - Tudod… szerintem egyáltalán nincs okod arra, hogy elítéld magad az életmódod miatt. Erről én nem beszélhetek, de érdemes lenne Jasperrel beszélned, mert ő mindenkinél jobban megértene téged – szólaltam meg pár perc némaság után. John meglepetten nézett rám.

-           - Nem is ismerem. Van egy testvérem és egészen eddig a létezéséről sem tudtam. Ez olyan furcsa helyzet… - motyogta, mintha csak magához beszélne. Felálltam és elé sétáltam.

-           - De mi segíteni fogunk, mindenben. Már van egy családod – mosolyogtam rá, amit ő nem viszonzott.

-           - Egészen eddig egyedül voltam, senkim sem volt. Nem vágytam se egy párra se családra, és most, hogy mindkettő megadatott. Ez csak… nem találok rá szavakat… - láttam rajta, hogy ez a helyzet tényleg furcsa és idegen számára.

-           - Én is egyedül voltam. Tudod én minden elvesztettem, ami emberi életemben fontos volt. Százötven évig éltem egyedül, abban a tudatban, hogy jobb lenne meghalnom – John leült az ágyra, és úgy láttam kíváncsi a történetemre. Sóhajtva ültem le mellé, és kezdtem bele a mesébe.

-           - Jasper és én remekül megvoltunk együtt, semmiben sem szenvedtünk hiányt. A szerelem csak úgy lángolt közöttünk, és még most is ugyan úgy izzik, ennyi év után is. Mikor Jasper bevonult akkor úgy éreztem, hogy sosem fog visszajönni hozzám, de két év után mégis visszajött, és én nem voltam tisztában vele, hogy akkor látom utoljára. Mikor Jasper ismét elment depressziós lettem. Nem sokkal később kiderült, hogy állapotos vagyok. Életem egyik legszebb időszaka volt, amíg… ki nem derült, hogy Jasper „meghalt”. Összeomlottam. Egy vámpír változtatott át, és hagyott ott az erdőben. Elvesztettem a szerelmem, a kisbabám, a családom. Nekem senki sem segített. Egyedül voltam. Egészen addig, amíg ide nem költöztem. Jasper akkor már Alice férje volt. Nem akartam, hogy elváljanak miattam, de az érzéseknek nem lehet parancsolni, és Alice elment. Magam okoltam mindenért. Az élet kárpótolt. Visszakaptam Jasper, és lett egy új családot. Valamint nem régen fogadtunk örökbe egy kislányt. Az életem úgy érzem ismét kiegyensúlyozott. Hidd el, neked is egyenesbe fog jönni minden – mosolyogtam rá, majd tétován megszorítottam a karját.

-           - Sajnálom! – nézett rám, és szemeiben őszinte együttérzést láttam.

-           - Már nem fontos. Mondtam. Az élet mindent visszaadott nekem – mosolyogtam, és a szobára néztem, ami most olyan üresnek tűnt.

-           - Azt hiszem arról is beszélnem kéne vele, hogy neki milyen érzés volt, mikor idejöttek a családhoz – kezeit összekulcsolta a combján és a padlót kezdte fixírozni. Összeráncoltam a szemöldököm és úgy néztem rá.

-           - Ezt, hogy érted? – kérdeztem, és vártam, hogy végre a szemeimbe nézzen.

-           - Lehet, hogy te megszoktad, de én nem érzem másnak magam, mint egy szánalmas alaknak, akit megsajnáltak, és csak azért hoztak ide – nézett rám, és szemeiben fájdalmat láttam megcsillanni. Fájt így látnom, mert akaratlanul Jasper jutott eszembe, hogy ő is volt ilyen állapotban.

-           - Ez nem igaz. Alice nem szán téged, az érzései valósak – néztem rá, miközben próbáltam olvasni benne, ami elég nehéz volt. Az érzései és gondolatai is zavarodottak voltak. John felállt és az asztalhoz sétált majd elemelt róla egy képet. Mögé sétáltam és a válla fölött megnéztem. A képen Alice volt és Jasper. Valószínűleg egy erkélyen készülhetett, mert a háttérben egy fa, és mögötte a hegyek magasodnak. Alice hajában egy aranyos masni van, és egy sötétkék ruha van rajta. Jasperen öltöny van, kék inggel és lilás színű nyakkendővel. Átkarolják egymást és mélyen egymás szemébe néznek. Látszott, hogy szeretik egymást. Hátráltam néhány lépést, és vártam, hogy John megforduljon, és a szemembe nézzen.

-           - Nem tudom, mit gondoljak. Mire vagy kire hallgassak – végre megfordult, de a szemét nem vette le a képről.

-           - Nyisd ki a szemed, és lásd meg, amit az egész család látott. Alice-t soha nem láttam még olyan boldognak, mint mikor belépett az ajtón. És ez nem a családja viszontlátásának öröme, annál sokkal több. Elég, ha a szemeibe nézünk és meglátjuk, hogy milyen érzések keringenek benne – kitartóan néztem rá, és reméltem, hogy sikerül jobb belátásra bírnom.

-           - Nem tudom, hogy mikor rám néz, akkor valójában engem lát, vagy csupán Jasper hasonmását látja bennem – szemei összeszűkültek, és testtartása merev lett.

-           - Esélyt sem adsz neki, hogy bizonyítsa, hogy másként van – érveltem Alice mellett. Tudom, mit láttam, és biztos voltam Alice érzéseiben és ítélőképességében.

-           - Annyi évig voltak együtt. Egy ilyen érzést nem lehet csak úgy elfelejteni. Te biztos lehetsz Jasperben, mert ti még ember kortokban szeretettek egymásba. De én nem lehetek magamban ilyen biztos – Akaratlanul is eszembe jutott a pillanat mikor Alice és Jasper elváltak. Akkor még őszintén szerette Jaspert. De azóta sok minden megváltozott.

-           - Igazad van. Alice valóban szerette Jasper, nagyon szerette. De ez az érzés megváltozott, mikor megismert téged. Abba nem gondolsz bele, hogy Alice-nek mennyire fájdalmas volt? Hogy talán ő is lassabban fog haladni, mert fél, hogy megint csalódnia kell? De ha nem kockáztat, akkor talán örökre bánni fogja – Jonathan végül rám nézett, majd vissza a képre, s nem sokkal később tekintete rajtam állapodott meg.  

-           - Igazad lehet – sóhajtott, én pedig elmosolyodtam.

-           - Hát persze, hogy az van. Hagyd, hogy az idő döntsön helyetted. Haladj lassan, és ismerd meg. Azt nem mondom, hogy szeresd meg, mert szerintem már megtörtént. Ami nem nehéz, mert Alice elbűvölő teremtés – kacsintottam rá, ő pedig halványan elmosolyodott, és újra a képre szegezte a tekintetét.

-           - Szerinted van esély rá, hogy egyszer Jasper testvéreként fog rám tekinteni? – kérdezte, s visszatette a képet a helyére majd rám nézett.

-           - Biztos vagyok benne. Most csak meglepték a hírek, de minden rendben lesz – mosolyogtam bíztatóan, és meghallottam, hogy két vámpír fut a házunk felé. Tudtuk, hogy kik voltak azok. Egymásra néztünk, majd elindultunk lefelé. Hallottam az ajtó kattanását, és amint Alice és Jasper belépnek a nappaliba. Jonathannal együtt lépkedtünk lefelé a lépcsőn. Amint elértük a lépcső alját mindenki ránk nézett. Alice és Jasper egymás mellett álltak. Alice ránk mosolyogott, Jasper pedig kicsit idegesen állt mellette.

-           - Jól elbeszélgetettek? – kérdezte Alice és közelebb sétált hozzánk. Mikor elém állt szorosan az ölelésébe vont, én pedig nem győztem visszaölelni. – Hiányoztál! – suttogta a fülembe, majd mosolyogva elengedett, és John elé állt.

-           - Igen. Ashley remek beszélgetőpartner volt. Nem hittem volna, hogy pont ő fog jobb belátásra bírni – Alice kicsit zavarodottan nézett ránk.

-           - Jobb belátásra bírni? – kérdezte miközben felhúzta szépen ívelt szemöldökét.

-           - Hosszú történet. Majd egyszer elmondom – mosolyogtam Alice-re, aki csak vállat vont. Majd a család felé fordult, és mindenkihez odament, hogy megölelje. Esme szorosan ölelte magához, miközben fejét Alice vállába fúrta.

-           - Annyira hiányoztál Kicsim! – suttogta vékony hangon, és látszott rajta, hogy tényleg hiányzott neki a lánya. Carlisle is üdvözölte Alice-t, majd ezek után mindenki. Mikor Edwardhoz ért, egy kis ideig vacillált végül Edward húzta magához és ölelte meg.

-           - Nem az a baj, hogy ez történt, hanem az, hogy nem mondtad el – suttogta Alice fülébe, aki lesütötte a fejét, majd egy szikrázó mosoly kíséretében Edwardhoz intézte a következő mondatot.

-           - Hidd el, az idő mindenért kárpótol – kacsintott Edwardra, aki összehúzott szemekkel kezdte méregetni Alice-t. – Ne is reménykedj, mert nem mondok semmit – mondta Alice mosolyogva, mert John mellé szökdécselt. – Bemutatom Jonathan Whitlockot, Jasper édestestvérét – mosolyogott a családra. Nem kellett csalódnom. Mindenki szívélyesen fogadta és köszöntötte őt. Mikor Jasperen lett volna a sor, közbeszóltam.

-           - Akkor mesélj magadról! – kértem immár a kanapén ülve Jasper mellett.

-           - Texasban születtem és nőttem fel. Azt hiszem, a családomról nem kell sokat mondanom, és nem is igazán emlékszem rájuk. Inkább édesanyámra. Nagyon szerettem, remek anya és feleség volt. Nem sokra emlékszem az átváltozásból. Az erdő mellett sétálhattam, mikor elragadott egy vámpír és átváltoztatott. Elmondta, hogy megsajnált, és ezért hagyott életben, mindent elmondott, amit tudnom kell, aztán magamra hagyott. Azóta egyedül élek, és járom a világot. Egy ideig kerestem a családom, de hamar megtudtam, hogy elköltöztek. Akkor hagytam el véglegesen Texast, és soha nem is tértem vissza. Nem volt erőm hozzá – fejezte be. Alice közelebb húzódott hozzá, és megfogta a kezét. Kezem a szám elé kaptam, hogy ne látszódjon a mosolyom. Igaz John azt mondta, hogy ő bizonytalan, de én láttam. Külső szemmel teljesen más volt őket látni. John szeme akaratlanul is megcsillant, ahogy Alice-re nézett. Tudtam, hogy gyönyörű pár lesz belőlük.

-           - Sajnálom! Nem voltam éppen túl illedelmes veled. Ez a helyzet azt hiszem mindkettőnknek furcsa. Időre van szükségünk, hogy megszokjuk és megismerjük egymást. De szeretném, ha tudnád, hogy Alice mindig is fontos szerepet fog betölteni az életemben. Azonban én már nem szeretem őt, egykor mindent megadtam volna neki. Viszont ez a feladat most rád hárult, és biztos vagyok benne, hogy remekül helyet állsz majd – Jasper a kezét nyújtotta Jonathannak, aki rögtön elfogadta azt.

-           - Azt hiszem a segítségedre lesz szükségem, de… együtt megoldjuk – Jonathan megrázta Jasper kezét, akinek a szája szegletében egy mosoly volt. 

Alice és én egymásra mosolyogtunk. Egy fontos pillanathoz érkeztünk a család életében. Végre együtt voltunk. Az egész család. Ahogy Jasperre és Jonathanra néztünk tudtuk, hogy most már semmi sem választja szét a családot. Örökké együtt leszünk. Boldogságban és békességben. Esme és Carlisle egymást ölelve néztük családunk legújabb tagját, aki most már Jasperre mosolygott önfeledten. Alice mellé sétáltam, és megfogtam a kezét. Rámosolyogtam. Jasper és Jonathan mellénk sétáltak. Jasper átölelte a derekam, míg Alice csak mosolyogva állt John mellett. Elkezdődött a mi boldog nyugodt életünk. 

Az a bizonyos kép

45. Fejezet - Ismeretlen ismerős

Sziasztok!

Itt is a fejezet, és előbb, mint ígértem. Nem is fűznék hozzá semmit, csak jó olvasást. 

Puszi, Trixi

Sóhajtva ültem le a kanapéra, miközben mosolyogva néztem Nessie-re, az illető csak vigyorogva ugrándozott tovább a nappali közepén. Már napok óta olyan izgatott volt, hogy Jasper nem tudott vele egy szobában tartózkodni. Edward mosolyogva nézett lányára, és csak megcsóválta a fejét. Kislányom, Jasper karjaiban kacarászott, miközben Emmettet nézte, aki valami vicces dolgot mondott neki. Esme és Carlisle egymást átkarolva álltak a szoba egyik sarkában és mosolyogva figyelték Nessie-t. Rose mellettem ült, és egy kezét a karomra helyezte, miközben rám mosolygott. 

-           - Sietnünk kell! Már nagyon kevés időnk van! Még nem tudom rendesen. Mi lesz, ha elrontom… vagy… vagy… - Nessie kétségbeesetten toporgott egyhelyben, miközben kezeivel össze-visszacsapkodott. Jacob mellé lépett és megfogta a kezeit, majd egy végtelennek tűnő pillanatig Nessie szemeibe nézett. Mellettem Jasper megkönnyebbülten sóhajtott fel. Megfogtam a kezét és rámosolyogtam, amit ő viszonzott.

-           - Ne aggódj! Csodálatos leszel – biztatta Jacob, miközben egy puszit nyomott Nessie homlokára.

-           - Mi van, ha valamit elrontok? – nézett el Jake mellett, és egyenesen rám nézett. Mosolyogva felálltam és mellé sétáltam.

-           - Rengeteget gyakoroltunk. Többet, mint amennyit az egész csapat együtt. Minden rendben lesz! – biztattam, és megsimogattam a karját, ő pedig hálásan mosolyogott rám.

-           - Elég ciki lenne, ha vámpír létedre elfelejtenéd a lépéseket – vigyorgott Emmett a kanapé mögül Nessie-re, aki kinyújtotta rá a nyelvét. Rose csak megcsóválta a fejét rajtuk.

-           - Így is elég ideges, ne tetézd még te is – nézett Edward Emmettre, aki csalódottan sóhajtott fel.

-           - Te minden mókát tönkre teszel, Öcsi – nézett Edwardra, aki megvonta a vállát.

-           - Viszont nem ártana készülődnünk. Ashley-nek és neked, már néhány órával előbb ott kell lennetek. – Esme hangjára Nessie felkapta a fejét, és felsuhant az emeletre. Alig telte el néhány perc, és ideges morgolódást, majd matatást hallottunk fentről.

-           - Ashley! Rose! Segítenétek?! – ez inkább követelés volt, mint kérdés. Rose mosolyogva indult el az emelet felé, hogy lenyugtassa feldúlt unokahúgát. Egy mosolyt intéztem Jasper és kislányom felé, majd én is az emelet felé indultam. Emberi léptekkel haladtam Nessie szobája felé, majd lenyomtam a kilincset, és beléptem. Odabenn Nessie akár egy forgószél úgy futkorászott a szobában. Rose sem tudta megnyugtatni. Hallottam, hogy Jasper felkapja lányunkat, és elhagyják a házat. Mint manapság mindig. Mosolyogva léptem Nessie elé, majd lefogtam kezeit, és lenyomtam az ágyra.

-           - Rose, kérlek, behoznád Nessie ruháját? – néztem kérdőn testvérem felé, aki bólintott, majd a következő pillanatban elhagyta a szobát. Leültem Nessie mellé, aki idegesen tördelte a kezeit. Kezem a kezeire helyeztem, ezzel elérve, hogy végre rám figyeljen.

-           - Nem lesz semmi baj. Tökéletesen tudod a lépéseket. Csodálatosak lesztek. Ne aggódj! Ott leszek, és figyelek rád – mosolyogtam rá bíztatóan, ő pedig egy kicsit ellazult. Rose belépett a szobába Nessie ruháit tartva a kezei között. 

Nessie-t a fürdő felé lökdöstem, és mondtam, hogy fürödjön meg, addig én és Rose elkészülünk. Rose az én és a saját ruháját is elhozta. Rose ledobálta a ruháit, majd belebújt a gyönyörű selyemruhájába. Leült a tükör elé, én pedig mögé léptem, és a hajával kezdtem bíbelődni. Először kifésültem, majd az egyik tincset félretűztem a szeméből, de a haját leengedve hagytam, így sokkal szebb. Ezután a ruhájához hasonló sminket vittem fel az arcára. Rose mikor kinyitotta a szemeit, egy szikrázó mosolyt intézett felém, majd a vállaimnál fogva, lenyomott a székbe, amiben eddig ő ült, majd kérte, hogy csukjam be a szemem. A hajam felfogta, mivel a verseny, ezt kívánta. A sminkem volt talán a legfontosabb, az ilyen megjelenéseken, mindig fontos a külső. Miután ezzel kész volt, kérte, hogy vegyem fel a ruhám. Ledobtam magamról a ruháimat, majd Rose segített óvatosan rám segíteni a ruhát. Rose mosolyogva szemlélte a végeredményt, majd a tükör elé tolt én pedig megcsodálhattam magam. Egy gyönyörű fekete-fehér ruha volt rajtam, aminek a nyaktól kezdve a mellem között egészen a csípőmig húzódott egy kivágott csík. Azt hiszem, Jasper nem lesz túlságosan elragadtatva attól, hogy ebben lépek fel. De ez van. 

Gondolataimból az ajtó nyitódása zökkentett ki. Nessie egy törölközőbe csavarva lépett ki a fürdőből. Nedves tincsei az arcához tapadtak, ahogy felénk lépkedett. Végignézett rajtam, majd ajkai egy elégedett mosolyra húzódtak, miközben valami olyasmit tátogott, hogy: Jasper meg fog őrülni. Én csak megforgattam a szemeimet, majd mosolyogva néztem, ahogy Rose a fürdő irányába terelgeti Nessie-t. Megszárította a haját, majd az övét is feltűzte, aztán kisminkelte. Nessie mosolyogva szemlélte a végeredményt, majd a szobába szökdécselt, hogy megcsodálhassa az ágyra kiterített ruháját. A csapat kék színű ruhában egyezett meg, amit Rose és Alice tervezett, majd csináltatott meg. Ahogy az enyémet is. Alice maga álmodta meg a ruhát, és varratta meg, majd küldte el. Elvileg a párom ruhája is kész van, és azt is elküldte. 

Ma ugyanis egy táncversenyre vagyunk hivatalosak. Néhány hete neveztem be a csapatot. Mondanom sem kell először mindenki megrémült, de azóta annyit gyakoroltunk, és beszélgettünk erről, hogy végül is mindenki belement. Nessie minden nap több órát gyakorol. Szeretne tökéletes eredményt nyújtani. Ez lesz az első versenye, természetes hogy izgul. Bár Jasper szerint, ez már túlmegy a normális határán. Ilyenkor szoktunk egy kicsit elmenni itthonról. Vagy kettesben, vagy a lányunkkal kiegészülve. A versenyen kivételesen én is fellépek. Van egy férfi partnerem, akivel együtt fogunk páros táncot táncolni. Már előre várom Jasper arckifejezését. Általában nem volt féltékeny típus, de szerintem ez neki is beteszi a kiskaput. 

-           - Induljunk! El fogunk késni! – Nessie gyorsan felkapta a táskáját, és kirohant a szobából, le a nappaliba. Rose-zal karöltve mentünk le mi a nappaliba. Odalenn Nessie-t, Edward próbálta meggyőzni, hogy nem lesz semmi baj, és nem hagy itthon semmit. Amint feltűntünk a lépcső tetején, minden szempár ránk szegeződött. Jasper tekintetét végigjáratta testemen, majd megállapodott az arcomon. A vágy minden jelét ki tudtam olvasni a tekintetéből. Ezen elmosolyodtam. Egy kicsit gonoszkodni akartam vele. Mint mikor megvicceltünk a fiúkat, Rose-zal, és Nessie-vel. Jasper felállt és elém sétált. Finoman megfogta a kezem, és egy csókot lehelt rá.

-           - Egyszerűen csodálatos vagy – lehelte a kézfejemre, én pedig elmosolyodtam. Gyengéden a derekamra csúsztatta a kezeit, és közel húzott magához. A szemeibe néztem, ő pedig közel hajolt hozzám. Ajkai lágyan súrolták az enyémet, majd megcsókolt. Lágyan és érzékien. Kezeimet a nyaka köré fontam, és hozzá préselődtem. Mikor Jasper elvált tőlem, homlokát az enyémnek támasztotta, majd pár apró puszi után, amit arcomra adott, szembe fordított a családdal. Lucy kuncogva temette kezeibe az arcát, miközben Emmett az ölébe ültette és megróva nézett ránk. Ajkaimon egy kis kuncogás csúszott ki, ahogy rájuk néztem. Emmett hatalmas kezei között egy olyan törékeny kislány, mint Lucy.

-           - Menjünk! Majd folytatjátok később – rivallt ránk Nessie, miközben már kifelé indult. Edward bocsánatkérően nézett ránk, majd lánya után indult. 

Mindenki felállt és a kocsik felé indultunk. Nessie, Jakobbal és Edwarddal együtt a Volvóval mentek. Én és Jasper a saját kocsimmal mentünk, míg Carlisle, Esme, Rose és Emmett a Mercedesszel. A verseny egy parkban kerül megrendezésre. Egy színpad lesz felállítva, és bárki eljöhet. Igaz, nem ez lesz az első versenyem, de mégis ez az első, amit én is annyira végigizgulok, mint a többiek. Ez a kis csapat igazán a szívemhez nőtt. Velük annyit nevettem, és mosolyogtam. Emlékszem még az első órára, amit velük töltöttem. Aztán az összes többire. Mindenkit ismerek, és szeretek. Épp ezért ez a nap, nem csak Nessie-nek, de nekem is legalább annyira fontos. 

Most kivételesen Jasper vezetett, míg én az ablakon kifelé nézelődve gondolkoztam. Jasper megfogta a kezem, ezzel kiszakítva a gondolataimból. Ránéztem, és elmosolyodtam, majd megfogtam a sebváltón pihenő kezét, és összekulcsoltam ujjainkat. Jasperrel váltottunk egy röpke pillantást, ami többet mondott minden szónál. Mellette úgy éreztem, mindig önmagam vagyok. Nem számított hol vagyok, csak az, hogy ő mellettem legyen. Vele a világ végére is elmentem volna, bárki lettem volna érte. Annyira szerettem. Jasper megérezhette az érzéseimet, mert a kezét a combomra csúsztatta, és mosolyogva nézett rám. 

Lefordultunk a főútról, ami egyenesen a parkba vezetett. Jasper még a park előtt leparkolt, és a többiek is így tettek. Mindenki kiszállt a kocsiból, és végignéztek mindenen. A hely, már elő volt készítve mindenre. Előttünk egy hatalmas színpad volt. Mellette egy kisebb asztal, ahol gondolom a szervezők és a zsűri ül. Nessie idegesen kezdte szemlélni a tömeget. Egyelőre még csak a csapatok voltak itt, és gyakoroltak. Amolyan főpróbát tarthattak. Rögtön kiszúrtam a csapatom többi tagját. Elengedtem Jasper kezét, majd egy csókot nyomtam ajkaira, és Nessie-t karon ragadva a csapatom felé vettem az irányt. 

Az egyik lány rögtön kiszúrt, és heves integetésbe kezdett. Szép lassan a többiek is észrevettek. Volt, aki megkönnyebbült attól, hogy itt vagyok, és olyan is, aki már alig bírt nyugton maradni. Mosolyogva mentem a lányok felé, majd öleltem meg mindenkit. Először megnéztem, hogy mindenki itt van-e, azután pedig igyekeztem mindenkit megnyugtatni, és minél több erőt sugározni. Végül mindenki úgy látta a legjobbnak, ha tartunk egy főpróbát a fellépés előtt. A többiektől távol a színpad mögött húzódtunk meg, és kezdtük meg a végső táncpróbát. Mindenki kitett magáért, és egy mesés koreográfiát hoztunk össze. 

Mindenki mosolygott a végén, és több önbizalommal mentünk a vissza a színpad elé, ahol már ott voltak a családtagok, rokonok, barátok. Mindenki szétszéledt, és megkereste a hozzátartozóját. Nessie és én a család felé mentünk, akik mosolyogva fogadtak minket, majd mindenki megölelte Nessie-t, és sok szerencsét kívántak neki. Felszólalt egy férfi hangja, aki mondta, hogy a csapatok a színpad mögött gyülekezzenek. Nessie egy utolsó nézés után, a csapathoz sétált, és eltűntek a színpad mögött. Én itt maradtam a családdal, hogy innen nézzem őket. Igaz ők csak a harmadikok voltak, ami csak fokozta az izgalmat. Éreztem a felőlük áradó izgalmat, adrenalint, kétséget. Mosolyogva néztem rájuk, amint eltűnnek a színpad mögött, majd felhangzott a zene, és az első csapat színpadra is lépett. 

A zene csak úgy dübörgött a hangfalakból, és mindenki, aki körülöttünk volt tapsolt, táncolt, és szurkolt. Meg kellett mondanom jók voltak, de nem annyira, mint mi. Egy különleges meglepetést csempésztünk a számunkba, amivel remélhetőleg elnyerjük a zsűri csodálatát. Amíg a második csapat lépett színre, én a tekintettemmel Jaspert kezdtem keresni, akit most sehol sem láttam. Fogalmam sem volt hol lehet. Aztán hirtelen két kéz kulcsolódott a derekamra, majd megéreztem Jasper ajkait, amint belecsókol a nyakamba. Jólesően sóhajtottam fel, és szembe fordultam vele. 

-           - Merre jártál? – szegtem neki a kérdést, de mosolyomból rájöhetett, hogy igazából nem haragszom rá.

-           - Csak volt egy kis dolgom – felelte, már épp kérdeztem volna, hogy mi az, mikor lecsapott ajkaimra és egy észveszejtő csókban részesített. – Majd idejében megtudod – hangzott a titokzatos válasz, majd szembe fordított a színpaddal, miközben hátulról átölelte a derekam, és szorosan a mellkasára húzott. 

A számnak vége volt, és mindannyian tudtuk, hogy a csapatom következik. Lucy tapsolt és sikongatott, amint meglátta nővérét a színpadon. Emmett alig bírta megfogni, hogy nehogy leessen a nyakából. Lucy ugyanis kijelentette, hogy nem lát semmit, így Emmett rögtön a nyakába kapta, amit Lucy nagyon élvezett. Tapsolva néztem a lányokra, majd hallottam, hogy felcsendülnek az első dallamok, és ahogy a lányok egy pillanatra lehunyják szemüket, majd mind egyszerre kezdenek mozogni. A kemény munkának most megvolt az eredménye. Ugyanis tökéletes összhangban mozogtak. A zene ütemére kezdtem táncolni, és hangosan biztatni a lányokat, nem törődve az emberek megrovó pillantásával. Családom is csatlakozott hozzám, majd együtt tapsoltunk, és kiabáltunk. Az utolsó dallamok csendültek fel, mikor a lányok megálltak egyhelyben, míg a legkisebb és legvékonyabb lány, nekifutásból a lányokhoz futott, akik a magasba emelték. Csodálatos összképet alkottak. Ez volt az a pillanat, mikor az emberek is sikítani kezdtek, és tapsolni. Mindenki állva tombolt, míg a csapat verejtékezve hajolt meg a közönségnek. Azonnal hátra rohantam, és gratuláltam a lányoknak. Mindenkit megöleltem, és hagytam, hogy kifújják magukat. 

Ezek után nekem kellett felkészülnöm. A páros táncok következtek. A színpad mögött mindenkin átfutattam a tekintetem, de a párom sehol sem láttam. Pedig mi következtünk. Végül, mikor meghallottam a nevem, kénytelen voltam a színpadra sétálni. Már épp kész voltam közölni, hogy a párom nem jött el mikor megláttam valakit a színpadon, aki mosolyogva nyújtotta felém a kezét. Arcomra egy mosoly kúszott, ahogy megláttam szerelmem odaadó tekintetét. Oldalra döntöttem a fejem, és angyalian elmosolyodtam.  Tehát akkor ebben mesterkedett. Elé léptem, és kezem a kezébe helyeztem. Félnem kellett volna, mert egyszer sem próbáltuk el, és nem voltam benne biztos, hogy tudja a lépéseket, de nem féltem. Csak rábíztam magam, és hagytam, hogy vezessen. 

Nem kellett csalódnom benne. Jasper kezei a derekamra siklottak, és közel húzott magához. Ahogy az első dallamok felcsendültek, Jasper mosolyogva pörgetett ki a kezei közül, és kezdte ringatni a csípőjét. Meglepve tapasztaltam, hogy az egész koreográfiát tudja. Mosolyogva léptem ismét a karjai közé, és élveztem, hogy együtt lépdelünk, hajlongtunk, pörögtünk a zenére. Könnyed mozgásunk, szinte már-már olyannak hatott, mintha repülnék. És talán így is volt. A szerelem az egekbe repített minket, és ha nem lettek volna emberek, akkor megkockáztatom, hogy talán tényleg pár méterrel a föld fölött táncoltunk volna tovább. A zene lassan véget ért, és ekkor egy nem várt dolog következett. Ahelyett, hogy Jasper utoljára kipörgetett volna, megfogta a derekam, és felemelt. Így forgott körbe a színpadon, én pedig kezeimet a magamba emelve, szemeimet lehunyva élveztem. Amint a zene elhalt, újra szilárd talajt éreztem a lábam alatt. Jasper homlokát az enyémnek döntötte, majd megcsókolt. Az emberek ujjongását csak halványan érzékeltem. Végül elszakadtam kedvesemtől és lehúztam a színpadról. Majd ott, ahol már nem láttak az emberek újra ajkaira hajoltam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Kezeimmel szőke tincseibe túrtam, miközben ő átkarolta a derekam, és egyre hevesebben csókolt. 

Végül elszakadtam tőle, és mosolyogva néztem rá. Nagyon nehéz volt neki ellenállnom. Főleg ebbe a fehér szerelésbe, ami kiemeli a hátsóját, és ráadásul a fél mellkasát megmutatja. A ruha az enyém mellé lett csináltatva, így Jasper nyakától a köldökéig egy vágás éktelenkedett a ruháján. Családunk mosolyogva jött oda hozzánk, és mindenki gratulált. Jasper kezét megragadva a csapathoz sétáltunk, és vártunk, amíg az összes többi csapat is fellép. Emmett a lányunkat szórakoztatta, akit Rose próbált ebédelésre bírni, de ő inkább játszani akart. Rose ezért nem épp kedves pillantásokat lövellt Emmett felé, aki csak ártatlanul pislogott. 

A lányok kezét szorongatva együtt reménykedtünk, hogy a csapatunk nyerni fog. Eredményhirdetés volt. Mindenki izgult, és rettentően félt. Minden idegszál a pattanásig feszült, míg a bemondónő végül be nem kiáltotta a csapatunk nevét. Mindenki egyszerre lélegzett fel, és a lányok egymás nyakába vetették magukat. Mindenkinek gratuláltam, majd a lányok felmentek és átvették a díjat. Elégedettséget és boldogságot tükrözött az arckifejezésük. Boldogan simultam Jasper ölelésébe, aki egy puszit nyomott a fejemre. A meglepetés akkor jött, mikor meghallottam a nevem, és azt, hogy Jasperrel nyertünk a páros kategóriában. Meglepetten pislogtam fel rá, aki rám mosolygott. Megfogta a kezem és a színpad felé húzott, ahol átnyújtották a kis kupánkat, amit sűrűn pislogva fogadtam el, majd végül Jasper nyakába vetettem magam. Egy tökéletes nap, tökéletes befejezése. Legalábbis ezt gondoltam. 

~

-           - Fantasztikusak voltatok – mosolygott ránk Carlisle, immár a nappaliban ülve. Nessie elégedetten simult bele Jacob karjaiba, aki a hátát simogatta.

-           - Kár volt ennyit idegeskedned. Vigyázz! A végén még megjelennek a ráncaid – cukkolta Emmett Nessie-t, aki egy párnát vágott bácsikájához, aki vigyorogva hajolt el előle, Nessie pedig kinyújtotta rá a nyelvét. 

Egy kocsi fordult le a jól ismert ösvényre, és mindenki meglepetten fordult az ajtó irányába. Nem sokkal később egy kanárisárga Porsche parkolt le a házunk előtt. Mindenki arcára mosoly szaladt. Mindenki tudta mit jelent ez. Esme a szája elé kapta a kezét, és az ajtót kémlelte, várva, hogy végre kinyíljon. De amire senki sem számított, hogy nem egy vámpír, hanem kettő lép be az ajtón. 

-           - Megjöttem! Jó újra itthon – sikította Alice, és egy hatalmas mosollyal lépett be az ajtón, majd mielőtt bárki is reagálhatott volna, egy másik vámpírt húzott be a házba, egész pontosan egy férfit, aki kíváncsian szemlélte a családot, majd a tekintete megállapodott Jasperen. Az egész család ledöbbent, és hirtelen mindenki megfeszült. 

Tekintetem az idegenre vezettem, aki nem is volt annyira idegen. Egy aprót ráztam a fejem, hátha akkor felébredek, és kiderül, hogy csak álmodom, de erre nem volt esély. Meglepetten álltam fel, és így néztem a két érkezőre. Ez lehetetlen. Ez nem lehetséges. Hiszen… Alice és… A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, miközben a vérvörös szempárba néztem. A vámpír rám szegezte a tekintetét és kíváncsi szemekkel nézett rám, miközben ajkain megjelent egy apró félmosoly. 

Ashley és Jasper ruhája

44. Fejezet - Együtt a család

Sziasztok!

Meghoztam a fejezetet, köszönöm a komikat, és az új olvasókat. 

A helyzet az, hogy holnap elutazok és csak hétfőn jövők haza, ezért a fejezet csak jövő hét hétvégén fogom hozni. Jó olvasást.

Puszi, Trixi

Lucy az ajtóban várt minket, és megfogta mindkettőnk kezét, így léptünk ki a szabadba. Lucy egy mélyet szippantott a levegőből, majd elindult, miket pedig húzott maga után. Elmosolyodtam az izgatottságán. Vidáman lépdeltünk a fák takarásában. Lucy mindent alaposan megnézett, minden fát, bokrot, és virágot. Kíváncsian szemlélte a világot, és fedezte fel a dolgokat. Izgatottan kapta fel a fejét, egy-egy madár énekére, vagy a szél süvítésére, ami megrezgette a leveleket. Nyáron az erdő csodás zöld színt öltött, és a virágokat immár teljes szépségükbe csodálhattuk. Lucy egyáltalán nem fáradt el a séta közben. Ugyanolyan vidáman szedte a lábait, mint mikor elindultunk. 

Jasper elengedte Lucy kezét és megállt egy fa tövébe, Lucy összehúzott szemöldökkel nézte Jaspert, ahogy leguggolt, és matat valamit, majd feláll, és mosolyogva nyújt oda Lucy-nak egy leszakított virágot. Lucy elmosolyodott és megszagolta, kis orrát a virágba dugta, így mikor elhajolt tőle csupa virágpor lett az orra. Jasperrel felkacagtunk, majd Jasper lehajolt, és mosolyogva egyik ujjával letörölte Lucy orráról a sárgás színű virágport. Lucy arcának két oldalán megjelent a jól ismert rózsaszínes folt. Elmosolyodtam rajta, és Jasperre néztem. Jasper elém lépett és nekem is átnyújtott egy vadvirágot. Egy puszit nyomtam az arcára, és megfogva a kezét tovább mentünk. Lucy egyik kezével még mindig az enyémet fogta a másikkal pedig a Jasper által kapott virágot. 

Jasper megfogta a kezem, és egy percig lehunyta a szemét. Megéreztem az érzéseit. Boldogság, szerelem, szeretet, mindez olyan mennyiségben, hogy majdnem beleszédültem. Jasper mosolyogva nézett rám, és így haladtunk tovább. Tudtam mit érez, mert én is ezt éreztem. Tökéletességet, hogy végre teljes a családunk. És alig vártam, hogy elkezdjük a közös életünket. Az együtt eltöltött kalandokat, és a ránk váró izgalmakra. Egy boldogabb jövő reményében hoztam meg ezt a döntést, és úgy tűnik ez a legjobb döntés, amit valaha is hoztam. Teljes mértékben megérte, és minden kockázatot megért. 

Lucy megtorpant, ahogy meglátta a nagy fehér házat. Felnézett rám, és megéreztem a félelmét. Jasper is így érezhetett, mert Lucy mellett termett, és könnyedén a karjaiba kapta. Lucy a mellkasára hajtotta a fejét, és kis kezeivel Jasper vállaiba kapaszkodott. Jasper egyik kezével Lucy-t tartotta a másikkal pedig átölelte a derekam. Hallottam a család ideges fészkelődését a ház felől, és a belőlük áradó kíváncsiságot. Jasper magabiztosan sétált mellettem, miközben Lucy-t szorosan ölelte magához. Ahogy közelebb értünk a házhoz a többiek izgalma egyre nőtt. Jasper lassan sétált fel a lépcsőkön, és lépett az ajtóhoz. Kezem a kilincsre helyeztem és lassan lenyomtam. Jasperrel együtt léptünk be a nappaliba, ahová az egész család összegyűjt. 

Mind felsorakoztak egymás mellett, és kíváncsi szemekkel figyelték a Jasper karjaiban nyugvó édes teremtést. Lucy megunta a csendet, ezért felemelte a fejét, és a családunkra nézett. Éreztem, hogy meglepődik, de egyben kíváncsi is volt. A családunkra néztem. Esme szemeiben mintha a láthatatlan könnyeket véltem volna felfedezni, miközben Carlisle mosolyogva ölelte magához feleségét, és érdeklődve nézte legújabb unokáját. Rose valóságos rajongással nézett Lucy-ra. Rose derekát Emmett ölelte át, akinek a kifejezésén majdnem felnevettem. Emmett szemei kissé elkerekedtek, és nem sok hiányzott, hogy szájtátva bámuljon Lucy-ra. Nessie mosolyogva integetett Lucy-nak, míg Jacob csak biccentett. Edward pedig érdeklődve nézett a Jasper Lucy párosra. 

Lucy mellé léptem, aki rám nézett, mintha csak magyarázatot várna. Esme és Carlisle mellénk sétáltak, és mosolyogva néztek Lucy-ra. 

-           - Ők itt Esme és Carlisle Cullen. Jasper szülei. – tettem hozzá magyarázatképp. Esme Jasper elé lépett.

-           - Szia! Ashley sokat mesélt rólad. – Lucy egy kicsit kihajolt Jasper kezeiből és Esme-re mosolygott.

-            - Csókolom! – köszönt illedelmesen, és elpirult. Carlisle Esme mellé lépett és átkarolta a derekát.

-           - Nyugodtan hívhatsz minket Esme-nek, és Carlisle-nak, nem kell nénizni és bácsizni. – mosolyodott el Carlisle, Lucy pedig bólintott.

-           - Akkor… ők itt Rosalie Hale és Emmett Cullen. – mutattam a párosra, akik közelebb sétáltak. Rose egy ideig egyhelyben toporgott, majd közelebb lépett, és végigsimított Lucy arcán.

-           - Nagyon szép vagy. – suttogta Rose, Lucy pedig szégyenlősen fúrta a fejét Jasper vállába, aki simogatta a hátát.

-           - Ők pedig Renesmee és Edward Cullen, valamint Jacob Black. – mutatok be végül mindenkit. Lucy kipillantott Jasper vállai mögül, és köszönt mindenkinek.

-           - Üljünk le! – intett Esme a kanapé felé, és mindenki helyet foglalt. Jasper mellém ült, miközben még mindig Lucy-t tartotta az ölében. Esme és Carlisle velünk szemben ültek. Rose és Emmett, a jobb oldalunkon Edward, Nessie és Jacob pedig a balunkon. Lucy a hátát Jasper mellkasának vetette, és érdeklődő szemekkel nézett a családunkra. Lucy felé fordultam és kisimítottam egy tincset a hajából, ő pedig megajándékozott csodás mosolyával.

-           - Szeretnéd megnézni a szobádat? – kérdezte tőle Rose kedvesen, mire Lucy felkapta a fejét.

-           - Itt is van egy szobám? – kérdezte Rose-tól, aki mosolyogva bólintott. Lucy kimászott Jasper öléből és Rose elé sétált, majd kis kezeit felé nyújtotta. Rose felállt, és megfogta Lucy kezét, és az emelet felé indultak. Mindenki felállt és utánuk indultunk. Lucy közbe visszanézett, hogy lássa követjük-e. Ilyenkor Jasperrel csak rá mosolyogtunk. Rose kitárt Lucy előtt egy szobát, ahova Lucy bizonytalanul lépett be. Az itteni szobája minden tekintetben elütött az otthonitól. A falak itt narancsos színben pompáztak. A baloldalon egy kis szekrény volt, mellette pedig egy íróasztal, ami felett az ablak volt. A függöny és a bútorok fele halvány rózsaszín volt. Az asztal mellett, pedig egy ágy. Halványrózsaszín takaróval, és kispárnákkal. Velünk szemben a falon, fehér kerek díszek díszítették a falat. Az összhang kellemes és megnyugtató volt. Lucy mindent alaposan tanulmányozott, majd mosolyogva megfordult.

-           - Nagyon tetszik. Köszönöm! – nézett fel Rose-ra, aki visszamosolygott rá.

-           - Örülök, hogy tetszik. Ha nagyobb leszel, akkor pedig átalakítjuk. – Nessie sétált Lucy mellé és leguggolt hozzá.

-           - Éhes vagy? – kérdezte tőle kedvesen, Lucy pedig félénken rám nézett, én pedig bólintottam egy aprót. Lucy a tekintetét ismét Nessie-re szegezte és bólintott.

-           - Gyere, a nagyi remek ebédet csinált. – mosolygott, Lucy pedig zavartan nézett rá.

-           - Tudod, Nessie úgy hívja Esme-t, hogy nagyi. – magyaráztam Lucy-nak, aki bólintott, jelezve, hogy megértette. Mellém sétált és megfogta a kezem. Az egész család lement a konyhába, ahol Esme el is kezdte kiszedni és megmelegíteni az ebédet. Megfogtam Lucy-t és leültettem az egyik székre. Esme mosolyogva tette le elé és Nessie elé a tányért.

-           - Sült krumpli és rántott hús, remélem, szereted. Ez Nessie kedvence. Jó étvágyat! – Lucy éhes tekintettel szemlélte az előtte lévő ételt.

-           - Igen, szeretem. Köszönöm! – mosolygott vissza Esme-re, és enni kezdett. Gondolatai között láttam, hogy ízlik neki, és, hogy ez az egyik kedvence. Ezt a gondolatot megosztottam Esme-vel is, aki megkönnyebbülve fújta ki a benntartott levegőt. Lucy lábait himbálva ült az asztalnál és evett. Mosolyogva néztünk rá. Rose és Esme a pultnak támaszkodtak, míg Jasper és én az asztál mellett álldogáltunk. A fiúk inkább a nappaliban várakoztak. Jasper és én sem tudtuk levenni a szemünket Lucy-ról. Olyan volt ő számunkra, mint egy valóra vált csoda. Mint egy élettől kapott ajándék. 

Ebéd után, Lucy a kertbe ment játszani Nessie-vel, Emmettel és Rose-zal. De mivel még bizalmatlan volt, ezért Jasper és én is kimentünk. Olyan megnyugtató, és békés volt az egész helyzet. Majd a csendet, Lucy sikongatása törte meg, aki Emmett elől futott a kertben. Kis kezeit maga előtt tartotta, és úgy futott egyenesen felénk, hogy aztán Jasper lábait átölelve, mosolyogva nézzen Emmettre. Jasper felkapta Lucy-t, és valamit súgott a fülébe, mire Lucy hevesen bólogatott, és Emmettet kezdte üldözni, aki gyerekeket megszégyenítő hangon kezdett el segítségért kiabálni. Majd Jasper is Lucy után eredt, és együtt sikeresen a földre nyomták Emmettet. Lucy diadalmasan foglalt helyet Emmett mellkasán, aki csak mosolygott. 

Jasper rám mosolyogott, én pedig visszamosolyogtam rá. Esme mellém lépdelt, és egy pokrócot adott a kezembe. Hálásan mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára. A többiekhez sétáltam, és leterítettem a földre a pokrócot, amire Lucy azonnal rátelepedett. Jasper és én is mellé ültünk. Rose távolabb húzta Emmettet, és hallottam, hogy Nessie, is bemegy a házba. Lucy vidám nevetése, és élénk csilingelő hangja betöltötte az egész erdőt. Csillogó szemekkel néztem Lucy-ra, aki miután kifogyott a szavakból, lefeküdt és a felhőket kezdte tanulmányozni. Jasperrel mi is mellé feküdtünk. Lucy megfogta az egyik kezem, és rám mosolyogott. Szerettem a mosolyát, tulajdonképpen mindent szerettem benne. Lehet, hogy az anyai ösztöneim túlságosan hamar feléledtek, de számomra ő tökéletes volt. 

Kicsit később Rose és Emmett is csatlakoztak hozzánk, majd végül az egész család. Jó volt látni, ahogy Nessie máris a szívébe fogadta Lucy-t, és úgy bánik vele, mint a húgával. Valamint az Emmett szemében lévő csillogás is megfizethetetlen volt. Az én kicsikém először tartott tőle, de aztán látta, hogy Emmettel lehet játszani, és rögtön megszerette. Esme és Carlisle egymást ölelve figyelték az egész családot. Én Jasper mellé bújtam, és szorosan magamhoz öleltem. Jasper egy puszit nyomott a fejemre, én pedig felkuncogtam. 

Ahogy végignéztem mindenkin végre kijelenthettem, hogy megtaláltam azt, amit mindig is kerestem. A felhőtlen és gondtalan életet. Egy családot, és egy gyermeket. Aki Jasperé és az enyém. Nessie épp Emmett egyik beszólásán nevetett, míg Jasper morgolódott, hogy ha lehet, akkor a gyerek előtt fogja vissza magát. Rose csak a szemeit forgatta férje gyerekességén. Edward pedig lehunyt szemmel és csendben figyelte az eseményeket. Mellé ültem, és megfogtam a kezét. Edward rám mosolygott, és végig nézett ő is mindenkin. Majd tekintete megállapodott a lányán, aki most csillogó tekintettel és mosolyogva ültette Lucy-t az ölébe. 

Már kezdett sötétedni mikor bementünk a házba. Rose egy eléggé érdekes ötlettel állt elő, miszerint kislányom fürödjön meg itt, és úgy vigyük haza. Lucy eléggé felvillanyozódott az ötlettől. Így Rose kezét megragadva elindultak a fürdő felé. Én pedig fejcsóválva követtem őket. Először a gyerekszobába mentünk, hogy kiválasszunk egy váltásruhát. Rose és Lucy között egy kisebb vita alakult ki, ugyanis kislányom hallani sem akart a rózsaszínről. Kis fejét megrázva adta Rose tudtára, hogy ő már bizony fel nem veszi a habos-babos rózsaszín ruhát. Végül egy egyszerű kis narancssárga felső, és egy kis szövetnadrág mellett döntöttünk. 

A ruhákat megragadva indultunk a fürdő felé, ahol Nessie már a tusfürdőt készítette elé, míg Esme a vizet engedte a kádba. Kislányom gyorsan dobálta le magáról a ruhákat, és ült be a kád forró vízbe. Nessie-nek hála a kád tiszta hab volt, így a csillagom kedvére lubickolhatott a vízben. Esme és Nessie halkan távoztak, majd néhány perc múlva Rose is magunkra hagyott. Mosolyogva ültem le a kád szélére, és néztem amint Lucy kedvére kijátssza magát. Mosolyogva jött oda hozzám, majd adott egy puszit az arcomra. Kezemet a vízbe mártottam, és kis köröket írtam le a víz tetején. 

Nem tudom pontosan mennyi idő múlva, Jasper nyitott be hozzánk, és kérdezte meg, hogy mi tart ennyi ideig. Én pedig a tudtára adtam, hogy a kislányunk nem akar kijönni a vízből. Jasper mellém térdelt, majd Lucy-t finoman a víz alá nyomta, és elkezdte fürdetni. Azok a pillanatok mindent megértek. Én a végére, már a hasam fogtam a nevetéstől, Lucy-val együtt, míg Jasper csak kissé durcás arcot vágva, és teljesen habosan és elázva vette ki kislányunkat a vízből. Lucy csak somolygott, mikor átvettem Jaspertől, megtöröltem és felöltöztettem. Jasper már épp készült volna elhagyni a fürdőt, mikor két kis kéz kulcsolódott a térdére, és hatalmas zöld szemekkel néztek rá. Jasper persze, rögtön felkapta lányunkat, és szorosan megölelte. Lucy el is könyvelte magában, hogy ha valami bántja az apjához fog fordulni. 

Én magam is eléggé meglepődtem, mikor Lucy gondolatban apának, és anyának hívott minket. Már elfogadta, hogy a szülei soha nem jönnek vissza, és úgy gondolta, hogy most kapott újakat. És még ha szóban eddig nem is mert, minket anyának és apának megnevezni, jó volt tudni, hogy az ő szívében már ilyen helyet töltünk be. Jasperrel ezt a gondolatot eddig nem osztottam meg, és nem is akarom. Hadd legyen meglepetés. Szeretném látni az arcát, mikor Lucy először kimondja ezt a bizonyos szót. 

Emmett harsány nevetése betöltötte a nappalit, mikor meglátta Jaspert, teljesen elázva. Jasper letette Lucy-t és felment a szobájába, hogy átöltözzön. Addig én leültem a többiekhez, akik már azt hallgatták, hogy Jasper miként ázott el. A lépcső felé pillantva megláttam kedvesem, aki immár száraz ruhában sétált lefelé, majd helyet foglalt mellettem, és egy csókot lehelt az ajkaimra. Kezeimet a hajába fűztem és közelebb húztam magamhoz. A pillanatot Emmett torokköszörülése szakította meg, aki megrovó pillantásokat küldött felénk. 

Nessie végül felkapta Lucy-t és elvitte vacsorázni. Esme természetesen ment utánuk. Én pedig sóhajtva dőltem szerelmem mellkasának, aki átölelt, majd megcsókolt. Emmett csak megforgatta a szemeit, majd bekapcsolta a tv-t, és letelepedett a kanapéra. Carlisle Esme után ment a konyhába, Rose pedig felsétált a szobájába. Jake és Edward pedig a kanapén ültek, látszólag mindketten a gondolataikba mélyedve. Én csak élveztem Jasper közelségét, miközben fejem a mellkasának vetettem, és beszívtam nyugtató illatát. 

A konyhából Lucy önfeledt kacagása hallatszott, s éreztem, hogy Jasper megremeg alattam. Felnéztem rá, és láttam, hogy szemeit behunyta, és ajaki mosolyra húzódtak. Karjai közé bújtam, és fejem a mellkasába temettem. Jó volt, nem gondolni semmire, csak lenni. Hallani a család hangját körülötted, és érezni a szerelmed közelségét. Most éreztem igazán, hogy otthon vagyok. Itt Jasper karjai között, a Cullen házban a családdal körbevéve. És tudtam, hogy Jasper is így érez. Fejét a hajamba fúrta, és éreztem, hogy megborzong, miközben beszívja az illatom. 

Az idillből Lucy szakított ki, aki csilingelő hangon megszólalt, és végre kimondta. Kimondta a már évek óta áhított szót. 

-           - Anya! Apa! – futott felénk, majd felpattant a kanapéra, és megölelte Jaspert. Éreztem, hogy Jasper megdermed. Kibújtam az öleléséből, és Lucy-ra néztem. Hallottam, hogy az egész család minket figyel. Rose lefutott a lépcsőn, Carlisle és Esme kilépett a konyhából. Emmett felénk fordult a kanapéról. Nessie megállt a szoba közepén. Az én fejemben viszont ez az egy szó zakatolt folyamatosan. Anya. Anya. Anya. Felnéztem Jasperre, és láttam, hogy az ő arcán, is a csodálat, hitetlenkedés, futott át. Kislányom felé fordultam, aki azt hitte, hogy valami rosszat mondott.

-           - Saj… sajnálom… én nem akartam… - dadogott, miközben elengedte Jaspert és lehajtott a kis fejét. Jasper azonnal kapcsolt és szorosan magához ölelte, miközben Lucy is átfonta kis kezeit, Jasper nyakán. Én hátulról és puszit nyomtam Lucy fejére, miközben a fülébe suttogtam.

-           - El sem hiszed, milyen boldoggá tettél. Nagyon szeretlek angyalom. – duruzsoltam a fülébe, ő pedig kíváncsi szemekkel fordult meg.

-           - Szóval nem haragszotok? – kérdezte, hatalmas zöld szemei köztem és Jasper között cikázott.

-           - Dehogy haragszunk, kicsim – Jasper elengedte Lucy-t, és mosolygós szemekkel nézett rá. 

Ezek után még beszélgettünk egy kicsit, de mivel láttuk, hogy Lucy elfáradt ezért jobbnak láttuk, ha megyünk. Mindenkitől elköszöntünk, és miután Esme és Carlisle megengedte lányunknak, hogy nagyinak és nagyapának szólítsa őket, elindultunk kifelé. Esme teljesen meg volt hatódva, és nem győzte Lucy-t szorongatni, és puszit adni neki. Már besötétedett, mikor elindultunk. Lucy nem igazán nézett ki jól, ezért Jasper a karjaiba vette, és így indultunk el. 

Lucy eléggé szorosan kapaszkodott Jasperbe, amiből azt vontam le, hogy talán fél a sötétségtől. Egyik kezemmel megfogtam szerelmem kezét, aki összekulcsolta ujjainkat. Békés volt a fák árnyékában a csillagok alatt sétálni. Alig tettünk pár lépést, és az én angyalom Jasper vállaira hajtva a fejét, már el is aludt. Nyugodtan futhattunk volna, mégsem tettük. Csak élveztük a másik jelenlétét, és a természet adta nyugalmat. De sajnos így is elég hamar hazaértünk. Egyenesen Lucy szobájába mentünk, ahol levettem róla a kis kabátot, majd a cipőt. Álmos szemekkel nézett rám, én pedig kihasználva az alkalmat gyorsan pizsamába öltöztettem, majd betakartam, és egy puszi után, amit a homlokára nyomtam, már aludt is. 

Átmentünk a mi szobánkba, és lefeküdtünk egymás mellé az ágyra. Néztem kedvesem arcát, és hálát adtam az égnek, amiért visszakaptam őt. Órákkal később egy kis sikítás töltötte be az éjszaka csendjét. Azonnal átrohantuk kislányunk szobájába, ahol az ágyon összekucorogva találtunk rá. Gondolatain keresztül láttam, hogy újraálmodta szülei halálát. Jasper se szó se beszéd a karjaiba kapta és a szobánk felé haladt, kíváncsian követtem, ahol ő már le is rakta Lucy-t az ágyra, és betakarta, majd mellé feküdt. Lucy magzatpózba feküdt, és közelebb bújt szerelmemhez, aki óvón ölelte magához. Lucy másik oldalára feküdtem, és finoman a szőke tincseit fésültem át ujjaimmal, majd a fejét simogattam. Jasper rám mosolygott, és a párnák fölött megfogta az egyik kezem, hogy összekulcsolja ujjainkat. Ezek után békés esténk volt, Lucy nem ébredt fel többet, és az ajkaira húzódó mosoly árulkodott róla, hogy szépet álmodik. 

Lucy szobája

43. Fejezet - Megtörik a jég

Sziasztok!
Meghoztam a fejlit, remélem tetszeni fog. Hát, köszönöm annak a három embernek aki komizott. Név szerint, Brigi Bogyó <3, dorcsi_96, Nina 20. Lehet, hogy nem a legizgalmasabb fejezetek, vagy már igazából nem is értem, a komik csökkenését. Na mindegy. Jó olvasását. 
Puszi, Trixi

A Cullen ház napjaiban foglalt helyet az egész család. Mindenki arcán mosoly volt. Az izgalom szinte tapintható volt. Lábam folyamatosan mozgott, miközben arcomon egy letörölhetetlen mosoly volt. Kezeimet idegesen morzsoltam, s percenként az órára pillantottam. Jasper egyik kezét a combomra helyezte, és mosolyogva nézett rám. Én csak lesütöttem a fejem, de az izgatottságom nem csillapodott. Mindenki mosolyogva nézett rám, Emmett csak a fejét csóválta, de tudtam, hogy ő is izgatott. Nessie csillogó szemekkel nézett rám, miközben idegesen fészkelődött Rose mellett. Jasper átölelt és a mellkasára vont, vettem egy mély levegőt, hogy valamennyire megnyugodjak.

-           - Csak szerintem nem telnek a percek? – morogtam idegesen, és ismét az órára pillantottam.

-           - Szívem! Attól, hogy másodpercenként nézed az órát, attól nem telik gyorsabban az idő. – mosolygott rám Jasper, én pedig csak sóhajtok egyet.

-           - Tudom! – hajtottam le a fejem – Csak olyan izgatott vagyok. Szeretnék már vele lenni, megölelni, és a karjaimba zárni, hogy aztán sose engedjem onnan. – a család mosolyogva hallgatott végig. A napokba már megszokták az izgatottságom, és a türelmetlenségem. Ez a négy nap hihetetlenül lassan telt. De ma végre elhozhatjuk Lucy-t. Alig vártam, hogy megismerje a családot, és itt legyen velünk. A többiek is nagyon kíváncsiak már rá.

-           - Alig várom, hogy megismerjem. – mosolygott rám Esme, akit Carlisle ölelt át.

-           - Csodálatos kislány. Már az első perctől kezdve belopta magát a szívembe. Veletek sem lesz másként. – nézek Jasperre, aki csak rám mosolyog.

-           - Én személy szerint arra lennék kíváncsi, hogy tényleg annyira hasonlít-e Jasperre – nem is vártam mást Emmettől, ezért csak megcsóváltam a fejem.

-           - Nem az a lényeg. Hanem, hogy végre újra lesz egy kislány a házban. Akire figyelhetünk, vigyázunk, és szeretünk. – Rose úgy tűnt elmerengett, mert szemei a távolba révedtek. Edward sóhajtott.

-           - Olyan hamar felnőnek. – nézett Nessie-re, aki elmosolyodott, és apja mellé ült, és megfogta a kezét.

-           - Tudod, hogy mindig itt leszek neked, és nem szeretlek kevésbé, mint régen. – motyogta, s Edward mellkasába fúrta az arcát. Edward csak megsimogatta a haját, és úgy tűnt ő is elmerengett.

-           - Kíváncsian várom, hogy megnézzem, Jasper hogyan fog boldogulni az apa szerepében – vigyorog Emmett Jasperre.

-           - Tökéletesen! – jelentem ki, mire Emmett szemöldök felhúzva néz rám – Tudom, hogy fantasztikus apa lesz. – mosolygok fel Jasperre, aki megpuszilja a homlokom.

-           - Azért remélem, hogy itt is sok időt töltötök majd – néz ránk Nessie, nagy szemekkel – Olyan, mintha lenne egy kishúgom. – mosolyog, amire én is elmosolyodom.

-           - Nem kell aggódnod a napok nagy részét, valószínűleg itt fogjuk tölteni. – bontakozok ki Jasper öleléséből, és nézek Nessie-re, aki csak mosolyogva néz ránk.

-           - Azért… furcsa lesz, hogy alig egy év múlva már iskolába fog járni. Ő is olyan hamar fel fog nőni. – sóhajtott Emmett, és esküdni mertem volna, hogy szomorúságot hallottam csengeni a hangjában. Úgy tűnik ezt Rose is észrevette, mert Emmett ölébe fészkelte magát.

-           - Reméljük, hogy ő később találja meg a boldogságot – sandítok itt Nessie-re, és a mellette ülő Jake-re – És így tovább marad velünk. – mosolyogok.

-           - Ne is mondd. – sóhajtott Edward, majd cinkosan elmosolyodott – Kíváncsi leszek Jasper reakciójára, mikor Lucy-t elkezdik megkörnyékezni a fiúk. – vigyorgott Edward Jasperre, aki csak mereven ült mellettem.

-           - Az még messze van. – morogja Jasper, és sejtésem szerint ezzel csak magát akarja nyugtatni. Kezem a karjára teszem, hogy ezzel is nyugtassam.

-           - Ne aggódj, Édesem! Egyelőre neveljük fel, aztán majd ráérünk ezzel foglalkozni. – mosolyogtam Jasperre, aki megenyhülni látszott. Figyelmeztetően nézek Edwardra, aki mosolyogva hátradől a kanapén.

-           - A lényeg, hogy felejthetetlen gyermekkort biztosítsunk neki, és minden percet élvezzen, addig, amíg teheti. – Esme szavai kapom fel a fejem, aki melegen mosolyog ránk, amit azonnal viszonzok.

-           - Annyi felfedezni való van, és olyan kevés idő. – sóhajtott Rose – Legszívesebben Nessie-t is elvittem volna a világ összes gyönyörű helyére, hogy mindent megtapasztalhasson. De remélhetőleg Lucy-val már lesz alkalmunk erre. – mosolygott Rose, és a tekintetében kérést véltem felfedezni.

-           - Én is szeretném, ha minden megadatik neki, egy nyugodt családi légkör, ahol szeretetben és békességben nőhet fel. Valamint, ha nagyobb lesz, akkor talán utazgatni, és minél több helyre elvinni. – kérdőn néztem fel Jasperre, hiszen erről még nem nagyon beszéltünk.

-           - Tudod, hogy mindenben támogatlak. Csak szólnod kell, és megyünk. – karolt át, szívemben pedig szétterjedt a szerelem.

-           - Akkor azt hiszem az elkövetkezendő időben rengeteget fogunk utazni. – vigyorog Emmett, miközben még mindig Rose-t tartja a karjai között, aki melegen mosolyog rám.

-           - Nem csak Lucy-nak kell felfedeznie a világot. – fonta keresztbe a kezeit Nessie a mellkasán – Én sem jártam még rengeteg helyen, és mint a nővérének, együtt kell felfedeznünk mindent, és nekem kell tanítanom. – mosolyodik el a végére, Edward pedig magához öleli.

-           - Mindenhová el foglak vinni. Nem kell Alice, hogy tudjam, remek évek elé nézünk – Edward mosolyogva simogatja a lánya hátát, aki az oldalának dőlt.

-           - Remek. Ideje volt már, hogy ott hagyjuk az iskolapadot, és néhány év csak családi kirándulással teljen. – vigyorog Emmett, miközben izgatottan fészkelődni kezd, így Rose inkább mellé ül.

-           - És hová megyünk? Egy csomó hely van, ahová el szeretnék menni. – Nessie izgatottan dől előre a kanapén, szemei csillognak, és látszik, hogy alig bír egyhelyben megülni.

-           - Szeretnem ezen ráérünk még… - akartam befejezni a mondatot, de Rose közbe vágott.

-           - Mehetnénk, Párizsba, Bécsbe, Velencébe, Texasba, Mexikóba, Olaszországba… - Rose még folytatta a felsorolást, de én már a felére se figyeltem, csak megforgattam a szemeim, és felnéztem Jasperre. Nem kellett gondolatolvasónak lennem, hogy tudjam ugyanarra gondolunk. Végre elérkezett az a korszak, mikor gondok nélkül békésen élhetünk. És a legnagyobb problémánk az, hogy hová menjünk. Mosolyogva fordítottam a fejem Nessie és Rose felé, akik már eléggé belemélyültek a beszélgetésbe.

-           - Azt hiszem Ashley, azt akarta mondani, hogy ezen még ráérünk gondolkozni. – nézett Esme a lányára, és unokájára, akik rögtön elhallgattak, és bocsánatkérően néztek rám.

-           - Sosincs elég idő a felkészülésre. Nem igaz Rose? – kuncogtam, és Rose is elmosolyodott.

-           - Párizsba mindenképp el kell mennünk. A Dineyland miatt. Szerintem Emmett is élvezné. – vigyorgott Nessie, Emmett pedig sértetten nézett rá.

-           - Szerinted annyira élvezném, hogy egy hatalmas kastélyban mászkálok, életnagyságú rajzfilmfigurák között? – kérdezte Nessie-től komolyan.

-           - Szerintem igen. – kuncogott. Elmosolyodtam rajtuk. Jasper megszorította a kezem. Meglepetten néztem fel rá, ő pedig fejével az óra irányába intett. Ahogy megláttam, hogy már elmúlt tizenegy óra, felpattantam és Jaspert is magammal húztam. Izgatottam indultam az ajtó felé, szinte repültem az ajtóig, ahonnan Jasper húzott vissza. Megfordultam és a család mosolygó tekintetével találtam szemben magam.

-           - Siessetek haza. – Esme mosolyogva ölelt magához.

-           - Hozzátok haza a legújabb unokahúgom. – vigyorgott Emmett, és ránk kacsintott.

-           - Alig várom, hogy megismerhessem. – mosolygott Nessie, majd mellém táncolt, és megölelt.

-           - Menjetek! – intett minket kifelé Carlisle, majd mindenki kilépett a teraszra.

Én bepattantam a kocsiba, s rögtön indítottam. Jasper is beült mellém, és a kocsi kilőtt. A fák sebesen haladtak el mellettünk, majd egy kanyar után, már a főúton száguldottunk. Jasper egyik kezét most is a combomra helyezte, hogy ezzel is nyugtasson. Egész végig engem figyelt, és csak mosolyogott. Gyorsan haladtam az utakon, néha kicsalva a sofőrökből egy-egy erőteljes dudálást, és káromkodást, de most ez sem szegte kedvem. Csak minél hamarabb meg akartam érkezni, és Lucy-t jó szorosan megölelni. 

Ma egy új élet kezdődik. Lezárult egy szakasz az életünkben, és a család életében is. Most pedig valami új, és eddig ismeretlen kezdődik. Az egész család számára meghatározó volt, mikor hozzájuk kerültem. Eddig élték a megszokott életüket, költözés, költözés hátán, de most valami megváltozott. Mindenki számára sorsfordítók voltak az elmúlt hetek, és hónapok. De most úgy tűnik, hogy végre megnyugodhatunk, és békére lelhetünk, amire már mindenki várt. Eddig épp, hogy megnyugodhattak volna, valami mindig történt. De most már dolguk sem lesz, csak pihenni és felejteni. Elfelejteni a borzalmakat, és nyitni valami új és jobb felé. Én pedig azon leszek, hogy ezt elősegítsem. 

Lekanyarodtam egy kis utcán, majd megálltam is ismerős szürke épület előtt. Jasperrel együtt szálltunk ki a kocsiból, majd léptünk egymás mellé. Felnéztem a hatalmas épületre, és tudtam, hogy ma valami másként lesz. Máshogy lépek be, mint eddig, és máshogy is fogok távozni innen. Jasper összekulcsolta az ujjainkat, és befelé húzott. Kopogott a hatalmas ajtón, ami néhány perc múlva kitárult, és az ismerős idős asszony kissé ráncos arca tűnt fel mögötte. Mosolyogva intett felénk egyet, majd eltűnt a hatalmas folyosón. Jasperrel szó nélkül követtük. Én viszont irányt váltottam. Jasper meglepődve nézett utánam. Én viszont a gyerekek szobája felé kezdtem húzni. Az idős asszony megállt és ránk nézett, majd egy bólintás után tovább haladt a folyosón.

Jasperrel a nyomomban indultam meg a gyerekekhez. Mielőtt elvisszük szerettem volna még néhány közös percet vele. Csak mi, Jasper, Lucy és én. Utána boldogan viszem őt haza a többiekhez. Megálltam a már ismert ajtó előtt, majd kezem a kilincsre helyeztem, és lenyomtam. A gyerekek meg sem lepődtek mikor megláttak. Megszokták már az elmúlt néhány napban. Lucy hirtelen kapta fel a fejét, majd mikor meglátott minket, felpattant és mosolyogva futott felém. Leguggoltam, s a következő pillanatban pedig egy kis test csapódott belém. Kezem a hátára helyeztem és szorosan húztam magamhoz. Fejem a szőke fürtökbe fúrtam, és beszívtam kellemes illatát. Lucy kis kezeit a nyakam köré fonta, s fejét a mellkasomba temette. Jasper is leguggolt mellénk, és átölelt mindkettőnket. 

Jasper felállt, és felhúzott engem is. Én a karjaimba vettem Lucy-t, és elindultunk az egyik sarokba. Leültettem Lucy-t, én pedig elé ültem. Jasper pedig mellém ült. Lucy kíváncsi pillantásokat lövellt Jasper felé, és fejét kicsit oldalra döntve nézte a kettősünket. Jasper próbált már Lucy felé nyitni, de Lucy nem igen díjazta az ötletet. Épp ezért úgy döntöttem, hogy ma teszek ez ellen. Felálltam és az egyik játékos szekrény felé indultam, majd elvettem onnan egy piros pöttyös labdát, és mosolyogva mutattam fel. Lucy-t ölbe kaptam, és így ültem le vele. Jaspernek pedig azt mondtam, hogy üljön le velünk szemben. Lucy kivette a kezemből a labdát és Jasper felé gurította. Jasper arcára egy mosoly ült ki, majd visszagurította Lucy-nak a labdát. 

Így labdáztunk együtt. Lucy kezdett felengedni, és láttam, hogy élvezi. Elvégre ő egy gyerek volt, aki sok törődést igényelt. Lucy kicsit erősebben lökte meg a labdát, ami elgurult. Lucy felpattant és utána ment. Apró lábait gyorsan rakta maga elé, s guggolt le a labdáért. Mosolyogva lépdelt mellénk, majd megállt Jasper előtt. Így felállva szemtől-szemben voltak Jasperrel. Lucy egy végtelennek tűnő pillanatig még Jasper szemeibe nézett, majd felé nyújtotta a labdát. Jasper elvette, Lucy pedig leült Jasper elé. Hatalmas zöld szemeivel Jaspert fürkészte. Lucy kicsit bátortalanul közeledett Jasperhez, majd kis hátát Jasper mellkasához nyomta, és kérte Jaspert, hogy gurítsa nekem a labdát. Jaspernek sem kellett kétszer mondani. Egyik kezével átkarolta Lucy-t, a másikkal pedig a labdát gurította oda hozzám. Mosolyogva és meghatódva néztem a kettősüket. Lucy boldogan simult bele Jasper karjaiba, aki óvón és féltőn ölelte magához. Éreztem Lucy érzéseit, amik most biztonságérzetről árulkodtak. 

Talán egy órával később álltunk fel és hagytuk el ezt a szobát. Lucy egyik kezével az enyémet fogta a másikkal pedig Jasperét. Jasperrel mosolyogva sétáltunk végig a folyosón, miközben Lucy-ra pillantottunk, aki boldogan sétált mellettünk. Aztán mikor felnézett egy hatalmas, boldog és őszinte mosollyal ajándékozott meg minket. Ekkor éreztem úgy, hogy a szívem újra megdobban. Az igazgatónő irodája előtt, Lucy kis kezeit Jasper lába köré fonta és hatalmas szemekkel nézett rá. Jasper rám nézett, majd finoman a karjaiba emelte Lucy-t, aki a mellkasára hajtotta a fejét. Odabenn az irodában elintéztük a szükséges dolgokat, és aláírtuk a végleges papírokat. Mosolyogva mondtunk búcsút, a nőnek. Lucy az én kezemet szorongatva lépkedett mellettem, miközben kifelé haladtunk az épületből. 

Leírhatatlan érzés volt, ami átjárta Lucy-t, mikor kiléptünk az ajtón. Olyan boldog volt, és felszabadult. Mintha a szörnyű napokat egy pillanat alatt elfújta volna a szél. Csak arra tudott gondolni, hogy milyen lesz az új élete. Épp, hogy elindultam a kocsi felé, mikor Lucy meglepett kérdéssel fordult Jasperhez. Kis kezeit Jasper felé nyújtotta, Jasper minden szó nélkül tudta, hogy Lucy mit szeretne. Éreztem, hogy átjárja a boldogság és a meghatódottság.  Jasper felvette Lucy-t, aki mosolyogva szemlélte a világot Jasper karjaiból. Akkor tudtam véglegesen, hogy megtört a jég. Lucy teljes mértékben elfogadta Jaspert. Szereti és bízik benne. Érzi, hogy biztonságot nyújt neki.  

Ahogy lenni szokott Jasper mellém ült, csakhogy most már ki voltunk bővülve egy kis családtaggal. Lucy Jasper ölében ülve, bámult kifelé az ablakon. Kis kezeit az üvegre helyezte és úgy nézte a mellettünk elsuhanó tájat. Most még a szokásosnál is lassabban mentem. Tudtam, hogy nem lehet semmi baj, mégsem akartam megijeszteni Lucy-t. Egy futó pillantást váltottunk Jasperrel, akinek kezei szorosan tartották Lucy-t. Láttam az arcán a mosolyt, a szemében a csillogást. Szavak nélkül is tökéletesen megértettük egymást. A családunk most volt tökéletes és teljes. Már semmi nem hiányzott az életünkből. Lucy-val minden megadatott, amire csak vágytunk. 

Lekanyarodtam az erdős ösvényre, és szemem sarkából láttam, hogy Lucy izgatottan kezd fészkelődni. Úgy döntettem először a saját házunkat mutatom meg neki. Azután pedig átmegyünk a többiekhez. Leparkoltam az ismerős fehér ház előtt, és Lucy-ra pillantottam. Izgatottan pattant ki a kocsiból, és nézte meg a házat. Ajkai egy kis „O” betűt formáztak, miközben a házat csodálta. Jasper mellém sétált és átölelte a derekam, miközben tekintetünk Lucy-ra vándorolt. 

-           - Tetszik? – kérdeztem tőle izgatottan. Lucy felém fordult és zöld szemeit rám emelte.

-           - Igen. Nagyon szép. Itt fogunk lakni? – kérdezte miközben mellénk sétált és ismét megfogta mindkettőnk kezét. Én csak bólintottam.

-           - Gyere, nézd meg! – Lucy izgatottam jött mellettünk. Éreztem, hogy kis kezei szorosabban fogják a kezemet. Jasper kitárta előttünk az ajtót, majd mindannyian beléptünk. Az elmúlt fél óra azzal telt, hogy megmutattuk Lucy-nak a ház különböző részeit. Azt mondta gyönyörű szobám van, és ha az ő szobája fele ennyire szép lesz, akkor már nagyon fog neki tetszeni. Mosolyogva tártam ki előtte a szobája ajtaját. A szoba lila színben tündökölt. Velünk szemben volt egy szekrény és mellette egy fiókos szekrény. Az ágy ezeknek a tetejére volt beépítve, ahova egy külön oda épített lépcsővel tudott felmenni. Ez mellett a sarokban volt egy fehér asztal, előtte egy lila székkel. Mellette pedig ismét egy szekrény, ahova, majd ha nagyobb lesz, a könyvet tudja rakni. Ha pedig iskolás, akkor egy számítógépet is rakhatunk az asztalára. A falakat állatfigurás képek díszítették. Az asztal előtt pedig egy ablak volt. de a bal oldalt egy fele akkora terasz, mint az enyém. Jasperrel úgy gondoltunk, nem feltétlenül gyerek szobának kell lennie, hogy ha iskolás lesz, könnyen tudjuk alakítani. – Hogy tetszik? – kérdeztem tőle, aki ide-oda kapkodta a fejét.

-           - Ez… ez csodálatos. Köszönöm! – ölelte át mindkettőnk térdét, mi pedig összemosolyogtunk Jasperrel. Jasper felvette, és egy puszit nyomott a homlokára.

-           - Reméltük, hogy tetszeni fog. – mosolygott Jasper Lucy-ra, aki közbe kitekeredett Jasper karjaiban, hogy még jobban megcsodálhassa a szobát. Jasper letette, Lucy pedig rögtön az ágya felé vette az irányt, és fel is mászott rá. Az ágy olyan magasságban volt, hogy mindketten simán felértük Jasperrel. Hogyha esetleg valami baj van, akármikor akkor meg tudjuk vigasztalni.

-           - El sem hiszem. Köszönöm! – hálálkodott Lucy ismét, aki immár az ágyán ücsörgött, egy lila kispárnát szorítva magához. Jasperrel mellé léptünk, kisimítottam egy tincset a hajából, és egy puszit nyomtam az arcára.

-           - Igazán nincs mit. Azt akartuk, hogy tökéletesen érezd itt magad. – mosolyogtam rá, ő pedig közelebb hajolt és megölelt, miközben éreztem, hogy egy puszit nyom az arcomra. Kicsit meglepett a dolog, de még soha nem ismert érzéseket keltett bennem. Egyik kezemmel simogatni kezdtem a hátát, majd egy mozdulattal lekaptam az ágyáról, és letettem a földre. Lucy kíváncsi zöld szemeit az enyémbe fúrta.

-           - Még nincs vége a napnak, és van még néhány ember, aki szeretne megismerni. Úgyhogy vedd fel a cipőd és a kabátod, mert indulunk. – mosolyogtam rá. Ő meglepetten nézett fel rám, majd Jasperre. Jasper a szélbe ültette és segített felvenni a cipőjét, amit akkor vett le, mikor felmászott az ágyra.

-           - Most megismerkedsz a családunk többi tagjával, akik már alig várják, hogy lássanak. – mosolyogott rá Jasper. Lucy szívverése felgyorsult, Jasper pedig biztatóan ölelte magához. – Ne, félj! Nagyon fognak szeretni. – mosolygott rá, majd felsegítette rá a kis kabátot és lefelé indultunk. Lucy vidáman szökdécselt lefelé a lépcsőn, mi pedig Jasperrel összemosolyogtunk, miközben megfogta a kezem. Alig vártam a család reakcióját, mikor meglátják kis családunk legújabb tagját. 

Lucy szobája