Kórházban :(

Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem. Az-az igazság, hogy két hétig voltam lázas otthon, felülni sem bírtam, nem hogy írni. Azt mondták ez csak egy kis vírus...
Most mégis itt fekszem a kórházba és innen írok nektek. Tényleg nagyon sajnálom, de úgy néz ki, hogy két hétig benn fognak tartani. Kétoldali tüdőgyulladásom van.
El sem hiszitek mennyire szeretnék írni, tele vagyok ötletekkel, de mikor le kéne írni nem jönnek a sorok. Megpróbálok összehozni egy fejlit, de nem ígérek semmit.
Még egyszer nagyon sajnálom, remélem megértitek.
Puszi
Trixi

Köszönöm!

Köszönöm szépen az újabb szám szerint 7. díjam. Ismét csak köszönöm, hogy gondoltatok rám. A díjat azoknak küldöm, akik általában mindig kommentelnek nekem.
Musafan
ElenaBells
Alexandra Cullen
Becky Writer
Rosalie23

Sziasztok!

Sziasztok!
Nem ez még nem friss, sajnos nem tudom, hogy mikor fogom hozni, ugyanis lebetegedtem, de annyira, hogy levegőt is alig kapok. :S
Na, de nem ezért jöttem, hanem mert egy jó hírrel szolgálok, legalábbis remélem. :D BrigiBogyó és én úgy döntöttünk, hogy közösen indítunk egy blogot. A téma természetesen Twilight alapú. A történet elég sok fordulatot, és meglepetést ígér.
Örülnénk, ha benéznétek, és elmondanátok a véleményeteket. Remélem tetszeni fog. Szóval olvasásra fel.http://twinsstory-ikersztori.blogspot.com/
Sok puszi
Trixi
Ui: a frissel ígérem sietek.

23. Fejezet - Szerelem

(Ashley szemszög)

Mikor meghallottam Jasper lépteit azonnal megfordultam, és amint megpillantottam elállt a lélegzetem.  Egy hófehér ing volt rajta, aminek az első két gombja nem volt begombolva, így egy kis belátást nyerve az amúgy is tökéletes felsőtestére. Kétség sem volt bennem azt illetően, hogy jól döntöttem. Tudtam, hogy már nem tudnám elengedni, és hogy ha szükséges, akkor harcolni fogok azért, hogy velem legyen. 

Jasper lassan elém sétált, kíváncsi és egyben talán ideges szemekkel nézett rám. Belenéztem gyönyörű íriszébe, ami úgy ejtett rabul, mint egy örvény. És többé már nem akartam szabadulni, csak vele akartam lenni, örökké. És láttam a tekintetében, hogy ő is ebben reménykedik. Hirtelen eszembe jutottak a régi emlékek, mikor nem féltünk semmitől, mert a jövőnk akkor még biztosnak látszott. Akkor még minden rendben volt. De még helyrehozhatom, még együtt lehetünk, még lehetünk olyan boldogok és felhőtlenek, mint akkor. 

- Beszélni szerettél volna velem. – suttogta Jasper.
- Igen – leheltem, hihetetlen, hogy a közelsége mit ki nem hozz belőlem – Beismerem, hibáztam. Szörnyen hiányzol és szeretnék veled lenni minden pillanatban. Arcot folyamatosan a szemeim előtt lebeg, akár hova nézek csak téged látlak. A hiányod egyszerűen elviselhetetlen. És csak remélem, hogy még nem késő. Mert ha most nemet mondasz, akkor nem tudom mi lesz velem. – mondtam ki a szavakat, amik a szívemet nyomták. Jasper elmosolyodott, és közelebb lépett hozzám, két keze közé fogta az arcom.
- Soha, soha nem engedlek el. Nem is tudod mennyire reméltem, hogy meggondolod magad. Arra vártam, hogy üzenj, hogy felkeress. De megérte várni, mert ezért a percért mindent odaadtam volna. – suttogtam közel az ajkaimhoz. 

Majd lágyan érintette őket, és mintha egy elektromos áram futott volna végig a testemen. Jasper figyelmes volt és óvatos. Úgy csókolt, mintha még mindig ember lennék. Csókja finom volt és lágy. Nem kellettek többé szavak. Pontosan tudtuk, hogy a másik mire vágyik. Én pedig engedtem, végre annyi idő után engedtem a vágyaimnak és a szerelmemnek. 

Tudtam, hogy egy hosszú és kemény út vár ránk, de kétségem sem volt, hogy együtt ezzel is megbirkózunk. Mert ennek így kellett lennie, mert a mi szerelmünk a múltban kötettett és ezt semmi sem választhatja el. Megérte ennyi évet várni, mert mikor újra azzal lehetsz, akit szeretsz az felülmúlhatatlan egy érzés. Úgy érzem, hogy megérdemeljük a boldogságot annyi év szenvedés után. Minden gondolatot száműztem a fejemből, nem figyeltem másra csak Jasperre. 

Jasper elvált ajkaimtól és mélyén a szemembe nézett. Szemében nem láttam semmit csak szerelmet, vágyat és szenvedélyt. Valószínűleg ő is ezt láthatta az én szememben, mert a következő pillanatban szenvedélyesen kezdett csókolni. Kezeimet a nyaka köré fontam és beletúrtam selymes szőke tincseibe. Jasper kezeit a derekamra helyezte és közelebb húzott magához. Nyelvünk szenvedélyes táncot jártak egymással. Jasper egyre szorosabban ölelt magához, mellkasunk teljesen összepréselődött. Jasper egy percre elvált ajkaimtól és a szemembe nézett, szemei koromfeketék voltak a vágytól, most én hajoltam ajkaira és vettem őket birtokba.

Úgy éreztem, mintha ez lenne az első együttlétünk, a pillangók ott repdestek a gyomromban, és ha lenne szívverésem biztos, hogy az majd kiugrana a helyéről, valamint a vér sebesen száguldana az ereimben. De mivel nem volt ezért csak az izgalom maradt ott. Amit biztos, hogy Jasper is észrevett, mert belemosolygott a csókunkba. Annyira szerettem, olyan aranyos és kedves volt, az biztos, hogy én vagyok a legszerencsésebb az egész földön. 

Jasper végigsimított a gerincemen, ezzel egy időben pedig ajkaimat egy sóhaj hagyta el. Nem hittem volna, hogy emlékszik még a gyenge pontjaimra, de úgy látszik tévedtem. Hogy is kételkedhettem benne? Hisz ő tökéletes. Keze folyamatosan simogatta a hátam, ezzel apró sóhajokat kiváltva belőlem. Jaspert ez bátorította, ugyanis a következő percben lassan felkapott a karjaiba, miközben még mindig csókolt, majd finoman a földre helyezett. Egyik kezén megtámaszkodott, és fölém tornyosult. Másik kezével pedig az oldalamat simogatta. Én is meg akartam ezt tenni ezért egyik kezem a hátára simítottam, hogy aztán szépen lassan végigsimítsak hátán, majd a kezem eltűnjön az inge alatt. Jasper belesóhajtott a csókunkba, mikor kezem megérezte a csupasz derekán. Ez még inkább ösztönzésre bírt, ezért kezem feljebb csúsztattam, és megérezhettem tökéletes izmos hátát és lapockáját. 

Lassan mindkét kezem, a mellkasára helyeztem és elkezdtem lassan szinte idegőrlően kigombolni az ingét, ahogy egyre több gombbal végeztem és szép lassan feltárult előttem a mellkasa azt hittem végem van. Izmos volt, és kidolgozott, hasán szépen sorakoztak a kockák, amik igen csak szememre való volt. Felültem és lesimogattam róla az ingét, majd kezemmel végigsimítottam az annyira szeretett és régen látott testfelületen. Jasper lehunyt szemmel élvezte kezeim lágyságát. De mikor hasánál jártam megfogta a kezeim, én pedig értetlenül pislogtam fel rá. Jasper szó nélkül megfordított és lassan kezdte lehúzni a ruhám cipzárját. Miközben a nyakam csókolgatásával foglalatoskodott. Miután lehúzta a cipzárt, végigsimított hátamon, éreztem, hogy minden kisebb érintése, egy apróbb áramütésként ér, miközben még mindig csókolta a nyakam. Lágyan maga felé fordított és ismét a fűbe nyomott, miközben lassan elkezdte letolni a ruhám pántját. Én e közben a hátát, a mellkasát, a karjait és mindent, amit csak elértem simogattam.

Szenvedélyesen megcsókolt, amit ugyanúgy viszonoztam, ha nem hevesebben. Majd lassan áttért az államra, és a nyakamra. Belecsókolt a kulcscsontomba, ami egy elég erőteljes sóhajtást csalt ki belőlem. És mintha nem lett volna neki elég tovább ingerelt, azzal, hogy finoman beleharapott a bőrömbe és megszívta a helyet, ahol egykor kékes fő erem volt. Beletúrtam a hajába és felhúztam magamhoz egy ártatlannak igen csak nem mondható csókra. Ő volt az, aki megszakította a csókot azért, hogy áttérjen a vállamra, hogy aztán lecsókolja rólam a ruhámnak a pántját. Majd ugyanezt az utat végigjárta a másik oldalamon is. Lassan kezdte lejjebb húzni a ruhám, ezzel feltárva előtte idomaimat. Jasper vett egy éles levegőt, majd rám nézett, szemei fátyolosak voltak, majd ajkaimra hajolt, és szenvedélyesen vette őket birtokba. Majd lejjebb hajolt és melleimet kezdte csókolgatni, én csak sóhajtottam és nyögdécseltem alatta, és hajába túrtam, megmarkolva azt. Majd lejjebb haladt a hasamra, és a derekamra, a ruhám útját állta ezért egy mozdulattal lerántotta rólam. Így én már csak egy bugyiban feküdtem alatta. Jasper minden porcikámat végigcsókolta ezzel az őrületbe kergetve engem. De meguntam, hogy csak ő kényeztet ezért fordítottam magunkon és ráültem a csípőjére. 

Végigcsókoltam az arcának minden négyzetcentiméterét. Ajkait, sebhelyes állát, szemöldökét homlokát, majd áttértem a nyakára, ahol egy kicsit elidőztem, csókolgatva és néha megharapdálva azt. Folytattam utamat a mellkasa felé, miközben kezemmel izmos karjait simogattam végig. Jasper egyik kezével megfogta az enyémet, majd összekulcsolta ujjainkat. Ahogy elértem hasát és azt kezdtem csókokkal beborítani, éreztem, ahogy erősebben szorítja a kezemet. Kezemmel elkezdtem az övével babrálni, hogy végre a nadrágjától is megszabadítsam, amint sikerült, és lehúztam róla, lassan a csípőmmel kezdtem körözni ágyékán. Jasper sóhajtozott, és nyögött, ami zene volt füleimnek, látni, ahogy a tekintete elködösült és a tudat, hogy én csalom ki ezeket belőle, elégedettséggel töltött el. Jasper végül fordítani akart rajtunk, de azzal nem számolt, hogy a tópartnak a szélén vagyunk, és egyenesen a vízben landoltunk. 

Felúsztam a tó felszínére, miközben a fejem hátravetettem és kinyomtam a mellkasom, amint kinyitottam a szemem, Jasper csillogó tekintetével találtam szemben magam. A következő pillanatban már szorosan húzott magához, és csókolt, úgy mintha attól félt volna, hogy a következő pillanatban eltűnök. Lágyan ringatóztunk és keringtünk a vízben, egymást ölelve és csókolva. A következő pillanatban pedig olyan mennyiségű érzelem hullám csapott meg, hogy majdnem beleszédültem. A szerelem, a ragaszkodás a szenvedély és a vágy, olyan mennyiségű érzéseit éreztem, mintha ezek ezerszeresre nőtték volna ki magukat. Jasper megszabadított minket az utolsó ruhadarabunktól is, amik cafatokban végezték. Majd szorosan húzott magához, és annyi év után szerelmünk végre újra beteljesedett. Jasper és én is felnyögtünk.

Jasper nem volt vad, vagy érzéketlen, ez a szeretkezés most lágy volt és szerelmes. Jasper óvatos volt és figyelmes, minden kis mozzanatom figyelte, de szerintem egy idő után megnyugodhatott, mert nem láthatott az én szememben sem mást, csak szerelmet és szenvedélyt. Úgy tartott a karjaiban, mint egy porcelánbabát. Éreztem a folyamatosan felőle jövő érzelmeket. Nem kellettek szavak, azok elhaltak, mi inkább megmutattuk egymásnak az érzéseinket. Amiknél nem lehetett őszintébb és igazabb vallomás. Nem voltak többé kétségek, szerettem őt, és ő is szeretett. Az űr a mellkasomból örökre eltűnt, már nem volt bennem félelem, a holnappal kapcsolatban, mert tudtam, hogy Ő mindig velem lesz. 

Éreztem, hogy már nincs messze a gyönyör, ahogy Jaspernek sem. Egyszerre éltük át ezt a csodás érzést, és éreztem, ahogy a testemen egy remegéshullám fut végig. A gyönyör kapujában szerelmem nevét sikítottam és körmeimet hátába mélyesztettem, míg szerelmem mellkasából állatias morgás tört fel. Szorosan húzott magához én pedig úgy simultam bele ölelésébe, mint egy kiscica, aki végre haza ért. Megvártuk, míg légzésük valamelyest csillapodik, majd Jasper karjaiba kapott, és kivitt a partra, majd ölelésébe zárt. Nem csináltunk semmit, csak élveztük egymás jelenlétét. 

Mikor felpillantottam arcára, egy percig csak azt hittem, hogy a képzeletem játszik velem. Jasper ahogy rám pillantott mosolygott és a szemei csillogtak a szerelemtől, pont úgy, mint régen. A szívem szárnyalt, most már biztos vagyok benne, hogy a szavai őszinték voltak. Hogy a családja tényleg nem tudta olyan boldoggá tenni, mint amilyen velem volt. A következő percben a hold előbújt a felhők mögül és megvilágította meztelen testünket. Egymásra néztünk és valószínűleg ugyanarra gondoltunk. Jasper csodálatos volt így, ahogy a hold megvilágította amúgy is hófehér bőrét, ami egy ezüstös színt produkált. Jasper lassan ajkaimhoz hajolt és megcsókolt. Finoman kóstolgatta ajkaimat, majd elmélyítette csókunkat. 

Ez a pillanat olyan volt, mint amikor még ember korunkban Jasperrel a közös dombunkon ugyanígy egymást ölelve néztük a naplementét. Jasper mellett még azt is elfelejtettem, hogy már nem vagyok ember. Olyan gyengéden bánt velem, hogy újra emberinek éreztem magam. 

- El sem hiszem, hogy újra itt vagy velem – suttogta Jasper mikor elváltak ajkaink.
- Akkor már ketten vagyunk. Ez az egész olyan hihetetlen, ha nem lenne lehetetlen azt mondanám, hogy álmodom. – suttogtam én is olyan úgy, majd fejem mellkasára hajtottam.
- Akkor együtt álmodunk, és mindent meg fogok tenni, hogy ez az álom soha ne érjen véget – ölelt át szorosabban.
- Én pedig örömmel várom az álom folytatását – vigyorogtam fel rá. Ő is elmosolyodott, én pedig nyakhajlatába fúrtam a fejem, ő pedig beszívta hajam illatát.
- Szeretnék neked adni valamit – mondta, majd felpattant és a nadrágjához szaladt, majd a zsebéből kivett valamit. Én pedig csak zavartan pislogtam fel rá, mikor mosolyogva megállt felettem.
- Nyisd ki – helyezett egy kis dobozt a kezembe, majd leült mellém, és kíváncsi szemekkel nézett rám. Én pedig teljesítettem kérését és felpattintottam a kis doboz fedelét. Mikor megláttam a tartalmát elállt a lélegzetem. Ugyanis a kis fekete dobozban egy fehérarany gyűrű volt. Egy karika, ami végül egy szívben ér véget, annak a közepén egy kis kővel. Gyönyörű volt. Kíváncsian néztem fel kedvesemre.
- Ez a gyűrű még édesanyámé volt. Mielőtt megnősültem volna, adta oda nekem, azt mondta annak adjam majd oda, akit mindennél jobban szeretek. Akkor akartam neked odaadni, mikor bevonultam, csak akkor sajnos eltűnt, ezért adtam a nyakláncot helyette. De mikor minden szükséges dolgot elpakoltam a katonasághoz, egy táskával, amiben a legfontosabb emlékeim voltak megtaláltam. Sajnos már nem tudtam neked odaadni, de mindig megtartottam. Soha nem adtam oda másnak, mert tudtam, hogy ez téged illet. És most itt vagy és odaadhatom. Mellesleg jobb mint az a hatalmas nyaklánc a közepén egy még nagyobb kővel. – mosolyodott el a végére. Ha képes lettem volna sírni akkor már patakokban folyna a könnyem, Jasper ennél személyesebb dolgot még soha nem adott nekem, nagyon meghatódtam. A nyakába ugrottam és megcsókoltam olyan szenvedélyesen, ahogy csak tudtam, minden érzelmem próbáltam ebbe a kis, de annál sokat jelentőbb csókba sűríteni.
- Jasper ez gyönyörű, de ez édesanyádé, nem fogadhatom el – suttogtam.
- Dehogynem. Tudom, hogy anya is ezt akarná. Szeretett téged, úgy mint a saját lányát, épp ezért kérlek, hogy fogadd el. – nézett mélyen a szemembe. Én egy percig gondolkoztam, de végül csak mosolyogva bólintottam. Jasper mosolyogva vette ki a gyűrűt a kis dobozból, megfogta a kezem és felhúzta a jobb gyűrűs ujjamra. Tökéletes volt, pont ráillet az ujjamra.
- Mintha csak ide készítették volna. Jobb helyre nem is kerülhetett volna. – mosolygott rám, és megcsókolt, én pedig kezeimet automatikusan fontam a nyaka köré, és túrtam bele méz szőke hajába.
- Fel kéne öltöznünk – suttogtam ajkaiba, mert nem akart elengedni.
- Nem akarok. – makacskodott, olyan volt mint egy kisfiú, én pedig felkacagtam.
- Van egy ötletem. Gyere. – nyújtottam a kezem és felpattantam. 

Jasper nagy nehezen, de felállt és elkezdett öltözködni. Nos igen, a fehér neműm és Jasper bokszere, mivel darabokban végezte, ezért én csak a ruhámat tudtam felvenni, ami fűfoltos lett. Jasper ingével egyetemben. Mikor a nap kezdett feljönni, megcsillant bőrünkön, én pedig újra megláttam, hogy Jasper mennyire tökéletes. Majd mellém sétált, és egy csók után kézen fogva indultunk haza hozzám. 

Ashley gyűrűje

22. Fejezet - A levél

(Ashley szemszöge)             

     

Nagyon boldog voltam, a lehetőség, miszerint lehet, hogy Jasper már ma este velem lesz, egyszerűen fantasztikus volt. Már nem volt bennem több félelem, boldog voltam, mert reméltem, hogy végre olyan boldog lehetek, mint amilyen már több mint száznegyven éve nem voltam. Csak reméltem, hogy Jasper is akar még engem, és ha így lesz, akkor soha többé nem leszek bánatos. Talán kicsit nagyképűség az, amit most érzek, de tudom, hogy Jasper velem lesz. Egyszerűen érzem, a szavai az érintései, az ígéretei őszinték. Alig vártam már, hogy végre felkelljen a nap és elkezdjem a munkanapom. Segíteni akartam a gyerekeknek, aztán táncolni. És végül Nessie-vel és Emmettel lenni, és ha a megérzéseim helyesek, akkor este pedig Jasper karjaiban pihenni. Vámpír létem egyik legszebb napja elé nézek. 

Most épp kint ülök az erkélyen és mosolyogva várom, hogy az erdő végre éledezni kezdjen, és meglássam az első napsugarakat. A Szofival való beszélgetésem után teljesen más szemszögből látom a dolgokat. És Jasper hiánya ráébresztett, hogy pontosan mit is vesztettem el, és milyen nehéz türtőztetnem magam, hogy ne keressem fel és könyörögjek neki, hogy fogadjon vissza. Bíztam benne, hogy ma minden megváltozik. Reméltem egy szebb és boldogabb jövőt Jasperrel az oldalamon. 

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy már csak azt vettem észre, hogy a nap sugarai csillogva és sziporkázva vetődnek vissza arcomról. Az erdőből állatot patáinak halk suhogása, és a madarak szép éneke hallatszott. Tudtam, hogy a jókedvem is kihatott az időjárásra, de most mintha a környezetem is olyan boldog lenne, mint én. Mosolyogva álltam fel, hogy készülődjek. 

A gardróbomba mentem, hogy kikészítsem a ruhám. Egy fehér farmert és fehér Miki egeres pólóval, és egy fehér magas sarkúval. A fiókomból kivettem egy fehérnemű szettet és a fürdő felé indultam. Ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a kellemes forró víz alá. A kis vízcseppek leperegtek bőrömről, amit én csak élveztem. Megmosakodtam, és a hajam is megmostam. Egy ideig még élveztem a meleg vizet, mert tudtam, hogy még nagyon korán van. Utána kiszálltam és magam köréé tekertem egy törölközőt. A tükörbe nézve kellemes meglepetésben volt részem. Az arcom ragyogott, a szemeim csillogtak, és ajkaim mosolyra húzódtak. Hihetetlen, hogy mit ki nem hoz az emberből esetemben vámpírból a szerelem. Kuncogva vettem fel a fehér neműm, majd a többi ruhám. Felkaptam a kabátom és a táskám majd kocsimba bepattanva gyújtást adtam, és indultam. 

Gyorsan száguldottam végig az utakon, és pillantottam meg a szokásos város fényeit. Hihetetlen, hogy mennyi élet van ebben a városban. Leparkoltam a kórház bejárata előtt és belépve az ajtón minden szem rám szegeződött. Nem csodálom, hisz az elmúlt héten eléggé magamba voltam roskadva. Én csak boldog mosollyal az arcomon haladtam a nővérpult felé, majd a szokásos kérdések után az irodám felé vettem az irányt. 

Belépve a szokásos helységbe megint mosolyognom kellett. Kétség kívül szerettem itt lenni. Szerettem a szakmám, azt, amit csinálok, és a gyerekeket is szerettem. Ennél jobb hivatást nem is találhattam volna. Átöltöztem, majd elkezdtem a kis betegeimet gyógyítani. Felhőtlen jókedvem a gyerekekre is kihatott, akik boldog mosollyal az arcukon távoztak a rendelőmből. A gyerekek aranyos kis emberkék, akik figyelmet és szeretetet igényelnek. Jó volt látni, hogy néhány boldog percet tudtam nekik szerezni. 

Miután mindenki elment lementem az osztályra, hogy megnézzem a kicsiket, akik szegények kénytelenek voltak itt maradni. Amint megláttak boldog mosoly szaladt az arcukra, és mindenki kedvesen üdvözölt. Minden kicsihez odamentem és beszélgettem velük. A gyerekek ismertek már és tudták, hogy nekem mindent elmondhatnak. A szülők mosolyogva és hálálkodva néztek rám, azért mert megpróbálom legalább néhány percre elterelni gyermekük figyelmét a kórházi körülményekről. Én pedig örömmel veszem észre, hogy általában ez mindig sikerül. Majd egy boldog mosollyal az arcomon és egy integetés kíséretében kilépek a helységből, és örömmel könyvelem el magamban, hogy a mai napom nem is lehetett volna jobb. 

Az irodámban átöltöztem és indulásra készen álltam, hogy végre egy hét után találkozhassak Nessie-vel és Emmettel. Felkaptam a táskám és indultam is, a liftben egy kellemes ismerőssel futottam össze, aki csak boldog mosollyal az arcán köszöntött. 

- Szia Ashley! – kezdte a szokásos nyugodt és kedves hangján.
- Szia Carlisle! – köszöntem és is feltűnően vidáman.
- Ahogy látom nagyon boldog vagy ma. Hallottam, hogy voltál a gyerekeknél. Ugye tudod, hogy egyszerűen ódákat zengenek rólad? – kérdezte mosolyogva, majd kiléptünk a liftből, mivel megérkeztünk.
- Tudom, hogy szeretnek és ez nekem mindennél fontosabb, nagyon szeretem őket, és örülök, hogy néhány boldog percet tudok nekik okozni. Nem hiába választottam ezt a szakmát. – mosolyogtam rá.
- Igen, az orvosi hívatás az egyik legcsodálatosabb a világon. – ezzel egyet kellett értenem – Amúgy jól vagy? A múlt héten olyan… rosszul néztél ki – kereste a megfelelő szavakat. A mosolyom töretlen maradt.
- Igen már teljesen jól vagyok, tudod jó dolog, hogy a barátok néha megvilágosítják az elménket. Ha megbocsátasz, most mennem kell. – mosolyogva intettem neki egyet, és láttam, hogy összeráncolt szemöldökkel nézett rám. Nyilván nem értett mire mondtam, nem is baj, hamarosan megtudja. 

Beszálltam a kocsimba és a stúdió felé indultam. Alig vártam, hogy odaérjek, ha lehetett akkor egész este táncoltam volna, annyira de annyira boldog voltam, és ezt senki és semmi nem tudta lerombolni. Valamint Nessie és Emmett is hiányzott már, hiszen egy hete már nem is láttam őket. Emmett ölelése és viccei, Nessie mosolya, és boldog kacaja, ami mindig betöltötte a stúdiót. Már csak néhány perc és újra megpillanthatom őket. Leparkolva a stúdió előtt szinte futottam a bejárat felé. Viszont mikor beléptem, kissé lelombozódtam. Senki sem volt még itt. A falon lévő órára pillantottam, még volt tizenöt perc a megérkezésükig.

Addig betettem egy cd-t és táncolni kezdtem. Testem teljesen ellazult, hajlékonyságom még egy balerina is megirigyelte volna. Lágyan mozogtam a zene ütemére. A zene nem volt gyors inkább kellemes és lágy. Nyugodtan tudtam rá mozogni, és kikapcsolni. Nyilván így történhetett meg, hogy teljesen elvesztettem a fonalat a külvilággal, és már csak a döbbent lélegzetvételeket, és sóhajokat, valamint elismerő motyogásokat hallottam. Azonnal megálltam és a bejárat felé fordultam. Az osztályom ott állt szint lélegzet visszafojtva, mintha a folytatást várnák. Én csak mosolyogtam és behívtam őket. Láttam Nessie és Emmett várakozását, én csak eltátogtam nekik egy beszélnünk kell mondatot, mire mindketten bólintottak, és elkezdtem az órát. 

A hangulat töretlen volt. A lányok egyre jobbak voltak, olyannyira, hogy már versenyekre is mehettek volna. Büszke voltam rájuk, amiért ilyen rövid idő alatt, ennyit fejlődtek. Egész óra alatt éreztem magamon Nessie és Emmett tekintetét, Emmett szemöldök ráncolva, Nessie pedig értetlenül néztek rám. Bekapcsoltam az Edwardtól átvett képességem és belehallgattam a gondolataikba. Mindketten ugyan azon gondolkoztak, azon, hogy én hogy lehetek ilyen boldog és jókedvű, mikor Jasper otthon szenved. Kikapcsoltam a képességem, ennyi elég volt, nem akartam még ezzel foglalkozni, inkább táncoltam tovább, és énekeltem. Imádtam a táncóráimat, és a diákjaimat is, nagyon kedvesek és ki lehet velük jönni. Velük is ugyan az a helyzet mint a gyerekekkel a kórházban, mindenkit meghallgatok, és mindenkivel tudok beszélgetni. 

De sajnos az óra eltelt, túl hamar lett vége. Nem akartam, hogy vége legyen, azt akartam, hogy még legalább háromszor ilyen hosszú legyen, de a gyerekek vigyorogva és integetve távoztak. Én pedig miután magamra maradtam Nessie-vel és Emmettel, az irodám felé intettem, és sóhajtva vettem tudomásul, hogy meg kell majd hallgatnom Nessie kérdésözönét. Ez nem is váratott sokat magára. 

- Ez, hogy lehet? Te nem vagy szomorú, összetört, vagy elkeseredett? Tudod te, hogy Jasper miket él át otthon? Egy  hete bezárkózott Emmették szobájába és ki sem jön onnan. A család nem tudja, hogy mit tegyen, mindenki kétségbe van esve. Jasper pedig csak rád gondol, téged vár, és reménykedik, hogy meggondolod magad. Annyira szeret téged, és most szenved. Nem is értem, hogy lehettél ilyen ostoba, hogy elküldted, de most már kezdem megérteni. Mondd, te nem szereted őt? Mert ebből a boldogságból nagyon azt veszem le. De ez nem lehet! Hiszen, amikor elmesélted a történeted annyira áhítatosan és szerelmesen beszéltél róla. Akkor most mégis mi történt? – Nessie kétségbe esetten mondta a magáét.
- Nessie vegyél levegőt! – Emmett unokahúga hátára tette a kezét, Nessie pedig mélyeket lélegzett.
- Szeretem Jaspert, jobban, mint bárkit ezen a világon. És ez az érzés megmásíthatatlan. Azért küldtem el, mert nem akartam, hogy szétszakadjon a családotok. Jasper el akart menni. Azt mondta, hogy menjünk el csak mi ketten, hogy ne foglalkozzunk semmivel és senkivel. De én nem tudtam csak úgy egyszerűen elmenni. Nessie nem akartalak a szüleid ellen fordítani, tudom, hogy Edward és Bella nagy szeretik Alice-t. Te pedig engem. Kétség kívül családi háború lett volna belőle, ha elmegyünk. És Alice? Nem tehetem ezt vele, ő volt ott Jasperrel mikor szüksége volt rá. Esme pedig biztos, hogy belerokkanna, ha Jasper elment volna. Carlisle bizalmát pedig nem akartam eljátszani. – Nessie és Emmett csak döbbenten hallgattak végig. Na igen mindjárt más, ha az én verziómat is meghallgatják. Nessie lesütötte a szemeit.
- Jasper ez nekünk nem is mondta. – motyogta Nessie.
- És akkor miért gondoltad meg magad? – kérdezte Emmett – Mert gondolom, azért van olyan jó kedved nem? – Nessie felkapta a fejét és csillogó szemekkel nézett rám.
- Igen. Tegnap találkoztam valakivel, akinek sikerült rávilágítani arra, hogy mit is veszítenék el. Valamint nem bírtam már tovább, rettenetesen hiányzik. – Nessie visítva vetette magát a nyakamba. Én pedig nevetve öleltem magamhoz.
- Nagyon ajánltam, hogy meggondold magad. – fenyített meg játékosan.
- Helyesen döntöttél kis húgi. – kapott fel Emmett és megpörgetett a levegőbe – Különben is egy hete kitúrt minket Rose cicával a szobánkból – duzzogott, és karjait keresztbe fonta a mellkasán. Nessie vigyorogta megbökte, Emmett reakciója erre csak egy csikizés volt.
- Szóval… akkor most jössz hozzánk? – kérdezte Nessie mikor végre sikerült kiszabadulnia Emmett szorításából.
- Nem. – erre a kijelentésre Emmett is felkapta a fejét.
- Úgy értem, jobb lenne, ha nem kötnénk mindenki orrára, hogy mi volt közöttünk, szeretnénk először négyszemközt beszélni vele. Ezért szeretném, ha ezt odaadnátok neki – mondtam és előhúztam egy borítékot a táskámból. Nessie kicsit vonakodva, de végül elvette. 

Miután megígértettem velük, hogy nem mondanak senkinek semmit, haza felé indultam. A parkolóba megöleltem őket és indítottam is, hogy időben el tudjak készülni. Haza érve, rám tört az idegesség. Elvégre eltelt egy hét, mi van ha már nem akar engem és megfogadta a tanácsom és újra  boldog akar lenni. Megráztam a fejem, hogy elűzzem ezeket a gondolatokat. Felérve a szobámba egyenesen a gardróbomba mentem és kiválasztottam, egy fehér combközépig érő egybe ruhát. A fürdőbe mentem és elkezdtem készülődni. Izgultam, és alig vártam, hogy végre láthassam Jaspert. 

(Nessie szemszög)

A kocsiban ülve Ashley szavain gondolkoztam. Kétség kívül igaza volt, ezt nem tagadhattam. Belátom, amíg nem mondja, addig ezek eszembe se jutottak. Mégis boldog vagyok, és izgatott. Alig várom, hogy végre odaadjam Jasper bácsinak Ashley levelét, hittem benne, hogy minden megoldódik közöttük. Tudtam, hogy mivel jár a szerelmük, de jelen pillanatban nem tudott érdekelni, a gondokra majd ráérünk. 

- Siess Em bácsi – nyaggattam bácsikám, aki csak felsóhajtott.
- Nessie, ezt már legalább tízszer elmondtad, és már így is szinte padlógázzal megyek, mindjárt oda értünk, ne aggódj. Ashley nem fog elfutni. – nekem nagyon nem volt kedvem viccelődni. Csak látni akartam bácsikám arcát, ahogy végre egy hét után talán boldog legyen. 

Végre megpillantottam, az ismerős utat, amin Emmett bácsi lekanyarodott. Végülis igaza volt, ugyanis az alig tizenöt perces utat, körülbelül öt perc alatt tettük meg. Az autó éppen hogy megállt már ki is pattantam és szinte betörtem a bejárati ajtót, és felsuhantam Rose néni szobájukba. Jasper szokásához híven az egyik sarokba volt. Lábait felhúzta és karjaival átölelte őket. Szemeit szorosan összezárta, és láttam rajta, hogy koncentrál, apa miatt. Odasétáltam hozzá, mire felkapta a fejét. Kinyújtottam a kezem, amit automatikusan elfogadott, és kiugrottunk az erkélyen, majd az erdőbe rohantunk. Miután már hallótávolságon kívül voltunk elengedtem Jasper kezét, és odaadtam neki a borítékot. Jasper szemöldök ráncolva nézett rám. Én csak egy nevet suttogtam: Ashley. Úgy tűnik meg volt a hatása ugyanis Jasper szinte feltépte a borítékot, majd olvasni kezdte. Úgy itta a szavakat, mint szomjazó a vizet. Én pedig csak mosolyogva néztem, ahogy szemeibe szinte visszatér az élet. Szemeiben újra láttam az életkedvet, ajkai mosolyra húzódtak. Pár percig még nézte a levelet, majd a karjaiba kapott, és megpörgetett a levegőben, miközben úgy kiabált mint akit üldöznek. Egyfolytában csak azt hajtogatta, hogy igen. Miután letett, odaadta a levelet én pedig végre elolvashattam. 

Jasper!

Gondolkoztam, és szeretnék veled beszélni. Szeretném tudni, hogy van-e még esély kettőnk kapcsolatának. Ha igen, este csak kövesd a folyó vonalát és megtalálsz. 

Várni foglak. 

Ezer csók és ölelés

Szerelmed, Ashley

(Jasper szemszög)

Hihetetlen boldogság fogott el, nem tudtam minek köszönhető ez a változás, de jelen pillanatban nem is érdekelt. Nem hittem el, hogy ez velem történik. A nő, akit szeretek újra velem lesz. És ha így lesz, soha nem fogom elengedni. Szeretem őt mindennél jobban, és bolond voltam, amiért azt hittem, hogy képes vagyok nélküle élni. 

Nessie azt mondta, hogy menjünk el vadászni, én pedig csak bólintottam. Egy hete már nem vadásztam, mert nem mozdultam ki Rose-ék szobájából, úgyhogy épp ideje volt már. Nessie-vel megláttunk egy szarvascsordát, és én nem bírtam visszafogni magam. Két szarvas, és egy őzet kaptam el, de elég is volt. Nessie-vel lassan sétáltunk a fák között. Nem szóltunk a másikhoz, Nessie hagyott gondolkozni, amiért hálás voltam neki. 

A levél még mindig itt lapult a zsebembe, egy perc alatt legalább tízszer elolvastam, csak azért, hogy lássam jól olvasom-e. De igen. Ashley meggondolta magát, és találkozni akar velem. És adni még egy esélyt. Esélyt egy új és boldogabb életre. Én pedig mindent meg fogok tenni, hogy mosolyogni lássam. Az sem érdekelt, ha a családom, nem fogadja el. Akkor elmegyünk. Bár nehéz lesz, főleg most, hogy Nessie-vel és Rose-zal valamint Emmettel ennyire megerősödött a kapcsolatom, Ashley-ért még ezt is megtenném.  

Mire hazaértünk már sötétedni kezdett. Nessie berángatott a szobámba és utasított, hogy öltözzek át. Odaadott nekem egy fehér inget és egy farmert. Senki nem jött fel a szobába csak kívülről kopogtak és szólongattak, de Nessie kitartóan hallgatott. Majd mikor végre elkészült, azt mondta ideje indulnom, és egy ölelés után kiugrottam az erkélyen. 

A folyó felé indultam és követtem a vonalát, ami halkan zúgolódott mikor neki-nekicsapódott egy sziklának. Hamar kiértem egy gyönyörű kis rétre. De a rét szépségét valami más elnyomta. Életem szerelme egy gyönyörű fehér ruhában állt háttal nekem, de mikor meghallotta, hogy jövők megfordult. A hold megvilágította gyönyörű krétafehér arcát. Mikor megláttam, azt hittem megint belészerettem. Annyira gyönyörű volt és ártatlan. Akaratlanul is az esküvőnk jutott eszembe. Remélem, hogy miután beszéltünk minden olyan lesz, mint akkor. Ezután a gondolatom után lassan elindultam felé.