24. Fejezet - Boldog percek

Sziasztok!

Először is sajnálom, hogy most hozom a fejlit, de nagyon nehezen született meg. Azt hogy milyen lett majd ti eldöntitek, személy szerint nekem csak a vége tetszik. Köszönöm az előző fejlihez kapott 9 komit, azt hiszem ennyit még soha nem kaptam. Nagyon jól esett. Remélem most is megajándékoztok párral. Még egyszer bocsánat, hogy ennyit kellett várni a fejlire. De most egy extra hosszú fejlit hoztam remélem tetszeni fog.

Puszi

Trixi

Nem siettünk sehova, lassan sétáltunk kezünket összekulcsolva a fák között. Átadtam magam a környezetnek. Hallgattam a madarak kellemes énekét, a fák suhogását, a szellő lágy cirógatását. Az ég tiszta volt, és kék, egy felhő sem volt az égen, és bár a nap nem sütött mégis gyönyörű idő volt. Néha fel-felpillantottam kedvesem arcára, hogy biztos legyek benne, hogy itt van mellettem. Fogtam a kezét, éreztem jelenlétét,  mégsem hittem el, hogy ez a valóság, pedig így van. A tegnapi nap is ezt bizonyítja. Lassan kisétáltunk a fák közül és megpillantottuk a házam. Jasper kezét el nem engedve léptünk be és vettük az irányt a szobám felé. 

Tudtam, hogy sietnünk kell, ha mindennel végezni akarok, még a kórház előtt. Intettem Jaspernek, hogy ha szeretné nyugodtan használja a fürdőt, addig én átöltözöm. Bementem a gardróbomba, kiválasztottam egy fekete csőszárú farmert, és világoskék pólóval, és sállal, majd a kabátom és táskám, és készen is voltam. Amikor kimentem Jasper elég feltűnően végigmért. Nem mondom, hogy nem esett jól csak kicsit zavarba ejtő volt, ezért lesütöttem a tekintetem. Jasper elém sétált és megfogta a kezem, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Még mielőtt túlságosan is belemelegedtünk volna, a lépcső felé kezdtem húzni, majd beültünk a kocsimba és indultunk is. 

  - Hova is megyünk? – tette fel a kérdést Jasper a kocsiban, a kezeink össze voltak kulcsolva Jasper combján. 
  - Vásárolni. – mosolyogtam, de ő úgy nézett ki, mintha azt jelentettem volna be, hogy holnap világ vége.
  - Miért? – kérdezte még mindig sokkolva. 
   - Azért, hogyha haza mész ne vegyék észre hogy hol jártál, valamint, hogy legyen ruhád nálam is. Egyébként pedig szerintem te sem szeretnéd, hogy kérdésekkel bombázzanak, hogy mit kerestél nálam. 
   - Igazad van – sóhajtott beleegyezően.
- Emmett nem mondta hogy vásárolok? – kérdeztem tőle szemöldök felhúzva.
- Ti voltatok vásárolni? – kérdezte döbbenten.
- Igen. Mikor közölték az orvosokkal, hogy rendezvény lesz, akkor mentem el vele és Nessie-vel. Tudod Emmett még élvezte is. – mosolyogtam rá, mire ő úgy nézet rám, mint aki megőrült.
- Most csak viccelsz ugye? Emmett utál vásárolni. Ő és a vásárlás az két külön fogalom.
- Ha akarod meg is mutathatom, de most indulás. – pattantam ki a kocsiból, mikor leparkoltam egy méretes pláza előtt. Megfogtam kedvesem kezét és a bejárat felé indultam. 

Mivel még korán volt, ezért nem voltak túl sokan. Tudtam mit kell keresnem, azonnal egy férfi ruházati bolthoz mentünk. Nem akartam sokáig húzni az időt, ezért amit jónak láttam azt mind a kosárba dobtam, majd mentünk is a kasszához fizetni. Ezt még körülbelül két bolttal csináltunk meg.  Jasper csak mosolyogva nézett engem, miközben én szemöldök ráncolva válogattam a ruhákat.  

Miután úgy gondoltam, hogy elég volt fogtam Jasper kezét és kézen fogva sétálgattunk tovább. De sajnos nem maradhattunk tovább, mert nekem be kellett mennem a kórházba. Ezért a kijárat felé mentünk, majd beszálltunk a kocsimba, és haza indultunk. A hazafelé vezető úton mindketten csendben voltunk, de ez nem volt kínos, sőt épp ellenkezőleg ez megnyugtató csend volt. Szemem sarkából láttam, ahogy Jasper egész úton engem néz. Néha én is ránéztem és akkor váltottunk egy-egy szerelmes pillantást. Ez van, Jasper érdekesebb volt, mint az út. Na, nem mintha félnem kellene attól, hogy esetleg neki megyek valaminek, vagy valakinek. A reflexeim kitűnőek, ezért is figyeltem Jaspert folyton, még ha csak a szemem sarkából is. Nagyon hamar megérkeztünk, leparkoltam a házam előtt, kivettem a csomagokat és Jasperrel a szobám felé mentünk. 

Mikor beértünk a csomagokat ledobtam az ágyra, Jasper pedig maga felé fordított, majd csókolni kezdett. Kezem automatikusan fontam a nyaka köré és túrtam bele szőke tincseibe. Jasper átölelte a derekamat és szorosan tartott karjaiban. Nem tudom mennyi idő telt el, másodpercek vagy percek, de nem is érdekelt. Csak az számított, hogy végre annyi idő után újra itt van velem. Velem és nem mással, hiszen a családja és a felesége mellett is dönthetett volna, de nem tette. Ő inkább engem választott. Annyi év után még mindig ugyan úgy szeret, ahogy régen. 

Lassan mindkét kezem Jasper mellkasára helyeztem és megpróbáltam egy kicsit ellökni magamtól, hogy legalább a szemébe nézhessek, de ezzel csak azt értem el, hogy megéreztem kezem alatt tökéletes felsőtestét, kezdtem elveszíteni a fejem. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy az ágyon fekszem Jasper pedig fölöttem támaszkodik, miközben még mindig szenvedélyesen csókol. Én tényleg próbáltam ellökni magamtól, hogy elinduljak a kórházba, de minél inkább próbálkoztam, ő annál szenvedélyesebb lett, és egyre jobban ölelt magához. Éreztem, ahogy egész testével rám nehezedik, éreztem magamon teste minden porcikáját, ami igencsak megnehezítette a dolgom. Na, nem mintha nem lett volna kényelmes ez a pozíció, mert nagyon is az volt, de sajnos tényleg mennem kellett és neki is. Így nagyon nagy nehézségek árán, de fordítottam magunkon így egyenesen Jasper csípőjére ültem rá. Láttam, hogy a szemei sokkal sötétebbek, és vággyal vannak tele. Egy sóhaj után leszálltam róla és felálltam. Tudtam, ha sokáig abban a pózban maradunk akkor csak idő kérdése és beadom a derekam. 

- Lassan menned kell, és sajnos nekem is. – ismét szembe fordultam vele, Jasper már az ágy szélén ült. Sóhajtott és lehunyta a szemét. Megértettem őt, hisz én is ezt akartam. Vele maradni egész nap és csak élvezni egymás jelenlétét, de sajnos nem lehetett.
- Sokkal szívesebben maradnék itt veled. – mondta ki végül és nézett rám. A szemében még mindig fel lehetett fedezni a vágyat, ezért nem tettem semmi olyat, ami esetleg szítaná a tűzet, mert akkor biztos, hogy ma nem megyünk sehova.
- Tudom – mentem oda és guggoltam le vele szemben – én is itt maradnék veled, de sajnos nem lehet. A családodnak így is fel fog tűnni, hogy egész estére eltűntél. Nekem pedig mennem kell dolgozni. – Jasper nem csinált mást csak engem nézett, nem voltam biztos benne, hogy eljutottak hozzá a szavaim. Ezért felálltam és őt is magammal húztam.
- Na, most elmész fürödni, hogy valahogy eltűntesd magadról az árulkodó jeleket, és utána szerintem egy vadászat sem ártana – mondtam miközben a fürdőszoba felé kezdtem tolni. Jasper az ajtó előtt megállt és magához rántott. Én pedig pajkosan elvigyorodtam.
- Még egy utolsó csókot sem kapok? – kérdezte olyan ártatlanul, hogy egyszerűen nem tudtam ellenállni neki. A csókunk eléggé szenvedélyesre sikeredett ugyanis Jasper engem is húzni kezdett a fürdőszoba felé, de szerencsére még időben kiszabadultam kezei fogságából. Jasper még kisebb csókok után elengedett és végre bezárta a fürdőszoba ajtaját. 

Ez az ajtó most olyan volt számomra, mint egy akadály, aki elválasztott Jaspertől. Bár, ha akartam, akkor könnyű szerrel bemehettem volna, de annak tényleg nem lett volna jó vége. Hallottam a ruhák susogását, ahogy Jasper könnyedén ejti őket a földre, nekem pedig rögtön beindult a fantáziám, és elképzeltem Jaspert a zuhany alatt, ahogy a vízcseppek lassan peregnek le testén, vizes tincseit, ahogy összekuszáltan állhatnak most. Megráztam a fejem és kiléptem az erkélyre. Szívtam egy kis friss levegőt, hogy valamennyire segítsen kitisztítani a fejem. Mert ilyen állapotban mégsem mehetek gyerekek közé. Mihelyst valamennyire már tisztén tudtam gondolkozni visszamentem a szobába, a tekintetem az ágyra esett, és az azon lévő zacskókra. Jasper nem vitt magával ruhát. Jutott eszembe az első gondolat, mivel víz csobogását már nem hallottam ezért, amilyen gyorsan csak tudtam fogtam a ruhákat és benyitottam a fürdőbe, ami végzetes hibának számított. 

Amint benyitottam Jasper rám kapta a tekintetét. Ott állt előttem egy törölközővel a derekán, ami éppen a fontosabb részeket takarta, de a felsőtestét még így is láttam, és a kísértés elég nagy volt. A tekintetem lentről felfelé haladt és úgy mértem végig Jasper minden egyes centiméterét. Mikor elértem a felsőtestét, komolyan egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy nem érdekel senki és most rögtön rá vetem magam. A vízcseppek lassan csorogtak végig testén, csúszós utat hagyva maguk után. Feljebb haladtam feszes vállára, és nyakára, majd elértem az arcát, és láttam, hogy Jasper pimaszul vigyorog rám. Ahogy sejtettem a hajából csöpögött a víz, és rátapadt a homlokára. Azt hiszem még levegőt venni is elfelejtettem. A zacskók kiestek a kezemből és minden figyelmem Jasperre fordítottam. 

- Na, de kisasszony, milyen dolog így rátörni valakire? – kérdezte Jasper olyan hangon, amitől éreztem, hogy a térdem megremeg.
- Elnézést uram, de ez az én házam és azt hiszem, hogy szabad bejárásom van mindenhová. Valamint a saját férjemet csak megnézhetem magamnak nem? – kérdeztem huncut mosollyal az arcomon.
- Ezzel nem tudok vitatkozni – varázsolt egy elbűvölő mosolyt az arcára, bennem pedig egyre jobban nőtt a vágy. 

És ezt csak fokozta mikor Jasper elindult felém. Én pedig hátrálni kezdtem ez egészen addig ment, amíg a falba nem ütköztem. Amikor ez megtörtént Jasper megállt és mélyen a szemembe nézett. Fogalmam sincs, hogy meddig álltunk ott egymást bámulva, de Jasper végül megfogta a zacskókat és kiment a fürdőből. Én pedig megkönnyebbülten fújtam ki a benntartott levegőt, és a fal mentén csúsztam le a földre. Mindennél jobban kívántam Jaspert, de most tényleg nem lehetett. 

Túl nagy volt a lebukás veszélye, így sem biztos, hogy a többiek nem vesznek észre valamit. Jasper ugyan nem mondta, de biztos voltam benne, hogy várni akar még, ameddig lehet. Tudom, hogy most nyugtunk van és boldogok vagyunk, Jasper ezért is próbálja ezt az állapotot fenn tartani, de ez sem tarthat örökké. És amikor ez bekövetkezik, akkor bátran állok majd a családja elé, és mondom el, hogy mi a helyzet köztem és Jasper között. De nagyon reméltem, hogy ez nem most fog eljönni. 

Lassan felálltam és a szobámba mentem, Jasper az erkély állt kezével a korlátot fogta, és a távolba tekintett. Mögé sétáltam, de ügyeltem rá, hogy még csak véletlenül se érjek hozzá. Jasper felém fordult és engem kezdett nézni, én is felé fordultam és így néztük egymást. Jasper sóhajtott egyet, már épp nyúlt volna felém mikor félúton meggondolta magát és inkább mégsem tette. 

- Akkor majd találkozunk. Szeretlek. – motyogta szomorúan, miközben rám nézett.
- Ugyan! Meglátod, hamar eltelik a nap, és mire észbe kapsz, már megint itt leszel. Szeretlek Jasper! – mosolyogtam rá, ami megtette a hatását, mert ő is elmosolyodott, majd még egy pillantás után kiugrott az erkélyről, és az erdőbe szaladt. 

Egy ideig még néztem azt a helyet, ahol utoljára láttam, de mikor megláttam, hogy mennyi az idő, azonnal fogtam a kocsi kulcsom, és a táskám és indultam. Gyorsan hajtottam, mert nem akartam elkésni. Szerencsére időben beértem, és nem is kellett kapkodnom. A nővérek most is kitörő jókedvvel fogadtak. A szokásos reggeli utamon, sok mindenkibe bele szoktam botlani, ilyenkor mindig mennek a szokásos, reggeli köszönések, és érdeklődések. Ma mindenkivel váltottam pár szót, amit láttam, hogy furcsállnak, de rákérdezni nem mertek. Az irodámat elérve elfogott a szokásos érzés. A kórház jellegzetes illata körbelengte a helyet, minden a helyén volt, mindenhol tisztaság. Én pedig alig vártam, hogy végre azt csinálhassam, amit szeretek. 

Nem is kellett sokat várnom, egy órán belül megjöttek a betegek. Az első beteg után szinte özönlettek a többiek. Egy kis pihenőm sem akadt. Mintha megérezték volna, hogy jobb, ha ma sok betegem van, mert így legalább nem rohanok Jasperhez. Hát az biztos, hogy most lekötötték a figyelmem, és a papírmunka se volt semmi. Igaz, hogy már csukott szemmel is kitölthettem volna őket, de így legalább ment az idő. Miután kivettem a papírokat a nővérpulthoz úgy döntöttem elmegyek és megnézem a gyerekeket. 

A folyosón elhaladva hallottam a hangokat, amik azért könyörögnek, hogy ne adják fel, hallottam szívek utolsó dobbanását, ezzel egyetemben viszont gyerekek is felsírtak. Újszülöttek. Akik csak most születtek meg és máris küzdeniük kell az életért. Rokonok, akik éjjel-nappal itt virrasztanak, csak hogy szerettük mellett legyenek. Egyszerre sírnak fel az ismerősök, mert kapnak jó és rossz híreket. Valakiben ezzel a reményt ültetik el, de van, akiből pedig gyökerestől tépik ki a remény utolsó szikráját is. Ezek pedig csodáért imádkoznak. Szerencsésnek mondhatom magam, mert eddig egy életet sem vesztettem el, és ha rajtam múlik, akkor nem is fogok. 

Belépve az osztályra, majd a korterembe megpillantottam Carlisle-t, amint éppen ő is gyerekeket lát el. A gyerekek arca felragyogott mikor megláttak. Lassan sétáltam közelebb hozzájuk, majd mentem oda mindenkihez egyesével. Minden kedves szónak és érintésnek, annyira tudnak örülni. Az ember csak akkor érti meg ezt, hogy ha a saját bőrén tapasztalja. Sok rokon mondja azt, hogy ilyenkor mellettünk áll, de igazán csak az érti, aki már benne volt ebben. Sok különböző beteg volt, és mióta utoljára jártam itt, sokan mentek el, és sok új beteg lett. De maradtak régiek is, akik örömmel beszélgettek velem. Minden olyan meghitt volt, szemem sarkából láttam, hogy Carlisle mosolyogva figyel engem és a gyerekeket. De egyszer csak az egyik gyerek olyat kérdezett, amitől a mosoly az arcomra fagyott. 

- Doktor néni! Az egy eljegyzési gyűrű az ujján? Férjhez fog menni? – kérdezte meg ártatlanul és mosolyogva az egyik kisfiú. Hirtelen, azt sem tudtam mit mondjak, mintha a gyűrű több száz kilót nyomott volna, és jelzett, hogy igen is ott van az ujjamon, hiába is titkolnám. Végül lenéztem a gyűrűmre és elmosolyodtam.
- Nem ez nem egy eljegyzési gyűrű. Tudod ez amolyan szerelem gyűrű. Attól kaptam, akit teljes szívemből szeretek és mindig is fogok szeretni. – mosolyogtam végül a kisfiúra, aki megszólalni sem tudott. Mikor megfordultam szembe találtam magam Carlisle kíváncsi tekintetével. Lepillantott a gyűrűmre, majd újra az arcomra irányította tekintetét. Én egy bájos mosoly után az ajtó felé vettem az irányt, és kimentem a korteremből. 

Amilyen gyorsan csak tudtam az irodám felé vettem az irányt, hogy átöltözzek és eltűnjek innen. Tudom, hogy Carlisle tapintatos, de a kíváncsisága talán most felülkerekedik rajta, én pedig nem tudtam volna a szemébe hazudni. Épp ezért jobbnak láttam, minél hamarabb elmenni. Az irodámba érve gyorsan átvettem az utcai ruhám, fogtam a táskám és indultam a kijárat felé. Ügyeltem rá, hogy még csak véletlenül se fussunk össze. Szerencsére nem botlottam senki ismerősbe kifelé menet. Így nyugodtan ülhettem be a kocsimba és indíthattam. 

Igaz még volt egy órám a táncóra kezdetéig, de úgy gondoltam, hogy azt az időt, majd eltáncolom. Úgyis rég táncoltam csak úgy magamba. Leparkoltam a táncstúdió előtt és befelé mentem. Odaköszöntem a portásnak, és felfelé indultam. Kinyitottam a stúdió ajtaját és elmosolyodtam. Annyi boldog emlék fűz ehhez a helyhez. Itt ismertem meg két olyan csodálatos vámpírt, akik megváltoztatták az egész eddigi életem. A mostani boldogságom is csak nekik köszönhetem. Amíg azon gondolkoztam, hogy mivel hálálhatnám meg nekik a sok törődést és gondoskodást, már eszembe is jutott egy remek ötlet. Ez mosolyt csalt az arcomra, főleg ha elképzeltem Emmett arcát, ha elmondom, hogy mire gondoltam. Erre a gondolatomra felkuncogtam.

Betettem egy cd-t és elkezdtem táncolni. Mint most is nem figyeltem semmi másra csak a ritmusra és engedtem, hogy a testem szinte önálló életre keljen. A külvilág megszűnt ilyenkor létezni. Imádtam a zenét, és a táncot. Számomra ez egy önkifejezési mód is volt. Szerettem volna, ha mások is látják, hogy engem ez a dolog mennyire lenyűgöz és magával ragad. Gondoltam már rá, hogy esetleg a tanítványaimat versenyre küldöm, de sose jutottam még el odáig. Mindig túl hamar odébb kellett állnom. De a mostani fiatal csapatom egész ügyes volt. Pár hónap érték el azt, amit máshol több év alatt. Mint mindig most is annyira belefeledkeztem a táncba, hogy észre sem vettem, hogy figyelnek. Ilyen hamar elrepült volna az egy óra? 

Szembe fordultam a többiekkel és mosolyogva intettem nekik egyet. Emmett vigyorogva jött felém majd felkapott és megpörgetett. 

- Szia, kis húgi! – üdvözölt, mint mindig most is nagy lelkesedéssel.
- Szia Emmett! – mosolyogtam majd egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Féltékenynek kéne lennem? – kérdezte Jasper szemöldök ráncolva és bár próbált komoly lenni, a szája szélében mosoly bujkált.
- Nem is tudom. – játszottam rá. – Talán igen. Talán nem. – vigyorogtam rá.
- És mit kell tennem, hogy ezeket a talánokat eltűntessük? – miközben beszélt egyre közelebb jött hozzám. Én csak az ujjammal hívogattam egyre közelebb és közelebb míg ott nem állt előttem, és orrunk hegye már majdnem összeért. Jasper füléhez hajoltam és belesuttogtam.
- Ragozzam tovább, hogy mire vágyom? – kérdeztem tőle, vágytól túlfűtött hangon. Jasper megragadott a derekamnál, majd szenvedélyesen már-már erőszakosan kezdett csókolni. Kezem automatikusan fontam a nyaka köré és túrtam bele a hajába, ezzel is közelebb húzva őt magamhoz. Érzéki csókunk egy eléggé erőteljes torokköszörülés zavarta meg. Jasper és én is elváltunk egymástól és a hang irányába fordítottunk a fejünket, miközben Jasper még mindig ölelte a derekam.
- Szobára gyerekek! – közölte Emmett nemes egyszerűséggel, de a vigyor, ami a hangjában szokott lenni, most nem volt ott. Kiszabadultam Jasper szorításából és Emmett elé sétáltam.
- Na, mi van Emmett? Már nem is viccelődsz? Hol a nagy perverz maci bátyám? – kérdeztem és közbe oldalba böktem. Emmett arcán egy halvány mosoly futott át.
- Nem akarom tudni, hogy mit csináltok. Ismerem Jaspert, de te a kis húgom vagy. Olyan kicsi és védtelen. Nem tudom elképzelni, hogy akárkivel együtt vagy. – váltott komolyra a hangja és a végére egy fintort vágott. Én pedig csilingelően felkacagtam.
- Ne már Emmett! Te mindig is az én nagy maci bátyám maradsz. Ezen nem változtat semmi. Csak, most már nem kell mindenkitől megvédened. De ha akarod, akkor előtted nem fogom még megcsókolni sem Jaspert. – mondtam komolyan. Erre Emmett elmosolyodott és megölelt, Jasper pedig keservesen felnyögött.
- Na, de kicsim! – jött hozzám közelebb Jasper és átölelte a derekam.
- Csak addig, amíg megszokja. – fordultam vele szembe és hatalmas szemekkel néztem rá, és már tudtam is, hogy nyert ügyem van. Egy puszit nyomtam Jasper arcára és szembe fordultam Nessie-vel és Rose-zal. Csodálkoztam, hogy Rose itt van. Akkor ezek szerint ő is tudja? És nem hord le?
- Rose is tudja, és csak, hogy tudd teljes mértékben mellettünk áll – mosolygott mellettem Jasper. Rose elém sétált és megölelt, miközben egy szót suttogott a fülembe: Sajnálom! Nem tudom, hogy ez most mire vonatkozott, majd megkérdezem Jaspert, de ennek ellenére visszaöleltem, és örültem, hogy elfogad, mint Jasper párja. Ezután jött Nessie, aki szinte a nyakamba ugrott. 

Pont időben ugyanis megjöttek a többiek. Mindenki beállt a helyére és elkezdtük az órát. Most is, mint mindig ugyanaz a töretlen és önfeledt hangulat uralkodott, mint mindig. Lágyan mozogtunk a zenére, miközben az ismerős dallamokat énekelni kezdtük. Egész órán éreztem magamon Jasper lázas tekintetét, néha el is kaptam egy-egy ilyen pillantást. Jasper csak ámult azon, ahogy táncolok és énekelek. Szerintem csak azért van oda ennyire, mert a szerelme vagyok. De ettől függetlenül még nem esik rosszul. Sőt. Kifejezetten élvezem, hogy ennyire a hatásom alá tudom vonni őt, még ennyi idő után is. Mikor véget ért az óra a gyerekek megköszönték és mosolyogva távoztak. Én pedig szembe fordultam a többiekkel. 

- Csodálatos vagy! – Jasper elém sétált és egy röpke csókot hintett ajkaimra. Én csak mosolyogtam.
- Mondtam, hogy mindenben tökéletes – vigyorgott Nessie.
- Á szóval kibeszéltetek. Na, de nem baj. Nessie voltál már vidámparkban? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Nem még nem. Elmegyünk? Ugye elmegyünk! Léci. Léci. Léci. – könyörgően nézett rám, én pedig csak bólintottam. Nessie ujjongott. Rose csak mosolyogva figyelte unokahúgát, Emmett pedig gyanúsan méregetett.
- Mit tervezel? – kérdezett végül rá. Én pedig ártatlanul pislogtam rá.
- Én? Ugyan semmit! – mondtam a szemébe nézve, de a szememben gonosz fény villanhatott, mert hökkent arckifejezését látva, csak erre gondolhattam. Mellé sétáltam, majd a füléhez hajoltam, ujjaimat végighúztam az arcán és belesuttogtam a fülébe.
- Ugye tudod, hogy a vidámparkban minden féle édes dolgokat árulnak? Vattacukrot, kürtös kalácsot és még annyi mindent. Hm. – sóhajtottam végül a fülébe, Emmett pedig megmerevedett, majd mikor elhajoltam tőle, azonnal ellenkezésbe kezdett.
- Na, azt már nem. Engem ugyan magatokkal nem cipeltek. Én még egyszer nem eszem olyan emberi szemetet. Felejtsétek el. Még most is rosszul vagyok, ha csak rá gondolok. – Emmett hevesen magyarázott és mutogatott a kezeivel. Rose-re pillantottam, aki értette a célzást és Emmett mellé sétált. Egyik kezével végigsimított mellkasán a másikkal maga felé fordította az arcát.
- Ugyan mackó ne rontsd el a kedvünket. Ashley csak viccel. Kérlek. – Rose megrebegtette a pilláit és csábosan nézett Emmettre, aki végül beadta a derekát. 

Jasper velem utazott egy kocsiban a többiek Rose autójával jöttek mögöttünk. Megérkezve a vidámparkba leparkoltunk és a bejárat felé mentünk. Megvettük a jegyeket és bementünk. A hely hatalmas volt, szinte kiáltotta, hogy ez a hely a szórakozásé. Első választásunk rögtön a dodgem-re esett. Jasper és én ültünk egybe, Rose mellé Nessie ült, Emmett pedig egyedül maradt. Mondanom sem kell, hogy Emmett folyton nekünk akart jönni. Na, de mi se hagytuk ám magunkat, összefogtunk és végül Rose-zal bekerítettük őt, és egyszerre csapott össze a három jármű. Hatalmasakat nevettük közben. 

Ezután Nessie kijelentette, hogy enne valamit. Emmett rögtön gyanús szemekkel kezdte el őt méregetni. Amikor viszont nem látta Nessie rám kacsintott, én pedig vigyorogtam. Elmentem vattacukrot venni. Epreset vettem, és direkt kértem, hogy jó nagyba csinálják. Mikor elértem az asztalunkat, Jasperből kitört a nevetés, Emmett pedig halálra vált arccal nézte a kezemben lévő ennivalót. Nekem sem kellett több idő, azonnal Emmett előtt teremtem és etetni kezdtem, persze nem hagyta magát és a fele a pólóján landolt és az én hajamban, de az-az arc mikor meglátta a kaját mindent megért. Végül kacagva ültünk le, a többiek pedig rajtunk nevettek és azon, hogy, hogy nézünk ki. Jasper szolidan meg is jegyezte, hogy ha hazaértünk feltétlenül le kell fürödnöm, amin én csak mosolyogtam. 

Ezután elmentünk egy céllövöldébe. Emmett lőtt Nessie-nek egy kis fehér mackót. Nekem pedig egy hatalmas barna medvét, azzal a címszóval, hogy: akkor is legyek veled, mikor nem vagyok. Tehát kaptam egy Emmett pótlékot. Én is lőni akartam, de természetesen mindet elvétettem. Hogy miért? A válasz egyszerű. Emmett. Ha nem a fülembe ordibált, akkor vagy megcsikizett vagy direkt meglökött, amiken ő nagyon is jól mulatott. Így történt, hogy az egyik lövésem alkalmával, mikor nem figyelt, véletlenül Emmett hátsóját találta el. Vicces látvány volt, ahogy Emmett felugrott, majd megfordult és miközben a hátsóját fogja, a szemével a tettest keresi. Nessie és én a földön fetrengtünk a röhögéstől. Jasper sétált mellénk és felsegített minket a földről, majd egy puszi után, amit az ajkaimra hintett, a kezembe nyomott egy Teddy macit, ami egy rózsaszín csillagot ölel át. Nagyon aranyos volt. Jasper szemébe néztem és megcsókoltam. 

Ezután Jasper és én felültünk a London Eye-ra. Hatalmas volt. Jasperrel egy ilyen kabinba ültünk be, leültünk egy padra és összekulcsoltuk kezeinket, miközben néztük a gyönyörű kilátást. Jasper a mellkasára vont, és mélyen beszívta illatomat. Felemeltem a fejem és megcsókoltam, ez most nem volt szenvedélyes, ez most érzéki és kedves kis csók volt. Aztán mikor körülbelül az óriáskerék tetején lehettünk, hirtelen megállt. Jasper és én is felálltunk és lenéztünk. Na, ki más, mint Emmett? Ott állt az irányító pult mellett, vigyorgott és integetett, mint egy öt éves óvodás. Én csak elmosolyodtam, majd magam mellé húztam Jaspert, hogy Emmett jól lássa, és megcsókoltam. Jasper a derekamra helyezte a kezét és közelebb húzott magához, én pedig a hajába túrtam. Mikor elváltunk lenéztünk és Emmett fancsali képével találtuk szemben magunkat és az óriáskerék ismét elindult. 

Ezután szinte mindenre felültünk. Önfeledten szórakoztunk. Rose, Nessie, Emmett, Jasper és én. Mi voltunk egy csapat. Olyanok is lehettünk volna, mint egy család. Remekül szórakoztunk együtt, nevettük, és jobban megismertük egymást. Nem foglalkoztunk semmivel. Úgy láttam, hogy a többiek is elfelejtettek pár órára mindent, és ez így volt jó pont ezért jöttem és hoztam el őket ide, hogy felejtsenek, és ne gondolkozzanak a jövő. Csak pár órára éljenek a mának, és a jelennek. Mikor már sötétedni kezdett a parkoló felé mentünk a elbúcsúztunk egymástól. Nessie és Rose megölelt, Emmett pedig felkapott és megpörgetett, mindannyian megköszönték a mai napot, majd elmentek. Ők elmentek, hogy Jasper és én had búcsúzzunk el egymástól. Mielőtt Emmett elment kacsintott egyet, amin meglepődtem. Úgy látszik mégsem olyan nehéz hozzászoknia ehhez a helyzethez. Jasper szorosan ölelt magához utána pedig megcsókolt. Szorosan bújtam hozzá, néhány percig még így maradtunk, egymást ölelve. 

- Szeretlek! Holnap találkozunk. Vigyázz magadra. – csókolt még meg utoljára.
- Én is szeretlek. Nagyon-nagyon. – még apró puszik és Jasper ellépett előlem, majd a testvérei felé vette az irányt. Mikor odaért még visszanézett és egy puszit küldött, majd beszálltak és elhajtottak. 

Én is beszálltam és indítottam. A hazafelé vezető út gyorsan telt. A házam előtt felrohantam a szobába és egyenesen a fürdőbe mentem. Jasper tanácsát megfogadva veszek egy forró fürdőt. Ledobáltam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. A kabinban kedvesem illata terjengett. Beleborzongtam, ha belegondoltam, hogy ezelőtt ő használta a zuhanyt. Gyorsan megfürödtem és a hajamat jó alaposan kimostam majd kiöblítettem. Kiszálltam és egy törölközőt csavartam magam köré. Megszárítottam a hajam és megtörölköztem, majd felvettem egy pizsamát, és az ágyamba feküdtem. 

A mai nap határozottan vámpír létem egyik legjobb napja volt. Nem csak azért, mert Jasper végre velem volt, hanem, mert Rose is megkedvelt. Határozottan, azt éreztem, hogy tartozom valahová, hogy végre vannak, akik aggódnak értem, és gondolnak rám. Akiknek fontos a véleményem és én magam. Úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Előttük nem kell egy álarcot mutatnom. Előttük az vagyok, aki vagyok. Igen határozottan lett egy családom, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok. Jasper. Mennyire szeretem. Boldog mosollyal az arcomon gondoltam végig a mai napom. 

Jaspertől kapott mackó