53. Fejezet - Élvezd az életet... amíg teheted

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet. Remélem sikerült felcsigáznom benneteket. Köszönöm a három komit. :)
Jó olvasást.
Puszi, Trixi

Hatalmas boldogsággal keltem fel szerelmem mellől, és álltam neki öltözködni. Testemet csupán egy fehérnemű takarta miközben a szekrényemhez léptem, és kitárva azt végignéztem a ruhákon. Végül kikaptam egy testhez simuló combközépig érő szoknyát, egy mintás fekete harisnyát, valamint egy feszülős felsőt, majd Jaspernek is választottam ruhát és mosolyogva fordultam meg. Jasper szőke tincsei mögül pillantott rám, majd tekintetét végigjáratta rajtam. Én csak levágtam a ruhákat az ágyra, és mint egy kiscica közeledtem felé. Jasper pajkosan elmosolyodott, majd megragadta a derekam és megcsókolt. Kacagva terültem el az ágyneműn, miközben Jasper homlokát az enyémnek érintette. 

-           - Tudod kicsit sértő, hogy ilyen jókedved van, és ennek semmi köze hozzám. – motyogta miközben kavargó méz színű tekintetét az enyémbe fúrta.

-           - Ugyan már! – simítottam végig az arcán – Te is tudod, hogy ez nem igaz. Az pedig, hogy izgatott vagyok teljesen normális. – mosolyogtam majd kicsúsztam alóla és felkapva a ruháimat a fürdő felé indultam.

-           - Mostanában túlságosan elragadnak az érzelmeid. – kiáltott utánam, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Én csak a fürdőajtóból visszafordulva kinyújtottam rá a nyelvem, majd bevágva azt magam mögött öltözködni kezdtem. 

Mikor minden ruha a helyére került, egy utolsó mosoly után, amit a tükörképemre vetettem, kinyitottam az ajtót és kiléptem a hálószobánkba. Jasper az ágyon ült már teljesen felöltözve. Tekintetét néhányszor végigjáratta rajtam, majd elégedetten könyveltem el magamban, hogy Jaspernek tetszhet a látvány, mert tekintete sötétebb árnyalatú lett. Mosolyogva állt fel és nyújtotta felém a táskámat. Elvettem tőle és egy apró csókot nyomtam ajkaira. Jasper átkarolta a derekam, és így húzott a nappali felé, hogy csatlakozzunk a többiekhez. 

Lent a szokásos légkör fogadott. Alice és John a kanapén ültek, miközben Alice boldogan ecsetelte, hogy milyen jó napunk lesz, miközben John ámulva nézte Alice-t, és itta minden szavát. Emmett a kanapén ült és meccset nézett, míg Rose épp a konyhából jött ki, majd egy mosoly intézett felénk. Hallottam, hogy kislányom és Esme a konyhában vannak, és Lucy épp a reggeliét fogyasztja el, míg Carlisle már a kórházban volt. Edward pedig utánunk sétált le a lépcsőn egy ránk mosolygott. Minden reggelnek megvolt a maga csodája. Ez alól a mostani sem volt kivétel. 

-           - Kis húgi! – Emmett kikapcsolta a tv-t, és felém fordult – Gyorsan tegyél le a tervedről a ma estével kapcsolatban, mert csak hogy tudd ez egy nagyon rossz ötlet. – Emmett próbált komoly lenni, de gondolatban Rose-t öltöztette fel, különféle alkalomhoz illő ruhába.

-           - Nem lehet Emmett. – ráztam meg a fejem – Már megígértem. Különben is nem értem miért aggódsz. Remek este lesz. – mosolyogtam rá bátyámra, aki vágott egy fintort.

-           - Meg se próbáld lebeszélni Ashley-t, mert nem fog sikerülni. Ennyi nekünk is jár. – nézett Alice Emmettre, miközben kihúzta magát.

-           - Ne aggódj! Majd én beszélek vele. – kacsintott rám Rose, majd leült Emmett mellé.

-           - Remélem szóltál Nessie-nek. – néztem Edwardra – Őt is vinni akarom. – intéztem szavaim Edward felé, aki zavartan túrt a hajába.

-           - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. – nézett rám zavartan, én pedig összeszűkítettem a szemeimet. Már épp szólásra nyitottam volna a szám, mikor valaki más kezdett beszélni helyettem.

-           - Ne már Edward! Szükség van Nessie-re, nélküle már nem is buli a buli. Szükségem van a testvéremre. Kérlek! – Lucy hirtelen termett Edward mögött és könyörgően nézett rá. Érdeklődve figyeltem a párost, és hallottam, hogy az egész család így tesz. Edward Lucy szemeibe nézett és láttam, hogy nem nagyon tud megszólalni. Majd tekintete lejjebb vándorolt, egészen pontosan Lucy ajkaira. Mikor rájött mit is csinál, megrázta a fejét, és hátrált egy lépést.

-           - Majd beszélek vele. – mondta végül, majd eltűnt a garázsban – Indulunk! – kiáltott nekünk, a többiek pedig felálltak. Alice somolyogva táncolt a garázsba John-t maga után húzva. Lucy összeráncolta a szemöldökét, majd lesütötte a szemeit, és egy mély levegő után elindult ő is a garázsba. Emmett hatalmas mindenttudó vigyort villantott, de Rose egy figyelmeztető pillantást küldött felé. Jasperre néztem, aki sóhajtott. Esme mellé léptem és egy puszit nyomtam az arcára, majd mi is a garázsba mentünk, hogy elinduljunk az iskola felé.

Egész úton Lucy-n és Edwardon gondolkoztam. Azt hiszem az egész család számára világossá vált, hogy mi játszódik le Edwardban. Alice volt az első, aki tudta, már akkor látta, mikor eldöntöttem, hogy Lucy-t magamhoz veszem. Aztán én is rájöttem a dologra, és Jasper volt a harmadik, aki tudta. Edward érzései nyíltak voltak a számára, és állítása szerint, sokáig még magának se vallotta be. Mikor Edward is rájött, hogy Lucy sokkal több számára, mint egy családtag, néhány napra eltűnt. Nem tudtunk róla semmit. Sok időbe telt meggyőzni kislányom, hogy Edward nem hagyott el minket, csupán elutazott egy időre. Lucy ekkor volt, tizenöt éves. Aztán mikor Edward visszajött látni lehetett rajta a változást. Megváltozott a viselkedése. Mintha teljesen kicserélték volna. És azóta lehet látni a szemében újra a fényt, és az életet. 

Sóhajtva vettem észre, hogy megjöttünk. Kiszálltam és körbe néztem. A család többi tagja már itt volt, és látszólag csak minket vártak. Jasper mellém sétált, és átölelte a derekam, talán azért, mert a fiúk eléggé hangosan kezdtek el rólam beszélni, és még jobban bámultak, a gondolataikról nem is beszélve. A családunkkal karöltve mentünk az iskola bejárata felé, majd beérve szétszéledtünk és mindenki ment a maga órájára. Jasperrel mi elindultunk a kétszázhármas terem felé, ahol újabb unalmas óráknak nézünk elébe.

Az órán nem igen figyeltem. Inkább Jasper kötötte le a gondolataim nagy részét, mint az órák többségében. Mosolyogva néztem rá, miközben a fejem a padra hajtottam. Jasper egyik kezével végigsimított fekete tincseimen, majd ujjbegyeit a nyakamhoz vezette. Küldtem felé egy figyelmeztető pillantást, jelezve, hogy órán vagyunk, és ennek nem lesz jó vége. Jasper elmosolyodott és olyasmit susogott, hogy mit ér az élet kockázatok nélkül? Az rendben is van. Na, de pont óra közepén támad kedve az érzelmeimmel játszani? Ennek nem lesz jó vége, már most láttam. 

Jasper közelebb csúszott hozzám és ujjait finoman húzta végig a nyakamon, majd bebújtatva őket a ruhám alá a vállam felé kalandozott. Én lehunytam a szemeimet, és próbáltan mereven tűrni Jasper játékát, ami nem ment egykönnyen. Jasper feltett szándéka lehetett, hogy megtör, mert kezeit elvette a vállamtól. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy mosolyogva néz rám, én pedig csak összeráncoltam a szemöldököm. Majd szemöldököm szinte az egekbe szökött mikor megéreztem kedvesem kezét a combomon. Azonnal ülő helyzetbe ugrottam és a padot megmarkolva néztem rá. Jasper a kezét egyre lejjebb csúsztatatta miközben finomon simogatott, majd elérve a szoknya szélét, a keze eltűnt a szoknyám alatt. Másik kezével finomon lefejeltette kezeimet a padról mielőtt még kárt tettem volna benne, majd összekulcsolta ujjainkat. Mielőtt még eldurvulhatott volna a dolog kicsengettek. És ez mentett meg engem és őt. Meg talán az iskolát és a diákokat egyaránt. Megróva néztem rá, de ő csak egy csókot nyomott ajkaimra és kezét kihúzva a szoknyám alól felállt és a kezét nyújtotta felém. 

~

-           - Te teljesen megőrültél? – termett Alice a hátunk mögött, miközben Jasperrel kézen fogva az ebédlő felé sétáltunk. Meglepve álltam meg és néztem Alice-re, aki összeszűkített szemekkel nézett Jasperre.

-           - Ugyan Alice. Végülis nem történt semmi. – nézett rá Jasper és átkarolta a derekam.

-           - De történhetett volna. Még szerencse, hogy csengettek. – mormogta, nekem pedig leesett, hogy a néhány órával ezelőttiekre gondol, így csak lesütöttem a fejem.

-           - Inkább menjünk, a többiek már biztos várnak. – fogta meg John Alice kezét és finoman megrántotta. Dühösen néztem Jasperre, és Alice-ék után indultam, alig telt egy néhány másodperc egy kéz kulcsolódott az enyémre. Jasper maga felé fordított és bűnbánóan nézet rám. Sóhajtottam és elmosolyodtam. Elvégre ki tud rá haragudni? Jasper elmosolyodott és összekulcsolta a kezünket és így mentünk az ebédlő felé. Lucy kivételével már mindenki ott volt. Helyet foglaltunk a többiek között, akik csak némán hallgattak. Emmett az ebédjével szemezett, de mikor meglátott minket eltolta maga elől, és inkább ránk figyelt.

-           - Mi ez a rosszkedv húgi? – nézett Emmett Alice-re, aki csak sóhajtott, majd fejét John mellkasának döntötte.

-           - Semmi Emmett. Csak elfelejtettem valamit a ma estéhez, de ne aggódj, még időben beszerzem. – kacsintott Alice Emmettre, aki nem is kérdezett többet. Emmett szemei felcsillantak, mikor Lucy lépett be az ebédlőbe Andrew-val karöltve. Lucy ebédet vett magának, majd felénk vette az irányt. Mellettem ült le, és mosolyogva látott neki az ebédjének.

-           - Nos, milyen kapcsolatban élni? Minden részletet hallani akarok, ha már a randidról nem voltál hajlandó beszélni. – Emmett az asztalra helyezte mindkét kezét és kicsit előre dőlt, úgy nézett lányomra.

-           - Remek Emmett, de azt hiszem, ezt neked nem kell magyaráznom. – nézett fel Lucy Emmettre, én pedig az ajkamba haraptam. Jasper köhintett egy aprót, jelezve, hogy ez őt nem érdekli, míg Edward megmerevedett. Emmett felvette azt a tipikus perverz vigyorát és úgy nézett Lucy-ra. Nem tudtam tovább rájuk figyelni, mert valaki elterelte a gondolataimat. Egy lány volt. Nem csak egy lány, hanem az a lány. Az, akiknek a fiúk soha nem mondanak nemet. Tipikus apuci pici lánya, aki mindent megkap, amit akar. Hát, ez most nem fog menni, ugyanis feltett szándéka volt, hogy megszerzi magának Edwardot. Elmosolyodtam, azon gondolatán, hogy most idejön hozzánk, és elhívja Edwardot valahova. De már vártam a műsort. Magas sarkú cipője hangosan koppant a padlón, ahogy haját hátra dobta illatát felénk sodorta a szellő. Nem túl feltűnően hátra néztem és felmértem a lányt. Hát… nem csalódtam. Fekete magas sarkú, fekete picsaszoknya, és egy fehér ing, ami gyűrűt anyagból volt, és ráfelszült a hasára. Kicsit talán ki is látszódott a hasa. Elég mély dekoltázsa volt, és elég volt, ha valaki előtte megáll, már tökéletes rálátása volt a melltartójára, és annak tartalmára. Barna szemeit Edwardon tartotta, miközben barna haját hátra dobta, és kihúzta magát, már ha ez lehetséges volt. Szemei ki voltak húzva és ezt tetőzte még a szemfesték, ami ízléstelenül volt felkenve a szemére. Ráadásul csak rontotta az így is szánalmas összképet. Ajkain halvány szájfény volt, amit egy csábos mosolyra húzott. Már most utáltam. Fejem újra a családom felé fordítottam és észrevettem, hogy mindenki a közeledő lányt nézi. Lucy tetőtől talpig felmérte, majd vágott egy fintort. Gondolatai között láttam, hogy Andrew-nál is bepróbálkozott már. Így még több okom volt utálni. Hozzánk ért, és egyenesen Edwarddal szemben állt meg. Szemei csintalanul csillantak meg, és gondolatai annyira közönségesek voltak, hogy inkább kikapcsoltam a képességem, Edwardra pedig rátettem a pajzsom. Hálásan nézett rám.

-           - Szia, Edward! – kezeivel megtámaszkodott az asztalon és előre dőlt, így Edwardnak tökéletes rálátása volt a dekoltázsára, de tekintetét a lány arcán tartotta.

-           - Szia… - Edward még a nevét se tudta, de látszólag ez nem zavarta a lányt. Emmett majdnem felröhögött, így kezét a szája elé tette.

-           - Anne. Anne Hudson. – mutatkozott be, miközben fejét kicsit oldalra döntötte – Mondd, csak van valami programod ma estére? Mert ha nincs, akkor elvihetnél valahova. – miközben beszélt egy tincsével játszott és szemeit kicsit kimeresztette, és sűrűn pillázott. Szánalmas.

-           - Tudod Anne… nekem már van programom mára. – Edward zavartan emelte le róla a pillantását.

-           - Akkor esetleg holnap? Tudod, igazán rugalmas vagyok. Bármikor ráérek. – csak engem irritált a nevetése? Szó szerint rosszul voltam. Pedig nem nagyon lehet felhúzni, de ő irritált.

-           - Te süket vagy? – csattant fel Lucy és szikrákat szóró szemeit, Anne-ra függesztette – Nem ér rá, sem most sem máskor.

-           - És mégis ki vagy te, hogy megmondd mikor ér rá? Ha? – kérdezte és mosolya rögtön lelohadt. Szemeimet lányomra irányítottam, és készen álltam, ha neki is túl sok lenne, ennek a lánynak a viselkedése.

-           - Közelebb állok hozzá, amennyire te valaha is fogsz. – sziszegte Lucy s felállt. Mostanra már az egész ebédlő minket nézett.

-           - Te nem Andrew-val jársz? – hangja néhány oktávval feljebb hatott, és szinte már bántotta a fülemet. De látszólag nem csak az enyémet.

-           - Miért nem húzol el, még szépen mondjuk? – nézett fel Rose, és tekintetéből sugárzott a megvetés.

-           - Tűnj innen, vagy én ráncigállak el. – tette hozzá Lucy is, és tekintete elszántságot tükrözött.

-           - Lehet, hogy helyes vagy, de ennyit egy pasi sem ér meg. – megfordult és elsétált, míg Lucy utána nem kiáltott.

-           - Ezzel csak saját magad aláztad meg. Gratulálok hercegnő. –Lucy hangjából csak úgy sütött az undor. Anne lábait gyorsan kapkodva és fújtatva hagyta el az ebédlőt, talpnyalói kíséretében. Lucy még egy ideig utána nézett, majd felkapva a táskáját, ő is elhagyta az ebédlőt, Andrew-val a nyomában. Edward döbbenten ült miközben ajkaira egy apró mosoly szaladt. Jasperre néztem, aki halványan elmosolyodott. 

~

Órák után egyenesen a parkolóba mentem, ahol már a többiek vártak. Az eső szemerkélt és érezni lehetett a levegőben a közelgő vihar illatát. Na, majd teszünk ellene. Viszont, amint megláttam szerelmem mellett ácsorgó libát éreztem, hogy még több felhő gyülekezik felettünk. Számat összeszorítottam és dühtől izzó szemekkel néztem Anne-re. Hát ez a lány nem tanul? Legszívesebben Jane erejével kínoztam volna halálra. Kicsit megráztam a fejem, talán Jaspernek igaza van, és tényleg eluralkodnak mostanában rajtam az érzelmeim. Emmett rám kapta a pillantását, és elvigyorodott majd Jasper felé mutogatott. Mindenki rám nézett, még Jasper is. Tekintetében mintha félelmet véltem volna felfedezni. Ilyen ijesztő lennék? Nem hiszem. Feléjük indultam készem arra, hogy ha egy rossz szót szól a csaj, akkor leütöm. Egyszerűen csak irritált, azt pedig, hogy Jasperrel kikezdjen már nem tűröm. Edward nem jött be, akkor most ráhajt Jasperre? Ki lesz a következő? Emmett? Nem hiszem, mert Rose abban a pillanatban keresztülharapja a torkát. 

Anne idegesítő nevetése betöltötte a parkolót. Megálltam mögötte, és csak figyeltem. Jasper rám nézett és szemeiben szeretet lobbant. Elmosolyodtam. Annyira szerettem. Jasper már mozdult volna az irányomba én viszont intettem, hogy ne tegye. Anne tovább fecsegett mindenféle idegesítő lehetőségről, hogy mit csinálhatnának az este. Én csak égnek emeltem a tekintetem, míg kislányom felkuncogott, én pedig rá kacsintottam. Végül meguntam a rizsát, és ellépve mögötte Jasperhez sétáltam, és egy édes csókot nyomtam ajkaira. Jasper egyik kezét arcomra vezette és úgy viszonozta csókom. Mikor elváltunk csak mosolyogva néztem rá. 

-           - Bocs, de ma estére már programunk van, ahogy minden este is. Tudod, lehetne benned annyi büszkeség, hogy egy kikosarazás után nem próbálkozol be többször. Sem Edwardnál, sem olyan pasinál, akiknek barátnőjük van. Ezzel csak saját magad alázod meg. Úgyhogy… - közelebb léptem hozzá, úgy hogy csak pár centi válassza el az arcunkat - … jobb, ha békén hagysz minket, különben esküszöm, a sebészetre juttatlak, és még a legjobb plasztikai sebész sem szedi rendbe azt a csinos kis pofidat. Most pedig… - hajoltam el tőle és bájosan mosolyogva néztem rá - … húzz el, de gyorsan. – egy pillanatig csak hökkenten nézett rám, majd állát felszegve eltipegett. Emmettből kitört a nevetés, és őt követte szép lassan az egész család. Emmett pacsira tartotta a kezét, én pedig lepacsiztam vele, majd mindenki kocsiba szállt és haza hajtottunk. 

~

A szobámban készülődtünk a lányokkal az esti bulira. Mivel péntek volt, és úgyis régen tartottunk már csajos éjszakát, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy szórakozóhelyre és kirúgunk a hámból. Legalábbis Nessie és Lucy. Mi pedig majd vigyázunk a lányokra. Rose, Alice, Nessie, Lucy és én megyünk. Mindenki alig várta már ezt az estét. Végre egy kicsit magunk lehetünk a fiúk nélkül, és bulizunk egy jót. Természetesen Edward, Jasper és John, de főleg Emmett megpróbáltak minket lebeszélni, de lehetetlen volt. Amit eldöntöttünk az úgy is volt. 

Nessie és Lucy egyszerre léptek ki a fürdőből és meg kellett hagyni mindketten gyönyörűen festettek. Lucy-n egy fekete rövidnadrág volt, és egy hosszú ujjú szintén fekete mélyen dekoltált felső. Nessie-n egy barnás-szürkés ruha volt, ami combközépig ért, és nyakba akasztós volt, és innen futott három csík a hátán, míg az egész lapockája szabadon volt, nem kell mondanom, hogy ennek is milyen mély dekoltázsa volt. Rose is egy ruhát választott, amit mintha ráöntöttek volna. Nyakba akasztós volt és egészen a mell részéig fekete csipke futott, alatta fehér színű anyaggal, míg innentől a combjáig zebramintás volt. Alice és én ugyanolyan ruhát választottunk csupán színben tért el a kettő egymástól. Alice-en egy fehér nyakba akasztós ruha volt, ami gyűrött anyagból készült, egészen a comb közepééig. Mély dekoltázsát egy strassz kő tartotta össze. Eléggé átlátszott a ruha, és a mellén kívül mindent látni lehetett. Az enyém ugyanilyen volt csak égszínkékben. 

Miután mindenki elvégezte az utolsó simításokat is, késznek nyilvánítottuk magunkat és lefelé indultunk. A fiúk arcát le kellett volna fényképezni, mikor megláttak minket. Emmett tátott szájjal bámulta feleségét, és John és Edward sem volt jobb állapotban. John többször is végigfutotta tekintetét Alice-en, hogy meggyőződjön jól lát. Edward felváltva kapkodta a tekintetét lánya és Lucy között, és nem is tudta melyikük néz ki botrányosabban, ahogy ő fogalmazott a fejében. Jasper pedig, teljesen leblokkolt. A mai kis akciója után a suliban úgy éreztem ennyi jár neki. Elvégre ne csak ő szórakozzon velem. Ő is szenvedjen egy kicsit. Így egész éjszaka gondolkozhat, hogy vajon mit csinálunk épp. Azt hiszem kellemes éjszakánk lesz, míg a fiúknak inkább borzasztó. 

-           - Így nem mehettek el! – mennydörgött Emmett és Rose elé suhant, miközben maga mögé tolta.

-           - Te beszélsz? Nézz már rá Alice-re! – John-t sem láttam még így. Mikor Emmett húgára emelte tekintetét John rögtön felpattant és elé suhant – Nem gondoltam komolyan. –mormogta.

-           - El sem hiszem, hogy képesek voltatok ilyen ruhát aggatni a lányomra. Így nem mehet el, felejtsétek el! – rázta a fejét Edward és Nessie mellé sétált, miközben levette a zakóját és ráadta. Nessie grimaszolva nézett apjára.

-           - Jaj, hagyjátok már abba! – csattant fel Rose és kilépett Emmett mögül. – Elmegyünk és kész. Ezt a menetet már lefutottuk egyszer. Ennyi, fogadjátok el! – Rose talán kicsit kíméletlen volt a fiúkkal, de igaza volt.

-           - Kicsim! – nézett rám Jasper, és szinte könyörgött a szemeivel én viszont megráztam a fejem.

-           - Szükségünk van ilyen éjszakára. – mondtam és végigsimítottam arcán.

-           - Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban el tudunk titeket szórakoztatni. – próbált meggyőzni én viszont megráztam a fejem. – Akkor legalább Lucy miatt, nézz rá. – fordította a fejét Lucy felé, én viszont csak elégedetten elmosolyodtam.

-           - Remekül néz ki, és most ha megbocsátotok. – léptem el mellőle és intettem a lányoknak, akik követtek. Bepattantunk a kocsimba és rögtön indítottam. A fiúk kijöttek az udvarra, és amíg el nem tűntünk minket néztek. Gyorsan hajtottam az úton egyenesen a szórakozóhely felé.

-           - Láttátok az arcukat? – kérdezte Rose vigyorogva mellőlem, én pedig bólintottam. Mosolyogva vezettem tovább miközben hallgattam a lányokat.

-           - Amúgy Nessie Jacob mit szólt ehhez? – kérdezte Lucy és testvére felé fordult. Nessie csak gonoszan mosolygott.

-           - Hát mondjuk úgy, hogy csak annyit mondtam neki, hogy veletek szórakozok. – vigyorgott mi pedig felnevettünk. 

A szórakozóhelyet elérve leparkoltam és egyenesen a bejárathoz mentünk. Odabenn hatalmas tömeg volt, és a szórakozóhely sem volt semmi. Alice remekül választott. Nessie azonnal a parkett felé ment és elvegyülve táncolni kezdett. Egész este táncoltunk, nevettünk és jól éreztük magunkat. Mikor a lányok elfáradták leültünk a bárpulthoz, és ittak. Koktélokat rendeltünk nekik, de mivel kislányom kíváncsi ezért, sok mindent kipróbált és volt egy koktél, ami természetesen ütött, így Lucy-nak fel sem tűnt, hogy a pultos mennyire megbámulja. Nessie-t már nem volt ennyire nehéz kiütni, de a hajnali négyig való bulizás végül őt is kiütötte. Mi pedig mosolyogva vittük őket haza. 

(Ismeretlen szemszög)

Egy köpcös alak várakozott London egyik kihalt utcájában. Mélyet szívott a cigijéből, majd a füstöt kifújta. Hanyagul támaszkodott a falnak, nem félve attól, hogy akárki is ezen a kihalt környéken mászkálna. Egy egyenletes cipőkopogásra kapta fel a fejét. Vöröslő cigijét eldobta és kiegyenesedett, miközben eltolta magát a faltól. Lassan rajzolódott ki előtte egy magas személy alakja. Hunyorítva nézett fel az illetőre, akinek arcán megcsillant a holdfény. Fekete szövetkabátja a térdéig leért, és bárki, aki ránézett volna, csak egy elegáns üzletembernek nézte volna. Te ez távol állt az igazságtól, és ezt a kis zömök alkatú ember is tudta. 

-           - Miért kerestél meg? Évek óta nem hallottam felőled. – kérdezte recsegő hangon, miközben ajkait összepréselte.

-           - Nem fontos. Jobb, ha nem tudod. Viszont feladatom van a számodra. – lépett felé az idegen és szemeit rá villantotta. Az ember testén remegés futott végig, és libabőrös lett, amin az idegen csak elvigyorodott.

-           - Tudod, hogy számíthatsz rám, bármiről is legyen szó. – jelentette ki, és tekintetét inkább a fölre szegezte.

-           - Meg kell ölnöd valakit. – erre viszont felkapta a fejét – Tűnjön szimpla támadásnak, rablásnak, erőszaknak bármi. Nem hibázhatsz. Legkésőbb egy hónap múlva halottnak akarom látni. Ne feledd, ha hibázol, arról tudni fogok, akkor viszont megtalállak és megöllek. Most nem tűrök el hibát. Ennek a valakinek halnia kell. Ha hibázol, akkor én is nagy bajban leszek, de mielőtt megölnének, én öllek meg téged. – mondandója végeztével kabátja egyik belső zsebé nyúlt és elővett onnan egy képet. A kis tömzsi alak remegő kezekkel vette el a képet, s mire ismét felnézett az idegen már sehol sem volt. Tekintetét körbejáratta a sikátorban, majd mikor megbizonyosodott, hogy nincs ott senki lepillantott a képre, ahonnan egy szőke hajú zölden csillogó szemű mosolygós lány nézett vissza rá. Vonásait megkeményítette, és a képet a zsebébe csúsztatta, majd elindult, arra a helyre, ahol végre kellett hajtania a feladatát. Ahogy távolodott alakját elnyelte a sötétség.

Rose ruhája, Nessie ruhája, Lucy ruhája, Alice ruhája, Ashley ruhája 

52. Fejezet - Engedd el

Sziasztok!
Most is itt a fejezet. Nem is fűzök hozzá semmit, csak jó olvasást. Húgicámnak köszönöm a komit, és a sok megértést, amit tőle kapok mostanság. :)
Puszi, Trixi

Mindenki a nappaliban foglalt helyet a kanapén. Szerelmemhez bújtam miközben felhúztam a lábaimat és mellkasának támasztottam a fejem. Végignéztem mindenkin és láttam, hogy a gondolataikba mélyednek. Emmett ajkait egy sóhaj hagyta el, Rose felnézett rá, és hozzábújt. A többiek gondolatai mind Lucy körül forogtak. Emmett arra gondolt, hogy milyen kicsi volt, mikor hozzánk került, és mennyit játszott vele, hogy milyen boldog volt, mikor először Emmett bácsinak hívta őt Lucy. Esme és Carlisle ismét szembesült azzal a ténnyel, hogy az idő milyen gyorsan is telik. Rose próbált mosolyogni, de belül, ő is a gyerek Lucy-ra gondolt. 

Végül felálltam és a lépcső felé indultam. Jasper megfogta a csuklóm, de én csak egy halvány mosolyt küldtem felé. Lassan haladtam Lucy szobája felé. A lépcsőn felfelé haladva egy eddig ismeretlen érzés kerített hatalmába. Végül megálltam Lucy szobája előtt és egy kopogás után benyitottam. A kellemes világos színű falak most is melegséget árasztottak magukból. Lucy a fésülködő tükör előtt ült egy kis széken, majd mikor meglátott arcára egy mosoly futott, és csillogó szemekkel nézett rám. 

-           - Hogy tetszik? – kérdeztem tőle, aki ide-oda kapkodta a fejét.

-           - Ez… ez csodálatos. Köszönöm! – ölelte át mindkettőnk térdét, mi pedig összemosolyogtunk Jasperrel. Jasper felvette, és egy puszit nyomott a homlokára.

-           - Reméltük, hogy tetszeni fog. – mosolygott Jasper Lucy-ra, aki közbe kitekeredett Jasper karjaiban, hogy még jobban megcsodálhassa a szobát. Jasper letette, Lucy pedig rögtön az ágya felé vette az irányt, és fel is mászott rá. Az ágy olyan magasságban volt, hogy mindketten simán felértük Jasperrel. Hogyha esetleg valami baj van, akármikor akkor meg tudjuk vigasztalni.

-           - El sem hiszem. Köszönöm! – hálálkodott Lucy ismét, aki immár az ágyán ücsörgött, egy lila kispárnát szorítva magához. Jasperrel mellé léptünk, kisimítottam egy tincset a hajából, és egy puszit nyomtam az arcára.

-           - Igazán nincs mit. Azt akartuk, hogy tökéletesen érezd itt magad. – mosolyogtam rá, ő pedig közelebb hajolt és megölelt, miközben éreztem, hogy egy puszit nyom az arcomra. Kicsit meglepett a dolog, de még soha nem ismert érzéseket keltett bennem. Egyik kezemmel simogatni kezdtem a hátát, majd egy mozdulattal lekaptam az ágyáról, és letettem a földre.

                                    

-           - Minden rendben anya? – kérdezte és összeráncolt szemöldökkel nézett rám. Én csak megráztam egy kicsit a fejem és mosolyogva néztem rá.

-           - Persze. – léptem mellé, majd kivettem a fésűt a kezéből – Megengeded? – kérdeztem és mosolyogva néztem rá.

-           - Nagyon régóta nem fésülted te a hajam. – nézett rám mosolyogva a tükörből.

-           - Ha akarod, akkor abbahagyom. – állt meg a kezem a kézmozdulatban és kérdőn néztem rá.

-           - Nehogy. – kacagott fel, én pedig mosolyogva kezdtem végigszántani szőke tincsein. Lucy lehunyta a szemeit, és gondolkozóba esett. Így megengedtem magamnak, hogy újabb és újabb emlékek lepjék el az elmém. 

Lucy az ajtóban várt minket, és megfogta mindkettőnk kezét, így léptünk ki a szabadba. Lucy egy mélyet szippantott a levegőből, majd elindult, miket pedig húzott maga után. Elmosolyodtam az izgatottságán. Vidáman lépdeltünk a fák takarásában. Lucy mindent alaposan megnézett, minden fát, bokrot, és virágot. Kíváncsian szemlélte a világot, és fedezte fel a dolgokat. Izgatottan kapta fel a fejét, egy-egy madár énekére, vagy a szél süvítésére, ami megrezgette a leveleket. Nyáron az erdő csodás zöld színt öltött, és a virágokat immár teljes szépségükbe csodálhattuk. Lucy egyáltalán nem fáradt el a séta közben. Ugyanolyan vidáman szedte a lábait, mint mikor elindultunk. 

Jasper elengedte Lucy kezét és megállt egy fa tövébe, Lucy összehúzott szemöldökkel nézte Jaspert, ahogy leguggolt, és matat valamit, majd feláll, és mosolyogva nyújt oda Lucy-nak egy leszakított virágot. Lucy elmosolyodott és megszagolta, kis orrát a virágba dugta, így mikor elhajolt tőle csupa virágpor lett az orra. Jasperrel felkacagtunk, majd Jasper lehajolt, és mosolyogva egyik ujjával letörölte Lucy orráról a sárgás színű virágport. Lucy arcának két oldalán megjelent a jól ismert rózsaszínes folt. Elmosolyodtam rajta, és Jasperre néztem. Jasper elém lépett és nekem is átnyújtott egy vadvirágot. Egy puszit nyomtam az arcára, és megfogva a kezét tovább mentünk. 

Egy csattanásra majd keserves sírásra kaptuk fel a fejünket. Azonnal mindenki a kertbe rohant, ahol Lucy futott felénk, könnyáztatta arcával. Leguggoltam és kitártam karjaimat, kislányom pedig kétségbeesetten futott közéjük. Halk és csendes sírását Carlisle törte meg, aki lehajolt mellénk és megkérdezte Lucy-tól, hogy mi történt.

-           - Elestem a biciklivel. – válaszolta keservesen és felmutatta a lábát, ami tényleg fel volt horzsolva és a sebből szivárgott a vér. Carlisle a karjait nyújtotta felé, Lucy pedig engedte, hogy felvegye. Carlisle bevitte a nappaliba és letette a kanapéra. Néhány pillanat múlva pedig már le is fertőtlenítette és leragasztotta Lucy lábát. Kislányom csodálkozva nézett nagyapjára, majd feltérdelt a kanapén egy puszit nyomott az arcára.

-           - Köszönöm nagypapi. Te vagy az én csodadoktor nagyapám. – Carlisle meghatódva nézett az apró lánykára, majd egy csókot hintett a homlokára. 

Lucy felnézett rám, majd felállt és a gardróbjához sétált. Néztem, ahogy kecsesen sétál a szekrényéhez, miközben haját meg-meglebbenti a szél, amit a nyitott erkélyajtó okozott. Kellemes virágillat áradt be és töltötte meg a szobát. Lucy tanácstalanul álldogált a szekrénye előtt, és hatalmas zöld szemeit rám emelte. Mosolyogva léptem mellé, majd néztem végig a ruháin. Mivel tudtam, hogy hová készül ezért, egy farmert választottam, pánt nélküli fölsővel, és egy bokacsizmával tekintettel az időjárásra. E fölé pedig egy kis vászonkabátot. Lucy hálásan nézett rám, majd elindult a fürdő felé. 

Mosolyogva ültem le a kád szélére, és néztem amint Lucy kedvére kijátssza magát. Mosolyogva jött oda hozzám, majd adott egy puszit az arcomra. Kezemet a vízbe mártottam, és kis köröket írtam le a víz tetején. Nem tudom pontosan mennyi idő múlva, Jasper nyitott be hozzánk, és kérdezte meg, hogy mi tart ennyi ideig. Én pedig a tudtára adtam, hogy a kislányunk nem akar kijönni a vízből. Jasper mellém térdelt, majd Lucy-t finoman a víz alá nyomta, és elkezdte fürdetni. Azok a pillanatok mindent megértek. Én a végére, már a hasam fogtam a nevetéstől, Lucy-val együtt, míg Jasper csak kissé durcás arcot vágva, és teljesen habosan és elázva vette ki kislányunkat a vízből. Lucy csak somolygott, mikor átvettem Jaspertől, megtöröltem és felöltöztettem. Jasper már épp készült volna elhagyni a fürdőt, mikor két kis kéz kulcsolódott a térdére, és hatalmas zöld szemekkel néztek rá. Jasper persze, rögtön felkapta lányunkat, és szorosan megölelte. 

Az emlékezésből felocsúdva kicsit megráztam a fejem, s leültem Lucy ágyára. Újra és újra végignéztem a szobán, miközben tekintetem megakadt bizonyos dolgokon. Képeken, emlékeken, tárgyakon. Minden apró dologhoz egy apró dolog köt. Egy dolog ami Lucy felnőtté válását segítette elő. Egy dolog, ami annyi érzést indít most el bennem. De mindenek előtt most érzem azt igazán, hogy anya vagyok. Hogy a kislányom felnőtt és elhagyja a családi fészket, ami butaság, mert mindig itt lesz, és sosem hagy el minket. De ma lezárult egy korszak. Ma a kislányom hivatalosan is felnőtt, és elkezdi élni a saját életét.

A fürdőszobaajtó hangosan nyílt ki, ahol kislányom lépett ki, gyönyörűbben, mint valaha. Kísértetiesen hasonlított ez egy évekkel ezelőtti alkalomhoz. 

-           - Anya! – süvített be kislányom az ajtón és szorosan megölelt. Majd eltolt magától és néhányszor körbefordult előttem, majd csillogó szemekkel nézett rám. Lucy-n egy halványrózsaszín kis ruha volt. leguggoltam elé, és megpusziltam az arcát.

-           - Gyönyörű vagy! – suttogtam a fülébe, ő pedig megölelt és felkuncogott.

-           - Te is anya! 

Lucy a kezébe fogva a kabátját állt előttem, miközben fáradhatatlanul mosolygott. Emlékszem Jasper mindig azt mondta Lucy maga a megtestesült boldogság és jókedv. Emmett ezért mindig csak mosolygós királylánynak hívta régen. Kislányom elé sétáltam és egy tincset a fülé mögé tűrtem miközben megöleltem. Lányom szorosan ölelt vissza. Mikor lehunytam a szemem, mintha visszarepültem volna az időben. Orromba bekúszott Lucy gyerek samponjának az illata, kis törékeny teste, ahogy mellkasa hevesen hullámzott mindig fel-le. Szőke tincsei, amik mindig csiklandozták az orrom. 

Lucy eltolt magától és kérdőn nézett rám, miközben felhúzta a szemöldökét. Én csak elmosolyodtam és kijelentettem azt, ami nyilvánvaló. 

-           - Gyönyörű vagy! Mindig az vagy. – mondtam neki, ő pedig elmosolyodott.

-           - Köszönöm anya, de nyugodtan megmondhatod az igazságot. – mosolygott, én pedig még szélesebben elmosolyodtam.

-           - Sose szoktam hazudni, hiába is állítja ezt apád. – mondtam a mondat végét kicsit hangosabban, bár így is tudtam, hogy meghallja annak, akinek kell.

-           - Hát persze édesem. Tudom én. – kiáltott vissza Jasper, de Emmett nem bírta ki, hogy meg ne szólaljon.

-           - Mosolygós királylány szerintem nem akarod tudni, hogy hol van az a hely, ahol anyád biztos, nem szokott hazudni apádnak. Vagy épp pont ott… - morfondírozott Emmett és hallottam, hogy Jasper felpattan. Lucy az ajkába harapott én pedig megforgattam a szemeimet, majd intettem, hogy menjünk le. A lépcsőn lefelé haladva hallottam, hogy Emmett és Jasper valószínűleg az udvaron kergetőznek, mert onnan jöttem a nagy csattanások. Leérve a nappaliba kinéztem a hatalmas üvegablakon és megláttam, hogy Jasper épp akkor vágta a földhöz Emmettet, aki csak vigyorgott. Jasper ránk nézett, majd tekintete a lányára vándorolt, és láttam, hogy szemeiben büszkeség lobban. Leszállt Emmettről és megindult befelé. Rólam meg is feledkezve lépett a lányához és vonta szoros ölelésébe. Emmett is bejött és Rose mellé sétált.

-           - Kis húgi! – nézett rám Emmett – Most mondd, hogy nincs igazam.

-           - Nincs igazad Emmett – mosolyogtam rá bájosan, ő pedig felhúzta a szemöldökét, már épp nyitotta volna a száját, mikor Rose beléfojtotta a szót.

-           - Gyönyörű vagy édesem! – nézett rá Rose. Alice pedig hevesen bólogatott, Johnba karolva.

-           - Köszönöm. – mondta Lucy majd Esme-hez fordult. – Ehetnék valamit mielőtt elmegyek? – kérdezte nagymamájától, aki csak elmosolyodott.

-           - Hát persze, gyere. – intett a konyha felé Lucy pedig eltűnt a konyhában, Esme-vel a nyomában.

-           - Hogy bírod öcsi? – kérdezte Emmett, majd Jasper mellé sétált és hátba vágta.

-           - Remekül. – vágta rá Jasper és mellém sétált.

-           - Emlékszel mikor először vittük iskolába? – kérdeztem miközben a mellkasához bújtam.

-          - Igen. – lehelte, s karjaival átölelte a derekam.

-           - Annyira aranyos volt abban a kis szürke szoknyában és kék pulcsiban. – ábrándozott Alice.

-           - És mennyit áradozott az új osztályáról és barátairól. – csatlakozott Rose is, miközben elmosolyodott, és leült a kanapéra.

-           - Igen. És szokás szerint engem kért meg mindig, hogy cipeljem a táskáját. – ült le Rose mellé Emmett is. Mindenkinek elrévedt a tekintete egy pillanatra így én is ezt tettem.

Lucy Jasper mellett állt, kíváncsi szemekkel nézve a hatalmas épületet. A gyerekek izgatottan szaladgáltak, a szüleiktől elköszönve. Lucy felnézett ránk, éreztem, hogy szeretne már ő is a gyerekek között lenni. Jasper lenézett rá, és miközben megölelte a fülébe suttogott egy biztató mondatot, majd elengedte. Lucy mellém lépett és engem is megölelt. Végigsimítottam a haján majd elengedtem. Kislányom hátat fordítva nekünk indult el a hatalmas tömeg felé. Jasper átkarolta a derekam, miközben szemét lányán tartotta, amíg el nem tűnt a tömegben a többi gyerek között. 

Ahogy Lucy eltűnt úgy az emlék is eltűnt vele együtt. Hallottam, amint Esme-vel kezd beszélgetni. Jasper a kanapé felé húzott, majd leült engem pedig az ölébe vont. Elméjét megnyitotta előttem, és láttam, hogy az elmúlt éveket kezdi lepörgetni. Vele együtt mosolyogva merültem el az emlékekben. 

Lucy kivette a kezemből a labdát és Jasper felé gurította. Jasper arcára egy mosoly ült ki, majd visszagurította Lucy-nak a labdát. Így labdáztunk együtt. Lucy kicsit erősebben lökte meg a labdát, ami elgurult. Lucy felpattant és utána ment. Apró lábait gyorsan rakta maga elé, s guggolt le a labdáért. Mosolyogva lépdelt mellénk, majd megállt Jasper előtt. Így felállva szemtől-szemben voltak Jasperrel. Lucy egy végtelennek tűnő pillanatig még Jasper szemeibe nézett, majd felé nyújtotta a labdát. Jasper elvette, Lucy pedig leült Jasper elé. Hatalmas zöld szemeivel Jaspert fürkészte. Lucy kicsit bátortalanul közeledett Jasperhez, majd kis hátát Jasper mellkasához nyomta, és kérte Jaspert, hogy gurítsa nekem a labdát. Jaspernek sem kellett kétszer mondani. Egyik kezével átkarolta Lucy-t, a másikkal pedig a labdát gurította oda hozzám. Mosolyogva és meghatódva néztem a kettősüket. Lucy boldogan simult bele Jasper karjaiba, aki óvón és féltőn ölelte magához. 

Disneyland. Elég egy gyereknek ezt az egy szót hallania, és máris mosoly kúszik az arcára. Lucy hatalmas kacagások közepette próbált ki minden játékot. Mickey egértől kezdve Hamupipőke hercegnőig. Mindenkivel megismerkedett és mindent kipróbált. Jasper, Emmett felváltva ültek fel vele mindenre, míg a lányok inkább csak megörökítették. Rengeteg fénykép készült, amik azóta is megvannak.

Egyiptom. A piramisok és fáraók szent helye. Este titokban szöktünk be, mivel nappal nem láthattak minket az emberek. Lucy nagyon élvezte már magát a látványt is. Felmászott a piramisok lépcsőire, miközben homokot szórt apja arcába, aki prüszkölve és mosolyogva nézett az előle kacagva menekülő lánykára. Majd Jasper meggyőzte Lucy-t, hogy inkább Emmettet kergessék. Emmett természetesen nem örült neki, és miután kitalálta, hogy a lányokat fürdeti meg a homokban kapott is rendesen. Rose nem győzte hajtogatni, hogy a ruhája és a haja tiszta homok lett. Míg Alice inkább Emmett fejét nyomta bele a homokba. Lucy csak kacagott rajtuk. 

Lucy kisétált a konyhából és mindenkin végignézett. A telefonja hangosan csörrent meg a zsebében, amit sebesen kapott ki onnan, majd lágy hangon beleszólt. Andrew hívta, hogy mindjárt itt van érte. Nem sokkal később már az autó hangját is hallani lehetett, ahogy befordul a kis ösvényre. Lucy letette a telefont, és megfogta a kabátját. Edward mögé suhant és megfogta a kabátot, hogy Lucy bele tudjon bújni. Lucy hátra nézett és belenézett Edward szemeibe. Bátyám nyelt egyet, és ellépett Lucy mögül. Kislányomnak reagálási ideje sem volt, mert egy autó parkolt le a ház előtt. 

Sóhajtott egyet, majd egy utolsó pillantást vetve ránk, elhagyta a házat. Jasper árgus szemekkel figyelte Andrew minden lépését, de semmi hátsó szándék nem volt benne. Kedvesen kinyitotta Lucy-nak az ajtót, miután egy mosollyal köszöntötte őt. Ezek után elhajtottak. Alice szeme elhomályosult, majd mosolyogva nézett rám. Tudtam miért. Lucy-nak tökéletes napja lesz. Élete első randevúja. Épp itt volt már az ideje, és ezt senki sem ronthatja el. Ez a nap különleges. Bár valakinek ez a nap inkább tragikus. Edward azonnal elhagyta a házat, amint Lucy-ék elhajtottak. Most sem tudta elrejteni szeme csillogását, amint meglátta Lucy-t. 

Jasper megragadta a kezem és az emelet felé húzott. Szó nélkül követtem. Tudtam, hogy szüksége van rám, mert ez neki is nehéz most. Elvégre mégis ő nevelte Lucy-t, már tizennégy éve. Az apai érzései már az első héten fellángoltak benne. Már akkor félt, hogy mi lesz, ha eljön ez a pillanat. És most eljött, de azt hiszem, jobban viseli, mint amire számítottam. Talán azért, mert Lucy boldogságát tartja szem előtt, és ő is tudja, hogy ő most boldog. 

Lehúzott az ágyunkra és átkarolt. Szorosan hozzá bújtam s belélegeztem illatát. Rögtön nyugalom szállt meg. Jasper simogatni kezdte a hátam, majd néhány perc múlva megszólalt. 

-           - Felnőtt! – jelentette ki, nekem pedig nem kellett semmit mondanom. Megcáfolni úgysem tudtam volna. – Olyan hamar. – suttogta a hajamba.

-           - Tudtad, hogy eljön ez a perc is. – motyogtam a mellkasába, mintha ezzel is meg tudnám egy kicsit nyugtatni.

-           - Igen, de nem ilyen hamar. – mondta és éreztem, hogy erősödik a szorítása.

-           - Engedd el Jasper! – néztem fel rá, ő pedig rám nézett a kavargó aranybarna tekintetével. Szemeimet egy látomás homályosította el.

Lucy és Andrew egy csendes és hangulatos kis utcában sétáltak. Egymás kezét fogták és csendesen beszélgettek. Meghitt volt a hangulat. Aztán mikor a szavakból kifogytak Andrew megállt, ezzel Lucy-t is megállásra késztetve. Kislányom kíváncsian nézett fel rá, Andrew megsimogatta az arcát, majd miközben elmormogta, hogy Lucy milyen fontos neki megcsókolta. Kislányom igaz kis késéssel de visszacsókolt. 

Jasper felnyögött, és tudtam, hogy miközben én ezt láttam, Renesmee képességével mindezt levetítettem neki. Egy hangos ajtócsapódás hallatszott, amibe szinte beleremegett a ház is. Edward. Jasper rám nézett, majd kisimított egy tincset a hajamból. 

-           - Elengedtem. De nem hiszem, hogy ez másnak is menni fog. – suttogta, én pedig elgondolkoztam. Jasper ajkaimra hajolt és megcsókolt, ezzel elérve, hogy a mai nap már ne gondolkozzak semmin.

51. Fejezet - Első nehézségek

Sziasztok!
Nos időben itt a fejli. Nem is fűzök hozzá semmit. Jó olvasást. 
Puszi, Trixi

Andrew

Matek óra. Amúgy semmi bajom sincs magával a tantárggyal. Csak épp az nem tetszett, hogy újra meg kell tanulnom azt, amit már hosszú évek óta tudok. Elvégre orvosi diplomám van, nehogy már ne tudjam! Egy apró sóhajt szaladt ki ajkaimon, miközben üveges tekintettel meredtem a táblára. Egy kéz simult az enyémre, és gyengéden cirógatni kezdte azt. Mosolyogva fordítottam oldalra a fejem, és néztem Jasper mosolygós arcára. Szemei hipnotizáltak, és néhány percre még azt is elfelejtettem, hogy hol vagyunk. Összekulcsoltam ujjainkat és némán üzentem felé. Éreztettem vele a szeretetem és a szerelmem. Jasper csak lehunyta a szemeit és élvezte érzelmimet irányába, majd mikor kinyitotta szerelmes pillantásokkal ajándékozott meg. Láttam rajta, hogy legszívesebben a karjaiba kapna, és elfutna velem innen. Egy kis kuncogást engedtem meg magamnak, amiért Jaspertől néhány szemrehányó pillantást kaptam, ezért csak elnézően elmosolyodtam. 

A csengő hangja szakított minket félbe, és láttam, hogy Jasper szemei felcsillannak. Gyorsan a táskámba dobtam a füzetem, és Jasper kezét megragadva elsőként hagytuk el a termet. A folyosón már most tömeg volt, és ha nem lettem volna vámpír, talán neki is megyek nekik, de így könnyen szökdécseltem végig a folyosón az emberek között. Egy viszonylag csendes kis folyosóra mentünk, ahol Jasper a megrántotta a kezem, így én a karjai között kötöttem ki. Elvigyorodtam és közelebb préseltem magam hozzá. Egy rövid, de annál édesebb csókban forrtunk össze. Kezeimet hajába fűztem, és úgy éreztem soha nem akarom elengedni. 

Szavak se voltak arra, amit iránta éreztem. Örökké magam mellett akartam tudni. Tizennégy éve voltam mellette, és úgy éreztem, mintha csak tegnap lett volna, hogy viszont látom. Érezni akartam a csókjait, az ölelését. Hallani a hangját, aminek hallatára még mai napig mosolygok. Csak tudni, hogy itt van, és örökké itt is lesz. Hogy sose hagy el, és soha többé nem kell szétválnunk. Őszintén reméltem egy boldog holnapot és gondnélküli életet a továbbiakban. Minden nap hálát adtam, hogy itt vannak ők nekem. Lucy és Jasper. Értük csinálom tovább, mert miattuk érdemes. Mert akárhányszor meglátom őket, bearanyozzák a napom. 

-           - Mi a baj? – kérdezte Jasper egy eltúrt egy tincset a hajamból, miközben homlokát az enyémnek döntötte.

-           - Semmi. Csak boldog vagyok. – néztem rá, Jasper csak elmosolyodott és simogatni kezdte az arcom.

-           - Örökké az leszel. Megígérem. Sose hagylak el többé! – nézett rám Jasper komolyan, és én tudtam, hogy arra gondol, mikor bevonult és magamra hagyott. Elmosolyodtam és megcsókoltam. Lassan és érzelmesen. Minden érzelmem ebbe a csókba sűrítve. Jasper átkarolta a derekam és elmélyítette a csókot. Azonban valaki mindig a legjobb pillanatokban zavar meg minket…

-           - Hé! Ez egy iskola. Legyetek tisztelettel a nálatok fiatalabbakra. Megrontjátok őket a szemérmetlen viselkedésetekkel. És nem lenne jó, ha valaki feljelentene titeket közszemérem sértésért. – nézett ránk Emmett fej csóválva, de ugyanakkor egy hatalmas vigyorral. Rose jól tarkón vágta, de Emmett vigyorát még ez sem törölte le.

-           - Fogd be Emmett! – nézett rá Jasper, és ellépett előlem, de a derekam még mindig átkarolta.

-           - Mi van Emmett? Ennyire hiányolod már Rose-t, hogy nincs jobb dolgod, mint utánunk leselkedni? Amúgy mit csináltál már megint, hogy Rose berágott rád? – kérdeztem és felhúztam a szemöldököm. Emmett durcás képet vágott, míg a mellette ácsorgó Rose csak felkuncogott, ahogy Jasper is.

-           - Képzeld, Rose-zal tökéletesen megvagyunk. És kiegyensúlyozott életünk van. – kacsintott rám Emmett.

-           - Ezt most szépen elintézted magadnak Emmett. Egy hétig letehetsz mindenféle közös programról. – húzta fel Rose az orrát. Kecsesen sétált el mellettem, míg Emmett csak lefagyva állt előttem.

-           - Mi? Miért? Nem csináltam semmit. – esett kétségbe bátyám, és Rose után indult. Rose megfordult és szemrehányóan nézett rá.

-           - Megbeszéltük már számtalanszor, hogy a magánéletünk nem teregeted ki senkinek, és nem kérkedsz vele. – emlékeztette őt Rose, és úgy csinált, mintha csak egy kisfiúhoz beszélne.

-           - Tévedés. – morogta Emmett – Ezt Ashley mondta néhány évvel ezelőtt. Te is csak azóta vezetted be. Addig semmi gond nem volt. – mormogta maga elé Emmett, de úgy tűnt Rose meg sem hallotta, mert tovább sétált, és Emmett nem győzött utána rohanni.

Jasper felkuncogott mellettem és mosolyogva kezdett el húzni a következő óránk felé. Kezeinket összekulcsolva haladtunk végig a folyosókon. A diákok körében már felreppent a pletyka, miszerint ki kivel van együtt a családból. Az mindenki számára természetes volt, hogy én és Jasper egy párt alkotunk, ahogy Rose és Emmett is. Alice is a lányok tudtára adta, hogy jobb ha Johnt messziről elkerülik. Voltak, akik szerint Edward és Lucy is együtt volt, de mivel sosem látták őket együtt így ezért a lányok kezdték azt érezni, hogy Edward egy szabad préda nekik. Szegény bátyám nem irigyeltem. A lányok gondolatai eléggé szemérmetlenek és idegesítőek voltak. 

A terembe beérve elfoglaltuk a leghátsó padsort. Én elővettem a füzetem, bár jegyzetelni nem igen fogok, de a látszat legalább meg lesz. Jasperre néztem, aki csak érdeklődő szemekkel nézett rám. Miután bejött a tanár mindenki elcsendesedett és elkezdődött az óra. Körülbelül annyit leszűrtem, hogy épp magyar órán ülünk, de a többi kiesett. Jasper tekintete fogva tartotta az enyémet, és én hülye lettem volna másra figyelni. Jasper mindenem lekötötte. És ha ő itt van, akkor mi másra figyeljek? Ő a legjobb dolog a világon. Az anyagot úgyis tudom, innentől kezdve nem érdekel. Érzékeltem magunkon néhány diák kíváncsi tekintetét, de ilyenkor a tanár rögtön felszólította őket, így megunták a hátrafelé nézelődést. A tanár még csak felénk se nézett. Nem tudom azért volt, mert új diákok voltunk és úgy gondolta majd következő órán kikérdezi az anyagot, vagy szimplán észre sem vett. Mindenesetre örültem neki. 

Óra után elindultunk, hogy megkeressük kislányunkat. Jasper ma még nem látta és ideges volt miatta. Én ismét csak jót mosolyogtam rajta. Alice-től megtudtuk, hogy épp nyelvórán volt, ami két emelettel feljebb van. Jasper így a lépcsők felé húzott és lábait sietősen szedte. Nem tudtam, hova ez a nagy sietség. Lucy nem fog eltűnni. Mikor ennek hangot adtam, csak annyit mondott, hogy rossz előérzete van. Könyörgöm. Mi történhetne Lucy-val? Talán elrabolják az ufók? Vagy csak egyszerűen Jasper agyára ment az egyetemi levegő? 

Mikor felértünk az emeletre, Jasper azonnal Lucy-t kezdte keresni a tekintetével. Nem is kellett sokat keresgélni. Az ismerős szőke hajzuhatag hirtelen tűnt fel előttünk. Jasper ajkaira egy mosoly szaladt, és engedett egy kicsit merev testtartásán. Aztán valami megváltozott. Jasper ugrásra készen állt, mikor Lucy megcsúszott és a padló felé kezdett zuhanni. Megfogtam Jaspert, mielőtt még leleplezett volna minket. Lucy pedig egy idegen fiú karjaiba zuhant. Lucy ugyanis egyszerre akarta eltenni a könyvét, és a kupakot rácsavarni az üvegére. Így az üveg tartalmi a helyes idegen fiú pólóján kötött ki. Lucy hevesen kapkodta a levegőt, majd fejét kicsit megemelve belenézett a fiú sötétbarna szemeibe, és meglepetten tapasztaltam, hogy a szíve még gyorsabb ütemre kapcsol. A fiú csak mosolyogva nézett rá, miközben karjai Lucy derekai köré kulcsolódtak, és nem úgy nézett ki, mint aki egyhamar elengedi. 

-           - Sajnálom! – szólalt meg végül Lucy, és megpróbált kikászálódni az őt megtartó kezek közül. A fiú talpra állította, és kedvesen mosolyogva megszólalt.

-           - Semmi gond. Bár még van három órám. Nem tudom, hogy fogok beülni rájuk így. – nézett végig vizes pólóján, kislányom arcán pedig két apró vöröses folt jelent meg.

-           - Engedd meg! – kapott elő egy vászon zsebkendőt a táskájából és törölgetni kezdte a fiú pólóját, aki felnevetett.

-           - Hagyd csak! Semmiség. – fogta meg a kezét. Lucy felnézett rá, és talán ez volt az a pillanat, amit nekünk szülőknek nem kellett volna látnunk. Jasperre pillantottam, aki kővé dermedt mellettem és ködös tekintettel tekintett az előttünk lévő párosra.

-           - Hogy tehetném jóvá? – kérdezte kislányom, és kihúzta a kezeit a másik kezeiből. Zavartan fogta meg a táskáját, és nézelődött.

-           - Mondjuk… - a fiú sejtelmes hangja megdobogtatta Lucy szívét. Kezével az álla alá nyúlt és kényszerítette, hogy lányom a szemeibe nézzen - … megtisztelhetnél azzal, hogy eljössz velem valahova. – a kérést, kislányom hökkent lélegzetvétele követte. Ez volt az a pont mikor Jasper végre megmozdult és egyenesen elindult feléjük. Utána kaptam és erősen szorítottam meg a vállát.

-           - Én… - Lucy úgy nézett ki, hogy nem jut szóhoz. Nem csoda. Ez az első alkalom, hogy nyíltan randevúra hívják. Természetesen volt már rá példa, de Lucy nem vette őket komolyan. Kíváncsi vagyok változott e a helyzet - … azt hiszem szívesen elmennék – suttogta végül és zöld szemei furcsán villantak meg. Jasper most már nem tudtam visszatartani. Míg a fiú elmosolyodott, addig Jasper határozott léptekkel indult meg feléjük.

-           - Lucy! – kislányom összerezzent apja hangjától és félőn fordult felénk. Én Jasper válla fölött csak bocsánatkérően néztem rá. Jasper megállt Lucy mellett és tekintetét a fiúra függesztette.

-           - A… Jasper. – nyelt egyet. Na, igen, a suliban mégsem hívhatott minket anyának és apának.

-           - Jasper szerette volna tudni, hogy mennyire nyerte el a tetszésed az egyetem Lucy. – mosolyogtam rá, miközben biztatóan megfogtam a kezét.

-           - Nagyon tetszik. – válaszolta és akaratlanul vagy talán nem is annyira akaratlanul a szemben ácsorgó mosolygós fiúra nézett.

-           - A többiek már várnak minket az ebédlőben. – nézett Jasper végre Lucy-ra, aki zavartan kezdett makogni, ezért a kezembe vettem a dolgokat.

-           - Megyünk már nyugalom! – néztem Jasperre. Kikaptam Lucy kezéből a füzetét, és elővettem egy tollat, majd felírtam Lucy telefonszámát – Ezen eléred. – néztem mosolyogva a mostanára már zavartan ácsorgó fiúra, a papír átvétele után, csak hálásan elmosolyodott. – Gyere utánunk! – intéztem Lucy-nak a szavakat, és Jasper magam előtt tolva indultunk el ketten az ebédlő felé. A lépcső fordulójában még hallottam, ahogy a fiú Lucy füleihez hajol és bele suttog.

-           - Andrew. – ezek után Jasper kezét megragadva kezdtem húzni az ebédlő felé, nem törődve ellenkezésével.

Jasper furcsa volt, mikor leültünk családunk körébe. Rendben tudom, Lucy felnőtt, és ezt nehéz elfogadnia, de kezelhetné kicsit érettebben a dolgokat. Kétség kívül Lucy volt a mindene, és rettenetesen féltette, ami nem volt baj. Csak sajnos meg kell tanulnia elengedni. Nehéz időszak elé nézünk.

-            - Mi van öcsi?  Csak nem csináltál valami rosszat? – idézte Emmett a délelőtti beszélgetésünk és Jasperre vigyorgott.

-           - Nincs kedvem a hülyeségeidhez Emmett. – jegyzete meg Jasper és tekintetét az ajtóra irányította, ahol Lucy lépkedett be. Amint meglátott minket rögtön felénk vette az irányt. Lassan lépkedett felénk majd kihúzta a széket és helyet foglalt. Rögtön megöleltem és egy mosolyt intéztem felé. Elé toltam a megvett ételem, amihez tüstént hozzálátott.

-           - Hohó! Mi történt? Csak nem a mi kis Lucy-nk pasizott be, és ezért vagy ilyen harapós kedvedben? – kérdezte Emmett, nem is sejtve, hogy mennyire igaza volt. Lucy félrenyelte a falatot, amit épp lenyelt, és heves köhögésbe kezdett. Ivott egy korty vizet és kicsit dühösen nézett Emmettre.

-           - Na, nem mintha bármi közöd lenne hozzá Emmett, de mi van, ha így van? – kérdezte Lucy és keményen nézett Emmettre.

-           - Nekem az ilyenekről tudni kell. Elvégre te vagy az én kis unokahúgom. – vette lejjebb a hangerőt Emmett

-           - Á! Mesélj róla! – kérte rögtön Alice, és Rose is érdeklődve fordult felénk.

-           - Hát… Andrewnak hívják. Másod éves. Barna szemei vannak és barna haja. Nem is tudom… ő csak… olyan furcsa volt, ahogy a karjaiban tartott… - Lucy be sem fejezhette, mert hevesen vágtak közbe.

-           - A karjaiba? – Alice majdnem visított, és Rose is diadalmasan elmosolyodott.

-           - Elestem és elkapott ennyi. – válaszolt kislányom kicsit feszülten.

-           - Ennyi? És ezt apád végignézte? Akkor már értem mi a baj. – nevetett fel Emmett. Én csak megforgattam a szemeimet.

-           - És mi történt? – kérte Alice türelmetlenül, John csak rátette a kezét Alice-ére, aki kicsit megnyugodott.

-           - Elhívott valahova. Még a héten… - felelte suttogva és felnézett Jasperre.

-           - Elhívott randizni? És ezt csak így mondod? – kérdezte Alice és láttam, hogy mennyire felvillanyozta a téma.

-           - El kell mennünk, vásárolni. – kontrázott rá Rose is. Jasper csak sóhajtott.

-           - Örülök, hogy boldog vagy. Nyugodtan elmehetsz, ne aggódj! – mosolygott Jasper, Lucy pedig megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és szikrázóan mosolyogva nézett Jasperre.

-           - Köszönöm apa! – suttogta és hálásan nézett szerelmemre, aki elnézően elmosolyodott. Edward egy szó nélkül pattant fel az asztaltól és ment ki az ebédlőből, majd ahogy hallottam, bepattant a Volvóba, és padlógázzal elhajtott. Lucy zavarodottan nézte az ebédlő ajtaját, ahol Edward távozott.

-           - Mi baja? – kérdezte Lucy és felém fordult. Én csak megvontam a vállam, pedig nagyon is sejtettem, hogy mi a baj.

-           - Á ne törődj vele! Mondta, hogy a kiscsajok az agyára mennek. Nehezen bírja, ha körberajongják. – vigyorgott Emmett. Lucy az ajkába harapott, majd a tányérja felé fordult és újra enni kezdett. Jasperre néztem, aki bólintott egy aprót. Ezek után már nem esett szó Edward furcsa viselkedéséről. Mindenki betudta ezt az iskolai megpróbáltatásnak. Na persze. Volturi vagyok, engem nem lehet ilyen könnyen átverni, de Lucy előtt inkább hallgattam. Ő pedig csak sugárzó arccal mesélte, hogy mennyire megváltoztak a nézetei alig egy pillanat alatt. 

Ezek után volt még két óránk. Szerencsére az összes órám szerelmemmel volt, hála Alice-nek. Így könnyebb volt végigtűrni az unalmas előadásokat. Jasperrel megbeszéltük, hogy nem szólunk bele Lucy életébe. Csak tanácsokkal látjuk el, és próbáljuk a helyes úton terelgetni. Elvégre még most tapasztalja meg az élet ilyen örömeit, ezek után már nem lesz lehetősége rá. Jasper azt is felhozta, hogy mi lesz, ha Lucy átváltozására kerülne a sor. Erre nem válaszoltam. Addig még volt három évünk, jobb esetben. Még ráértem ezen gondolkozni. És ki tudja mi lesz ennek a „kapcsolatnak” a vége. 

A két óra végeztével beültünk a kocsikba és haza hajtottunk. Bár Alice és John Emmettel és Rose-zal kényszerültek menni, míg Lucy velünk. Kislányom egész úton meg sem szólalt, csak fejét az ablaknak döntötte és gondolkozott. Ő észre sem vette, de ajkaira mosoly kúszott, és szemei csillogtak. Jó volt ilyennek látni őt. Megérdemelte a boldogságot jobban, mint bárki más. És ha ez Andrew mellett következik be, akkor legyen. 

Jasper megállt a házunk előtt, és várakozóan pillantott hátra Lucy-ra, aki felocsúdott és kissé megrázta a fejét, majd kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Így tettünk mi is Jasperrel. Lucy mosolyogva hajolt oda apjához, és megpuszilta, Jasper pedig szorosan ölelte magához. Lucy boldogan sétált be a házba, mi pedig mosolyogva követtük. Benn a nappaliban már mindenki ott volt, még Edward is. Elmeséltük az első napunkat, és Esme meg Carlisle döbbenve, de boldogan hallgatták Lucy monológját. 

Jasper végül a karjaiba kapott és a szobánkba suhant velem. Édesen mosolyogva karoltam át a nyakát mikor letett a fürdőszobánkban. Jasper azonnal vetkőztetni kezdett, addig, míg végül minden ruha a földön nem kötött ki. Jasper a zuhany felé lökött, majd finoman megemelt és beállított a zuhanykabinba. Megnyitotta a csapot, és elkezdett kényeztetni. Ajkai hol az én ajkaimat hol testem különböző részeit ostromolták. Kezei szinte mindenütt ott voltak a testemen, amivel a kicsit sem csekély szenvedélyemet a végsőkig fokozta. Mikor megéreztem érzelmeit, azok szinte lebénítottak. A szenvedély a tetőfokára hágott, mikor combom alá nyúlt és finoman megemelt. Lábaimat automatikusan fontom dereka köré. De Jasper nem állt le, kényeztetett tovább és tovább, míg az én kezeimet szorosan tartotta a fejem fölött, bilincsbe fogva őket. A testem rázkódott a gyönyörtől és minden porcikám Jasperért könyörgött. Érezni akartam, vele együtt akartam átélni a gyönyört. Jasper mintha megérezte volna néma kérésem megemelt és megára húzott. Ajkaimból egy szégyentelen nyögés csúszott ki. Jasper nedves tincseibe fűztem ujjaimat, míg Jasper a csípőmet markolta. Fejét a nyakhajlatomba fúrta, így én hallottam és éreztem mindenegyes lélegzetvételét, és ajkait a nyakamon, amint finom csókokat hint bőrömre. Nyögésektől és sóhajoktól visszhangzott a fürdőszoba, amit még a víz hangja sem tompított. A gyönyör pillanatában Jasper erősen húzott magához, miközben egy morgás tört fel mellkasából. Zihálva öleltem tovább szerelmem nedves testét magamhoz. Tincseiből csöpögött a víz, ami számomra még vonzóbbá tette. Végigsimítottam szőke tincsein és érzékien megcsókoltam. Jasper szenvedélyesen viszonozta, és kezeit újra megéreztem testemen. Elzárta a vizet a hálószobába vitt, majd lefektetett az ágyra. Finoman fölém hajolt és megcsókolt, majd a fülemhez hajolt meg érzékien suttogni kezdett.

-           - Fel kéne avatni az ágyat. – suttogta. Ezek után hagytam, hogy egész éjjel szeressen.