Epilógus

Sziasztok! 
Nos... meghoztam az utolsó fejezetet. Nem tudom mit írhatnék nektek. Köszönöm azoknak, akik az elejétől kezdve velem voltak, a rengeteg támogatást, erőt, amit tőletek kaptam. Mikor rossz időszakba voltam, vagy kórházban. Minden egyes szó hihetetlenül jól esett és hatalmas ösztönzést adott. Miattatok kezdtem bele, és folytatom. Mert igen fogok még írni, már el is kezdtem és már a történet főalapja is megvan :) A rossz hír, hogy csak május környékén rakom majd fel. Egy új párosról fogok írni, ami nem túl híres, sőt szinte alig olvastam róluk. Nem szeretnélek titeket elhanyagolni, és ha igényt tartanotok rá, akkor novellákat is raknék fel a történettel kapcsolatban, erről komiban írjatok :) Hát... sose szerettem búcsúzkodni, és nem is fogok, hiszen nem tűnök el, csak ettől a történettől búcsúzom. Remélem mindent kihoztam belőle, amit lehetett és tényleg elnyerte a tetszéseteket. Kérlek titeket, hogy legalább most írjatok nekem egy utolsó sort, és fejtsétek ki, hogy mit gondoltok. Hamarosan jelentkezem :) Jó olvasást, itt utoljára :) 
Puszi, Trixi

 

"Én vagyok a pont egy összetett mondat végén, amely mondat hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, egy másik nyelven kezdődött, és amelyet az elejétől kell olvasni, hogy érteni lehessen a végét." (Jeffrey Eugenides)

A szél kellemes virágillatot hozott magával. A fák ágai között suhogott a szél, a nap pedig áttört a lombokon és bevilágította a kis mezőt. Egy felhő sem takarta el az eget, gyönyörű kék volt az égbolt. A napsugarak megcsillantak a füvön és a szivárvány ezer színeiben tükröződött vissza. A patak halkan csordogált mellettünk, néha a szikláknak csapodva. A madarak csiripeltek az ágakon, énekük betöltötte az erdőt. Lehunyt szemmel élveztem a tavasz hangjait. Ilyenkor imádtam a leginkább a természetben lenni. 

Hátamat Jasper mellkasának döntöttem és élveztem, hogy ujjaival cirógatja a karom és testem többi részét. Mélyet szippantottam a levegőből így bekúszott elmémbe a virágok finom illata és az erdő kissé párás illata, ami a néhány órával ezelőtti esőnek volt köszönhető. A két szerelmemmel lehettem együtt. A természet és Jasper. A két legmegnyugtatóbb dolog a világon. Együtt néztük a napfelkeltét, ami nem csak romantikus, hanem végtelenül megnyugtató és békés állapot volt. 

A napjaink átcsaptak megnyugtató és békés mindennapokba. Évek óta nem volt semmi bonyodalom az életünkben és gyerekeink önállósodásával felhőtlenül kiélvezhettük együttlétünk minden percét. Most már mondhattuk, hogy előttünk áll az örökkévalóság. Csak a család. Együtt. Bár az utóbbi években voltak, akik szétszéledtek, de az erős megszakíthatatlan kötelék örökké ott volt közöttünk, bárhol is legyen a másik. Rose és Emmett például néhány hete jöttek meg a sokadik nászútjukról. Egy kis időt kettesben akartak tölteni, ezért néhány hónapon keresztül távol voltak a családtól. De ma végre mindenki otthon lesz. Bárhol is vannak most, mindenki haza jön. 

Szembe fordultam Jasperrel, aki elmélyedve tekintett rám. Szemei szerelmesen csillogtak. Elmosolyodtam. Szemei pimaszul csillogtak, amiket annyira imádtam. Ajkai a szokásos elbűvölő mosolyra húzódtak. Kezeivel átkarolta a derekam és közelebb hajolt hozzám. Lehunyt szemekkel vártam, hogy ajkaink végre találkozzanak. Az elmúlt években szerelmünk a tetőfokára hágott és Jasper a lehető összes módon kifejezte, hogy mennyire fontos vagyok neki. Most is megremegetem karjaiban, édes csókjától. Tudta mivel vehet le a lábamról, ajkai finoman becézgették az enyémet. Kezeimmel átkulcsoltam a nyakát és közelebb préseltem magam hozzá. 

Ajkait elszakította tőlem, de nem tolt el magától. Homlokát az enyémnek támasztotta, orrunk majdnem összeért. Mosolyogva nyitotta ki ajkait, és hangok nélkül tátogta el, hogy szeret. Ajkaira hajoltam és egy hosszú puszit nyomtam rájuk. Néha úgy éreztem, hogy visszacseppentünk az időben és megálltunk abban a boldog korban mikor minden rendben volt. Mert most már úgy is volt. És örökké így is lesz. 

-           - Mennünk kell! A többiek lassan hazaérnek! – suttogtam, Jasper pedig bólintott. Felállt majd felsegített engem is és kezünket összekulcsolva indultunk el a ház felé. A csendet csak a madarak szüntelen éneke törte meg. Halvány mosollyal az arcomon lépdeltem a ház felé. Futhattunk is volna, ám már megszoktuk az emberi tempót. A szemem sarkából Jasperre pillantottam, aki ilyenkor egy mosoly villantott felém. Átkarolta a derekam és közelebb húzott magához, én pedig a vállára hajtottam a fejem. 

Néhány perc múlva összetéveszthetetlen hangok ütöttek meg a fülem. Arcomra egy mosoly kúszott és boldogság árasztott el. Gyorsabb tempóra kapcsoltam és szinte húztam magam után Jaspert, aki csak mosolygott rajtam. Nem tehettem róla. Annyi idő telt el, újra látni akartam a fiamat. Nevetése bekúszott a fülembe, szinte láttam magam előtt, ahogy vigyorogva néz nagybátyjára –mert biztos voltam benne, hogy ez az ő műve – és közben az apjától örökölt mosoly virít az arcán. Néhány pillanat múlva pedig megpillantottam a házat. A hangok odabent elhaltak, majd egyenletes léptek vették felém az irányt. Vámpírsebességgel nyitottam ki a bejárati ajtót és néztem szembe régóta hiányolt fiammal. 

Josh vigyorogva kapott fel és pörgetett meg, mellkasomból pedig önfeledt kacagás szakadt fel. Átöleltem kisfiam nyakát, aki egy puszit hintve a hajamba tett le újra a földre. Eltoltam magamtól és szemügyre vettem. Semmit sem változott. Haja még mindig az ég felé meredezett, szemei pajkosan csillogtak és ugyanolyan boldog volt, mint régen. Csupán a szerelem szikráját lehetett felfedezni a tekintetében. Tekintetem tovább vándorolt és felfedeztem Jaspert, aki épp fiúnk választottját köszöntötte. 

-           - Szia Katie! – ölelte magához a lányt, aki viszonozta szerelmem ölelését. Majd felém intézett egy mosolyt, így én is mellé léptem és megöleltem. Szerettem Katie-t, Josh kitűnő párt választott magának. Katie csendes és visszahúzódó lány volt, így Josh-nak gyökeresen meg kellett változnia, hogy meghódítsa, de a türelem végül meghozta gyümölcsét. Katie pedig, ahogy a családunkhoz került, időről-időre engedett fel.

-           - Hogy vagy? – kérdeztem tőle, ő pedig mosolyogva bólintott.

-           - Remekül. Azt hiszem Dél-Amerika jót tett nekünk. – mosolygott és Josh-ra nézett, aki mosolyogva karolta át a derekát.

-           - Nem megmondtam, hogy imádni fogod? – kérdezte, Katie pedig játékosan oldalba bökte. Josh fájdalmat színlelve masszírozta az oldalát, Katie pedig megforgatta a szemeit. Elmosolyodtam rajtuk. Édesek voltak együtt, és ha belegondolok mennyi mindenen mentek keresztül, akkor csak hálát adhatok, és csodálhatom őket.

-           - Kész az ebéd, de gondolom megvárjuk Lily-t. – nézett rám kérdőn Esme, én pedig bólintottam. Josh csak a fejét ingatta.

-           - Ch. Ch. A Kis Nővérkém megint késik. Kíváncsi vagyok, hogy milyen kifogást talál ki. Lehet lerobbant a kocsijuk és szerelés helyett jobb elfoglaltságot találtak. – vigyorgott, Katie pedig tarkón vágta.

-           - Ne beszélj így a nővéredről. – kelt Lily védelmére Katie, miközben Josh a tarkóját szorongatta. Lily és Katie remek barátnők lettek az évek során, így mindig kiálltak a másikért. Jasper morogva foglalt helyet Emmett mellett, aki vigyorogva hátba vágta.

-           - Lehet nem is ketten jönnek, hanem hárman. – vigyorgott, amiért Jaspertől kapott egy-két nem kívánatos pillantást. Rose szemrehányóan nézett férjére, aki védekezően emelte fel a kezeit.

-           - Azért remélem nem. – motyogta Josh és leült apja mellé.

-           - Hamarosan itt lesznek. – csiripelte Alice John mellett, aki mosolyogva nézett feleségére. John a gyerekek születése után jó pár évvel elékezetnek látta az időt, hogy hivatalosan is egy pár legyenek Alice-szel. Alice aznap majdnem egész este zokogott, állítása szerint ennél szebb lánykérésben még sosem volt része. John az erdő közepén gyertyákkal kivilágított egy mezőt, és egy meseszép gyűrűvel fogadott neki örök szerelmet.

-           - Mesélj róla! – kérte Lucy Katie-t, aki helyet foglalt Josh ölében és mosolyogva látott neki mesélni Dél-Amerikáról. Az elhangzottak alapján tényleg élvezhették. Josh csak egyetértően bólogatott miközben szüntelenül simogatta Katie hátát. A mesélésből egy autó hangja rángatott ki, ami jelezte, hogy Lily-ék megjöttek. Hamarosan nyílt a bejárati ajtó és egy mosolygós lánnyal találtam szemben magam. Lily kétség kívül gyönyörű lett az évek során. A szerelemtől valósággal ragyogott. Szőke haja csupasz vállát verdeste, szemeivel pedig boldogan pásztázta körbe a nappalit. Majd tekintete megállapodott az apján, és amit Jasper felállt a nyakába vetette magát. Jasper mosolyogva ölelte magához lányunkat és tudom mennyire boldog volt most. Lily volt a szeme fénye, az ő kicsi lánya. Még most is vigyorognom kell, ha visszagondolok arra, mikor Lily bejelentette, hogy szerelmes és nem hajlandó változtatni a döntésén. Pedig Jasper, Emmett, Edward és Josh is megpróbálta eltántorítani. Ő azonban tudta mit akar.
Az ajtó irányába kaptam a fejem, mikor az ismerős vörös szempárral találtam szemben magam. Először nekem is furcsa volt, hogy Lily pont belé szeretett bele, de a szerelem nem válogat. Én mindig kislányom mellett álltam és támogattam, tudtam, hogy nem vezérlik rossz szándékok barátomat. Szerette a lányunkat bármennyire is hihetetlen volt a kezdetben.

-           - Alec! Rég láttalak! – öleltem meg barátomat, aki szorosan zárt karjaiba.

-           - Én is. Nem erőltetted meg magad, hogy Volterrába gyere vagy legalább Olaszországba. – mosolygott és elengedett.

-           - Miért zavartam volna meg az utazásotokat? – húztam fel a szemöldököm Alec pedig legyintett, jelezve, hogy egyáltalán nem így van.

-           - Pedig valami varázslatos anya. Firenze és Milánó mind annyira gyönyörű. Alec azt mondta még elmegyünk. – mosolygott barátomra, aki csak bólintott.

-           - Ha ezt szeretnéd, akkor akár oda is költözünk. – Jasper csak fintorgott ezen a mondaton. Mellé léptem és békítően simítottam végig a karján.

-           - Legalább a nyarat várjátok meg. Utána felőlem oda mentek ahova akartok. – nézett Josh kérlelően nővérére. Ajkamba haraptam, Josh ilyen nem törődöm mondatai, általában azt tükrözték, hogy mennyire akarja palástolni az érzelmeit. Jelen esetben szerintem képes lett volna könyörögni a testvérének és valószínű, ha ketten lesznek meg is fogja próbálni. Szerette a testvérét, és nem szívesen volt távol tőle. Ahogy Lily sem Katie-től.

-           - Ez most kérés volt öcsi? – kérdezte Lily és sunyi mosollyal nézett Josh-ra, aki felhorkant. Mielőtt Josh visszavághatott volna Katie közbeszólt.

-           - Már csak néhány hónap. Kérlek! – kérlelte barátnőjét, aki természetesen bólintott.

-           - Akkor ebédelhetünk. – néztem végig mindenkin és a konyhába tereltem őket. mindenki helyet foglalt az asztalnál, de csak Lily és Josh evett. 

Végignéztem mindenkin és elmosolyodtam. Hatalmas családunk volt, olyan, mint amilyenről mindig is álmodtam. Emmett és Rose mosolyogva tekintettek egymásra, miközben Emmett Rose karját simogatta. Alice vígan csacsogott a lányokkal főleg Katie-vel. John pedig elnéző mosollyal nézett rá. Lucy és Edward a konyhapultnál álltak és halkan beszélgettek, miközben bátyám összekulcsolta a kezét Lucy-éval. Josh fél szemét kedvesén tartotta, aki Alice válaszaira válaszolt készségesen a közelgő esküvővel kapcsolatban. Lily pedig mosolyogva evett és közben le nem vette a szemét Alec-ről. Esme és Carlisle csak egymást átkarolva nézték a gyerekeiket és unokáikat. Jasper mögém lépett és egy puszit nyomott az arcomra. Elmosolyodtam és szembe fordulva vele egy apró csókot nyomtam ajkaira. 

Ebéd után mindenki a nappaliban gyűlt össze, hogy megosszuk egymással az elmúlt évben történteket. Emmett ölében Rose foglalt helyet, Alice és John egymás mellett ültek. Esme és Carlisle egy külön kanapén mellettük Edward és Lucy. Josh az ölébe kapta Katie-t, míg Alec és Lily csak egymás mellé ültek, kezeiket összekulcsolva. Én egy egyszemélyes kanapéra ültem, Jasper pedig annak karfájára. Gyerekeink egymás szavába vágva meséltek, így felváltva hallgattuk Brazília és Velence jellegzetességeit. 

Josh előbb találta meg a szerelmet, és valahogy ők ketten Katie-vel lassabban is haladtak. Josh a főiskolán találkozott Katie-vel. Állítása szerint már legelőször elvarázsolta Katie bája és a szerénysége. Látott benne valamit, ami manapság a többi lányban nem volt meg, és igaza is volt. Katie egy valódi kincs volt. Azonban éreztem, hogy valamit titkol. Ahogy közelebb kerültek volna egymáshoz, titokzatosabb és zárkózottabb lett. Josh kétségbeesett, hogy valamit elrontott, túl gyorsan haladt és mindent tönkretett. Azonban ennél sokkal rosszabb dologról volt szó, ami néhány nap múlva ki is derült. Carlisle egyik nap azzal a hírrel állított haza, hogy bevitték Katie-t a kórházba, Josh pedig mint egy fejvesztett őrült rohant hozzá. Akkor derült ki, hogy Katie gyógyíthatatlan beteg és a halálán van. Josh kétségbe esett. Nem akarta Katie-t elengedni. Edward megértette őt. Jobban mint bárki. Josh végül elmondta Katie-nek, hogy mi is ő valójában és választás elé állította. Katie szerette őt, és nem akarta elveszíteni. Josh pedig átváltoztatta. Ma már Katie is egy közülünk és jobban szeretik egymást, mint valaha. Josh tavaly eljegyezte őt, most nyáron lesz az esküvőjük. Büszke voltam a fiamra. Minden tekintetben. 

Ezzel szemben Lily és Alec kapcsolata teljesen más volt. Egyszer kénytelen voltam Volterrába menni. A családom pedig nem engedett el egyedül. Alec és Lily számára szerelem volt első látásra. Egyáltalán nem haladtak lassan. Lily tudta mit akar, és biztos volt benne, hogy megtalálta azt, akire szüksége van. Még abban a néhány napban Alec-é lett, amiért Jasper kis híján megölte barátomat. Emmettnek, Edwardnak, Demetrinek és Felix-nek kellett őket szétválasztani. Lily azonban nem félt kiállni az igazáért. Választás elé állította az apját, és megmondta, hogy Alec-kel marad, ha elfogadja, akkor továbbra is minden olyan lesz, mint régen, ha pedig nem akkor Volterrába költözik. Jasper zsarolásnak vette az egészet, ám kénytelen volt beleegyezni a dologba. Az én kérésemre Aro elengedte Alec-et, egy időre. Jasper jó ideig nem engedte, hogy Alec és Lily bármilyen formában is érintkezzenek. Lily nem örült neki, de tudta csak így bizonyíthat az apjának. Ahogy telt az idő egyre valószínűbb volt, hogy tényleg szeretik egymást. Türelmesen vártak míg Jasper végül fejet nem hajtott a dolog felett, akkor pedig őrülten estek egymásnak. Jasper pedig fájdalmasan szemlélte, ahogy a pici lánya felnőtt, és már nem tűnteti ki úgy a figyelmével. 

Felocsúdva az emlékekből néztem családomra, akik mosolyogva tekintettek egymásra. Jasper kezét megszorítva ajándékoztam meg egy mosollyal, ő pedig elsuttogta, hogy szeret. 

-           - Gyerekek várjátok már ki az éjszakát. Bár lehet most nem kéne, elvégre vendégeink vannak, akik történetesen a gyerekeitek. – világosított fel Emmett és próbált komolyan ránk nézni, de nem jött össze neki, így mindenkiből kitört a nevetés.

-           - Elfelejted, hogy régen itt éltünk és akkor mindent tökéletesen hallottunk. – nézett rá Lily mintha csak egy gyerekhez beszélt volna. Egy idő után már fárasztó voltak a szócsatáik, de mindig megnevetettek.

-           - Tévedés, én veled ellentétben mindig elmentem itthonról éjszaka. – vetett ellent Josh, ezzel kivívva Katie kérdő pillantását.

-           - Merre is jártál te éjszakánként? – kérdezte és felhúzta szemöldökét. Sötét haja szinte már feketének hatott. Emberként gyönyörű tengerkék szemei voltak, most azonban aranybarna tekintettel pásztázta kedvesét. Ajkamba haraptam, ahogy Josh nyelt egyet, majd mosolyogva nézett rá.

-           - Vadászni voltam. Többen is megerősíthetik. – nézett körbe, ám senki sem bólogatott, inkább csak kuncogtak.

-           - Szép családom van. – morogta Josh, én pedig csilingelően felkacagtam. Katie hozzábújt és a mellkasára hajtotta a fejét. Josh pedig elmosolyodott.

-           - Jut eszembe… kis család. Hogy van a mi újdonsült nagyapánk? – kérdezte Alec és vigyorogva Edwardra nézett, aki felmorgott.

-           - Remekül, ahogy a lányom és az unokám is. – morogta, Lucy pedig nyugtatóan simított végig mellkasán. Nessie ugyanis már boldog feleség, és családanya volt. Ezért is nem jöttek el. Nessie-nek ma már egy hét éves kisfia volt, aki tiszta apja. Nessie végleg letelepedett La Push-ban, aminek Edward nem igen örült, de nem tudott ellene mit tenni. Azóta Emmett ráaggatta a nagypapa jelzőt, amire sok mindenki rászokott, Edward nagy bánatára.

-           - Bele se gondolok, hogy milyen lesz, ha a mi Lily-nk is anya lesz. – vigyorgott Emmett, Jasper pedig megfeszült mellettem.

-           - Egyelőre nem terveztem anya lenni, és az elkövetkezendő években nem hiszem, hogy sor kerülne rá. – nyugtatott meg mindenkit Lily.

-           - Előttük az örökkévalóság miért sietnék el? Előbb élnek, ha rám hallgatnak. – vontam meg a vállam és kislányomra kacsintottam. Egy bűbájos mosolyt intézett felém és pedig úgy éreztem, hogy minden megérte. 

Felhőtlenül boldog voltam, ha a családomra tekintettem. A gyerekeim megtalálták a boldogságot, a többiekkel pedig itt voltunk egymásnak. Josh és Katie az esküvő után elmennek nászútra, de utána úgy döntöttünk együtt telepedünk le valahol. Megtaláltam a békét, azt a családi idillt, amit mindig is kerestem. Jasper itt volt mellettem és többet nem is kívánhattam. Ha rá néztem, tudtam, hogy szeret és mindig itt lesz nekem. Ha a gyerekeimre, akkor pedig láttam bennük azt az álmom valóra válni, ami a legfontosabb volt számomra. Ennél többet egy ember sem kérhetett volna, én pedig vámpírként néha úgy éreztem túl különleges vagyok. Mintha fentről segítettek volna, hogy az emberi álmaim ne vesszenek el. Jasperre néztem, aki engem vizslatott tekintetével. Lehajolt és megcsókolt. Ajkai lágyan becézgették az enyémet, miközben kezeit hátamra simította. Elváltam tőle és szemeimbe néztem. Abba a parázsló tekintetbe, ami mindig elvarázsolt, és melegséggel töltött el. Ezekbe a szemekbe szerettem bele. Kétségtelen, hogy a szerelmünk a múltban kötetett és mindent kibírt. A miénk egy befejezetlen múlt volt… de túléltük és itt vagyunk jobban szeretve egymást mint valaha.

-           - Szeretlek – susogtam és ajkaira hajolva megcsókoltam az én szőke hercegem.

                               Vége