Epilógus

Sziasztok! 
Nos... meghoztam az utolsó fejezetet. Nem tudom mit írhatnék nektek. Köszönöm azoknak, akik az elejétől kezdve velem voltak, a rengeteg támogatást, erőt, amit tőletek kaptam. Mikor rossz időszakba voltam, vagy kórházban. Minden egyes szó hihetetlenül jól esett és hatalmas ösztönzést adott. Miattatok kezdtem bele, és folytatom. Mert igen fogok még írni, már el is kezdtem és már a történet főalapja is megvan :) A rossz hír, hogy csak május környékén rakom majd fel. Egy új párosról fogok írni, ami nem túl híres, sőt szinte alig olvastam róluk. Nem szeretnélek titeket elhanyagolni, és ha igényt tartanotok rá, akkor novellákat is raknék fel a történettel kapcsolatban, erről komiban írjatok :) Hát... sose szerettem búcsúzkodni, és nem is fogok, hiszen nem tűnök el, csak ettől a történettől búcsúzom. Remélem mindent kihoztam belőle, amit lehetett és tényleg elnyerte a tetszéseteket. Kérlek titeket, hogy legalább most írjatok nekem egy utolsó sort, és fejtsétek ki, hogy mit gondoltok. Hamarosan jelentkezem :) Jó olvasást, itt utoljára :) 
Puszi, Trixi

 

"Én vagyok a pont egy összetett mondat végén, amely mondat hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, egy másik nyelven kezdődött, és amelyet az elejétől kell olvasni, hogy érteni lehessen a végét." (Jeffrey Eugenides)

A szél kellemes virágillatot hozott magával. A fák ágai között suhogott a szél, a nap pedig áttört a lombokon és bevilágította a kis mezőt. Egy felhő sem takarta el az eget, gyönyörű kék volt az égbolt. A napsugarak megcsillantak a füvön és a szivárvány ezer színeiben tükröződött vissza. A patak halkan csordogált mellettünk, néha a szikláknak csapodva. A madarak csiripeltek az ágakon, énekük betöltötte az erdőt. Lehunyt szemmel élveztem a tavasz hangjait. Ilyenkor imádtam a leginkább a természetben lenni. 

Hátamat Jasper mellkasának döntöttem és élveztem, hogy ujjaival cirógatja a karom és testem többi részét. Mélyet szippantottam a levegőből így bekúszott elmémbe a virágok finom illata és az erdő kissé párás illata, ami a néhány órával ezelőtti esőnek volt köszönhető. A két szerelmemmel lehettem együtt. A természet és Jasper. A két legmegnyugtatóbb dolog a világon. Együtt néztük a napfelkeltét, ami nem csak romantikus, hanem végtelenül megnyugtató és békés állapot volt. 

A napjaink átcsaptak megnyugtató és békés mindennapokba. Évek óta nem volt semmi bonyodalom az életünkben és gyerekeink önállósodásával felhőtlenül kiélvezhettük együttlétünk minden percét. Most már mondhattuk, hogy előttünk áll az örökkévalóság. Csak a család. Együtt. Bár az utóbbi években voltak, akik szétszéledtek, de az erős megszakíthatatlan kötelék örökké ott volt közöttünk, bárhol is legyen a másik. Rose és Emmett például néhány hete jöttek meg a sokadik nászútjukról. Egy kis időt kettesben akartak tölteni, ezért néhány hónapon keresztül távol voltak a családtól. De ma végre mindenki otthon lesz. Bárhol is vannak most, mindenki haza jön. 

Szembe fordultam Jasperrel, aki elmélyedve tekintett rám. Szemei szerelmesen csillogtak. Elmosolyodtam. Szemei pimaszul csillogtak, amiket annyira imádtam. Ajkai a szokásos elbűvölő mosolyra húzódtak. Kezeivel átkarolta a derekam és közelebb hajolt hozzám. Lehunyt szemekkel vártam, hogy ajkaink végre találkozzanak. Az elmúlt években szerelmünk a tetőfokára hágott és Jasper a lehető összes módon kifejezte, hogy mennyire fontos vagyok neki. Most is megremegetem karjaiban, édes csókjától. Tudta mivel vehet le a lábamról, ajkai finoman becézgették az enyémet. Kezeimmel átkulcsoltam a nyakát és közelebb préseltem magam hozzá. 

Ajkait elszakította tőlem, de nem tolt el magától. Homlokát az enyémnek támasztotta, orrunk majdnem összeért. Mosolyogva nyitotta ki ajkait, és hangok nélkül tátogta el, hogy szeret. Ajkaira hajoltam és egy hosszú puszit nyomtam rájuk. Néha úgy éreztem, hogy visszacseppentünk az időben és megálltunk abban a boldog korban mikor minden rendben volt. Mert most már úgy is volt. És örökké így is lesz. 

-           - Mennünk kell! A többiek lassan hazaérnek! – suttogtam, Jasper pedig bólintott. Felállt majd felsegített engem is és kezünket összekulcsolva indultunk el a ház felé. A csendet csak a madarak szüntelen éneke törte meg. Halvány mosollyal az arcomon lépdeltem a ház felé. Futhattunk is volna, ám már megszoktuk az emberi tempót. A szemem sarkából Jasperre pillantottam, aki ilyenkor egy mosoly villantott felém. Átkarolta a derekam és közelebb húzott magához, én pedig a vállára hajtottam a fejem. 

Néhány perc múlva összetéveszthetetlen hangok ütöttek meg a fülem. Arcomra egy mosoly kúszott és boldogság árasztott el. Gyorsabb tempóra kapcsoltam és szinte húztam magam után Jaspert, aki csak mosolygott rajtam. Nem tehettem róla. Annyi idő telt el, újra látni akartam a fiamat. Nevetése bekúszott a fülembe, szinte láttam magam előtt, ahogy vigyorogva néz nagybátyjára –mert biztos voltam benne, hogy ez az ő műve – és közben az apjától örökölt mosoly virít az arcán. Néhány pillanat múlva pedig megpillantottam a házat. A hangok odabent elhaltak, majd egyenletes léptek vették felém az irányt. Vámpírsebességgel nyitottam ki a bejárati ajtót és néztem szembe régóta hiányolt fiammal. 

Josh vigyorogva kapott fel és pörgetett meg, mellkasomból pedig önfeledt kacagás szakadt fel. Átöleltem kisfiam nyakát, aki egy puszit hintve a hajamba tett le újra a földre. Eltoltam magamtól és szemügyre vettem. Semmit sem változott. Haja még mindig az ég felé meredezett, szemei pajkosan csillogtak és ugyanolyan boldog volt, mint régen. Csupán a szerelem szikráját lehetett felfedezni a tekintetében. Tekintetem tovább vándorolt és felfedeztem Jaspert, aki épp fiúnk választottját köszöntötte. 

-           - Szia Katie! – ölelte magához a lányt, aki viszonozta szerelmem ölelését. Majd felém intézett egy mosolyt, így én is mellé léptem és megöleltem. Szerettem Katie-t, Josh kitűnő párt választott magának. Katie csendes és visszahúzódó lány volt, így Josh-nak gyökeresen meg kellett változnia, hogy meghódítsa, de a türelem végül meghozta gyümölcsét. Katie pedig, ahogy a családunkhoz került, időről-időre engedett fel.

-           - Hogy vagy? – kérdeztem tőle, ő pedig mosolyogva bólintott.

-           - Remekül. Azt hiszem Dél-Amerika jót tett nekünk. – mosolygott és Josh-ra nézett, aki mosolyogva karolta át a derekát.

-           - Nem megmondtam, hogy imádni fogod? – kérdezte, Katie pedig játékosan oldalba bökte. Josh fájdalmat színlelve masszírozta az oldalát, Katie pedig megforgatta a szemeit. Elmosolyodtam rajtuk. Édesek voltak együtt, és ha belegondolok mennyi mindenen mentek keresztül, akkor csak hálát adhatok, és csodálhatom őket.

-           - Kész az ebéd, de gondolom megvárjuk Lily-t. – nézett rám kérdőn Esme, én pedig bólintottam. Josh csak a fejét ingatta.

-           - Ch. Ch. A Kis Nővérkém megint késik. Kíváncsi vagyok, hogy milyen kifogást talál ki. Lehet lerobbant a kocsijuk és szerelés helyett jobb elfoglaltságot találtak. – vigyorgott, Katie pedig tarkón vágta.

-           - Ne beszélj így a nővéredről. – kelt Lily védelmére Katie, miközben Josh a tarkóját szorongatta. Lily és Katie remek barátnők lettek az évek során, így mindig kiálltak a másikért. Jasper morogva foglalt helyet Emmett mellett, aki vigyorogva hátba vágta.

-           - Lehet nem is ketten jönnek, hanem hárman. – vigyorgott, amiért Jaspertől kapott egy-két nem kívánatos pillantást. Rose szemrehányóan nézett férjére, aki védekezően emelte fel a kezeit.

-           - Azért remélem nem. – motyogta Josh és leült apja mellé.

-           - Hamarosan itt lesznek. – csiripelte Alice John mellett, aki mosolyogva nézett feleségére. John a gyerekek születése után jó pár évvel elékezetnek látta az időt, hogy hivatalosan is egy pár legyenek Alice-szel. Alice aznap majdnem egész este zokogott, állítása szerint ennél szebb lánykérésben még sosem volt része. John az erdő közepén gyertyákkal kivilágított egy mezőt, és egy meseszép gyűrűvel fogadott neki örök szerelmet.

-           - Mesélj róla! – kérte Lucy Katie-t, aki helyet foglalt Josh ölében és mosolyogva látott neki mesélni Dél-Amerikáról. Az elhangzottak alapján tényleg élvezhették. Josh csak egyetértően bólogatott miközben szüntelenül simogatta Katie hátát. A mesélésből egy autó hangja rángatott ki, ami jelezte, hogy Lily-ék megjöttek. Hamarosan nyílt a bejárati ajtó és egy mosolygós lánnyal találtam szemben magam. Lily kétség kívül gyönyörű lett az évek során. A szerelemtől valósággal ragyogott. Szőke haja csupasz vállát verdeste, szemeivel pedig boldogan pásztázta körbe a nappalit. Majd tekintete megállapodott az apján, és amit Jasper felállt a nyakába vetette magát. Jasper mosolyogva ölelte magához lányunkat és tudom mennyire boldog volt most. Lily volt a szeme fénye, az ő kicsi lánya. Még most is vigyorognom kell, ha visszagondolok arra, mikor Lily bejelentette, hogy szerelmes és nem hajlandó változtatni a döntésén. Pedig Jasper, Emmett, Edward és Josh is megpróbálta eltántorítani. Ő azonban tudta mit akar.
Az ajtó irányába kaptam a fejem, mikor az ismerős vörös szempárral találtam szemben magam. Először nekem is furcsa volt, hogy Lily pont belé szeretett bele, de a szerelem nem válogat. Én mindig kislányom mellett álltam és támogattam, tudtam, hogy nem vezérlik rossz szándékok barátomat. Szerette a lányunkat bármennyire is hihetetlen volt a kezdetben.

-           - Alec! Rég láttalak! – öleltem meg barátomat, aki szorosan zárt karjaiba.

-           - Én is. Nem erőltetted meg magad, hogy Volterrába gyere vagy legalább Olaszországba. – mosolygott és elengedett.

-           - Miért zavartam volna meg az utazásotokat? – húztam fel a szemöldököm Alec pedig legyintett, jelezve, hogy egyáltalán nem így van.

-           - Pedig valami varázslatos anya. Firenze és Milánó mind annyira gyönyörű. Alec azt mondta még elmegyünk. – mosolygott barátomra, aki csak bólintott.

-           - Ha ezt szeretnéd, akkor akár oda is költözünk. – Jasper csak fintorgott ezen a mondaton. Mellé léptem és békítően simítottam végig a karján.

-           - Legalább a nyarat várjátok meg. Utána felőlem oda mentek ahova akartok. – nézett Josh kérlelően nővérére. Ajkamba haraptam, Josh ilyen nem törődöm mondatai, általában azt tükrözték, hogy mennyire akarja palástolni az érzelmeit. Jelen esetben szerintem képes lett volna könyörögni a testvérének és valószínű, ha ketten lesznek meg is fogja próbálni. Szerette a testvérét, és nem szívesen volt távol tőle. Ahogy Lily sem Katie-től.

-           - Ez most kérés volt öcsi? – kérdezte Lily és sunyi mosollyal nézett Josh-ra, aki felhorkant. Mielőtt Josh visszavághatott volna Katie közbeszólt.

-           - Már csak néhány hónap. Kérlek! – kérlelte barátnőjét, aki természetesen bólintott.

-           - Akkor ebédelhetünk. – néztem végig mindenkin és a konyhába tereltem őket. mindenki helyet foglalt az asztalnál, de csak Lily és Josh evett. 

Végignéztem mindenkin és elmosolyodtam. Hatalmas családunk volt, olyan, mint amilyenről mindig is álmodtam. Emmett és Rose mosolyogva tekintettek egymásra, miközben Emmett Rose karját simogatta. Alice vígan csacsogott a lányokkal főleg Katie-vel. John pedig elnéző mosollyal nézett rá. Lucy és Edward a konyhapultnál álltak és halkan beszélgettek, miközben bátyám összekulcsolta a kezét Lucy-éval. Josh fél szemét kedvesén tartotta, aki Alice válaszaira válaszolt készségesen a közelgő esküvővel kapcsolatban. Lily pedig mosolyogva evett és közben le nem vette a szemét Alec-ről. Esme és Carlisle csak egymást átkarolva nézték a gyerekeiket és unokáikat. Jasper mögém lépett és egy puszit nyomott az arcomra. Elmosolyodtam és szembe fordulva vele egy apró csókot nyomtam ajkaira. 

Ebéd után mindenki a nappaliban gyűlt össze, hogy megosszuk egymással az elmúlt évben történteket. Emmett ölében Rose foglalt helyet, Alice és John egymás mellett ültek. Esme és Carlisle egy külön kanapén mellettük Edward és Lucy. Josh az ölébe kapta Katie-t, míg Alec és Lily csak egymás mellé ültek, kezeiket összekulcsolva. Én egy egyszemélyes kanapéra ültem, Jasper pedig annak karfájára. Gyerekeink egymás szavába vágva meséltek, így felváltva hallgattuk Brazília és Velence jellegzetességeit. 

Josh előbb találta meg a szerelmet, és valahogy ők ketten Katie-vel lassabban is haladtak. Josh a főiskolán találkozott Katie-vel. Állítása szerint már legelőször elvarázsolta Katie bája és a szerénysége. Látott benne valamit, ami manapság a többi lányban nem volt meg, és igaza is volt. Katie egy valódi kincs volt. Azonban éreztem, hogy valamit titkol. Ahogy közelebb kerültek volna egymáshoz, titokzatosabb és zárkózottabb lett. Josh kétségbeesett, hogy valamit elrontott, túl gyorsan haladt és mindent tönkretett. Azonban ennél sokkal rosszabb dologról volt szó, ami néhány nap múlva ki is derült. Carlisle egyik nap azzal a hírrel állított haza, hogy bevitték Katie-t a kórházba, Josh pedig mint egy fejvesztett őrült rohant hozzá. Akkor derült ki, hogy Katie gyógyíthatatlan beteg és a halálán van. Josh kétségbe esett. Nem akarta Katie-t elengedni. Edward megértette őt. Jobban mint bárki. Josh végül elmondta Katie-nek, hogy mi is ő valójában és választás elé állította. Katie szerette őt, és nem akarta elveszíteni. Josh pedig átváltoztatta. Ma már Katie is egy közülünk és jobban szeretik egymást, mint valaha. Josh tavaly eljegyezte őt, most nyáron lesz az esküvőjük. Büszke voltam a fiamra. Minden tekintetben. 

Ezzel szemben Lily és Alec kapcsolata teljesen más volt. Egyszer kénytelen voltam Volterrába menni. A családom pedig nem engedett el egyedül. Alec és Lily számára szerelem volt első látásra. Egyáltalán nem haladtak lassan. Lily tudta mit akar, és biztos volt benne, hogy megtalálta azt, akire szüksége van. Még abban a néhány napban Alec-é lett, amiért Jasper kis híján megölte barátomat. Emmettnek, Edwardnak, Demetrinek és Felix-nek kellett őket szétválasztani. Lily azonban nem félt kiállni az igazáért. Választás elé állította az apját, és megmondta, hogy Alec-kel marad, ha elfogadja, akkor továbbra is minden olyan lesz, mint régen, ha pedig nem akkor Volterrába költözik. Jasper zsarolásnak vette az egészet, ám kénytelen volt beleegyezni a dologba. Az én kérésemre Aro elengedte Alec-et, egy időre. Jasper jó ideig nem engedte, hogy Alec és Lily bármilyen formában is érintkezzenek. Lily nem örült neki, de tudta csak így bizonyíthat az apjának. Ahogy telt az idő egyre valószínűbb volt, hogy tényleg szeretik egymást. Türelmesen vártak míg Jasper végül fejet nem hajtott a dolog felett, akkor pedig őrülten estek egymásnak. Jasper pedig fájdalmasan szemlélte, ahogy a pici lánya felnőtt, és már nem tűnteti ki úgy a figyelmével. 

Felocsúdva az emlékekből néztem családomra, akik mosolyogva tekintettek egymásra. Jasper kezét megszorítva ajándékoztam meg egy mosollyal, ő pedig elsuttogta, hogy szeret. 

-           - Gyerekek várjátok már ki az éjszakát. Bár lehet most nem kéne, elvégre vendégeink vannak, akik történetesen a gyerekeitek. – világosított fel Emmett és próbált komolyan ránk nézni, de nem jött össze neki, így mindenkiből kitört a nevetés.

-           - Elfelejted, hogy régen itt éltünk és akkor mindent tökéletesen hallottunk. – nézett rá Lily mintha csak egy gyerekhez beszélt volna. Egy idő után már fárasztó voltak a szócsatáik, de mindig megnevetettek.

-           - Tévedés, én veled ellentétben mindig elmentem itthonról éjszaka. – vetett ellent Josh, ezzel kivívva Katie kérdő pillantását.

-           - Merre is jártál te éjszakánként? – kérdezte és felhúzta szemöldökét. Sötét haja szinte már feketének hatott. Emberként gyönyörű tengerkék szemei voltak, most azonban aranybarna tekintettel pásztázta kedvesét. Ajkamba haraptam, ahogy Josh nyelt egyet, majd mosolyogva nézett rá.

-           - Vadászni voltam. Többen is megerősíthetik. – nézett körbe, ám senki sem bólogatott, inkább csak kuncogtak.

-           - Szép családom van. – morogta Josh, én pedig csilingelően felkacagtam. Katie hozzábújt és a mellkasára hajtotta a fejét. Josh pedig elmosolyodott.

-           - Jut eszembe… kis család. Hogy van a mi újdonsült nagyapánk? – kérdezte Alec és vigyorogva Edwardra nézett, aki felmorgott.

-           - Remekül, ahogy a lányom és az unokám is. – morogta, Lucy pedig nyugtatóan simított végig mellkasán. Nessie ugyanis már boldog feleség, és családanya volt. Ezért is nem jöttek el. Nessie-nek ma már egy hét éves kisfia volt, aki tiszta apja. Nessie végleg letelepedett La Push-ban, aminek Edward nem igen örült, de nem tudott ellene mit tenni. Azóta Emmett ráaggatta a nagypapa jelzőt, amire sok mindenki rászokott, Edward nagy bánatára.

-           - Bele se gondolok, hogy milyen lesz, ha a mi Lily-nk is anya lesz. – vigyorgott Emmett, Jasper pedig megfeszült mellettem.

-           - Egyelőre nem terveztem anya lenni, és az elkövetkezendő években nem hiszem, hogy sor kerülne rá. – nyugtatott meg mindenkit Lily.

-           - Előttük az örökkévalóság miért sietnék el? Előbb élnek, ha rám hallgatnak. – vontam meg a vállam és kislányomra kacsintottam. Egy bűbájos mosolyt intézett felém és pedig úgy éreztem, hogy minden megérte. 

Felhőtlenül boldog voltam, ha a családomra tekintettem. A gyerekeim megtalálták a boldogságot, a többiekkel pedig itt voltunk egymásnak. Josh és Katie az esküvő után elmennek nászútra, de utána úgy döntöttünk együtt telepedünk le valahol. Megtaláltam a békét, azt a családi idillt, amit mindig is kerestem. Jasper itt volt mellettem és többet nem is kívánhattam. Ha rá néztem, tudtam, hogy szeret és mindig itt lesz nekem. Ha a gyerekeimre, akkor pedig láttam bennük azt az álmom valóra válni, ami a legfontosabb volt számomra. Ennél többet egy ember sem kérhetett volna, én pedig vámpírként néha úgy éreztem túl különleges vagyok. Mintha fentről segítettek volna, hogy az emberi álmaim ne vesszenek el. Jasperre néztem, aki engem vizslatott tekintetével. Lehajolt és megcsókolt. Ajkai lágyan becézgették az enyémet, miközben kezeit hátamra simította. Elváltam tőle és szemeimbe néztem. Abba a parázsló tekintetbe, ami mindig elvarázsolt, és melegséggel töltött el. Ezekbe a szemekbe szerettem bele. Kétségtelen, hogy a szerelmünk a múltban kötetett és mindent kibírt. A miénk egy befejezetlen múlt volt… de túléltük és itt vagyunk jobban szeretve egymást mint valaha.

-           - Szeretlek – susogtam és ajkaira hajolva megcsókoltam az én szőke hercegem.

                               Vége 

68. Fejezet - Múltból a jövőbe

Sziasztok!
Nos... elég nehéz ez nekem, mivel elérkeztünk az utolsó fejezethez. Ezen kívül még lesz egy Epilógus és végleg abbahagyom Jasper és Ashley történetét. Nagyon megszerettem ezt a történetet és büszke vagyok, hogy végig tudtam csinálni, de még nem búcsúzkodok, hiszen egy fejezet még van :) Köszönöm a négy kommentet el sem tudjátok képzelni milyen jól esett őket olvasni. :) Jó olvasást. 
Puszi, Trixi

(Ashley szemszög)

A napsugarak néhol áttörtek a sűrű felhőrétegen, így megvilágítva és vakító fénységben elárasztva az előttünk elterülő kis füves kertet. Most már semmi sem maradt a régi kert gyönyörűségéből. A bokrok már nem voltak szépen egymáshoz igazítva, már bokrok sem voltak. Csupán a kissé kopár föld és fű. Ahogy tekintetem tovább siklott a földön egy kissé rozoga állapotban lévő lépcsősort pillantottam meg. Majd tekintetem felemeltem és megpillanthattam a régi otthonom. Azt a helyet, amit elsőnek neveztem otthonomnak. Egy fájdalmas nyögés hagyta el ajkaimat. A forró levegő beáramlott a tüdőmbe ám ki már nem jött. Ahogy szemügyre vettem a házat még pislogni is elfelejtettem. 

Megsemmisülten bámultam az előttem lévő épületre. Nyilvánvaló újításokat végezhettek rajta az évek során. A tető teljesen újjá lett építve és szerintem a főgerendákat is muszáj volt kicserélni. Bár ahogy most elnézem annak is nagyon régen kellett történnie. A gyönyörű fehéren virító ház, most megviseltnek hatott. A fehér festék már lejött a falakról, valamint sűrűn belepte a moha és a gaz. A zöld növény magasodott a ház köré ezzel teljesen beterítve. Az ablakok innen kívülről is koszosnak és porosnak tűntek. Nem lehetett belátni a házba. Az ajtó és a lépcsősor nem lett kicserélve ezért rozogán álltak a helyükön, mintha egy apró szellő kettétörhetné őket. Ám számomra még ez sem rontott az összképen. Így volt csodálatos, ahogy volt. 

Egész testem nyomasztó érzés járta át. Éreztem, ahogy megremegnek a lábaim és szememet szúrni kezdik a nem létező könnycseppek. A mellkasomat mintha lelapították volna. A megmaradt oxigén is távozott a tüdőmből én pedig levegőt akartam venni ám nem tudtam. Képtelen voltam rá. Kezemet a szám elé helyeztem és próbáltam nem itt az egész család előtt kiborulni. A régi sebek szép lassan szakadtak fel, ahogy az emlékek egyenként lepték el az elmém. Törékenynek és sebezhetőnek éreztem magam. Most nem voltam erős, bármennyire is azt mondták, hogy mindent kibírok ez most nekem is sok volt. 

Finom, selymes kezek érintése hozott vissza a valóságba. Gépiesen fordítottam a fejem arra az irányba, ám fél szememet még mindig a házon tartottam. Jasper kissé aggódó szempárja találkozott az enyémmel. Éreztem, hogy ujjaimat finoman megszorítja és kétkedve néz rám. Nekem viszont eszem ágában sem meghátrálni, most már nem. 

-           - Készen állsz? – kérdezte és hangja is aggodalmasan csengett. Mivel beszélni képtelen volt ezért csak bólintottam egy aprót. 

Fejem újra a ház felé fordítottam. Minden négyzetcentiméterét magamba akartam szívni. Soha többé nem akartam elfelejteni. Így akartam emlékezni rá, és csak reméltem, hogy bent is az vár, amire számítok. Finoman kihúztam az ujjaimat Jasper kezéből készen arra, hogy elinduljak a régi otthonom felé, és szembenézzek a múltammal. Mióta vámpírrá váltam nem mertem ezt megtenni, most azonban elérkezettnek láttam az időt rá. Egyszer meg kellett volna tennem. 

Szinte hipnotikusan indultam el a ház felé. A gyenge szellő belekapott a hajamba és ezzel együtt engem visszarepített az időbe. Éreztem, hogy a hosszú, földig érő ruhám súrolja a földet, arcom simogatja a szél, bőröm kellemesen megborzong ahogy eléri a tavaszi szellő. Lehunytam a szemem és elképzeltem, hogy sétálok a kertbe. Ujjaimat végighúzva a bokrokon a tájat csodálva. Az illatok bekúsztak az orromba. A vadvirágok kellemes illatát sodorta felém az erdő fáinak illatával keveredve. Régen nem éreztem így az illatokat. Ám a nem messze lévő istállóban lévő állatok szagát én is éreztem. Szeretettel gondoltam az ott lévő állatokra és gondolok most is. Ám már nincs ott semmi, de jó belegondolni, hogy ott is mennyi szép percet megéltem. Lábaimat egymás elé helyeztem és úgy haladtam a célom felé egyre közelebb és közelebb érve. Újra kinyitottam a szemeimet és most már közvetlen közelről pillanthattam meg az otthonom. 

Fejem kissé megemeltem és úgy néztem fölfelé. Fentről lefelé haladva tanulmányoztam a réseket és apró repedéseket a ház oldalain. Most láthattam csak igazán, hogy az évek mennyire megviselték ezt a helyet. Csoda, hogy ennyi idő elteltével is fent tudták tartani. Erőt véve magamon és az újra feltörni készülő emlékeken befelé indultam. Cipőm alatt hangosan ropogtak az apró kavicsok. Ahogy elértem a lépcsőfokokat és a verandát egy halvány mosoly szaladt át az arcomon. Lábaim alatt hangosan roppant és nyikordult meg a fa lépcsősor. Emberi lépésekkel haladtam, hogy minden percét magamba szívhassam ennek a pillanatnak. Számomra ez csaknem olyan meghatározó, mint mikor Jasperrel találkoztam újra. 

A verandán is körbe pillantottam. Most nem voltak itt virágok, amik külön díszíthették volna. Pedig az egyik legszebb dolog, mikor reggel a felkelő nap fénye megcsillan a virágok harmatcseppjein. Ilyenkor a szivárvány több száz színeiben tükröződnek vissza és mesés színekbe borítják a tájat. Imádtam reggel itt kint üldögélni. Jasperrel sok időt töltöttünk itt. Volt, hogy itt ittuk meg a reggeli teánkat és így indult a napunk. Mindketten szerettük nézni a természetet, legyen az reggel vagy este. A lényeg, hogy egymás társaságában tegyük azt. Ilyenkor megszűnt létezni a világ. Csak mi voltunk és a természet adta nyugalom. 

Aprót ráztam a fejemen és az ajtóra szegeztem a tekintetem. A faajtó megviseltnek és rozogának látszott, kopott volt és fásult. Kezeim nem remegtek, de biztos voltam benne, hogyha ember lennék, akkor most kezem-lábam remegne és a szívem a torkomban dobogna. Hasonlított a helyzet arra, mikor először léptem át ennek a háznak a küszöbét, Jasper feleségeként. Akkor ugyanilyen izgatott voltam. A kilincs után nyúltam, ami irritálta a bőrömet, rég nem használták ez tény. Végül hosszas győzködés után végül lenyomtam. Az ajtó megnyikordult és csikorogva nyílt ki előttem. Kissé beljebb löktem így feltárult előttem a régi nappali, vagy előszoba. Vettem egy éles levegőt, majd egy lépéssel átléptem a küszöböt és már bent is voltam a régóta annyira hiányolt, és szeretett házban. 

Lépteim után a padló hangosan nyikorgott ám most ez sem tudott zavarni. Tekintetem lassan járattam körbe a szobán, mindent alaposan tanulmányozva. A levegő állott volt, és ahogy kinyitottam az ajtót a friss levegő szinte beözönlött a szobába. A nejlonok zörgése hallatszott, ahogy a szél meglengette őket. A lépcsősor a bal oldalon ugyanúgy állt, mint régen. Velem szemben még mindig a konyhának fent tartott helyiség volt. A jobb oldalt pedig a régi bútorok. A régi kanapék és ülőalkalmatosságok mind le voltak fedve, hogy a por és kosz ne fedje be őket. Valamint az idő ne fogjon rajtuk. A fehér nejlonszerű takaróeszköz zörgött, ahogy a szél meglengette őket. Közelebb sétáltam, minden lépésem után hangosan nyikordult a padló ezzel mindig visszazökkentve a valóságba. 

Egy mozdulattal letéptem a régi kanapékról a nejlont és immár úgy csodálhattam meg őket mint régen. A kissé dohos szag ellepte az elmém. A port felkavartam és a porszemek most vígan ütköztek a levegőben. Fél füllel hallottam, hogy többen is fellépnek a verandára majd belépnek a házba. Próbáltam őket most kizárni az elmémből. Végigsimítottam a régi bútorokon és ebben a pillanatban ismét visszarepültem az időben.
A nap besütött az ablakon keresztül ezzel melengetve az arcom. Boldog mosollyal az arcomon foglaltam helyet férjem mellett kezemben egy csésze teával. A tea gőzölgő illatát éreztem az orromban és a forró nedves italt végigszántani a torkomon. Jasper közben egyik kezét a hátamon nyugtatatta és egyenletesen simított néha végig rajta. Mr. és Mrs. Whitlock az arcukon boldog mosollyal néztek ránk. Jasper az apjával elegyedett beszélgetésbe, míg én inkább kívülről szemléltem az eseményeket és szerelmemben gyönyörködtem. Ahogy ajkai megrándultak miközben beszélt, szemei csillogását, és szőke tincseit, amin megcsillant a besütő napfény. 

Kinyitottam a szemeimet és újra meg újra végignéztem az előttem álló bútorokon. Mindegyikhez annyi emlék fűzött. Mindegyik felébresztett bennem valamit, valamit, amit elvesztettem és már soha nem kapom vissza. Tekintetem a velem szemben eső falra esett, és az ott nyugvó festményre. Meghökkentem, a tüdőmben rekedt a levegő és szoborrá merevedve bámultam az előttem lévő festményt, ami egy mestermű munkája lehetett. Kezemmel felé nyúltam, meg akartam érinteni, itt tudni a kezeim között és végigsimítani a gyönyörű munkán. Megkerültem a kanapét és közelebb léptem a falhoz. Ahogy egyre közelebb lépkedtem a festmény apróbb vonásai is kirajzolódtak előttem. Végül megérintettem és finoman leemeltem a falról. Kezeim között tartottam és úgy néztem rá, mint egy felbecsülhetetlen értékű tárgyra. Mert számomra az is volt. Egy mestermű, ami a régi énemre emlékeztetett. 

Egyik kezem finoman a festményen lévő körvonalakra helyeztem és végigsimítottam rajta. Elmosolyodtam és éreztem, hogy a zokogás fojtogatja a torkom. Kezem a számhoz kaptam és kissé elhomályosult tekintettel néztem a képre.
A festményen ember korunk egyik legszebb pillanata volt megörökítve. Emberként álltam a képen Jasper pedig mögöttem helyezkedett el, karjaival átkarolva. Mindketten boldog, elégedett, szerelmes mosolyt intéztünk a minket figyelőkre. Fekete szemeim szerelemtől túlfűtötten csillogtak, amiket átváltozásom miatt elvesztettem, most mégis sokkal közelebbinek éreztem magamhoz. Úgy ragyogtak, mint egy holdfényes éjszakán sok millió apró csillag az égen. Jaspernek pedig szinte sziporkáztak a zöld szemei. Boldog volt. Reménytelenül, és lehetetlenül boldog. Zöld ruhám illeszkedett a szemei színéhez. Boldogan simultam bele ölelő karjaiba és úgy néztem ki, mintha mindig is oda teremtettek volna, mintha soha nem akarnék onnan elmenni. És soha nem is kellett volna. 

Letettem a képet az előttem lévő kisasztalra és a konyhába rohantam. Gyorsan kapkodtam a levegőt és egyik kezemmel megtámaszkodtam az ebédlőasztal sarkában. Lehunytam a szemem és a kezem a szám elé kaptam. A zokogás erőt vett rajtam és szemeimet szorosan lehunyva, átkaroltam magam a karjaimmal és úgy álltam a konyha közepén. Vállam rázta az apró zokogás, ami fel-feltört belőlem. Nem tudtam visszafojtani. Bármennyire is késznek éreztem magam erre, nem voltam felkészülve. Tudhattam volna, ám meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen hatással lesz rám a régi otthonom. Ami régen annyi mindent jelentett nekem, és talán épp ezért zaklat fel most ennyire. 

Karok ölelését éreztem magam körül. Beszívtam a jellegzetes megnyugtató illatot, és a fejem kedvesem mellkasába temettem. Kezeimmel átkaroltam és szorosan húztam magamhoz, miközben görcsösen kapaszkodtam belé. Ő lehet az egyetlen, aki megérti, hogy mit érzek most. Mert ő is ugyanezeken az érzéseken megy keresztül, csak talán nem ennyire intenzíven. Én mindenre emlékeztem épp ezért fáj most ennyire. Ő nem emlékszik semmire, de mégis átérzi a fájdalmam. Hiszen együtt éltünk itt, és minden emlékem átadtam neki. Valamint az érzéseimet is érzékeli. Fájt, hogy ki kell ennek tennem, de nélküle nem tudnám megcsinálni. Lehetetlen lenne. Bármennyire is erősnek állít be, tudja, hogy nem vagyok. Vannak dolgok, amik még engem is megtörnek. És ez is egy ilyen eset. 

Elhajoltam tőle és a szemeibe néztem. Volt még egy hely a házban, amit újra látni akartam. Muszáj volt, és bármennyi fájdalmat is fog okozni ezt az egyet még meg kell tennem. Viszont ez nélküle nem fog menni, így megragadtam a kezét és kihúztam a konyhából. Az előszobában a családom szomorú és együttérző tekintetével találtam szemben magam. Lekaptam róluk a tekintetem, még nem voltam felkészülve, hogy lássam a reakciójukat. Előbb még valamit meg kellett tennem. Pontosabban kettőt. De ha az egyiken túl vagyok, a másik már nem lehet olyan nehéz. 

Jasper kezét szorongatva indultam el az emelet felé. Fülembe bekúszott a padló recsegésének hangja, a kinti szél suhogása. Emlékeztem milyen volt ezen a lépcsőn lefelé sétálni. A ruhám mindig súrolta a padlót, ezért általában finoman megemeltem. Cipőm ezzel egyetemben hangosan koppant a lépcsőfokokon, én pedig boldog mosollyal az arcomon léptem szerelmemhez, aki a lépcső aljában várt mindig, hacsak nem velem együtt jött lefelé. A lépcsők is csaknem olyan rossz állapotban voltak, mint a kinti bejárati lépcsősor. Kezemet a korlátra helyeztem, ahogy felfelé haladtam. Vastag rég por maradt a kezemen mikor elemeltem onnan. Mellkasomban a fojtogató érzés egyre erősödött. Tudtam hova készülök, és hogy ez mivel jár együtt, ám még ez sem tántorított el. 

Megpillantottam a régi hálószobánk ajtaját. Hallottam Jasper kissé erőteljesebb levegővételét mögöttem. Ám nem hátrálok meg, most már nem. Látnom kellett a szobánkat. Szükséges volt, és lényegében ezért is jöttünk ide. Tekintetem az ajtón cikázott. Láttam rajta a repedéseket, és néhány kisebb lyukat is a sarkában. Türelmetlenül húztam meg Jasper kezét és léptem egyet az ajtó felé. Jasper jött utánam és kissé megszorította a kezem, ezt pedig bátorításnak vettem, és hogy tudassa velem ő mellettem áll. Ahogy egészen idáig mindig tette. Kezem a kilincsre helyeztem, ám lenyomni már nem tudtam. A lélegzetvételem egyeletlenné vált, és éreztem, hogy most fogok nagyon kiborulni. Jasper kezét az én kezemre helyezte, és együtt nyomtuk le a kilincset, viszont mielőtt még beléptünk volna a szobába biztatóan a szemembe nézett és megszorította a kezem. 

Az ajtó feltárult előttünk és pedig lélegzetvisszafojtva néztem a régi szobánkra. Ugyanolyan színben pompázott az ágy ugyanott hevert a bútorokat senki sem mozdította. Csupán itt is minden le volt takarva. Az állott levegő bekúszott az orromba. Jasper kezéből kicsúsztak az ujjaim, ahogy a régi ágyunk felé léptem. Letéptem róla a nejlont, ami eltakarta előlem teljes valóját és elámultam. A régi sima, gyönyörű fehér ágynemű volt felhúzva. Ujjaim lepkeszárny finoman simítottak végig a puha anyagon. Lehunytam a szemem, ahogy egy emlék kúszott a szemeim elé.
Jasperrel együtt egy verőfényes reggelen feküdtünk, békésen és nyugodtan az ágyunkban. Szerelmesen összebújtunk és csak élveztük egymás közelségét. Nem kellett semmi más, sem testi érintkezés, sem szavak. Csak, hogy érezzük, hogy a másik itt van, mellettünk, ahogy átölel minket, érezni a testéből áradó forróságot, lélegzetvételét magunkon. Ezek bárminél többet értek. A meleg, pihe puha ágyban, Jasper ölelő karjai között többre nem is vágytam. Megkaptam azt a szerelmet, amire mindig is vágytam, és ezért nem győztem hálát adni, minden nap. Mert ő itt volt és szeretett, úgy ahogy soha senki. Ahogy felsóhajtott közelebb húzott magához és egy csókot lehelt kócos tincseim közé. Én ilyenkor csak még jobban kajai közé simultam és engedtem, hogy egy boldog mosoly kússzon az arcomra. 

Kinyitottam a szemeimet és ujjaimat elemelve az ágyról megfordultam. Velem szemben szintén egy letakart bútor volt. A ruhásszekrényünk. Közelebb léptem, majd kissé hezitálva nyúltam, hogy kinyissam. A szekrény nyikorogva tárult fel előttem. Nagy meglepetésemre két darab ruhanemű volt benne. Az egyik az én régi kék ruhám volt a másik pedig Jasper egyik inge. Ujjaim végigsimítottak az anyagon, amit szintén nejlon fedett előlem, ezért gyorsan, de ugyanakkor finoman eltávolítottam a ruhákról. A ruhákon látszott, hogy sokat használták őket és már nagyon régiek. De nekem akkor sem veszítettek semmit az értékükből. Jasper ingjét vettem a kezeim közé, majd arcomhoz emelve megszagoltam. Jasper semmivel sem összehasonlítható illata még érződött rajta. Lehunytam a szemeim és lelki szemeim elé, Jasper ember kori éne kúszott. A ragyogó zöld szemei, csábos ajkai, szőke tincsei, testtartása, amivel mindig engem várt vagy fogadott épp. Még egy csókjára is emlékszem. Az esküvői csókunkra. Gyengéd volt, mintha egy virágszálat tartott volna a kezei között, és bár rövid volt, nekem mégis az örökkévalóságig tartott. 

Visszatettem az inget a szekrénybe és Jasperre néztem. Ő csak megkövülten állt a szoba közepén tekintetét egy valamire fókuszálva. Szemeimmel követtem tekintete irányát és lesokkoltam. Ez volt az a bútordarab, amit Jaspernek már nem volt esélye látni. Én viszont minden este láttam és minden nap mosolyogva simítottam végig rajta. Egész testemmel a régi baldachinos bölcső felé fordultam. A fojtogató érzés átjárta az egész testem. A lábaim földbe gyökereztek és nem bírtam mozdulni. Szemeimet szúrták a nem létező könnyek. Sírni akartam, zokogni és üvölteni, hogy kiadjam magamból azt a fájdalmat, amit már hosszú-hosszú évek óta éreztem. Mert még mindig felelősnek éreztem magam a kisbabám haláláért és bármennyire is bizonygatta Jasper hosszú időn keresztül tudtam, hogy én tehetek róla. Én öltem meg őt, egy még meg sem született életet. Az első gyermekünket. 

Felocsúdva közelebb léptem és lehúztam róla a nejlont, ami eltakarta előlünk. A kis fabölcső ugyanúgy állt a helyén, az én szívem pedig összefacsarodott. Hihetetlen fájdalom járt át, egyik pillanatról a másikra. Ujjaimmal végigsimítottam a baldachinon és szomorúan elmosolyodtam. Szívemen eddig soha nem érzett fájdalmat éreztem. Most neki is velünk kellene lennie, vagy inkább nekünk vele. Bármelyik is a helyes opció sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy megöltem őt. A saját hibámból vetettem véget a kisbabám életének. Pedig, ha erős maradok talán Jasper még vámpírként is visszajött volna hozzánk. Talán együtt lehettünk volna, így vagy úgy. Nem érdemelte meg ez az ártatlan lélek, hogy így vessenek véget az életének. Pedig ha tehettem volna, akkor inkább őt mentem. Neki élnie kellett volna, a régi családunkért és a régi önmagunkért is. Ő testesítette meg az emberi életünk és mikor neki vége volt, akkor a mi emberi korszakunknak is. Megráztam a fejem. Nem gondolhatok így a gyermekemre, mint valami korszakelválasztóra. Ő Jasperből és belőlem egy darab és ugyanannyi joga lett volna élni, mint nekünk, ha nem több. 

Jasper mögém lépett és átkarolt. Belesimultam a karjaiba, ha nem tart meg talán már a földön kötök ki. Nem bírtam ki, túl sok volt. Kitört belőlem a szüntelen zokogás. Rázta a testem én pedig az önostorozás és önutálat legsötétebb bugyraiba kergettem magam, de megérdemeltem. Jasper csitítgatott ám most nem használt. Testem megfeszült, ahogy kitörni próbáltam a karjai közül, megfogtam a karját, hogy szabaduljak ám ő nem engedett. Helyette a kezeimet is lefogta, hogy ne tegyek kárt magamba. Éreztem, hogy őt sem sok választja el attól, hogy szabad utat engedjen érzelmeinek. Szembe fordultam vele, ami elég nehéz volt. Nem tudom, hogy végül minek a hatására, lehet a bánattól és nem létező könnyektől csillogó szemeim hatottak rá, vagy csak az érzések voltak túl sokak ám Jasper magához szorított és miközben lecsúsztunk a földre egymás mellkasába temetve az arcunkat engedtünk utat a fájdalmunknak. Fogalmam sincs mennyi ideig ültünk ott, de mikor Jasper érzelmei megcsaptak szinte lebénultam. Az elkeseredettség, bánat, szomorúság, gyász, bűntudat mind együtt tódultak rám. Szorosan öleltem magamhoz. Mást nem tudtunk tenni, csak támaszt nyújtottunk egymásnak, úgy, hogy itt voltunk mikor a legnagyobb szükség volt rá. Végül Jasper tolt el magától és nézett a szemeimbe. Tekintetében ugyanazt a fájdalmat láttam, mint a sajátomba. Jasper egyik kezével finoman megérintette a bölcsőt majd benyúlt a rácsok között és kiemelte az egyik épségben maradt kispárnát. Arcához emelte és mélyen belélegezte az illatát. 

Tudtam, hogy neki is fáj, hogyne fájt volna. Bár itt volt mellettünk a két csodálatos gyermekünk, de az elvesztetett ők sem adhatják vissza. Ez örök fájdalom marad egy szülő szívében, és a gyerekek is sajnálták, átérezték a fájdalmunkat, hiszen ők egy testvérüket vesztették el, akit meg sem ismerhettek. Mióta a gyerekek a teljes történetünket tudják azóta minden évben, meggyújtunk egy gyertyát. Azon a napon mikor megtámadtak. Egyet az elvesztett kisbabánkért, egyet-egyet a szüleinkért. Azóta nem gyászoltam ezt a napot mióta újra találkoztam Jasperrel, de mióta a gyerekek itt vannak, ez már szinte hagyomány lett. 

Megfogtam a kezét és felhúztam a földről. Tudtam, hogy a legnehezebb része még csak most jön. A legnehezebb mind közül. Jasper mintha csak megérezte volna ezt, visszatette a kispárnát a bölcsőbe és felállt. Még egy utolsó pillantást vetett a bölcsőre és összekulcsolva az ujjainkat kivezetett a hálószobából. A lépcsőn lefelé haladva ismét elfogott a nosztalgikus érzés. Láttam Jaspert és magamat, ahogy a szüleivel körülvéve vígan kacagunk az előszobából. A nevető hangok most is fülemben csengenek, Jasper mosolygós arca, és a családja elégedett tekintete. Ezekért éltem emberként, ezek voltak, amik meghatározták az életem. Jasper és a családja. Majd a kisbabám. 

Kiléptünk a fullasztó hőségbe. Vettem egy mély levegőt mielőtt megkerültük volna a házat. A többiek már ott voltak és valamit nagyon bámultak. Pontosan tudtam, hogy mit. Hisz itt voltam mikor a három sírkövet a földbe helyezték. A család helyet adott nekünk és pedig a fekete márvánnyal borított sírköre néztem. Erőtlenül rogytam le a földre és kezemet kinyújtva simítottam végig az apró sírköven. Két koporsó volt a földbe ásva. Ám egyikben sem volt senki. A két nagyobb sírkő Jaspert és engem szimbolizált a közte lévő kisebb pedig a gyermekünket. Fojtogató érzés tört rám, ha arra gondoltam, hogy mi Jasperrel itt vagyunk ő pedig nincs. Ennek nem így kellett volna történnie. Megráztam a fejem és szorosan lehunytam a szemeimet. Karjaimmal átkaroltam magam és előre-hátra ringattam magam. Jasper mögém térdelt és átkarolt. Nem mondott semmit, csak a nyakamba fúrta az arcát és onnan pillantott a kis sírkőre. 

Ezek a pillanatok szinte belém égtek. Fájdalmas volt idejönni újra. Mikor átléptük Texas határát már akkor tudtam, hogy fájni fog. Fájni fog a visszatérés, és a szembeszülés a múltammal. A múltunkkal. Régi sebeket szakított fel a mai nap. Viszont tudtam, hogy szükség van erre, azért, hogy ezek után könnyebb legyen. Felálltam bár nem voltam biztos abban, hogy a lábaim megtartanak. Jasper kezét megfogtam a régi ház mögötti kis dombunkra vezettem. A nap már lemenőben volt. Pont úgy mint régen. Mintha semmi sem változott volna, és el se mentünk volna, de ha hátra pillantok a mostani családomra, akkor tudom, hogy megérte. Az egész eddigi szenvedés, minden megérte. Két csodálatos gyermekem van attól a férfitól, akit mindennél jobban szeretek. 

A lemenő nap fényében mindkettőnk bőre csillogott. Jasper mellkasának döntöttem a fejem és halványan elmosolyodtam. Jasper mindig bizonyítja, hogy szeret, ez abból is látszik, hogy megvette nekünk a régi házunkat, amit éveken át házvezetőnők tartottak fent. Mr. Whitlock végrendeletébe belerendelte, hogy a házat örökké fent tartsák, és mi most már meg is fogjuk tenni. Oldalra fordítottam a fejem és végignéztem a családunkon. Emmett és Lily-nek magyarázott hevesen valamit, erre lányom reakciója csak egy tarkóra verés volt. Rose szem forgatva nézte őket. Alice Johnba karolt, aki letargikusan nézte a sírokat. Esme és Carlisle is a háttérben maradtak és láttam, hogy félig minket néznek. Edward és Lucy pedig Josh-sal kezdett beszélgetni. Szerettem a családom és csak hálás lehettem. Szükség volt erre a napra. Túl kellett végre lépnem a fájdalmaimon. El kellett búcsúznom a múltamtól, hogy végre felhőtlenül tekinthessek a jövőbe.

67. Fejezet - Évek elteltével

Sziasztok! 
Itt is a fejezet. Remélem tetszeni fog, egy teljesen más szereplő szemszögéből szeretném megmutatni a dolgokat, remélem nem lett olyan borzalmas. Jó olvasást. :)
Puszi, Trixi

(Emmett szemszög)

Egy bokor mögül figyeltem áldozatomat, ami most kivételesen egy hópárduc volt. Az állat lelapult a sziklás vidéken és füleit hegyezte. A szél lengén fújt ezzel meglengetve a hosszú fűszálakat. A nap halványan sütött ezzel megvilágítva az állat mintázatát. Fekete-fehér bundáját farkán és törzsén gyűrű és patkó alakú minták díszítették, míg lábait, nyakát és fejét pettyek. Kétség kívül gyönyörű állat volt, és jól megfejlett példány. Tökéletes lesz a mai vadászatomra. Kezeimet összedörzsöltem és ugrásra készen álltam. Azonban a felém szaladó személy megakadályozta, hogy bármit is tegyek. Kellemes vanília illatát felém hozta a szél én pedig egy vigyort villantottam. Elmémet ellepték az emlékek. 

Mellettem Rose cica vette kezeibe Lily-t, aki kezeivel és lábaival hadonászva pislogott fel szerelmemre. Láttam Rose-on az elérzékenyülés minden jelét. Ezt is a kis húginak köszönhettem. Rosalie gyökeresen megváltozott mióta Ő velünk volt. Bele se gondoltam, hogy többé már…
Rose a kezét nyújtotta felém, én pedig örömmel léptem mellé és kulcsoltam össze ujjainkat. Kedvesem elhúzta a picur arcából a takarót én pedig még levegőt venni is elfelejtettem. Annyira gyönyörű volt és tökéletes. Kékes szemeivel kíváncsian nézett ránk, szőke haja csak úgy virított a feje búbján. Kerek kis arcocskája volt. Annyira apró volt. Szemeivel rám nézett én pedig megtörtem. Szemei tükrében szeretett kis húgomra emlékeztem. Míg Lily mosolygott én összetörve néztem rá. 

Egyhangúan ültem a kanapén várva, hogy Esme és Rose elkezdjék Lily fürdetését. Ő volt az egyetlen, aki egy kis mosolyt tudott varázsolni a családtagok arcára. A kis lila fürdőkádat Edward helyezte a megszokott helyre, így én is felálltam a kanapéról. A lépcső tetején megjelent Esme, kezeiben tartva a törölközőbe bugyolált Lily-t. Ő nagymamája vállára hajtotta a fejét. Kifejezetten nyugodt baba volt. Néhány perc múlva ez az elméletem megdőlt.
Rose cica megkért, hogy segédkezzem unokahúgunk megfürdetésében. Olyan átható pillantással nézett rám, hogy nem tudtam ellenállni. Mellé léptem és végignéztem a vízben lubickoló Lily-re. Ő látszólag nagyon jól szórakozott. Aztán talán hirtelen ötlettől vezérelve, vagy csak úgy spontán, de Lily habot kezdett dobálni az arcomba. Nagyon élvezhette, hogy én a habot lapátolom le az arcomból kezeimmel, míg ő teljesen összefröcskölte a padlót. Természetesen az elsőszámú célpontja én voltam. Így teljesen elázva és jó nagy adag habbal a képemen durcásan néztem az alig néhány napos unokahúgomra. Ő pedig egy fogatlan mosollyal ajándékozott meg. Kékes színű szemei csak úgy ragyogtak én pedig ellágyultam. Oh, mennyire hiányzol kis húgi! 

Sokkos állapotban törtem be a vizsgálószoba ajtaját, ahol állítólag Ashley végre életjelet adott magáról. Szinte óráknak tűntek a percek míg végre kis húgi megmozdította a kezét és felnézett Jasperre. Megkönnyebbülés és boldogság söpört végig rajtam. Legszívesebben azonnal felkaptam volna, de Rose a karomnál fogva rángatott ki a szobából, hogy magára hagyjuk őket. Legalább öt óra telt el, míg végre hajlandóak voltak lejönni az emeletről.

-           - Ideje volt! – kiáltottam fel, mikor Ashley végre kijelentette, hogy látni akarja a lányát. Csillogó tekintettel figyeltem, ahogy lesétál a lépcsőn. Haja meglibbent, tekintetét sziporkázva jártatta végig a szobán. Elsőként kaptam fel és pörgettem meg, mikor leértek. Szorosan magamhoz öleltem, Ashley pedig nevetve ölelt vissza.

-           - Soha többet ilyen kis húgi. Rettenetesen megijesztettél. – engedtem el és komolyan néztem rá, Ashley azonban csak játékos tekintettel nézett rám, és egy puszit nyomott az arcomra. 

Egy sóhaj szakadt föl a mellkasomból mikor ismét meghallottam Jasper és Ashley vitáját. Hetek óta ez ment. Mióta Ashley felébredt és bejelentette, hogy ő bizony újabb babát akar mást sem lehetett hallani. Jasper kézzel-lábbal hadakozott ellene, mivel nem akarta, hogy kis húginak komolyabb baja legyen. Szerintem túlaggódta a dolgot. Persze mindenki aggódott, hogy újra hetekig nem ébred majd fel, de Ashley szerint végig tudja csinálni. 

-           - Hagyjátok már abba! – kiabáltam fel végül – Ha Ashley újabb gyereket szeretne akkor lesz is neki. Nem hogy örülnél és látnál neki a baba projectnek. – vigyorogtam és ekkor mindkét személy forgószélhez hasonlóan száguldottak le az emeletről. Én csak vigyorogva fordultam meg a kanapén és tettem kezem a háttámlára.

-           - Köszönöm! – mutatott rám Ashley és mindet tudóan nézett Jasperre.

-           - Kizárt! Nem kockáztatom az életed! – jelentette ki Jasper Ashley pedig könyörgően nézett rá. Mivel Jasper nem mutatott enyhülést durcásan foglalt helyet a kanapén.

-           - Hé! – szólítottam meg kis húgom gondolatban, aki a szeme sarkából pillantott rám – Ha így nem megy, hát tedd féltékennyé, mondd, hogy ha ő nem akkor más majd megteszi. Hidd el hetekig ki sem mozdultok a hálóból. – kacsintottam rá ő pedig cinkosan elmosolyodott.

-           - Akkor megyek telefonálni! – állt fel Ashley és Jasperre sem nézett – Talán Demetri majd teljesíti a kérésem. – mondta csevegő hangnemben Jasper pedig sötéten izzó szemekkel nézett rá.

-           - Nem! – morogta, majd felkapta Ashley-t és már csak a hálószobaajtó csukódását lehetett hallani. Én pedig vigyorogva fordultam a tv felé. Lily ebben a pillanatban szaladt ki a konyhából és szerintem a szüleit kereste. Mivel a lépcső felé sétált felkaptam és felemeltem, ő pedig kérdőn nézett rám.

-           - Anyáékat most nem szabad zavarni. Épp a kistestvéreden dolgoznak. – néztem rá, neki pedig felcsillantak a szemei és rögtön szaladt is Esme-hez, hogy elújságolja a hírt.
Ezek után Ashley és Jasper tényleg a baba projectnek szentelték magukat és mindet megtettek. 

Ashley néhány hónappal később hatalmas hasát simogatva ült a kanapén. Jasper teljesen megváltozott mióta kiderült, hogy kis húgi várandós. Egy pillanatra sem hagyta magára és minden kívánságát leste. Néha már a család többi tagja szólt rá, vagy épp Ashley ordította le a fejét. Eléggé érdekes hangulatváltozásokat produkált, amikhez próbáltunk alkalmazkodni. Bár mondjuk érdekes volt, mikor egy-egy alkalommal mindenkire rákiabált és senkit nem tűrt meg maga mellett. Jasper aznap tehetetlenül álldogált odakint a kertben én pedig jót röhögtem rajta. Egészen addig míg Ashley engem is ki nem küldött.

-           - Fiú lesz! – jelentette ki Ashley én pedig gondolataimból felébredve vigyorogva néztem rá. 

-           - Hát ajánlom is. Teljes nőuralom van, ideje, hogy egy belevaló fiú is szülessen a családba. – kacsintottam rá, ő pedig megsimogatta a hasát, majd felnyögött. Ezek után semmi jóra nem számítottam.
A kertben várakoztam néhány perccel később. Mivel nem bírtam a vért, még csak meg sem kíséreltem bent maradni. Ashley kiáltozásai hallatszódtak miszerint elküldi Jaspert melegebb éghajlatra. Én csak elvigyorodtam rajta. Hiányozni fognak a heves érzelmi kitörései. Néhány pillanattal később pedig egy erőteljes csecsemősírás hallatszott az emeletről. Mellettem Alice, John is érdeklődve kapták fel a fejüket. Majd meghallottam Carlisle hangját és örömömben felkiáltottam.

-           - Igen! Fiú lett! Az én unokaöcsém! – kiabáltam miközben a kezeimmel csapkodtam a levegőbe. Alig vártam, hogy lássam. 

Felsóhajtottam, ahogy minden asztal és szék alá benéztem. Még a kanapé mögé is, de nem találtam meg, akit kerestem. Csak nekem lehet ennyi eszem, hogy emberként játszók bújócskát az unokahúgommal. Halkan morgolódva kerestem tovább az én édes, agyafúrt kis unokahúgom.

-           - Lily! Lily! Merre vagy? Gyere elő, Emmett bácsi már kezdi unni… - sóhajtottam fel és néztem az emeletre. Jasper és Ashley jót mosolyogtak rajtam. Kis húgi a kanapén ült a csöppnyi Josh-t tartva a kezei között. Szerencsére az anyjára ütött. Sötét haja volt ám szemei világosak. De ezek alapján reménykedhettem, hogy Ashley-re jobban fog hasonlítani.
Ebben a pillanatban két apró kézfejet éreztem a lábaimon, amik aprót meglöknek.

-           - Megvagy! – kacagta Lily magas hangján. Megfordultam és összeszűkített szemekkel néztem rá. Lily megilletődött és kérdőn pislogott rám.

-           - Emmett… - kezdtem Jasper azonban én Lily után eredtem, aki sikítozva futott el előlem. Kezeit a magasba tartotta és néha hátra pillantva menekült előlem. Végül apja óvó karjai között kötött ki, én pedig morcosan néztem rá.

-           - Ez így nem fair. – néztem Lily Jasper párosra ám ők csak somolyogva néztek rám. Ilyenkor hasonlított a legjobban az apjára. Végül csak sóhajtottam és kikapva Jasper karjai közül a kis testet néhányszor a magasba dobtam. Lily élvezettel teli sikongatások közepette nézett rám. 

Öles léptekkel haladtam a konyha felé. A család nagy része már ott volt, és mikor beléptem a sok kavargó aranybarna szempár szegődött rám. Josh egy etetőszékben ült és nyakában az etetőkével várta az ebédjét. Kis kezeivel az etetőszéket csapkodta és kissé morcosan nézett anyjára. Ő csak mosolyogva adta át nekem a kis tálat amiben Josh ebédje volt. kérdőn néztem a felém nyújtott tálra, de ő csak biztatóan mosolygott. Odaléptem és kivettem a kezéből a számomra undorító illatú ételt. Fintorogva vettem a kezeimbe, majd a kiskanalat az ételbe mártottam és Josh szájához emeltem. Ő mohon kapott a kiskanál után. Elvigyorodtam majd újra megcsináltam ezt a mozdulatsort. Egészen addig míg Josh el nem kezdte kiköpdösni. Mikor felé nyújtottam a kanalat ő csak elhúzta a fejét. Homlokráncolva nyújtottam felé a kanalat ám ő nem ette meg, inkább kivette a kezemből a kanalat és előszeretettel kente vele össze az etetőszéket, majd mosolyogva a fejemhez vágta. Felháborodva néztem magamra, mivel a bébiétel engem is teljesen beterített. A zöldes színű valami ott díszelgett az arcomon Josh pedig felnevetett. Rajtam.

-           - Hihetetlen gyerekeitek vannak! – néztem kis húgira, aki ajkaiba harapva próbálta visszafojtani nevetését, ezzel szemben Jasper vígan kacagva nézett rám, ahogy a család többi tagja. Ashley csak bocsánatkérően nézett rám. – Nem baj legalább kiderült, hogy a gyereknek legalább van ízlése. – néztem a csöppnyi babára, aki még mindig vigyorgott, így én is így tettem. 

Dühösen szusszantottam mikor Lily a fürdőkádból nevetve nézett vissza rám. A mostanra már hat évesnek kinéző Lily előszeretettel játszott velem, ám ha mindketten belelendültünk egyikünket se lehetett lelőni. Kezemmel a vízbe nyúltam majd azzal a mozdulattal az egészet Lily arcába fröcsköltem. Ő néhány percig a szemét dörzsölte majd morcosan nézett rám. Én csak karba fontam a karom és vigyorogva néztem rá. Könyörgő szemekkel nézett rám, és ajkait lefelé biggyesztette, kezeivel pedig felém nyújtózkodott. Szinte automatikusan vettem a karjaim közé habos kis testét. Lily a fejemre csapott majd felmászott rá. Lábait az orromra helyezte, kezeivel pedig a fülembe kapaszkodott. Karjaimat köré fontam nehogy lepottyanjon, azonban ő tapasztaltabb volt. Diadalittasan ült a fejemen, miközben kezeivel a fejem tetejét csapkodta.

-           - Ashley a lányod megint megvadult! – kiabáltam le kis húgomnak, akinek csak a nevetését lehetett hallani. 

Tehetetlenséggel, vegyes dühvel figyeltem, ahogy Lily-nek valami újgazdag fiú csapta a szelet. Bár Edward állította, hogy az nem igaz, és a fiú szándékai őszinték, engem nem győzött meg. A mai fiatalok mind egyformák. Lily felnevetett valamin, majd a fiú agyba-főbe dicsérte őt, Ő pedig lehajtotta a fejét. Ahogy kezdett felnőni egyre inkább hasonlított az apjára. Csendes lett, visszafogott és kívülről szemlélő típus. Nem barátkozott inkább velünk töltötte az idejét. Épp ezért nem tetszett, hogy valami ismeretlen próbálja becserkészni. A testtartása olyan volt, mint egy nagymacskának, készen rá, hogy lecsapjon szegény gyanútlan áldozatra.

-           - Jaj, Emmett! – nyögött fel Edward és inkább befelé indult.

-           - Ne engem hibáztass, ha Jasperből és Ashley-ből túlságosan hamar nagyszülők lesznek. – szóltam utána, az említett személyek pedig… nos kis híján felnyársaltak a tekintetükkel. Jasper is szigorú szemekkel szemlélte a lányát. Nem csodálom, egyik apa sem lehet elragadtatva, ha a kicsi lánya felnő és randizni kezd. Ha nekem lányom lenne, soha nem adnám férjhez. Soha. 

Lily épp randira készülődött a szobájában, szerelmes párunk pedig a hálójukban mulatta az időt, alias Lily szülei. Nem értem Jasper miért nem beszélgetett még el Lily-vel, hiszen már elérte a végleges korát és már így is tizenkét éves volt. Egy vigyor kúszott az arcomra és feltápászkodva a kanapéról vártam, hogy unokahúgom elkészüljön. Josh a konyhából sétált ki és kérdőn nézett rám.

-           - Vársz valakit? – kérdezte – Tudod, hogy Rose és Alice néni vásárolni vannak. Vagy netán utánuk akarsz menni? – kérdezte egy mosollyal az arcán én pedig büszkén néztem rá. Pont olyan férfi vált belőle, amilyet szerettem volna. Az anyjára ütött, ehhez kétség sem fért. Mindenben Ashley-re hasonlított. Bátor volt, vicces, néha bohókás, de mindenkit meg tudott nevettetni, ugyanakkor bármikor bármit megtett volna a családjáért.

-           - Nem. Éppenséggel a nővéredet várom. – vigyorogtam rá, ő pedig összehúzta a szemöldökét.

-           - Minek? – kérdezett rá és közelebb sétált. Igazi szívtipró vált belőle az utóbbi időben. Sötét haja az ég felé meredezett, világos szemei minden csajt elbűvöltek, és csak úgy sütött belőle a tökéletesség. Azonban ő ezt nem használta ki, ebben az egyben hasonlított az apjára. Még várt az igazira. Bár randik híján őt sem kellett félteni.

-           - Nem gondolod, hogy épp itt az ideje, hogy a húgodat valaki beavassa a szerelmi élet rejtelmibe. Elvégre… ki tudja mi történik egy ilyen randin. Fel kell készíteni. – mondtam eltökéltem és komolyan néztem rá, ő azonban ledöbbent.

-           - Na, jó. Én ide nem kellek, de azért óvatosan tudod, milyen érzékeny. – mutatott rám én pedig vigyorogva bólintottam. Josh kisétált a házból és ha ismerem valamennyire az unokaöcsém akkor vadászni megy.

-           - Josh elment? – kérdezett rá Lily, aki a lépcsőről sétált lefelé. Vigyorogva néztem rá, azonban ez a mosoly az arcomra fagyott mikor megláttam. Szőke haja meglebbent, szemei csillogtak, magas sarkú cipője koppant a padlón minden lépésénél. Nem viselt kirívó ruhát, de idomait most is kihangsúlyozta.

-           - Igen. Beszélni akarok veled. Gyere! – hívtam és a konyha irányába indultam. Még elkaptam Lily kissé döbbent arckifejezését, de csendben követett. Ott leült az egyik székre és megtámaszkodott a pulton.

-           - Miről szeretnél beszélgetni? – kérdezte és kissé oldalra döntötte a fejét. – Csak mert sietek.

-           - Mondd csak el Emmett bácsinak mennyire kerültél közel a fiúkhoz, akikkel eddig randiztál? – kérdeztem és én is megtámaszkodtam a pulton. Államat a kezeimmel támaszkodtam meg. Vele szembe voltam így láttam, hogy kerekednek el a szemei és nyílnak el egy kicsit ajkai. Ha sietnie kell, akkor jobb köntörfalazás nélkül nekiesni a dolognak.

-           - Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezt el is mondom? – kérdezte és kezeit inkább maga mellé ejtette. Én csak elvigyorodtam.

-           - Miért ne? Miért, csak nem történt valami komoly, amit nem akarsz az egész család előtt megtárgyalni? – hajoltam előrébb és csillogó szemekkel néztem rá.

-           - Persze, hogy nem. – jelentette ki felháborodottan én pedig hümmögtem.

-           - Akkor, mint nagybácsikád hivatalosan is felvilágosíthatlak. – jelentettem ki, ő pedig úgy tűnt, hogy lesápadt, majd fejét kicsit lehajtotta. Áh, tehát mégis történt valami.

-           - Anya már megelőzött Emmett bácsi. – nézett fel rám, én pedig felhúztam a szemöldököm.

-           - Nem hiszem. Amúgy is, ő nő neki teljesen más ez, mint nekünk, férfiaknak. Bár más egy vámpírnak és más egy embernek. Az emberek gyengébbek, de a mai fiatalokból minden kitelik, főleg, ha olyan szórakozóhelyre mész, ahol totál részegre ihatják magukat. De a legfontosabb, hogy mindig tarts magadnál óvszert, hogyha sor kerülne az alkalomra, mert ugyebár te sem szeretnéd a szüleidet nagyszülőkké tenni. – néztem rá cinkosan vigyorogva ő pedig csak tátogott. Jasper ebben a pillanatban száguldott le az emeletről és szikrákat szóró szemekkel nézett rám. 

-           - Megőrültél? – kiabált rám és lánya mellé lépett.

-           - Most miért? Már felnőtt és biztos, hogy ő is tisztában volt a dolgokkal. Én csak figyelmeztettem. – vontam vállat és a következő pillanatban már a földön landoltam. Drága kis húgom ugyanis a földre küldött egy jókora fejbe veréssel. Én csak elvigyorodtam készen, hogy feltegyem a cseresznyét, arra a bizonyos habos tortára.

-           - De ne aggódj, ha valami baj lenne, csak telefonálj, és mi megyünk és széttépjük a gyereket, bár apád azt hiszem, ezt telefon nélkül is megcsinálja, csak derüljön ki. És tudod… - álltam fel és mellé léptem majd suttogva hozzátettem. - … az óvatosság. – Ashley ebben a percben kiabálva futott utánam én pedig néhány napig a család nő tagjai elől menekültem. 

Lily fürdőruhában állt a folyópart szélén, arcát az ég felé fordítva. Kezeimet összedörzsöltem és mögé lopakodtam. Ilyenkor a folyó nem éppen meleg, de Lily előszeretettel áztatja benne a lábát, és csak üldögél a folyóparton. Unokahúgom a karjaimba kaptam, aki sikkantott egy aprót, majd sokkoltan nézett rám.

-           - Emmett ne merészeld… - de nem fejezhette be a mondatot, mert egy sikítás közepette hangosan csobbant a vízben. Én csak felnevettem és néztem unokahúgom, aki a felszínre úszik. Dühösen nézett rám, én pedig még jobban elvigyorodtam.

Azonban a következő percben már csak a szél süvítését hallottam és a következő percben a vizet körülöttem. Döbbenten úsztam a felszínre, ahol Josh-t pillantottam meg. Vigyorogva nézett rám, majd a kezét nyújtotta a nővérének. Egy szempillantás alatt kipattantam a vízből és Josh mögé suhantam. Lily próbálta figyelmeztetni bátyját, ám késő volt. A nővére mellett landolt a hideg vízben. Nevetve néztem a testvérpárra, akik haragosan pillantottak rám vissza, majd arcuk kisimult és elmosolyodtam. Már épp kérdezni akartam, hogy miért mikor ismét a vízben landoltam. Kis húgi a parton mosolygott és csóválta a fejét, miközben az ujjával mutogatott jelezve, hogy nem fair a gyerekeit így a vízbe dobálnom. Azonban Jasper úgy döntött ő is csatlakozik kis családjához és szerelmét a karjaiba kapva a vízbe ugrott vele. Együtt úsztak fel a felszínre és csak mosolyogtak. Josh lehunyta a szemét, és a következő pillanatban egy hatalmas hullám árasztotta el az előttünk lévő kis mezőt. Na, igen, Josh elég érdekes képességet örökölt anyjától. Míg Lily képes volt megmondani, hogy ki hazudik neki, és az adott mondatban azt is tudta, hogy mi a hiba. Ha például egy kék virágot mutattunk meg neki, és én azt mondtam piros, akkor tudta, hogy miben hazudtam. Hasznos képességekkel áldották meg őket.

-           - És persze engem minden mókából kihagytok. – hallottam Nessie hangját, aki tőlünk nem messze állt karba tett kezekkel. Majd inkább a ház felé vette az irányt. Bár nem futhatott már úgy, mint néhány hónappal ezelőtt.

-           - Csak a hormonok. – mosolygott Ashley és gyerekei mellé úszott.

Több éves emlékeimből a távolabbi léptek zaja zökkentett ki. Az egész család felém futott. És sikerült olyan zajjal csinálniuk, hogy a hópárduc felpattant és felfutott. Sóhajtottam. Még a vadászatban sem vagyok biztonságban a gyerekektől. Akik már nem is annyira gyerekek. Már elérték végleges életkorukat, és bár testileg örökké tizennyolc évesnek fognak kinézni az igazság az, hogy már huszonhárom évesek. A vanília illat keveredett a friss eső utáni erdő fenyőillatával. Ebből következtettem, hogy Lily és Josh futnak elől. Mint általában mindig. 

Nemsokára fel is tűntek. Ahogy sejtettem elől Lily és Josh, utánuk Jasper és kis húgi, és utánuk a többiek. Ahogy együtt futottak mosolyogva olyan távolinak tűnt a múlt. Huszonhárom év telt el, és semmi sem változott. Nyugodtan éltünk, bajtól mentesen. Ennek talán Ashley örült a legjobban. Szerette volna a gyerekeinek a nyugodt biztonságos életet nyújtani. És ezért mindent meg is tett. Kezdve azzal, hogy mióta felébredt nem volt Volterrában. Aro is csak hallott a gyerekekről és nem látta őket, és bár ők mindent tudtak az anyjukról és kíváncsiak is voltak az olaszokra, Ashley megtiltotta nekik, hogy odamenjenek. 

Lily lépett mellém és szemrehányóan nézett rám. Én csak nagyokat pislogtam. Mit tettem már megint? 

-           - Emmett! Te sosem figyelsz arra, hogy mit vadászol le? – kérdezte és mikor így beszélt még inkább apjára emlékeztetett.

-           - Miért? Egy párduccal több vagy kevesebb. – értetlenkedtem. Nem értettem mi ebbe olyan nagy bűn.

-           - Először is ez egy hópárduc, és védett faj. Másodszor pedig nőstény. – nézett rám hatalmas szemeivel én azonban még mindig nem értettem.

-           - És? – kérdeztem rá. A család csak mosolygott rajtunk. Lily sóhajtott.

-           - Jaj, Emmett! Nézz már oda! Kölykei vannak. – mutatott Lily a sziklás vidék egyik bemélyedésére én pedig közelebb léptem. Valóban ott volt a nőstény és a két kölyke. Be kellett vallani szépek voltak a kölykök. Az egyik morogva nézett rám és mancsival felém kapott.

-           - Nagyon vérszomjasak. – néztem gúnyolódva unokahúgomra, aki fejbe kólintott.

-           - Nem ez a lényeg. – mondta és közelebb lépett, majd az egyiket a kezeibe vette. – Hanem, hogy ők az új generáció. Ők a jövő. Így is kihaló félben vannak. És nézd milyen édesek! – emelte az arcához, a párduc pedig valami furcsa hangot produkált. Lily letette a földre, a kölyök pedig az anyjához futott. Lily tulajdonképpen nem is tudja, mennyi igazság van a szavai mögött. Josh nővére mellé lépett. Lily a vállára hajtotta a fejét, Josh pedig átölelte a derekát. Számunkra, a család számára ők voltak a jövő. És bármi is történjen, mindig őket fogjuk védeni. Örökké.