50. Fejezet - Új életünk küszöbén

Sziasztok!
Nos a fejlit sikerült időben meghoznom. Kicsit ugrottunk az időben, remélem nem baj. Jó olvasást. 
Puszi, Trixi

(14 évvel később)

Jasper szorosan fogta kezébe a kezem, miközben tekintetét elfordítva az útról rám mosolygott. Visszamosolyogtam, és megszorítottam a kezét. A fák sebesen haladtak el mellettünk, miközben céltudatosan haladtunk egy új város, és új élet felé. Vagyis a többieknek nem olyan új. Mióta beléptem a Cullen család életébe, ez az első alkalom, hogy visszatérnek Forksba. Ahova annyi emlék köti őket. Mindenki közül talán Edwardnak és Nessie-nek a legnehezebb. Edward élete itt vett gyökeres fordulatot, és mindannyian tudtuk, hogy mennyire nem akar ide visszatérni. Ezért is húztuk ennyi ideig a költözést. 

Már tizennégy év eltelt, mióta Jasperrel megesküdtünk, és a tengerparton a naplementében mondtunk ki az igent. Azóta a kapcsolatunk szorosabb, mint valaha, és elképzelni sem tudnám nélküle az életem. Az elmúlt évek, csupa móka és kacagás volt. Mindenki elfelejtette a múltat, és a rossz emlékeket. Támogattuk egymást, és segítettük, hiszen Lucy-nak, Edwardnak és Nessie-nek volt rá a legnagyobb szüksége. Nessie idővel belátta, hogy sosem fogja viszont látni az anyját, és most már kezd egy sötét érzés körvonalazódni benne, Bella felé. Lucy elfogadta, hogy elvesztette az igazai szüleit, és hálás volt, amiért kapott egy másikat. Edward pedig még mindig gyötörte magát a múlton történtek miatt, de már más okok vezérelték. Minden önbizalmát elvesztette, és néha úgy érezzük, hogy ez sosem fogjuk tudni visszaadni neki. Talán majd idővel egy valaki képes lesz rá. 

Esme és Carlisle is boldogabb, mint valaha. Az élet megajándékozta őket, egy másik unokával és boldog, hatalmas családdal. Emmett az én kedvenc bátyám, még mindig olyan mókás, mint régen, és cseppet sem vesztett a perverziójából sem. Rosalie valahogy sokkal szeretettre méltóbb, és már nem fél kimutatni az érzéseit, a család előtt sem. Nessie ugyanolyan erőbedobással táncol, mint régen, amihez most már kislányom is csatlakozott. Lucy és Nessie igazi testvérekké kovácsolódtak az évek folyamán. Mindig számíthatnak a másikra és ott vannak, ha történik valami. Együtt vonulnak el a szobába és beszélgetnek, vagy épp, vásárolnak, ami Alice-nek igen csak kedvére való. 

Alice és John lassan haladtak és megfontoltan. Még ennyi idő után sem döntöttek a házasság mellett, csak élvezték az életet egymás mellett. Alice megadta Johnnak, azt a bizalmat és szeretet, amire szüksége volt. John pedig visszaadta Alice-nek a szerelmet, és azt, hogy újra képes legyen bízni magában. Alice újra sugárzott és ugyanolyan kis buzgó maradt, mint régen. Ő a család energiaforrása. Elég ha ránézünk, és máris jobb kedvünk lesz. Edward is örült, hogy az ő kis húga boldog, és újra köztünk van. 

Edward pedig boldog. Igaz már koránt sem olyan, mint régen. Nessie az, aki őszinte mosolyt tud az arcára varázsolni. Nessie és Lucy. Edward akarva akaratlanul közelebb került Lucy-hoz. Látta, ahogy felnő, és ahogy Nessie a szárnyai alá veszi. Együtt kísérte a lányokat táncórára, és már duplán fogta a fejét, hogyha a lányok egy-egy estére elmentek valahova. Volt, hogy sunyiban utánunk ment, csak, hogy tudja, hogy biztonságban vannak. Vicces volt, és én mindig csak nevettem az aggodalmán. Persze, amint Lucy nagyobb lett, már Jasperben is fellángoltak az apai ösztönök, és úgy óvta a lányát, mint egy veszélyes oroszlán. Tekintetét mindig Lucy-n tartotta, és figyelte minden lépését, és éppenséggel a fiúk reakcióit is, amit Lucy váltott ki belőlük. 

Jasper lekanyarodott egy útra és lassan hajtott végig a kacskaringós utakon. Elmélkedésemet félre téve néztem végig a fákon és a tájon. London után számomra ez egy hatalmas váltás. Eddig megszoktam, hogy nagy városokban élek. Ehhez képest Forks egy kisváros. Ha a lányok vásárolni akarnak, akkor is a legközelebbi városba kell menniük. 

Jasper megállt egy fehér emeletes ház előtt, ami az erdő szívében foglalt helyet. Kétség kívül gyönyörű volt, bár engem nagyon emlékeztetett a Londoni házunkra. Esme és Alice már néhány nappal előbb jöttek, és kibővítették a házat két hálószobával. Mögöttünk a többiek is leparkoltak és hallottam, hogy már ki is szálltak. Jasper kipattant a kocsiból, majd kinyitotta nekem az ajtót. Én csak felkuncogtam az udvariasságán. Még ennyi év után is minden nap kimutatja a szerelmét irányomban.

Ahogy kiszálltam a szél a hajamba kapott és megéreztem a kis esőcseppeket az arcomon. Szemerkélt az eső, de nem zavart, sőt, most még örültem is neki. Jasper összekulcsolta az ujjainkat és a ház felé fordított. Alice mellém szökdelt és mosolyogva nézett rám. Bármilyen furcsa is Alice az egyik legjobb barátnőm lett, mindent meg tudunk beszélni, és tanácsokat adni egymásnak. Néha pedig szeretjük húzni a Whitlock férfiak agyát. A végsőkig elmegyünk, aminek Jasper és John már nem egyszer hangot adott, de minket nem igen zavart. 

-           - Újra Forksban! – Carlisle ellépett a Mercedes mellől és a ház felé indult, ahova Esme mosolyogva követte.

-           - Biztos vagyok benne, hogy izgalmas évek elé nézünk. – kacsintott rám Emmett és átölelte Rose derekát.

-           - Abban biztos lehetsz. Elvégre mikor unatkoztunk mi mellettünk? – Jasper vigyorogva karolta át a derekam és nyomott egy csókot az arcomra.

-           - Soha! Bár szerintem nem a hely számít, hanem az, hogy kivel vagy épp az adott helyen. – Jonathan semmit sem változott. Ha rá néztem, mindig Mr. Whitlock arca és hangja ugrott be. Nagyon hasonlított rá.

-           - Akkor bemegyünk? – kérdezte Rose és az ajtó felé bólintott, ahol már Esme és Carlisle mosolyogva néztek ránk, miközben kitárták az ajtót.

-           - Persze. – mosolygott kislányom, és az elsők között indult el a ház felé. Jasper mosolyogva nézett a szőke hajzuhatag után, ami mint a forgószél tűnt el a szemünk elől, és Esme és Carlisle is csak kuncogva néztek utána. Láttam egy különös csillogást bátyám szemében, ami engem sejtelmes somolygásra késztett. Jasper kezét megragadva kezdtem el húzni őt is a ház felé. Így tett Alice és Rose is. Persze Emmett egy kicsit kérette magát, amiért egy szép kis taslist kapott Rose-tól. Szóval már az alaphangulat is megvolt. Belépve a ház ajtaján már meg sem lepődtem. Gyönyörű volt, a berendezések és a színek mind Esme stílusára vallott. Lucy mosolyogva jött ki a konyhából és nézett ránk csillogó zöld szemeivel.

-           - Nagyon szép nagyi. Biztos, hogy az egész ház ilyen gyönyörű. – Lucy odament Esme mellé és egy puszit nyomott az arcára. Esme pedig csak jól megölelgette.

-           - Kösz szépen! – duzzogott Alice, és a mellkasa előtt összefonta apró karjait.

-           - Természetes tudom, hogy ez a te érdemed is. Hiszen te vagy a világ legjobb, és legprecízebb nagynénje. – rohant mellé Lucy, Alice pedig csak kacagva ölelte magához.

-           - Nessie és Jacob mikor jönnek? – szólt közbe Edward és leemelte a szemét a Lucy-Alice párosról. 

-           - Azt mondták Jacobnak még van egy kis dolga a falkával. Mindent megbeszélnek azt illetődően, hogy újra itt vagyunk, de hamarosan itt lesznek. – Carlisle a szavait Edwardhoz intézte. Nessie és Jake már előbb ide jöttek, és úgy néz ki, hogy Nessie már nem igen fog elmenni Forks területéről. Jacobot minden ide köti, Nessie pedig vele marad. Ez nem kis ellenszenvet váltott ki Jacob és Edward között, de lenyugtattuk őket, azzal az indokkal, hogy erre ráérünk még visszatérni. Elvégre most egy ideig itt leszünk, és mikor újra költöznünk kéne, elég lesz akkor ezzel foglalkozni.

-           - Kérsz valamit enni kicsim? – fordult Esme Lucy felé, aki megrázta a fejét.

-           - Köszönöm most nem. Inkább megnézném a szobám. – intézte a mondatot Alice felé, aki rögtön értette a célzást, majd Lucy kezét megragadva emberi tempóban kezdte húzni Lucy-t, az emelet felé. Én csak mosolyogva néztem Jasperre, és felhúztam a szemöldököm. Jasper mosolyogva hajolt ajkaimhoz, én viszont elfordítottam a fejem. Jasper mint aki sejtette, hogy ez lesz, csak még jobban elmosolyodott, majd az emelet felé intett. Alice példáját követve mi is az emelet felé indultunk. Tudtam, hogy régen itt Alice-nek és Jaspernek még közös szobájuk volt. Azt a szobát teljesen átalakították, és most az lesz Alice és John szobája. Míg nekünk Jasperrel, egy külön szobát csináltak. Valamint Lucy is kap egy külön szobát. Jasper kitárt előttem egy ajtót, majd előre engedett. Gyönyörű és megnyugtató szoba volt. A krém és a barack színek domináltak benne. Fa bútorokkal, és egy hatalmas fekete baldachinos ággyal. Mosolyogva sétáltam az ágy mellé, majd simítottam végig a fehér ágyneműn. Jasperre néztem, akinek a szemei pajkosan csillantak meg, én pedig csak megforgattam a szemeimet.

-           - Holnap elkezdjük az iskolát. Együtt. – néztem rá, Jasper pedig elém sétált és a kezeit a derekamra vezette. Én pedig a mellkasán pihentettem a sajátom.

-           - Igen. Unalmas lesz, bár remélem, hogy te majd csempészel egy kis boldogságot az unalmas órákba. – nézett rám, majd ajkaimra hajolt és egy apró csókot lehelt rá, majd még egyet és még egyet.

-           - Ahogy Emmett mondta, most se fogunk unatkozni. – motyogtam, mert Jasper folyamatosan ostromolta ajakaimat. Kezeimet felvezettem a nyakára, majd a hajába fűztem őket. Jasper felém lépkedett, testünk szorosan préselődött egymásnak, majd az ágy végébe ütköztem így kecsesen eldőltem rajta. Jasper pedig rám hajolt, és tovább csókolt. Azonban a következő pillanatban halk lépések értek el a fülemig. Kezeimet a mellkasára helyeztem és eltoltam magamtól. Jasper lefordult rólam, majd felállt és felhúzott engem is. Az ajtó elé sétált és várta, hogy kislányunk az ajtó elé érjen. Egy halk kis kopogás hallatszott az ajtón, Jasper mosolyogva tárt ki. Lucy belépett, és körbenézett, majd tekintete megállapodott rajtam.

-           - Hogy tetszik a szobád? – kérdeztem tőle, miközben felálltam és elé sétáltam. Lucy csak elmosolyodott.

-           - Gyönyörű! Alice megint alkotott. – mosolygott, majd megölelt. Végigsimítottam kissé göndör szőke fürtjein, és ismételten hálát adtam, amiért ez az angyal itt lehet a karjaim között.

-           - Holnap elkezdjük az iskolát. Pontosabban az egyetemet. Várod már? – kérdezte Jasper és közelebb sétált hozzánk. Lucy ugyanis még Londonban befejezte a gimnáziumot, így itt most egyetemet kezd. Vancouverbe fogunk bejárni, ahova Edward Emmett és Rose követ minket. Nessie nem kezdi újra az iskolát, inkább a Jacobbal kezdődő közös életére koncentrál. Alice és John is velünk lesznek, de ők eggyel felettünk fognak járni. Ez lesz az első eset, hogy John sok ideig lesz emberek között. Carlisle szerinte elég lesz két év is.

-           - Igen! – Lucy szinte ragyogott – Szerintem fantasztikus lesz, és ti is ott lesztek velem, így még jobb lesz. – mosolyogott. Jasper odajött mellénk és mindkettőnket megölelt.

-           - Ideje lenne aludnod. Holnap korán kelsz, és fittnek kell lenned. – Jasper eltolta magától Lucy-t, és komolyan nézett a szemébe.

-           - A legfontosabb az első benyomás nem? – kérdezte kislányom és rám kacsintott, majd egy puszit nyomott mindkettőnk arcára és kiment a szobából. 

Jasper átkarolta a derekam és az ágyra húzott, amin eldőltünk, majd a mellkasára húzott és cirógatni kezdte a hajam, és a hátam. A kezem a mellkasára vezettem és élveztem a közelségét. Lehunytam a szemem és elgondolkoztam azon, hogy Lucy milyen hamar is felnőtt. Az egyik percben még hozzám rohan, ha valami baj történt, a másikban pedig már Nessie-vel együtt lépnek le valahova. Lucy immár egy húsz éves felnőtt gyönyörű nő. Abból a félénk kislányból egy magabiztos nő cseperedett fel szépen. Valahogy mindig is ilyennek képzeltem el a közös gyermekünket. Göndör szőke fürtökkel és gyönyörű világító zöld szemekkel. 

Lucy egyáltalán nem ítélt el minket, és ez volt a legszebb az egészben. Elejétől fogva elfogadott minket, és sose tekintett ránk máshogy. Számára én az anyja voltam, Jasper pedig az apja, ahogy Nessie a testvére, és Esme és Carlisle a nagyszülei. Tudta, hogy eljön majd az ideje, hogy ő is belépjen a mi világunkba, de erről nem igen beszélt. Csak élvezte az életét, addig, amíg tehette. Mindent kipróbált és felfedezett. Rengeteget utaztunk és jártuk a világot az évek során, így egy csodás gyerekkort biztosítottunk neki. Persze Aro is kérdezősködött már felőle és az átváltoztatása időpontjáról. Én mindig azt mondtam, hogy majd ha felkészült rá. Reméltem, hogy még sok mindent megtapasztalhat, és élhet.

-           - Lucy-n gondolkozol? – kérdezte Jasper. Halványan mosolyogva bólintottam. Tudta, hogy manapság sokat gondolkozok rajta, mert tudom, hogy az időnk rohamosan fogy. Már nem sokáig tolhatom ki az átváltoztatását. Esetleg az egyetem végéig.

-           - Igen! Valahogy szeretném lelassítani az időt. Hiszen még csak most került hozzánk, és már egy felnőtt nő. – sóhajtottam. És felrémlett előttem a gyerek Lucy kis arcocskája és félénk tekintete.

-           - Valóban. Én inkább azt a pillantott akarom halogatni mikor… - Jasper nem fejezte be a mondatot, de én így is értettem. Én sem vártam, hogy Lucy-t átváltoztassuk. Mert tudtam, hogy még ő is ember akar lenni. Nem irtózott a vámpír léttől, csak még élvezni akarta az életet.

-           - Emlékszel mikor először rohant oda hozzád sírva? Akkor történt mikor elesett a biciklijével, ő meg kétségbeesetten bújt oda hozzád. – elmosolyodtam az emlék hatására.

-           - Igen. De a csodadoktor nagypapi meggyógyította. – kuncogott Jasper, és láttam, hogy ő is az emlékek tengeren sodródik.

-           - Már felnőtt, és ezt be kell látnunk. – néztem fel rá és láttam, hogy kissé szomorúan néz rám.

-           - Igen. Ahogy azt is, hogy lassan el kell majd engednem. – Jasper sóhajtott, és maga mellé húzott. Tudtam mire gondol épp ezért csak megértően hozzá bújtam. 

Szép lassan ránk virradt a reggel és Alice-nek köszönhetően, aki megmondta, hogy készülődjünk ki keltünk az ágyból és a szekrényhez lépve ruhát választottunk magunknak. Jasper egy egyszerű farmer és ing összeállításnál maradt. Bár a fehér ing kiemelte felsőtestét, így le kellett hunynom a szememet és összeszednem magam. Én egy fehér csőszárú famert, fehér pólót, világosbarna vékony pulcsit rá, barna magas sarkút, és barna dzsekit. Felkaptam a táskám, beledobáltam néhány tollat, egy füzetet, majd megfordultam. Jasper mosolyogva jött oda hozzám, és adott egy csókot, majd megfogta a kezem és lefelé irányított. Odalenn már ott voltak a többiek. Alice egyhelyben toporgott és kissé szemrehányóan nézett ránk. Kocsival Vancouver a legrosszabb esetben is egy óra, legalábbis a mi tempónkban. Most pedig még csak fél hét volt. Bár ahogy ismerjük, mindig a tökéletességre és pontosságra törekszik. 

Tekintetem találkozott kislányoméval, aki ma még a szokásosnál is gyönyörűbb volt. Egy combközépig érő farmerszoknya volt rajta, egy vékony felsővel és farmerkabáttal, mindezt megtoldva egy magas sarkúval. Szőke haját kiengedte, ami a hátát verdeste. Zöld szemei megcsillantak és boldogan mosolyogva nézett rám. Alice büszkén kihúzta magát, így sejtettem, hogy az ő keze van a dologban, s rám kacsintott. Én csak megcsóváltam a fejem. 

-           - Akkor Ashley és Jasper megy az Audival. Edward, Lucy én és John pedig a Volvóval. Rose és Emmett meg a BMW-vel. – Alice amint kiadta a parancsot már ment is a garázs felé.

-            - Már megint bepörgött. – sóhajtott Emmett, és megfogva Rose kezét ők is a garázs felé mentek. John is mosolyogva követte őket, és hallottam, hogy beszállnak a kocsiba, majd Rose és Emmett el is indul.

-           - Ott találkozunk. – intéztem a mondatot Lucy felé, aki mosolyogva bólintott, majd Edwarddal eltűntek és hallottam, hogy ők is elindultak. Míg Rose és Emmett már a főútra kanyarodtak ki.

-           - Akarsz gyorsabban oda érni? –kérdeztem Jaspertől és felhúztam a szemöldököm. Jasper csak cinkosan elvigyorodott. Rögtön értettem a célzást. 

Bepattantam a kocsiba, és hagytam, hogy a motor dorombolni kezdjen, majd gázt adtam, és indítottam. Egy Y kanyarral kikanyarodtam és gyorsan haladtam végig az ösvényen, majd egy jobb kanyarral már a főúton is voltunk. A sebességmutató megugrott, és hirtelen feltűnt előttünk a többiek kocsija. Egy éles bal kanyarral kitértem Edward mellé és mosolyogva intettem neki egyet. Láttam, hogy egy percig csak néz rám, majd elmosolyodik, és ő is gyorsítani kezd. Behajtottam Edward elé és élveztem, ahogy az autó szinte repül alattam. A visszapillantó tükörből láttam, kislányom hatalmas vigyorát és Alice rosszalló tekintetét, míg Edward elszánt arckifejezését. Emmettéket is beértem és őket is lehagytam. Emmett heves dudálással adta tudtomra nemtetszését, amivel most nem foglalkoztam. Edward Volvója hirtelen tűnt fel mögöttem, és automatikusan gyorsítani kezdtem. Megláttam a táblát, ami jelezte, hogy egy kilométer és elérjük a város határát. Az autók is egyesével tűntek fel előttem. Lassítottam, és az iskola felé kezdtem hajtani, még szerencse, hogy Alice megmutatta a pontos helyet. Egy éles kanyarral hajtottam be az parkolóba és álltam meg az első helyen. Alig néhány másodperccel később érkezett meg Edward is, majd utánuk Emmették. 

Kiszálltam a kocsiból és mosolyogva néztem Edwardra, aki csak lemondóan sóhajtott. Sok ilyen versenyünk volt már, és mindig nagyon szoros volt a hajrá. Volt, hogy eldönteni se lehetett, hogy ki nyert. Jasper is kiszállt, majd a tekintete Lucy-ra vándorolt, aki vigyorogva szállt ki. Emmették is kiszálltak, és mind megálltunk egymás mellett. Szembe néztünk az egyetemmel ahol a diákok, minket bámultak. Idegesítő suttogások vették kezdetét, és találgatások. Láttam, hogy Edward a szemöldökét ráncolja, majd ahogy arca egy kicsit eltorzul. Lucy kíváncsian nézelődött és pásztázta a tömeget. Majd tekintete elsiklott valaki fölött. Valaki fölött, akinek már most felkeltette az érdeklődését. Felhúztam a szemöldököm, és vártam a dolgok végkimenetelét. Kétség kívül izgalmas év elé nézünk.