43. Fejezet - Megtörik a jég

Sziasztok!
Meghoztam a fejlit, remélem tetszeni fog. Hát, köszönöm annak a három embernek aki komizott. Név szerint, Brigi Bogyó <3, dorcsi_96, Nina 20. Lehet, hogy nem a legizgalmasabb fejezetek, vagy már igazából nem is értem, a komik csökkenését. Na mindegy. Jó olvasását. 
Puszi, Trixi

A Cullen ház napjaiban foglalt helyet az egész család. Mindenki arcán mosoly volt. Az izgalom szinte tapintható volt. Lábam folyamatosan mozgott, miközben arcomon egy letörölhetetlen mosoly volt. Kezeimet idegesen morzsoltam, s percenként az órára pillantottam. Jasper egyik kezét a combomra helyezte, és mosolyogva nézett rám. Én csak lesütöttem a fejem, de az izgatottságom nem csillapodott. Mindenki mosolyogva nézett rám, Emmett csak a fejét csóválta, de tudtam, hogy ő is izgatott. Nessie csillogó szemekkel nézett rám, miközben idegesen fészkelődött Rose mellett. Jasper átölelt és a mellkasára vont, vettem egy mély levegőt, hogy valamennyire megnyugodjak.

-           - Csak szerintem nem telnek a percek? – morogtam idegesen, és ismét az órára pillantottam.

-           - Szívem! Attól, hogy másodpercenként nézed az órát, attól nem telik gyorsabban az idő. – mosolygott rám Jasper, én pedig csak sóhajtok egyet.

-           - Tudom! – hajtottam le a fejem – Csak olyan izgatott vagyok. Szeretnék már vele lenni, megölelni, és a karjaimba zárni, hogy aztán sose engedjem onnan. – a család mosolyogva hallgatott végig. A napokba már megszokták az izgatottságom, és a türelmetlenségem. Ez a négy nap hihetetlenül lassan telt. De ma végre elhozhatjuk Lucy-t. Alig vártam, hogy megismerje a családot, és itt legyen velünk. A többiek is nagyon kíváncsiak már rá.

-           - Alig várom, hogy megismerjem. – mosolygott rám Esme, akit Carlisle ölelt át.

-           - Csodálatos kislány. Már az első perctől kezdve belopta magát a szívembe. Veletek sem lesz másként. – nézek Jasperre, aki csak rám mosolyog.

-           - Én személy szerint arra lennék kíváncsi, hogy tényleg annyira hasonlít-e Jasperre – nem is vártam mást Emmettől, ezért csak megcsóváltam a fejem.

-           - Nem az a lényeg. Hanem, hogy végre újra lesz egy kislány a házban. Akire figyelhetünk, vigyázunk, és szeretünk. – Rose úgy tűnt elmerengett, mert szemei a távolba révedtek. Edward sóhajtott.

-           - Olyan hamar felnőnek. – nézett Nessie-re, aki elmosolyodott, és apja mellé ült, és megfogta a kezét.

-           - Tudod, hogy mindig itt leszek neked, és nem szeretlek kevésbé, mint régen. – motyogta, s Edward mellkasába fúrta az arcát. Edward csak megsimogatta a haját, és úgy tűnt ő is elmerengett.

-           - Kíváncsian várom, hogy megnézzem, Jasper hogyan fog boldogulni az apa szerepében – vigyorog Emmett Jasperre.

-           - Tökéletesen! – jelentem ki, mire Emmett szemöldök felhúzva néz rám – Tudom, hogy fantasztikus apa lesz. – mosolygok fel Jasperre, aki megpuszilja a homlokom.

-           - Azért remélem, hogy itt is sok időt töltötök majd – néz ránk Nessie, nagy szemekkel – Olyan, mintha lenne egy kishúgom. – mosolyog, amire én is elmosolyodom.

-           - Nem kell aggódnod a napok nagy részét, valószínűleg itt fogjuk tölteni. – bontakozok ki Jasper öleléséből, és nézek Nessie-re, aki csak mosolyogva néz ránk.

-           - Azért… furcsa lesz, hogy alig egy év múlva már iskolába fog járni. Ő is olyan hamar fel fog nőni. – sóhajtott Emmett, és esküdni mertem volna, hogy szomorúságot hallottam csengeni a hangjában. Úgy tűnik ezt Rose is észrevette, mert Emmett ölébe fészkelte magát.

-           - Reméljük, hogy ő később találja meg a boldogságot – sandítok itt Nessie-re, és a mellette ülő Jake-re – És így tovább marad velünk. – mosolyogok.

-           - Ne is mondd. – sóhajtott Edward, majd cinkosan elmosolyodott – Kíváncsi leszek Jasper reakciójára, mikor Lucy-t elkezdik megkörnyékezni a fiúk. – vigyorgott Edward Jasperre, aki csak mereven ült mellettem.

-           - Az még messze van. – morogja Jasper, és sejtésem szerint ezzel csak magát akarja nyugtatni. Kezem a karjára teszem, hogy ezzel is nyugtassam.

-           - Ne aggódj, Édesem! Egyelőre neveljük fel, aztán majd ráérünk ezzel foglalkozni. – mosolyogtam Jasperre, aki megenyhülni látszott. Figyelmeztetően nézek Edwardra, aki mosolyogva hátradől a kanapén.

-           - A lényeg, hogy felejthetetlen gyermekkort biztosítsunk neki, és minden percet élvezzen, addig, amíg teheti. – Esme szavai kapom fel a fejem, aki melegen mosolyog ránk, amit azonnal viszonzok.

-           - Annyi felfedezni való van, és olyan kevés idő. – sóhajtott Rose – Legszívesebben Nessie-t is elvittem volna a világ összes gyönyörű helyére, hogy mindent megtapasztalhasson. De remélhetőleg Lucy-val már lesz alkalmunk erre. – mosolygott Rose, és a tekintetében kérést véltem felfedezni.

-           - Én is szeretném, ha minden megadatik neki, egy nyugodt családi légkör, ahol szeretetben és békességben nőhet fel. Valamint, ha nagyobb lesz, akkor talán utazgatni, és minél több helyre elvinni. – kérdőn néztem fel Jasperre, hiszen erről még nem nagyon beszéltünk.

-           - Tudod, hogy mindenben támogatlak. Csak szólnod kell, és megyünk. – karolt át, szívemben pedig szétterjedt a szerelem.

-           - Akkor azt hiszem az elkövetkezendő időben rengeteget fogunk utazni. – vigyorog Emmett, miközben még mindig Rose-t tartja a karjai között, aki melegen mosolyog rám.

-           - Nem csak Lucy-nak kell felfedeznie a világot. – fonta keresztbe a kezeit Nessie a mellkasán – Én sem jártam még rengeteg helyen, és mint a nővérének, együtt kell felfedeznünk mindent, és nekem kell tanítanom. – mosolyodik el a végére, Edward pedig magához öleli.

-           - Mindenhová el foglak vinni. Nem kell Alice, hogy tudjam, remek évek elé nézünk – Edward mosolyogva simogatja a lánya hátát, aki az oldalának dőlt.

-           - Remek. Ideje volt már, hogy ott hagyjuk az iskolapadot, és néhány év csak családi kirándulással teljen. – vigyorog Emmett, miközben izgatottan fészkelődni kezd, így Rose inkább mellé ül.

-           - És hová megyünk? Egy csomó hely van, ahová el szeretnék menni. – Nessie izgatottan dől előre a kanapén, szemei csillognak, és látszik, hogy alig bír egyhelyben megülni.

-           - Szeretnem ezen ráérünk még… - akartam befejezni a mondatot, de Rose közbe vágott.

-           - Mehetnénk, Párizsba, Bécsbe, Velencébe, Texasba, Mexikóba, Olaszországba… - Rose még folytatta a felsorolást, de én már a felére se figyeltem, csak megforgattam a szemeim, és felnéztem Jasperre. Nem kellett gondolatolvasónak lennem, hogy tudjam ugyanarra gondolunk. Végre elérkezett az a korszak, mikor gondok nélkül békésen élhetünk. És a legnagyobb problémánk az, hogy hová menjünk. Mosolyogva fordítottam a fejem Nessie és Rose felé, akik már eléggé belemélyültek a beszélgetésbe.

-           - Azt hiszem Ashley, azt akarta mondani, hogy ezen még ráérünk gondolkozni. – nézett Esme a lányára, és unokájára, akik rögtön elhallgattak, és bocsánatkérően néztek rám.

-           - Sosincs elég idő a felkészülésre. Nem igaz Rose? – kuncogtam, és Rose is elmosolyodott.

-           - Párizsba mindenképp el kell mennünk. A Dineyland miatt. Szerintem Emmett is élvezné. – vigyorgott Nessie, Emmett pedig sértetten nézett rá.

-           - Szerinted annyira élvezném, hogy egy hatalmas kastélyban mászkálok, életnagyságú rajzfilmfigurák között? – kérdezte Nessie-től komolyan.

-           - Szerintem igen. – kuncogott. Elmosolyodtam rajtuk. Jasper megszorította a kezem. Meglepetten néztem fel rá, ő pedig fejével az óra irányába intett. Ahogy megláttam, hogy már elmúlt tizenegy óra, felpattantam és Jaspert is magammal húztam. Izgatottam indultam az ajtó felé, szinte repültem az ajtóig, ahonnan Jasper húzott vissza. Megfordultam és a család mosolygó tekintetével találtam szemben magam.

-           - Siessetek haza. – Esme mosolyogva ölelt magához.

-           - Hozzátok haza a legújabb unokahúgom. – vigyorgott Emmett, és ránk kacsintott.

-           - Alig várom, hogy megismerhessem. – mosolygott Nessie, majd mellém táncolt, és megölelt.

-           - Menjetek! – intett minket kifelé Carlisle, majd mindenki kilépett a teraszra.

Én bepattantam a kocsiba, s rögtön indítottam. Jasper is beült mellém, és a kocsi kilőtt. A fák sebesen haladtak el mellettünk, majd egy kanyar után, már a főúton száguldottunk. Jasper egyik kezét most is a combomra helyezte, hogy ezzel is nyugtasson. Egész végig engem figyelt, és csak mosolyogott. Gyorsan haladtam az utakon, néha kicsalva a sofőrökből egy-egy erőteljes dudálást, és káromkodást, de most ez sem szegte kedvem. Csak minél hamarabb meg akartam érkezni, és Lucy-t jó szorosan megölelni. 

Ma egy új élet kezdődik. Lezárult egy szakasz az életünkben, és a család életében is. Most pedig valami új, és eddig ismeretlen kezdődik. Az egész család számára meghatározó volt, mikor hozzájuk kerültem. Eddig élték a megszokott életüket, költözés, költözés hátán, de most valami megváltozott. Mindenki számára sorsfordítók voltak az elmúlt hetek, és hónapok. De most úgy tűnik, hogy végre megnyugodhatunk, és békére lelhetünk, amire már mindenki várt. Eddig épp, hogy megnyugodhattak volna, valami mindig történt. De most már dolguk sem lesz, csak pihenni és felejteni. Elfelejteni a borzalmakat, és nyitni valami új és jobb felé. Én pedig azon leszek, hogy ezt elősegítsem. 

Lekanyarodtam egy kis utcán, majd megálltam is ismerős szürke épület előtt. Jasperrel együtt szálltunk ki a kocsiból, majd léptünk egymás mellé. Felnéztem a hatalmas épületre, és tudtam, hogy ma valami másként lesz. Máshogy lépek be, mint eddig, és máshogy is fogok távozni innen. Jasper összekulcsolta az ujjainkat, és befelé húzott. Kopogott a hatalmas ajtón, ami néhány perc múlva kitárult, és az ismerős idős asszony kissé ráncos arca tűnt fel mögötte. Mosolyogva intett felénk egyet, majd eltűnt a hatalmas folyosón. Jasperrel szó nélkül követtük. Én viszont irányt váltottam. Jasper meglepődve nézett utánam. Én viszont a gyerekek szobája felé kezdtem húzni. Az idős asszony megállt és ránk nézett, majd egy bólintás után tovább haladt a folyosón.

Jasperrel a nyomomban indultam meg a gyerekekhez. Mielőtt elvisszük szerettem volna még néhány közös percet vele. Csak mi, Jasper, Lucy és én. Utána boldogan viszem őt haza a többiekhez. Megálltam a már ismert ajtó előtt, majd kezem a kilincsre helyeztem, és lenyomtam. A gyerekek meg sem lepődtek mikor megláttak. Megszokták már az elmúlt néhány napban. Lucy hirtelen kapta fel a fejét, majd mikor meglátott minket, felpattant és mosolyogva futott felém. Leguggoltam, s a következő pillanatban pedig egy kis test csapódott belém. Kezem a hátára helyeztem és szorosan húztam magamhoz. Fejem a szőke fürtökbe fúrtam, és beszívtam kellemes illatát. Lucy kis kezeit a nyakam köré fonta, s fejét a mellkasomba temette. Jasper is leguggolt mellénk, és átölelt mindkettőnket. 

Jasper felállt, és felhúzott engem is. Én a karjaimba vettem Lucy-t, és elindultunk az egyik sarokba. Leültettem Lucy-t, én pedig elé ültem. Jasper pedig mellém ült. Lucy kíváncsi pillantásokat lövellt Jasper felé, és fejét kicsit oldalra döntve nézte a kettősünket. Jasper próbált már Lucy felé nyitni, de Lucy nem igen díjazta az ötletet. Épp ezért úgy döntöttem, hogy ma teszek ez ellen. Felálltam és az egyik játékos szekrény felé indultam, majd elvettem onnan egy piros pöttyös labdát, és mosolyogva mutattam fel. Lucy-t ölbe kaptam, és így ültem le vele. Jaspernek pedig azt mondtam, hogy üljön le velünk szemben. Lucy kivette a kezemből a labdát és Jasper felé gurította. Jasper arcára egy mosoly ült ki, majd visszagurította Lucy-nak a labdát. 

Így labdáztunk együtt. Lucy kezdett felengedni, és láttam, hogy élvezi. Elvégre ő egy gyerek volt, aki sok törődést igényelt. Lucy kicsit erősebben lökte meg a labdát, ami elgurult. Lucy felpattant és utána ment. Apró lábait gyorsan rakta maga elé, s guggolt le a labdáért. Mosolyogva lépdelt mellénk, majd megállt Jasper előtt. Így felállva szemtől-szemben voltak Jasperrel. Lucy egy végtelennek tűnő pillanatig még Jasper szemeibe nézett, majd felé nyújtotta a labdát. Jasper elvette, Lucy pedig leült Jasper elé. Hatalmas zöld szemeivel Jaspert fürkészte. Lucy kicsit bátortalanul közeledett Jasperhez, majd kis hátát Jasper mellkasához nyomta, és kérte Jaspert, hogy gurítsa nekem a labdát. Jaspernek sem kellett kétszer mondani. Egyik kezével átkarolta Lucy-t, a másikkal pedig a labdát gurította oda hozzám. Mosolyogva és meghatódva néztem a kettősüket. Lucy boldogan simult bele Jasper karjaiba, aki óvón és féltőn ölelte magához. Éreztem Lucy érzéseit, amik most biztonságérzetről árulkodtak. 

Talán egy órával később álltunk fel és hagytuk el ezt a szobát. Lucy egyik kezével az enyémet fogta a másikkal pedig Jasperét. Jasperrel mosolyogva sétáltunk végig a folyosón, miközben Lucy-ra pillantottunk, aki boldogan sétált mellettünk. Aztán mikor felnézett egy hatalmas, boldog és őszinte mosollyal ajándékozott meg minket. Ekkor éreztem úgy, hogy a szívem újra megdobban. Az igazgatónő irodája előtt, Lucy kis kezeit Jasper lába köré fonta és hatalmas szemekkel nézett rá. Jasper rám nézett, majd finoman a karjaiba emelte Lucy-t, aki a mellkasára hajtotta a fejét. Odabenn az irodában elintéztük a szükséges dolgokat, és aláírtuk a végleges papírokat. Mosolyogva mondtunk búcsút, a nőnek. Lucy az én kezemet szorongatva lépkedett mellettem, miközben kifelé haladtunk az épületből. 

Leírhatatlan érzés volt, ami átjárta Lucy-t, mikor kiléptünk az ajtón. Olyan boldog volt, és felszabadult. Mintha a szörnyű napokat egy pillanat alatt elfújta volna a szél. Csak arra tudott gondolni, hogy milyen lesz az új élete. Épp, hogy elindultam a kocsi felé, mikor Lucy meglepett kérdéssel fordult Jasperhez. Kis kezeit Jasper felé nyújtotta, Jasper minden szó nélkül tudta, hogy Lucy mit szeretne. Éreztem, hogy átjárja a boldogság és a meghatódottság.  Jasper felvette Lucy-t, aki mosolyogva szemlélte a világot Jasper karjaiból. Akkor tudtam véglegesen, hogy megtört a jég. Lucy teljes mértékben elfogadta Jaspert. Szereti és bízik benne. Érzi, hogy biztonságot nyújt neki.  

Ahogy lenni szokott Jasper mellém ült, csakhogy most már ki voltunk bővülve egy kis családtaggal. Lucy Jasper ölében ülve, bámult kifelé az ablakon. Kis kezeit az üvegre helyezte és úgy nézte a mellettünk elsuhanó tájat. Most még a szokásosnál is lassabban mentem. Tudtam, hogy nem lehet semmi baj, mégsem akartam megijeszteni Lucy-t. Egy futó pillantást váltottunk Jasperrel, akinek kezei szorosan tartották Lucy-t. Láttam az arcán a mosolyt, a szemében a csillogást. Szavak nélkül is tökéletesen megértettük egymást. A családunk most volt tökéletes és teljes. Már semmi nem hiányzott az életünkből. Lucy-val minden megadatott, amire csak vágytunk. 

Lekanyarodtam az erdős ösvényre, és szemem sarkából láttam, hogy Lucy izgatottan kezd fészkelődni. Úgy döntettem először a saját házunkat mutatom meg neki. Azután pedig átmegyünk a többiekhez. Leparkoltam az ismerős fehér ház előtt, és Lucy-ra pillantottam. Izgatottan pattant ki a kocsiból, és nézte meg a házat. Ajkai egy kis „O” betűt formáztak, miközben a házat csodálta. Jasper mellém sétált és átölelte a derekam, miközben tekintetünk Lucy-ra vándorolt. 

-           - Tetszik? – kérdeztem tőle izgatottan. Lucy felém fordult és zöld szemeit rám emelte.

-           - Igen. Nagyon szép. Itt fogunk lakni? – kérdezte miközben mellénk sétált és ismét megfogta mindkettőnk kezét. Én csak bólintottam.

-           - Gyere, nézd meg! – Lucy izgatottam jött mellettünk. Éreztem, hogy kis kezei szorosabban fogják a kezemet. Jasper kitárta előttünk az ajtót, majd mindannyian beléptünk. Az elmúlt fél óra azzal telt, hogy megmutattuk Lucy-nak a ház különböző részeit. Azt mondta gyönyörű szobám van, és ha az ő szobája fele ennyire szép lesz, akkor már nagyon fog neki tetszeni. Mosolyogva tártam ki előtte a szobája ajtaját. A szoba lila színben tündökölt. Velünk szemben volt egy szekrény és mellette egy fiókos szekrény. Az ágy ezeknek a tetejére volt beépítve, ahova egy külön oda épített lépcsővel tudott felmenni. Ez mellett a sarokban volt egy fehér asztal, előtte egy lila székkel. Mellette pedig ismét egy szekrény, ahova, majd ha nagyobb lesz, a könyvet tudja rakni. Ha pedig iskolás, akkor egy számítógépet is rakhatunk az asztalára. A falakat állatfigurás képek díszítették. Az asztal előtt pedig egy ablak volt. de a bal oldalt egy fele akkora terasz, mint az enyém. Jasperrel úgy gondoltunk, nem feltétlenül gyerek szobának kell lennie, hogy ha iskolás lesz, könnyen tudjuk alakítani. – Hogy tetszik? – kérdeztem tőle, aki ide-oda kapkodta a fejét.

-           - Ez… ez csodálatos. Köszönöm! – ölelte át mindkettőnk térdét, mi pedig összemosolyogtunk Jasperrel. Jasper felvette, és egy puszit nyomott a homlokára.

-           - Reméltük, hogy tetszeni fog. – mosolygott Jasper Lucy-ra, aki közbe kitekeredett Jasper karjaiban, hogy még jobban megcsodálhassa a szobát. Jasper letette, Lucy pedig rögtön az ágya felé vette az irányt, és fel is mászott rá. Az ágy olyan magasságban volt, hogy mindketten simán felértük Jasperrel. Hogyha esetleg valami baj van, akármikor akkor meg tudjuk vigasztalni.

-           - El sem hiszem. Köszönöm! – hálálkodott Lucy ismét, aki immár az ágyán ücsörgött, egy lila kispárnát szorítva magához. Jasperrel mellé léptünk, kisimítottam egy tincset a hajából, és egy puszit nyomtam az arcára.

-           - Igazán nincs mit. Azt akartuk, hogy tökéletesen érezd itt magad. – mosolyogtam rá, ő pedig közelebb hajolt és megölelt, miközben éreztem, hogy egy puszit nyom az arcomra. Kicsit meglepett a dolog, de még soha nem ismert érzéseket keltett bennem. Egyik kezemmel simogatni kezdtem a hátát, majd egy mozdulattal lekaptam az ágyáról, és letettem a földre. Lucy kíváncsi zöld szemeit az enyémbe fúrta.

-           - Még nincs vége a napnak, és van még néhány ember, aki szeretne megismerni. Úgyhogy vedd fel a cipőd és a kabátod, mert indulunk. – mosolyogtam rá. Ő meglepetten nézett fel rám, majd Jasperre. Jasper a szélbe ültette és segített felvenni a cipőjét, amit akkor vett le, mikor felmászott az ágyra.

-           - Most megismerkedsz a családunk többi tagjával, akik már alig várják, hogy lássanak. – mosolyogott rá Jasper. Lucy szívverése felgyorsult, Jasper pedig biztatóan ölelte magához. – Ne, félj! Nagyon fognak szeretni. – mosolygott rá, majd felsegítette rá a kis kabátot és lefelé indultunk. Lucy vidáman szökdécselt lefelé a lépcsőn, mi pedig Jasperrel összemosolyogtunk, miközben megfogta a kezem. Alig vártam a család reakcióját, mikor meglátják kis családunk legújabb tagját. 

Lucy szobája