26. Fejezet - Elszabadult indulatok

Sziasztok!

Itt a fejlit, kértétek, hogy siessek én pedig siettem. Valamint 9 komit kaptam, nagyon szépen köszönöm, nagyon jól esett, és mivel ilyen kis szorgalmasak voltatok úgy döntöttem sietek. Lehetne, hogy most is ennyit összehozzunk? *.* Köszöntöm az új olvasóimat, jó olvasást. 

Puszi

A nappalira halálos csend telepedett, senki nem mozdult vagy mondott akármit. Ez a csönd megnyugtató is lehetett volna, de most kifejezetten kínos volt, szinte érezni lehetett a feszültséget, és a döbbenetet mindenkin. Kintről csak a szél suhogását lehetett hallani, ahogy megrezdítette a faleveleket, most a madarak dala sem töltötte be az erdőt. Tudtam, hogy ezzel a hírrel megrázok majd mindenkit, de erre nem számítottam. Arra gondoltam, hogy mindenki felállva és kiabálva adja majd tudtomra, hogy nekem itt nincs helyem és menjek el. Ehelyett senki sem tett semmit, meg sem mozdultak, levegőt sem vett senki, egyedül Nessie szívdobbanásai törték meg a csendet. Nessie is ideges volt, a szíve úgy verdesett, mint egy ketrecbe zárt madár.

Alice hitetlenkedve nézett rám, majd gyengéden megrázta a fejét. Nem akarta elhinni, amit az előbb hallott, rázta a fejét és közben gondolatban próbálta magát meggyőzni, hogy biztos csak rosszul hallott. Rettenetesen sajnáltam őt, látszott rajta, hogy imádja Jaspert és mindent megtenne érte, és most miattam veszíti el. Jasperre néztem, aki meggyötört szemekkel nézett Alice-re. Mindenkin végig néztem ismét. Bella undorodva nézett rám, mint valami betolakodóra, aki csak belerondított a tökéletes képbe. Edward szemöldök ráncolva nézett rám, gondolom, most a gondolataim vizsgálja. Esme megdöbbenve és egy kicsit sokkolva nézett rám, gondoltam, hogy ő lesz az, akit ez a legjobban meg fog rázni. Carlisle döbbenten és egy kicsit idegesen nézett a semmibe, úgy tűnt, hogy nagyon gondolkozik valamin. 

 - Jasper! – szólalt meg Alice síri hangon – Kérlek! Mondd, hogy ez nem igaz. Mondd, hogy hazugság, egy kitaláció, hogy ti nem is ismeritek egymást. Kérlek, Jasper! – Alice hangja a végére már síróssá vált, ezzel megannyi sebet ejtett, már régóta halott szívemen, de nem csak az enyémen, hanem Jasperén is. Láttam, ahogy Jasper arca eltorzul, és fájdalmas szemekkel néz Alice-re.
- Sajnálom! Sajnálom, hogy fájdalmat kell, hogy okozzak neked, mert hidd el, soha nem akartalak bántani. Annyira kedves és szeretnivaló vagy, és én nem becsültelek meg eléggé. Sajnálom! – Jasper idegesen szorongatta Alice kezét, aki most már sokkolva ült Jasper mellett.
- Mióta… mióta tudod, hogy életben van? – Alice most először nézett rám. Szemei kétségbeesetten csillogtak, és biztos voltam benne, hogy ha tudna, akkor már zokogna. Borzalmas volt a tudat, hogy több ember vagy vámpír életét teszem most tönkre. 
- Több mint egy hete. Az orvosok számára rendezett estélyen találkoztunk először. – válaszoltam készségesen. 
  - Szóval mát több mint egy hete csalod a feleséged, és hazudsz a családodnak. Gratulálok Jasper Hale! Lelkileg most tetted tönkre Alice-t. – Bella dühösen pattant fel, de hangja a mondat végére gúnyossá vált.
- Fogd be, fogalmad sincs, hogy mit érezhetnek ők most ketten. – Rose is felpattant és testével előre görnyedt, olyan volt, mint egy nagymacska, aki már csak a megfelelő időre vár, és akkor előrelendül. Felálltam, és a kezem Rose hátára simítottam. 
    - Nyugalom Rose! – próbáltam nyugodtan beszélni, de nem nagyon ment. 
  - Na, már csak te hiányoztál. Szerintem jobb, ha te meg sem szólalsz, és inkább csöndben lelépsz. – Bella nem kímélt. Hangja fagyos volt, és kegyetlen. Olyan volt, mint egy érzéketlen szörnyeteg. Emmett és Nessie egyszerre pattantak fel. Emmett fenyegetően nézett Bellára, míg Nessie hitetlenkedve. Edward is felállt és kezét Bella vállára helyezte, gondolom nem akarta, hogy elszabaduljon a pokol és Nessie is szemtanúja legyen ennek. 
  - Mi bajod van Bella? Néhány hónapja teljesen kifordultál magadból. Megváltoztál. Észre sem veszed, de megbántasz másokat a szavaiddal. De, azt, hogy a kis húgomra mondj ilyeneket, azt nem fogom eltűrni. – Emmett hangja kemény volt, ott volt benne a parancsoló hangnem. Ám Bella nem ijedt meg ilyen könnyen. 

Egy jól irányzott mozdulattal előre lendült és egyenesen nekem ugrott. A lendülete akkora volt, hogy kirepültünk az üvegablakon, ami több millió apró darabra tört. Erősen csapódtam a földbe és húztam magam után egy hosszú csíkot, amikor végre egy fának dőlve megálltam. Szemeim azonnal kipattantak és tudtam mit kell tennem. Mintha csak egy berögzült mozdulatsort láttam volna magam előtt. Agyam most nem figyelt a külvilágra, csak Bellára koncentráltam, aki vicsorogva várta, hogy felálljak. Azonnal felpattantam és Bellának rontottam. És ő is nekem. Villámlással felérő robajjal csapódtunk egymásnak. De Bella nem volt tapasztalt harcos és hibázott. Egy rántással kaptam el a karját és hajítottam legalább kétszáz méterre a földtől, majd elrugaszkodtam én is és a levegőben kaptam el. Ráültem a hátára, míg a karjait egyik kezemmel hátra fogtam, a másikkal pedig a nyakát szorítottam. Így értünk földet, úgy hogy Bella hassal esett le, olyan erővel, hogy a föld még be is süllyedt. Bella hörgött, mivel nem kapott levegőt, de mozogni nem tudott, csak hullámzott alattam a teste, ahogy próbált kiszabadulni. A régi és a mostani énem küzdött egymással. Az egyik a büszkébb, azt üvöltötte, hogy egy mozdulattal öljem meg, hiszem annyit ártott nekem. A másik viszont próbált az ellenkezőjéről meggyőzni. Arról, hogy ő Nessie anyja és nem bánthatom. Végül ez a részem nyert és felálltam Belláról, majd ellöktem magamtól. 

Bella remegett az elfojtott méregtől. A tekintetem a teraszra esett, ahol az egész család kikerekedett szemekkel nézett rám. Emmett arcára hatalmas vigyor szaladt, azért mert végre megleckéztettem Bellát. Rosalie az ajkába harapott, így elfojtva a kitörni készülő kuncogását. Edward rögtön Bella mellé futott, és megnézte, hogy nem-e bántottam valahol, azonban Bella ellökte magától Edward kezeit, és dühtől izzó szemeit rajtam tartotta. Jasper döbbenten nézett rám, majd mikor észrevette, hogy őt nézem, tekintete ellágyult és kicsit büszkén nézett rám. Emse, Alice és Carlisle döbbenten nézték végig az egész jelenetet. Jacob arcára csak egy mosoly ült ki. Nessie-t nehéz volt megmondanom. Először döbbentem, majd szomorúan és végül elkeseredetten nézett hol rám, hol pedig az anyjára. 

 - Hogy merészelted? – Bella üvöltött, Edward fogta vissza, mert újra nekem akart ugrani. Jasper próbált nyugalom hullámokat küldeni felé, de Bella csak rá morgott. 
   - Csak megvédtem magam. – válaszoltam nyugodtan, ami úgy tűnik Bellának, az utolsó csepp volt abban a bizonyos pohárban. 

Ezután minden felgyorsult Bella kiszabadult Edward kezei közül és ismét nekem ugrott. Mielőtt viszont elérhetett volna, valaki elém ugrott, ezzel felfogva Bella ugrását. Akinek Bella nekiugrott, erősen csapódott a mellkasomba, és teste elernyedt. Karjaimat automatikusan fontam teste köré, hogy ennél nagyobb kárt, már ne tegyenek benne. Bella lökésétől, még legalább ötven métert repültünk, kiirtva magam mögött a fákat. Mikor végre megálltunk azonnal lefektettem, azt, aki elém ugrott. Ám szörnyülködve vettem észre, hogy ki volt az. Nessie. Szegény nyögdécselve próbált kinyitni a szemét, és megmozdítani a karját, hogy felüljön, de felszisszent. Féltem, hogy a gerince vagy valami létfontosságú belső szerve megsérült. Hatalmas erejű ütést kapott előröl egyenesen a mellkasára, mikor Bella nekiment, valamint mikor nekem csapódott, akkor a hátára. 

- Ne mozogj! – parancsoltam rá, és azonnal elkezdtem vizsgálni, hogy esetleg hol lehet törött csontja. Most belül gyűlöltem magam, amiért ezt tettem Nessie-vel. 
   - Renesmee! – Edward, mint egy fejvesztett őrült rohant oda hozzánk, és térdelt rögtön kislánya mellé. Ekkor Nessie újra felszisszent. Lepillantottam a kezemre, ami épp a jobb karját tapogatta. – Eltört! – üzentem Edwardnak gondolatban. Carlisle is mellettünk termett és amint megállapítottuk, hogy a gerince nem sérült, Carlisle és Edward együtt vitték föl az emeletre, hogy Carlisle rendbe tegye a karját. 

A következő percben Nessie éles sikolya hallatszott az emeletről. Legszívesebben sírtam volna. Amikor ide jöttünk még csak meg sem fordult a fejemben, hogy valaki esetleg megsérül, és most pont azzal történt, akit annyira szerettem és akitől, annyi jót kaptam. Ha Nessie-nek valami komolyabb baja lesz, soha nem bocsátom meg magamnak. 

A terasz felől éles morgás hallatszott. Rosalie akart Bellának ugrani, ebben Emmett akadályozta meg, aki dereka köré fonta karjait, ezzel lefogva őt. Rose mellett teremtem és megfogtam a vállát, aki rám nézett. Nem tudott mit láthatott rajtam, de a következő pillanatban már szorosan vont karjaiba, én pedig örömmel simultam hozzá. Majd a hátamra egy kéz simult és simogatni kezdte. A keze mérete, ahogy megérint, és a simogatásából tudtam, hogy csak egy valaki lehetett az. Jasper. Megfordultam, és láttam, hogy mosolyogni próbál, de a szemei aggodalmat tükröztek. 

A következő pillanatban egy sikítás hallatszott, majd ruhák szakadása, és egy farkas fenyegető morgása. Esme sikított és Bella felé mutatott. Jacob farkas alakban közelített felé, miközben még mindig morgott. Bella lefagyva állt előttünk, és szerintem csak most tudatosult benne, hogy a saját lányát bántotta. Észre sem vette Jacobot. De, ha ezek összeverekednek abból nagy baj lesz. Elfordultam Jaspertől és teljes testtel Belláék felé fordultam. Koncentrálni kezdtem. Éreztem, ahogy a pajzsom kitoltam egészen Bella elé. Jacob Bellának akart rontani, de a pajzsomról visszapattant. Erre már Bella is felkapta a fejét, majd mikor felfogta, hogy mi történt rám kapta a pillantását. Jacob hatalmas fejét is felém fordította. De úgy tűnt Bella nem bír magával, mert a tekintete ismét gyűlölködő volt, és most ő akart Jacobnak rontani. Jacob felállt és Bellával farkas szemét néztek. Szó szerint. Elegem volt. Közéjük ugrottam és elkiabáltam magam. 

  - Elég legyen! Jacob neked nem a bevésődésed mellett lenne a helyed? Öltözz át, és hagyd abba, ezt a gyerekes viselkedést. – Jacobhoz Esme szaladt, aki ruhát rakott a hátára, majd Jacob az erdőbe szaladt. Most Bella felé fordultam. – És te? A saját lányod fekszik az emeleten, és ahelyett, hogy vele lennél és a bocsánatáért esedeznél, mert ez e minimum, itt gyerekeskedsz Jacobbal. – mire befejeztem Jacob is átváltozott, majd egy szó nélkül berohant a házba.

Jasper a következő pillanatban előttem termett és a háta mögé tolt. Nem értettem, miért, de néhány másodperc múlva már magamtól is megkaptam rá a választ.

- Miért szólsz bele mindig mindenbe? Semmi közöd a család dolgaihoz, mivel te nem tarozol ide és soha nem is fogsz! – Bella megint kiabált. 
- Pedig már a család része, ha tetszik, ha nem. Mindenki befogadta téged kivéve. Mindenki szereti, mert önzetlen és kedves. Tudod, tanulhatnál tőle. – Emmett most is megvédett, nem hiába. Ő megmondta, megvédd mindenkivel szemben. 
   - Mondd csak te hallod magad? Felfogod, hogy a jelenléte mivel sújtotta a Cullen családot? Nem. Hát akkor elmondom. Azzal, hogy belépett az életünkbe, egy csodás kapcsolatot tett tönkre. Alice miatta lesz örökké boldogtalan, és Jasper miatta csalta meg őt. Egy ilyen kis ribanc mellé állsz, mint a saját testvéred mellé. – Bella, hogy hitelesebb legyen a karjaival hadonászott, és szúrósan nézett Emmettre. 

Jasper mellkasából fenyegető morgás tört fel, kivillantotta éles fogait, és úgy nézett Bellára, mint akit mindjárt megöl. Tudtam, hogy Bella Jasper utolsó határait súrolja. Jasper minden izma megfeszült, és most tényleg olyan volt, mint egy igazi ragadózó. Bella meghökkent, és most először szemeiben félelem csillant.

- Ez a kis ribanc, ahogy te nevezed, eldobta maga mellől a boldogságot, csak azért, hogy a családunk ne szakadjon szét. – A fejem hirtelen kaptam a terasz irányába, ahol Nessie, Edward, Carlisle és Jacob épp most tűntek fel. Nessie karja be volt gipszelve egészen a válláig, és fel volt kötve. Tekintete elszántságot tükrözött. Egy részem örült azért, mert jól van, a másik viszont megijedt. Nem akartam, hogy Nessie elmondja, hogy mit tettem ezért a családért. Jasper magához ölelt, én pedig a fejem mellkasába fúrtam, és csak onnan pislantottam fel Nessie-re. 
- Ashley és Jasper, azért találkoztak akkor az rendezvényen, mert én úgy akartam. Én rendeztem meg ezt az egészet. De mikor Ashley megtudta, hogy Jasper már új életet kezdett ráadásul az pont a mi családunk, elküldte Jasper. Elküldte, és megmondta, hogy soha többé ne keresse őt. Hogy milyen okok vezérelték? Carlisle lett volna az utolsó ember vagy vámpír, akit bántani akar. Tudta, hogy szeretem őt, és Jaspert annyira, hogy melléjük álljak, csak így szembe fordultam volna a szüleimmel, amit nem akart. Emmettet is szereti, viszont akkor még nem voltak olyan jóban Rosalie-val, és nem akarta Emmettet választás elé állítani. Ott volt Esme. Jasper fejében megfordult, hogy elszöknek, és elmennek innen együtt Ashley-vel. Tudta, hogy ebbe Esme belerokkant volna. Na, és ott volt Alice. Még, ha nem is ismerte, de hálás volt neki, amiért Jaspert boldoggá tette az évek alatt. Jasper nem azért volt olyan rosszul a rendezvény után, mert embert ölt, hanem, mert Ashley elküldte. Jasper sosem ölt embert. Ez a boldogsága Jaspernek pedig két napja tart. Ekkor döntött úgy Ashley, hogy nem bírja tovább. Ha sajnáljátok Jaspertől és Ashley-től a boldogságot, akkor hatalmasat csalódtam bennetek, mert azt hiszem eleget szenvedtek ők már. – Nessie hangja erőteljes volt, és kíméletlen. Benne volt a színtiszta igazság. Erre senki sem mondott semmit, még Bella is hallgatott. Kibújtam Jasper karjai alól és Nessie-hez rohantam, majd óvatosan, hogy ne tegyek kárt a kezében, magamhoz öleltem, ő pedig fél kézzel ölelt vissza. 
  - Te ezt tényleg megtetted értünk? – Alice hitetlenkedő hangjára kaptam fel a fejem.

Csak rá néztem és elmosolyodtam. Alice pár percig még fürkészte az arcom, aztán egy kis mosolyt villantott és eltűnt az emeleten. Edward arca eltorzult. Jasper mellettem termett, és az emelet felé pillantott. Már épp indult volna Alice után mikor megfogtam a kezét, és nemet intettem a fejemmel. Elengedtem a kezét és én mentem Alice után. Lassan haladtam felfelé a lépcsőkön. Nem tudtam, mit is mondhatnék Alice-nek, amitől esetleg jobban érezné magát. Sajnos, már az ajtaja előtt álltam, de egy értelmes gondolat sem volt a fejemben. Majd lenyomtam a kilincset és benyitottam. A szoba kellemesen volt berendezve. Vidám színek, a falon családi képek, és formák. Egy hatalmas ajtó, gondolom mögötte a gardrób. És a szoba közepén egy nagy baldachinos ágy. Az rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel. 

- Elmész? – kérdeztem rá, amint megláttam a bőröndöt az ágy tetején. Alice mosolyogva jött ki a gardróbból, és pakolta a ruháit a bőröndbe. Bár mosolygott, tudtam, hogy belül szenved. 
   - Igen! Nem tudom, hogy Jasper mesélte-e, de mi együtt jöttünk és csatlakoztunk a Cullen klánhoz. És, most, hogy Jasper már nem lesz itt, így nekem sincs itt maradásom. – pakolgatta még mindig a ruháit, hangja szomorúan csengett. 
   - Ez nem igaz. Ők a családod, nem hagyhatod itt őket. Szeretnék téged. – Alice mosolygott, de most szívből. 
   - Igen, tudom! És szeretem is őket, de… Őszinte leszek veled, időre van szükségem. Itt minden Jasperre emlékeztetne, és a kettőtök jelenléte sem segítene a helyzeten. Így jobbnak látom elmenni, és talán, megtalálni az igazit, mert most már látom, hogy Jasper nem volt az. – Borzalmasan éreztem magam a szavaitól. Tudtam, hogy igaza van, pedig szerettem volna megcáfolni mégsem tudtam. 
- Sajnálom! Mindent sajnálok, azt, hogy miattam szenvedsz most, hogy el kell menned és elveszíted a családod. De a legfontosabb, hogy elveszem tőled, azt, aki a legfontosabb volt a számodra. Hidd el, én sosem akartalak bántani, annyira szörnyű. Tudod, mikor tegnap este Jasper eljött hozzám, annyira fel volt dúlva. Aztán elmondta mi történt. Neki is fáj, mert szeret téged. Talán nem úgy, mint az elején, de szeret téged. Ahogy én is. És szeretnék neked köszönetet mondani, mert egészen eddig vigyáztál rá, biztattad, és szeretted. Megérdemled a boldogságot, jobban, mint bárki. – Alice meghatódott a szavaimtól, és a nyakamba ugrott, majd kitört belőle a zokogás. Finoman visszaöleltem, nem mondtam semmit, csak éreztettem vele, hogy én itt vagyok mellette, és tudtam, hogy neki ennyi is elég. 
- Nincs mit köszönnöd. Én érzem magam boldognak és szerencsésnek, mert eddig boldoggá tehettem őt. Ő egy nagyszerű ember, vagyis vámpír. És ezt te tudod a legjobban. Veled annyira más. Olyan jó volt boldognak látni, először el sem akartam hinni. Hisz mi sosem láttuk őt így. Te igazán boldoggá tudod őt tenni. És én boldogan engedem el őt, mert tudom, hogy boldog lesz. – nézett Alice a szemembe mikor már csillapodott a sírása, majd a végére teljesen elhalt. Tudtam, hogy a szavai őszinték, ezért csak szorosan öleltem magamhoz őt. 
  - Segítesz pakolni? – kérdezte tőlem mosolyogva. 
  - Persze. – A gardróbja hatalmas volt, nagyobb, mint az egész szoba. 

Alice úgy döntött, hogy vidámabb színeket pakol be, és csak a legfontosabbakat. Ha valamire még szüksége lesz, akkor maximum, majd utána küldik. Én pedig segítettem neki, együtt pakoltunk és beszélgettünk közben. Sok minden kiderült a másikról, és döbbenten vettük észre, hogy sok közös tulajdonságunk van. Aztán a divat is felkerült és Alice ki nem hagyta, hogy megjegyezze, nagyon jól állítom össze a ruhatáram. Aztán csak sokkolva kérdezte, hogy miért nem szeretek vásárolni, mire én tudtára adtam, hogy igenis szeretek vásárolni, csak órákig a boltról-boltra való járkálás nem az én stílusom. Aztán Jasperről is beszélgettünk, ami kellemes volt mindkettőnk számára. Én még ember koromból meséltem neki, és emlékeket is mutattam. Ő pedig arról, hogy hogyan találkoztak, majd Jasper nehezebb időszakáról, és szokásairól. A családról is szó került, amit szintén örömmel hallgattam. 

Miután megvoltak a ruhák a kisebb dolgok és emlékek maradtak hátra. Ezeket Alice már egyedül pakolta. Alice úgy mozgott a szobában, mint egy kis hurrikán. Ide-oda táncolt és mindent a bőröndbe dobált, majd ami személyesebb volt, azt egy nagyobb válltáskába. Nem akartam az útjában lenni, ezért nézelődtem. A szemem megakadt a falon lévő fényképeken. Felálltam az ágyról és odasétáltam. Az első képen Jasper és Alice volt az esküvőjükön. Jasper átkarolta Alice derekát, és épp mosolygott, Alice pedig vigyorgott. A következő már egy családi kép volt, de ezen Bella és Nessie még nem volt rajta. Majd, ahogy az idő telt a képek színesek lettek. Aztán már Bella is szerepelt az egyik családi képen. Az utolsó pedig valamikor most készülhetett, mert Nessie édesen mosolyog a kamerába Jacob öléből. Alice hirtelen termett mellettem. 

 - Sajnálom, nem kellett volna látnod. Nem akartam, hogy rosszul érezd magad! – szabadkozott Alice azonnal, majd levette a képeket a falról és a táskájába rakta. 
  - Ne szabadkozz! Sosem érzem rosszul magam, ha Jaspert boldognak látom, legyen az akármilyen körülmények között. – mosolyogtam rám, mire Alice is elmosolyodott.
- Azt hiszem, kész vagyok. – jelentette ki Alice. A végeredmény három nagy bőrönd, amit megjegyzem alig tudtunk behúzni, és egy nagyobb válltáska lett. 
   - Még meggondolhatod magad. – ajánlottam fel neki. 
  - Nem fogom! – kacagott fel – Elkérhetem a telefonszámod? – kérdezte tőlem egyszer csak. Odadobta hozzám a mobilját, én pedig beleírtam a számom, majd visszaadtam. 
  - Köszi! Ígérj meg nekem valamit! – vált komollyá a hangja és esdeklően nézett a szemembe. 
  - Bármit. – vágtam rá azonnal. 
- Tedd boldoggá őt. Mindketten megérdemlitek a boldogságot. – mosolygott rám, én pedig megöleltem. 
   - Ígérem! – suttogtam a hajába. 
  - Tudod, kár, hogy elmegyek, mert szerintem remek barátnők lettünk volna. – jegyezte meg Alice. 
- Igen szerintem is. – mondtam mikor a bőröndjeit kaptuk fel és a lépcső felé mentünk. Épp a lépcsőfordulóban voltunk mikor visszahúztam őt. Alice csak felvonta a szemöldököt, de én csendre intettem, és eltátogtam, hogy figyeljen. 
  - Túl nagy a csend. Tuti megölték egymást. – Emmett hangja komolynak hangzott, de tudtam, hogy vigyorog közben. 
  - Hülyeségeket gondolsz. – jelentette ki Jasper, de hangja ideges volt. 
  - Miért? Szerinted tök nyugodtan beszélgetnek? Ahogy így most leszűrtem Ashley nagyon jól tud harcolni, kíváncsi lennék, ha összecsapnának. – lelki szemeim előtt megjelent Emmett, ahogy már a tenyerét dörzsöli össze. A következőben, meg egy csattanás hallatszott, majd Emmett hangos aúú-ja. Gondolom Rose jól tarkón vágta. Belekaroltam Alice-be, aki egy hatalmas vigyort villantott, és lementünk a többiekhez. 

Mindenki szomorúan vette tudomásul, hogy Alice-t semmi nem bírja maradásra. Így mindenkihez odament és elköszönt. Esme szorosan húzta magához, és megígértette vele, hogy gyakran meglátogatja őket. Carlisle csak megölelte, és annyit mondott, hogy az ajtaja mindig nyitva áll Alice előtt. Emmett csak felkapta és megpörgette a „kis törpét”, ahogy ő nevezte. Rose megölelte, és annyit mondott, hogy hiányozni fog. Bella majdnem elsírta magát, úgy ölelte magához Alice-t mintha magához akarná láncolni. Edward megölelte szeretett húgát, és megígértette vele, hogy minden nap beszélnek. Nessie megölelte nénikéjét és bocsánatot kért, Alice csak megpuszilta őt, és biztosította Nessie-t, hogy nem haragszik. Utolsónak lépett Jasperhez. Hosszan néztek egymás szemébe, tudtam, hogy így is megértik egymást. Végül Jasper húzta magához és szorosan ölelte őt. 

  - Köszönök mindent! – suttogta Jasper Alice hajába. 
  - Nincs mit megköszönnöd. Légy boldog. Szeretlek, ezt sose felesd el. – Alice ellépett Jaspertől, és mellém lépett, majd megölelt. 
   - Jaj, ne vágjátok már ilyen gyászos képet. Nem örökre megyek el. Vegyétek, ezt úgy, mint egy nyaralást – szidta meg játékosan a családját, amire mindenki elmosolyodott.

Mindenki kikísérte őt a kocsijáig. Alice betette a csomagjait, majd intett egy utolsót, és beszállt. A motor szinte dorombolt, és Alice kilőtt. A kavicsok hangosan ropogtak a kerekek alatt, végül lekanyarodott a főútra, és egy időre biztos, hogy eltűnt az életünkből. Lesétáltam a lépcsőn, arra a helyre, ahol az előbb még a kocsija állt. Hiányozni fog. Csak a mostani beszélgetésünk után döbbentem rá, hogy milyen nagyszerű lány is valójában. Jasper mellém sétált és átölelt, és pedig belebújtam ölelésébe. Ő itt maradt nekem, és tudtam, hogy nem volt hiábavaló a mai nap. Mert most már együtt lehetünk, hazugságok és bujkálás nélkül.

25. Fejezet - Igazság

(Jasper szemszög)

Hazafelé menet próbáltunk minél átlagosabb témákról beszélni, és elterelni a gondolatainkat, főleg azokat, amik rólam és Ashley-ről szóltak. Emmett direkt ment még az átlagnál is lassabban. Nessie ült mellettem a hátsó ülésen, és mikor észrevette, hogy kicsit nyugtalan vagyok, ráhajtotta a fejét a vállamra, és próbált nyugodt maradni. Hálás voltam neki ezért. Mindig tudta, hogy épp mire van szükségem.

Nem hittem volna, hogy valaha is ennyire meg fog erősödni a kapcsolatom a testvéreimmel. Főleg nem Nessie-vel. Tartottam Nessie-vel a két lépés távolságot mindig is, bár tudtam, hogy félig vámpír, mégis vér csordogált az ereiben, és dobogott a szíve. Viszont most, már nem tudnám bántani, hiszen hogyan is bánthatnám, azt, aki elhozta nekem az örök szerelmet? Nessie-nek és Emmettnek köszönhetem a mostani boldogságom, és bár mondták, hogy nem kell megköszönnöm, úgy érzem örökre hálás leszek nekik ezért.

Nem akartam haza menni, de még inkább hazudni nem akartam. Utáltam, hogy egy álarcot kell hordanom a családom előtt. Eddig nem volt az, eddig csak egy vámpír voltam, akiknek nehezére esik emberek közé menni, és akit soha nem ismert igazán a családja. De most. Most újra a régi voltam, az, aki mindig is szerettem volna lenni. Az, akit Ashley formált belőlem. Neki sikerült, megnevettetnie, belátni, hogy a vámpírság nem is olyan szörnyű, mint amilyennek én láttam. Újra mosolyogtam és éltem. De a családom előtt, ezt nem tehetem meg, és ez gyötör. Szeretném Ashley-vel nyugodtan eltölteni, még ezeket a napokat, mert tudom, hogy nem húzhatom a végtelenségig. De a családommal is meg akartam osztani ezeket a boldog perceket, hogy ők is lássák, hogy mennyire boldog vagyok. De féltem. Féltem a reakciójuktól. Attól, hogy esetleg elítélik majd Ashley-t. Nem magam miatt aggódtam, mert ha nehezen is, de itt hagynám őket, de tudom, hogy Ashley-t gyötörné a bűntudat és ezt nem akartam. Valamint ott van Alice. Akaratlanul is, de fájdalmat fogok neki okozni, és nem tudom, hogy képes lesz-e valaha is tovább lépni. Alice soha nem tett semmit, amivel bánthatna és most egy hatalmas sebet fogok ejteni rajta, ami pedig engem gyötör.

Gondolataimból az ismerős környék rángatott ki. Emmett lekanyarodott a főútról és a házunk felé vette az irányt. Néztem az erdőt, és nem gondoltam semmire. Úgy tanulmányoztam most a fákat, mintha valami kincset érő dolgot rejtenének. Igazából csak a lelki békén honolt náluk.

   - Készüljetek! – Rose hangja kicsit ideges volt. Nem hiába, az egész család csodálta, hogy ennyien kísérjük Nessie-t táncórára. Edward szerintem sejtett valamit, de kézzel fogható bizonyítéka még nem volt, szerencsére.

Emmett leparkolt a hatalmas ház előtt. Néhány pillanatig mindannyian csak mindannyian néztük a hatalmas házat, majd mindenki egy-egy sóhaj után kiszállt. Nessie mosolygott, Emmett is felvette a szokásos bárgyú vigyorát, Rose pedig csak Emmett mellé sétált, és rezzenéstelen arccal bámult a házunkra. Én pedig próbáltam minél komolyabb arcot felvenni. Rose és Emmett elindult befelé, Nessie vetett rám egy pillantást, majd utánuk indult. A sort én zártam, de Nessie mellém sétált, és bátorítólag megfogta a kezem. Jól esett a törődése. A nappaliból a szokásos fény szűrődött ki, szóval mindenki ott van és már várnak. A lépcsőn sétálva meg is láttam őket, az üvegfalak miatt. Belépve a nappaliba mindenki ránk nézett.

Emmett azonnal letelepedett az egyik kanapéra, Rose-t pedig az ölébe vonta. Nessie elengedte a kezem és Jacobhoz sétált, majd megcsókolta, amire Edward csak elhúzta a száját. Én Alice-hez sétáltam, majd egy röpke csók után, amit ajkaira adtam, leültem mellé. A nappaliban most a szokásosnál is nagyobb csend volt, mindenki rajtunk jártatta körbe a tekintetét. Komolyan, mintha valami bűnözök lennénk, akik valami megbocsáthatatlan bűnt követtek el. A rendőrséget nem akarják kihívni? Edward felnevetett a gondolataim hallatán. Szállj ki a fejemből Edward! – üzentem neki gondolatban, bár nem is reménykedtem abban, hogy meg is teszi, ezen elméletemet megerősítette, mikor elvigyorodott.

 - Komolyan, mit bámultok ennyire? – csattant fel Rosalie. Számítottam erre tőle, és igaza is volt, tényleg idegesítő. 
- Semmit kicsim! – Esme most is próbálta menteni a helyzetet, mert már ismerte Rosalie természetét. 
- Nem gondoljátok, hogy eléggé furcsák vagytok mostanában? Mindig mindent együtt csináltok, mint egy házaspár. Eléggé zavaró, mintha már nem is egy család lennénk, hanem két külön csapat. Ti vagytok az egyik. Mi meg a másik. – Bella unottan szólalt meg, pedig nem is tudja, hogy a szavai mögött mennyi igazság van. 
   - Na, igen. De te sem veszed észre saját magad, mennyire megváltoztál. Már a saját lányod sem érdekel – Rosalie csak köpte a szavakat. Bella idegesen pattant fel, és biztos voltam benne, hogy Rose utolsó mondatán kapta fel a vizet. 
  - Ezt vond vissza. – Bella fenyegetően nézett Rosalie-ra, Rose pedig állta a pillantását. Nessie hol anyjára, hol Rose-re nézett. Ideges volt és aggódott, mindkettőjükért. Üzentem Edwardnak gondolatban, hogy mi a helyzet Nessie-vel, ő pedig visszahúzta Bellát a kanapéra. Én leültem Rosalie mellé és a vállára tettem a kezem, fokozatosan éreztem, hogy megnyugszik. Mikor már mondhatni teljesen nyugodt volt, elvettem a kezem és kedvesen néztem rá. Ő pedig csak hátradőlt a kanapén és kezét összefonta mellkasa előtt. 
- Akár mennyire is nehezemre esik, ezt kimondani, de Bellának igaza van. Tényleg megváltoztatok. Miért? Mit nem mondotok el nekünk? – Alice hangja kérlelő volt. Ránéztem és láttam, hogy a szemeivel szinte könyörög nekem. És bármennyire is könyörgött Alice, nem törhettünk meg, egyikünk sem. 
- Nincs semmi, amit el kellene mondanunk Alice – Emmett a szokott laza hangján szólalt meg, ezzel próbálta palástolni a dolgokat. 
- De… - Alice újabb érveket hozott volna fel, de Bella félbeszakította. 
   - Alice idő van – állt fel Bella, Alice még egy darabig nézett minket, majd mosolyogva felállt, mintha az előbb semmi sem történt volna. Bellával az emelet felé sétáltak, de előtte még belesuttogott a fülembe. 
   - Öt perc múlva gyere utánam – suttogta, majd Bellával együtt eltűntek az emeleten.

Rossz előérzetem támadt. Láttam, hogy Rosalie idegesen tekint rám, tehát neki sem tetszett ez az egész. Emmett próbált mosolyogni, mint mindig, de nem nagyon ment neki, ami szerintem mindenkinek feltűnt. Nessie szorosan bújt Jacobhoz, fejét a mellkasára hajtva. Nem tudom miért, de a tekintetem Edwardra siklott, aki bárgyún vigyorgott, és látszott rajta, hogy a gondolatai nem itt járnak most. Ettől még rosszabb érzésem támadt, és lassan gondolkozni kezdtem.

Alice és Bella együtt vannak az emeleten, Alice azt mondta, hogy majd menjek utána, és Edward bárgyún vigyorog. A dolgok adottak voltak, csak össze kellett rakni őket, de én nem akartam őket összerakni. A lehetőségre még csak gondolni sem akartam. Edward a következő pillanatban felviharzott az emeletre.

Tudtam, hogy mennem kéne, de nem tudtam felállni, ez a kanapé most olyan volt, mint egy nyugodt örvény, aki minden akadály nélkül szippant magába. Örömmel maradtam volna ott, egészen holnapig. Rosalie megbökött és az emelet felé pillantott, miközben egy fintort vágott. Utoljára még elkaptam Rosalie ideges pillantását, de utána nem láttam semmit, mert felálltam és a lépcső felé sétáltam.

Amint felléptem az első lépcsőfokra úgy éreztem, mintha a lábaim hirtelen ólomsúlyúak lettek volna. Minden lépést nehezen tettem meg, a lábaim nem akartak engedelmeskedni. Úgy éreztem magam, mint, aki most szívott be. Megfordultam és lenéztem, már a lépcső felénél jártam. Nem emlékeztem, hogy, hogy jutottam el idáig. Arra meg végképp nem, hogy eddig mire gondoltam. Nem éreztem, és hallottam semmit. Teljesen önkívületi állapotba kerültem. Végül megfordultam és mentem tovább. A lábaim maguktól haladtak, bár nagyon nehezen, szinte vonszoltam őket magam után. Tudtam, hogy most épp ellenkező irányba repítenék, én pedig engedtem volna, ha lehetne, de sajnos nem lehetett.

Amint elértem a közös szobánk ajtaját megtorpantam. Kezem a kilincsre helyeztem, de lenyomni nem mertem. Hirtelen hangok ütötték meg a fülem, Bella és Edward elégedett nyögései csak most jutottak el a tudatomig. És amint ez megtörtént az elmém, mintha újra a régi lenne, majd az agyam és a szívem szinte egyszerre üvöltötte, hogy fuss, menekülj, amíg még megteheted. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és tudtam, hogy innen nincs kiút. Lassan beljebb sétáltam és körbe néztem.

A szobában félhomály uralkodott, de én így is tökéletesen láttam mindent. Odakint már sötét volt, csupán az ablakon beszűrődő holdfény világította meg a szobát. Az ágyunk felé fordultam, ami most is tökéletesen meg volt vetve. Nem hiába, Alice szereti a rendet. Alice. Ő sehol sem volt. Körbenéztem, de nem láttam, illatát éreztem, és az érzései is eléggé intenzívek voltak. Már épp a fürdőbe akartam benyitni, mikor magától kinyílt és Alice lépett ki rajta.

Alice-en egy csodálatos fekete fehérnemű szett díszelgett. Minden kétséget kizáróan gyönyörű volt benne, de sajnos én már nem tudtam úgy rá nézni, mint nőre. Inkább tekintettem a legjobb barátomnak vagy testvéremnek, de nem, mint páromnak. Nem akartam őt bántani, mert nem érdemli meg, de együtt sem lehetek vele. Alice egyre közelebb sétált hozzám, miközben édesen mosolygott. Olyan volt, mint egy ártatlan kislány. Emlékszem, hogy régen mennyire imádtam ezt benne, de sajnos már minden megváltozott.

Alice elém ért, és tétován nézett a szemembe. És a pillantás hiányzott, Alice vacillált, amit eddig még soha nem tett. Már tudtam, hogy mit kell tennem, nem titkolhatom tovább. Holnap minden elmondok a családomnak. Alice nem érdemli meg, hogy tovább hazudjak neki. Sajnáltam őt, mindennél jobban, de sajnos nem tehettem mást. Még egyszer utoljára, ennyit megérdemel. Lassan közelebb hajoltam hozzá. Alice lehunyta a szemét és várta, hogy megcsókoljam, és megtettem, mert tudtam, hogy ez az utolsó. Ebbe a csókba minden érzelmem bele akartam adni, ezért kivetítettem az érzéseim Alice-re. A szeretet, köszönet, hála, az elmúlt évekért, gondoskodásért és biztatásért.

A következő pillanatban viszont már az ágyon feküdtünk és Alice fölöttem támaszkodott, és feljebb jött, olyan volt, mint egy kismacska. Alice félre értette az érzéseimet. Ezért finoman eltoltam magamtól és a szemébe néztem. Hosszú ideig csak egymás tekintetével voltunk elfoglalva. Régen annyira örültem ennek, mert szavak nélkül is megértettük egymást. Alice láthatott valamit a tekintetemben, mert felült és tétován nézett rám.

Már ő is tudta, tudta, hogy itt és most valami elszakadt közöttünk. Már semmi sem volt olyan, mint régen. Alice végül a hatalmas erkélyre pillantott, majd rám. Tudtam mit szeretne. Lassan felálltam az ágyról és még egyszer egy utolsó pillantást váltottunk. Alice is tudta, hogy most valamitől búcsúzom. Csak azt nem, hogy ez a valami, ő maga. Majd magára hagytam őt, mert erre kért. Kiugrottam az erkélyről és csak futottam.

Azt hittem az majd segít egy kicsit kiszellőztetni a fejem, de tévedtem. Most nem segített. A bűntudat mardosta lelkemet. Alice szomorú és csalódott szemei folyton a szemeim előtt lebegnek. Bántottam őt, pedig nem akartam. Egy személynek a lelkébe gázoltam bele, aki mindent megtett értem. Mindig támaszt nyújtott, megnyugtatott, biztatott, és sose hagyta, hogy magamba roskadjak. Az egész eddigi életem neki köszönhetem. Végül csak azt vettem észre, hogy egy ismerős ház terasza előtt álltam meg.

(Ashley szemszög)

Jó volt csak ülni az ágyam tetején és nem csinálni semmit, csak azon gondolkozni, hogy milyen tökéletes is volt a mai nap. Hirtelen Jasper ugrott fel az erkélyemre, ezzel kirángatva a gondolataimból. Fogalmam sem volt, hogy mit keres itt, hiszen most a családjával kéne lennie. Mikor besétált a szobámba már épp a karjaiba akartam vetni magam, de mikor megláttam az arcát, meggondoltam magam. Jasper eléggé ideges volt, arckifejezése aggodalmat tükrözött. Jasper nem mondott semmit, csak lassan elém sétált, majd leült elém. Szeme ide-oda cikázott, tudtam, hogy valami történt, mégsem kérdeztem semmit. Tudtam, hogy nem ezért jött ide, majd elmondja, ha akarja.

Jasper felém hajolt, majd arcát a hajamba temette. Kezem a hátára simítottam és közel húztam magamhoz. Jasper pedig úgy ölelt magához, mintha jelen pillanatban csak ez éltetné. Meg akartam nyugtatni, hogy én legyek az a csendes kikötő, ahol esélye van a megnyugvásra. Jasper lassan ledöntött a hátamra és szorosan a mellkasára húzott, miközben ő a fejét a hajamba temette és mélyeket lélegzett. Én pedig hagytam, hogy hadd tegyen velem, azt, amit akar. Ezért jött ide, mert itt gondolkozhat és talán egy kicsit felejthet is. Lassan elkezdte simogatni a hajam, néha egy-egy csókot lehelt rá, de ezen kívül nem történt semmi. És ez most így volt jó. Egész este így feküdtünk egy szót sem szólva, csak éreztük a másik közelségét, és ez már alapjában véve nyugtató hatással volt mindkettőnkre.

Reggel a nap sugarai világították be a szobát, ezzel felváltva a kellemes sötétséget. Ahogy a meleg sugarak elérték Jaspert, felnéztem az arcára. Szemeit lehunyta, ajkait összeszorította, igaz, hogy kívülről csillogott, és gyönyörű volt, de belül szenvedett és valami kínozta. Nem akartam így látni. Olyan furcsa volt, a családja nyílván megszokta ezt az arcát, de én nem. Én mindig mosolyogni láttam és önfeledten nevetni. Egy szerelemes férfinak, aki elégedett volt az életével. Azt hiszem, az volt a legrosszabb mikor elszakadtunk egymástól. Akkor talán nem lenne most ilyen.

 - Este felkerült az a téma, hogy mennyire megváltoztunk. Mármint Nessie, Rose, Emmett és én. – szólalt meg Jasper végül. Szemeit kinyitotta és tekintetét a plafonra szegezte. Ettől féltem. 
   - És mi volt? – kérdeztem rá, mert sejtettem, hogy ennyivel még nincs vége. 
   - Rose és Bella elég heves vitába keveredtek, mert Rose megjegyezte, hogy Bella mostanában nem is foglalkozik Nessie-vel. Aztán… - Jasper sóhajtott egyet, majd rám nézett. Azok a szemek. Annyi szomorúság, és bűntudat van bennük. 
  - Alice úgy tervezte, hogy egy kellemes estét fogunk eltölteni kettesben – emelte ki az utolsó szót, én csak bólintottam jelezve, hogy értem mire gondol, majd folytatta – Nem tudtam többé úgy tekinteni Alice-re, mint nőre, mint társamra. Borzalmasan éreztem magam, azért, mert fájdalmat okozok neki. Ő végig velem volt, mikor szükségem volt rá, én pedig most hálátlannak tűnhetek, pedig mindent megtennék, ha őt is ilyen boldognak láthatnám. Este, azt hiszem ő is megértette, hogy valami véget ért közöttünk. Nem akarom őt bántani Ashley, mégis megteszem. – annyira fájt, hogy így kell őt látnom. Sajnáltam Alice-t és egyáltalán nem voltam rá féltékeny, mert Jasper mondta, hogy nem tud többé nőként tekinteni rá, és ez a legrosszabb, amit egy nő megélhet, hogy már nem kell a férjének. Jaspert pedig még ennél is jobban sajnáltam, megértettem őt, de nem tudtam mit mondani vagy tenni, amitől most jobban érezné magát.
- Ashley! Szeretném, hogy ha ma eljönnél hozzánk és… elmondanánk, hogy mi is a helyzet. Nem bírok tovább hazudni nekik – láttam rajta, hogy tényleg megviseli ez az egész. 
    - Elmegyünk és minden rendben lesz, meglátod. – bújtam oda hozzá, ő pedig szorosan ölelt át.

Nem tudom meddig feküdtünk így, csak, azt tudtam, hogy Jaspernek szüksége van rám. Nem fogom hagyni, hogy magát eméssze a történtekért. Tudtam, hogy fáj most neki, de nem fog olyan önostorozó életet élni, hogy hidegen hagyja minden, mert nem fogom engedni. Lassan felemelkedtem a mellkasáról, mert láttam, hogy már annyi az idő, hogy készülődjek a kórházba. A fürdő felé intettem, Jasper elengedett és újra a plafont kezdte bámulni. Egy ideig még néztem őt, majd a fürdő felé mentem, becsuktam magam után az ajtót, és ledobáltam magamról a ruhákat. Megengedtem a forró vizet és beálltam alá.

Azt hiszem csak most tudatosult bennem igazán, hogy ma mit is készülök tenni. Pontosabban készülünk, Jasper és én. Mindennél fontosabb volt nekem Jasper, és nem akartam így szenvedni látni. Jó lett volna, ha tudom, hogy mire számítsak. Természetesen Nessie, Emmett és Rose reakcióját már most látom, hiszen ők eddig is tudták, és elfogadták, akkor a többiek miért ne tennének így? De akár hányszor erre gondolok, az agyam szinte ordítja, hogy ne is álmodj ilyenekről. Sóhajtottam. Szerettem volna most aludni, hogy legalább arra a kevés kis időre megszabaduljak a gondolataimról. A fejem tele volt ilyen gondolatokkal, és legalább ezerszer elképzeltem a reakciójukat.

Gondolataimból a zuhanykabin ajtajának nyílása zökkentett ki. Jasper mosolygott rám, és lépett be mellém, megjegyzem ruhák nélkül. Kedvesem először hosszan nézett a szemembe majd finoman a falnak nyomott és megcsókolt. Kezével a hajamba túrt, én pedig átöleltem a nyakát. Jasper teljesen nekem préselődött, amint megéreztem egész testével nekem nyomódni, hihetetlen érzés fogott el. Olyan rég éreztem őt így, annyi ideig kellett nélkülöznöm, és így visszapörgetve az időt, nem tudom, hogy sikerült, de most itt van, és már nem tudnék nélküle élni. Jasper egyik keze elindult az oldalamon, feltérképezve a vállam, az oldalam, a csípőm, egészen a combomig, amit felhúzott a derekára, én pedig örömmel öleltem körbe őt. Kezével visszafelé haladt a csípőm felé, majd a hasam felé vettem az irányt. Ahogy egész tenyerével simogatott, olyan érzékien, hogy komolyan azt hittem, hogy kigyulladok. Erre még csak rátett egy lapáttal, hogy ajkaival egyre lejjebb haladt, az államra, nyakamra, majd a melleimet kezdte édes csókjaival beborítani. Én csak simogattam kidolgozott felsőtestét, majd a gerince vonalát. Jó volt hallani, ahogy felsóhajt, és pár percre minden mást abbahagyott. Jasper semmi mással csak az én kényeztetésemmel volt elfoglalva. Én pedig hagytam, hogy szeressen. Éreztem ölelő karjait körülöttem, forró csókjait. A szerelmet, szenvedély és vágyat, ami felőle árad. Néhány perc múlva pedig elvesztem a szeretkezés gyönyöreiben.

A fürdőzés hosszabbra nyúlt, mint terveztem, de mindenképp élvezetesebbnek. Jasper már felöltözve vár rám a szobában, én pedig még öltözök. Úgy beszéltük meg, hogy ő itt marad, amíg én végzek, aztán Nessie-vel és Emmettel a táncóra után idejövünk, és együtt megyünk el hozzájuk. Örültem, hogy Jasper már sokkal jobban néz ki, mint mikor idejött. Tudtam, hogy ő is ideges a mai nap miatt, de próbálja palástolni. Én pedig próbálom a gondolataimat elterelni erről a témáról. Hosszú nap elé nézek és nem szabad, hogy minden gondolatomat ez töltse ki.

Ezután kisétáltam a gardróbomból, majd miután adtam Jaspernek egy csókot elindultam a kórházba. Hamar oda értem és rögtön hozzá is láttam a gyógyításhoz. Most nem volt annyi gyerek, mint tegnap, így nyugodtan és lassan írtam meg a papírmunkát.  Miután készen lettem leadtam őket, és átöltöztem, majd a stúdióm felé indultam. Hamar oda is értem és mivel még volt időm, ezért táncolni kezdtem, hogy addig se gondoljak semmire.

Nessie és Emmett a gyerekekkel együtt érkeztek, ami nem volt szokásuk, mindig előbb jöttek. Láttam, hogy Nessie nyugtalan és ez eléggé megnehezítette a dolgom, mert így nem tudtam koncentrálni. Alig vártam, hogy végre vége legyen a táncórának, és mehessünk végre haza. Most nem volt olyan jókedvű és önfeledt a hangulat, mint szokott. Mondjuk ez a mostani állapotban érthető. Kíváncsi voltam, hogy Nessie miért ilyen és ez minden figyelmem lekötötte. Emmett sem mosolygott úgy, ahogy szokott. Éreztem és tudtam, hogy miután Jasper eljött otthonról történt valami. Remélem nem vesztek össze, mert már csak épp ez hiányozna, a mai naphoz.

Végre elmentek a gyerekek és fellélegezhettem. Már csak haza kellett mennünk végre. Hiányzott Jasper, az ölelése, ahogy kajait körém fonja, és egy csókot hint a hajamra, én pedig beszívom kellemes illatát. Intettem Nessie-nek és Emmettnek, hogy majd a kocsiba beszélünk, csak most induljunk. Nessie és Emmett ugyanis késésben voltak, és inkább futottak, ezért most velem jöttek. Ami pedig a késésüket illeti Bella megint összeveszett Rose-zal. Emmett pedig ott maradt, amíg kicsit lenyugodtak a kedélyek. Valamint, azt is megtudtam, hogy mindenki ideges mivel Jasper egész nap nem ment haza.

Haza érve a szobámban már Jasper várt rám türelmetlenül, én rögtön a karjaiba repültem, és szorosan hozzá bújtam. Hallottam, hogy Nessie és Emmett utánunk jönnek, majd benyitnak a szobába, ezért elhúzódtam Jaspertől, de ő nem engedett. Finoman ajakit az enyémhez érintette és lágyan megcsókolt. Éreztem puha meleg ajkait az enyémen, most nem volt szenvedély ebbe a csókba, csak szerelem, ami mindennél fontosabb volt.

 - Menjünk! – Emmett komolyan szólalt meg, ami tőle szokatlan volt. még az úton elmondtam nekik, hogy mi a helyzet.

Mindenkik sóhajtott, majd az erkély felé lépkedtünk, és sorban egymás után kiugrottunk rajta. Jasper és én egymás mellett futottunk, kezeinket összekulcsolva. Nessie és Emmett pedig mögöttünk. Hogy milyen érzelmek kavarogtak bennem egész nap? Féltem, nem magamat féltettem, hanem Jaspert. Hogy esetleg a családja elutasít és ezzel egy mély ejtenek majd rajta. Valamint Nessie-t, Bella most nem volt a legstabilabb állapotban és féltettem Nessie-t, hogy mi lesz akkor, ha engem és Jaspert véd majd. Nem akartam szétszakítani ezt a családot, azt pedig végképp nem akartam, hogy valakinek miattam fájjon, de sajnos ez elkerülhetetlen, és emiatt mardos a bűntudat. Alice az évek alatt végig Jasper mellett maradt, megérdemli őt és a szerelmét, habár tudom, hogy az már sosem lesz az övé, én mégis sajnálom Alice-t. Jasper megszorította a kezem, és a fák közé pillantott, ahol egy hatalmas ház tárult a szemünk elé. A kezem automatikusan húztam ki Jasper ujjai közül, aki szomorú, de egyben boldog szemekkel nézett rám. Utoljára rámosolyogtam és egy tökéletes álca mögé rejtve az arcom együtt léptünk ki a fák közül. Nessie és Emmett is itt volt már mögöttünk.

Mindenki befelé indult, én pedig utolsóként követtem őket, miközben a házat tanulmányoztam. Gyönyörű volt, üvegfalakkal kitöltve. A lábaim alatt a kavicsok ropogtak, a falevelek megrezdültek, majd mikor elértük a lépcsőt, a cipőm hangos kopogással adta tudtomra, hogy igenis itt vagyok. Emmett és Nessie besétált a nappaliba, majd rögtön utánuk Jasper és végül én. Amint beléptem minden szem rám szegeződött, nem foglalkoztam velük, inkább a nappalit tanulmányoztam. A fehér és a krémszínű színek uralkodtak. Mesésen volt berendezve, természetesen egy hatalmas plazma tv volt velem szemben és előtte egy kanapé, jobbra pedig több kanapé, amin mindannyian elfértek, balra pedig az emeletre felvezető lépcső volt.

  - Látom elnyerte a tetszésed. – nevetett fel Emmett én pedig csak rámosolyogtam. 
- Igen. Gyönyörű ház. Gondolom te rendezted be. – mosolyogtam Esme-re kedvesen. Ő pedig csak bólintott. 
   - Igen. De mit is keresel itt? – Bella rögtön belém kötött, számítottam rá, a mosolyom pedig töretlen maradt. - Mi közöd hozzá? Eljött, mert így tartotta kedve. Én személy szerint nagyon örülök neki. – Rose gúnyosan intézte a szavakat Bellához, majd egy önelégült mosoly után hozzám sétált és megölelt, én pedig visszaöleltem. A többiek mind meglepődtek, én pedig nem értettem, hogy min. 
- Ashley-t még én hívtam meg hozzánk mikor először találkoztunk. Csak éppen elfelejtetted említeni, hogy meggondoltad magad. – mosolygott kedvesen Carlisle, én pedig az ajkamba haraptam.
- Én hívtam meg hozzánk, ugye nem haragszol nagyapa? – Nessie hatalmas szemekkel nézett nagyapjára, Carlisle csak egy puszit nyomott Nessie homlokára és megrázta a fejét, Nessie pedig szorosan megölelte. Én pedig csak felkuncogtam.
- Mi olyan vicces? – fordult hozzám mosolyogva Nessie. 
  - Mondd csak mindenkit így az ujjad köré csavarsz? – kérdeztem tőle vigyorogva, mire ő hozzám táncolt és befogta a számat.
- Shh. Ez titkos taktikám, nem tudtad? – nézett rám ártatlanul és közbe körbe pásztázta a szobát. A többiekből pedig kitört a nevetés. Nessie is mosolygott és elvette a kezét a számról. 
  - Akkor talán üljünk le. – Carlisle szólalt meg először, mikor végre mindenki abbahagyta a nevetést. Nessie Jacobhoz sétált és az ölében foglalt helyet. Rose és Emmett egy kanapén foglaltak helyet, ahogy Esme és Carlisle is. Edward és Bella már eleve ült. Jasper pedig Alice-hez sétált és helyet foglalt mellette, Alice pedig összekulcsolta ujjaikat. Én csak mosolyogva ültem le Rose mellé. 
  - Mesélsz magadról? – kérdezte Esme kedvesen. Rose idegesen fogta meg a kezem, de én csak megszorítottam azt, majd egy nagy levegő után belekezdtem. Lelki szemeim előtt megjelent egy csodálatos zöld szempár, abból merítettem erőt. 
  - Texasban születtem, a város egyik nemesebbik részén. A szüleim eléggé ismertek voltak a városban, szóval elég sok bálra, és rendezvényre eljártunk a szüleimmel. Testvérem sosem volt, de apám mindig is büszke volt arra, hogy lánya született. Nem voltam a korombeli lányokhoz hasonló. Velük ellentétben én például imádtam romantikus verseket olvasni, és sétálgatni egyedül a kertben. Az erdőt is imádtam, de sajnos megtiltották, hogy a közelébe menjek. – akaratlanul is elmosolyodtam – Az egyik ilyen bál estélyén változott meg az egész életem. Apám egyik barátjához voltunk hivatalosak, aki mint később kiderült a fiát akarta kiházasítani. Nem voltam oda ezekért az eseményekért, táncolni sosem szerettem igazán. De Ő megváltoztatta a nézeteim. Valaki felkért táncolni, mikor megláttam. Az-az érzés leírhatatlan, magával ragadott már a megjelenése is. Az a csodálatos zöld szempár, ahogy csillogott, és a mosolya, mindig mosolygott. Táncoltunk, és én úgy éreztem, hogy senki más nincs rajtunk kívül a szalonba. Majd kiderült, hogy ő volt apám legjobb barátjának a fia. Kicsit sokkolt a hír, de az még jobban, mikor udvarolni kezdett nekem. Nem volt hozzá hasonló. Figyelmes volt és kedves, mindig meghallgatott, és tanácsokkal látott el. Úriember volt, de ha volt rá alkalom, akkor előbújt belőle a kisfiú, aki játékos és vicces, és akit imádtam. Szerettem és ő viszont szeretett. Fél évvel később pedig már a felesége voltam. Én voltam a legboldogabb az egész világon. Álmaink voltak és reményeink. Mi voltunk egész Texas Álompárja. De sajnos ő gyerekkori álmát váltotta valóra, katona lett és bevonult. Két évig nem is láttam, majd két év után hazajött. Akkor még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó nap, hogy látom. Távozása után egy hónappal kiderült, hogy állapotos vagyok. A boldogságom megint töretlen volt, egészen fél évig. Fél évvel később ugyanis megkaptuk a halálhírét. A tudat miszerint örökre elvesztettem felfoghatatlan volt. Összeomlottam. Csak a kisbabám éltetett. De túl sok volt az emlék, és a fájdalom és a gyász egyre csak nőtt. Egy nappal később éjszaka pedig, úgy éreztem, hogy túl sok volt. Elviselhetetlen, már nem érdekelt sem a családom, semmi. Nem éreztem magam különlegesnek, elvesztettem a másik felem, és ez örök fájdalom maradt. Akkor este az erdőben támadott meg egy vámpír. Nem volt tekintettel az állapotomra. Megharapott, de nem ölt meg. Pedig abban a három napban a halálért könyörögtem. De helyette csak még több fájdalom jött. Három nappal később felébredtem és láttam, hogyan öltem meg a kisbabámat, aki ott feküdt előttem véresen, és élettelenül. Nem tudtam mi történt velem, de az emlékeim még ma is tisztán élnek bennem. Az összes. – hangom a történet végére már majdnem teljesen elhalt.

Végignéztem mindenkin. Esme kezét a szája elé kapta és fájdalmas szemekkel nézett rám. Carlisle tekintetében is valami ilyesmit láttam, csak ott, ott volt még a szeretet és a segítőkészség. Nessie ismét elérzékenyült a történetemtől, mert könnybe lábadt a szeme, Jacob megdöbbent, nem is a történetemen, hanem azon, hogy ilyen erős vagyok és eddig bírtam. Emmettre és Rose-ra nem néztem, tudtam, hogy úgyis megérintette őket, főleg Rose-t. Bella faarccal ült velem szemben, de a szemöldökét összeráncolta, amit nem értettem. Edward megértő tekintettel méregetett és egy halvány és biztató mosolyt is megeresztett. Jasper fájdalmasan és egyben kicsit büszkén nézett rám, a többi érzelmét próbálta elrejteni. Alice bűnbánó szemekkel nézett rám, tudtam mire gondolt, arra, hogy az első találkozásunkkor elítélt, pedig már semmi bántó szándékot nem látott bennem. Pedig, amit most mondani fogok, összetöri őt.

 - A férjem neve pedig Jasper Whitlock – mondtam Alice szemébe nézve.

Újabb díj!

Sziasztok!
Újabb díjat kaptam, amit nagyon szeretnék megköszönni Brigi Bogyónak, köszönöm hugicám. Mostanában annyi díjat kaptam mostanában, el sem hiszem. Sok embernek adhatnám tovább, mert rengeteg csodás író van, de akiknek küldöm:
Becky Writer
Musafan
Amy
Nicole
Nica

24. Fejezet - Boldog percek

Sziasztok!

Először is sajnálom, hogy most hozom a fejlit, de nagyon nehezen született meg. Azt hogy milyen lett majd ti eldöntitek, személy szerint nekem csak a vége tetszik. Köszönöm az előző fejlihez kapott 9 komit, azt hiszem ennyit még soha nem kaptam. Nagyon jól esett. Remélem most is megajándékoztok párral. Még egyszer bocsánat, hogy ennyit kellett várni a fejlire. De most egy extra hosszú fejlit hoztam remélem tetszeni fog.

Puszi

Trixi

Nem siettünk sehova, lassan sétáltunk kezünket összekulcsolva a fák között. Átadtam magam a környezetnek. Hallgattam a madarak kellemes énekét, a fák suhogását, a szellő lágy cirógatását. Az ég tiszta volt, és kék, egy felhő sem volt az égen, és bár a nap nem sütött mégis gyönyörű idő volt. Néha fel-felpillantottam kedvesem arcára, hogy biztos legyek benne, hogy itt van mellettem. Fogtam a kezét, éreztem jelenlétét,  mégsem hittem el, hogy ez a valóság, pedig így van. A tegnapi nap is ezt bizonyítja. Lassan kisétáltunk a fák közül és megpillantottuk a házam. Jasper kezét el nem engedve léptünk be és vettük az irányt a szobám felé. 

Tudtam, hogy sietnünk kell, ha mindennel végezni akarok, még a kórház előtt. Intettem Jaspernek, hogy ha szeretné nyugodtan használja a fürdőt, addig én átöltözöm. Bementem a gardróbomba, kiválasztottam egy fekete csőszárú farmert, és világoskék pólóval, és sállal, majd a kabátom és táskám, és készen is voltam. Amikor kimentem Jasper elég feltűnően végigmért. Nem mondom, hogy nem esett jól csak kicsit zavarba ejtő volt, ezért lesütöttem a tekintetem. Jasper elém sétált és megfogta a kezem, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Még mielőtt túlságosan is belemelegedtünk volna, a lépcső felé kezdtem húzni, majd beültünk a kocsimba és indultunk is. 

  - Hova is megyünk? – tette fel a kérdést Jasper a kocsiban, a kezeink össze voltak kulcsolva Jasper combján. 
  - Vásárolni. – mosolyogtam, de ő úgy nézett ki, mintha azt jelentettem volna be, hogy holnap világ vége.
  - Miért? – kérdezte még mindig sokkolva. 
   - Azért, hogyha haza mész ne vegyék észre hogy hol jártál, valamint, hogy legyen ruhád nálam is. Egyébként pedig szerintem te sem szeretnéd, hogy kérdésekkel bombázzanak, hogy mit kerestél nálam. 
   - Igazad van – sóhajtott beleegyezően.
- Emmett nem mondta hogy vásárolok? – kérdeztem tőle szemöldök felhúzva.
- Ti voltatok vásárolni? – kérdezte döbbenten.
- Igen. Mikor közölték az orvosokkal, hogy rendezvény lesz, akkor mentem el vele és Nessie-vel. Tudod Emmett még élvezte is. – mosolyogtam rá, mire ő úgy nézet rám, mint aki megőrült.
- Most csak viccelsz ugye? Emmett utál vásárolni. Ő és a vásárlás az két külön fogalom.
- Ha akarod meg is mutathatom, de most indulás. – pattantam ki a kocsiból, mikor leparkoltam egy méretes pláza előtt. Megfogtam kedvesem kezét és a bejárat felé indultam. 

Mivel még korán volt, ezért nem voltak túl sokan. Tudtam mit kell keresnem, azonnal egy férfi ruházati bolthoz mentünk. Nem akartam sokáig húzni az időt, ezért amit jónak láttam azt mind a kosárba dobtam, majd mentünk is a kasszához fizetni. Ezt még körülbelül két bolttal csináltunk meg.  Jasper csak mosolyogva nézett engem, miközben én szemöldök ráncolva válogattam a ruhákat.  

Miután úgy gondoltam, hogy elég volt fogtam Jasper kezét és kézen fogva sétálgattunk tovább. De sajnos nem maradhattunk tovább, mert nekem be kellett mennem a kórházba. Ezért a kijárat felé mentünk, majd beszálltunk a kocsimba, és haza indultunk. A hazafelé vezető úton mindketten csendben voltunk, de ez nem volt kínos, sőt épp ellenkezőleg ez megnyugtató csend volt. Szemem sarkából láttam, ahogy Jasper egész úton engem néz. Néha én is ránéztem és akkor váltottunk egy-egy szerelmes pillantást. Ez van, Jasper érdekesebb volt, mint az út. Na, nem mintha félnem kellene attól, hogy esetleg neki megyek valaminek, vagy valakinek. A reflexeim kitűnőek, ezért is figyeltem Jaspert folyton, még ha csak a szemem sarkából is. Nagyon hamar megérkeztünk, leparkoltam a házam előtt, kivettem a csomagokat és Jasperrel a szobám felé mentünk. 

Mikor beértünk a csomagokat ledobtam az ágyra, Jasper pedig maga felé fordított, majd csókolni kezdett. Kezem automatikusan fontam a nyaka köré és túrtam bele szőke tincseibe. Jasper átölelte a derekamat és szorosan tartott karjaiban. Nem tudom mennyi idő telt el, másodpercek vagy percek, de nem is érdekelt. Csak az számított, hogy végre annyi idő után újra itt van velem. Velem és nem mással, hiszen a családja és a felesége mellett is dönthetett volna, de nem tette. Ő inkább engem választott. Annyi év után még mindig ugyan úgy szeret, ahogy régen. 

Lassan mindkét kezem Jasper mellkasára helyeztem és megpróbáltam egy kicsit ellökni magamtól, hogy legalább a szemébe nézhessek, de ezzel csak azt értem el, hogy megéreztem kezem alatt tökéletes felsőtestét, kezdtem elveszíteni a fejem. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy az ágyon fekszem Jasper pedig fölöttem támaszkodik, miközben még mindig szenvedélyesen csókol. Én tényleg próbáltam ellökni magamtól, hogy elinduljak a kórházba, de minél inkább próbálkoztam, ő annál szenvedélyesebb lett, és egyre jobban ölelt magához. Éreztem, ahogy egész testével rám nehezedik, éreztem magamon teste minden porcikáját, ami igencsak megnehezítette a dolgom. Na, nem mintha nem lett volna kényelmes ez a pozíció, mert nagyon is az volt, de sajnos tényleg mennem kellett és neki is. Így nagyon nagy nehézségek árán, de fordítottam magunkon így egyenesen Jasper csípőjére ültem rá. Láttam, hogy a szemei sokkal sötétebbek, és vággyal vannak tele. Egy sóhaj után leszálltam róla és felálltam. Tudtam, ha sokáig abban a pózban maradunk akkor csak idő kérdése és beadom a derekam. 

- Lassan menned kell, és sajnos nekem is. – ismét szembe fordultam vele, Jasper már az ágy szélén ült. Sóhajtott és lehunyta a szemét. Megértettem őt, hisz én is ezt akartam. Vele maradni egész nap és csak élvezni egymás jelenlétét, de sajnos nem lehetett.
- Sokkal szívesebben maradnék itt veled. – mondta ki végül és nézett rám. A szemében még mindig fel lehetett fedezni a vágyat, ezért nem tettem semmi olyat, ami esetleg szítaná a tűzet, mert akkor biztos, hogy ma nem megyünk sehova.
- Tudom – mentem oda és guggoltam le vele szemben – én is itt maradnék veled, de sajnos nem lehet. A családodnak így is fel fog tűnni, hogy egész estére eltűntél. Nekem pedig mennem kell dolgozni. – Jasper nem csinált mást csak engem nézett, nem voltam biztos benne, hogy eljutottak hozzá a szavaim. Ezért felálltam és őt is magammal húztam.
- Na, most elmész fürödni, hogy valahogy eltűntesd magadról az árulkodó jeleket, és utána szerintem egy vadászat sem ártana – mondtam miközben a fürdőszoba felé kezdtem tolni. Jasper az ajtó előtt megállt és magához rántott. Én pedig pajkosan elvigyorodtam.
- Még egy utolsó csókot sem kapok? – kérdezte olyan ártatlanul, hogy egyszerűen nem tudtam ellenállni neki. A csókunk eléggé szenvedélyesre sikeredett ugyanis Jasper engem is húzni kezdett a fürdőszoba felé, de szerencsére még időben kiszabadultam kezei fogságából. Jasper még kisebb csókok után elengedett és végre bezárta a fürdőszoba ajtaját. 

Ez az ajtó most olyan volt számomra, mint egy akadály, aki elválasztott Jaspertől. Bár, ha akartam, akkor könnyű szerrel bemehettem volna, de annak tényleg nem lett volna jó vége. Hallottam a ruhák susogását, ahogy Jasper könnyedén ejti őket a földre, nekem pedig rögtön beindult a fantáziám, és elképzeltem Jaspert a zuhany alatt, ahogy a vízcseppek lassan peregnek le testén, vizes tincseit, ahogy összekuszáltan állhatnak most. Megráztam a fejem és kiléptem az erkélyre. Szívtam egy kis friss levegőt, hogy valamennyire segítsen kitisztítani a fejem. Mert ilyen állapotban mégsem mehetek gyerekek közé. Mihelyst valamennyire már tisztén tudtam gondolkozni visszamentem a szobába, a tekintetem az ágyra esett, és az azon lévő zacskókra. Jasper nem vitt magával ruhát. Jutott eszembe az első gondolat, mivel víz csobogását már nem hallottam ezért, amilyen gyorsan csak tudtam fogtam a ruhákat és benyitottam a fürdőbe, ami végzetes hibának számított. 

Amint benyitottam Jasper rám kapta a tekintetét. Ott állt előttem egy törölközővel a derekán, ami éppen a fontosabb részeket takarta, de a felsőtestét még így is láttam, és a kísértés elég nagy volt. A tekintetem lentről felfelé haladt és úgy mértem végig Jasper minden egyes centiméterét. Mikor elértem a felsőtestét, komolyan egy pillanatig megfordult a fejemben, hogy nem érdekel senki és most rögtön rá vetem magam. A vízcseppek lassan csorogtak végig testén, csúszós utat hagyva maguk után. Feljebb haladtam feszes vállára, és nyakára, majd elértem az arcát, és láttam, hogy Jasper pimaszul vigyorog rám. Ahogy sejtettem a hajából csöpögött a víz, és rátapadt a homlokára. Azt hiszem még levegőt venni is elfelejtettem. A zacskók kiestek a kezemből és minden figyelmem Jasperre fordítottam. 

- Na, de kisasszony, milyen dolog így rátörni valakire? – kérdezte Jasper olyan hangon, amitől éreztem, hogy a térdem megremeg.
- Elnézést uram, de ez az én házam és azt hiszem, hogy szabad bejárásom van mindenhová. Valamint a saját férjemet csak megnézhetem magamnak nem? – kérdeztem huncut mosollyal az arcomon.
- Ezzel nem tudok vitatkozni – varázsolt egy elbűvölő mosolyt az arcára, bennem pedig egyre jobban nőtt a vágy. 

És ezt csak fokozta mikor Jasper elindult felém. Én pedig hátrálni kezdtem ez egészen addig ment, amíg a falba nem ütköztem. Amikor ez megtörtént Jasper megállt és mélyen a szemembe nézett. Fogalmam sincs, hogy meddig álltunk ott egymást bámulva, de Jasper végül megfogta a zacskókat és kiment a fürdőből. Én pedig megkönnyebbülten fújtam ki a benntartott levegőt, és a fal mentén csúsztam le a földre. Mindennél jobban kívántam Jaspert, de most tényleg nem lehetett. 

Túl nagy volt a lebukás veszélye, így sem biztos, hogy a többiek nem vesznek észre valamit. Jasper ugyan nem mondta, de biztos voltam benne, hogy várni akar még, ameddig lehet. Tudom, hogy most nyugtunk van és boldogok vagyunk, Jasper ezért is próbálja ezt az állapotot fenn tartani, de ez sem tarthat örökké. És amikor ez bekövetkezik, akkor bátran állok majd a családja elé, és mondom el, hogy mi a helyzet köztem és Jasper között. De nagyon reméltem, hogy ez nem most fog eljönni. 

Lassan felálltam és a szobámba mentem, Jasper az erkély állt kezével a korlátot fogta, és a távolba tekintett. Mögé sétáltam, de ügyeltem rá, hogy még csak véletlenül se érjek hozzá. Jasper felém fordult és engem kezdett nézni, én is felé fordultam és így néztük egymást. Jasper sóhajtott egyet, már épp nyúlt volna felém mikor félúton meggondolta magát és inkább mégsem tette. 

- Akkor majd találkozunk. Szeretlek. – motyogta szomorúan, miközben rám nézett.
- Ugyan! Meglátod, hamar eltelik a nap, és mire észbe kapsz, már megint itt leszel. Szeretlek Jasper! – mosolyogtam rá, ami megtette a hatását, mert ő is elmosolyodott, majd még egy pillantás után kiugrott az erkélyről, és az erdőbe szaladt. 

Egy ideig még néztem azt a helyet, ahol utoljára láttam, de mikor megláttam, hogy mennyi az idő, azonnal fogtam a kocsi kulcsom, és a táskám és indultam. Gyorsan hajtottam, mert nem akartam elkésni. Szerencsére időben beértem, és nem is kellett kapkodnom. A nővérek most is kitörő jókedvvel fogadtak. A szokásos reggeli utamon, sok mindenkibe bele szoktam botlani, ilyenkor mindig mennek a szokásos, reggeli köszönések, és érdeklődések. Ma mindenkivel váltottam pár szót, amit láttam, hogy furcsállnak, de rákérdezni nem mertek. Az irodámat elérve elfogott a szokásos érzés. A kórház jellegzetes illata körbelengte a helyet, minden a helyén volt, mindenhol tisztaság. Én pedig alig vártam, hogy végre azt csinálhassam, amit szeretek. 

Nem is kellett sokat várnom, egy órán belül megjöttek a betegek. Az első beteg után szinte özönlettek a többiek. Egy kis pihenőm sem akadt. Mintha megérezték volna, hogy jobb, ha ma sok betegem van, mert így legalább nem rohanok Jasperhez. Hát az biztos, hogy most lekötötték a figyelmem, és a papírmunka se volt semmi. Igaz, hogy már csukott szemmel is kitölthettem volna őket, de így legalább ment az idő. Miután kivettem a papírokat a nővérpulthoz úgy döntöttem elmegyek és megnézem a gyerekeket. 

A folyosón elhaladva hallottam a hangokat, amik azért könyörögnek, hogy ne adják fel, hallottam szívek utolsó dobbanását, ezzel egyetemben viszont gyerekek is felsírtak. Újszülöttek. Akik csak most születtek meg és máris küzdeniük kell az életért. Rokonok, akik éjjel-nappal itt virrasztanak, csak hogy szerettük mellett legyenek. Egyszerre sírnak fel az ismerősök, mert kapnak jó és rossz híreket. Valakiben ezzel a reményt ültetik el, de van, akiből pedig gyökerestől tépik ki a remény utolsó szikráját is. Ezek pedig csodáért imádkoznak. Szerencsésnek mondhatom magam, mert eddig egy életet sem vesztettem el, és ha rajtam múlik, akkor nem is fogok. 

Belépve az osztályra, majd a korterembe megpillantottam Carlisle-t, amint éppen ő is gyerekeket lát el. A gyerekek arca felragyogott mikor megláttak. Lassan sétáltam közelebb hozzájuk, majd mentem oda mindenkihez egyesével. Minden kedves szónak és érintésnek, annyira tudnak örülni. Az ember csak akkor érti meg ezt, hogy ha a saját bőrén tapasztalja. Sok rokon mondja azt, hogy ilyenkor mellettünk áll, de igazán csak az érti, aki már benne volt ebben. Sok különböző beteg volt, és mióta utoljára jártam itt, sokan mentek el, és sok új beteg lett. De maradtak régiek is, akik örömmel beszélgettek velem. Minden olyan meghitt volt, szemem sarkából láttam, hogy Carlisle mosolyogva figyel engem és a gyerekeket. De egyszer csak az egyik gyerek olyat kérdezett, amitől a mosoly az arcomra fagyott. 

- Doktor néni! Az egy eljegyzési gyűrű az ujján? Férjhez fog menni? – kérdezte meg ártatlanul és mosolyogva az egyik kisfiú. Hirtelen, azt sem tudtam mit mondjak, mintha a gyűrű több száz kilót nyomott volna, és jelzett, hogy igen is ott van az ujjamon, hiába is titkolnám. Végül lenéztem a gyűrűmre és elmosolyodtam.
- Nem ez nem egy eljegyzési gyűrű. Tudod ez amolyan szerelem gyűrű. Attól kaptam, akit teljes szívemből szeretek és mindig is fogok szeretni. – mosolyogtam végül a kisfiúra, aki megszólalni sem tudott. Mikor megfordultam szembe találtam magam Carlisle kíváncsi tekintetével. Lepillantott a gyűrűmre, majd újra az arcomra irányította tekintetét. Én egy bájos mosoly után az ajtó felé vettem az irányt, és kimentem a korteremből. 

Amilyen gyorsan csak tudtam az irodám felé vettem az irányt, hogy átöltözzek és eltűnjek innen. Tudom, hogy Carlisle tapintatos, de a kíváncsisága talán most felülkerekedik rajta, én pedig nem tudtam volna a szemébe hazudni. Épp ezért jobbnak láttam, minél hamarabb elmenni. Az irodámba érve gyorsan átvettem az utcai ruhám, fogtam a táskám és indultam a kijárat felé. Ügyeltem rá, hogy még csak véletlenül se fussunk össze. Szerencsére nem botlottam senki ismerősbe kifelé menet. Így nyugodtan ülhettem be a kocsimba és indíthattam. 

Igaz még volt egy órám a táncóra kezdetéig, de úgy gondoltam, hogy azt az időt, majd eltáncolom. Úgyis rég táncoltam csak úgy magamba. Leparkoltam a táncstúdió előtt és befelé mentem. Odaköszöntem a portásnak, és felfelé indultam. Kinyitottam a stúdió ajtaját és elmosolyodtam. Annyi boldog emlék fűz ehhez a helyhez. Itt ismertem meg két olyan csodálatos vámpírt, akik megváltoztatták az egész eddigi életem. A mostani boldogságom is csak nekik köszönhetem. Amíg azon gondolkoztam, hogy mivel hálálhatnám meg nekik a sok törődést és gondoskodást, már eszembe is jutott egy remek ötlet. Ez mosolyt csalt az arcomra, főleg ha elképzeltem Emmett arcát, ha elmondom, hogy mire gondoltam. Erre a gondolatomra felkuncogtam.

Betettem egy cd-t és elkezdtem táncolni. Mint most is nem figyeltem semmi másra csak a ritmusra és engedtem, hogy a testem szinte önálló életre keljen. A külvilág megszűnt ilyenkor létezni. Imádtam a zenét, és a táncot. Számomra ez egy önkifejezési mód is volt. Szerettem volna, ha mások is látják, hogy engem ez a dolog mennyire lenyűgöz és magával ragad. Gondoltam már rá, hogy esetleg a tanítványaimat versenyre küldöm, de sose jutottam még el odáig. Mindig túl hamar odébb kellett állnom. De a mostani fiatal csapatom egész ügyes volt. Pár hónap érték el azt, amit máshol több év alatt. Mint mindig most is annyira belefeledkeztem a táncba, hogy észre sem vettem, hogy figyelnek. Ilyen hamar elrepült volna az egy óra? 

Szembe fordultam a többiekkel és mosolyogva intettem nekik egyet. Emmett vigyorogva jött felém majd felkapott és megpörgetett. 

- Szia, kis húgi! – üdvözölt, mint mindig most is nagy lelkesedéssel.
- Szia Emmett! – mosolyogtam majd egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Féltékenynek kéne lennem? – kérdezte Jasper szemöldök ráncolva és bár próbált komoly lenni, a szája szélében mosoly bujkált.
- Nem is tudom. – játszottam rá. – Talán igen. Talán nem. – vigyorogtam rá.
- És mit kell tennem, hogy ezeket a talánokat eltűntessük? – miközben beszélt egyre közelebb jött hozzám. Én csak az ujjammal hívogattam egyre közelebb és közelebb míg ott nem állt előttem, és orrunk hegye már majdnem összeért. Jasper füléhez hajoltam és belesuttogtam.
- Ragozzam tovább, hogy mire vágyom? – kérdeztem tőle, vágytól túlfűtött hangon. Jasper megragadott a derekamnál, majd szenvedélyesen már-már erőszakosan kezdett csókolni. Kezem automatikusan fontam a nyaka köré és túrtam bele a hajába, ezzel is közelebb húzva őt magamhoz. Érzéki csókunk egy eléggé erőteljes torokköszörülés zavarta meg. Jasper és én is elváltunk egymástól és a hang irányába fordítottunk a fejünket, miközben Jasper még mindig ölelte a derekam.
- Szobára gyerekek! – közölte Emmett nemes egyszerűséggel, de a vigyor, ami a hangjában szokott lenni, most nem volt ott. Kiszabadultam Jasper szorításából és Emmett elé sétáltam.
- Na, mi van Emmett? Már nem is viccelődsz? Hol a nagy perverz maci bátyám? – kérdeztem és közbe oldalba böktem. Emmett arcán egy halvány mosoly futott át.
- Nem akarom tudni, hogy mit csináltok. Ismerem Jaspert, de te a kis húgom vagy. Olyan kicsi és védtelen. Nem tudom elképzelni, hogy akárkivel együtt vagy. – váltott komolyra a hangja és a végére egy fintort vágott. Én pedig csilingelően felkacagtam.
- Ne már Emmett! Te mindig is az én nagy maci bátyám maradsz. Ezen nem változtat semmi. Csak, most már nem kell mindenkitől megvédened. De ha akarod, akkor előtted nem fogom még megcsókolni sem Jaspert. – mondtam komolyan. Erre Emmett elmosolyodott és megölelt, Jasper pedig keservesen felnyögött.
- Na, de kicsim! – jött hozzám közelebb Jasper és átölelte a derekam.
- Csak addig, amíg megszokja. – fordultam vele szembe és hatalmas szemekkel néztem rá, és már tudtam is, hogy nyert ügyem van. Egy puszit nyomtam Jasper arcára és szembe fordultam Nessie-vel és Rose-zal. Csodálkoztam, hogy Rose itt van. Akkor ezek szerint ő is tudja? És nem hord le?
- Rose is tudja, és csak, hogy tudd teljes mértékben mellettünk áll – mosolygott mellettem Jasper. Rose elém sétált és megölelt, miközben egy szót suttogott a fülembe: Sajnálom! Nem tudom, hogy ez most mire vonatkozott, majd megkérdezem Jaspert, de ennek ellenére visszaöleltem, és örültem, hogy elfogad, mint Jasper párja. Ezután jött Nessie, aki szinte a nyakamba ugrott. 

Pont időben ugyanis megjöttek a többiek. Mindenki beállt a helyére és elkezdtük az órát. Most is, mint mindig ugyanaz a töretlen és önfeledt hangulat uralkodott, mint mindig. Lágyan mozogtunk a zenére, miközben az ismerős dallamokat énekelni kezdtük. Egész órán éreztem magamon Jasper lázas tekintetét, néha el is kaptam egy-egy ilyen pillantást. Jasper csak ámult azon, ahogy táncolok és énekelek. Szerintem csak azért van oda ennyire, mert a szerelme vagyok. De ettől függetlenül még nem esik rosszul. Sőt. Kifejezetten élvezem, hogy ennyire a hatásom alá tudom vonni őt, még ennyi idő után is. Mikor véget ért az óra a gyerekek megköszönték és mosolyogva távoztak. Én pedig szembe fordultam a többiekkel. 

- Csodálatos vagy! – Jasper elém sétált és egy röpke csókot hintett ajkaimra. Én csak mosolyogtam.
- Mondtam, hogy mindenben tökéletes – vigyorgott Nessie.
- Á szóval kibeszéltetek. Na, de nem baj. Nessie voltál már vidámparkban? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Nem még nem. Elmegyünk? Ugye elmegyünk! Léci. Léci. Léci. – könyörgően nézett rám, én pedig csak bólintottam. Nessie ujjongott. Rose csak mosolyogva figyelte unokahúgát, Emmett pedig gyanúsan méregetett.
- Mit tervezel? – kérdezett végül rá. Én pedig ártatlanul pislogtam rá.
- Én? Ugyan semmit! – mondtam a szemébe nézve, de a szememben gonosz fény villanhatott, mert hökkent arckifejezését látva, csak erre gondolhattam. Mellé sétáltam, majd a füléhez hajoltam, ujjaimat végighúztam az arcán és belesuttogtam a fülébe.
- Ugye tudod, hogy a vidámparkban minden féle édes dolgokat árulnak? Vattacukrot, kürtös kalácsot és még annyi mindent. Hm. – sóhajtottam végül a fülébe, Emmett pedig megmerevedett, majd mikor elhajoltam tőle, azonnal ellenkezésbe kezdett.
- Na, azt már nem. Engem ugyan magatokkal nem cipeltek. Én még egyszer nem eszem olyan emberi szemetet. Felejtsétek el. Még most is rosszul vagyok, ha csak rá gondolok. – Emmett hevesen magyarázott és mutogatott a kezeivel. Rose-re pillantottam, aki értette a célzást és Emmett mellé sétált. Egyik kezével végigsimított mellkasán a másikkal maga felé fordította az arcát.
- Ugyan mackó ne rontsd el a kedvünket. Ashley csak viccel. Kérlek. – Rose megrebegtette a pilláit és csábosan nézett Emmettre, aki végül beadta a derekát. 

Jasper velem utazott egy kocsiban a többiek Rose autójával jöttek mögöttünk. Megérkezve a vidámparkba leparkoltunk és a bejárat felé mentünk. Megvettük a jegyeket és bementünk. A hely hatalmas volt, szinte kiáltotta, hogy ez a hely a szórakozásé. Első választásunk rögtön a dodgem-re esett. Jasper és én ültünk egybe, Rose mellé Nessie ült, Emmett pedig egyedül maradt. Mondanom sem kell, hogy Emmett folyton nekünk akart jönni. Na, de mi se hagytuk ám magunkat, összefogtunk és végül Rose-zal bekerítettük őt, és egyszerre csapott össze a három jármű. Hatalmasakat nevettük közben. 

Ezután Nessie kijelentette, hogy enne valamit. Emmett rögtön gyanús szemekkel kezdte el őt méregetni. Amikor viszont nem látta Nessie rám kacsintott, én pedig vigyorogtam. Elmentem vattacukrot venni. Epreset vettem, és direkt kértem, hogy jó nagyba csinálják. Mikor elértem az asztalunkat, Jasperből kitört a nevetés, Emmett pedig halálra vált arccal nézte a kezemben lévő ennivalót. Nekem sem kellett több idő, azonnal Emmett előtt teremtem és etetni kezdtem, persze nem hagyta magát és a fele a pólóján landolt és az én hajamban, de az-az arc mikor meglátta a kaját mindent megért. Végül kacagva ültünk le, a többiek pedig rajtunk nevettek és azon, hogy, hogy nézünk ki. Jasper szolidan meg is jegyezte, hogy ha hazaértünk feltétlenül le kell fürödnöm, amin én csak mosolyogtam. 

Ezután elmentünk egy céllövöldébe. Emmett lőtt Nessie-nek egy kis fehér mackót. Nekem pedig egy hatalmas barna medvét, azzal a címszóval, hogy: akkor is legyek veled, mikor nem vagyok. Tehát kaptam egy Emmett pótlékot. Én is lőni akartam, de természetesen mindet elvétettem. Hogy miért? A válasz egyszerű. Emmett. Ha nem a fülembe ordibált, akkor vagy megcsikizett vagy direkt meglökött, amiken ő nagyon is jól mulatott. Így történt, hogy az egyik lövésem alkalmával, mikor nem figyelt, véletlenül Emmett hátsóját találta el. Vicces látvány volt, ahogy Emmett felugrott, majd megfordult és miközben a hátsóját fogja, a szemével a tettest keresi. Nessie és én a földön fetrengtünk a röhögéstől. Jasper sétált mellénk és felsegített minket a földről, majd egy puszi után, amit az ajkaimra hintett, a kezembe nyomott egy Teddy macit, ami egy rózsaszín csillagot ölel át. Nagyon aranyos volt. Jasper szemébe néztem és megcsókoltam. 

Ezután Jasper és én felültünk a London Eye-ra. Hatalmas volt. Jasperrel egy ilyen kabinba ültünk be, leültünk egy padra és összekulcsoltuk kezeinket, miközben néztük a gyönyörű kilátást. Jasper a mellkasára vont, és mélyen beszívta illatomat. Felemeltem a fejem és megcsókoltam, ez most nem volt szenvedélyes, ez most érzéki és kedves kis csók volt. Aztán mikor körülbelül az óriáskerék tetején lehettünk, hirtelen megállt. Jasper és én is felálltunk és lenéztünk. Na, ki más, mint Emmett? Ott állt az irányító pult mellett, vigyorgott és integetett, mint egy öt éves óvodás. Én csak elmosolyodtam, majd magam mellé húztam Jaspert, hogy Emmett jól lássa, és megcsókoltam. Jasper a derekamra helyezte a kezét és közelebb húzott magához, én pedig a hajába túrtam. Mikor elváltunk lenéztünk és Emmett fancsali képével találtuk szemben magunkat és az óriáskerék ismét elindult. 

Ezután szinte mindenre felültünk. Önfeledten szórakoztunk. Rose, Nessie, Emmett, Jasper és én. Mi voltunk egy csapat. Olyanok is lehettünk volna, mint egy család. Remekül szórakoztunk együtt, nevettük, és jobban megismertük egymást. Nem foglalkoztunk semmivel. Úgy láttam, hogy a többiek is elfelejtettek pár órára mindent, és ez így volt jó pont ezért jöttem és hoztam el őket ide, hogy felejtsenek, és ne gondolkozzanak a jövő. Csak pár órára éljenek a mának, és a jelennek. Mikor már sötétedni kezdett a parkoló felé mentünk a elbúcsúztunk egymástól. Nessie és Rose megölelt, Emmett pedig felkapott és megpörgetett, mindannyian megköszönték a mai napot, majd elmentek. Ők elmentek, hogy Jasper és én had búcsúzzunk el egymástól. Mielőtt Emmett elment kacsintott egyet, amin meglepődtem. Úgy látszik mégsem olyan nehéz hozzászoknia ehhez a helyzethez. Jasper szorosan ölelt magához utána pedig megcsókolt. Szorosan bújtam hozzá, néhány percig még így maradtunk, egymást ölelve. 

- Szeretlek! Holnap találkozunk. Vigyázz magadra. – csókolt még meg utoljára.
- Én is szeretlek. Nagyon-nagyon. – még apró puszik és Jasper ellépett előlem, majd a testvérei felé vette az irányt. Mikor odaért még visszanézett és egy puszit küldött, majd beszálltak és elhajtottak. 

Én is beszálltam és indítottam. A hazafelé vezető út gyorsan telt. A házam előtt felrohantam a szobába és egyenesen a fürdőbe mentem. Jasper tanácsát megfogadva veszek egy forró fürdőt. Ledobáltam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. A kabinban kedvesem illata terjengett. Beleborzongtam, ha belegondoltam, hogy ezelőtt ő használta a zuhanyt. Gyorsan megfürödtem és a hajamat jó alaposan kimostam majd kiöblítettem. Kiszálltam és egy törölközőt csavartam magam köré. Megszárítottam a hajam és megtörölköztem, majd felvettem egy pizsamát, és az ágyamba feküdtem. 

A mai nap határozottan vámpír létem egyik legjobb napja volt. Nem csak azért, mert Jasper végre velem volt, hanem, mert Rose is megkedvelt. Határozottan, azt éreztem, hogy tartozom valahová, hogy végre vannak, akik aggódnak értem, és gondolnak rám. Akiknek fontos a véleményem és én magam. Úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Előttük nem kell egy álarcot mutatnom. Előttük az vagyok, aki vagyok. Igen határozottan lett egy családom, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok. Jasper. Mennyire szeretem. Boldog mosollyal az arcomon gondoltam végig a mai napom. 

Jaspertől kapott mackó

Köszönöm!

Köszönöm szépen immár a kilencedik díjam, amit nagyon köszönök Kath-nek. Nagyon sokat jelent nekem.
Akiknek tovább küldöm :
Amy : Amy's story
ElenaBells: A csillogáson túl{A látszat néha csal}
Brigi Bogyó: Más Élet...
Dreamea: Hosszú út

Néhány dolog rólam:
- Minden Cullen pasit imádok, kivéve Edwardot, nem tudom miért, ez van.
- De abszolút team Jasper vagyok.
- Amikor belekezdtem a történetbe teljesen másképp képzeltem el.
- Imádom az állatokat és a természetet.
- Szeretem a barátaimat és imádom a velük eltöltött időt, mindenben kiállok értük.
- Szeretek zenét hallgatni, anélkül nem is tudnék írni.

Egyenlőre ennyi. Még egyszer köszönöm a díjat. Puszi
Ui. a fejezeten már dolgozom, ha ma nem is de holnap mindenképp felkerül.

Végre itthon! :)

Sziasztok!
Jó hírekkel szolgálhatok, ugyanis végre itthon vagyok, szörnyű 16 kórházi nap után. El sem tudom mondani, hogy most már mennyire megkönnyebbültem.  De most már legalább itthon vagyok nyugodt környezetben a saját szobámban.
Nagyon hiányoztatok ti is valamint az írás is. Most már nyugodt szívvel láthatok hozzá az íráshoz remélve, hogy most talán sikerülni is fog.
Szeretném megköszönni a kedves szavakat és a támogatást, amiket név szerint Morgina, Musafan, AliceAngel, dóri, és Kriszti személyektől kaptam. Köszönöm nektek, tényleg nagyon sokat jelentett a támogatás és tudni, hogy vannak akik gondolnak rám és várnak vissza.
A lényeg, hogy már itt vagyok és újabb és újabb fejezettel boldogítalak titeket.
Puszi Trixi

Díj!

Sziasztok!
Újabb díjat kaptam kedves hugicámtól, amit nagyon köszönök. Ez már a nyolcadik díjam, amit el sem hiszek, nagyon köszönöm Brigi Bogyó.

Szabályok:
1., Egy bejegyzés amiben benne van a díj logója, és a szabályok feltüntetése
2., Belinkelni azt a személyt, akitől ezt a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod
3., Továbbadni 3-5 tehetséges blogtársadnak, és ezt tudatni is velük

Akiknek küldöm:
Musafan - If we die, we together...
Becky Writer - Ez lenne a sorsunk?
Rosalie23 - Egy új élet reménysége
dóri - Swan lányok

Még egyszer nagyon köszönöm hugicám.
Ui. Egy jó hír. Képzeljétek ha minden jól megy akkor már holnap haza engednek. Nagyon boldog vagyok, végre két hét után újra otthon leszek. Ha jobban leszek és otthon nyugodt körülmények között majd jelentkezem.
Puszi Trixi