28. Fejezet - Aminek nem szabadott volna megtörténnie

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, de sajnos most nem vagyok a legjobb állapotban. Remélem azért tetszeni fog. Az előző fejlihez 5 komit kaptam, ami nagyon jól esett, de a 8-10 után nekem kicsit furcsa volt, ha nem tetszett mondjátok meg nyugodtan, mert abból tanulok. Remélem most többet kapok. Jó olvasást. Puszi

A napok gyorsan pörögtek egymás után. Minden nap hálát adtam, hogy visszakaptam Jaspert, és mellé egy ilyen csodálatos családot, akik mára már teljesen elfogadtak úgy, mint Jasper párja. Számomra minden nap különleges volt, minden nap valami újat fedeztem fel. Igaz, hogy már majdnem százötven éve létezem, most mégis úgy érzem, hogy Jasperrel minden nap egy ajándék. A kötelék köztem és a családja között határozottan erősebb lett. Esme szinte már lányaként szeret, Carlisle a lányának és egyben kollégájának is tart. Szeretek vele együtt dolgozni, és beszélgetni. Ő egy határtalanul megértő és kedves személy. 

Ami a többieket illeti Rosalie-val együtt járunk vásárolni. Nessie-t pedig még otthon is táncolni tanítom. Emmett még mindig az én hatalmas és kedves mackó bátyám. Jasperrel pedig jobban szeretjük egymást, mint valaha. Mindenhová együtt járunk, és tervezett is közös programokat. Néha meg is jegyezte, hogy a családja teljesen kisajátít, én persze tudtam, hogy kell ilyenkor kezelni, és szerencsére mindig sikerült kiengesztelnem. Ugyan olyan megértő, kedves és szeretnivaló, mint amilyen régen volt. Akár mikor kedveskedik nekem, egy-egy aprósággal, mindig újra és újra egyre jobban beleszeretek. 

Most ősz van. A levelek sárgás barna színt öltenek, és a fák ezrével hullajtják őket. Beterítve a földet, és minden mást. Az ősz valaminek az elmúlását jelenti. Én viszont semmi ilyesmire nem tudtam gondolni. Most minden tökéletes volt és szinte biztos voltam benne hogy ezt semmi sem ronthatja el. Most minden békés és nyugodt és ez reméltem, hogy így is marad. Különben is, ha valami baj lenne, akkor arról már rég tudnék. 

Most épp a gardróbomban állok és ruhát választok. Ugyanis ma van a dupla randink Jasperrel. Beszéltem Szofival telefonon és elmondtam, hogy mi a helyzet, azonban ő nem hitt nekem, ezért megbeszéltünk egy találkozót. Jasperrel épp oda készülünk most. Abban a parkban fogunk találkozni, ahol legelőször is találkoztunk Szofival és Bennel, mivel megtudtam, hogy így hívják a barátját. Mivel ősz volt és kicsit hűvös ezért egy csőszárú farmer, egy rövid ujjú felső és egy farmerkabát mellett döntöttem. Gyorsan magamra kapkodtam őket, fogtam a táskám, és indultam a Cullen ház felé. Igaz nem laktak messze, de nem volt kedvem már visszamenni a kocsimért, ezért azzal mentem el hozzájuk. 

Hamar meg is érkeztem. Leparkoltam a hatalmas ház elé és kiszálltam. Mint mindig Emmett már a teraszon állt és hatalmas vigyorral az arcán várt rám. Kipattantam a kocsiból és odasuhantam elé, ő pedig szorosan ölelt magához. 

-           - Rómeo még készülődik! – mondta Emmett a kelleténél hangosabban, hogy az a személy is meghallja, akinek a szavakat intézte. Emmett ugyanis mostanában ezzel cukkolta Jaspert. Szegény először eléggé meglepődött és bosszantotta a dolog, de mostanra már megszokta. Én csak mosolyogva csóváltam a fejem és beléptem a nappaliba. Esme rögtön mellém suhant és megölelt, Nessie és Rose is így tettek. Bella csak felment az emeletre, Edward egy bocsánatkérő pillantás kíséretében követte feleségét.

-           - Már elkészültem te mamlasz, csak nem volt kedvem lejönni és a favicceidet hallgatni. – azonnal a hang irányába kaptam a fejem. Jasper a lépcsőn sétált lefelé a szokásos kedves mosollyal az arcán. Egyszerűen csodálatosan nézett ki, már ha mondhatok férfira ilyet. Egy farmert és egy fekete csíkos inget viselt. Mikor elém ért puha ajkait rögtön az enyémhez érintette. Azonnal viszonoztam édes csókját, és ha Emmett meg nem köszörüli a torkát, valószínűleg tovább folytatjuk.

-           - Nem kéne már mennetek? A végén még elkéstek a megbeszélt találkáról. – Emmett már pukkadozott az elfojtott röhögéstől. Rose jól tarkón csapta, mire valamennyire kontrollálta magát. Én csak elmosolyodtam és Emmett szemébe néztem.

-           - Szerintem csak féltékeny vagy! – jelentettem ki, mire Emmett meghökkent – Azért, mert Jaspernek ilyen remek ötletei vannak arra, hogy együtt legyünk. Ő mindig ugrik, ha megkérem valamire. Mondd csak, te mikor kedveskedtél így utoljára Rosalie-nak? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Emmett arcáról rögtön lefagyott a mosoly és félve nézett feleségére. Rose arca pillanatról pillanatra változott, de a végén csak egy hideg maszkkal nézett Emmettre. Hát, sajnáltam szegény Emmettet, az biztos, hogy most nem lesz könnyű kiengesztelnie.

-           - Rose! – szólította meg Emmett amennyire kedvesen csak tudta – Ugye tudod, hogy én… - azonban Emmettnek torkán akadt a szó, mikor Rose leintette.

-           - Szeretsz? Igen? Hát nem nagyon mutatod ki! – Rose karjait összefonta a mellkasa előtt és így nézett Emmett szemébe. – Talán én nem érdemlem meg a törődést és kedveskedést? – kérdezte Rose felhúzott szemöldökkel. Emmett ha lehetséges volt, akkor még jobban lesápadt. Szegény, nem láttam még ennyire kétségbeesettnek.

-           - Dehogynem. Tudod, hogy mindennél jobban imádlak. – Emmett próbálta menteni a menthetőt, kevés sikerrel. Rose megtörhetetlennek tűnt.

-           - Amíg nem mutatod ki, hogy szeretsz, addig lemondhatsz rólam és minden féle közös programunkról. – Rose kemény volt, Emmett pedig felnyögött és könyörögve nézett feleségére, de ellenkezni nem mert. – Én is megérdemlek egy kis törődést. – mondta ki Rose az utolsó szavait, majd felsétált az emeletre. De előtte gondolatban megköszönte nekem ezt az egészet, mert tudta, hogy Emmett most azon lesz, hogy kiengesztelje. Biztos voltam benne, hogy nem fog ez sokáig tartani.

-           - Kösz szépen húgi – morogta Emmett az orra alatt, és bánatosan elkullogott a kanapéig és ledobta magát rá. Belőlünk pedig már majdnem kitört a röhögés. De szerencsésen visszafogtunk magunkat.

-           - Na, jó nekünk mennünk kell! – jelentette ki Jasper és átkarolta a derekam. Emmett csak duzzogott tovább a kanapén, még fel sem nézett. Odatáncoltam hozzá, és az ölébe ültem, átkaroltam a nyakát és egy nagy mosolyt villantottam, majd egy cuppanós puszit nyomta az arcára. A tervem bevált, mert Emmett elmosolyodott.

-           - Jó szórakozást! – vigyorgott ránk Nessie. Én is elmosolyodtam, azt hiszem Emmett rossz hatással van Nessie-re. Túlságosan is kezd hasonlítani rá.

-           - Az biztos, és hidd el már próbáltam tenni ellene. – Edward kiáltott le az emeletről, én pedig felnevettem. Majd felálltam és Jasper mellé sétáltam, elköszöntük és mentünk is a találkozóra.

Jasperrel nem beszéltünk az út alatt. Kellemes csendben tettük meg az út hátralévő részét. Nyugodtan hajtottam a Temze partján, és közbe nézelődtem. Az utcák lassan kezdtek megtelni emberekkel. A z ég be volt borulva, de kellemes idő volt, még az emberek számára is. Majd leparkoltam a parktól nem messze és ott hagytuk a kocsit. Jasperrel kéz a kézben sétáltunk. Minden olyan nyugodt és békés volt, az emberek néha összesúgtak a hátunk mögött, de nem foglalkoztunk vele. 

Ez az idő arra emlékeztetett mikor még emberek voltunk, és ugyanígy sétáltunk a városban. A köztünk lévő erős érzelmek nem változtak, talán erősebbek is lettek. A hely és idő viszont változott. A mostani korban az emberekből már kiveszett a segítőkészség és a szeretet a másik iránt. Bár már akkor is voltak kétszínű és aljas emberek, de régen ez sokkal ritkább volt. Jasperre néztem, kusza tincsei most is a szemébe lógtak, ajkai most egy vonallá préselődtek, ami tudtam, hogy az emberek miatt van, arca óvatos volt és tökéletesen sima, szemei mégis boldogságtól csillogtak. Elértük a parkot és leültünk egy padra, mivel Szofiék még nem voltak itt. Jasper mellkasára hajtottam a fejem ő pedig átölelt erős karjaival, ami nekem mindig is a biztonságot és a hazatalálást jelképezték. 

-           - Jasper! – szólítottam meg szerelemem, mert volt egy kérdés, ami eléggé zavart.

-           - Igen kicsim? – mosolygott le rám azzal az elbűvölő mosolyával, amitől minden nő elalél.

-           - Ugye, nem bánod, hogy elrángattalak ide? Mert tudom, hogy nem szeretsz emberek közelébe lenni és… - Jasper mutató ujját az ajkamra rakta, jelezve hogy hallgassak.

-           - Ez butaság. Szeretlek, és mindent megteszek, hogy boldognak lássalak. Ha kell, akkor még a kórházba is elkísérlek. Sőt, lehet, hogy foglak is, mert ugyebár ott még nem tudják, hogy te már tabu vagy az ő számukra. – vigyorgott Jasper – Mellesleg kíváncsi vagyok, hogy ki az a lány, aki jobb belátásra tudott bírni. – mosolygott, majd megcsókolt. Annyira szerettem, ahogy beszélt és azt a kis akcentust, ami a hangjába volt és csak akkor vette elő, ha velem beszélt. Jasper a következő pillanatban felmorgott és elhajolta ajkaimtól. Láttam fekete tekintetében valamit, amit talán eddig még nem. Nemsokára pedig meg is hallottam, azt amitől kedvesem ilyen ideges lett.

-           - Odanézz! Nagyon állat a csaj. Ha félre tudnám hívni attól a pipogya alaktól, akkor tuti nyert ügyem lenne. – röhögött fel egy körülbelül velem egy korú srác.

-           - Pipogya? – morogta Jasper és láttam, hogy mellkasa fel-le hullámzik. Mellkasára tettem a kezem, hogy lenyugtassam.

-           - Ugyan már, ha én itt vagyok tuti előbb viszem ágyba. Hiszen ismersz. – na, nálam is itt telt be az a bizonyos pohár. Átöleltem Jasper nyakát majd a szemébe néztem és pajkosan elvigyorodtam. Jasper ajkai is mosolyra húzódtak, majd éhesen tapadt ajkaimra, amit ugyanúgy viszonoztam. Jasper az ölébe húzott, miközben a derekam simogatta. A fiúk kicsit meghökkenve, és fintorogva távoztak, ezt az elég hangos morgolódásukból és cipőik csattogásából szűrtem le. Jasperrel mosolyogva váltunk el egymástól és átültem a padra. Épp időben ugyanis megérkeztek Szofiék. Szofi már messziről vigyorogva integetett nekem. Mikor meglátta mellettem Jaspert egy pillanatig eltátotta a száját, majd ismét elvigyorodott. Mellette Ben állt, aki egy barna hajú és fekete szemű fiú volt, az embereknek az ilyen fiúk igazán szépnek számítottak, bár az én Jasperem nem körözi le senki.

-           - Szia! – ért elém Szofi és megölelt – Szofi vagyok! – nyújtott kezet Jaspernek, aki elfogadta és ő is bemutatkozott. – Ő pedig a barátom Ben. – mutatott a srácra, aki átölelte a derekát.

-           - Nagyon örülök, hogy elfogadtad az ajánlatom és a tanácsom. – emelte ki Szofi az utolsó szót, amin én csak elmosolyodtam.

-           - Akkor most hova? – kérdezte Ben és barátnőjére pillantott.

-           - Egyelőre csak sétáljunk. – ajánlotta Szofi, majd karon ragadott és a fiúkat kicsit magunk mögött hagyva kezdett el húzni. Mögöttünk a fiúk beszélgetni kezdtek. Tudtam, hogy Szofi sok kérdést akar majd feltenni, de most még hallgatag volt, viszont ha elkezdi, akkor nem hiszem, hogy egy könnyen szabadulok. Egymás mellett sétáltunk, a csöndet a szél susogása és a víz csobogása tört meg, amit nem hiszem, hogy ők hallottak.

-           - Szóval… - kezdett bele Szofi, hangját lehalkította, de tudtam, hogy Jasper így is hallani fog mindent – Mi történt? – kérdezte és szemeiben kíváncsiságot véltem felfedezni.

-           - Igazad volt. Mindennél jobban szeretem Jaspert, és nem bírtam már tovább nélküle. Üzentem neki, és találkoztunk. – Azt a részt kihagytam, hogy-hogy békültünk ki – Beszélgettünk és megbeszéltünk mindent. Egy ideig még nem akartuk a családja orrára kötni, mert jó volt a béke és nyugalom. Viszont nem bírtuk a folyamatos hazudozást. Én ismerem Jasper mostani családját, és mind egytől-egyig remek emberek. Pár napja mondtunk el nekik mindent. Azóta megkedveltek és elfogadtak, bár vannak kivételek, de mindenki kedves és megértő. Jasper barátnője pedig elutazott. Nem akart itt maradni, de nyugodtan váltunk el. Beszélgettünk és kiderült, hogy sok közös van bennünk, szinte már barátnők lehettünk volna. Sajnáltam őt, mert ő nem tehetett semmiről. De ő biztosított, hogy nem haragszik, csak annyit kért, hogy tegyem Jaspert boldoggá. – fejeztem be a történetet. Szofi meghökkent. Szája egy kicsit elnyílt és beletelt néhány percbe, míg összeszedte magát.

-           - Ez nekem kicsit sok. Mármint én tuti nem lennék jóba azzal, aki elvette tőlem életem szerelmét. – motyogta Szofi összezavarodottan.

-           - Mindennél jobban szeretem Jaspert, és azt is elviseltem volna, ha Alice mellett dönt. Bár fájt volna, de belenyugodtam volna, mert a boldogsága mindennél többet ér. – mosolyogtam rá.

-           - Nem hiszem, hogy én ezt meg tudnám tenni. Te olyan más vagy. Azt hiszem én önző, mert magamnak akarom. – Szofi lehajtotta a fejét és úgy sétált tovább.

-           - Ezen most ne gondolkozz. Ben szeret téged és sose hagyna el. Ebben biztos vagyok, te sosem fogsz választás elé kerülni. Sőt, én biztos vagyok benne, hogy még az esküvőtökön is ott leszek. – kacagtam fel, mire Szofi is felnevetett. Gyöngyöző kacagásunk betöltötte az egész utcát. A fiúk mögénk léptek és átöleltek minket, én szorosan bújtam Jasperhez, míg Szofi Benhez.

-           - Látod haver mondtam, hogy mi vagyunk a legszerencsésebbek az egész világon. – vigyorgott Ben Jasperre.

-           - Miért is? – kérdezett rá Szofi.

-           - Mert férfiak vagyunk, és nem kell szülnünk. – röhögött fel Ben. Jasper is felnevetett.

-           - Azt hiszem, elég furcsa lenne, ha mi szülnénk. – nevetett Jasper még mindig.

-           - Na, de most komolyan. – nézett Szofi Benre miközben oldalba bökte, hogy hagyja már abba a röhögést.

-           - Azért, mert nekünk vannak a legcsodálatosabb barátnőink az egész világon. Mert megértőek, kedvesek, megbocsátanak minden hülyeségünket, és mi azt se tudjuk, hogy fejezzük ki ezért a hálánkat. Szeretlek Szofi, és megígérem, hogy soha többé nem bántalak, semmilyen módon. – Ben mondandója végére Szofi szeme könnybe lábadt.

-            - Ilyet ne ígérj előre. – lökte meg Szofi játékosan Ben mellkasát, majd egy édes csókban forrtak össze. Nagyon édesek voltak együtt. Tudtam, hogy szeretik egymást és remélhetőleg ez életük végéig kitart.

-           - Szeretlek! – suttogta Jasper a fülembe, amitől megborzongtam. Megfordultam és megcsókoltam. Annyira, de annyira szerettem, hogy arra szavak sem voltak.

-           - Na, akkor most hova megyünk? – kérdezte Szofi miután mindenki elszakadt a másik szájától. 

Ezután rengeteget szórakoztunk. Voltunk egy fagyizóba, és fagyiztunk. Jasper már a harmadik nyalás után fintorgott, ami természetesen nem kerülte el Szofi figyelmét, ezért kimentettem Jaspert azzal az indokkal, hogy kiskorunkban minden nap ezt ettünk és már a látványától is rosszul van. Természetesen Jasper majdnem felnevette ezen, de hálásan nézett rám, mert nem kellett megenni az a valamit, ahogy ő nevezte. Ben megjegyezte, hogy este majd valami sokkal édesebb elfoglaltságban lesz része, amiért Szofi jól fejbe kólintotta. Jaspernek viszont ezzel sikerült egy igazi mosolyt az arcára varázsolni. 

Jó volt látni, hogy Jasper sokkal jobban felengedett és természetesebb az emberek közelében. Nem kényszer volt ez számára. Nem olyan, mint mikor újra és újra iskolába járnak, és elszenvedi az éveket. Most valóban nevetett és beszélgetett. Bár az igazi önmagát nem mutatta ki, de jóízűen nevetett Ben egy-egy viccén, és nekem már ezért megérte. 

A hosszú séta után végre elértük az úti célunkat. Egy vidámpark szerűség, de Szofi mesélte, hogy van benne egy vízi csúszda. Egy kis hajóba kell beülni és az visz fel és le. Szofi szerint állati király és életünkben egyszer mindenképp ki kell próbálnunk. Megvettük a jegyeket és egyenesen a csúszdához mentünk, ami nagyon magas és meredek volt. Szofi csillogó szemekkel állt be a sorba. Szinte már egyhelyben ugrált, annyira várta, hogy sorra kerüljünk. Nagyon aranyos volt ilyenkor, és egy kicsit Alice-re emlékeztetett. Ránéztem Jasperre, de ő nem mutatta semmi jelét annak, hogy esetleg nem érezné jól magát. Mikor végre sorra kerültünk Szofit mintha puskából lőtték volna ki, rögtön leült, és kiáltott nekünk, hogy siessünk már. Végre beszálltunk és indulhattunk. Szofinak igaza volt, mindenki nagyon élvezte, Szofival együtt ordítottunk, miközben a kezünket a magasba emeltük. Szofinak nem volt elég egy menet, ezért még háromszor felültünk. A végére már mindenki csak nevetett, magunkon és az egész helyzeten. A ruhánk teljesen elázott, és mindenkiből csöpögött a víz. 

Szofi és Ben hazamentek, mert nem szerettek volna megfázni, de Szofi megígértette velem, hogy beszélünk és minél hamarabb megbeszélünk egy újabb találkozót. Jasperrel mi csak visszasétáltunk a parkba és egészen naplementéig ott voltunk. Egymást ölelni, fákkal körbevéve, nyugodtan és szerelemesen nézni, ahogy a horizonton eltűnik a nap, és néhány óra múlva egy új kezdődik. Jasper biztosított, hogy nagyon jól érezte magát, sőt emberek közelében sosem volt ennyi közvetlen és barátságos. De azt mondta meg tudná szokni. Ő is úgy gondolta, hogy Szofi egy vicces, kedves és örökmozgó lány. Bennel nagyon szeretik egymást, és mindketten őszinték. De mégis annak örült a legjobban, hogy Szofi és Ben emberként kezeltek minket, ők nem látták bennünk a vámpírt, sem a szépségünk, sem mást. Csak szórakoztunk, mint barátok és ez így volt jó. 

Lassan a kocsim felé vettük az irányt, és haza hajtottunk. Jasper egész úton engem nézett és simogatott. Nagyon jól estek ezek a kis gesztusok. Számomra ezek többet jelentettek minden másnál. Megérkeztünk és kiszálltunk. Jasper átölelte a derekam és így léptünk be a házba. A nappaliba már mindenki ott volt. Nessie és Emmett arcára hatalmas vigyor szaladt amint megláttak minket. 

-           - Mi történt? Kedvetek támadt egy kis esti fürdőzéshez? – Emmett mint mindig most sem hazudtolta meg magát.

-           - Nem Emmett, képzeld nagyon jól szórakoztunk. Egy aquaparkban. – vigyorgott Jasper Emmettre. Majd leültünk a többiekhez és akkor vettem észre, hogy Rose nagyon távol ül Emmettől.

-           - Na, mi van? Még mindig nem sikerült meggyőzni Rose-t arról, hogy mennyire szereted? – kérdeztem mosolyogva Emmettől, aki csak elhúzta a száját. Tudtam, hogy Rose csak játszik mégis jó volt húzni kedvenc testvérem agyát.

-           - Ezt inkább hagyjuk – morogta Emmett. Esme és Carlisle csak mosolyogva néztek ezt a családi idillt.

-           - Nekem mennem kéne. Átöltözöm, és utána szerintem elmegyek vadászni. – néztem Jasperre.

-           - Veled menjek? – kérdezte rögtön.

-           - Nem kell. Szerintem te is fürödj le, és majd átjövők. – mondtam majd megcsókoltam. Utána elköszöntem a többiektől és haza indultam. 

Gyorsan hajtottam, szerettem volna levenni magamról ezeket a vizes ruhákat, és egy vadászat sem ártana már. Nem is emlékszem mikor voltam utoljára, de az biztos, hogy régen. A kocsimmal megálltam a házam előtt, és a szobámba rohantam. A fürdőbe menet ledobtam magamról a vizes ruhákat és egy törölközőt tekertem magam köré. Úgy döntöttem, hogy majd a vadászat után fürdők. Így kifésültem a hajam, mert idő közben már megszáradt és kerestem magamnak valami kényelmes ruhát. Egy farmer és egy egyszerű póló mellett döntöttem, fölé pedig megszokásból egy pulcsit húztam. Mindenem feketében tündökölt épp ezért mikor kiléptem az erkélyre szinte eltűntem a sötétségben. Egyedül a bőröm volt természetellenesen fehér, amit a hold megvilágított. 

Az erkélyről egyenesen az erdőbe vetettem magam. Mivel volt időm bőven ezért kicsit messzebb mentem. Élveztem a futást, hosszú hajamba belekapott a szél meglendítve amúgy is kusza tincseimet. Gyorsan haladtam a fák között, amiket már ösztönösen kerültem ki. Majd megérezve egy nagyobb szarvascsorda illatát, irányt váltottam és arra felé kezdtem futni, ahonnan az illat jött. A torkom kapart és most csak enyhíteni akartam ezt az érzést. A bennem lévő vámpír most átvette felettem az uralmat, ösztönösen cselekedtem és vadásztam le szegény gyanútlan állatot. Végül három szarvast fogyasztottam el és úgy döntöttem ennyi elég lesz. 

Már épp indultam volna visszafelé, hogy Jasperrel legyek, mikor egy faág megreccsent mögöttem. Azonnal megfordultam és láttam, hogy három vámpír lép elő a fák árnyékából. Nomádok voltak, vérvörös szemük csak úgy izzott a sötétségben. Három férfi volt, volt egy kigyúrt és eléggé ellenséges arcú vámpír, aki néhányszor végignézett rajtam, mintha az erőmet akarná felmérni. Mellette pedig két vékonyabb férfi. Idősebbek voltak nálam, és biztos voltam benne, hogy a nagydarab mellett álló kettő testvérek. Nagyon hasonlítottak egymásra. És míg az egyik úgy nézett rám, hogy mindjárt kiesik a szeme, addig a másik csak ellenségesen nézett, és az érzései alapján bosszúszomjas volt. Tudtam, hogy itt nem megyek semmire a beszéddel. 

-           - Miért jöttetek? – kérdeztem tőlük fagyos és hideg hangon, testtartásomból tiszteletet követeltem.

-           - Érted. – szólalt meg a testvérek egyike, és intett a nagydarab vámpírnak, aki egyenesen belém ütközött.

Tudtam, hogy nem fogunk többet beszélgetni. A vámpírt ledobtam magamról és támadóállásba helyezkedtem és rá vicsorogtam. Nagyon régóta nem volt szükségem, hogy ezt az énem elő vegyem, de most a szükség kívánja ezt tőlem, és nem fogom őket kímélni. Sosem tettem. Tudtam mikor van igazam és bármi áron, de azt ki is harcolom. Szerencsére a legjobbaktól tanultam így nem kellett félnem. 

Álltam a vámpír tekintetét, aki alig lehetett néhány éves. Nem volt kiképezve. A puszta erejére hagyatkozott. És hibázott, könnyedén fogtam meg a karját és repítetem el jó messzire. De sajnos a másik kettővel nem számoltam és azok hátulról jöttek nekem és lefogtak. Sajnos akár mennyire is akartam nem tudtam szabadulni, és a harmadik is hamar mellénk ért, így előttük álltam teljesen kiszolgáltatottan. A karjaim hátra szorították, és a vámpír, aki előttem állt a nyakamhoz nyúlt, hogy letépje azt. Lehunytam a szemem, és koncentráltam. Néhány pillanattal később pedig a föld megremegett, földrengés támadt valószínűleg az egész kontinensen. A három vámpír elengedett és a földön kötött ki, mert nem tudták megtartani az egyensúlyuk.

Felálltam és szembenéztem velük. A nagydarab megint nekem jött, de most nem hagytam magam. Vártam a pillanatot, hogy hibázzon végre. És megtette, könnyű szerrel kaptam és téptem ki az egyik karját. A vámpír felordított. Odasuhantam elé, és letéptem a fejét. Majd tekintettemmel a másik kettőt kezdtem keresni. Nem lehetett nekik annyira fontos, ha hagyták meghalni. Ő amolyan elterelő félének kellett nekik. 

Most ketten támadtak nekem, de ők sem voltak túl jobbak. Bár tőlem nem is lehettek azok. Hiszen ők nomádok, én nekem pedig a múltam Volterrához köt. Sokkal jobban harcoltam, mert engem képeztek. És nem ok nélkül. Kettővel már nem volt olyan könnyű, mint eggyel, de elbírtam velük. Szerencsére az egyiket sikerült elrepítenem, így a másik már védtelen volt. Ő próbált védekezni, de nem ment vele semmire. És a támadása is gyenge volt, próbált ütni, rúgni és harapni. Azt hiszem egy harapást sikeresen be is szereztem, de nem foglalkoztam vele. Gyorsan végezni akartam vele, hogy aztán válaszokat kapjak. Megfogtam a karját és kicsavartam, a vámpír ordított kínjában, ezért gyorsan megszabadítottam a fejétől. 

Mögülem ágreccsenést hallottam. Megfordultam és láttam, hogy a vámpír, aki valószínűleg ennek az egésznek a mozgatórugója lehet, ott állt és menekülni próbált. Na, persze, ha rajtam múlik, akkor ezt a helyet nem hagyja el élve. Felé sétáltam, és a szemébe néztem. Azt akartam, hogy válaszoljon, hogy miért van itt, és ki küldte. Bár sejtettem miért van itt, de azt lehetetlennek tartottam. Így neki kell megválaszolnia a kérdéseimet. Megállt és állta a tekintetem, a szemembe nézett és fölényesen elmosolyodott. Majd most megtanulja, hogy velem nem szórakozhat. Meglátja, hogy ki vagyok én. 

-           - Miért jöttél? Ki küldött? – tettem fel a legfontosabb kérdéseimet. Ő csak állt ott előttem és úgy nézett rám, mint egy idiótára. Na, abból nem eszel. Jane erejét használtam. A vámpír pedig a következő pillanatban már a földön fetrengett és ordítozott a kíntól. Arcomra pedig akaratlanul is egy kis mosoly szaladt. Ez az énem imádta ezt tenni, és be kellett látnom, hogy ez is én voltam. Ez az-az énem, amit kevesen ismernek.

-           - Elég! – ordította. Én viszont nem akartam abba hagyni. Tudtam, hogy úgysem fog válaszolni, ezért elé sétáltam és leguggoltam hozzá. Kezem az arcára tettem és Aro képességét használtam. Mikor vége volt az emlékeknek megdöbbentett és sokkolt, amit láttam. A vámpírt fogtam és széttéptem. Az összes testrészt egy helyre hordtam a következő pillanatban pedig felcsaptak a lángok fölöttük. 

Néztem, hogy ropog a tűz, és a testrészek is szép lassan elporladnak. A szememben most nekem is ilyen tűz égett. Dühös voltam és kétségbeesett. A vámpír emlékei megdöbbentettek. Ezek hárman egy olyan titokról tudtak, amiről senki más. Ennek nem szabadott volna kiderülnie, és nem is értem, hogy történhetett. Aro biztosított róla, hogy soha senki nem fogja tudni, csak azok akik Volterrában élnek. Akkor ezek honnan tudtak róla? Egészen eddig sikerült titkolnunk, most mégis megtörtént. Kiderült. És nem tudtam, hogy hogyan. Ez zavart az egészben a legjobban. De ezek szerint Aro sem tudott róla, különben már értesített, vagy visszahívott volna. Nem tudtam, hogy mi lesz ezek után, de egyben biztos voltam. Már nem leszek többé biztonságban, és akik velem maradnak, mind veszélybe kerülnek. 

Lépteket hallottam a távolból, valakik futottak. Tudtam kik azok, most mégsem érdekelt. Sokkal jobban érdekelt, hogy a titkom kiderült. Aro is pontosan ettől félt, és ezért nem akart elengedni. A léptek egyre közelebb értek, és felvontam a pajzsom. Pár pillanattal később pedig az egész Cullen család lépett elő az erdőből. Hallottam a hökkent lélegzetvételeket. A szél feltámadt. Nagyon lassan fordultam meg és a tekintetem csak aztán fordítottam rájuk. Mindenki szeme elkerekedett. Tudtam miért. Az arcomon most egy kíméletlen és fagyos maszk volt. Most nem az a személy voltam, akit megismertek. Egyet tudtam, ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie.

11-12. díj!

Köszönöm szépen immár a 11-12. díjam Brigi Bogyónak, köszönöm Húgicámm!
Szabályok is tartoznak a díjakhoz, melyek ezek:
- Kitenni a díjat a blogodra
- Azt, akitől ezt a díjat kaptad linkben megjelölni a bejegyzésben.
- Leírni magadról pár dolgot.
- Továbbküldeni 1-3 blogtársadnak, aki szíved szerint megérdemli.
- Értesíteni őket eme hírről.
Pár dolog magamról:
- van egy öcsém
- gimnáziumba járok
- egy új történeten dolgozom ;)

Akiknek küldöm:
Musafan - If we die, we die together...
Bri - Látlak "Nem látlak, csak elképzellek, Minden éjjel másmilyennek..."
Becky Writer - Becky Writer történetei

27. Fejezet - Gyermeki játékosság

Sziasztok! 

Sajnálom, hogy csak most hozom a fejlit, de holnap megyek először iskolába 7 hét után és kicsit sok dolgom volt. Na, nem baj most itt van, remélem tetszeni fog. Jó olvasást. 

A 10 komit pedig nagyon köszönöm, hihetetlen, hogy kérnem sem kell és ennyit kapok, nagyon jól esett.

Jó olvasást!

Puszi

Bent a nappaliban már sokkal kellemesebb és nyugodtabb légkör alakult ki. Mindenki ugyan úgy foglalt helyet, ahogy az előbb. Annyi különbséggel, hogy én most Jasper mellett ültem, aki összekulcsolta ujjainkat. Nessie boldogan simult Jacobhoz és mosolyogva vette tudomásul, hogy a családja kezd elfogadni. Emmett most már önfeledten vigyorgott, miközben Rosalie-t ölelte magához.  Esme és Carlisle pedig jobban megismertek, engem és Jaspert is. Bella szótlanul ült Edward mellett, Edward néha-néha közbeszólt, de amúgy nem beszélt.

Ugyanis épp az emberi életünkről mesélünk nekik Jasperrel, amit ők nem győznek hallgatni. Úgy szívták magukba a kért információt, mint az éltető oxigént. Jó volt látni, hogy tényleg érdekli őket a múltunk és nem csak kényszerből hallgatják. Tudtam, hogy Jasper milyen szerencsés, amiért ilyen családja van, de ma már teljesen biztos voltam benne. És örültem, hogy nem mentünk el, mert egy ilyen családot nem szabad eldobnunk magunktól. 

-           - Jaj, ez annyira szép! – sóhajtott Nessie, mikor Jasper befejezte a rólam való áradozást. Mivel én már elmondtam a történetembe, hogy milyennek tartom Jaspert, ezért Nessie megkérte, hogy Jasper is meséljen rólam.

-           - A fele sem igaz. – néztem Nessie-re mosolyogva. Jasper megütközve nézett rám, de aztán csak elmosolyodott.

-           - Szóval… azt mondod, hogy én hazudok? – kérdezte Jasper felhúzott szemöldökkel, és olyan hangon, hogyha nem ülnék, akkor már elolvadtam volna, de most nem fogok megtörni.

-           - Nem ezt mondtam. Hanem azt, hogy túlzásokba esel. – mondtam ki az igazságot.

Jasper közben annyira közel hajolt hozzám, hogy lehelete már súrolta az arcom. Ajkai alig pár milliméterre voltak tőlem. Elég nagy önuralmat igényelt, hogy ne csókoljam meg, de játszani akartam egy kicsit. Ezért mielőtt még megcsókolhatott volna, egy puszit hintettem ajkaira és a kanapé másik oldalára húzódtam. Tekintetem Rose-ra szegeztem és ártatlanul nézelődtem, mint, aki semmi rosszat nem csinált. Szemem sarkából láttam Jasper meglepődött és csalódott arcát, de hamar rendezte vonásait és déli úriemberekhez méltón elhelyezkedett a kanapén. Majd egyre közelebb csúszott hozzám. Én csak türelmesen vártam, amíg ideér.

Imádtam, mikor elő tudtam húzni belőle a játékos énjét. Azt a Jaspert ismertem meg és szerettem. Az, aki a családjával volt, az a búskomor, azt nem ismertem és soha nem is akartam megismerni. Nem akartam többé olyannak látni. Csak a boldog mosolyát, és a csillogó tekintetét, akartam a magaménak tudni. Mert ha ő boldog volt, akkor én is az voltam. Mert megígértem magamnak és Mrs. Whitlocknak is, hogy mindig Jasper boldogsága lesz az első dolog az életemben. Soha nem szerettem így senkit, és már soha nem is fogok. 

-           - Nagyon elgondolkozott kisasszony! – jegyezte meg Jasper immár mellettem ülve. Ránéztem és csodás mosolyát pillantottam meg. Úgy döntöttem belemegyek a játékba.

-           - Csak a régi életemre és a szerető férjemre gondoltam, uram! – mondtam a szemébe nézve. Jasper mosolya még nagyobb lett.

-           - Igen szerencsés ember lehet a férje! – Jasper átölelte a derekam és közelebb húzott magához.

-           - Na, de kérem uram, mégis milyen viselkedés ez? – kérdeztem tettetett felháborodással, és odébb húzódtam, hogy kibújjak Jasper karjaiból.

-           - Elnézést hölgyem, kérem, bocsásson meg nekem. – Jasper próbált komolyan a szemembe nézni, de ajkain mosoly bujkált, és szeme boldogságtól csillogott.

-           - Nem is tudom, ilyen viselkedés nem méltó egy igazi úriemberhez. – néztem komolyan a szemébe, mire Jasper bevetette az utolsó mindent eldöntő érvét.

-           - Még akkor sem, ha a férje teszi ezt? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Szinte igézően nézett a szemembe. Azok a szemem. Azokba szerettem bele.

-           - Talán elfogadható indok. – suttogtam végül. Féltem, hogy ha hangosabban beszélek, elcsuklik a hangom.

Jasper olyan közel hajolt hozzám, hogy orrunk hegye már súrolta egymást. Majd lassan ajkaimra hajolt, és megcsókolt végre. Nagyon nehéz volt, ez a kis színjáték. Legszívesebben már legelőször az ölébe ugrottam volna és csókoltam volna egész nap. De talán most jobb is volt így. Ajakai puhák voltak, és finoman kóstolgatták az enyémet. Mikor elváltunk egymástól, Jasper kezét el nem vette a derekamról. Sőt. Inkább fogta és az ölébe ültetett. 

Emmett vigyorogva figyelt minket, Rose pedig Nessie-vel együtt csak mosolygott. Esme-n és Carlisle-on látszott, hogy nekik még szokatlan ez a helyzet, de egy rossz szavuk sem volt. Esme inkább kedvesen és meghatódva nézett minket. Tudtam, hogy Esme nagyon jószívű és mindenkit nagyon hamar befogad. Ő tipikus olyan vámpír, akit ez a lét nem változtatott meg, olyan kedves és szeretetteljes maradt, mint emberként. 

-           - Olyan aranyosak vagytok! – Rose Emmett öléből mosolygott ránk.

-           - Mi meg a legszerencsésebb férfiak az egész világon. – kacsintott Emmett Jasperre.

-           - Az biztos. – helyeselt Jasper is. Fejét a vállamra helyezte és onnan mosolygott a többiekre.

-           - És a családod? – kérdezte Esme kedvesen Jaspertől. Jasper csak sóhajtott, mire én rá néztem.

-           - Nem emlékszem a szüleimre. Csak nagyon halvány emlékem van róluk. – Jasper mosolygott, én viszont meglepődtem. Én szinte majdnem minden pillanatra emlékszem az emberi életemből. Jasperrel együtt töltött időmre, a szüleimre, és az ő szüleire.

-           - Nem emlékszel rájuk? – kérdeztem meglepődve Jaspertől – Én mindenre emlékszem. Még rájuk is. Mikor először találkoztunk, majd mikor hozzátok költöztem. Szeretnéd, ha megmutatnám? – kérdeztem egy hirtelen ötlettől vezérelve. Jasper felhúzott szemöldökkel nézett rám. 

A kezem Jasper arcára raktam és Nessie képességével emlékeket vetítettem le neki. Először azt mikor az estélyen megismerkedtünk. Az esküvőnket, a nászéjszakát, és mikor hozzájuk költöztem. Most mindent az én szemszögömből látott. Mikor katonának állt, és nem volt otthon. Aztán mikor hazajött, az együtt töltött napot. A kedvetlenségem, és a depresszióm, majd az orvos, aki megmondja, hogy mi bajom. A terhességem hónapait, ahogy szépen gömbölyödik a pocakom. A szüleit, hogy mennyire örültek a hírnek, és, hogy türelmetlenül várták, hogy megszülessen. 

Lassan elvettem a kezem és láttam, hogy Jasper döbbenten néz a szemembe. Biztos sok neki ez így egyszerre. Csupa boldog emléket mutattam neki. Életünk meghatározó emlékeit. Én boldogan és örömmel emlékeztem vissza ezekre. Hiszen ezek az emlékek voltak azok, amik hosszú éveken keresztül életben tartottak. Jasper döbbenetét lassan felváltotta a boldogság és a szeretet. Majd magához ölelt és csak egy szót suttogott a fülembe.

-           - Köszönöm! – hangja meghatott volt. Szorosan öleltem magamhoz.

-           - Pontosan milyen képességed is van? – kérdezte tőlem Carlisle miután elváltunk Jasperrel.

-           - Nos… alapjában véve van három képességem.

-           - Három? – kerekedtek ki Emmett szemei.

-           - Igen – kuncogtam – Az első, az, hogy az érzéseim szerint változik az időjárás. Ezt már teljesen meg tanultam uralni. És, ha épp jobb időt, akarok, akkor azt is tudok csinálni. – mondtam mosolyogva.

-           - Ez, de király – vigyorgott Nessie.

-           - Akkor már értjük miért volt olyan esős időjárás az előző héten – mosolygott Rose, én pedig csak lesütöttem a szemem.

-           - A második, hogy irányítani tudom a négy elemet. Föld, víz, tűz és levegő. És a ráadás harmadik, hogy képességmásoló vagyok. Ha egy tehetséges vámpírt megérintek, automatikusan átveszem a képességét. – mondtam a többiek szemébe nézve. Mindenki szemébe a csodálkozást láttam.

-           - Elképesztő – hallottam Carlisle hangjában a csodálatot.

-           - És mind kezelni is tudod? – kérdezte Rose kíváncsian.

-           - Igen, szerencsére mindet nagyon hamar meg tanultam irányítani. – őszintén nem nagyon akartam elmondani, hogy miért és hogy hol. Nem akartam megtörni a boldog hangulatot.

-           - Mit csináljunk? Unatkozom. – mondta Nessie Jacob mellkasába mormolva.

-           - Mit szeretnél? – kérdeztem tőle kedvesen, de gondolatban már azon törtem a fejem, hogy mit is csinálhatnánk.

-           - Nem tudom. Nincs valami ötleted? – kérdezte, de a szemében már ott ült az izgatottság. Én pedig gondolkoztam, hogy mit is csinálhatnánk. Körbe néztem a szobában, hátha akad valami ötletem. A nappali már első ránézésre elnyerte a tetszésem. Esme-nek remek ízlése van. Látszik, hogy szereti a természetet és a növényeket. Bár furcsa, hogy vázák vannak, de virágok nincsenek benne. És akkor beugrott. Váza. Virág. Víz. Ez az. Gondolatban már azon gondolkoztam, hogy mire is van szükségem a terv megvalósítása érdekében. Felvontam a pajzsom, hogy Edward ne lásson semmit.

-           - Ajjaj. Már van valami ötlete. – Emmett hangja baljós volt, én pedig csak vigyorogtam.

-           - Ne aggódj Emmett most nem enni fogunk. – nyugtattam meg, kedvenc bátyám.

-           - Rose gyere! – pattantam fel és nyújtottam felé a kezem. Rose is rögtön felállt, és indultunk is volna az emeletre, ha Nessie hangja meg nem állit minket.

-           - Naa. – kiáltott fel Nessie felháborodottan – Engem ki hagynátok? – állt fel csípőre tett kézzel. – én csak mosolyogtam rajta. Odasétáltam elé és leültettem. Oda ahova megyünk nem épp a legjobb dolog gipszel jönni. Így kisebb erőfeszítések nélkül törtem el a gipszet és tettem Nessie mellé.

-           - Mit művelsz? – kiáltott rám Bella, de most nem foglalkoztam vele. Letérdeltem Nessie elé és behunytam a szemem, majd a kezem Nessie karjára helyeztem. Hagytam, hogy a képességem elkezdjen működni, és mikor kinyitottam a szemem, elmosolyodtam. Nessie kezénél ezüstös fény csapott fel, és mikor úgy éreztem, hogy a csont helyesen forrt össze, elvettem a kezem. Felnéztem Nessie arcára, aki csak döbbenten nézett rám.

-           - Mozgasd! – kértem tőle miközben felálltam. Mindenki lélegzet visszafolyva nézte Nessie-t, aki lassan megmozdította a karját minden fájdalom nélkül. 

-           - De hogy? – kérdezte Nessie mosolyogva.

-           - Gyógyítás – mondta ki helyettem Jasper.

-           - Igen. Az egyik képességem. De most dolgunk van úgyhogy… - hagytam félbe a mondatot, majd Rose-t és Nessie-t az emelet felé húztam, és bementünk Rose szobájába. 

Megmutattam nekik a tervem és mindketten kitörő örömmel fogadták. Elmondtam, hogy mire van szükségem Rose és Nessie pedig elment beszerezni. Néhány perc múlva pedig mindketten a kért dologgal jöttek vissza. Utána Rose a gardróbjába vezetett. Azon belül is a leghátuljára. Rose szerint Emmett odáig sosem menne el. Nessie elővett egy nagyobb bőröndöt és bele dobálta a szükséges dolgokat. Majd mentünk, hogy mi is ruhát nézzünk magunknak. Ugyanis eldöntöttem, hogy veszünk egy éjszakai fürdőt. Mellettünk egy folyó folyt végig, ami az erdő közepén egy kis tóban ért véget. Gyönyörű a hely, van egy kis sziklás része, ahonnan a vízbe lehet ugrani, mint egy kis vízesés. Megkértem a lányokat, hogy hozzanak törölközőt és a fiúknak fürdőnadrágot. Most pedig mi keresünk fürdőruhát. 

Nessie egy barna alapon kékmintás fürdőruhát választott, a fölé pedig egy lenge kék mintás ruhát. Rose egy halványrózsaszín bikinit választott a fölé pedig egy szexi barna ruhát, ami valljuk be elég rövid volt. Én nem tudtam dönteni. Végül egy fehér bikini mellett döntöttem. Rose azt mondta tökéletesen lesz, mert a fehér kiemeli majd az alakom. Én pedig hallgattam rá. E fölé pedig egy fehér lenge ruhát választottam, ami alul cikcakkban volt kivágva. Nessie elment, hogy felvegye a ruhát, már mentem volna utána, de Rose visszarántott. Majd tovább húzott a gardróbban és én megpillanthattam elképesztő fehérneműit. Mind egytől-egyig csodálatos volt. Rose leakasztott egyet majd beletettem egy kistáskába és a kezembe nyomta. Már épp ellenkeztem volna, de ő csak leintett és pajkosan elvigyorodott. Én pedig köszönetképpen megöleltem. 

Majd mi is átvettük a ruhákat és megállapítottuk, hogy tökéletesek vagyunk. Rose ruhája tényleg nagyon rövid volt. Éppen ezért eszembe jutott egy nagyon kis gonosz ötlet. Elmondtam a lányoknak, hogy tegyünk úgy, mintha csak vásárolni mennénk, közben pedig próbáljunk minél jobban megbolondítani a fiúkat. Hát ezekkel a ruhákkal biztos menni fog. Mindketten bólintottak, majd megfogtuk a táskát, amibe a ruhák voltak, és a nappali felé indultunk. A lépcső előtt szépen libasorba álltunk és úgy mentünk le. Csak azért, hogy mindenki jól megnézhessen minket. Első volt Rose utána ment Nessie és végül én zártam a sort. 

Cipőink hangos kopogással adták a többiek tudtára, hogy elkészültünk. Amint Rose elérte a lépcső tetejét mindenki rá kapta a tekintetét. Rose büszkén a felszegett állal sétált lefelé, és látszott rajta, hogy élvezi, hogy mindenki őt nézi. Emmett amint meglátta szó szerint leesett állal bámulta feleségét. Szemeit kocsonyásan lógatta végig Rose testét elidőzve egyes részeken. Rose csak megállt a lépcső mellett és mosolyogva várt minket. Nessie már indult is lefelé. Jacob színtiszta szerelemmel nézett szerelmére, bár tekintetéből én most a vágyat is tisztán láttam. Edward pedig csak fintorokat vágott, gondolom Jacob gondolatai miatt. Nessie is leért és megállt nénikéje mellett. Így én is elindultam.

Amint leléptem az első lépcsőfokon, egy perzselő pillantást éreztem magamon. Tekintetemmel rögtön az aranybarna szempárt kezdtem keresni. De nem egy arany barnával, hanem egy éjfeketével találtam szemben magam. Jasper tekintete szinte falta a látványom. Majd elszakadt a szememtől és jó alaposan végigmért. Ezt egymás után többször is megtette. Végül tekintete ismét az arcomon állapodott meg. Láttam rajta a csodálatot, a szerelmet, a vágyat és a hitetlenséget. Én is leértem a lépcsőn és megálltam Nessie mellett. Mindhárman egy hófehér mosolyt villantottunk, a fiúk pedig idegesen kezdtek toporogni egymás mellett. 

Végül Jasper köszörülte meg a torkát, és lépett elém, majd meghajolt és kezet csókolt, miközben fekete szemeivel rám nézett.

-           - Hová mennek a szép hölgyek? – kérdezte udvariasan.

-           - Vásárolni. – válaszoltam készségesen. A fiúk arcát egyszerre váltotta fel a döbbent és kicsit sokkoló arckifejezés.

-           - Így? – kérdezte Emmett kicsit sem kedvesen. Szemeiben tűz égett. A féltékenység tüze.

-           - Miért talán baj? – kérdezte Rose csípőre tett kézzel.

-           - Talán… nem így kéne mennetek – dadogott Jasper. Őt is leforrázták a hallottak.

-           - Szerintem tökéletesek vagyunk. – mondta Rose, majd a kanapéhoz sétált és lehajolt, mintha keresne valamit. Rózsaszín bikinije szinte már kilátszott. Emmett nagyot nyelt. Majd mikor vigyorogva megfordult, kinyomta a dekoltázsát, így a ruhája feljebb csúszott. Jól játszott. Nagyon jól. Magamban nagyon jól szórakoztam és biztos voltam benne, hogy Nessie és Rose is.  

-           - Igen, szerintem is. Vagy talán nem? Jasper mit gondolsz? – kihúztam magam, már ha ez még jobban lehetséges volt, és szép lassan körbe forogtam Jasper előtt. Mikor ismét felé fordultam láttam, hogy a tekintete egyáltalán nem az arcomon van.

-           - Na? – kérdeztem rá. Végre rám kapta a tekintetét, izmai megfeszültek, és vett egy nagy levegőt.

-           - Csodálatos vagy. Mind azok vagytok. – tette még hozzá. Csak erre vártam. Rose-ra néztem, aki értette a célzást.

-           - Emmi te mit gondolsz? – kérdezte Rose csábos hangon és ő is egy forgás kíséretében Emmett elé állt.

-           - Fantasztikus vagy cica. – Emmett meg akarta volna csókolni Rose-t, de ő elhajolt.

-           - Mindenki más agyon dicséri a párját, te mégsem mondasz semmit? – kérdezte Nessie Jacobtól, miközben beharapta az alsó ajkát.

-           - Meseszép vagy Nessie. – mondta Jacob nehezen forgó nyelvvel.

-           - Jaj, ennyi bókot. Milyen kedvesek is a mi párjaink. Talán meg kéne kegyelmeznünk nekik. Nem? – fordultam a lányok felé, és melléjük sétáltam.

-           - Szerintem még kínozzuk őket egy kicsit. – Nessie szemei gonoszan csillogtak.

-           - Szerintem már eleget szenvedtek. Rose? – fordultam felé, aki egy percig még méregette a fiúkat, majd megszólalt.

-           - Igazad van. Épp ezért megérdemelnek egy kis meglepetést. – kacsintott rájuk Rose, majd intett nekik, hogy kövessenek. A fiúk csak felhúzott szemöldökkel méregette minket, miközben pillantásukat ide-oda kapkodták. Nem értettek semmit. 

Néhány perc múlva már az erdőben futottunk. Rose és Nessie mellettem, míg a fiúk mögöttünk. Éreztem, hogy kíváncsiak és értetlenek. Emmettet nem feltétlenül zavarta a dolog, tudta, ha velem van, akkor a hangulat király lesz. És mivel most nem fogok emberi kaját etetni vele, ezért még jobban örül. Olyan, mint egy kis ötéves, aki várja a karácsonyt. Lefékeztem, mert megérkeztünk. A hely még most is gyönyörű volt. A fiúk, amint meglátták, hogy hova hoztam őket, mind elvigyorodtak, majd odaadtuk nekik a fürdőgatyájukat, és elmentek átöltözni. Mi pedig addig elkezdtünk beszélgetni és levettük a ruhánkat. 

Ezt azonban egy sikítás szakította félbe, majd egy csobbanás. A fiúk voltak. Jasper először Rosalie-t dobta a vízbe. Utána Emmett engem majd Nessie-t Jacob. Mind feljöttünk a víz felszínére és láttuk a fiúkat, ahogy röhögnek a parton. Rose persze nem győzte szidni Jaspert, amiért bedobta őt a vízbe, Nessie pedig a fiúkkal együtt nevetett. Egészen addig, amíg ők is be nem ugrottak mellénk. Utána pedig megkezdődött az önfeledt szórakozás. 

Mindenki fröcskölt mindenkit, és a víz alá húzogattak minket. Vízi játékok is voltak nálunk, ezért mindent, amit csak lehetett kipróbáltunk. Labdáztunk, vagy csak szívattuk a másikat. Majd a fiúk a lányok ellen fordultak és minket szívattak. Na, Rosalie-t sem kellett félteni, bevetette a női bájait és Emmettnek semmi esélye nem volt ellene. 

A következő pillanatban már a víz alatt voltam, mert valaki a lábamnál fogva lehúzott. Megnéztem ki volt az, és elmosolyodtam. Jasper. Majd a felszínre úsztunk, és Jasper átölelt. A lábam Jasper dereka köré fontam és így keringtünk a víz felszínén. Majd Jasper arrébb húzott minket. A sziklaperem alá, ahonnan víz a tóba csobogott. Jasper szemeibe néztem és élveztem a jelenlétét. Szerelmes pillantásokat, csókokat és öleléseket váltva voltunk ott. Majd a többieket néztük, akik önfeledten nevettek. Nessie-t Emmett emelte a feje fölé, majd dobta a vízbe, amiért Nessie jól megkergette. Jasper mellkasának dőlve élveztem a csendet, a békét, a szeretet, a biztonságot, és a családi légkört, ami körbe vett minket. Nem tudom mennyi idő múlva, de Emmett szólt oda nekünk. 

-           - Drága, gerlepár, lennétek olyan szívesek és megtisztelnétek minket a jelenlétetekkel? – kiáltott oda nekik, miközben kaján vigyor kúszott az arcára.

-           - Hagyd már őket. – bökte Rose oldalba és elhúzta férjét másfelé. 

Nekem viszont ördögi terv fogalmazódott meg a fejemben. Leúsztam a víz alá, és egyenesen Emmett alá kerültem. Majd egy hirtelen pillanatban feljöttem és Emmettet a fejénél fogva nyomtam le a víz alá. Emmett viszont elkapta a derekam így én is a víz alatt kötöttem ki. Majd együtt jöttünk fel a felszínre, ahol majd meg szakadtunk a nevetéstől. 

Sokáig úszkáltunk még, majd kimentünk, mert nem akartuk, hogy Nessie megfázzon, bár ő hevesen tiltakozott, meggyőztük. Kiültünk a partra és mivel senki sem akart haza menni ezért beszélgettünk. Mindenről, általános és felesleges dolgokról. A lényeg, mint mindig most is a szórakozás volt. Nevetések, felháborodott kiáltások, és beszélgetésünk töltötte be az erdőt. Nagyon jól szórakoztunk együtt. Azt hiszem, mi mindig is sokkal jobban meg fogjuk érteni egymást. Jacob jó fej volt, lehetett vele hülyéskedni. Emmett persze megjegyezte, hogy az ő kis húgánál senki sem jobb. Erre a mondatára csak elmosolyodtam. 

Egészen sötétedésig ott voltunk. Együtt néztük, ahogy a narancssárga égbolt szép lassan eltűnik, majd helyét a csillagos ég veszi át. Mivel már késő volt, ezért szedelőzködtünk és haza mentünk. Jasper és én elköszöntünk, majd a saját házunk felé vettük az irányt. A házunk. Milyen jó ezt kimondani. Sebesen hagytuk a fákat magunk mögött, miközben kezünket összekulcsolva haladtunk hazafelé. Megpillantva a házat, nem fáradtunk az ajtó használatával beugrottunk az erkélyemen egyenesen a szobámba. 

Jasper maga felé fordított és megcsókolt, én viszont mást terveztem. Kibújtam az öleléséből és a fürdőbe mentem a kistáskával a kezemben, amit Rose adott. Levettem magamról a ruháimat és felvettem a fehérneműt. Eléggé vadító darab volt, fekete és vörös színekben pompázott, és a szélén csipke volt. A hozzá való harisnyatartóval volt tökéletes. A hajam még nedves volt így azt egy kicsit felborzoltam. Majd kiléptem a fürdőből. Jasper az ágyon ült, de amint meglátott eltátotta a száját, majd nyelt egyet. Felállt és elém sétált. Megbabonázva nézett a szemembe. De én most mást akartam. 

Kezeim a nyaka köré fontam és megcsókoltam. Jasper szinte azonnal viszonozta heves csókom. Kezeit a derekamra helyezte, és megszorította, majd közelebb húzott magához. Majd ajkai lejjebb vándoroltak. A nyakamra, ahol megharapta a bőrömet, ezzel egy erőteljes nyögést kiváltva belőlem. Majd a vállamra, ahol a fogai segítségével húzta le a melltartópántom, majd ugyanezt megtette a másik oldalammal is. Végül karjaiba kapott és gyengéden az ágyra helyezett. Én az ujjammal játékosan hívogattam magamhoz miközben egyre hátrébb kúsztam az ágyon. Jasper fölém tornyosult és megcsókolt, majd egy kicsit megemelt és kicsatolta a fehér neműm és eldobta valahova. Dekoltázsomat ezer meg ezer édes csókkal halmoztam el, én pedig a lepedőbe markoltam. Majd lejjebb haladt és a fogaival szintén kicsatolta a harisnya kötöm, majd a fogaival idegőrlően lassan levarázsolta a lábamról, amikor azt hittem végre megkegyelmez nekem, akkor jött a másik lábam. Majd Jasper fölém hajolt és megcsókolt, én pedig élveztem csókjait, ölelő karjait, amik birtoklóan zárnak körbe, a gyengédségét, és az érzelmek sokaságát, ami belőle árad. Néhány perccel később pedig elvesztem a tekintetében, és tudtam, hogy ezt az éjszakát sokáig fogjuk még emlegetni. 

Ashley fürdőruhája és ruhája

Rose fürdőruhája és ruhája

Nessie fürdőruhája és ruhája

Fehérnemű

26. Fejezet - Elszabadult indulatok

Sziasztok!

Itt a fejlit, kértétek, hogy siessek én pedig siettem. Valamint 9 komit kaptam, nagyon szépen köszönöm, nagyon jól esett, és mivel ilyen kis szorgalmasak voltatok úgy döntöttem sietek. Lehetne, hogy most is ennyit összehozzunk? *.* Köszöntöm az új olvasóimat, jó olvasást. 

Puszi

A nappalira halálos csend telepedett, senki nem mozdult vagy mondott akármit. Ez a csönd megnyugtató is lehetett volna, de most kifejezetten kínos volt, szinte érezni lehetett a feszültséget, és a döbbenetet mindenkin. Kintről csak a szél suhogását lehetett hallani, ahogy megrezdítette a faleveleket, most a madarak dala sem töltötte be az erdőt. Tudtam, hogy ezzel a hírrel megrázok majd mindenkit, de erre nem számítottam. Arra gondoltam, hogy mindenki felállva és kiabálva adja majd tudtomra, hogy nekem itt nincs helyem és menjek el. Ehelyett senki sem tett semmit, meg sem mozdultak, levegőt sem vett senki, egyedül Nessie szívdobbanásai törték meg a csendet. Nessie is ideges volt, a szíve úgy verdesett, mint egy ketrecbe zárt madár.

Alice hitetlenkedve nézett rám, majd gyengéden megrázta a fejét. Nem akarta elhinni, amit az előbb hallott, rázta a fejét és közben gondolatban próbálta magát meggyőzni, hogy biztos csak rosszul hallott. Rettenetesen sajnáltam őt, látszott rajta, hogy imádja Jaspert és mindent megtenne érte, és most miattam veszíti el. Jasperre néztem, aki meggyötört szemekkel nézett Alice-re. Mindenkin végig néztem ismét. Bella undorodva nézett rám, mint valami betolakodóra, aki csak belerondított a tökéletes képbe. Edward szemöldök ráncolva nézett rám, gondolom, most a gondolataim vizsgálja. Esme megdöbbenve és egy kicsit sokkolva nézett rám, gondoltam, hogy ő lesz az, akit ez a legjobban meg fog rázni. Carlisle döbbenten és egy kicsit idegesen nézett a semmibe, úgy tűnt, hogy nagyon gondolkozik valamin. 

 - Jasper! – szólalt meg Alice síri hangon – Kérlek! Mondd, hogy ez nem igaz. Mondd, hogy hazugság, egy kitaláció, hogy ti nem is ismeritek egymást. Kérlek, Jasper! – Alice hangja a végére már síróssá vált, ezzel megannyi sebet ejtett, már régóta halott szívemen, de nem csak az enyémen, hanem Jasperén is. Láttam, ahogy Jasper arca eltorzul, és fájdalmas szemekkel néz Alice-re.
- Sajnálom! Sajnálom, hogy fájdalmat kell, hogy okozzak neked, mert hidd el, soha nem akartalak bántani. Annyira kedves és szeretnivaló vagy, és én nem becsültelek meg eléggé. Sajnálom! – Jasper idegesen szorongatta Alice kezét, aki most már sokkolva ült Jasper mellett.
- Mióta… mióta tudod, hogy életben van? – Alice most először nézett rám. Szemei kétségbeesetten csillogtak, és biztos voltam benne, hogy ha tudna, akkor már zokogna. Borzalmas volt a tudat, hogy több ember vagy vámpír életét teszem most tönkre. 
- Több mint egy hete. Az orvosok számára rendezett estélyen találkoztunk először. – válaszoltam készségesen. 
  - Szóval mát több mint egy hete csalod a feleséged, és hazudsz a családodnak. Gratulálok Jasper Hale! Lelkileg most tetted tönkre Alice-t. – Bella dühösen pattant fel, de hangja a mondat végére gúnyossá vált.
- Fogd be, fogalmad sincs, hogy mit érezhetnek ők most ketten. – Rose is felpattant és testével előre görnyedt, olyan volt, mint egy nagymacska, aki már csak a megfelelő időre vár, és akkor előrelendül. Felálltam, és a kezem Rose hátára simítottam. 
    - Nyugalom Rose! – próbáltam nyugodtan beszélni, de nem nagyon ment. 
  - Na, már csak te hiányoztál. Szerintem jobb, ha te meg sem szólalsz, és inkább csöndben lelépsz. – Bella nem kímélt. Hangja fagyos volt, és kegyetlen. Olyan volt, mint egy érzéketlen szörnyeteg. Emmett és Nessie egyszerre pattantak fel. Emmett fenyegetően nézett Bellára, míg Nessie hitetlenkedve. Edward is felállt és kezét Bella vállára helyezte, gondolom nem akarta, hogy elszabaduljon a pokol és Nessie is szemtanúja legyen ennek. 
  - Mi bajod van Bella? Néhány hónapja teljesen kifordultál magadból. Megváltoztál. Észre sem veszed, de megbántasz másokat a szavaiddal. De, azt, hogy a kis húgomra mondj ilyeneket, azt nem fogom eltűrni. – Emmett hangja kemény volt, ott volt benne a parancsoló hangnem. Ám Bella nem ijedt meg ilyen könnyen. 

Egy jól irányzott mozdulattal előre lendült és egyenesen nekem ugrott. A lendülete akkora volt, hogy kirepültünk az üvegablakon, ami több millió apró darabra tört. Erősen csapódtam a földbe és húztam magam után egy hosszú csíkot, amikor végre egy fának dőlve megálltam. Szemeim azonnal kipattantak és tudtam mit kell tennem. Mintha csak egy berögzült mozdulatsort láttam volna magam előtt. Agyam most nem figyelt a külvilágra, csak Bellára koncentráltam, aki vicsorogva várta, hogy felálljak. Azonnal felpattantam és Bellának rontottam. És ő is nekem. Villámlással felérő robajjal csapódtunk egymásnak. De Bella nem volt tapasztalt harcos és hibázott. Egy rántással kaptam el a karját és hajítottam legalább kétszáz méterre a földtől, majd elrugaszkodtam én is és a levegőben kaptam el. Ráültem a hátára, míg a karjait egyik kezemmel hátra fogtam, a másikkal pedig a nyakát szorítottam. Így értünk földet, úgy hogy Bella hassal esett le, olyan erővel, hogy a föld még be is süllyedt. Bella hörgött, mivel nem kapott levegőt, de mozogni nem tudott, csak hullámzott alattam a teste, ahogy próbált kiszabadulni. A régi és a mostani énem küzdött egymással. Az egyik a büszkébb, azt üvöltötte, hogy egy mozdulattal öljem meg, hiszem annyit ártott nekem. A másik viszont próbált az ellenkezőjéről meggyőzni. Arról, hogy ő Nessie anyja és nem bánthatom. Végül ez a részem nyert és felálltam Belláról, majd ellöktem magamtól. 

Bella remegett az elfojtott méregtől. A tekintetem a teraszra esett, ahol az egész család kikerekedett szemekkel nézett rám. Emmett arcára hatalmas vigyor szaladt, azért mert végre megleckéztettem Bellát. Rosalie az ajkába harapott, így elfojtva a kitörni készülő kuncogását. Edward rögtön Bella mellé futott, és megnézte, hogy nem-e bántottam valahol, azonban Bella ellökte magától Edward kezeit, és dühtől izzó szemeit rajtam tartotta. Jasper döbbenten nézett rám, majd mikor észrevette, hogy őt nézem, tekintete ellágyult és kicsit büszkén nézett rám. Emse, Alice és Carlisle döbbenten nézték végig az egész jelenetet. Jacob arcára csak egy mosoly ült ki. Nessie-t nehéz volt megmondanom. Először döbbentem, majd szomorúan és végül elkeseredetten nézett hol rám, hol pedig az anyjára. 

 - Hogy merészelted? – Bella üvöltött, Edward fogta vissza, mert újra nekem akart ugrani. Jasper próbált nyugalom hullámokat küldeni felé, de Bella csak rá morgott. 
   - Csak megvédtem magam. – válaszoltam nyugodtan, ami úgy tűnik Bellának, az utolsó csepp volt abban a bizonyos pohárban. 

Ezután minden felgyorsult Bella kiszabadult Edward kezei közül és ismét nekem ugrott. Mielőtt viszont elérhetett volna, valaki elém ugrott, ezzel felfogva Bella ugrását. Akinek Bella nekiugrott, erősen csapódott a mellkasomba, és teste elernyedt. Karjaimat automatikusan fontam teste köré, hogy ennél nagyobb kárt, már ne tegyenek benne. Bella lökésétől, még legalább ötven métert repültünk, kiirtva magam mögött a fákat. Mikor végre megálltunk azonnal lefektettem, azt, aki elém ugrott. Ám szörnyülködve vettem észre, hogy ki volt az. Nessie. Szegény nyögdécselve próbált kinyitni a szemét, és megmozdítani a karját, hogy felüljön, de felszisszent. Féltem, hogy a gerince vagy valami létfontosságú belső szerve megsérült. Hatalmas erejű ütést kapott előröl egyenesen a mellkasára, mikor Bella nekiment, valamint mikor nekem csapódott, akkor a hátára. 

- Ne mozogj! – parancsoltam rá, és azonnal elkezdtem vizsgálni, hogy esetleg hol lehet törött csontja. Most belül gyűlöltem magam, amiért ezt tettem Nessie-vel. 
   - Renesmee! – Edward, mint egy fejvesztett őrült rohant oda hozzánk, és térdelt rögtön kislánya mellé. Ekkor Nessie újra felszisszent. Lepillantottam a kezemre, ami épp a jobb karját tapogatta. – Eltört! – üzentem Edwardnak gondolatban. Carlisle is mellettünk termett és amint megállapítottuk, hogy a gerince nem sérült, Carlisle és Edward együtt vitték föl az emeletre, hogy Carlisle rendbe tegye a karját. 

A következő percben Nessie éles sikolya hallatszott az emeletről. Legszívesebben sírtam volna. Amikor ide jöttünk még csak meg sem fordult a fejemben, hogy valaki esetleg megsérül, és most pont azzal történt, akit annyira szerettem és akitől, annyi jót kaptam. Ha Nessie-nek valami komolyabb baja lesz, soha nem bocsátom meg magamnak. 

A terasz felől éles morgás hallatszott. Rosalie akart Bellának ugrani, ebben Emmett akadályozta meg, aki dereka köré fonta karjait, ezzel lefogva őt. Rose mellett teremtem és megfogtam a vállát, aki rám nézett. Nem tudott mit láthatott rajtam, de a következő pillanatban már szorosan vont karjaiba, én pedig örömmel simultam hozzá. Majd a hátamra egy kéz simult és simogatni kezdte. A keze mérete, ahogy megérint, és a simogatásából tudtam, hogy csak egy valaki lehetett az. Jasper. Megfordultam, és láttam, hogy mosolyogni próbál, de a szemei aggodalmat tükröztek. 

A következő pillanatban egy sikítás hallatszott, majd ruhák szakadása, és egy farkas fenyegető morgása. Esme sikított és Bella felé mutatott. Jacob farkas alakban közelített felé, miközben még mindig morgott. Bella lefagyva állt előttünk, és szerintem csak most tudatosult benne, hogy a saját lányát bántotta. Észre sem vette Jacobot. De, ha ezek összeverekednek abból nagy baj lesz. Elfordultam Jaspertől és teljes testtel Belláék felé fordultam. Koncentrálni kezdtem. Éreztem, ahogy a pajzsom kitoltam egészen Bella elé. Jacob Bellának akart rontani, de a pajzsomról visszapattant. Erre már Bella is felkapta a fejét, majd mikor felfogta, hogy mi történt rám kapta a pillantását. Jacob hatalmas fejét is felém fordította. De úgy tűnt Bella nem bír magával, mert a tekintete ismét gyűlölködő volt, és most ő akart Jacobnak rontani. Jacob felállt és Bellával farkas szemét néztek. Szó szerint. Elegem volt. Közéjük ugrottam és elkiabáltam magam. 

  - Elég legyen! Jacob neked nem a bevésődésed mellett lenne a helyed? Öltözz át, és hagyd abba, ezt a gyerekes viselkedést. – Jacobhoz Esme szaladt, aki ruhát rakott a hátára, majd Jacob az erdőbe szaladt. Most Bella felé fordultam. – És te? A saját lányod fekszik az emeleten, és ahelyett, hogy vele lennél és a bocsánatáért esedeznél, mert ez e minimum, itt gyerekeskedsz Jacobbal. – mire befejeztem Jacob is átváltozott, majd egy szó nélkül berohant a házba.

Jasper a következő pillanatban előttem termett és a háta mögé tolt. Nem értettem, miért, de néhány másodperc múlva már magamtól is megkaptam rá a választ.

- Miért szólsz bele mindig mindenbe? Semmi közöd a család dolgaihoz, mivel te nem tarozol ide és soha nem is fogsz! – Bella megint kiabált. 
- Pedig már a család része, ha tetszik, ha nem. Mindenki befogadta téged kivéve. Mindenki szereti, mert önzetlen és kedves. Tudod, tanulhatnál tőle. – Emmett most is megvédett, nem hiába. Ő megmondta, megvédd mindenkivel szemben. 
   - Mondd csak te hallod magad? Felfogod, hogy a jelenléte mivel sújtotta a Cullen családot? Nem. Hát akkor elmondom. Azzal, hogy belépett az életünkbe, egy csodás kapcsolatot tett tönkre. Alice miatta lesz örökké boldogtalan, és Jasper miatta csalta meg őt. Egy ilyen kis ribanc mellé állsz, mint a saját testvéred mellé. – Bella, hogy hitelesebb legyen a karjaival hadonászott, és szúrósan nézett Emmettre. 

Jasper mellkasából fenyegető morgás tört fel, kivillantotta éles fogait, és úgy nézett Bellára, mint akit mindjárt megöl. Tudtam, hogy Bella Jasper utolsó határait súrolja. Jasper minden izma megfeszült, és most tényleg olyan volt, mint egy igazi ragadózó. Bella meghökkent, és most először szemeiben félelem csillant.

- Ez a kis ribanc, ahogy te nevezed, eldobta maga mellől a boldogságot, csak azért, hogy a családunk ne szakadjon szét. – A fejem hirtelen kaptam a terasz irányába, ahol Nessie, Edward, Carlisle és Jacob épp most tűntek fel. Nessie karja be volt gipszelve egészen a válláig, és fel volt kötve. Tekintete elszántságot tükrözött. Egy részem örült azért, mert jól van, a másik viszont megijedt. Nem akartam, hogy Nessie elmondja, hogy mit tettem ezért a családért. Jasper magához ölelt, én pedig a fejem mellkasába fúrtam, és csak onnan pislantottam fel Nessie-re. 
- Ashley és Jasper, azért találkoztak akkor az rendezvényen, mert én úgy akartam. Én rendeztem meg ezt az egészet. De mikor Ashley megtudta, hogy Jasper már új életet kezdett ráadásul az pont a mi családunk, elküldte Jasper. Elküldte, és megmondta, hogy soha többé ne keresse őt. Hogy milyen okok vezérelték? Carlisle lett volna az utolsó ember vagy vámpír, akit bántani akar. Tudta, hogy szeretem őt, és Jaspert annyira, hogy melléjük álljak, csak így szembe fordultam volna a szüleimmel, amit nem akart. Emmettet is szereti, viszont akkor még nem voltak olyan jóban Rosalie-val, és nem akarta Emmettet választás elé állítani. Ott volt Esme. Jasper fejében megfordult, hogy elszöknek, és elmennek innen együtt Ashley-vel. Tudta, hogy ebbe Esme belerokkant volna. Na, és ott volt Alice. Még, ha nem is ismerte, de hálás volt neki, amiért Jaspert boldoggá tette az évek alatt. Jasper nem azért volt olyan rosszul a rendezvény után, mert embert ölt, hanem, mert Ashley elküldte. Jasper sosem ölt embert. Ez a boldogsága Jaspernek pedig két napja tart. Ekkor döntött úgy Ashley, hogy nem bírja tovább. Ha sajnáljátok Jaspertől és Ashley-től a boldogságot, akkor hatalmasat csalódtam bennetek, mert azt hiszem eleget szenvedtek ők már. – Nessie hangja erőteljes volt, és kíméletlen. Benne volt a színtiszta igazság. Erre senki sem mondott semmit, még Bella is hallgatott. Kibújtam Jasper karjai alól és Nessie-hez rohantam, majd óvatosan, hogy ne tegyek kárt a kezében, magamhoz öleltem, ő pedig fél kézzel ölelt vissza. 
  - Te ezt tényleg megtetted értünk? – Alice hitetlenkedő hangjára kaptam fel a fejem.

Csak rá néztem és elmosolyodtam. Alice pár percig még fürkészte az arcom, aztán egy kis mosolyt villantott és eltűnt az emeleten. Edward arca eltorzult. Jasper mellettem termett, és az emelet felé pillantott. Már épp indult volna Alice után mikor megfogtam a kezét, és nemet intettem a fejemmel. Elengedtem a kezét és én mentem Alice után. Lassan haladtam felfelé a lépcsőkön. Nem tudtam, mit is mondhatnék Alice-nek, amitől esetleg jobban érezné magát. Sajnos, már az ajtaja előtt álltam, de egy értelmes gondolat sem volt a fejemben. Majd lenyomtam a kilincset és benyitottam. A szoba kellemesen volt berendezve. Vidám színek, a falon családi képek, és formák. Egy hatalmas ajtó, gondolom mögötte a gardrób. És a szoba közepén egy nagy baldachinos ágy. Az rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel. 

- Elmész? – kérdeztem rá, amint megláttam a bőröndöt az ágy tetején. Alice mosolyogva jött ki a gardróbból, és pakolta a ruháit a bőröndbe. Bár mosolygott, tudtam, hogy belül szenved. 
   - Igen! Nem tudom, hogy Jasper mesélte-e, de mi együtt jöttünk és csatlakoztunk a Cullen klánhoz. És, most, hogy Jasper már nem lesz itt, így nekem sincs itt maradásom. – pakolgatta még mindig a ruháit, hangja szomorúan csengett. 
   - Ez nem igaz. Ők a családod, nem hagyhatod itt őket. Szeretnék téged. – Alice mosolygott, de most szívből. 
   - Igen, tudom! És szeretem is őket, de… Őszinte leszek veled, időre van szükségem. Itt minden Jasperre emlékeztetne, és a kettőtök jelenléte sem segítene a helyzeten. Így jobbnak látom elmenni, és talán, megtalálni az igazit, mert most már látom, hogy Jasper nem volt az. – Borzalmasan éreztem magam a szavaitól. Tudtam, hogy igaza van, pedig szerettem volna megcáfolni mégsem tudtam. 
- Sajnálom! Mindent sajnálok, azt, hogy miattam szenvedsz most, hogy el kell menned és elveszíted a családod. De a legfontosabb, hogy elveszem tőled, azt, aki a legfontosabb volt a számodra. Hidd el, én sosem akartalak bántani, annyira szörnyű. Tudod, mikor tegnap este Jasper eljött hozzám, annyira fel volt dúlva. Aztán elmondta mi történt. Neki is fáj, mert szeret téged. Talán nem úgy, mint az elején, de szeret téged. Ahogy én is. És szeretnék neked köszönetet mondani, mert egészen eddig vigyáztál rá, biztattad, és szeretted. Megérdemled a boldogságot, jobban, mint bárki. – Alice meghatódott a szavaimtól, és a nyakamba ugrott, majd kitört belőle a zokogás. Finoman visszaöleltem, nem mondtam semmit, csak éreztettem vele, hogy én itt vagyok mellette, és tudtam, hogy neki ennyi is elég. 
- Nincs mit köszönnöd. Én érzem magam boldognak és szerencsésnek, mert eddig boldoggá tehettem őt. Ő egy nagyszerű ember, vagyis vámpír. És ezt te tudod a legjobban. Veled annyira más. Olyan jó volt boldognak látni, először el sem akartam hinni. Hisz mi sosem láttuk őt így. Te igazán boldoggá tudod őt tenni. És én boldogan engedem el őt, mert tudom, hogy boldog lesz. – nézett Alice a szemembe mikor már csillapodott a sírása, majd a végére teljesen elhalt. Tudtam, hogy a szavai őszinték, ezért csak szorosan öleltem magamhoz őt. 
  - Segítesz pakolni? – kérdezte tőlem mosolyogva. 
  - Persze. – A gardróbja hatalmas volt, nagyobb, mint az egész szoba. 

Alice úgy döntött, hogy vidámabb színeket pakol be, és csak a legfontosabbakat. Ha valamire még szüksége lesz, akkor maximum, majd utána küldik. Én pedig segítettem neki, együtt pakoltunk és beszélgettünk közben. Sok minden kiderült a másikról, és döbbenten vettük észre, hogy sok közös tulajdonságunk van. Aztán a divat is felkerült és Alice ki nem hagyta, hogy megjegyezze, nagyon jól állítom össze a ruhatáram. Aztán csak sokkolva kérdezte, hogy miért nem szeretek vásárolni, mire én tudtára adtam, hogy igenis szeretek vásárolni, csak órákig a boltról-boltra való járkálás nem az én stílusom. Aztán Jasperről is beszélgettünk, ami kellemes volt mindkettőnk számára. Én még ember koromból meséltem neki, és emlékeket is mutattam. Ő pedig arról, hogy hogyan találkoztak, majd Jasper nehezebb időszakáról, és szokásairól. A családról is szó került, amit szintén örömmel hallgattam. 

Miután megvoltak a ruhák a kisebb dolgok és emlékek maradtak hátra. Ezeket Alice már egyedül pakolta. Alice úgy mozgott a szobában, mint egy kis hurrikán. Ide-oda táncolt és mindent a bőröndbe dobált, majd ami személyesebb volt, azt egy nagyobb válltáskába. Nem akartam az útjában lenni, ezért nézelődtem. A szemem megakadt a falon lévő fényképeken. Felálltam az ágyról és odasétáltam. Az első képen Jasper és Alice volt az esküvőjükön. Jasper átkarolta Alice derekát, és épp mosolygott, Alice pedig vigyorgott. A következő már egy családi kép volt, de ezen Bella és Nessie még nem volt rajta. Majd, ahogy az idő telt a képek színesek lettek. Aztán már Bella is szerepelt az egyik családi képen. Az utolsó pedig valamikor most készülhetett, mert Nessie édesen mosolyog a kamerába Jacob öléből. Alice hirtelen termett mellettem. 

 - Sajnálom, nem kellett volna látnod. Nem akartam, hogy rosszul érezd magad! – szabadkozott Alice azonnal, majd levette a képeket a falról és a táskájába rakta. 
  - Ne szabadkozz! Sosem érzem rosszul magam, ha Jaspert boldognak látom, legyen az akármilyen körülmények között. – mosolyogtam rám, mire Alice is elmosolyodott.
- Azt hiszem, kész vagyok. – jelentette ki Alice. A végeredmény három nagy bőrönd, amit megjegyzem alig tudtunk behúzni, és egy nagyobb válltáska lett. 
   - Még meggondolhatod magad. – ajánlottam fel neki. 
  - Nem fogom! – kacagott fel – Elkérhetem a telefonszámod? – kérdezte tőlem egyszer csak. Odadobta hozzám a mobilját, én pedig beleírtam a számom, majd visszaadtam. 
  - Köszi! Ígérj meg nekem valamit! – vált komollyá a hangja és esdeklően nézett a szemembe. 
  - Bármit. – vágtam rá azonnal. 
- Tedd boldoggá őt. Mindketten megérdemlitek a boldogságot. – mosolygott rám, én pedig megöleltem. 
   - Ígérem! – suttogtam a hajába. 
  - Tudod, kár, hogy elmegyek, mert szerintem remek barátnők lettünk volna. – jegyezte meg Alice. 
- Igen szerintem is. – mondtam mikor a bőröndjeit kaptuk fel és a lépcső felé mentünk. Épp a lépcsőfordulóban voltunk mikor visszahúztam őt. Alice csak felvonta a szemöldököt, de én csendre intettem, és eltátogtam, hogy figyeljen. 
  - Túl nagy a csend. Tuti megölték egymást. – Emmett hangja komolynak hangzott, de tudtam, hogy vigyorog közben. 
  - Hülyeségeket gondolsz. – jelentette ki Jasper, de hangja ideges volt. 
  - Miért? Szerinted tök nyugodtan beszélgetnek? Ahogy így most leszűrtem Ashley nagyon jól tud harcolni, kíváncsi lennék, ha összecsapnának. – lelki szemeim előtt megjelent Emmett, ahogy már a tenyerét dörzsöli össze. A következőben, meg egy csattanás hallatszott, majd Emmett hangos aúú-ja. Gondolom Rose jól tarkón vágta. Belekaroltam Alice-be, aki egy hatalmas vigyort villantott, és lementünk a többiekhez. 

Mindenki szomorúan vette tudomásul, hogy Alice-t semmi nem bírja maradásra. Így mindenkihez odament és elköszönt. Esme szorosan húzta magához, és megígértette vele, hogy gyakran meglátogatja őket. Carlisle csak megölelte, és annyit mondott, hogy az ajtaja mindig nyitva áll Alice előtt. Emmett csak felkapta és megpörgette a „kis törpét”, ahogy ő nevezte. Rose megölelte, és annyit mondott, hogy hiányozni fog. Bella majdnem elsírta magát, úgy ölelte magához Alice-t mintha magához akarná láncolni. Edward megölelte szeretett húgát, és megígértette vele, hogy minden nap beszélnek. Nessie megölelte nénikéjét és bocsánatot kért, Alice csak megpuszilta őt, és biztosította Nessie-t, hogy nem haragszik. Utolsónak lépett Jasperhez. Hosszan néztek egymás szemébe, tudtam, hogy így is megértik egymást. Végül Jasper húzta magához és szorosan ölelte őt. 

  - Köszönök mindent! – suttogta Jasper Alice hajába. 
  - Nincs mit megköszönnöd. Légy boldog. Szeretlek, ezt sose felesd el. – Alice ellépett Jaspertől, és mellém lépett, majd megölelt. 
   - Jaj, ne vágjátok már ilyen gyászos képet. Nem örökre megyek el. Vegyétek, ezt úgy, mint egy nyaralást – szidta meg játékosan a családját, amire mindenki elmosolyodott.

Mindenki kikísérte őt a kocsijáig. Alice betette a csomagjait, majd intett egy utolsót, és beszállt. A motor szinte dorombolt, és Alice kilőtt. A kavicsok hangosan ropogtak a kerekek alatt, végül lekanyarodott a főútra, és egy időre biztos, hogy eltűnt az életünkből. Lesétáltam a lépcsőn, arra a helyre, ahol az előbb még a kocsija állt. Hiányozni fog. Csak a mostani beszélgetésünk után döbbentem rá, hogy milyen nagyszerű lány is valójában. Jasper mellém sétált és átölelt, és pedig belebújtam ölelésébe. Ő itt maradt nekem, és tudtam, hogy nem volt hiábavaló a mai nap. Mert most már együtt lehetünk, hazugságok és bujkálás nélkül.