30. Fejezet - Volturi

Sziasztok! 

Először köszönöm a hét komit amit kaptam, és látom, hogy egyre gyarapszik az olvasók száma, aminek nagyon örülök. Nos mivel tegnap rám jött az írhatnék, úgy gondoltam, hogy már ma felteszem a frisst. Remélem tetszeni fog, Jó olvasást. 

Puszi

Sebesen futottam, magam mögött hagyva mindent. Sokszor mondják, hogy a menekülés nem megoldás. Én most mégis annak éreztem. Tudtam, hogy mit fogok tenni. Megteszem, mert ezt kell tennem, és mert ezt várják el tőlem. Talán sose futottam még ilyen gyorsan. Szerencsére hamar megpillantottam a házam. Felsóhajtottam. Ez a hely az én kis birodalmam volt, egy hely ahol pihenhetek és gondolkozhatok. Szerencsére most nem fog senki sem zavarni. Lassan haladtam felfelé a lépcsőn, majd nyúltam a kilincs után és nyomtam le végül. Nem siettem, hiszem már úgy is elkéstem. 

Felsuhantam a szobámba és körbenéztem. Szerettem, ezt a helyet, mert természetes volt. Lassan beljebb léptem és mindent alaposan szemügyre vettem. Végigsimítottam az asztalomon, a szekrénysoron, és végül leültem az ágyamra. Az ágyneműbe beleivódott Jasper illata. Emlékszem, hogy mennyi minden történt velünk itt ebben a szobában. Először elküldtem, majd megbocsátottam, az éjszakák amiket hozzá bújva töltöttem, finom csókokat és öleléseket váltva. Amikor Emmett és Nessie itt voltak. Sok boldog percet éltem meg ebben a házban. Kétség kívül a legjobb döntést hoztam egész életemben mikor ide költöztem. Most viszont minden megváltozott. 

Felálltam a gardróbomhoz sétáltam és kivettem egy bőröndöt, amit az ágyamra tettem és elkezdtem pakolni. Mivel tudtam, hogy oda ahova megyek mindenem meglesz, ezért inkább személyes dolgokat pakoltam. Néhány ruhát, a laptopomat, a kis dobozkám, amit mindenhová magammal viszek, és még néhány szükséges dolgot. Egy válltáskába beledobtam a pénztárcám, az irataimat és a telefonom.  Úgy döntöttem, hogy lefürdök és átöltözöm. 

A fürdőbe sétáltam és ledobáltam magamról a ruhákat, majd beálltam a forró vízsugár alá. Jól esett, ahogy a forró vízcseppek leperegnek a bőrömön. Jó alaposan kiöblítettem a hajam. Majd már csak megszokásból a tusfürdőmmel megmostam magam. Eszembe jutott, hogy Jasperrel itt is milyen emlékezetes pillanatokat éltünk meg. Hihetetlen, hogy a ház minden pontjáról ő jut eszembe. Leöblítettem magam, kiszálltam és egy töröközőt tekertem magam köré. A tükör elé álltam, és belenéztem. Más voltam. A szemem most nem mosolygott, és tudtam ez azért van, mert elmegyek.

Igen, elmegyek. Így kell lennie. Láttam, hogy ezt fogom tenni, és most ez tűnt a legjobb megoldásnak. Tudtam, hogy sokan gyűlölik a Volturit, ezért nem kockáztattam. Azt hitték, hogyha engem megölnek, akkor egy gonddal kevesebb lesz. Valahonnan tudták, hogy sokat jelentek Aronak, és azt tervezték, hogy megzsarolják őt. Ha nem mondnak le a trónról, akkor megölnek. Ki kellett derítenem, hogy ez az információ, hogy szivároghatott ki Volterra falai közül. És ehhez újra uralkodónak kellett lennem. Úgy látszik túl sokáig voltam távol. Keménynek és sebezhetetlennek kell látszanom, hogy ismét tiszteljenek és féljenek tőlem. Nem akartam még egy ilyen hibát. Féltettem a Cullen családot is. Nem akartam, hogy esetleg megtudják, hogy szoros kapcsolatban állok velük, és emiatt őket bántsák.

Megszárítottam a hajam és hagytam, hogy egy kicsit hullámosan omoljon a hátamra. A gardróbomba sétáltam, és a ruhák között válogattam. Úgy döntöttem, hogy egy fekete farmer miniszoknyát, egy feszes fekete V-kivágású rövid ujjú felsőt és egy fekete térdig érő csizmát húzok fel. Fekete hajam jó összhangban volt a ruháim összeállításával. Mikor elkészültem tudtam, hogy már csak egy dolog hiányzik. A szekrényemhez sétáltam és kivettem belőle egy ékszeres dobozt. Kinyitottam majd végig simítottam a külön nekem készítetett arany nyakláncon. A nyakamba csatoltam és késznek nyilvánítottam magam. A tükörhöz lépve elégedett voltam magammal. Olyan voltam, mint régen, fekete összeállításom egyedül a nyakamba lógó Volturi nyaklánc törte meg, ami arany és piros színben pompázott. 

Megfogtam a bőröndöm és a kocsimhoz vittem és betettem a csomagtartóba. Visszamentem a válltáskámért és egy utolsó pillantás után végleg elhagytam ezt a házat. Legalábbis egy időre. Bepattantam a kocsimba, a táskám az anyósülésre dobtam és indítottam. Mivel tudtam, hogy ide már nem jövők vissza ezért mentem kocsival. A Cullen villa felé hajtottam. Tudtam, hogy ha eddig nem ismerték ezt az énem, akkor most megismerhetik. Nem akartam ezt, de tudtam, hogy most ott a helyem, és talán most látom őket utoljára. El kellett búcsúznom. A szokásosnál is sokkal lassabban hajtottam az erdős ösvényen. Nem akartam odaérni és búcsúzni, de erősnek kellett lennem, mert ha ennek vége, akkor talán visszajöhetek hozzájuk. 

Sajnos még így is túl hamar ideértem. Leparkoltam a hatalmas ház előtt és vártam. A házból összetéveszthetetlen hangok szűrődtek ki. Elmosolyodtam, annyira hiányoztak már. A hangok halkabbak lettek és hirtelen mindenki elhallgatott. Tudtam, hogy tudják, hogy itt vagyok. Sóhajtottam és egy erős maszkot öltöttem arcomra. Tudtam, hogy nem szabad megtörnöm. Értük teszem, csak ez lebegett a szemem előtt. Kiszálltam a kocsiból és hagytam, hogy a kellemes őszi szél belekapjon a hajamba. Tekintetem a ház felé emeltem és elindultam befelé. A lépcsőkhöz érve, a csendet csak egyenletes lépteim törték meg. Lassan és magabiztosan haladtam az ajtó felé. A kilincset kis gondolkodás után lenyomtam és beléptem. 

Az első, amit megláttam az a családom döbbent arckifejezése. Szinte mindenki kikerekedett szemekkel nézett rám. Megértettem, én sem voltam büszke arra, hogy újra ilyennek kell lennem. De engem így neveltek, és sose tagadtam meg, azt, hogy honnan jöttem. Tekintetem Jasperre kaptam, akinek a tekintete egyszerre volt zavarodott, ideges, mégis szerelmes és vágyakozó. Szemeimet egy pillanatra lehunytam. Nehéz volt így a szemébe néznem, ő ismert és minden kis mozdulatom figyelte. Neki nem tudtam hazudni. Tekintetünk összekapcsolódott és szinte egy végtelennek tűnő pillanatig csak egymást fürkésztük. Szerettem volna vele maradni, a karjaiba ugrani és ott maradni az örökkévalóságig. De nem tehettem. Még nem. Előbb még ki kell derítenem, hogy mi történt. 

Mikor elszakadtunk egymás tekintetétől a másik családomra néztem. Aro büszke mosollyal az arcán nézett rám, szemeiben most halvány boldogság csillant. Majd tekintetem tovább futattam. Megpillantottam a négyest, az én négyesem. Mi ötön voltunk egy csapat, Felix, Dem, Jane, Alec és én. Mindegyikük mosolygott, és a vérvörös szempárokban boldogság és remény futott át, ahogy végig néztek rajtam. Ők is tudták, hogy most velük megyek. Mert ezt láttam, láttam, hogy velük fogok menni. Vissza Volterrába, vissza a múltba, vissza a régi otthonomba. 

-           - Ashley, kedvesem! – Aro mély hangja hozott vissza a valóságba, aki kitárta karjait, én pedig örömmel repültem közéjük. Az erős karok, mint egy vaslánc zárultak körém, megvédve minden rossztól. Mint egy kiscica bújtam bele Aro ölelésébe, aki mindig is lányaként kezelt. Fejem a vállába fúrtam, és boldog voltam. Ha akartam, ha nem, ők neveltek fel. Szerettek és vigyáztak rám, és én szeretem őket. Aro eltolt magától és felhúzott szemöldökkel nézett rám, én egy percig nem értettem miért, majd leesett. Hát persze. A pajzs. Aro nem tudott a gondolataimban olvasni. Én viszont először a barátaimhoz fordultam.

-           - Na, szép. Ennyi idő után még csak nem is köszöntök? – durcásan karba fontam a karom a mellkasom előtt, és elfordítottam a fejem. Ebben a pillanatban négy test csapódott belém, aminek következtében a földön kötöttünk ki. Mindenki hangosan felkacagott és nem győztek ölelgetni és kérdésekkel bombázni.

-           - Hol voltál eddig? – kérdezte Jane, aki keresztben feküdt a hasamon.

-           - Ennyire szeretsz minket, hogy eltűnsz évekig? – kérdezte Felix teljesen megsértődve.

-           - Aggódtunk miattad, és nagyon hiányoztál – Alec most mosolygott, és szorosan ölelt magához, már amennyire tudott.

-           - Oké, mindenre válaszolok, ha felálltok rólam – mindenki azonnal felállt és Alec a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadtam, és végre felálltam. Jane a nyakamba ugrott én pedig szorosan magamhoz öleltem barátnőmet.

-           - Nagyon hiányoztál – suttogta a fülembe.

-           - Te is nekem – suttogtam vissza, bár biztos voltam benne, hogy mindenki hallotta. Ezek után jött Alec, Felix és Dem. Mikor Dem ölelt magához egy hangos morgást hallottam a szoba túlsó feléből. Jasper volt, aki nyílván érzékelte Dem érzéseit.

-           - Ashley! Nem akarsz velünk megosztani valamit? – Aro kérdésére kaptam fel a fejem. Nyilván még mindig zavarta, hogy nem tudott olvasni a gondolataimban. A barátaimra néztem, akik immár szorosan egymás mellett álltak és engem fürkésztek tekintettükkel. Sóhajtottam, és Aro elé sétáltam. Levettem a pajzsom és kezem az arcára helyeztem. Az elmúlt huszonöt évemet most mind látta. A helyeket, ahol jártam. A gondolataimat, a szomorúságom. A Cullen családdal való megismerkedésem, mikor elküldtem Jaspert, és a szenvedésem. Majd mikor elmondtuk az igazat és az együtt töltött időt. Minden együttlétünk, csókunk, ölelésünk. Végül pedig mikor tegnap éjjel megtámadtak. Most már mind Aroé is volt. Mikor mindent megnézett mellkasából egy fenyegető morgás tört fel. Tudtam, hogy így fog reagálni.

-           - Hogy történhetett? – hangja most nem hasonlított a régihez. Vérvörös szemei megvillantak. – Mondj el mindent. Részletesen. – Aro a szemembe nézett én pedig bólintottam. Leültem a kanapéra, Aro velem szemben foglalt helyet, a többiek pedig közelebb sétáltak, de nem ültek le. Cullenék a szokásos módon ültek. Bár most Nessie a lehető legmesszebb ült Arotól, aki látszólag, ezt észre sem vette most.

-           - Tegnap éjjel történt, mikor vadászni voltam. Épp végeztem, mikor három nomád bukkant elő a fák közül. Engem kerestek, látszólag meg akartak ölni, ám a gondolataik másról árulkodtak. Megtámadtak, de engem sem kellett félteni. Mindenre emlékeztem, amit tanultam, ezért kettővel könnyen végeztem. Az utolsót, aki valószínűleg, ezt az egészet kitervelte, előbb megkínoztam, de mivel nem akart beszélni, ezért a gondolataiban olvastam. Elég furcsa volt. Pontosan tudta, hogy uralkodó vagyok, és ezért meg kell ölnie. Azt tervezte, hogy velem fog titeket megzsarolni. Ám az már nem szerepelt a gondolatai között, hogy kitől és hogyan tudta meg, hogy az vagyok aki. Mintha… az emlékek azon részét kitörölték volna. Mintha be lenne programozva, tudta, hogy mit cselekszik, tudta, hogy meg kell ölnie, de nem tudta, hogy kinek a parancsára is teszi ezt. – mondandóm végére mindenki meghökkent. Ezt még a Cullen családnak se mondtam el, ezért lehetett az, hogy a nappaliban megfagyott a levegő.

-           - Elkapjuk a rohadt mocskokat – Felix gondolatban már eltervezte, hogy tépi szét őket. Szépen lassan, fájdalmasan, csak azért, mert képesek voltak bántani.

-           - Lassú halálban lesz részük… - Jane szemei megvillantak, és gonosz mosolyra húzódtak ajkai.

-           - És nem fogjuk kímélni őket – fejezte be a mondatot Alec.

-           - Nehéz lesz. Ugyanis semmi kiinduló pontunk nincs – mondtam elgondolkozva.

-           - Nem lesz semmi baj, majd együtt megoldjuk – Jasper sétált elém, leült, megfogta a kezem és megszorította. Annyira szerettem volna hinni neki, és itt maradni. De nem lehetett és ez belülről égetett.

-           - Nem gondolhatod komolyan, hogy a család biztonságát teszed kockára miatta – csattant fel Bella. Szikrákat szóró szemeit rám emelte. Jasper felmorgott mellettem. A Volturi tagokon pedig egy morajlás futott végig.

-           - Bella! – Carlisle hangja erősen csattant és figyelmeztetően nézett lányára.

-           - Hogy merészelsz így beszélni vele… - Jane már majdnem nekiugrott Bellának én viszont leintettem.

-           - Hagyd csak Jane. Már megszoktam. És ne aggódj, nem kell a segítséged, sem a tiéd, sem másé. – Bella egy percig meghökkent, majd az arcára csak egy gúnyos mosoly ült ki.

-           - Ne is figyelj rá. Tudod, hogy ránk bármiben számíthatsz kis húgi – jól esett Emmett támogatása a testvérével szemben.

-           - Remélem tudod, hogy bármiben a segítségedre állunk. Ebben a tegnapi dolog egyáltalán nem befolyásol – Rose is kiállt értem, és ez nekem már bőven elég volt.

-           - Már a családunk tagja vagy, és akár hogy is döntesz mi mindig melletted állunk majd – Carlisle szavai szinte a lelkemig hatoltak. Hálásan néztem rá.

-           - Ashley! – Aro hangjára azonnal felkaptam a fejem. Szemei óvatosságra intettek, és tudtam mit akar mondani, csak bólintottam jelezve, hogy megértettem. Aro tekintete is ellágyult egy cseppet.

-           - Ha már rád úgy vigyáznak, akkor minek a mi segítségünk is? Nem elég egy családot veszélybe sodornod, neked rögtön kettő kell – Bella hangja gúnyos volt, tekintete pedig lenéző. Talán nem kellett volna ilyen megjegyzést tennie, ugyanis Alec rögtön mellém, míg a többiek mögém léptek. Alec megfeszült mellettem, és Bellára morgott.

-           - Egyedül már meg sem tudod védeni magad? – Bellánál úgy tűnik most elszakadt valami, nem tudta hol a határ. Kezem Alec vállára helyeztem, mert tudtam, hogy ha neki ugrana, akkor csak botrány törne ki.

-           - Alec a személyi testőröm Bella. És mondtam már nem kérek a segítségedből. Mellesleg szerintem a múltkor megmutattam, hogy mire vagyok képes – Bellára mosolyogtam, akinek rögtön lefagyott a mosoly az arcáról. Tekintete fekete lett, és előre görnyedt. Nem ijedtem meg tőle. Elegem volt abból, hogy folyton megaláz, és sérteget. Ezt már nekem sem kell eltűrnöm. Alec kicsit elém helyezkedett, én viszont kiléptem mögüle.

-           - A Volturisok mögé bújsz. Magadtól nem tudsz semmit. Ugyanolyan gyilkos vagy, mint ők – Bella teljesen megőrült. Fejét ellepte a vörös köd. De az enyémet is. Soha, semmilyen körülmények között nem engedtem meg senkinek, hogy a családomat sértegesse. A Volturisok felszisszentek, és tudták, hogy most bennem is elszakadt valami. Mind egyszerre ugrottak, hogy elkapjanak, de késő volt. Bella torkának ugrottam, és a nyakánál fogva felemeltem és rámorogtam, ő csak hörgött. Kihajítottam az üvegablakon, ami apró darabokra tört. Utána ugrottam és ütöttem, ahol értem.

-           - Hagyjátok!  - Aro parancsoló hangja csak suttogásként érte el a fülem.

Ez elég volt ahhoz, ahogy Bella belém rúgjon, én pedig jó messzire repüljek tőle. Azonnal felálltam és újra felé futottam. Bella a harc terén gyenge és tapasztalatlan volt. Arra gondoltam, hogy ha tényleg csatára kerülne sor, akkor valószínűleg csak a képessége miatt lenne olyan fontos szerepe. A karjánál fogva kaptam el és dobtam a levegőbe, ő megkapaszkodott egy ágban és vissza felém repült. Utána ugrottam megragadtam az oldalánál és a földre dobtam. Kezeit hátra szorítottam és a nyakát megfogtam így állítottam fel. Bella a karjaim között kapálózott, de nem tudott szabadulni. A teraszra néztem, ahol mindenki ott állt. Aro és a Volturisok büszkén néztek rám. A családom pedig kicsit megütközve, kivéve Emmettet, Rose-t, és Jaspert.

-           - Van egyáltalán fogalmad arról, hogy kit támadtál meg? – Jane hangja éles volt, szemeiben tűz égett és tudtam, hogy mennyire zavarja, hogy nem tudja a képességét Bellán használni.

-           - Tudod Bella, nincs olyan vámpír a világon, aki bánthatna engem. Senki. Ellenem minden hatástalan – elengedtem Bellát, aki azonnal szembe fordult velem.

-           - Tévedés. A képességeidet rajtam nem tudod használni, úgy ahogy más sem – Bella elmosolyodott és karjait összefonta a mellkasa előtt. Egy röpke pillantást váltottam Aroval. A tekintetében azt véltem felfedezni, hogy tegyek, amit jónak látok. Jane-re pillantottam, aki mellettem is termett a többiekkel együtt. Jane és Alec a két oldalamon mellettük pedig Felix és Dem. Tekintetem Bellára szegeztem és koncentráltam, majd mikor végeztem intettem Jane-nek. Bella a következő pillanatban sikítva esett össze. Edward azonnal mellette termett és Jane-re kiáltott. Jane arcán csak egy kis gyermeki mosoly ült ki. Jane ugyanis senki másra nem hallgat csak Arora és rám. Az egyik képességem segítségével elvettem Bella pajzsát, így ő védtelen maradt. Jane vállára tettem a kezem, aki abbahagyta Bella kínzását és rám nézett. Mielőtt Bella felpattanhatott és bármit is mondhatott volna, Aro hangja hasított a levegőbe.

-           - Még egyszer meg ne halljam, hogy akár milyen módon bántod vagy becsméreled Ashley-t. Esetleg, ha te még nem tudnád, akkor elmondom, hogy ő Volterra negyedik uralkodója, és amiért ilyen módon mertél beszélni vele, már rég megölhettelek volna. Csupán azért nem teszem, mert láttam, hogy Ashley számára milyen fontos ez a család. De, ha még egyszer megtudom, nem úszod meg ennyivel – Aro most kíméletlen volt, ezeket a szavakat szinte parancsolta. Bella csak hápogott, majd magában fortyogva felbaktatott az emeletre. A többiek nem szóltak egy szót sem, senki sem mert Aroval szembeszállni. Bementünk a nappaliba, ahol mindenki csendbe burkolózott. Én Jasper mellé sétáltam, majd a fejem mellkasába temettem. Tudtam, hogy milyen kevés időnk van már együtt és minden percet ki akartam használni. Jasper karjait körém fonta, és arcát a hajamba temette. Annyira szerettem őt, hogy arra szavak sincsenek. Fájt, hogy itt kell hagynom. Egyedül az vigasztalt, hogy nem örökre hagyom itt. Mert igenis vissza fogok jönni. Remélhetőleg egy szebb és boldogabb jövő reményében.

-           - Amint látom már elérted a végleges életkorod, ugye Renesmee? – Aro kérdésére Nessie-re kaptam a tekintetem. A tekintete összezavarodott volt, félt éreztem. Elvégre Aro most Nessie miatt volt itt és nem miattam. Természetes, hogy kíváncsi bizonyos dolgokra. Nem is ő lenne, ha anélkül menne el, mint amit tudni akart.

-           - Mint látod Aro – Nessie helyett Edward válaszolt, aki lánya mellé sétált.

-           - Látom kedves Edward csak kíváncsi voltam. És mondd csak fejlődött a képességed valamit azóta? – úgy tűnik Aro nagyon beszéltetni akarja Nessie-t.

-           - Nem, semmit – Nessie hangja megremegett, ahogy válaszolt. Aro elmosolyodott, tudta, hogy Nessie fél.

-           - Mondd csak, nem lenne esetleg kedved csatlakozni hozzánk? – Aro mosolyogva tette fel a kérdést, én viszont ismertem már, ezért megráztam a fejem. Aro néha nagyon kétszínű tudott lenni, ha el akart érni valamit. De én így fogadtam el őt. Bella leviharzott az emeletről és Nessie másik oldalára állt.

-           - Jól gondolja nem – Bella morogta a szavakat ám Arot ez nem érdekelte.

-           - Elnézést Isabella, de ezt tőle akarom hallani – Aro Nessie-re nézett, aki egy ideig megszeppenve állt, majd nagy nehezen kinyögte a szavakat.

-           - Köszönöm, de nem – Edward magához ölelte Nessie-t, aki megkönnyebbülten sóhajtott.

-           - Rendben van. Akkor mi nem is zavarunk tovább. Ideje indulnunk – Aro rám nézett. Tudtam, hogy itt az idő, mennem kell. Lefejtettem magamról Jasper kezeit és szembe fordultam vele. Hosszasan néztünk egymást szemébe, majd ahogy lassan megvilágosodott, tekintete ijedt és rémült lett.

-           - Nem! – kiáltott fel – Nem engedlek el. Nem mehetsz velük. Nem, nem, nem – Jasper, mint egy eszelős rázta a fejét és könyörögve pillantott rám. Összeszorult a torkom és a szívem majd meg szakadt, hogy itt kell hagynom.

-           - Mennem kell. A támadás miatt. Ez már a Volturira is tartozik és, mint vezető ott a helyem. Amíg ez az ügy meg nem oldódik, el kell mennem. Értsd meg kérlek – szemeimben gyűltek a láthatatlan könnyek, de nem gyengülhettem el. Most nem.

-           - Nem érdekel. Nem akarok nélküled élni. Ha neked menned kell, akkor veled megyek én is – lefagytam.  A lábaim földbe gyökereztek és hitetlenkedve néztem Jasperre. Nem lehet ilyen ostoba, nem jöhet velem.

-           - Nem. Megőrültél? Nem jöhetsz velem… - Jasper a szavamba vágott.

-           - Igen, őrülten szeretlek, és nem vagyok hajlandó nélküled létezni – fogta két keze közé az arcom és könyörögve nézett a szemembe.

-           - Nem. Volterra nem neked való hely. Nem engedem meg, hogy te vagy bárki más a családból oda gyertek. Nem akarom, hogy úgy láss engem. Mert ez még semmi volt. Ráadásul, ha megtudják, hogy közöm van hozzátok, bánthatnak titeket, amit sose bocsátanék meg magamnak. ígérem, hogy minden nap beszélünk majd. Amint pedig megoldódott az ügy haza jövők. Csak egy kis időről van szó, de nem engedem, hogy veszélyben legyetek – hangom keményen csengett, de belül összetörtem. Tudtam, hogy nem örökre hagyom itt mégis a gondolat, hogy nem lesz mellettem és egy kontinens választ el minket kegyetlen volt. Jasper egy ideig még kérlelve nézett rám, de láthatta, hogy nem gondolom meg magam, mert tekintete szomorú és gyászos lett. Szorosan húzott magához, szinte már fájt, de nem érdekelt, csak az volt a fontos, hogy minél tovább érezzem őt. Addig, amíg tehetem.

-           - Siess vissza – suttogta, majd megcsókolt. Szinte faltuk egymás ajkait, mindketten tudtuk, hogy egy ideig és ki tudja meddig, nem látjuk egymást. Karjaimmal átöleltem a nyakát és beletúrtam a hajába. Jasper átölelte a derekam és magához húzott, testünk szinte egybeolvadt. Jasper minél tovább magánál akart tartani, mert fogaink szinte összekoccantak. Nem érdekeltek a többiek, csak ki akartam használni, azt a kis időt, amink még van. Majd elválva egymástól, elléptem tőle és elköszöntem a többiektől. Először Rose-hoz léptem, aki szorosan ölelt magához.

-           - Sajnálom, hogy így alakult, de tudom, hogy visszajössz. Vigyázz magadra, mert Jasper belehal a bánatba, ha történik veled valami – suttogta a fülembe. Bólintottam és Emmett elé léptem.

-           - Hiányozni fogsz kis húgi. Nem lesz kivel hülyéskednem – Emmett felemelt és megpörgetett. Nagyon fog hiányozni az én nagy mackó bátyám.

-           - Az ajtónk mindig nyitva áll előtted, várunk haza, ne késlekedj sokáig – Carlisle megölelt és még sok szerencsét kívánt.

-           - Jaj kicsikém, nagyon fogsz hiányozni. Vigyázz magadra – Esme sírt. Szorosan öleltem őt magamhoz, és megpusziltam az arcát.

-           - Szeretlek! Nagyon sajnálom a tegnap történteket. Bízom benned, mindig is ezt tettem. Te tetted szebbé ezeket a napokat. Kérlek, ne menj el! – Nessie borult a nyakamba és éreztem a forró könnycseppeket, amik a vállamra hullnak. Magamhoz öleltem és simogattam, hogy megnyugodjon.

-           - Nem haragszom rád. Sőt, megértelek. Most el kell mennem, de találkozunk még. Hidd el, ezt megígérem neked – pusziltam meg és elléptem tőle. Bella csak állt Edward mellett és nem szólt egy szót sem. Nyílván meglepte, hogy mindenkit ennyire megvisel, hogy elmegyek.

-           - Sok szerencsét, és gyere vissza – Edward ennyit mondott csupán, de ez is elég volt. Aro és a többiek már a kocsinál vártak rám. Kiléptem a teraszra és a többiek is jöttek utánam. Lassan sétáltam lefelé a lépcsőn. Nem akartam hátra nézni, mert féltem, hogy akkor nem tudnék elmenni, de a tekinteteket éreztem magamon. Egy hang azonban megállásra késztetett.

-           - Ashley! – kiáltott Jasper. Azonnal megfordultam, Jasper elém rohant, két kezébe fogva az arcom megcsókolt. Tudtam, hogy sok ideig most utoljára teszi ezt. Csókunk most nem olyan volt mint az előbb. Most nem volt vad, hanem érzékeny és szenvedélyes. Minden érzésünk ebbe a kis csókba préseltük bele. A csók alig volt néhány perces mégis annyi mindent jelentett. Viszont túl hamar vége lett. Jasper a csók után még ezer meg ezer apró puszit hintett a számra. Én pedig csak élveztem, hogy a karjai megtartják szinte már elernyedt testem, puha ajkait, amik még most végigszántanak az enyémen. Majd homlokát az enyémnek döntötte és a szemembe nézett. Abban a tekintetben annyi szomorúság és bánat ült. Nem akartam így látni. Azt akartam, hogy mosolyogjon, hogy így emlékezzek rá. Mintha megérezte volna, hogy mit akarok, halványan elmosolyodott cserébe én is viszonoztam. Még egyszer megízleltem mézédes ajkait, majd elváltam tőle. Kezünket összekulcsolta, és ahogy hátra felé lépkedtem, egy ponton túl már nem értük el egymást, és a kezeink elszakadtak egymástól, Jasper a kezem után kapott, de csak a levegőt markolta. Még egy pillantást vetettem a családomra, majd Jasperre, utána beszálltam az autóba, ami a következő pillanatban kilőtt. Fejem az üvegnek döntöttem, és mélyeket lélegeztem. Nem akartam zokogni, most még nem. Amikor elváltam tőle, és a kezünk is elszakadt halott szívem, összeszorult és úgy éreztem nem kapok levegőt. Ő volt számomra az éltető oxigén, amit most nélkülöznöm kell. Egy dolgot akartam, megkeresni, azt, aki ezért az egészért felelős és megölni, szépen és lassan. Azért, mert most miatta szakadtam el kedvesemtől és miatta van veszélyben a családom. De meg fogom találni, és akkor kíméletlenül megölöm.