39. Fejezet - Jó úton

Sziasztok!
Íme itt a fejli, remélem tetszeni fog, ezért mást nem is mondok, csak jó olvasást. 
A komikat, és pipákat pedig köszönöm. 
Puszi, Trixi
 

A napok, és hetek gyorsan követték egymást. Az idő múlását csupán az időjárás jelezte. Eljött a tavasz, már amennyire Londonba eljöhet. A fák újra zöldelltek, a virágok kinyíltak, és az emberek kedve is sokkal jobb volt. A balesetek száma csökkent, és a diákok is boldogabbnak látszottak. Mindenki számára ez egy új korszak volt. Ahogy a családunknak is. A többiek lassan kezdték megszokni az új helyzetet. Az első napokban szörnyen furcsa és szokatlan helyzet alakult ki. Többször is felkerült Bella neve, Edward ilyenkor elvonult a szobájába. Már az is nagy előrelépés volt, hogy nem a szobájában kuksolt. Bár a beszélgetésekhez, nem nagyon szólt hozzá, de ha lélekben nem is legalább testileg velünk volt. 

Ami Nessie-t illeti, ő a táncba feledkezik. Valamivel leköti magát, így nincs ideje az anyjára gondolni. Folyton pörög, és mindig akad valami dolga. Tudom, hogy ez egyrészt rossz, mert ha elfolytja az érzéseit, akkor egyszer az ki fog kívánkozni, csak idő kérdése. De ezt egyelőre rá bízom. Most Edwarddal foglalkozom. Sokat beszélgetünk, és járunk el a családtól. Azt hiszem ez segített egy kicsit összekovácsolni minket. Elvégre minden rosszban van valami jó. Edward elvesztette a feleségét, de kapott helyette egy testvért. Nagyon jól megértjük egymást, és sok közös van bennünk. Néha általános dolgokról beszélgetünk, de olyan is van, hogy kiönti nekem a lelkét. Örülök, hogy ezt teszi, mert így legalább idővel könnyebb lesz neki, és tovább tud lépni.

Most is épp a Cullen házban vagyunk, én Rose szobájában ülök, Nessie-vel karöltve és épp Rose-ra várunk. Állítása szerint igen kevés időnk van az esküvő megszervezéséig, és ideje azzal is foglalkozni. Hiába mondtam, hogy ráér még, mindenki támogatott, hogy egy kis időt foglalkoznom kell magammal is. Nagy meglepetésemre, még Edward is ezt mondta. 

Az ajtó nyikorgós hangjára és Rose egyenletes cipőkopogására felkapom a fejem. A következő pillanatban pedig a szőke hajzuhatag mögött megpillantom Rose mosolygós arcát. Kezeiben egy halom újság van. Belép a szobába, majd lábával becsapja az ajtót, és leül mellénk a földre, az újságokat, és magazinokat pedig leteszi középre. Mindegyik címoldalon egy gyönyörű nő állt esküvői ruhában. 

-           - Szóval, mivel elég kevés az időnk, ezért lassan el kéne kezdened magaddal is foglalkozni. – mosolygott Rose, majd egy magazint vett az ölébe, és nézegetni kezdte.

-           - Így van. – bólogatott Nessie mosolyogva – Úgyhogy most mondd el szépen, hogy milyen esküvőt szeretnél. – mosolygott és ő is a magazinokba vetette magát.

-           - Nem is tudom. Nem szeretnék nagy felhajtást. Bár mindenképp különlegesnek kell lennie. – mosolyogtam, ahogy elképzeltem, hogy hány féle helyen tarthatnánk meg.

-           - És a ruha? – kérdezte szinte már visítva Rose. – A vendéglistával rá érünk. A ruha a legfontosabb, mert ha egyedi tervezésűt szeretnél, akkor időben el kell kezdeni dolgozni rajta.  – nézett rám Rose kétségbeesett szemekkel.

-           - Milyet szeretnél? Olyan nagy hercegnőset? Ha engem kérdezel, akkor azok gyönyörűek tudnak lenni. – mosolygott Nessie, és az orrom alá dugott az magazint, amiben az előbb leírt ruha szerepelt.

-           - Vagy esetleg olyat, ami kiemeli az alakod? Szerintem, ezt mindenképp ki kell emelnünk. – jelentette ki Rose és a kezembe nyomott egy másik magazint.

-           - De a derektől lefelé harang alakú leomlós ruhában olyan lenne, mint egy igazi hercegnő. – vetett ellent Nessie, és egy másik magazint mutatott meg. Én pedig hirtelen, azt sem tudtam hova kapjam a fejem.

-           - Várjatok! – tettem fel a kezem, mire mindketten elhallgattak. – Azt hiszem, ezt nekem kellene eldöntenem. – mosolyogtam, ők pedig elszégyellték magukat. – És mivel én fogok a ruhában megjelenni, ezért azt mondom, kombináljuk a kettőt. – és elvettem egy magazint, remélve, hogy találok benne hasonló szabású ruhát.

-           - Pontosan mire is gondolsz? – kérdezte Nessie szemöldök ráncolva. Én eldobtam a magazint, és Rose asztalához suhantam, és elvettem onnan egy jegyzetfüzetet, meg egy tollat, majd újra köztük foglaltam helyet.

-           - Először is legyen pántnélküli, és hófehér. Másodszor szerintem könnyen kombinálható a kettő. Körülbelül combközépig, testre simuló a ruha és onnan pedig szétomlik. – mondtam, miközben a kezemmel gyorsan rajzoltam a papírra – Ez jó lenne, mert táncolni is viszonylag könnyen lehetne benne, másrészt, nem kell aggódnom a hosszú uszálya miatt. Így egész nap könnyen mozoghatok benne. – a ruha végeztével letettem a tollat, majd felmutattam a füzetet, és mindketten elámultak, majd elmosolyodtak.

-           - Ez tökéletes. – mondta Nessie és kivette a kezemből a füzetet, hogy jobban tanulmányozza a ruhát.

-           - Igen. Azt hiszem, ez olyan, mintha neked szabták volna. – mondta Rose mosolyogva, majd félre tolta a magazinokat. – Na, azt hiszem, akkor ezzel nem kell bajlódnunk.

-           - Honnan fogjuk megrendelni a ruhát? – kérdeztem szemöldök ráncolva.

-           - Ne aggódj! Én és Alice elég jó kapcsolatban vagyunk a Párizsi egyik legjobb divatszalon vezetőjével. Ha megmondod, hogy pontosan milyen ruhára lenne szükséged, akkor, ha kell, holnapra beszerzi nekünk. – kacsintott rám Rose.

-           - Akkor, azt hiszem ezzel nem lesz gond. – mosolyogtam.

-           - Hol akarjátok tartani? – kérdezte Nessie, rám pillantva, én pedig elgondolkoztam.

-           - Nos, én különleges esküvőt szerettem volna, de szerintem az a legjobb, ha most itt tartjuk, biztos ugyanolyan szép lesz. – mosolyogtam.

-           - Pontosan milyen esküvőre gondoltál? – nézett rám kíváncsi szemekkel, miközben elmosolyodott.

-           - Nem is tudom. Talán egy kisebb esküvőre, valamilyen tengerparton. Mindig is szerettem az egzotikus helyeket. Igen, határozottan ilyen lenne egy álomesküvő. – mosolyogtam, miközben magam elé képzeltem a helyet. – De most is itthoni is tökéletes lesz.

-           - Értem. – mosolyodott el Rose, majd leszegte a fejét. Nagyon gyanús volt nekem.

-           - Ugye nem gondolsz semmire? – kérdeztem tőle, mire Rose mosolyogva kapta fel a fejét.

-           - Nem! Semmire nem készülök. És mivel ilyen kevés időt hagytál itt is elég nehéz lesz megszervezni… nem hogy valahol a világ másik felén. – a mondat végére a tekintete kicsit szidó volt, én pedig elmosolyodtam.

-           - Viszont akkor a kikötések. – tettem fel az ujjam, és Nessie és érdeklődve kapta fel a fejét. – Talán a legfontosabb, hogy a Volturinak is itt kell lennie. – mivel senki nem szólt semmit, ezért folytattam – A vendéglistát szeretném látni, legalább egy hónappal az esküvő előtt. Nem akarok nagy esküvőt, csak a legfontosabb barátokat. És csak, hogy hű legyek magamhoz. Liliom, és rózsa. Ezt a két virágot szeretném az esküvőmön. – fejeztem be, és mindenki beleegyező leg bólintott.

-           - Azt hiszem ez megoldható. – mosolygott Rose.

-           - Még valami? – kérdezte Nessie csilingelve.

-           - Azt hiszem, most nincs. – mosolyogtam, majd meghallottam lentről a fiúk megkönnyebbült sóhaját.

-           - Akkor esetleg velünk is tölthetnétek egy kis időt! – kiáltott fel Emmett, én pedig felkuncogtam. Rose csak a szemeit forgatta.

-           - Azt hiszem, már hiányolnak minket. – kuncogott Nessie, miközben felállt a sok magazin közül. Rose-zal követtük a példáját, majd az újságokat egy kupacba tettük Rose asztalára, és kiléptünk a szobából. A lépcsőn lefelé, Nessie és Rose olyan boldogok voltak, mint amilyennek már nagyon rég láttam őket. Leérve azonnal Jasperhez suhantam, és egy csókot nyomtam ajkaira, majd leültem a kanapéra. Rose-t az ölébe húzta Emmett, Nessie pedig Edward mellkasára hajtotta a fejét, Edward pedig átölelte Nessie-t.

-           - Mára remélem, eléget beszéltetek a ruhákról meg a többi dologról. Mert ennyi bőven elég volt.  – mormolta Emmett, miközben Rose-t pásztázta a tekintetével.

-           - Akkor el kell, hogy szomorítsalak mackó, mert még a negyedénél sem vagyunk. Még rengeteg dolgunk van. – mosolygott Rose Emmettre, aki vágott egy fintort.

-           - Ezért utálom az esküvőket, meg a hasonló összejöveteleket. – morogta Emmett durcásan.

-           - De persze, ha a mi esküvőnk lenne, és már a nászutunkat tervezgetném, akkor nem utálnád ugye? – húzta föl a szemöldökét Rose, Emmett szemei pedig felcsillantak.

-           - Az merőben más cicám. – nézett rá Emmett egy hatalmas vigyorral.

-           - Miben is? – kérdeztem rá, kíváncsian.

-           - Úgy legalább tudom, hogy nekem is lesz egy kis élvezetem a dologból. – vigyorgott Emmett az összes fogát kimutatva. Rose pedig a könyökével gyomorszájon vágta.

-           - Aú. – Emmett úgy csinált, mintha Rose fájdalmat okozott volna neki, kicsit begörnyedt és a kezét a hasára tette, de a vigyort még mindig nem törölte le a képéről.

-           - Szerintem gyorsan váltsunk témát. – hadartam el gyorsan, mire mindenki beleegyezően bólintott. Egyrészt, mert nem voltam erre kíváncsi, másrészt nem akartam ilyen témákról beszélgetni Edward előtt.

-           - Nincs kedved beszélgetni? – kérdezte Edward tőlem. Rá kaptam a pillantásom, majd mosolyogva bólintottam.

-           - Aztán ne gyertek későn. Jó lenne csinálni közösen valamit az éjjel. – mondta Emmett gondolkozó fejet vágva.

-           - Nahát. Csak nem megtisztelsz minket a jelenléteddel, és Rose helyet inkább minket választasz? – kérdeztem meglepődöttséget tetetve. A többiek elvigyorodtak, vagy felkuncogtak. Mostanában minden este közös programokat csináltunk, amiben Rose és Emmett nem mindig vettek részt, épp ezért most ezt a kis megjegyzést nem hagyhattam ki.

-           - Igen kis húgi. Képzeld, megtisztellek titeket a jelenlétemmel. Bár akkor valami nagyon ötletes dolgot kell kitalálnod. – kacsintott rám Emmett, én pedig elmosolyodtam.

-           - Majd jövünk. – suttogtam Jaspernek, majd egy csókot nyomtam az ajkaira, és felálltam. Edward már az aj tónál várt. Intettem egyet a többieknek, és Edward után indultam. Gyorsan hagytuk magunk mögött a házat. Ez is közös vonás volt bennünk, imádtuk a gyorsaságot, mindkettőnket kikapcsolt. Cikk-cakkban haladtam a fák között, az úti cél, mint mindig most is a kis rét volt, ahol először beszélgettünk. Mindig oda mentünk, ha egy kicsit kettesben akartunk lenni. Meglátva az ismerős kis rétet elmosolyodtam. Edward leült a szokásos kidőlt fának a törzséhez. Én pedig tőle néhány méterre foglaltam helyet.

-           - Mesélsz az esküvőtökről? – kérdezte Edward és a tekintetében őszinte kíváncsiságot véltem felfedezni.

-           - Persze, ha szeretnéd. – mosolyodtam el. Mindig örömmel töltött el, hogy ha egy kis mosoly tudtam az arcára varázsolni. Ez is egy ilyen eset volt.

-           - Hallgatlak! – hangjában kíváncsiság és egy kis boldogság bujkált.

-           - Fél éve udvarolt nekem Jasper, mikor elszánta magát arra a döntésre, hogy megkéri a kezemet. Gyönyörű családi összejövetel volt. Jasper déli úriemberekhez méltón fél térdre ereszkedett és így kérte, hogy fogadjak neki örök hűséget. Megható volt. Anyám és Mrs. Whitlock szervezkedni kezdtek, a városban nagyon hamar híre ment, hogy jegyben járunk. Sok pár álmodott olyan kapcsolatról, mint a mienk. Minden tökéletes volt, szinte már meseszerű. Nem sokkal később pedig már azon kaptam magam, hogy eljött a várva várt nap. Szörnyen ideges voltam. Egész úton, amíg a templomhoz nem értünk, anyám kezét szorongattam, apa csak nevetett rajtam. Azt hajtogattam magamban, hogy Jasper szeret engem. Azonban nem tudom magam meggyőzni, addig nem amíg Jasper ki nem mondja az igent. Aztán, amit megláttam a templomot, még inkább ideges lettem. Apámba karolva léptem át a feldíszített templom ajtaját. Aztán megláttam Jaspert, amint szerelmesen vár rám az oltárnál. Azonnal elszállt minden kétségem. Mindenki más megszűnt számomra, csak ő volt. Boldogan mondtam ki az igent, és kötöttem magam örökre Jasperhez. Az volt életem egyik leggyönyörűbb napja. – mosolyodtam el a végére. Edward mosolyogva nézett rám.

-           - Az ember, vagy vámpír életében ez sorsdöntő pillanat. Épp ezért kell tökéletesnek lennie, és olyannak, amilyennek a menyasszony megálmodta. – villantotta fel a féloldalas mosolyát.

-           - Az adott körülmények között számomra az is elég, hogy itt ünnepelhetek, Jasper családjával, amit már a magaménak is mondhatok. – Edward megértően bólintott.

-           - Talán majd legközelebb már a tengerparton mondhatod ki az igent. – kacsintott rám, és elmosolyodott.

-           - Remélem. – kacagtam fel. Edward is mosolygott, majd a következő pillanatban elkomorult. Vártam… vártam, hogy beszélni kezdjen.

-           - Mindennél jobban szerettem volna őt a feleségemnek tudni. Arra vágytam, hogy együtt éljük le az örökkévalóságot. Mikor igent mondott, úgy éreztem, hogy újra élek. Létezésem egyik legszebb pillanata volt. Gyönyörű volt, nem is tudtam volna elképzelni nála szebbet. Mikor örökre a magaménak tudhattam, azt hittem már semmi sem választ el minket. Mikor megtudtam, hogy terhes, meg akartam menteni. Bárhogy, csak maradjon életben, még Jacobnak is átadtam volna. Aztán mikor Nessie megszületett, tudtam, hogy így kerek a boldogságom. Olyan dolgot kaptam, amiről vámpír még csak álmodni sem mer, de nekem megadatott. Aztán közös erővel a Volturit is elűztük, tényleg nem maradt hátra semmi csak a megérdemelt boldogság. Évekig nem volt semmi gond. Aztán én is észrevettem, hogy valami magváltozott, láttam rajta, de nem akartam elhinni. Nem foglalkoztam vele, azt hittem így könnyebb. Aztán a veszekedések egyre gyakoribbak lettek, és a család sem értette mi történt. És most itt vagyok, elváltan a lányommal, megtörten. – fejezte be eltorzult arccal. Még mindig fájt neki. Tudtam, hogy ez nem fog menni egyik napról a másikra. De legalább, beszél velem erről, és nem folytja el az érzéseit. Odamentem hozzá, majd mellé ültem, és megfogtam a karját. Edward hálásan nézett rám.

-           - Ilyen megtörténhet még vámpírokkal is. Tudod a csábítás eléggé nagy úr tud lenni. – mondtam vigasztalóan. Edward halványan elmosolyodott.

-           - Igen. De, ha megmondta volna, akkor segítettünk volna. Én és Jasper is kilábalt ebből, neki is sikerült volna. – válaszolta megtörten.

-           - Igen tudom. De ez megtörtént, és bármennyire is fáj, már nem tudunk változtatni rajta. – Edward bólintott.

-           - Lassan vissza kéne mennünk. – mondta miközben felnézett az égre, ahol a nap már lemenőben volt.

-           - Igen. A többiek már biztos várnak, főleg Emmett. Bár még nem találtam ki, hogy mit is csinálhatnánk. – válaszoltam gondolkozva.

-           - A hirtelen ötletek a legjobbak, nem? – kérdezte szemöldök felhúzva.

-           - De. – mosolyodtam el, s felálltam, Edward követett, majd hazafelé kezdtünk futni. Mire hazaértünk már Carlisle is otthon volt, ami meglepő, mert úgy tudtam, hogy éjszakára is benn marad. Meglepődve ültem le Jasper mellé a kanapéra, aki csak mereven bámult a semmibe.

-           - Történt valami? – kérdeztem és Carlisle-ra néztem.

-           - Ugye nem az, amire gondolok? – kérdezte Edward, majd mikor Jasperre pillantott, az ő arca is semmit mondóvá vált.

-           - De, az, amire gondolsz. – sóhajtotta Carlisle. – Tudom, hogy nem a legmegfelelőbb pillanat, de… - közbe vágtam.

-           - Öhm. Valaki elmagyarázná a helyzetet. – szólaltam fel kérdőn.

-           - Bocsáss meg! – nézett rám Carlisle, mosolyogva – Hívást kaptam egy másik klántól, akik ugyanolyan életmódon folytatnak, mint mi. Deneali klán. Talán hallottál róluk. Most meg akarnak miket látogatni. Tudom, hogy ez nem a legjobb időpont, de én már fejet hajtottam az érkezésükre. Ezt különben sem lett volna jó telefonon megbeszélni. – mondta Carlisle, és a fiaira nézett. Edward leült Jasper mellé, és ha lehet az arca még fehérebb lett, és a tekintete üres.

-           - Igen hallottam róluk, de nem tudok semmit. Csak, hogy öten vannak, de mást nem. De ez jó hír nem? – kérdeztem zavarodottan a fiúkra nézve. Jasper felpattant és magához szorított.

-           - Utazzunk el, csak mi ketten, nem is kell megtudnia senki másnak… - Jasper annyira kétségbeesetten és reményekkel telve nézett rám.

-           - Jasper! – szólalt fel Carlisle, mire Jasper csalódottan hajtotta le a fejét. Emmett pedig felnevetett.

-           - Tudod kis húgi! A Deneali klánnak van két női tagja, akik eléggé rá vannak kattanva Jasperre és Edi fiúra. Valószínűleg most is bepróbálkoznak, majd náluk. – röhögött Emmett, úgy, hogy majdnem leesett a kanapéról. A két fiú pedig vágott egy fintort.

-           - Komolyan? – néztem Jasperre, aki meggyötörve nézett rám.

-           - A legkomolyabban. Bár csak vicc lenne. – sóhajtott.

-           - Ha utaztok, vigyetek engem is. Nem kell, hogy a többiek tudják, elférek a bőröndbe vagy a csomagtartóba is. – mondta Edward komolyan, még mindig a semmibe bámulva, én pedig az ajkamba haraptam. Emmett már a földön fetrengett a nevetéstől. Nem értettem mi lehet olyan ijesztő ezekbe a nőkbe. De Jasper házas szóval nem lehet nagy baj.

-           - Azt te csak hiszed, ez a nő még Alice-re sem volt tisztelettel. Emiatt eléggé fanyar viszonyban is voltak. – válaszolt Edward automatikusan. Egy ideje már levettem a pajzsot a többiekről, mert Edward ezt kérte.

-           - Hát, nem hiszem, hogy velem újat mer húzni. – kacsintottam Emmettre, aki már viszonylag nyugodtan ült a földön, válaszomra egy vigyor kúszott az arcára.

-           - Ez az én kis húgom. – vigyorgott.

-           - Ne aggódjatok! Biztos nem lesz olyan rossz. – néztem a fiúkra, akik egy olyan „ezt most komolyan mondod” arckifejezéssel díjazták. Ezek után én és Jasper inkább a lakásomra mentünk. Jasper még mindig rosszul volt, még csak a gondolattól is, hogy a Deneali-ak ide jönnek. Így a saját módszereimmel engeszteltem ki az éjszaka, amit mindketten nagyon élveztünk.