40. Fejezet - Deneali klán

-           - Jasper! – szólaltam fel elégedetlenül, mikor megragadta a derekam, és magához húzott.

-           - Nem muszáj mennünk. Hidd el, nem akarsz velük találkozni. – mondta el, az érveit, immár legalább századszorra.

-           - Megyünk! Most már annyira kíváncsi vagyok, hogy semmi még te sem tarthatsz itthon. – fordult meg, majd fejtettem le magamról a kezeit.

-           - Semmi esélyem ugye? – kérdezte sóhajtva, én pedig mosolyogva megráztam a fejem.

-           - Nem. De ne aggódj. Ott leszek veled, nem lesz semmi baj. – mosolyogtam, majd egy röpke csókot nyomtam ajkaira. Jasper teljesen bele feledkezett a csókba, így ismét nekem kellett lefejtenem magamról a kezeit, amik teljesen körül öleltek. – De nekem öltöznöm kell. Úgyhogy viselkedj! – szóltam rá, majd eltűntem a gardróbba. Hosszasan nézelődtem a ruhák között, mire végre megtaláltam, azt, amit kerestem. Lekaptam a fogasról, majd bele bújtam. Egy lenge, fehér combközépig érő fehér ruha volt. Mivel hátul nem tudtam felhúzni a cipzárt, ezért Jasper keresésére indultam, akit meg is találtam az erkélyen álldogálva. Mosolyogva álltam meg, ő pedig azonnal felém fordult. Szemeivel végignézett rajtam, s mikor tekintete ismét az arcomon állapodott meg, mosolyogva megfordultam.

-           - Segítenél? – kérdeztem, miközben előre húztam a hajam. Hallottam, ahogy Jasper lassan mögém sétál, majd összehúzza a ruhám, és felhúzza a cipzárt. Kezével lágyan simított végig a vállamon le egészen a csukómig, majd onnan vissza. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, hogy összeszedjem az akaraterőm.

-           - Biztos, hogy nem maradunk? – kérdezte a fülembe suttogva. Leheletétől megborzongtam, de nem hagyom, hogy legyőzzön. Szembe fordultam vele, és magabiztosan néztem rá.

-           - Igen, biztos. – jelentettem ki, mire Jasper arcán a megdöbbenés suhant végig, majd végül, csak sóhajtott.

-           - Akkor induljunk, és reménykedjünk, hogy hamar túlesünk rajta. – megfogta a kezem, és az erkély felé húzott. Már megszokásból használtuk az erkélyt és nem a bejáratot. Igazság szerint Jasper a szobámon kívül máshol nem is nagyon járt a házban. 

Futva tettük meg az utat a Cullen házig. Jasper erősen szorított a kezem, mintha soha többé nem akarná elengedni. Próbáltam a hüvelykujjammal simogatni a kézfejét nyugtatásképp. Úgy tűnt bevált, mert mosolyogva rám nézett. Nem szerettem, ha feszült. Az, olyan oldala volt, amit nem nagyon ismertem, és nem is akartam ismerni. Szerettem, úgy, ahogy van. Az én vicces, kedves, és udvarias férjemnek. Mármint, vőlegényemnek. Rose szerint, egyelőre még ez a helyes megszólítás. Az ugyanis nem érdekelte, hogy már több mint százötven éve a férjem. Szerinte az a lényeg, hogy most menyasszony vagyok, így Jasper is vőlegény. 

Jasper megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, amint megpillantottuk a Cullen házat. Szerettem itt lenni, hisz az időnk nagy részét itt töltjük. Itt van a családunk, akiket soha nem hagynánk el. Csupán szeretjük a magánéletünket titokban tartani. Bár volt már rá példa, hogy Emmett utánunk jött, de könnyen kiszúrtuk, így nem láthatott és hallhatott semmi fontosat. 

Belépve a nappaliba a szokásos kép fogadott. Rose és Nessie a kanapén ültek, és beszélgettek illetve egy-egy magazint nézegettek. Jacob még nem volt itthon, ami Nessie-t eléggé aggasztotta.  Emmett a tv előtt ült. Esme gondolom a konyhába volt, míg Carlisle a dolgozószobájába. Edward pedig épp a lépcsőről jött lefelé. Mosolyogva intettem neki egyet, próbált egy mosolyt felállítani, de inkább csak egy grimasz lett belőle. Igazán vicces volt. Jasper elengedte a kezem, és leült a kanapéra, Edward pedig mellé ült. Én Rose mellett foglaltam helyet. Emmett kikapcsolta a tv-t, és lehuppant mellém. 

-           - Egész este ezt csinálta? – súgtam oda Emmettnek, miközben Edwardra sandítottam. Az említett csak vágott egy fintort. Emmett elvigyorodott.

-           - Miért Jasper nem? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, miközben a szeme sarkából Jaspert figyelte.

-           - Reggel, legalább egymilliószor elmondta, hogy maradjunk otthon. Valamint, rengeteg féleképpen próbált maradásra bírni. – sóhajtottam, bár be kellett vallanom egyes próbálkozások majdnem megtörtek. – De nagyon kíváncsi vagyok már rájuk. – húztam ki magam a kanapén, s elmosolyodtam.

-           - Lehetsz is. Hidd el, egy vígjátékon sem nevethetsz annyit, mint ezeken. Ahogy próbálják finoman lerázni őket, és a lányok próbálkozása. – nevetett fel Emmett. – Jasper mesélte, hogy volt egy igen emlékezetes alkalom? – kérdezte kíváncsian.

-           - Nem! – néztem az említettre – Nem mondott nekem róluk semmit.

-           - Akkor elmesélem. Szóval Alice, Rose és… - Emmett elhallgatott egy pillanatra.

-           - Bella – segítette ki Edward. Rá kaptam a tekintetem, és láttam, hogy tekintete üres.

-           - Igen. Szóval épp egy Európai bevásárló körúton voltak. És, a Deneali klán épp akkor tett hozzánk egy röpke látogatást. Mivel a lányok látták, hogy tiszta a terep, lelkiismeret-furdalás nélkül próbálkoztak be a fiúknál. Eléggé nyomultak, amit a mi drága testvéreink elég nehezen bírtak. Edy fiú és Jazz aznap este háromszor volt vadászni. Oh, de a java még csak most jön. Mikor negyedszerre hivatkoztak vadászatra a lányoknak is támadt egy elég érdekes ötlete. A közelünkben volt egy kisebb tó, és mivel este volt, a lányok minden probléma nélkül vettek egy este kis fürdőt. Hozzáteszem ruhák nélkül. A fiúk vissza felet jövet beléjük botlottak. Hát, azt kamerára kellett volna venni. Ahogy ott dadogtak össze-vissza, és mindenhova néztek, csak rájuk nem. Mikor a vízből jöttek volna ki, ez a két kétségbeesett ütődött levette az ingét, és a lányokra aggatták, majd teljes erőbedobással futottak haza. Ahol már a feleségük itt várta őket, hozzáteszem nem túl vidám hangulatban. – Emmett a történet végén már fuldokolt a visszafojtott nevetéstől. Felhúzott szemöldökkel néztem Jasperre, akinek az arcára kiült a szörnyülködés.

-           - Kösz Emmett! Már szinte elfelejtettem, erre te felemlegeted. Gratulálok. – szúrta oda Edward gúnyosan.

-            - Amúgy, ezt te honnan is tudod? – kérdeztem Emmettől.

-           - Követtem a lányokat, ezt nem lehetett kihagyni. – vigyorgott. – Látnod kellett volna a lányokat, mikor a Deneali lányok megjöttek. Azt hittem egymásnak mennek, mert ugyebár Alice mindent látott. De végül nem lett semmi, mert megbeszéltük a dolgokat. – fejezte be Emmett, hozzáteszem még mindig vigyorogva.

-           - Nem volt ám olyan jó. Az örökkévalóság végig kísérteni fog ez a borzalmas emlék. – nyögött fel Jasper keservesen.

-           - És most elevenebben él, mint máskor. Hála ennek a nagy majomnak. – mutatott Edward Emmettre, majd dühösen a lábára csapott.

-           - Elég legyen már. – szólt közbe Rose unottan. – Ez a téma már annyira elavult. Nem lesz semmi baj. Jasper neked menyasszonyod van. Edward neked meg lányod.

-           - Reméljük nekik meg már párjuk. – vigyorgott Emmett, mire Rose hozzávágott egy párnát.

-           - Azt hiszem Ashley-nek egyelőre elég volt ennyi információ. Gyere! – állt fel, majd megragadta a kezem, és az emelet felé kezdett húzni. 

Bementünk a szobájába, ő pedig a szekrénye elé suhant, majd kikapott belőle egy szoknyát, egy vigyorogva lóbálta előttem. Elmosolyodtam, majd néztem, ahogy leveszi a nadrágját, és felveszi a szoknyát. Egy aranyos kis sárga fodros szoknya volt, ami jól pörgött. Ezért vettem fel ma én is ezt a ruhát. Ugyanis megígértem Nessie-nek, hogy megtanítom latinos zenére táncolni. Ezért a lambadával fogjuk kezdeni. Nessie bekapcsolta a laptopját, ami ha jól láttam rá volt kötve a hifi berendezésre. Nessie egy ideig keresgélt, majd elmosolyodott, és a következő pillanatban felcsendült az eredeti lambada zenéje. Nessie megállt előttem, és kérdőn nézett rám. 

Elmosolyodtam, majd megálltam mellette, és megmutattam a lépéssorozatot. Nessie rögtön bekapcsolódott, és a zene ritmusára kezdte rázni a csípőjét. A lába, és a csípője félelmetesen jó ütemben mozgott együtt. Olyan volt, mint egy profi. Nevetve fogtam meg a kezét és húztam magamhoz, hogy együtt kezdjünk táncolni. Nessie kacagása betöltötte a szobát, miközben a kezét a derekamra helyezte, és így táncoltunk együtt. A lépés maga könnyű volt, de mégis olyan magával ragadó tánc. A számok gyorsan pörögtem egymás után, én pedig nem győztem újabb és újabb lépéseket mutatni. 

Aztán a zene el hallt, Nessie pedig mosolyogva dőlt az ágyára, én pedig mellé ültem. Nessie mellkasa hevesen mozgott fel-le. Nem csodálom, egy embert ez az ütem, már rég kiütött volna. Nessie gyorsan kapkodta a levegőt, miközben próbálta normalizálni a légzését. Ez körülbelül néhány perc múlva be is következett. Nessie szívverése ismét a számára normális ütemet kezdte ütni. Mosolyogva ült fel, és nézett rám, majd vetette magát a karomba. 

-           - Köszönöm! – suttogta

-           - Igazán nincs mit. – kuncogtam. Nessie viszont nem viszonozta és még mindig nem engedte el a nyakam.

-           - Köszönök mindent! Azt, amit értem, apáért és a családért teszel. Nem is tudom, hogy fejezzem ki a hálám. – engedett el végül, és nézett a szemembe. Ujjammal végigsimítottam az arcán.

-           - Nincs mit, köszönnöd! Én köszönöm, mert ilyen csodálatos családom lehet. – Nessie elmosolyodott.

-           - Megjöttek! – hallatszott lentről Carlisle hangja, majd hallottam, ahogy az erdő felől több vámpír is fut. Szám szerint öt, majd lassítanak, és végül megállnak a ház előtt. Esme beengedi őket, és mindenkit köszöntenek.

-           - Edward!

-           - Jasper! – egyszerre két női sikítás hallatszott. Láttam, ahogy Nessie vág egy fintort, majd lefelé int, jelezve, hogy ideje lemennünk. Nessie sóhajtva felállt, és lefelé indult, én pedig követtem. A lépcsőn lefelé megpillantottam őket. Háttal nekem egy férfi állt, aki ismerősnek tűnt, de hirtelen nem tudtam hova tenni. Mellette egy sötétbarna hajú nő állt, sejtettem a felesége. Előttük egy szőke hajú lány, akinek az arcáról sugárzott a kedvesség. Majd Jasper és Edward mellett is megláttam két szőke nőt, akik szinte felfalták őket a szemükkel. Ahogy leértünk mindenki felénk fordult. Megláttam a férfi arcát, és rögtön tudtam, hogy ismerem. Hát persze, hogy is felejthetném el.

-           - Ashley? – kérdezett rá, homlok ráncolva.

-           - Eleazar! – mosolyogtam, majd közelebb léptem, és megöleltem. Mikor eltoltam magamtól, láttam, hogy tekintete zavaros és tele van kérdésekkel.

-           - Nem hittem, hogy itt fogunk újra találkozni. Ráadásul ennyi év után. – mondta miközben még egyszer végigmért, szerintem azért, hogy meggyőződjön róla, hogy jól lát és nem hallucinál.

-           - Rég volt, az biztos. – mosolyogtam.

-           - Drágám! – lépett mellé, a sötétbarna hajú nő, sejtésem beigazolódott mikor arra gondoltam, hogy a felesége, mert a nő bele karolt.

-           - Ő itt a feleségem, Carmen. Carmen, ő itt Ashley Henning. – mutatott be minket egymásnak.

-           - Nagyon örvendek! – ráztunk kezet. Egy bájos mosoly volt az arcán, ami rögtön szimpatikussá tette.

-           - Valamint ők itt a lányaink, ha lehet ilyet mondani. Kate. Tanya, és Irina. – mutatott egyenként a vámpírokra. Kate rögtön elém táncolt és megölelt, tudtam, hogy kedvelni fogom. Tanya és Irina. Tanya szorosan Edward mellett állt, míg Irina Jasper mellett. Nem akartam a gondolataikba olvasni, mert féltem olyat látnék, amit nem akarok, de így is tudtam, hogy gondolatban már levetkőztették a fiúkat. Irina – ízlelgettem magamban a szót. Egyáltalán milyen név ez? Edward rám nézett és elvigyorodott, én pedig vágtam egy fintort. Komolyan ennél közelebb már nem is lehettek volna a fiúkhoz. Úgy tapadtak rájuk, mint valami piócák. Irina végigsimított Jasper arcán, ami elől Jasper kedvesen elhajolt. Tanya ugyanezt tette Edwarddal. Láttam, hogy Nessie arcára egy gúnyos fintor ült ki. Igaz nem ismerem őket, de azt tudom, hogy legszívesebben egyenként tépném ki mindkettőnek, azt a hidrogén szőke haját. Edward rám nézett, majd kitört belőle a nevetés. Bella elmenetele óta először. Mindenki meglepetten kapta rá a tekintetét. Most nevetett őszintén, és ez mosolyt csalt az arcomra. Edward elém sétált, majd szorosan az ölelésébe vont. Én pedig szorosan öleltem vissza.

-           - Azt hiszem, szívességet tennél nekünk. – kacsintott rám, én pedig elvigyorodtam.

-           - Talán üljünk le, és akkor elmesélhetitek honnan is ismeritek egymást. – nézett Carlisle rám, és Eleazarra. Mindenki leült, Jasper és Edward egymás mellé, melléjük pedig Irina, és Tanya. Én Emmett és Rose mellé ültem.

-           - Igazság szerint, csak látásból ismerjük egymást. Beszélgetni nem nagyon volt lehetőségünk. Eleazar volt az egyetlen vámpír, aki nem élt Volterrában mégis jelen volt, mikor uralkodó lettem. Aro kikérte a véleményét rólam. – mondtam, miközben Eleazarra néztem.

-           - Bár, ahogy látom. Azóta egyre jobb lettél. – mondta, homlok ráncolva. Én csak elmosolyodtam.

-           - Várj, azt mondtad mikor uralkodó lettél. Akkor ezek szerint te… - Carmen nem tudta szavakba önteni a kérdését.

-           - Igen. Volturi vezető lettem. Bár erről nem sokan tudnak. Őszintén szólva, csak azok akik Volterrában élnek. Eleazar azért különleges, mert tudhatott rólam. – mondtam és felidéztem azokat az időket.

-           - Egy női vezető? Miben vagy olyan különleges? – kérdezett rá Tanya, miközben alaposan tanulmányozott.

-           - Mondjuk úgy, hogy a legjobbak képeztek. A képességem hatásköre végeláthatatlan. És nem utolsó sorban, számomra néhány újszülött nem ellenfél. – mosolyogtam bájosan a szőkékre. Tanya és Irina is meghökkent. Kate csak vigyorgott. Szimpatikus volt nekem.

-           - Igen, az én kis húgommal senki ne kezdjen ki. – vigyorgott Emmett, s átkarolta a vállam. Én csak mosolyogtam.

-           - És, hogy-hogy itt vagy? – kérdezte Eleazar értetlenül.

-           - Gyerekorvos vagyok a kórházban, valamint táncot is oktatok. – válaszoltam, bár sejtettem, hogy nem erre kíváncsi.

-           - Aro elengedett? Téged? – kérdezte és kezdtem, azt hinni, hogy olyan, mintha csak ketten kommunikálnánk.

-           - Igen. Tudta, hogy egyszer úgyis eljövők. Mindig is tisztában volt vele, hogy az álmaim saját útra terelgetnek, és nem tarthat Volterra falai között. – válaszoltam nyugodtan.

-           - Értem. – mondta maga elé nézve.

-           - És a Cullen családot honnan ismered? – kérdezte Kate kedvesen, miközben mosolyogva pillantott rám.

-           - Nos… ez egy hosszú történet. – sóhajtottam.

-           - Van időnk. – mosolygott, még mindig.

-           - Igazság szerint, csak egy valakinek köszönhető, hogy ebbe a csodálatos családba tartozhatom most. – pillantottam le a gyűrűmre – A vőlegényemnek. – mosolyogtam, és a szemem sarkából láttam, hogy Rose is mosolyog.

-           - Várj! Várj! – szólalt meg Irina, majd fojtott hangon folytatta – Ebbe a családba mindenkinek van párja. Akkor ezt mégis, hogy értetted? – kérdezted értetlenül. Tanya közelebb csúszott Edwardhoz, már ha ez lehetséges volt.

-           - Hát… - mosolyogtam, és direkt húztam az idegeiket. Láttam, hogy nem bírják már sokáig.

-           - Nem a vőlegényed mellett lenne, most a helyed? – kérdezte Tanya, még tőle is szokatlan irritáló hangnemben.

-           - Szerinted mellette lenne most a helyem? – kérdeztem kíváncsian.

-           - Ez kérdés. Még szép, hogy mellette. – vágta rá Irina gondolkodás nélkül.

-           - Hm. Emmett te mit gondolsz erről? – kérdeztem bátyám felé fordulva, akinek egy hatalmas vigyor ült ki az arcára.

-           - Azt mondom, hogy naná. Mutasd meg hol a helyed húgi. – jelentette ki magabiztosan.

-           - Igaza van Emmettnek. A vőlegényed mellett a helyed. Hát menj oda hozzá. – biztatott Rose is, miközben titokzatosan somolygott.

-           - Rendben, ha ennyire akarjátok. De ne feledjétek, ti mondtátok. – néztem a két lányra, akik értetlenül néztek össze. Mosolyogva felálltam, majd megkerültem a kis üvegasztalt, és megálltam Jasper előtt. Szerelmem arcára egy mosoly ült ki. Irina értetlenül nézett fel rám, én pedig kacagva ültem le Jasper ölébe. Jasper karjai szorosan zártak közre, és magához húzott, miközben belélegezte az illatom.

-           - Mi? De… de… hogy… hogyan… miért? – dadogott össze-vissza Irina, aki teljesen lesokkolt. Tanya is értetlenül nézett, de láttam rajta, hogy ő egy kicsit megkönnyebbült.

-           - Jasper a vőlegényem. Azt mondtad mellette a helyem, hát most ott vagyok. – mosolyogtam rá ártatlanul.

-           - De neki már van felesége. Alice. – mondta, mintha csak kifogásokat keresne. Szerintem még fel sem fogta, amit mondtam neki.

-           - Jasper még ember volt, mikor elvett engem. A sors akarata csupán, hogy ennyi év után ismét találkoztunk, és kaptunk egy második esélyt az élettől. – néztem Jasperre akinek a szemei szerelmesen csillogtak. Mosolyogva karoltak át a nyakát.

-           - Akkor Alice most… – kérdezett rá Carmen. Nem kellett gondolatolvasónak lennem, hogy befejezzem a mondatot.

-           - Nem. Alice még mindig a Cullen család tagja, és a legjobb barátnőm. Csupán most is kis ideig távol van. De hamarosan visszajön. Egészen pontosan az esküvőnk előtt egy hónappal. – engedtem el Jasper nyakát, majd megfordultam Jasper ölében, hogy Carmenra nézhessek.

-           - Értem. És Bella? Ő hol van? – kérdezte, és körbe pillantott a szobában, mintha csak őt keresné. Megfogtam Edward kezét, aki összekulcsolta ujjainkat.

-           - Bella már nem a Cullen család tagja. – jelentettem ki, és reméltem, hogy nem kérdeznek többet.

-           - Ashley viszont annál inkább. Már őt is lányunkként szeretjük. – váltott Carlisle egy jelentőségteljes pillantást Eleazarral. Aki bólintott egy aprót.

-           - Ha már itt vagytok, akkor szeretettel várunk titeket is az esküvőnkre. Ugye Jasper? – néztem kedvesemre, aki bólintott.

-           - Természetesen. – mosolygott. 

Ezek után arról beszéltünk, hogy miként ismerkedtünk meg Jasperrel, és a történetünket. Irinát és Tanyát kivéve a többieket mind meghatotta. Aztán Carlisle és Eleazar elment külön beszélgetni, sejtettem, hogy a Bella téma is felkerül. Esme és Carmen a konyhába mentek. Kate pedig az esküvőről kezdett kérdezgetni. Rose és Nessie is becsatlakozott a beszélgetésbe. Nessie immár apja ölében ülve. Nessie is szerette volna megmutatni, hogy hol a helye. Tanya persze ezt nem nagyon szívlelte, de Edward annál boldogabb volt. Aztán én hagytam, hogy a lányok továbbra is az esküvő tervezgetésébe temetkezzenek. A fiúk pedig a sportról kezdjenek beszélni. 

Jasperre néztem, aki szerelmes pillantásokkal ajándékozott meg. Ezek után mi már nem beszéltünk a többiekkel, csak néztük egymást, ami most a legjobb dolog volt. Főleg, hogy közben éreztem magunkon Irina féltékeny pillantását. Amit csak egy mosollyal nyugtáztam, majd Jasper ajkaira hajolva egy csókot nyomtam rá.