3. Fejezet - Texas álompárja

Már egy hónapja élek szerelmemmel és a családjával. Nagyon szeretnek, Jasper édesanyja egyenesen imád, minden nap megköszöni, hogy szeretem és tisztelem a fiát. Látszik rajta, hogy egész életében erre várt, hogy a fia boldog legyen egyszer és megállapodjon. Jasper apukája is nagyon kedves, és szinte lánya ként szeret. Szerinte már csak az unokák hiányoznak. Nem tagadom, hogy én is szeretnek egy kisbabát, aki olyan, mint az apja, de úgy érzem, ráérünk még. Jasper is ezen a véleményen van. A szüleim rendszeresen meglátogatnak, de van, hogy én megyek át hozzájuk. Ők is örülnek a boldogságunknak. Jasper pedig egyszerűen felülmúlhatatlan, szinte minden időnket együtt töltjük. Van, hogy a városba sétálunk, vagy épp otthon vagyunk, de szinte mindent együtt csinálunk. A szüleink azt mondják nem láttak még két ennyire szerelmes tizenévest, és, hogy ez az érzés biztos életünk végéig kitart majd. Ez anyámat, engem és Mrs. Whitlockot is megkönnyebbüléssel tölt el. 

Ha Jaspert kéne jellemeznek, akkor talán a romantikus, érzéki, megértő, humoros szavakkal tudnám a legjobban leírni mikor velem, van. Rengeteget sétálunk a városba, és itthon a kertbe egyaránt, ilyenkor egymásról mesélünk egymásnak, szerintem nincs olyan dolog, amiről ne tudna a másik. Jasper nem csak a szerelmem, de a legjobb barátom is, aki barmikor meghallgat. Mivel tudja, hogy imádom az erdőt ezért, volt már, hogy elvitt az erdőbe sétálni, vagy piknikezni, de szigorúan megtiltotta, hogy egyedül menjek be, mert bármikor bajom eshet. Aranyos volt, mikor aggódott, de én engedelmes kislány révén megígértem, hogy egyedül még az erdő közelébe se megyek. Jasperből néha előtör a játszani kívánkozó kisfiú. Nem egyszer volt már, hogy megkergetett a kertben, amit én kitörő lelkesedéssel fogadtam. Mindig meg tudott lepni valamivel. De ha kellett, akkor komoly döntéseket is hozott, éppen ezért az apja mindig kikérte a fia véleményét. 

Most is épp szerelmem karjaiban fekszem, és együtt nézzük a naplementét a házuk mögötti kis dombocskáról. Senki nincs itt csak mi. Hallani, ahogy a fák suhognak, ahogy a madarak éneke szép lassan elhal, és nézni, ahogy nap eltűnik a távolban, a legromantikusabb dolog a világon. Főleg ha azzal osztod, meg akit szeretsz. Ilyenkor általában, nem szoktunk beszélgetni, szavak nélkül is tökéletesen megértjük egymást. Jasper karjai szorosan zárnak körbe, mintha sose akarna elengedni. Még mindig nem értem mivel érdemeltem őt ki. Ajkaimat egy sóhaj hagyja el, mire Jasper maga felé fordítja arcom, és a szemembe néz.
- Mi a baj kedvesem? – kérdezi gyengéden.
- Csak azon gondolkodom, hogy milyen tökéletes életem van. Hogy mivel érdemeltelek ki, és hogy mennyire szeretlek. – suttogtam és apró csókokat hintettem ajkaira, amit készségesen viszonzott is, majd felemelte az állam, hogy a szemébe nézzek.
- Nem kellett kiérdemelned, te egy csodálatos intelligens és gyönyörű nő vagy. Hidd el, hogy bármelyik férfit boldoggá tenné a tudat, ha a magáénak tudhatna. Én érzem magam szerencsésnek, mert most itt vagy velem, mert szeretsz és támogatsz, ez nekem mindennél többet jelent, és mindent megteszek, hogy boldog felejthetetlen életed legyen. Ígérem. – suttogta, majd megcsókolt. Elmondhatatlanul boldog voltam. Tudtam, hogy szeret és mindig velem lesz.

Lassan elkezdtünk összepakolni, megfogtuk a pokrócokat és elindultunk vissza a házba, mert már sötétedett. Jasper szülei a nappaliban vártak ránk. Jasper és én gyorsan felszaladtunk a szobánkba leraktuk a pokrócokat, megmosakodtunk, majd visszamentünk a nappaliba vacsorázni. A vacsorát most is csendben fogyasztottuk el. Vacsora után átvonultunk a nappaliba, ahol megbeszéltük, hogy ki mit csinált a mai nap folyamán, majd mindenki elment aludni. Mindketten megfürödtünk, átöltöztünk és ágyba bújtunk. Jasper a mellkasára vont, egyik kezével derekamat ölelte, másikkal a hajamat szántotta végig ujjaival. Felsóhajtottam és kezemmel végigsimítottam mellkasán. Pontosan tudtuk, hogy hogyan fejezzük ki érzelmeinket egymás iránt. Kapcsolatunk, mint másoknál, nálunk nem elsősorban a testiségekről szólnak, hanem az érzelmeink kimutatása a másik számára, ami Jasper mellett, elég egyszerű. Mindig tudjuk, épp mire gondol vagy vágyik a másik, egy-egy kedves szó, egy érintés többet ér mindennél. Azt hiszem a mi kapcsolatunk ezért annyira különleges, és egyedi. Még éreztem, ahogy Jasper belecsókol a hajamba, majd elnyomott az álom. 

Reggel, mint máskor, most is Jasper mellkasán ébredtem. Még egy ideig élveztem, szerelemem közelségét, majd lassan elkezdtünk felöltözni. Először én majd, Jasper, egy egyszerűbb szürke ruhát vettem, hozzá illő csizmával, Jasper pedig egy halványbarna, inkább krémszínű zakót hozzá illő nadrággal, és mellénnyel, ami kiemelte gyönyörű szőke tincseit. Kéz a kézben sétáltunk, le a konyhába, ahol Jasper szülei mosolyogva fogadtak. Jasper illedelmesen kihúzta előttem a széket, amit én csak egy mosollyal köszöntem meg, mire ő is elmosolyodott. Szemem sarkából láttam, hogy Mrs. Whitlock meghatódott, még most sem tudta tejesen megszokni, hogy fia ennyire boldog és szerelmes. Csendben elfogyasztottuk a reggelit, és utána mind a nappaliba vonultunk, mert a szüleim ma meglátogatnak, és bármelyik percben itt lehetnek. Erre nem is kellett sokat várni, mert már hallottuk is a hintó, ahogy megáll a ház előtt. Kimentünk a ház elé fogadni a szüleimet, izgatott voltam, már jó pár napja nem láttam őket, és hiányoztak. Jasper karjait derekam köré fonta, fejét vállamra rakta, és kedvesen mosolygott rám. Hihetetlen, hogy meg sem kell szólalnom, mert mindig tudja, mit érzek vagy gondolok. Közben a szüleim elértek minket, először Jasper szüleihez, majd hozzánk léptek. Jasper elengedte a derekam, hogy megölelhessem anyám, ő pedig kezet foghasson apámmal.
- Nagyon hiányoztál életem – suttogta anya a fülembe.
- Te is nekem – igaz már egy hónapja itt élek, de attól még természetes, hogy hiányzik az édesanyám, hisz egész eddigi életemben velem volt.
- Menjünk be – tárta ki az ajtót Mr. Whitlock és kezével befelé intett. Jasper megfogta a kezem és így mentünk be a tágas nappaliba, ahol mindenki kényelmesen helyet foglalt. Mr. és Mrs. Whitlock egymás mellé ült, melléjük anyám és apám, velük szemben pedig mi foglaltunk helyet. Jasper nem engedte el a kezem, még most sem.
- Olyan szépek vagyok együtt – anyám akárhányszor meglátogat, mindig megemlíti, én pedig mindig elpirulok, ez alól a mostani sem volt kivétel. Mrs. Whitlock pedig heves egyetértésben volt ezzel. Ránéztem Jasperre, aki csak mosolygott ezen.
- Jaj, amíg el nem felejtem, láttátok már a mai újságot? – kérdezte apa.
- Nem, még nem. Miért? – homlokomon apró rácok jelentek meg, nem értettem miért hozta fel. Általában nem szoktam újságot olvasni, csak akkor, ha nagyon fontos dolog volt benne, ennek pedig annak kellett lennie, ha apám megemlítette.
- Oh, igen, - nevetett fel Mr. Whitlock – már én is emlékszem. Hogy felejthettem el? Már is hozom – felállt és visszament a konyhába, én pedig egyre idegesebb lettem, vajon mi lehet olyan fontos, hogy nekem is tudnom kell róla? A választ hamarosan meg is tudtam, mikor Mr. Whitlock visszajött és a kezünkbe nyomta az újságot, amiben ez állt. 

TEXAS ÁLOMPÁRJA                         

Érzéki, romantikus, megértő, vicces talán ezekkel a jelzőkkel lehet legjobban leírni Texas legboldogabb szerelmespárját. Igaz, hogy Jasper Whitlock és Ashley Henning még csak egy hónapja házasok, de a kapcsolatuk már most különleges és irigylésre méltó. Ritka, az ő házasságuk, hisz ők már akkor szerelmesek voltak egymásba, mikor először találkoztak. Az életük tökéletesen kiegyensúlyozott, bármikor, amikor látjuk őket, csak úgy süt róluk a szerelem. Sokak szerint ők nem csak szerelmesek, de a legjobb barátok, bármit megosztanak egymással. Talán ez az oka, hogy nekik nem voltak kezdeti nehézségeik kapcsolatuk elején, és most sem. Köztük van egyfajta vibrálás, mikor fogják egymás kezét, vagy mikor csak egymásra néznek. Ahogy az egyik lép úgy igazodik hozzá a másik. Mint két pontosan összeillő puzzle darabka. Ők így egyek, és ritka, ha valaki megtalálja a lelki társát, azt, akit mindig is neki szántak. Fiatal lányok, álmodnak olyan kapcsolatról, mint amilyen az övék, mert tudják és mi is tudjuk, hogy ez a kötelék egy életre szól, és ezt semmi sem szakíthatja szét. Ők tényleg olyanok, mint egész Texas Álompárja.

 Szóval sok boldogságot, és hosszú életet nekik, mert ők megérdemlik. 

Döbbenten olvastam a sorokat. Mikor apám elmondta, hogy valami fontos van a mai újságban mindenre gondoltam csak erre nem. Arra meg végképp nem, hogy irigyelnek engem, mert azok közé tartozom, akik olyan kivételesek, hogy szerelemből házasodhattak. De mondjuk az sem elhanyagolható, hogy Jasper rettentő helyes, aranyos, kedves és még sorolhatnám. Még jó, hogy teljesen megbízom benne, mert nem tudtam, hogy ennyi lány álma volt, egy ilyen férfi. Aki nem található minden sarkon. De csak egyszer lássam, meg, hogy egy lány reménykedve nézz rá, na, akkor kő kövön nem marad. Tekintetem újra az újságra fordítottam, mert kicsit elkalandoztam. Mondani akartam valamit, de nem tudtam, hogy mit. Ez olyan megható, és megtiszteltetés, hogy benne vagyunk az újságban, ráadásul a címoldalon. Texas Álompárja. Ismételgettem magamban. Meg kell mondani rettenetesen jól, hangzik.
- Hát… erre nem nagyon tudok mit mondani – kezdte Jasper – csak azt, hogy megtiszteltetés, hogy benne vagyunk az újságban, és megkaptuk Texas Álompárja címet – az utolsó két szót olyan gyengéden és szerelmesen mondta, hogy kezdtem érteni, hogy miért is kaptuk meg ezt a címet.
- Egyetértek, Jasperrel. Nekem is ezek a gondolatok jutottak eszembe először. És azt hiszem, csak szerencsésnek, és kivételesnek, mondhatjuk magunkat, mert egymásra találtunk – és szerelmem szemeibe néztem. Gyönyörű zöld szemei rabul ejtettek. Mintha a lelkéig láttam volna, ahol csak tiszta, őszinte érzelmeket találtam.
- És biztos vagyok benne, hogy ez így is lesz, ahogy az újság írja. Mert ezt a szerelmet semmi sem választhatja szét. – mondta magabiztosan Jasper apja.
- Úgy legyen barátom – helyeselt apám is.
- Úgy is lesz, hidd el, hisz nézz csak rájuk – szólt meghatódva Mrs. Whitlock.
- Igen, rettentő szerelmesek – szólt hozzá anyám, Mrs. Whitlock kijelentéséhez.

Én pedig hittem nekik, hittem, hogy örökre együtt leszünk, és ezt a vibrálás, ahogy írták, még a síron túl is tartani fog. Mert Jasper és én is őszintén szeretjük egymást, és ennél semmi sem fontosabb. Még most sem szakadtam el zöld szemeitől, amikkel bármikor megbabonázott. Finoman az állam alá nyúlt, és megcsókolt, mivel tudtuk, hogy itt vannak a szüleink ezért, nem mélyítettük el annyira, de így is egy rövid, de annál édesebb csókot kaptam. Elvált ajkaimtól, szemembe nézett majd átölelt. Tudtam, hogy ezzel bizonyítja a szavakat, amiket rólunk mondanak, és semmi kétségem nem volt, hogy ez tényleg így marad életünk végéig. De sajnos ez nem teljesen igaz, mert alig pár hónappal később meg kellett tapasztaljam ennek ellenkezőét. Ennél rosszabb hírt elképzelni sem tudtam.