4. Fejezet - Ígéret

/1960 Texas hónapokkal később/ 

A szobában az ágyon feküdtem és sírtam, már két órája folyamatosan csak sírok. Megkértem mindenkit, hogy hagyjanak magamra, mert gondolkodnom kell. Nem hiszem el, hogy ez történik velem, hiszen eddig minden tökéletes volt, de most. Most minden tönkre ment egy pillanat alatt. Már több mint egy éve házasok vagyunk, azt hittem senki nem választ minket szét, erre ez történik. Még most is Jasper szavai csengenek a fülemben, mikor egy szóval lerombolta a jövőnket. Két órája jelentette be, hogy mik a tervei, és mit kértek tőle. Ő természetesen arra hivatkozott, hogy az apjáért teszi, és hogy minden rendben lesz, és ne aggódjak. Mégis, hogy kérheti, hogy ne aggódjak, mikor katonának áll. 

Jasper én és a szülei a nappaliban ülünk, mert szerintük valami fontos dolgot kell, velem közöljenek. Semmi jóra nem számítottam, mert Mrs. Whitlock szeme könnyes volt, vagyis valami nagyon rossz hírt kell velem közölniük. Láttam Jasperen, hogy egy ideje már feszült. Nagyon aggódtam érte, pár napja beszélt az apjával, és az óta feszült, és sokat maradt egyedül, hogy gondolkozzon. Nem mondta el, hogy miről volt szó, ezért nem is kérdezősködtem, úgy voltam vele, majd elmondja, ha akarja. És úgy tűnik ennek most jött el az ideje.
- Kedvesem, mint tudod néhány napja beszéltem apámmal – kezdte Jasper és megfogta a kezem, és csak helyeslően bólintottam, hogy folytassa.
- Mint tudod, nehéz időket élünk most, folyamatosan háború dúl, és most toboroznak új fiatal katonákat, engem is megkerestek, hogy ha tudok, akkor szóljak mindenkinek, és minél több újoncot szerezzek – vette át a szót Mr. Whitlock és mélyen a szemembe nézett. Tudtam, hogy milyen nehéz idők várnak ránk hiszen, most van a polgárháború ideje, és mindenkit aggodalommal tölt el.
- Tudod, hogy mindig is arról álmodtam, hogy a hazámat fogom szolgálni. Apám nekem is elmondta, ő természetesen nem akarta, hogy jelentkezzek, de én igen. Adott néhány napot, hogy jól gondoljam át, és döntöttem – Jasper lehajtotta a fejét és csak suttogott – én is jelentkezem Ashley. Egy hét múlva bevonulok. – a szavak, amik elhagyták a száját csak lassan hatoltak be elmémbe, és beletelt pár percbe telt, mire felfogtam, jelentőségüket. Elmegy, itt hagy, és ki tudja, mikor jön vissza, ha egyáltalán visszajön. Erre a gondolatomra eleredtek a könnyeim, amik megállítatlanul folytak végig arcomon. Jasper fájdalmasan nézett rám, és letörölte könnyeimet.
- Ne sírj, kérlek, megszakad a szívem, hogy így látlak. – hangja tele volt megbánással, és sajnálattal, ami engem még inkább zokogásra sarkalt.

Az ajtó kinyílt és nem kellett oda néznem, hogy tudjam ki áll mögötte. Hallottam, ahogy belép a szobába, majd becsukja az ajtót, majd pár pillanattal később besüppedt az ágy mellettem. Gyengéden elkezdte a hátamat simogatni. Nem bírtam tovább, érezni akartam az ölelését a csókjait addig, amíg lehet, megfordultam, majd az ölébe fészkeltem magam, és ott sírtam tovább. Ő csendesen tűrte, amíg kisírom magam, közben a hajam simogatta, és dúdolt a fülembe. Körülbelül fél órával később, már nem sírtam, de még mindig zaklatott voltam, de Jasper közelsége és illata enyhítette ezt. Egy ideig még csendben ültünk, majd végül Jasper törte meg a csendet.
- Sajnálom, sajnálok mindent, hogy mindezen keresztül kell menned miattam, el sem hiszed, mennyire fáj nekem, hogy így látlak, és nem tehetek semmit, hogy jobb legyen. Nem tudod elképzelni milyen rossz, hogy megígértem neked, hogy örökre veled, leszel, de most mégsem tarthatom be. Annyira fáj Ashley – a szemeiben ott csillogtak a könnyek, de nem engedte ki őket. Tudtam milyen rossz neki, mert én is ezt érzem.  - Biztos, hogy most magát okolja mindenért, pedig én megértem, csak borzalmas a tudat, hogy bármelyik percben elveszíthetem.
- Jasper nézd, tudom, hogy mindig is ez volt az álmod, és én nem akarok az útjába állni, sőt büszke vagyok rád – tényleg az voltam – tökéletes férfi vagy, aki valóra váltja az álmát, és ez jó. De kérlek, értsd meg, nekem ez nem könnyű, azzal a tudattal, hogy mikor jössz vissza vagy vissza jössz-e valaha, egyszerűen borzalmas. Azt hittem, hogy velem leszel, de most nélkülöznöm kell téged néhány évig, mert most a hazádnak van rád szüksége – próbáltam mosolyogni, de a könnyeim megint eleredtek. Dühösen töröltem le őket, most Jasper mellett kell állnom és nem lehet gyenge előtte.
- Köszönöm – puszilta meg a homlokom – köszönöm – most az orrom – köszönöm – és végül az ajkaimat – tudom, hogy ez nehéz neked, de meg fogunk vele birkózni. És hidd el visszajövők. És utána gyönyörű életünk lesz, gyerekekkel, unokákkal. Mert mindent megteszek, hogy boldoggá tegyelek. De ez volt kisfiú korom óta minden álmom, és szeretném apámat is boldoggá tenni, mert tudom, hogy nagyon büszke lenne rám.
- Tudom – majd vettem egy mély levegőt – csak ígérd meg, hogy visszajössz hozzám.  A családodhoz, mert szükségünk van rád Jasper, a szüleidnek, és nekem is. Még nem veszíthetlek el – a hangom megremegett az utolsó mondattól, és könnyeim újból eleredtek.  Jasper ujjaival letörölte őket, és elővett valamit az öltönye zsebéből. Meglepetten nézetem, ahogy elővesz egy fekete hosszú bársony dobozt, majd kedvesen mosolygott rám, és a kezembe adta. Remegő ujjakkal pattintottam fel a tetejét. De ami, a szemeim elé tárult az gyönyörű volt. Egy nyaklánc volt benne, gyémánt szemcséken egy nagy kék zafír kő, amit szintén apró gyémántok öleltek körbe. Ujjaim közé vettem az ékszert és Jasperre néztem.
- Ez egy ajándék tőlem, pár napja vettem, hogy legyen valami, ami rám emlékeztet és a szerelmemre. Ez olyan, mint egy zálog a szerelmünkre. Nem csak a templomban, de most itt előtted, elmondom, hogy tiszta szívemből szeretlek Ashley Henning. Ez az érzés sosem fog elmúlni, mert ez annál sokkal több, mi örökre összetartozunk. Szeretném, hogy ha nem is vagyok melletted, de ez a nyaklánc emlékeztetne téged arra, hogy mennyire szeretlek és hiányzol. Mert nem számít, hogy háború dúl vagy béke, hogy egy óceán választ majd el minket, mindig is szeretni foglak, és egyszer még találkozunk. Ígérem. – szemembe könnyek gyűltek. Ennél szebb dolgot még életemben nem kaptam, és ennél őszintébb szavakat és érzéseket sem. Eddig is tudtam, hogy Jasper mennyire szeret, de most már szemernyi kétségem sem volt, sem a szerelmével, sem a jövőnkkel kapcsolatban. Mert most már biztos voltam benne, hogy visszajön hozzám, nem számít sem a hely sem az idő, mert tudtam, hogy Jasper és én egyszer még együtt leszünk.
- Szeretlek – suttogtam
- Szeretlek Ashley, mindennél jobban. – két keze közé fogta az arcom és megcsókolt. Ajkai gyengédek és finomak voltak, közben kezével végigsimított hátamon, amire felsóhajtottam, Jasper pontosan tudta, mik az érzékeny területeim, és elő szeretettel kényeztetett. Úgy bánt velem, mint egy porcelánbabával, akinek bármelyik pillanatban baja eshet.

/pár nappal később/ 

Az-az egy hét, szörnyen gyorsan eltelt, és ott tartunk, hogy Jasper mindjárt indul. Az elmúlt egy hétben, minden időnket együtt, és a családjával töltöttük. Az édesanyjának is ugyanannyira fog hiányozni, mint nekem, már beszélgettünk egyszer erről, mikor a fiúk nem voltak itthon. És mind ketten ugyan azon a véleményen vagyunk, ő is és én is nagyon féltjük Jaspert. Félünk, hogy valami baja esik, vagy nem úgy jön vissza, ahogy elment. Tudom, hogy Mrs. Whitlock mostanában nyugtalan, mert fél, hogy elveszíti egyetlen fiát. Mrs. Whitlock végső elkeseredettségében egy olyan titokba avatott, be, amit senki sem tud, még Jasper sem, csak Mr. és Mrs. Whitlock és most már én. Ami magyarázat volt arra, hogy Mrs. Whitlock miért nem akarja elengedni Jaspert. Ugyanis Jaspernek volt egy testvére, úgy hívták, mint Jasper apját, mikor Jonathan huszonegy éves volt, anyja úgy tudta, hogy a kertben sétál, mint mindig. De mikor be akarta hívni ebédelni, nem találta sehol. Mr. és Mrs. Whitlock mindenhol keresték, majd az erdő szélén megtalálták véres ruháit és maradványait, egy állat széttépte. Ekkor még Texas egy másik részében laktak, a tragédia után költöztek ide. Jasper nem tudja még most sem, hogy volt egy testvére, aki meghalt. Anyja és apja, senkinek nem beszéltek róla, azért költöztek el, hogy új életet tudjanak kezdeni. Mikor Jasper anyja elmondta, egyszerűen sokkolt, amit hallottam, még jó, hogy ültem különben összeestem volna. Mrs. Whitlock megkérte, hogy ne beszéljek róla senkinek, és én megígértem, tudtam, hogy nem szívesen beszélt róla, csak az elkeseredettség hozta ki belőle. Azóta, is úgy tekintek rá, mint a második anyámra. 

A verandán állunk és épp Jasperből búcsúzkodunk, a hintó már a ház előtt áll csakis rá várva. A szüleimnél tegnap voltunk Jasperrel, így ők akkor búcsúztak el tőle. Anyám is féltette őt, és engem is, mert tudta, ha Jaspernek valami baja esne, akkor abba belepusztulnék. Apám sem repesett az örömtől, hogy egyedül hagy, de tudtam, hogy mélyen büszke arra, hogy egy ilyen férjet talált nekem. Jasper először apjához lép, férfiasan megölelik egymást, majd Mr. Whitlock jó utat és sok szerencsét kíván. Édesanyját szorosan karjaiba zárja és amennyire tudja, próbálja csitítgatni, és elhitetni, hogy minden rendben lesz. Majd megcsókolja az arcát, anyja pedig végigsimít arcán. Majd hozzám lép utoljára. Engem is karjaiba von, én pedig olyan szorosan húzom magamhoz amennyire csak lehet, úgy mintha sose akarnám elengedi. Igazából nem is akartam, de tudtam, hogy mennie kell és, hogy amint tud, jön hozzánk. Majd fülemhez hajolt és bele suttogott:
- Aztán ne felesd el, amit ígértem. Mert én mindig megtartom, amit ígértek, és ez sem lesz másképp. - majd szemembe nézett, tudom, hogy hosszú ideig most utoljára nézek, rabul ejtett zöld szemeibe. Jasper állam alá nyúlt és megcsókolt. Édes volt, és finom, de volt benne valami új is, talán a félelem volt a legjobb szó rá. Félt. Éreztem, szinte remegett a karjaimban. Talán most jutott el hozzá is a gondolat, hogy nem jön vissza. De tudtam, hogy ez nem fog bekövetkezni, hisz megígérte, és tudtam, hogy betartja, amit megígért. Jasper elvált ajkaimtól, és ujjaival végigsimított a nyakláncomon, ami az óta az este óta, mióta bevallotta nyíltan érzelmeit, és megígérte, hogy visszajön, azóta ott lóg a nyakamban.
- Szeretlek
- Szeretlek – még egy-kettő apró csókot hintett ajkaimra, majd elment. Ahogy lesétált a lépcsőn és a hintó elhajtott, úgy az én könnycseppjeim is kibuggyantak. De már nem is akartam visszatartani őket.

 Mr. Whitlock kísért be engem és feleségét is a hazába. Majd megkérte a szobalányt, hogy csináljon mindkettőnket, egy teát. Néhány perc múlva Mr. Whitlock próbált meggyőzni minket, hogy legalább ezt igyuk meg, tudtam, hogy szükségem van rá, hogy megnyugodjak egy kicsit, de a kezeim olyan szinten remegtek, hogy a csésze kiesett a kezemből, és szilánkok ezreire tört szét, pont úgy, mint amilyen állapotban most az én szívem is van. Tudom, hogy Jasper szeret, ebben semmi kétségem nem volt, de mégis szerettem volna magamhoz kötözni, hogy itt tartsam magam mellett. Elnézést kértem, és felmentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra, és felidéztem a Jasperrel való közös pillanatokat. Amikor először megláttam az estélyen, mikor megkérte a kezem, az esküvőnkre, az összes együtt töltött szerelmes órákra, ahányszor néztük a naplementét. Mindenre. Minden csókjára, kedves szavára és érintésére. Annyira szerettem, hogy arra a szavak kevesek voltak.