15. Fejezet - Kellemes délután

A stúdióban az irodában ülve néztem ki az ablakon és néztem, ahogy az esőcseppek leperegnek az ablakon. Most én sem éreztem magam másnak csak egy kis esőcseppnek, csak egynek a több millió közül. A tegnapi jókedvem mintha elfújta volna a szél. A reggel is elég rosszul kezdődött, kis híján elkéstem a kórházból, mert nem találtam a ruhám, és a kocsim sem akart indulni. Ha ez még nem lenne elég a kórházban sem mentek jól a dolgok. Ma hatalmas kavarodás volt, mindenki rossz helyre ment. Ezért mindent többször kellett ellenőrizni. A pácienseim is több órás késéssel találtak meg, így őket is csak később tudtam ellátni. 

Most pedig itt ülök, és várom, hogy a gyerekek végre megjöjjenek. Még néhány perc és itt lesznek. És igazam volt, ugyanis már nyílt is az irodám ajtaja, ahol két mosolygós arc köszönt vissza rám. Ahogy megláttam őket, az én arcomra is mosoly szaladt. 

- Sziasztok! – köszöntem.
- Szia! – köszönt egyszerre Nessie és Emmett.
- Jól vagy? – kérdezte Nessie miközben az arcomat fürkészte.
- Persze, csak a mai nem épp a legjobb napom, a kórházban ma kész káosz volt – sóhajtottam.
- Sebaj, nincs olyan dolog, amit ne feletetne egy jó kis táncóra – mosolygott Nessie. 

Együtt átsétáltunk a táncterembe és úgy vártuk a többieket. Néhány perccel később kicsapódott a bejárati ajtó, és a gyerekek hatalmas mosollyal léptek be rajta. Ez az én arcomra is mosolyt varázsolt. Mindenki beállt a helyére és elkezdtük az órát. A tudat, hogy milyen boldogságot és szeretetet kapok a gyerekektől, fantasztikus érzéssel töltött el. A gyerekeknek ez csupán kikapcsolódás egy nehéz iskolai nap után vagy épp hobbi volt. De engem ez éltetett. Nekem ez okozott boldogságot, és varázsolt mosolyt az arcomra.

Nessie mosolyogva és izgatottan utánozta minden mozdulatom. Végre talált valamit, amit igazán szeret csinálni. Mikor először megláttam, és láttam a családja viselkedését, az első, amit leszűrtem az-az volt, hogy mennyire féltik és vigyáznak rá. Minden lépését nyomon követik, és mindenről tudni akarnak, ami vele történik. Talán a legjobb szó a félelem volt. Féltek, hogy lemaradnak Nessie egyik életét megváltoztató élményéről. Biztos, hogy hamarabb nőtt fel, mint az átlagos kisbabák. Hiszem, hogy szerették volna, ha Nessie úgy nő fel, mint minden átlagos baba, és a növekedését is lelassították volna.  Edward viselkedése is ezt mutatja. Hiszen nem repesett éppen az örömtől, mikor Nessie Jacobról beszélt, inkább csak fintorgott. Elfogadja a dolgot, mert nem akarja megbántani Nessie-t, de ez inkább csak olyan eltűröm, de ne jöjjön a közelembe dolog. Szerintem Nessie semmi másra csak egy kis szabad térre vágyik. Szórakozásra talán, olyasmire, amit minden korbeli szokott csinálni. Olyan dolgok, amit félvámpírsága miatt nem tehet meg. Nessie-re pillantottam, és hirtelen remek ötletem támadt. Ma délután is elrabolom őt. Gondolkoztam, és közben csak mosolyogtam. 

Arra eszméltem fel, hogy a gyerekek elkezdték énekelni a következő számot. A végén mindenki énekelt és saját koreográfiát kitalálva táncolt. Önfeledtek voltak, ha valakinek volt is valami bánata, akkor biztos, hogy most elfelejtette. Hiszen én is ezt tettem, vidáman énekeltem velük együtt. Úgy tűnik már megszokták a hangomat. Nessie mellém táncolt, és együtt táncoltunk, arra a koreográfiára, amit tegnap tanítottam neki. Kecses, hajlékony és vidám volt. Az arcáról nem lehetett levakarni a mosolyát. 

Úgy éreztem, hogy a reggeli kellemetlenségek ellenére, most minden tökéletes. És milyen jó lesz még a délután további része. Még két táncot végigtáncoltunk, de utána sajnos menniük kellett a lányoknak. Egy ölelés és integetés kíséretében mind elmentek. Mosolyogva fordultam Nessie felé, aki a nyakamba ugrott. Felkacagtam, és megöleltem. Nessie imádnivaló lány, szerencsésnek mondhatja magát az a fiú, aki a barátja. Tele van élettel, és energiával, mindig mosolyt fakaszt az arcomra már akkor is, ha csak meglátom. Miután elhúzódott átmentünk az irodámba. Felkaptam a táskám és a kabátom, majd mosolyogva fordultam Emmett és Nessie felé, akik szintén indulásra készen voltak. Csak reméltem, hogy nincs semmi fontos dolguk. 

- Akkor, azt hiszem, mi megyünk is – mondta Emmett, és szomorú mosollyal az arcán már épp készült kilépni az ajtón.
- Várjatok – szólítottam meg őket, mire érdeklődve fordultak felém – van valami fontos dolgotok? – kérdeztem reménykedve és kíváncsian.
- Öhm… nincs – mondta Nessie és érdeklődve felhúzta a szemöldökét, és pedig elvigyorodtam.
- Csodás. Akkor nincs kedvetek eljönni velem valahova? – mosolyogtam még mindig.
- De, persze. Ugye megyünk Em bácsi? – kérdezte Nessie – léci, léci, léci – könyörgött bácsikájának, aki szinte rögtön belement. 

Lesétáltunk a parkolóba, és mindenki ment a saját kocsijával. Én mentem elöl ők pedig követtek, mivel én tudtam, hogy hova megyünk. Szerettem volna, ha egy kicsit mindenki lazít, főleg Nessie, nem gondol semmire, csak szórakozik egy nagyot. Alice képességének hála láttam, hogy csodás délutánnak nézünk elébe. Az épület előtt leparkoltam és vártam, hogy Emmették is megjöjjenek. Beállva mellém, mindketten érdeklődve szálltak ki és nézték meg, hogy hova hoztam őket. Nessie amint meglátta, csak elmosolyodott, szerintem sejtette, hogy mire készülök, mert befele menet rám kacsintott. Emmett csak fintorogva jött mellettünk. 

- Ugye ez most nem komoly? – kérdezte Emmett még mindig savanyú ábrázattal.
- De teljesen – mosolyogtam rá.
- Te egy cukrászdába hoztál minket? – kérdezte elhűlve
- Jaj Emmett – bokszoltam a vállába – ne aggódj, remekül fogunk szórakozni – kacsintottam rá.
- Gondolom – olyan volt, mint egy durcás kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát és most csak azért is durcizik.  

Maga a hely nagyon szép volt. Nyitott rész is volt és mivel kinn nem volt senki ezért oda ültünk. A pincér néhány perccel később ki is jött, hogy felvegye a rendelésünket.

- Én egy nagy csoki kelyhet kérnék, vanília öntettel – mondta Nessie, és letette az asztalra az étlapot.
- Én pedig egy vanília kelyhet, eper öntettel, és sok-sok tejszínhabbal – a pincér egy percig csak döbbenten pislogott, de aztán csak bólintott és elment.
- Te meg minek rendeltél? – kérdezte Emmett miközben összeszűkített szemekkel méregetett.
- Majd meglátod – mondtam sejtelmesen, mire ő csak nagyot nyelt.
- Amúgy te hozol valakit a rendezvényre? – kérdezte szemöldök húzogatva Emmett.
- Nem, egyedül megyek – halványan elmosolyodtam, és reméltem, hogy ejtjük a témát.
- Nem hívsz meg senkit? – kérdezte Nessie.
- Nincs kit meghívnom Nessie. Egyedül élek, már vámpírrá válásom óta – mondtam. Emmett eléggé meglepődött, mert kidülledt szemekkel és leesett állal nézett.
- Ez komoly? Már bocsánat nem akartalak megbántani, csak biztos, hogy nem most váltál vámpírrá. És eddig bírtad egyedül? – kérdezte Emmett, mikor már összeszedte magát.
- Igen – suttogtam, de a téma eléggé feszéjezett, ezért hálás voltam Nessie-nek mikor témát váltott.
- Na, de most azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk – mosolyogott. 

A pincér néhány perccel később meg is hozta a rendelésünket. Nessie csillogó szemekkel nézte a kelyhét, mikor a pincér lerakta elénk. Megkérdezte, hogy kérünk-e valamit, én pedig mondtam, hogy semmit, ezután elment. Nessie azonnal neki is látott a sajátjának. Én pedig csábosan az egyik ujjammal a tejszínhabba nyúltam és ajkamhoz emeltem. 

- Na Emmett, megkóstolod? – kérdeztem játékosan és kacéran.
- Nem kösz, inkább kihagyom – vágott savanyú, de egyben ijedt ábrázatot, mintha leesett volna, hogy én miért is rendeltem.
- Miért? – kérdeztem ártatlanul – hiszen biztos finom – nagyon kellett türtőztetnem magam, hogy el ne röhögjem magam idő előtt.
- Igen, de nem nekem – és alig észrevehetően a székkel hátrébb húzódott. 

De nem hagytam magam ilyen könnyen egy mozdulattal az arcába kentem a tejszínhabot. Emmett egy percig csak fintorogva nézett rám, de aztán a szemében gonosz fény csillant. Egy mozdulattal nyúlt bele a tejszínhabba és kent össze engem is. Ezek után elszabadult a pokol. Nem számított sem a hely, sem az, hogy esetleg ki láthat meg minket. Emmett és én folyamatosan csak egymást ostromoltuk a fagyival. Az arcunk a ruhánk már tiszta fagyi volt. De a kehelybe még éppen annyi volt, hogy megadjam neki a kegyelemdöfést, ugyanis a következő egyenesem a szájában landolt. Mivel Emmett nevetett ezért könnyen kivitelezhető volt a dolog. De, amint megérezte a kellemetlen emberi ételt a szájában, abbahagyta a nevetést, és próbálta minél jobban kiköpni és eltávolítani a fagyit a szájából. Most rajtam volt a sor, hogy nevessek. De úgy látszik, hogy elszámoltam magam, mert Emmett most Nessie kelyhébe nyúlt és gonoszan mosolygott. Én felálltam és próbáltam elfutni, de Emmett megfogta a derekam ennek következtében a háttal a mellkasába csapódtam, erősen tartott, miközben próbált minél több fagyit a számba tuszkolni. Amit én egyre csak köpködtem. Miután elfogyott Emmett fagyija elengedett és a székbe rogyott, annyira nevetett, hogy azt hittem összeesik alatta a szék. De Emmettel együtt most Nessie is nevetett. Én csak morcosan néztem rá, mire ő még jobban nevetett. Emmettel összenéztünk, és egyszerre mosolyodtunk el ördögien, majd emeltük újra a pillantásunk Nessie-re. Nessie azonnal abbahagyta a nevetést és rémülten pillantott ránk. Emmettel összefogtunk, és míg ő lefogta addig én etettem. Öt perc múlva Nessie már a hasát fogta a nevetéstől és könyörgött, hogy hagyjuk abba. Emmett és én kacagva ültünk a helyünkre. Majd mindannyian egyszerre kezdtünk nevetni. 

Amikor a pincér meglátott minket csak kidülledt szemekkel nézett, és szerintem azon gondolkozott, hogy hívja az elmegyógyintézetet, ezért gyorsan fizettünk és visszamentünk a kocsinkhoz. Emmett és Nessie vigyorogva fordult felénk. Mindannyian fagyisak voltunk, a ruhánk a hajunk az arcunk mindenünk. 

- Köszönöm! – ugrott a nyakamba Nessie – Ez egy fantasztikus nap volt. Annyira örülök, hogy megismerhettelek – mosolygott rám, nekem pedig elszorult a szívem. Végre annyi idő után végre újra azt éreztem, hogy van valaki, akinek számítok, és aki felvidít.
- Én is örülök, el sem tudod hinni mennyire – ölelte meg újra.
- Hát kiscsaj ez egy király nap volt. Jó veled bulizni, mindig tudod, hogy mi kell az embernek esetünkben vámpírnak – vigyorgott Emmett.
- Én megmondtam, hogy jó lesz – rántottam meg vigyorogva a vállam.
- Akkor holnap – ölelt meg Nessie.
- Szia, kis húgi! Nagyon jó veled szórakozni, remélem holnap is találkozunk. – kapott fel Emmett egy bordaropogtató ölelésre, de én lefagytam. Majd rögtön ezután szívemet melegség öntötte el, és ha nem lennék vámpír, már biztos sírnék az örömtől.
- Mit mondtál? – suttogtam meghatódva.
- Ööö… - nem mondott semmit csak letett, de én a karjaiba ugrottam.
- Köszönöm! Ha tudnád mennyit jelent nekem az, hogy húgodnak nevezel – suttogtam a fülébe. Mire ő eltolt magától és mosolyogva nézett a szemembe.
- Ugyan, én örülnék mindennél jobban, ha hivatalosan is a húgom lennél. Király csajszi vagy.
- Te pedig az én nagy szeretnivaló mackó bátyám vagy – mosolyogtam.
- Bizony, úgyhogy vigyázz, hogy mit csinálsz, mert nekem ezentúl mindenről tudnom kell világos. Mindenről, volt-e barátod, vagy van-e, bár ha van, akkor már nem sokáig. Érted? – nézett komolyan a szemembe, de én csak csilingelőn felkacagtam.
- Hát persze bátyus – vigyorogtam és még egyszer megöleltem. Nessie csak mosolyogva nézett ránk, majd egy integetés kíséretében beszálltak a kocsiba és elhajtottak. 

Én pedig vigyorogva szálltam be a kocsimba és indultam haza. Az úton a mai nap járt a fejembe és az, hogy milyen jól szórakoztam. Emmett és Nessie újra elhozták nekem a reményt és a boldogságot, amiről eddig azt hittem, hogy elveszett. Végre újra tudok szeretni, és engem is szeretnek. Úgy érzem, most már vannak olyan vámpírok az életemben, akikre számíthatok, akikkel megoszthatom az örömöm és a bánatom. Akik azért szeretnek, aki vagyok, és ismernek. Akikkel feltétel nélkül tudok nevetni és örülni. Haza érve felmentem a szobámba és az erkélyre sétáltam. Nessie és Emmett lehetnek azok, akik csökkenteni tudják az űrt, amit Jasper elvesztése okozott. Bárcsak itt lehetne mellettem, bárcsak mesélhetnék neki Nessie-ről és Emmettről. Arról, hogy újra tudok mosolyogni. Most már van két olyan személy, akikért érdemes nap mint nap küzdeni. Sóhajtottam és felnéztem az égre. Már sötétedett a nappalt átvette az éjszaka, a csillagok és a hold szépen bevilágított mindent. Felnéztem a holdra, ami gyönyörűen csillogott az égbolton. Sóhajtottam, és boldogan elmosolyodtam.
- Tudom, hogy onnan fentről minden lépésem figyeled Jasper – mosolyogtam fel a holdra és csak tovább csodáltam a természet adta csodákat.